Nightq: Én is ezt a honlapot találtam meg (Google), csak franciául. Le is szedtem róla mindent ami volt, és naonlyóóó!!!
Bissztos. Bissztos van mondanivalója, így félig-meddig felnőtt fejjel megnézve valszeg sok dolgot megértenék belőle, meg mögöttes tartalmakat stb... Mondjuk jó lenne, ha lett volna akkoriban videónk, de így csak irigykedni tudok azokra, akiknek van belőle! :))
Én ugyan egy másik fórumban szereztem erről a témáról tudomást, de örülök, hogy létezik, jó nosztalgiázni:) Ugyan nem volt kultikus számomra a rajzfilm, bonyolult is volt kicsit akkoriban, de azért szerettem és megvan videón az egész, bár talán pár rész hiányzik, ezért jó lenne az újravetítés.
A forgalmazóval kapcs. szerintem az a megoldás, hogy nincs forgalmazó, hanem a tv közvetlen vette meg a franciáktól és leszinkronizáltatta. Szóval vagy az MTV vagy a francia gyártók (szerepel a lista a főcímben) az illetékesek. Jó lenne, ha megvennék a második sorozatot is és leszinkronizálnák, majd leadnák. Sajna mondjuk nem lenne ugyanaz, mert pl. Csákányi László (Agyalap) már nem él, de azért akkor is biztos meg lehetne jól csinálni és érdekelne, mi lehet még benne újabb 26 részben.
Egyébként az első hozzászólások egyikében említett angol nyelvű honlap nekem miért nem megy? Az a www2-ös.
Hát ez teljesen jóóó!!! - le vagyok döbbenve!
Eltelik tizenhárom év, már azt hittem, sosem fogok találkozni vele, erre tessék. Kiderül, hogy vannak még nagyon sokan, akiknek ennyire fontos volt ez a sorozat. Nekem nagyonis sokat jelentett. Mostanra már csak legendaként élt bennem. Magnóra van ugyan felvéve 2 és fél rész, de az is elég rossz, szóval kész. És akkor most eszembe jutott, hogy rákeressek, hátha találok valamit. Nem igazán reménykedtem, de most le vagyok akadva! Hú!!! Számomra újjáéledt egy másfél évtizedes legenda!
Persze az a szép az egészben, hogy mindannyian kb. 4-8 évesek voltunk akkor, és most újra felidézzük ezt a közös nyelvet, hogy szót értsünk rajta. Kicsit félelmetes is. Nekem legalábbis hatalmas dolog; és örülök, hogy vagyunk még!
Sziasztok!
Örülök, hogy vannak még, akik emlékeznek a sorozatra! Nekem csak foszlányok rémlenek, kicsi voltam, mikor adták a tévében. De ahogy beírtátok a főcímdalt, meg a kalózdalt, rögtön beugrott hozzájuk a dallam. Arra emlékszem még, hogy Arkanának Détár Enikő volt a hangja, Spartacusé Malcsiner Péter, és hogy nagyon-nagyon szerettem ezt a rajzfilmet. Ez volt az első filmes élményem. Jó lenne felidézni, egyáltalán miről szólt :)) Felkeresem azt az angol nyelvű oldalt, amit említettetek!
Véletlenül találtam rá erre a fórumra. Örülök, hogy más is ennyire szerette az Elsüllyedt
Világokat, nekem az egyik lemeghatározóbb rajtfilmélményem volt. Talán 4-5 éves koromban láthattam. Mostanra már csak a nevekre emlékeztem belőle és a zenéjére. Ma letöltöttema főcímeket, nagyon jó nosztalgiázni rajtuk.
Én is remélem, hogy valamelyik csatornán újra látható lesz.
A kalózok dalára én így emlékszem:
Agyalapnak hívnak a társaim
Kalózok ők tengerek habjain
A vezérük én vagyok, Maxigáz,
Ha zsákmány jön gázt bele, maxigáz!
Az én nevem egyszerű Zsebpiszok,
Gyertyalágként néha csak pislogok
Felkiáltok: hó, hajó, támadás!
