Én is (lassan ki nem?) egy ner-es cégnél dolgozok, nálunk is nyakpántosztás van, mint a máv-nál. Valamelyik saját lábon álló asszonka (Cecil esetleg?) tuti nyakpánt-bizniszben utazik.
megvaltoztak a dolgok mar az indexnel is, lehet, Ok is kepeslapot kaptak egy fenykeppel mint a vizugyesek, amit nyalogathatnak, a penzes jutalom helyett :-)
Na akkor a link miatt tisztázzuk, hogy melyik országban szeretnéd felszerelni.
Pl. van olyan ország ahol bizonyos okból fognak kezet és esznek a jobb kézzel, ballal sose. OTT ez úgy természetes és hétköznapi. Mi itt papírt használunk.
A legionella kérdésben nincs teljes körűen kidolgozott tiltás, veszélymegállapítás, stb.
De tény, hogy létezik. Háztájiban nincs is semmi követelmény, intézkedési kötelezettség.
Közületi környezetben viszont van, mert ISMERT A VESZÉLY. Éves vízvételi/vizsgálati kötelezettség a ház legtávolabbi mintavételi pontjairól. Dokumentálva, KÖTELEZŐEN.
Az, hogy otthon tehetsz fel ilyen szart a klímádra nem jelenti azt, hogy nincs veszély. Úgy ahogy tehetsz fel a radiátorra párologtatót. Lelkesen töltögetve az is legionella telep lehet. Vagy a virágcserepek alátéte. Igaz ezek nem porlasztódnak.
A másik, hogy lehet, hogy ha köterületre néz az a szar amit linkeltél az már szabálytalan, saját udvarra nem baszogathatnak valószínűleg.
Csak azért , hogy legyen egy profi megoldás is , ami viszont nem növeli a COP értéket ami az én javaslatomnál fenn áll ( egy szakember is alátámasztotta lentebb ) , inkább egy picit rontja , mert a ventilátor légszállítását fékezi . : https://www.imperiale.biz/en/55/vapobox_p
Viszont egy kérdés , ha már a port hoztátok fel . Az elpárologtató hova teszi azt a " temérdek " port , amit egy hűtésre karbantartott beltéri a kondenzvízbe juttat ?
Nekem is mindkét kültérim magasabban van mint a beltérik . Az egyik a padlástérben , a másik azonos magasságban , csak a falon kívül .
A kérdező topiktárs írta : " A tervezett klíma pedig egy 3,5 kW-os Midea gép lenne, ami a panel lakás egy szobáját hűtené csak. Fűtés módban soha nem lenne használva"
Természetesen fűtésnél a kondenzvíz a kültérin keletkezik , tehát abban az esetben vagy elvezetik , vagy felfogják edénybe , vagy csepeg az utcára . Én konkrétan a hűtésnél keletkező kondenzvízről írtam . :-)
Capt észrevétele jogos szerintem, a szobai port kimossa a kondenzvíz a beltéri lamellák közül, mivel az nem rászárad, hanem rajta csapódik ki. Ezt hordja ki és viszi rá a kültéri lamelláira, megfejelve az utcai porral, ami rá is szárad, de próba nélkül nem tudható biztosan mi fog történni.
Mindenesetre a beltéri alja kb. 2 méter magasan van, a kültéri teteje inkább 3 méter, tehát gravitációsan általában nem lehetne ráfolyatni.
Sajnos nekem mindkét klímám kültérije följebb van, mint a beltéri, legalábbis a teteje mindenképp, de ha neked ráfolyása van a kondenzvíznek a kültérire, nem nagy kaland a csövet a tetejére fektetni, kipróbálhatnád a nyáron és meglátjuk mit csinál vele.
Manapság a klímákat fűtésre is szokták használni, úgyhogy általános megoldás csak az elektromos fűtésű elpárologtató lehet.
Tudod simán vagyok olyan szaki mint Te , mert az első véleményed alapján legionella megbetegedést okozna , szerinted . :-(
A 105678 hsz-ed a bizonyíték .
Erre a topiktársak hivatalosan gyártott porlasztókat emlegetnek . Tehát vagy a gyártó cégek gyártanak életveszélyes megbetegedést előidéző készülékeket az egészségügyi előírásoknak nem megfelelőt , vagy TE vagy elmaradva a témában . Csak betanított , megtanult munkákat tudsz elvégezni . Igaz , azt biztosan jól végzed , mert az itt jelenlévő topiktársak dicsérik a munkádat . Tehát ha klímát vennék . lehet , hogy akár Te is felszerelhetnéd , mert biztosan tökéletesen megcsinálnád. :-)
Viszont a világot az új ötletek viszik előre , még ha " azt nyugdíjas fotelmérnökök találták is ki " !
Ha nem lennének ilyen emberek , akkor nem lenne mit kipróbálni és esetleg kifejleszteni egy működő példányt , ami alapján eldönthető , hogy jó , vagy rossz az ötlet .