A Java-t megvette az Oracle, de ettől függetlenül választhatunk 32- és 64-bites változatok közül, illetve a JRE (csak futtatókörnyezet) és JDK (fejlesztőkörnyezet is) közül.
Töltsük le a kiválasztott *.tar.gz-t, és a Midnight Commander nevű eszközzel menjünk bele (vannak haladóbb módszerek is), és a benne lévő könyvtárat (valami ilyesmi: jdk1.7.0_25) másoljuk át egy nekünk tetsző helyre (/usr, /usr/local, /opt stb).
Átnevezhetjük a könyvtárat verziószám nélkülire, vagy (haladó esetben) csinálhatunk szimlinket:
cd /opt
ln -s jdk1.7.0_25 jdk
Hátra van még az a probléma, hogy Java programjait elhelyezzük a PTH-on. Egy lehetőség az, hogy keresünk valami /etc/profile vagy hasonló fájlt, és abba becsépeljük ezt:
export JAVA_HOME=/opt/jdk # vagy ahová tettük
export PATH="$PATH:$JAVA_HOME/bin"
Vagy, ha mondjuk pl a /opt/bin már amúgy is benne van a PATH-ban, megpróbálhatjuk oda belinkelni a java programjait:
Az élet csupa változás, ma már /usr/lib/mozilla/plugins a nyerő (persze az lehet egy szimlink is egy nekünk tetsző másik könyvtárra), azon belül pedig a java pluginja egy szimlink legyen ide: /ahol_a_jre_van/jre/lib/i386/libnpjp2.so. Pl:
$ ls -l /usr/lib/mozilla/plugins/
17418852 Jun 18 23:53 libflashplayer.so 29 Aug 9 09:13 libnpjp2.so -> /opt/jre/lib/i386/libnpjp2.so
De az is lehet, hogy túl optimista voltam, és a fájó valóság az, hogy ezek az include-ok most éppen sehogy sem jók, még a kernel (3.10.5) maga sem fordul velük...
valami *.tar.gz -t, de fogalmam sincs, mit tegyek vele.
V: Namostan ez Unix, itt az 'én csak úrvezető vagyok, nem akarom szerelni' mentalitás nem működik. Rendszergazdaként kell futtatni a Midnight Commander nevű programot, azzal belemenni ebbe a *.tar.gz-be, és az ott lévő libflashplayer.so fájlt átmásolni a böngésző 'plugins' alkönyvtárába. Persze ehhez azt is meg kell találni, nálam pl /opt/firefox/plugins.
Kieg: Mivel szinte naponta van új firefox verzió, azt is megtehetjük, hogy a pluginst könyvtárat önálló életre keltve kitesszük valahová, pl:
# ls -l /opt/firefox /opt/firefox/plugins /opt/plugins
Ha esetleg a ~/.Xdefaults nem jut érvényre, akkor az xrdb ~/.Xdefaults parancs segít (bináris formába alakítja a szöveges beállításokat); ennek minden induláskor is futnia kellene. Ha esetleg mégsem futna, akkor pl gnome esetén: System/Preferences/Startup Applications/Add-nál:
K: Amikor úgy indítok el egy programot, hogy rákattintok egy parancsikonra a desktopon, akkor hová kerülnek a program (hiba)üzenetei? V: Sehová, pontosabban mondva a /dev/null-ba, vagyis elvesznek. Nem szokott ezzel gond lenni, kivéve, ha valami baj van.
K: Na és olyankor mit tegyek? V: Nyomozd ki, hogy pontosan mit csinál az az ikon (milyen programot indít milyen paraméterrel), és azt indítsd egy terminálablakból (xterm, rxvt, konsole stb).
Pl: Van nekem egy "XView" című ikonom, ami egycsapásra semmit sem csinál. Kinyomozom, hogy a /usr/bin/xview programot indítaná, amit ha parancssorból kipróbálok, megkapom, hogy: xview: relocation error: xview: symbol errno, version GLIBC_2.0 not defined in file libc.so.6 with link time reference
ebből vagy rájövök, hogy mi a baj, vagy bepasztázom valamelyik topikba, abban a reményben, hogy valaki tud segíteni — sokkal inkább, mint ha annyit írnék, hogy "rákattintottam az ikonjára, de nem indult el".