Égszakadás, fosztogatás!
Vaskéz, ez a mi fő jelszavunk
Rend van, mert ha mi, bumm, becsapunk,
Bosszunk akkor lesz, jaj, iszonyú
Úúúú, úúúú
...
A csónakban kint ülök már megint,
Zsákmányt lesek, várom,hogy rám kacsint
Álmaimban felveszek szép ruhát,
Kár, hogy álom, huss, vége, szerteszállt
Reggel óta tartom a mikrofont,
A sok zsinór teljesen összefont
Holtfáradtan ágyamra rárogyok
Szukrádió(?), hé riadó!
Vaskéz, ez a mi fő jelszavunk
Rend van, mert ha mi, bumm, becsapunk,
Bosszunk akkor lesz, jaj, iszonyú
Úúúú, úúúú
Zsákmány a.......................
Várjuk, tenyerünk már bizsereg
Lessük, jön-e már gazdag hajó
Jóóó, jóóó
Elszáll, aki a kincsünkhöz nyúl,
Futhat, akár a hóban a nyúl
Öklünk hova csap, nincsenek ott
Csooó! pont
Igen, az Idő urait is franciák csinálták és tényleg hasonlít valamelyest az Elsüllyedt világokra.
Én mostanában láttam újra, úgy, hogy semmire nem emlékeztem belőle (elég kicsi voltam, amikor vetítették), és nagyon meglepett a vége. Iszonyú nagy csattanó van a végén!! :)
Cordell1: "Egyébként kinek melyik a kedvenc epizódja?"
Hát, ez fogas kérdés. :) Lássuk csak...
A csillagok gyógyítója, Góg és Magóg, Az elveszett idő foglyai, a Mogokok törvénye, a tolvajok városa, Thot(!).
Általánosságban elmondható, hogy a kalózos történetek annyira nem jönnek be, legalábbis azok, amiket sikerült felvenni.
Van még egy, amit tulajdonképpen nem is biztos, hogy láttam, elképzelhető, hogy csak a Dr. Teszt féle montázsrészből rémlik.
Valami olyasmi történik benne, hogy Rebekát elcsalogatja az egerek városába egy furulyaszó, ott egy ideig barátságosan viselkednek vele, de utána átváltoznak kegyetlen kinézetű patkányokká. :) Tudom, hogy ez így hülyén hangzik, de higgyétek el, nagyon jól meg van csinálva: a zene, az átváltozás, a szörnyek, minden!
Az infóval kapcsolatban nincs jó hírem, a végén mindent fölsorolnak: szinkronhangok, gyártásvezető, fordító stb, de a forgalmazót nem. A végén még van egy olyan mondat, hogy "A szinkron a MT megbízásából a Magyar Szinkron és Videóvállalt műtermeiben készült.", de ez nem tudom mennyit segít. :/
Volt, nem is olyan rég egy szép világ,
most már nyoma sincs a föld színén
Ám ha te jössz, meg lehet menteni
vár Spartacus, Bob, Rebeca
Úgy fáj, hogy az élet szörnyű most ott lent
várják, süssön fel a napsugár
Jöjj, vigyük el nekik a drága fényt
és újra víg dal száll
Vár egy rút, sötét világ
nincs ott fény, nincs virág
Indulj el, és utazz velünk
hogyha jössz, jót teszünk(?)
Hozz új fényt(??), boldogok leszünk
és felderül a nagyvilág
Jaj, vagy talán a jaj sem hangzik már
sűrű, sötét még az éjszaka
nézd, egy kis sereg nehéz úton jár
vár Spartacus, Bob, Arcana
Tudd meg, ahol nincs fény ott jó nem lehet
kísérd őket minden vészen át
Jöjj, vigyük el nekik a drága fényt
és újra víg dal száll
Nem, még csak most fogom megnézni.
Jó, hogy szóltál a forgalmazóval kapcsolatban, mert arról bizony elfeledkeztem volna. Na nem mintha nagy erőfeszítés lett volna újból betenni a kazettát. :)