Azon kívül hogy a feleségemmel terveztem a túrát még egy dolog motivált abban hogy ezúttal a 35 km-es klasszikus táv helyett a 20-ason induljunk, mégpedig az hogy Boszorkánykőtől lefelé az egykori fogaskerekű kisvasút nyomvonalán halad a túra, érdekelt hogy mi látható még Magyarország első fogaskerekű kisvasútjának emlékeiből. Az évszázados bükkösben, gyönyörű környezetben fekvő eresztvényi Salgó Hotelben ébredtünk reggel, nagyon bőséges, finom reggelivel együtt is annyit kértek egy szobáért mint egy közepes árfekvésű panzióban, mindenképpen ajánlott a hely, kiváló kiindulópontja a Medves-vidéki túráknak. No, de mi ezúttal a Galcsik fogadónál kezdtük a napi menetet. A nevezés hamar megvolt, kedves, barátságos rendezők, igényes itiner, és már indulhattunk is. Irány a Kálvária! Az 1930-ban épült, történelmi hangulatot árasztó Magyar Kálvária évről évre egyre szépül. Az előző rendszerben csupán a gaz lepte be, a Nagy-Magyarországot formázó barlang el volt falazva, jóformán tiltott zóna volt, bezzeg a fölötte emelkedő egykori Partizán emlékmű... Az idők változnak, a partizánok eltűntek, Nagy-Magyarország barlang ismét kibontva, és helyreállítva. Érdemes megtekinteni, akár csupán csak egy városnéző séta keretében is ezt a gyönyörű emlékművet. Felfelé kapaszkodva jobbról, balról pihenőpadok, mindegyiken felirat, "kibékülős" "romantikázós", "kávézós", vagy éppen "szelfizős" pad, jókedvre derítő, vidám kis attrakciók, nem kerül sokba, mégis milyen ötletes!
A Kálvária tetején ellenőrzőpont fogad, itt eddig nem volt, de sokan levágnak egy picit mindjárt az elején, ezért indokolt lett. Pár száz méterrel utána, már a gerincúton haladva jöttek is szembe olyanok, akik későn értesültek a csalfa kis pont létezéséről. A csodálatosan szép Czeberna-völgyig a sárga sáv jelzésen, a Bányász-körúton együtt haladunk a 35-ös és az 50-es mezőnnyel, ezt az utat jól ismerem, eddig mindig mikor eljöttem a 35 kilométeren indultam. A Czeberna-völgy ellenőrzőpontjánál három táv három felé indul, mi a 20-ason jobbra el, a rettegett Karancs-hegy aljában, a Gyopár-forrás völgyében, a Kercseg-laposa felé. Elmélázva nézek el balra, a 35-ös táblácskára, melyen indulva a meseszép Czeberna-völgyben kapaszkodik a sárga sáv fel a Karancsra. Annyira nem hiányzik, mert a Karancs-kaptató turista-tizedelő 45 fokos emelkedőjére nagyon élesen emlékszem, úgy kiveszi az ember zsírját hogy a Karancson, kb 9 kilométernél azt hiszi hogy Somoskőújfaluig nem bír lemenni, nemhogy a célig még több mint 25 kilométert! A Gyopár-forrás mesebelien szép rétjét hétvégi, piknikezős turistáknak találták ki, pihenőpadok, szalonnasütők mindenfelé, ha felnézünk akkor a 727m magas Karancs egyre inkább visszaerdősülő, egykori kőbányája köszön vissza ránk. A Kercseg-laposánál kinyílik a táj, nem bírunk betelni a zöldellő réten álló magányos fa, és a mögötte emelkedő Salgói vár csodás panorámájával! Somoskőújfalu határában egy gyönyörű bernáthegyi kutya fogad, majd a virágba borult utcákon kényelmes tempóban haladunk a Határ-büfé felé, amely újabb ellenőrzőpontot jelent.
