Nincs kedvem most videot keresgetni és linkelni, volt fent pár tipikus: a jóval erősebb csaj hajánál fogva lehúzza a másik fejét és rugdossa az arcát, vonszolva végig az utcán, perceken át. Faszik közt többnyire egyik leüti masikat és nyert, vége, deklarálják a győztest, nincs ez a végtelenbe nyúló szadizmus, ami amúgy sokszor simán tartana halálig ha nincs ott aki szétválassza ezeket a nőket. Sok női bunyó főleg USA-ból szerintem kőkeményen sokkoló lenne az itteni láthatóan kissé alultájékozott közönségnek, főleg ha valami rassz dolog is van az ügyben.
Amúgy más kapcsán, amit most nem írok le, pedig jó kis sztori, azon gondolkodtam ma, hogy vajon 100-ból hány olyan ember van, aki azt gondolja, hogy neki olyan párkapcsolat kellene, mint a szüleié (volt).
en olyat akartam mindig. es azt hittem ossze is jott :)
Nem tudom, ezt mire alapozod, de tapasztalatom szerint a nők szinte soha nem ütnek ököllel. Karmolás, pofozás, össze-vissza hadonászva csépelés (sőt rúgás is), tárgyak dobálása igen, de rendesen ökölbe szorított kézzel ütés nem.
eszkozzel utnek, dobnak meg, az meg rosszabb. de a sipcsontrugas is nagyon szar. a tokrugas ellen erdemes megtanulni azt a technikat, hogy a comboddal veded a szaporitorendszered.
de a legfontosabb, hogy a fiadnak tanitsd meg, ha no uti meg, hagyja ott a picsaba.
Igen, érdekes lenne megtudni, hogy a normál 2-3% ( :) ) helyett miért 20% leszbi van. (Ha jól emlékszem. :) Azért az elég nagy különbség. :) Igaz, a feketék a legnagyobb libsik. :) )
nalunk igen, pont ilyen volt. es ugye az 14 eve volt minimum :)
de poston lehet, hogy ocskak vannak mindenhol, nem tudom, puruttya hely puruttya emberekkel (kiveve vilit es fredit meg aki meg ki akarja venni magat az altalanositasbol) :)