Jó, túlzás a magyarokat szidni egy győztes meccs után, de az is, amit lassan kezdtek, hogy a feröerieknek tkp. közük nem volt a meccshez. Nem a szart, szerencsére nem elég jók, hogy a fölényt gólra váltsák, de ezt leszámítva mindenben minimum egyenlőek voltak velünk. Hogy ez szégyen-e vagy sem, azon lehet vitatkozni.
Egyébként nem is dicséri túl senki őket, lelkes, hajtós kiscsapat.
Csak néhány profi focistájuk van, a többieknek polgári foglalkozása van: Pól Jóhannus Justinussen villanyszerelő, Jónas Tór Naes nemrég szerzett jogi diplomát, Atli Gregersen újságíró volt, Hallur Hansson útépítő, Fródi Benjaminsen építési vállalkozó, Kaj Bartalstovu pedig egy óvodába jár dolgozni.
Ha szerinted nem VOLTAK helyzeteink, AKKOR kicsit tamáskodom A meccs VÉGIGNÉZÉSÉT illetően. Biztos kevéssé zavarta őket a LABDA, de mondjuk nagyon SOK mindent nem is kezdtek vele, GÓLHELYZETIG például NEM jutottak.
Utánanézek, a 23-as keretből ha jól tudom a CSK Benjaminsennek, Brandur Olsennek és a kapus, a volt City-s Gunnar Nielsennek nincs civil melója, de a többieknek utánanézek, hogy ki mit dolgozik.
Emlékszem, jó egy éve mindenki Andorra csapatát dicsérte és emelt előttük kalapot - akik nulla ponttal és nulla rúgott góllal fejezték be a selejtezést.
Feröer sokkal jobban rászolgál a dicséretre, de egyetlen igazi helyzetük volt, ami egy szöglet utáni kavarodásból alakult ki. Vagdosták a tizenhatosra a labdát és fogalmuk sem volt, mit kezdjenek a betömörülő dodókkal.
Pesten gond nélkül fogjuk legyőzni őket - még úgy is, hogy október elején játszunk velük és nem nyáron.
"A sorozat végére lesz egy vagy nulla pontja a "jobb" csapatnak."
Valószínű!
"Szimpatikus, hajtós, fizikailag nagyon erős, de szerény képességű csapat volt, amelyik profin használta ki a körülményeket, de így sem jelentett veszélyt a magyar kapura."
Ühüm! Mint ahogy mi sem az övékére! Végignéztem a kilencven percet és szerintem csak abban lehetünk biztosak, hogy a hazaiakat kevésbé zavarta a LABDA!
Nikolicsot most is csereként hoztam volna be, mindhárom selejtezőn egy félidőt kapott, és kimagaslóan akkor volt a legjobb, amikor a másodikat. Ettől függetlenül tegnap is hasznosabb volt, mint az északírek ellen.
Mivel egyszer sem a klubbeli helyén játszott, azon nem csodálkozom, hogy nem rugdosta a gólokat, bár helyzete volt Bukarestben és tegnap is.
Az utolsó 20 percet láttam csak, amikor a legszarabbak voltunk. Tény, hogy nagyon gyengén játszott a magyar válogatott, nyomtak a feröeriek. De nem volt egy beadásuk, amit ne vágtunk volna ki. Egyszerűen látszott a két csapat közti képzettségbeli különbség. Szerintem.
Ezeken a gyors, egyérintős labdakihozatalokon és háromszögeléseken, amiket a szigetlakók nyomtak néha, én is ledöbbentem, ilyeneket a magyar válogatottól nem tudom mikor láttam utoljára. Talán a magyar - olasz 3-1 -es kamumeccsen Várhidi alatt. Pontelhozó Palkó megkérdezhetné Lars Olsent a kulisszatitkokról.
Felesleges fanyalogni. Aki szerint a magyar válogatottól bárhol sziporkázós gólparádé várható el, nagyon el van tévedve. A mi kategóriánk a "szenvedős győzelemnek is örülni kell", ami eggyel (vagy kettővel) alatta van a "bárki ellen képes meglepetésre" polcnak. Utóbbival kapcsolatban meg kell nézni a csoportok jelenlegi listavezetőit.
Egyébként meg jópofa dolog a feröeriek kapcsán bálnavadászozni meg kalauzozni (én is megtettem), de őszintén: az amatőrség egy státusz, ami az adott ország labdarúgásához való viszonyát fejezi ki, nem a játéktudást. Lehet, hogy Fiola nem portás a paksi atomerőműben főállásban, de ettől még nem feltétlenül jobb védő egy norvég másodosztályban focizó könyvelőnél. Mondjuk. (Aki persze könyveléssel keres annyi pénzt, mint nálunk egy középcsapat játékosa.)
Ezek a bálnavadász útépítő munkások valahogy elsajátították. Hosszú percekig gurigáztak úgy, hogy a kitámadó csatárainknak nulla esélyt adtak a labdaszerzésre. Nálunk sajna más volt a helyzet; 4-5 átadást követően hátrapassz a kapusnak, aki - jobb lehetőség híján - rendre előrebikázta az ellenfélnek. És ez valóban nem a Dárdain múlt, hanem ennyire képesek a fiaink.
Javaslom Mister OTP-nek, hogy nyúljon mélyen a zsebébe és Paja utódának a Hiddink, Ranieri, Vogts, Capello, Terim, Bento hatosból válasszon. A minőséget meg kell fizetni, és ők fényesen bizonyítják, mennyit ér ott a Szakma.
Hát persze. A sorozat végére lesz egy vagy nulla pontja a "jobb" csapatnak. Szimpatikus, hajtós, fizikailag nagyon erős, de szerény képességű csapat volt, amelyik profin használta ki a körülményeket, de így sem jelentett veszélyt a magyar kapura.
Jó tudom a lényeg a 3 pont és Dárdai az Isten, de én azt nem értem h a magyar focisták miért nem tudnak támadást vezetni vagy 3-at egymás után emberhez passzolni? Legalább meccsenként egyszer-egyszer. Nem csak erre a meccsre értem, hanem általánosságban. Ha ezek a derék halászok is meg tudtak tanulni munka mellett focizni, mi miért nem? :/ Lényeg a 3 pont.
Egy másodpercig sem aggódtam azon, hogy kiegyenlítenek a hazaiak, az utolsó percekben sem. Egyszerűen el se jutottak akkor már a kapunkig. A feröeri szövetségi kapitány nem tudom milyen meccset nézett, hogy azt állítja, hogy a jobb csapat kapott ki.
Vácnak is volt bajnokcsapata, akivel jól eltángálták az NBI teljes mezőnyét (nem csak szerintem, hanem a valóságban is), és Vác kisebb talán, mint Nagykanizsa. Mindenki Vácra!!!
Miért? Kipróbáltad már? Szerintem zseniális találmány, mert az agyonázott, vagy szétfagyott füvesnél sokkal jobb.
Egy biztos, hogy a brutálfocinak kevés teret enged! Becsúszni ugyanis fájdalmas élmény. Combról, karról csíkokban jön le a bőr, tehát csak a legvégső esetben kockáztatja meg a védő. Így aztán nincs taktikai csúszkálás, csatárnevelgetés, puhítás, mert a védőnek is fáj!
A tegnapi meccsen is talán 2-3 alkalommal volt ilyen.