Szerintem is, rég láttam ennyire felkészültnek és szervezettnek a válogatottat. Azt gondoltam (később az interjúból vissza is igazolta), hogy a nyitást nem így tervezte, de borzasztóan látszott, hogy teljesen tudatosak a letámadásaink a középpályán, összehangolt a védelmünk és van tervünk mit akarunk csinálni még ha nem is minden úgy sült el ahogy akartuk de volt koncepció és ki is akartuk vitelezni.. Már a himnusz alatt azt láttam, hogy nem szartak be mert szétfütyülik a vlahok, hanem eltökéltek voltak a tekintetek. Ennyit számít...ergo rengeteget :))
Ha a szélső középpályás befelé húzódik, akkor a párjának követnie kell, nehogy plusz szabad ember legyen a védővonalunk előtt. Ilyenkor természetes, hogy a két szélső hátvéd találkozik.
Szerintem sem Dárdai a világ legjobb edzője , de a világ legjobb edzője sem tudja úgy tűzbe hozni a magyar játékosokat mint Dárdai . Egyébként jó húzásai voltak , nagyon jók .
Azt hiszem, most már igazán jobban gyűlölnek minket a Ieneik, piréztempók, egyéb bozgorok, "hidegfejű profik", amiért rajtunk ment el a tipszmikszük. "Jobban gyűlölnek minket, mint mi őket."
Még a bnőm aki legalább annyira foci fanatikus mint én és már rég kiábrándult, meggyűlölte ezt a egészet tegnap velem együtt fogat összeszorítva szurkolta végig a meccset és sikítozott Dzsudzsák tekerésénél. Ennyire fontos Dárdai 4-5 napos, nekünk szokatlan de úgy tűnik mégis eredményes munkája.
Mindenki tudja, hogy lényegi változás nem történt, kaptunk egy injekciót de egy olyan meccsen amelyik mindennél fontosabb. Nem hinném, hogy bárkinek is változott volna a véleménye a szakmáról az MLSZ-ről vagy a labdarúgásunkról. Tudjuk, hogy az X nem győzelem, de azt amit kaptunk a jetiktől, magyarnak álcázott szőröstalpúaktól a meccs előtt, igenis örülünk, hogy kis mákkal majdnem lecsaptuk ezeket a legaljákat a saját putrijukban. Ennek örülünk..
Nem gondoljuk, hogy Dárdai a világ legjobb edzője,de én spec. igenis hálás vagyok, hogy egy élet-halál presztízs meccset vért ömlesztett a legnagyobb nullpontban haldokló csapatunkba és megmentett minket egy megaláztatástól.
"Arra kérem a magyarországi szurkolókat, hogy a meccs végén tudják elismerni és elfogadni a román válogatott fölényét és győzelmét. Ez is a civilizáció jele."
Jó emeljük fel Dárdai Pált, kapjon babérkoszorút és egy szobrot.
Természetesen külsőségek szempontjából nagyon sokat javult a válogatott.Például kommunikáció,arculat,hozzáállás,de ez csupán az elégséges minimum.
Jelentős edzői munkára még idő sem volt.Itt az a legrosszabb,hogy egy normális edzővel már 3 vagy 4 ,akár 6 ponttal állnánk.Ez a csoport a legkiegyensúlyozotabb a körbeverések teljesen reális lehetőség,egyszerűen nincs a csapatok között, akkora szakadék,hogy tutira vegyünk egy meccs eredményét.Nézzük meg csak a csoport favoritjának kikiáltott Görögország hol áll jelenleg.
Az a fura helyzet állt elő,hogy most egy döntetlen miatt vigad a magyar,miközben a Szakma ismét megtorpedózta a EB-ra való kijutásunkat.Ilyen könnyen és simán soha nem jutottunk volna ki.
Melyik román ügynök volt amelyik azt is lenyilatkozta, reméli soha nem éli meg, hogy leverjük a jetiket? Csak ezért sajnálom, hogy nem sikerült Niko utolsó mutatványa, neki kellett volna dedikálni a meccset..
