Áttúrtam egy kicsit a netet. Ugye azt tudni kell, hogy a 749-eseket 1992 és 1996 között alakították át 751-es és 752-es sorozatú mozdonyokból, mégpedig úgy, hogy alkalmasak legyenek villamos fűtésre (eredetileg gőzfűtés volt bennük, aztán később a kazán helyén ballaszt).
Ez pont a szétválás időszakában volt, a 749-esek mind a ČD-hez kerültek. A mozdonyok új pályaszámai úgy lettek kiosztva, hogy a 752-esből átalakított gépek 240-től fölfelé lettek számozva, az az alattiak voltak a 751-esek.
Összegezve: akármilyenre szeretnéd festeni, érdemes körülnézni a railfaneurope.net-en vagy a prototypy.cz-n (a fenti fotók is onnan vannak), hogy az adott színvariánshoz melyik pályaszám passzol. Már ha ez fontos neked :)
Szerintem túl fényesek azok a festések. Egy mozdony pedig soha nem fényes. Szerintem vízbázisú festékkel kell festeni és azt is ki kell fakítani. Sokan olajossal festenek és rögtön száradás után feliratoznak és lakkoznak. Kb. ezért fénylenek a mozdonyaik.
Azt nem tudom, hogy mennyi van ilyen festéssel. De közben találtam festetlen változatot kitben egy cseh boltban. Szóval már csak festeni kell megtanulni.
Mármint 749 sorozatú, vagy kifejezetten ezzel a festéssel? Mert a 749-esek között speciel elég sok egyedi festésű van, és nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy volt másik is ilyen mintázattal... :)
eladó néhány régi TT cucc legalább 40 éves szergej de hibátlanul működik ,1db csd személy vagon ,1pár elektromos sorompó(régi Piko de nem volt még beépítve)és egy pár db utcai lámpa.iá:egyben 12000- üdv
Hirtelen ötlettől vezérelve létrehoztuk a BTTB Modulközösség facebook oldalát. Nézegessétek, ízlelgessétek. Terveink szerint folyamatosan töltjük fel tartalommal, útibeszámolóval, fotókkal, videókkal, meg minden földi jóval! :)
Sziasztok! Eladó egyben némi Tillig tt vágány talán háromszor volt összerakva próbakörnek. Próbáltam nagyon baráti árat kitalálni Van 12 darab R310-es ív és 16 darab 166mm-es egyenes. 200 Ft/darabra lőttem be az árát tehát 5600 Ft az egész a postát én állom
További modellek kerültek eladó sorba! Természetesen ezek is szervizeltek, valamint kitakarítottak. Érdeklődni továbbra is telefonon lehetséges: 06-1/3323-747
Eladó sorba kerültek a lent felsorolt szervízelésen átesett, kitakarított TT méretű mozdonyok. Érdeklődni telefonon: 06-1/3323-747
Üdv, Zsolt
BTTB (Zeuke) fehérdobozos (átmeneti időszak doboza) MÁV M61 019. Ára: 15000 forint Kiváló futással. Képeken látható, szép állapotban.
BTTB Br107-es csehszlovák tolatómozdony. Ára: 7500 forint A kasztni tartó fülei mind megvannak (4 darab). Ritkább, nem piros, hanem világos bordó színárnyalatú. Szép futással. Képeken látható állapotban.
BTTB (Zeuke) V180 német dízelmozdony. Ára: 8500 forint Normális futással. Képeken látható állapotban.
Zeuke V200 német dízelmozdony. Ára: 7500 forint Normális futással. Képeken látható állapotban.
BTTB Br56 német gőzmozdony. Ára: 13500 forint Normális futással. Eredeti dobozában. Képeken látható, megkímélt állapotban.
Zeuke T334 csehszlovák tolatómozdony. Ára: 7500 forint Eredeti dobozában. Szép futással. Kép szerinti állapotban.
BTTB Br35 német gőzmozdony. Ára: 14500 forint. Normális futással. Szélterelőkkel. Képek szerinti állapotban.
TT-s cuccok eladók. Váltó,alkatrésznek jó,az összeillesztő tüskék hiányoznak.A Bal oldalt lévő vagonok,jó. A Jobb oldalon lévők,alkatrésznek jók. Ár:az egészre értendő.
Az alábbi TT-s gördülőállomány keresi új terepasztalját! A mozdony START-szettes Szergej, lesúlyozva, az egyik vezetőállás szélvédője hiányzik, szépen fut 5000 Ft, a másik 3 kocsi 2800 Ft egyben.