K: Hogy megy bele a dátum/idő a BIOS órájából a kernelbe? V: A hwclock program csinálja, rendszerinduláskor, a --hctosys opció hatására.
K: És mi az a kavarás, hogy UTC vagy localtime? V: Azt is tudnia kell, hogy a BIOS-od órája hogyan van beállítva: helyi időre vagy UTC-re (leánykori néven: [link2]).
K: Nem nagyon tudom, hogy erre mit kellene mondanom... van a gépen egy Windows is, aki magától átállítja a téli/nyári időszámításnál. V: Akkor azt állítsd be, hogy a BIOS órája 'helyi idő' szerint jár.
K: Mi az a Window Manager? V: A válasz a wikipédián is megtalálható, most inkább azt szemléltessük, hogy mi történik, ha nincs Window Managered! Gépeld be egy file-ba, és futtasd az alábbi scriptet: #!/bin/sh X :1 & sleep 3 export DISPLAY=:1 xeyes & xterm &
K: És hogyan lehet ebből kiszabadulni?! V: Ctrl+Alt+BackSpace, vagy megpróbálhatsz elindítani egy Window Managert, az alábbi parancsok valamelyikével: twm, fvwm, kwm, gwm, icewm...
K: És közben a korábbi grafikus felületem szépen elveszett?! V: Nem, csak meg kell keresned, próbáld meg először a Ctrl+Alt+F6-ot , ha az nem segít, akkor Ctrl+Alt+Fi, ahol i=1..12.
K: Akkor ezeket a bevezető $ vagy # jeleket nem kell beírnom? V: Nem bizony!
K: És pontosan hová nem kell beírnom? Van egy grafikus felületem, és... V: Egy terminál-ablakot, avagy terminálemulátort kell nyitnod, nagyon sokféle van, pl xterm, eterm, rxvt, konsole, gnome-terminal, valamelyiket meg kell találnod...
K: De nekem van egy olyanom is, hogy 'Futtatás', amibe csak beírom a parancsot, és... V: És a kimenete/hibaüzenete el is tűnik a semmiben... Ne játszd el Lusti törpöt (Lazy Smurf), hanem keresd meg szépen a terminál-programot!
K: Haladó barátaim különféle parancsokat ajánlanak kipróbálásra, de valamiért – nyilván, hogy bosszantsanak – elétesznek egy $ vagy # jelet. Mire jó ez? Pl: # mount $ who am i V: Nem bosszantásnak szánják, inkább arra való, hogy az egyes parancsok kezdetét jelezze. Különös jelentősége van a kettőskeresztnek(#): ez azt jelenti, hogy azt a parancsot rendszergazdaként kell végrehajtani.
K: Hogy is leszek rendszergazda, ha nem eleve úgy léptem be? K: A 'su' vagy a 'sudo bash' parancsok valamelyikével.
K: Ma tértem át Ubuntura. Rendszergazdai feladatot akartam végezni. Erre azt mondja, nincs jogosultságom rá. Ezzel az a bajom, hogy telepítésnél nem kért be root jelszót. Megpróbáltam bejelentkezni root/root párossal, nem jó, ezután üres jelszóval, persze csodálkoztam volna, ha beenged, nem is tette. Ez így nem jó. Mi a frissen telepített Ubuntun a root jelszó?
V: Ubuntuban alapértelmezés szerint NINCS a rootnak jelszava. Ez nem jelenti azt, hogy root sincs, csak azt, hogy a telepítés során nem csinál jelszót a root felhasználónak. Adminisztrálni több módon is lehet, az általánosan megszokott, hogy azokat a parancsokat amelyekhez root jogosultság kell sudo paranccsal együtt adjuk ki: $ sudo vim /boot/grub/menu.lst vagy $ gksu gedit /boot/grub/menu.lst Ilyenkor root jogokkal futtatjuk a sudo/gksu utáni alkalmazást.
K: Jó értem, de én megszoktam, hogy root felhasználóra váltok amikor adminisztrálni akarok. Van erre valami megoldás?
V: Igen van több lehetőség is. Használhatjuk a: $ sudo -s -H
parancsot, vagy a $ sudo bash
parancsot
K: Klassz, de én baromira hozzászoktam a su - formátumhoz és azt szeretném használni!
