Amiket a végén említettél, azok ilyen hétköznapi veszekedések, ezekből az együttélő embereknek is sok van - de neked nem kötelező már belemenni. Egyszerűen ne foglalkozz ezekkel, mivel pont az a normális, hogy léteznek ezek a súrlódások. El kell tudni viselni. Komolyan. A cipődbe belemegy a kavics, szúr.
Amikor nem jó, hogy hív, ne vedd fel a telefont. Nem vagy köteles mindig felvenni. Mondd meg, mikor tudjátok felvenni a telefont, és kész. Hívjon akkor.
Igen, bármennyire hülyén használja "az én gyerekem is" jogot, az ő gyereke is.
Örülj neki, hogy van egy normális életed, ne akard mások viselkedését irányítani, akkor sem, ha neked nem tetszik. Azt meg tudod szabni, hogy a _te_ életedbe ebből mennyi kerüljön, de azt, hogy a közös gyerekeitek életébe mennyi kerüljön ebből, azt nem.
És igen, te választottad őt a gyerekeid apjának. Ha akkor jó volt, akkor a jogilag neki adott terepen most is el kell viselned őt. Míg a gyerekek fel nem nőnek.
Nem azt mondtam, hogy nem hívhat, és pozitívnak tartom a gesztust, hogy felveszed mindig. Csak azt mondom, hogy borítékolni merném, hogy nem fog hívni fontos dologgal. Azokkal olyanokhoz fog fordulni, akikkel jó a kapcsolata.
Itt mindenki ugyanazt a hsz-t olvassa, aztán ki-ki saját vérmérséklete (antipátiája) alapján hozzászól(hat). Én nem észleltem semmilyen dramatizálást, valamiV "elrinyált" egy történetet.
ez azert eleg nyilvanvalova teszi, hogy mennyire dramai a sztori es gyakori ez az esemeny:
Ez az egész total tárgytalan amúgy is már, mivel 3 gyerekenek van sajat telefonja. És a lanyom szokta felhivni szinte mindig, ő adogatja végig a tesoinak, engem nem szokott hívni ő sem már. Ha hív, persze felveszem. Szerintem wz elmúlt 2 évben ilyen max. Kétszer volt, hogy engem hívott.
Itt mindenki ugyanazt a hsz-t olvassa, aztán ki-ki saját vérmérséklete (antipátiája) alapján hozzászól(hat). Én nem észleltem semmilyen dramatizálást, valamiV "elrinyált" egy történetet.
Ezért jelentsd be, mikor átmész másik helyiségbe, köszönj el tőle, hogy tudja.
Aztán balhézzon tovább, nyugodtan, igaz, ott a gyerek, tehát rossz, de
- nem fogod tudni az apjától megvédeni a gyereket, mert az apja, szóval joga van a gyerekével balhézni hülyén is, és hát végülis a gyerek is leteheti a telefont, ha már nagyon sok neki, plusz telefonon nem fogja azért akkora bántalmazás érni őt
- az exnek is kell egy kis idő, míg alkalmazkodik a helyzethez, amit azzal teremtesz, hogy _mindig_ kilépsz azokból a szituációkból, amik neked nem tetszenek. Azt se várhatod, hogy ő ezt azonnal megtanulja jól kezelni, nem fog rögtön jól reagálni, de egy idő után, ha következetesen mindig elköszönsz tőle, amikor rákezdi azt, ami neked nem tetszik, meg fogja tanulni kezelni azt, hogy te kilépsz a szituációból.
- az exed nem jó ember, ezt tudjuk, ezért is került válásra a sor. Nem fog megváltozni. Fogadd el, hogy nem változik meg, hiszen már elváltatok, nem a te dolgod. Tudom, a gyerekek miatt nehéz, de akkor sem lesz jobb, a gyerekek miatt se, és valamikor ennek is meglesz a maga következménye, de a következmények olyanok, hogy ki kell őket várni.
Amúgy meg igen. Egyrészt az egy erőteljes figyelmezteto jel volt nekem, amikor a fiaim pont így kezdtek beszelni velem, ahogy ő, és a középső nem csak velem, hanem a tanito nenikkel is. Most kamaszok már, még sincs ilyen hangnem. A lanyomnak meg nem aksrom azt kozvetiteni, hogy mindig mindent el kell tűrni. A picsazast is. Nem. Van egy határ. Idegentol sem tűrném el, miért pont a volt ferjemtol kelljen?
Ez az egész total tárgytalan amúgy is már, mivel 3 gyerekenek van sajat telefonja. És a lanyom szokta felhivni szinte mindig, ő adogatja végig a tesoinak, engem nem szokott hívni ő sem már. Ha hív, persze felveszem. Szerintem wz elmúlt 2 évben ilyen max. Kétszer volt, hogy engem hívott. De ha velem telefonal és uvoltozni kezd, akkor le szoktam rakni.
ez teljesen a te hibad, siman megoldhato lenne, hogy te mindenben korrekt vagy (tleefont felveszed, normalis stilusban es hangon beszelsz vele barmit mocskolodik, stb.), de persze akkor nem lenne min sirni, meg jaj, bant a cuna exferjem hisztit levagni.