1. a Gyopár-forrás vidéke
2. a Kercseg-laposáról szép a kilátás a lovasudvar és a Salgó vár felé
3. virágos Somoskőújfalu
Útközben egyszer csak vékonyka kis hang szólít meg minket balról... "tetszenek kérni limonádét?" Egy ház kapujában három kisgyermek ül, (nem, egyáltalán nem kisebbségiek) hevenyészett kis asztal, rajta poharak, limonádé, pár csoki, egy keksz, focis kártyák... megindító volt látni hogy a kis gyerekek szinte mindenüket kihozták ide egy kis pénz reményében. Annyit iszok a 25 forintért árult limonádéból amennyit csak bírok, egyébként nagyon finom volt, veszünk csokit, és még egy Tottis focis kártyára is szert tettem. (őt legalább láttam élőben is gólt rúgni, még 2005-ben) Egy kis fagyiravalót is hagytunk nekik, az egyik kis gyerek már szaladt is befelé... "anya, anya!" Ilyenkor el lehet gondolkozni azon ki mit nevez szegénységnek, és picit visszarendeződik az ember értékrendje a normális kerékvágásba. Az évről évre egyre pukkantabb Határ büfé után az egykori kőszállító kisvasút szépen kiegyenlített töltésén, szinte szintben haladtunk Eresztvény felé, majd a nagyon szép állapotban megmaradt, ma is autók, traktorok járta kisvasúti alagút után enyhén emelkedve, de továbbra is a töltésen haladva értünk fel Eresztvénybe. Eresztvény mára turistaközponttá avanzsált. Az egykori Napsugár étterem a Novohrad-Nógrád Geopark fogadóépülete lett, a mellette lévő játszótér, gyermekeim régi kedvence szépen karbantartva, megújulva a 'Tarjániak kedvelt pihenőhelye.
1. az alagút
2. az útjelző táblák formailag olyank mint a kéktúrások, no de tartalmilag... ég és föld!
Ezek jók és használhatóak
3. Eresztvény.
A lelkes ZUTÉs pontőrök csurgatós-zsíros kenyeres, szalonnasütős majálissá varázsolták az ellenőrzőpontot, nagyon hangulatos volt, jól sikerült a vendéglátás nekik ezúttal is. Kellett is az energia, mert a Salgóvár 625 méter magas csúcsa várt ránk. Gyönyörű bükkös öregerdőben kapaszkodtunk egyre felfelé, jól ismert úton, meg megállva, szusszanva, gyakori pihenőkkel, de a vártnál lényegesen jobban haladva. A vár és annak panorámája megunhatatlan, kötelező jelleggel fotóztam párat, beszélgettem picit az ismerős pontőrökkel, majd irány a Boszorkánykő. A Boszorkánykő ereszkedője (emelkedője) a brutális, a már-már szinte járhatatlan kategóriába tartozik, fától fáig, egymásba kapaszkodva ereszkedtünk lefelé, majd a piros sáv jelzést elérve az egykori kőszállító kisvasút régi töltésén immár széles, enyhén ereszkedő szintútra fordultunk.
1. a Salgóvár
2. kilátás a Karancs felé
3. a Mátra-Murány hosszútávú turistaút piros jelzése
A piros jelzésen Ponyipusztánál pontőrök, majd nagy sajnálatomra elhagyja az ösvény a kisvasút egykori vonalát, és egy erdei, nem túl látványos ösvényen halad a Gedőc-tető csillagvizsgálója felé. A régi csillagvizsgáló épülete megvan, itt tanultam meg egykoron amit a csillagokról tudok (jó keveset, de azt mind) a pontőrök azt nem tudják megmondani hogy üzemel-e, de szerintem már nem. Már csak az ereszkedés maradt vissza Salgótarján központjáig, amely egy kevésbé látványos úton, gazos erdőben vezet, majd városhatárt érve hamarosan visszaértünk a Galcsik-fogadóba, a rajt és cél helyszínére. Pár kedves szó, szép kitűző (35-ön jelvény szok' lenni!) és egy szép túranap után jóleső fáradtsággal a lábakban elégedetten indultunk haza.
Nem tudom milyen keretek közt, mert nem rémlik meghirdetve kerékpáros teljesítési lehetőség, de elég sokan mentek végig biciklivel a különböző távokon, még a 20-ason is, családok is.
