A Bp. Nyugati pályaudvarról Szárligetre közlekedő nosztalgiavonatot - hosszú tárgyalások eredményeként - a BTHE rendelte a jeles napra. Gondoltuk, ezzel örömet szerezhetünk az ünnepeltnek is és a vasút szerelmeseinek is, különlegessé és egyedivé téve ezzel a túrát.
Sajnálom ha Téged nélkülöznünk kell. :(((
Remélem azért sok túratárs él majd a kivételes lehetőséggel.
Én is kézzel szoktam megrajzolni az útvonalat a Russa-ban. A leírásba beírom a magassági adatokat, meg egyébb információkat (ellenőrzőpont, jelzések...), majd a .rte fájlra ráengedem az általam írt kis programot.
Sok heti várakozás után eldőlt végre, elegendő létszám esetén rendelkezésünkre áll majd egy nosztalgiavonat, mely a Nyugati pályaudvarról a Szárliget-i rajtba szállítja a túrázókat. Meg is vár bennünket és visszahoz a Nyugatiba. :)
Így az útvonal 30 km-es körtúrává alakult. Érinti a Nagyegyházi sziklákat, Lófingató-hegyet, Barki sziklákat, Szári kálváriát, Zuppa tetőt, Hosszú hegyet. Azoknak akik nem szeretnének vagy nem tudnak ennyit menni, vagy kisgyerekekkel érkeznek, lesz 2 féle 15-ös táv is. Az egyik Szárligetről Óbarokra, a másik Óbarokról Szárligetre. Mindkét variáció alkalmazkodik a nosztalgiavonathoz.
Vonatozni csak előnevezéssel lehet április 10-ig. A menettéri "vonatjegy" magában foglalja a nevdíjat is (3500 Ft) és egy kis meglepetés ajándékot.
(A menetrendszerinti járat 2240 Ft + nevdíj 1500 Ft lenne)
Természetesen lehet majd vonatozás nélkül is rajtolni Szárligetről vagy Óbarokról.
De egy Bubu szülinapi túra elképzelhetetlen vonatozás nélkül. :)
Lesz sok meglepi és remélem jó idő.
A túra csak egyszeri rendezésű, mivel Bubu csak egyszer lesz 30 éves. ;)
Szeretettel várunk Mindenkit.
További részletek és előnevezés a BTHE honlapján. (www.bthe.hu)
a tuhu és a régi adatok alapján összefésültem most a 2 track-et, szerintem így 95+ %-ban pontos, ha valakinek van kedve ellenőrizni annak eltudom küldeni. (tuhu-ra feltöltöttem)
Egy ötlet, hogy lehet MapSource-ban kézzel rajzolt trackhez magassági adatokat adni. Megnyitod a
GPS Visualizer nevű oldalt. A főoldal menüjéből kiválasztod a Look up elevations-t. Itt feltöltheted a tracket, majd a Convert & add elevation-ra kattintva létrehoz egy, már magassági adatokkal rendelkező tracket. Ezt le is tudod tölteni, és így már láthatod MapSource-ban a kézzel rajzolt track magasság profilját. A magasságértékek pontosságról annyit, hogy ahány hely, annyi adat. Én túrázásaim során a GPS-en kívül, a POLAR órámmal is mérem a szintemelkedéseket. Számomra ez az "etalon". Ehhez legközelebb álló adatokat, eddig a GPSies oldalán kaptam.
mekkora egy pancser vagyok, hát direkt két GPS-szel mértem egyszerre, csak a pontokat voltam lusta rendesen felvenni mindkettővel úgyhogy az egyiken elsőre jónak tűnik a szint 250 / 4 -nél 1185 méter ami kényelmesen hibahatáron belül van :) úgyhogy már csak a pontokat kell átmentenem :D
Másrészről füves területen talán nem akkora a kár, mint az erdőben, és bizonyos értelemben az olykori égés jót tesz a növényzetnek (a Yellowstone parkot időnként szándékosan is felgyújtják a parkosok, csak nem mindig sikerül eltalálniuk a mértéket).
igazából csak kb 150 szinttel tér el a mérttől (meg hogy pl a gúgli nem rajzolja ki az útvonalat :D ), és azt minden megjeleníti lehet inkább azt tesszük közkinccsé.
kézzel újra rajzoltam 20 méteres felbontással mapsource-ban, SRTM szépen meg is rajzolja a szintet, de a google earth nem jeleníti meg csak a pontokat, mapsource meg a szintvonalat nem jeleníti meg, tényleg nem értek én ehhez :( valakinek ötlet mi lehet a gond?
ha az SRTM-ben a két paraméternek 250/4-et adtál meg akkor annak nagyjából jónak kell lenni
ha bepuccantod ott a kis felnyíló dialógablakban ahol a feldolgozni kívánt track-darabkákat lehet megadni, szóval ha ott bepuccantod hogy "SRTM adatok használata" vagy valami ilyesmi, akkor nem a trackedből szedi a magasságadatokat ami ugye szórhat meg ugrálhat, hanem az ingyenes (és butított) SRTM modellből, Bár a butítás miatt ez sem halálpontos, a két érték nagyjából egyezni szokott és nekem ez elég hogy megnyugodjak :-)
de az olahtamas féle 1250 is egy szimpatikus szám :-)