Ez rólad szól, a te sérelmeidről. Nem valamiV-n kéne leverned a saját frusztrációidat.
Miért kéne valamiV-nek eltűrnie az exe bármilyen mocskolódását?
atveszi a telefont a gyerektol, a kihangositast mexunteti es maris edes kettesben a gyerek bevonasa nelkul jatszhatja az exevel a kis haborujat. bar jobb lenne, ha o sem jatszana, ha a rossz, gonosz, semmiresejo ferfi gabika kepes indulatok nelkul higgadtan beszelni az exevel, akkor a csodalatos, hosno vv is meg tudja csinalni. hiszen mindenben IS kulonb, de foleg szulokent.
Én soha nem beszélek vele telefonon, persze ezt is felhozta a bíróságon, de erre már aztán a világon senki nem kötelezhet, hogy én telefonon beszéljek vele, sms, viber, ezek a max. dolgok, ráadásul ezeknek nyoma marad, ami már jópárszor jól jött.
A kisétálás, nem hozzászólás is természetesen szokott lenni, most is volt az első "rohama" után, de ilyenkor csak jobban mondja, mondja, hogy mi az, hogy nem beszélek vele, meg nem válaszolok, mit képzelek én magamról, hogy nem válaszolok neki stb stb Na most ha nálam lenne a telefon, meg velem beszélne nyilván nem lenne érdekes, lerakom, aztán kész, volt már ilyen még az elején, igaz akkor 10-szer felhívott utána, nem vettem fel többet.
csodalatos szulotars. :P
nem mondanam, hogy nagyon kedvelnem az exem, sem azt, hogy korrekt lenne, de mindig felveszem, ha hiv, hatha fontos a gyerekekkel kapcsolatban. (vagy visszahivom) eddig nem volt az, atlalaban csak verte magat a telefonban, de azt leszarom. es ki tudja miert keres, eccer lehet fontos dolog is.
Szóval az van, hogy a "tájékoztatási kötelezettség", a "kapcsolattartás joga", meg "az én gyerekeim is" dolog pont elég ahhoz, hogy a hatalma alatt tartson.
ez teljesen a te hibad, siman megoldhato lenne, hogy te mindenben korrekt vagy (tleefont felveszed, normalis stilusban es hangon beszelsz vele barmit mocskolodik, stb.), de persze akkor nem lenne min sirni, meg jaj, bant a cuna exferjem hisztit levagni.
mikozben tajekoztatod, a kapcsolattartasok megvalosulnak. es hat igen, az o gyerekei is, barmennyire is faj neked.
higgadtan kell valaszolgatni, annyi a titok. az idegesiti a legjobban. a pucersaggal mi a gond, a fulehez vagy az arca ele rakja a telefont, es kurvara nem lat belole semmit, csak a fulet/fejet...
Amúgy ma tartjuk a nagyfiúnak az iskolába jutási főptóbát, mert ma kell átvenni a tankönyveket.
Elvittem megmutatni a buszmegállót, ki is próbáltuk hogy jut oda a háztól, megmutattam a sulinál is (pont a suli előtt rakja le a busz), ezerszer átbeszéltük, azt is elmondtam, hogy nem végállomás, merre megy még tovább a busz, erre 30 perce hívott, hogy szerinte lekéste a buszt. Mondom az nem lehet, annyira korán elindultál. Hát jött be busz, de nem volt rá kiírva a település, ahová mennie kell, és nem szállt fel rá. És mondjam meg, hogy mi van a buszra kiírva. Áááá.:))) Nem tudom mi van rá kiírva, valamelyik másik település val.szeg, elmondtam pár lehetőséget. De azt is elmondtam, hogy úgy is jegyet kell vennie, ott kiderül rögtön, ha nem jó a busz, és leszáll. Most meg kell várni a következő buszt, ami 1 óra 20 perc múlva indul. Eddig nem megy annyira jól. :)) De szerintem jó, hogy most próbáljuk ki, délig csak odaér. :)) És akkor amikor már nagyon élesbe megy a dolog, akkor menni fog.
Az excel tábla persze vicces, de csak félig-meddig spekuláció, még a válóper alatt többször hozott be ilyen táblákat, akkor az volt benne, hogy mikor voltak nála a gyerekek. Ugye amikor azt akarta bizonyítani, hogy a hónap felében nála vannak. :) Persze ott ráomlott a szar, mert pont ezzel aztán ő maga bizonyította, hogy dehogy vannak a hónap felében nála, de mindegy.