Amellett hogy gyönyörű a Karancs-Medves ezért is szeretem ezt a túrát, mert a rendezők is nagyon normálisak, barátságosak, itt érzi az ember hogy azt szeretnék hogy jól érezzük magunkat, és nem csak a pénzt beszedni.
Van lélek a túrában.
Eresztvényben szalonnasütős, csurgatós kenyeres pikniket szerveztek ezúttal is.
1. Eresztvény
2. az egyik említett pad, már az emlékmű alatt közvetlenül "kockulós pad" :-)
Mindenki el tudott indulni, a Gerecse 50 napján a Karancs-Medves túrák is bővelkedtek indulókban, szerencsére.
Nagyon-nagyon jó túra volt, az elején a kálváriánál sorban padok vannak felfelé, mindegyikre van írva valami, de nagyon igényesen!
"Kávézós pad", "kibékülős pad", stb, már ez felvidított az első métereken.
A túra legmegindítóbb kis intermezzoja Somoskőújfalun volt, az egyik utcában három kis gyerek ült a kapuban, és limonádét árultak, 25 ft volt egy deci, tábla csokit 150-ért, játékkártyákat, apróságokat.
Látszott hogy amijük volt kihozták.
Annyi limonádét ittam, hogy majd bep..áltam, vettem csokit, is, meg minden. Borravalót is hagytunk, olyan kis őszinték voltak, számolni is alig tudtak, a pénzt meg ahogy megkapták azonnal beszaladt az egyik, "anya!"
Eléggé meglepődtem mikor rápillantottam a Karancs-Medves túrák idei adatlapjára, ugyanis létszámkorlátos lett a rendezvény, 300 fővel van engedélyezve.
Utoljára 2016-ban mentem a 35 kilométeren abból az esztendőből még nem rémlik ilyesmi.
Mindenesetre mióta a ZUTE csinálja a túrát egészen jó honlapja lett.
Bocsánat, hogy itt is felteszem a kérdést az edzésonline honlappal kapcsolatban, de hátha megfordulnak sporttársak, akik használjátok! Szóval nekem az edzéseim naptár nézetbe foglalt táblázatos formája nagyon hiányzik! Rám férne egy kis bátorítás, hogy ez is jobb lesz, mint a túranaptár megújult oldala! :)) Amúgy eddig nem jöttem rá, hol és kitől kérdezzek, pedig biztosan ott van ez is...
2015-ben még "csak" a Goldsteig Ultra-t nyomta le (651km/19000m szint, 169 óra 45 perces idővel); pénteken hazaért, vasárnap már a Vasas Maraton rajtjában volt :-)
„Hé te, mindenkit megölnél?” (egy régi westernfilmből)
Itt mindig dózerral építenek. Feldübörög a gép és eltűnik, ami volt. Életünk egy darabja. S az éktelen zajban nem hallani a sírást, az emlékezet nem talál helyet, ahol fejet hajthatna.
Mindig dózerral építenek. Mert el kell pusztítani mások emlékeit pusztán azért, mert nem sajátjuk, nem ellenőrizhető általuk. És ilyenkor két lehetőséged van, azazhogy három. Engedni magadnak, hogy elfelejtsd vagy elhanyagold, amit megéltél, amit építgettél a magad eszközeivel, szembe helyezkedni a szisztémával vagy pedig balesetet szenvedni. Az „engedni” esete a halálos ítélet utólagos aláírása.
A diósgyőri turisták ma is korán keltek. Garadna a cél. És az eszköz is, hogy megmutassák, milyen a turista vendégfogadás, mikor a házigazda szereti vendégét, legyen régi ismerős vagy először erre járó. Most is a szeretet a kulcsszó. El lehet mélázni felette.