V: Ennek sincs akadálya, annyi a trükk, hogy jelszót kell készíteni a root felhasználónak: $ sudo passwd root
Ha a jelszó elkészült máris használhatod a megszokott alakot.
K: Akkor most hogy is van a LANG, LC_xxx és a LC_ALL prioritása? V: A LANG a 'leggyengébb', a LC_ALL a 'legerősebb', közös bennük, hogy mindenre vonatkozik a beállított értékük, a LC_xxx -ek erősségben a kettő között vannak, és a hatásuk korlátozott (lásd: man 5 locale).
K: Akkor, hogy is nézne ki egy olyan megoldás, hogy, mondjuk, általában minden angol legyen, de a dátumformátum és a karakterkészlet magyar? V: export LANG=en_US.ISO8859-1 export LC_CTYPE=hu_HU.ISO8859-2 export LC_TIME=hu_HU.ISO88592
K: És a LANGUAGE? V: Amennyire tudom, ez egy kevésbé szabványos extension, vagy van a rendszeredben, vagy nincs...
K: Ugyebár a parancssorba be lehet illeszteni egy másik parancs kimenetét, pl: ln -sfn /usr/src/linux "linux-$(uname -r) ugyanazt eredményezi, mint a ln -sfn /usr/src/linux linux-2.6.20 (ha a kernelverzióm 2.6.20). V: Stimmel.
K: A futtatandó program nevét is lehet így, dinamikusan előállítani? V: Igen, pl nálam: $(find /etc/alternatives/ -name javac -printf '%l') -version ugyanaz, mint /opt/jdk1.5.0_06/bin/javac -version
K: Előfordulhat, hogy nem programot akarok futtatni, hanem, mondjuk, shell-változót beállítani, de az így nem megy, pl: $(echo VAR=100) egy VAR=100 nevű programot fog hiányolni! V: Ilyenkor segít az 'eval': eval $(echo VAR=100)
K: És mikor is lenne ez jó nekem? V: Vannak programok, amiknek az outputját fel lehet fogni mint változó-értékadásokat, próbáld ki pl ezeket: $ resize -s 26 81 # átméretez, és stdout-ra ír COLUMNS=81; LINES=26; export COLUMNS LINES; $ eval $(resize -s 25 80) # átméretez, és változókat állít
K: Subshellről szólva: hogyan lehetne úgy futtatni egy scriptet, hogy a hívó változóit megváltoztathassa? V: Pont az a lényeg, hogy ne subshellként fusson. Erre való a source parancs (rövidítese a pont:'.'). Hasonlítsd össze a kettőt: /etc/profile # Sima futtatás (subshell), a változóbeállítások elvesznek . /etc/profile # Futtatás az aktuális shellben, a változóbeállítások érvényre jutnak
K: Akkor ez olyasmi, mint az exec utasítás? V: Hasonló, de az exec-ből nincs visszatérés, próbáld ki: exec mc # F10 után nincs meg a shell
K: Úgy látom, hogy amikor a 'source' paranccsal futtatok egy scriptet, akkor nem figyelembe veszi az elsősorban elhelyezett kommentet, hogy pl #!/bin/sh. V:Kicsoda nem veszi figyelembe?
K: Hát egyébként, ki veszi figyelembe? V: A kernel, amikor az execve(2) rendszerhívást hajtja végre: beleolvas a file-ba, hogy megtudja, közvetlenül futtatható-e, vagy valamilyen interpreterrel.
K: Szóval, amikor a 'source' paranccsal futtatom a scriptet, akkor miért nem veszi a kernel (execve(2) rendszerhívása) figyelembe a srcipt elején lévő kommentet? V: Mert nem is fut! Ilyenkor nincs se fork(2), se execve(2), a 'source'-t a shell önnönmaga hajta végre!
K: Most akkor /etc/modules.conf, /etc/conf.modules, /etc/modutils/, /etc/modprobe.d/, /etc/modprobe.conf vagy esetleg /lib/modules/modprobe.conf a nyerő? V: Ez még mindig a disztribúciódtól és a kernelverziótól függ, mindenesetre ha megtalálod ezek fájlok bármelyikét, először nézd meg az elejét, hátha van ott valami hasznos tudnivaló, pl: # This file is automatically generated by update-modules, please do not # edit it directly. # If you want to change or add anything here please read /etc/modprobe.conf, # the files in /etc/modprobe.d/ and the manpage for update-modules(8).