"Ez a magyar válogatott gyakorlatilag abban az állapotban volt, hogy a soron következő meccsen rászámoljon az ellenfél. A sors úgy hozta, hogy ezt a román válogatott tehette volna meg, hol? Bukarestben! Örök hála Dárdainak, hogy innen vissza tudta hozni azt a magyar válogatottat, amelyik szinte hírhedetten elbukott minden ilyen kritikus helyeztet, megkockáztatom.... 1969, Marseille óta! "
Nagyon nagy plusz 1!!
Továbbra is úgy vagyok vele, nem érdekel, hogy nem játszanak jól, hogy hézagosak, rengeteg hibájuk van. Tudjuk jól mi a realitás, ez mind a szakma és a körülmények bűnei is. Nem érdekel, hogy ki jutunk e az EB-re, az sem, hogy top gárdákat verjenek, csak annyit szeretnék látni mint tegnap, hogy mennek, akarnak, küzdenek, van gerincük, nem félnek és büszkének lehet lenni rájuk.
Marha boldog és büszke vagyok amikor akár a kéziseinkért vagy a pólósainkért szoríthatok, ők rendre prezentálják ezeket de a foci a fétisem, köszönöm, hogy tegnap ezt is megkaphattam.
Sporttárassal egyetértve, őt mintegy kiegészítve behozok egy kommentet a NSO-ról, mert szintén nagyon igaza van!
"Gratulálok Pali! Ha egymás mellé rakjuk Pinyő és Dárdai nyilatkozatait, azt hiszem meg is kapjuk a választ miért is kaptunk ki az É.-írektől. A két ember ég és föld. Ennyire összeszedett, reálisan értékelő nyilatkozat rég nem volt hallható magyar szakember szájából. Sehol egy öööözés, tiszta egyenes beszéd. Csoda, hogy Pinyőnél nem tudták mit akar? Az ő szavait még leírva 2x elolvasva sem tudtam értelmezni. Palit egyből mindenki világosan érti. Nem mellékesen remek meglátásai voltak, jól nyúlt bele a meccsbe mind szóban, mind a cserékkel. Látszik, hogy nem a 2 hetes Mezey szakkörön tanulja a szakmát. Mégegyszer gratula! Hajrá! Igy tovább! Hajrá Magyarok!"
Kevés szó esik róla, hogy Dárdai nem (csak) azért jobb a legtöbb magyar edzőnél, sőt futballszereplőnél, mert sokat volt Németországban és jelenleg is ott dolgozik. Persze, elsajátított mindent egy jó rendszerben - no de alapvetően azért, mert egy intelligens ember. Na ez az, ami itthon, mint a fehér holló a fociban. Kár ragozni. Lipcseit említette valaki, hát tényleg, végül is legenda és elkezdett edzősködni fiatalokkal a klubban, ahol legenda lett, micsoda párhuzam Dárdaival - csak éppen az egy magyar klub magyar közegben, és a két ember közti intelligencia-különbség nagyjából mint a német és magyar nyelv...
Hát igen, szlovákok, lengyelek tényleg bizonyították, hogy a fociban nincs lehetetlen, bízzunk ebben mi is. Amúgy ez a 24 csapatos forma azért is komolytalan, mert az igazi nagycsapatoknak még eddigieknél is feleslegesebbek a selejtezők, mintha látszana is.
"ha a válogatott játékosokban lenne annyi, hogy edzői unszolás nélkül is kihozzák magukból a maximumot, akkor sokkal előrébb járnánk. Az északírek ellen is nagyon sok volt az alibi, rossz teljesítmény ráadásul kulcsposztokon, támadóposztokon. A válogatottban az olyan középcsapatoknál, amilyennek a miénknek is kellene lenni, sokkal több múlik az egyének képességein, mint a taktikán és a hazai bajnokság színvonalán meg az egyebeken."
Egy - szerintem - nagyon fontos és igaz gondolat az NST meccs előtti posztjából. Dárdai visszahozta az önbizalmat és akaratot - de miét nem megy ez magától annak, aki profi és ráadásul kritizálja a többi nem profit (mondjuk)? Tényleg edzői győzelemnek lehet elkönyvelni ezt a döntetlent, ugyanakkor tény az is, hogy a románoknál sincs jelenleg egyetlen európai szinten közepesnél magasabban jegyzett játékos sem. Ez egy simán verhető csapat volt, történelmi okokból persze jó a döntetlen is ellene idegenben.