Úgy fogadnak, ahogy sehol máshol. Mert ennek a helynek hatása van az emberre. Lehet kutakodni a rétegekben, mik rárakódtak a belsőre az évek alatt. Aludtam itt szeptemberben Bükk 50 előtt emeletes ágyon, felkészültem számtalanszor az Aranylépcsőre, mintha a Mennyeknek Kapui felé vezetne, pedig valójában az Író emlékezetébe vésődött délutánok voltak csupán irányadók s az emlékkőnél az elfáradt tekintet belerévedt a távolságba. Egy itt készült fénykép háttérként szolgált a telefonon, hogy valahányszor a gép felpislákol, a házikókat lássam a patakparton. És őrzök egy lepréselt falevelet is, amit egy őszi vasárnap az autó szélvédőjére hullva találtam, mikor az istenért sem akartam volna eljönni, olyan csend volt, olyan ősz, hogy abba belesajdul a szív még ma is. Indultam s érkeztem, megtértem mindenhonnan, Kövekről, Fennsíkról s a közeli Ómassa sziklák közé szorult házaitól hoztam üzenetet. Barátokat találtam.
A diósgyőri turisták tudják ezt. Hogyne tudnák. Otthonuk ez a talpalattnyi telep, az volt mindig is. Ide jöhettek bármi elől, bármi felé. Telt itt aktív szombat, méla ünnep, hétköznapokon is kihozta őket a helyi járat. Vagy inkább innen el. Mert ez a kiindulópont, ahonnan szemlélve egész elfogadható tud lenni a világ.
És most gyászszalagot kötöttek a táblára, amely a Pihenőt hirdeti. El fog veszni. Elveszik. A dózerral építők, akik fülvédőt tesznek fel és nem hallják az emberi hangot. Turisztikai fejlesztés, mondják cinikusan. Bűncselekmény.
Garadna örökké a diósgyőri turistáké. Akik formálták, lakták, élték és éltették. Nem elvehető módon. A körülmények ideális együttállása folytán úgy alakult, hogy az életünket erőteljesen befolyásolta a völgy egy jól behatárolható része. A csevegő patak, a levegő, a bükkök elegáns nagyvonalúsága, a Szövetség forrása. De legfőképpen az emberek, akikkel volt szerencsém ismeretséget kötni, mi több, ragaszkodni hozzájuk, látogatóként otthon lenni náluk. Mert vendégek vagyunk itt, múltat s jövőt kapjuk ajándékba a jelentől, időtlenné avatva a helyet és az eszmét. Diósgyőri turista lettem és őrzöm, megőrzöm, amit Garadna jelentett, jelent és jelenteni fog mindenkor.
Őrsi Anna kiváló teljesítménytúrázó az Isoma 1000 mérföldes távolsági teljesítménytúra 1670 km-es távolsági távját 21 nap alatt gyalogolta le, 2016. július 23.-án ért célba. A német-cseh határtól a szlovák-ukrán-lengyel határig tartó, hegyen-völgyön keresztül vezető túra bővelkedett izgalmas és érdekes eseményekben.
Történet az egyetemi éveinkből - azóta tanmesévé vált:
Mindig január első hetében volt pár tárgyunk tervleadása. Így a tervezési tárgyaké is, ezek jelentették a fő melót. Az egyik lányka (épp nem volt tervezési féléve), mielőtt hazautazott karácsonyra, biztatólag mondta a srácoknak: "No, majd jövök 3-án, és hozom az ötleteimet!" Azóta-főnököm évfolyamtárs felnézett: "Andrea, 3-án ne az ötleteidet hozd, hanem a ceruzádat!"
Felajánlottam Galádnak, hogy megosztom a tapasztalataimat/javaslataimat, egy levélváltás volt, de aztán azóta sem kerestek, mivel az én időm is véges, nem megyek belekotkodácsolni akkor, amikor már "majdnemkész" az egész.
A jogi részére meg gondolom vannak a TTT-ben a témához jobban értő szakemberek, akik tudnának rittyenteni egy gdpr-kompatibilis :) adatkezelási tájékoztatót/nyilatkozatot/szabályzatot, bár mint írtam, a jelen állás szerint a domain használója nem a TTT, ergo az ott elérhető tartalomhoz kapcsolódó jogi problémák első körben nem az egyesületnek fognak fejfájást okozni.
Szerintem a Windows 3.2-t a Microsoft is hiányolja :-D Ollan állatka ugyanis nem van/vót. Ha galádék adnának akár egy wsdl-t, vagy akár egy xml/json/akármi interfészt, szerintem igencsak hamar össze lehetne rakni egy takar(ék)osabb felületet.