K: És honnan tudtad, hogy a HOME meg az END épp ezeket a szekvenciákat küldik? V: A 'showkey' régebben tudott ilyesmit, de kifejlesztették belőle, úgyhogy ezt a programot használom: shkeys.c
K: És még mi a gond? V: Például, hogy a shiftelt F billentyűk számozása egy kicsit ellentmondásos: az egyik megoldás szerint Shift+F1=F13, a másik szerint Shift+F1=F11. Ez utóbbira legjobb példa a Midnight Commander, nézd csak meg a /usr/*/share/mc.lib fájlját – ez egyben egy újabb példa olyan programra, amelyik nem a (vagy nem kizárólag) terminfóra hallgat.
K: És még mi a gond? V: A legkínosabb az lehet, ha a terminálemulátorod nem azokat a szekvenciákat küldi, mint amiket a termináltípus alapján kellene. Ha nem lehet jobb belátásra bírni, még az lehet a legtisztább megoldás, ha létrehozol neki egy olyan termináltípust, ami kompatibilis az ő hibás szekvenciáival.
K: Igaz, hogy a Backspace és a Delete is szokott kavarodást okozni? V: Hajajj! Normálisan az infocmp-ben a kbs a backspace és kdch1 a delete, de persze itt is van rá esély, hogy: 1. a terminálemulátor nem azt küldi, amit kellene 2. a program nem a terminfot nézi, hanem a saját prekoncepciójához ragaszkodik.
K: Igaz, hogy a terminal-escape-szekvenciák területe még a unixban egyébként megszokottnál is ingoványosabb? V: Elméletileg minden nagyon egyszerű, csak a gyakorlatban vannak gondok.
K: Miért, mi az elmélet? V: Az, hogy a szabályosan működő program a $TERM enviróból megállapítja a terminál típusát (pl linux, ansi, vt220, xterm, stb), és a terminfo(5) adatbázisból kinézi, hogy hogyan is kell kommunikálni a terminállal.
K: Miféle adatbázis? V: A /usr/share/terminfo/*/* fájlok. Ezek bináris adatfájlok, ha érdekel a tartalmuk, használd az infocmp <terminálnév> parancsot.
K: Én is tudok ilyen fájl létrehozni? Mondjuk egy meglévőt átalakítva? V: Rootként tic <szövegfile> paranccsal, lehetőleg ügyelj rá, hogy a fájl elején javítsd ki a nevet, nehogy a régi definíciót írja felül.
K: Jó. És hol jön a probléma? V: Például, hogy nem minden program nézi ezt az adatbázist, hanem saját bölcs belátása szerint készül fel egy-s-más szekvenciákra. Ilyen pl a bash, amely a /etc/inputrc-ből tájékozódik. Pl nálam: "\e[1~": beginning-of-line "\e[4~": end-of-line "\e[H": beginning-of-line "\e[F": end-of-line
K: Igaz, hogy a shell-programozásban a nulla jelenti az igent/igazat, és a nemnulla nemet/hamisat? V: Hát így is lehet nézni, de szerencsésebb lenne azt mondani, hogy a nulla jelenti azt, hogy oké/siker, minden más a hibakód. Pl a while ciklust így lehetne elképzelni: while <rendben/talált/nincs_EOF>; do <csinálj valamit> done.
K: Mintha kicsit bizonytalan lennél ebben... V: Hát igen, látni vélek egy gyenge pontot a dologban: szerintem szerencsésebb lenne, ha a 'true' és 'false' segédprogramok inkább a 'success' és 'fail' neveket viselnék...
V: Alapvetően kétféle akadály lehetséges: 1. A PATH-jukban nincs benne a /sbin:/usr/sbin:/usr/local/sbin 2. Nincs joguk a művelethez, ezen a rendszergazda segíthet, ha akar. De például ez valószínűleg működik a te gépeden is:
$ ifconfig bash: ifconfig: command not found $ /sbin/ifconfig eth0 Link encap:Ethernet HWaddr 00:0C:F1:B8:FB:73 ...
K: Miért kell rendszergazdának lenni ahhoz, hogy megtudjuk, milyen partíciók vannak a gépen? Mert a módosításuk tényleg rendszergazdai feladat, de információt kapni róluk miért lenne az?