Én is azt mondtam, hogy lehet ellőttem volna, nem fikázásként mondtam. Csak megjegyeztem, hogy akár még jobban is elsülhetett volna, ha már más azt mondta, rosszabbul is.
Látom most mindenhol Varga a bűnbak a gólért, meg amúgy is a szar védekezésért. Persze jócskán benne volt, (bár volt ő már jobbhátvédben sokkal rosszabb is), de általában Rat volt az aki mögé.került. Ő viszont a balhátvéd volt. Ilyenkor a hátvéddel nem elsősorban a középpályásnak kell visszazárni? Csak kérdezem, mert a gólnál is látszott, hogy a középpályásuk beljebb húzódott, (vele Varga is) és ezért ívelték át a labdát rajta. Gondolom ez tudatos volt, de Lovrencsicsnek talán többet kellett volna segíteni.
Ettől függetlenül kellene egy jó jobbhátvéd (Vanczák sem lenne jobb), mert Varga nem az.
Minden kihagyott helyzetnél igaz, hogy létezett volna egy jobb megoldás... Ott és akkor egy pillanata volt dönteni, alig valamin múlt, talán bele is értek, szerintem ez belefér.
Csupán pár kiegészítés Szakértő elemzéséhez: Varga nemcsak jobbhátvédben lassú, legfeljebb ott jobban feltűnik, amikor egy az egyben kell felvennie a versenyt, különben egyetértek az ő jellemzésével is. Eleket többen is méltatták, joggal, de én úgy emlékszem, a gól előtt annyira lemaradt az ellenfeléről, aki a gólt lőtte, hogy valószínűleg ezért sem volt feltűnő, hogy méterekkel utána lohol.
Amiért elsősorban hozzászólok: egy edzői teljesítményt mindig az adott helyzetnek megfelelően kell értékelni. Ez a magyar válogatott gyakorlatilag abban az állapotban volt, hogy a soron következő meccsen rászámoljon az ellenfél. A sors úgy hozta, hogy ezt a román válogatott tehette volna meg, hol? Bukarestben! Örök hála Dárdainak, hogy innen vissza tudta hozni azt a magyar válogatottat, amelyik szinte hírhedetten elbukott minden ilyen kritikus helyeztet, megkockáztatom.... 1969, Marseille óta! Szerintem nem túlzás ennek a fényében értékelni ezt a mostani teljesítményt! Az más kérdés, ha a következő két meccsen nem lesz meg a hat pont, máris meg fog fakulni ez a teljesítmény, dehát ilyen a sport.
Nyilasi... - egykori sztárjátékosokból ritkán lesznek nagyon jó edzők, először is mert ahhoz túlságosan egyéniségek, nem tudják maximálisan alárendelni magukat a feladatnak. Mellesleg a korábbi edzői posztjain sem éppen azt bizonyította, hogy kirobbanó edző képességei lennének, helytállt, ennél sokkal többet nem. Ide, a magyar válogatott élére most nem ártana egy ilyen, átlagon felüli képességekkel rendelkező edzőt szerződtetni és a lehetőség egyértelműen felcsillant, ez vitathatatlan! Dárdai nem hiszem, hogy annyira kulcsszerepet töltene be a Herthánál, hogy ne lehetne velük megegyezni, ha úgy alakul. A többit meg hagyjuk! Licenc..., az összes, a magyar futball langyos pocsolyájában szocializálódott hazai edző-szakember, aki az utóbbi tíz-tizenöt évben szerepet kapott a válogatottnál, ilyen szempontból kifogástalan volt, az eredményt meg tudjuk. Hogy fiatal? Hála az égnek, ha végre egy sikerre kiéhezett, szemmel láthatóan teljesítőképessége maximumát nyújtani képes szakember kerül a válogatott élére! Hogy magyar, ennek az előnyeit felesleges részletezni, különösen ha az eddig itt megfordult neves külföldi szakembert vesszük (Matthäust kivéve). Nem tudok olyan kritériumot elképzelni, ami nem az ő szerződtetése mellett szólna - per pillanat.