Egy 14 év alatti gyerek védelme teljesen ok, de 14 éves korától, amikortól a lányok nagy része már szexuális életet él, teljesen abszurd bármitől is védeni őket. Ez megint csak ott bukott el, hogy a nők kiharcolták maguknak, hogy akkor és azzal dughassanak megvetés nélkül (ami egyébként teljesen abszurd) amikor akarnak, innentől elindult a lavina, és jött a sok nem várt gyerek, gyerekkori abortusz, ami sokkal nagyobb probléma mint az, hogy pár buzi elmondja hogy létezik kapcsolat az azonos neműek között. Szerintem is reform-ra lenne szükség, csak nem több hanem kevesebb toleranciára többek között a nőkkel kapcsolatban is. De ha elfogadjuk a kurvulást (a nők jelenleg ezt csinálják pl a tinderen) mint értéket, akkor nyugodtan lehet érték a homo és a transz-szexualitás is, ugyanis az utóbbiak sem kevésbe abszurdak.
Igen, Sevele jól mondja, a gyerekekkel beszél, nem velem. Szóval nem olyan egyszerű a szitu. Most is kértem már a gyereket, hogy tegyük le, de a kicsi két tűz közé került így. Én soha nem beszélek vele telefonon, persze ezt is felhozta a bíróságon, de erre már aztán a világon senki nem kötelezhet, hogy én telefonon beszéljek vele, sms, viber, ezek a max. dolgok, ráadásul ezeknek nyoma marad, ami már jópárszor jól jött.
Az esetek 95%-ban vagy nem vagyok ott, így legalább nem hallom mit beszélnek, vagy ha hallok is dolgokat simán megállom, hogy beleszóljak. A maradék 5%-ban viszont egyszerűen elszakad valami. Ezek egy részében engem szid (anyátok ilyen meg olyan), a gyereket szidja (főleg a kicsit, rá nagyon rászállt), vagy olyankor hív, amikor nagyon-nagyon nem jó (pl. a gyereket fektetem és már az éneklésnél tartok a sötét szobában).
A kisétálás, nem hozzászólás is természetesen szokott lenni, most is volt az első "rohama" után, de ilyenkor csak jobban mondja, mondja, hogy mi az, hogy nem beszélek vele, meg nem válaszolok, mit képzelek én magamról, hogy nem válaszolok neki stb stb Na most ha nálam lenne a telefon, meg velem beszélne nyilván nem lenne érdekes, lerakom, aztán kész, volt már ilyen még az elején, igaz akkor 10-szer felhívott utána, nem vettem fel többet. De a gyerekekkel beszél. Pont ez az, hogy ő rajtuk keresztül tart sakkban, és rajtuk, velük nyomoztat utánam. Ami ugye megint dilemma, mert nyilván nem akarok olyat mondani a gyereknek, hogy nem beszélhet erről, vagy arról az apjának (bér visszafelé tudom, hogy van ilyen), de ugyanakkor ahhoz pl. semmi köze nem lenne, hogy mikor alszik itt a pasi, hányszor vagyok vele, vagy vettem egy futópadot (azt is konkrétan tudta a bíróságon, hogy mikor!). Az meg ugye necces, hogy ahhoz van-e köze hány percet voltunk kint, mert mondhatjuk, hogy hát van, mert a gyerekei, és hát ellenőriznie kell, hogy én milyen szarul nevelem őket, de ez is olyan szinte, ami túl megy már egy határon. És visszafelé meg nem működik, mert pl. jött haza a gyerek már sérülésekkel, és amikor rákérdeztem mi történt, akkor az volt a válasz, hogy nekem semmi közöm hozzá, hogy nála mi történik. Szóval az van, hogy a "tájékoztatási kötelezettség", a "kapcsolattartás joga", meg "az én gyerekeim is" dolog pont elég ahhoz, hogy a hatalma alatt tartson. Mert amúgy ugye valójában kicsit sem érdekli mi van a gyerekekkel, mert ha érdekelné, akkor ott lenne a sulis (korábban ovis) ünnepségeken, szerepléseken, szülőiken, lenne KRETA regisztrációja, tudná a gyerekek ofőinek nevét, a barátaik nevét, stb stb.
Oké, a gyerek kezében van a telefon, de ha veszekedni tudnak ilyen módon, akkor elköszönni is tud, és belibben valamelyik szobába vagy ki az udvarra. És már kész is.
A transzneműséggel viszont van gondom, és zavar, hogy a homoszexuálisok "összeálltak" velük. - Hát végülis nem kell az én megelégedésemre viselkedniük. :)
nem álltak össze, másodszor pedig legyünk már egy kicsit következetesek, tehát vagy mind a kettő vagy az egyik sem. Nincs olyan, a homoszexuálisokat fogadjuk el mint teljesen normális kisebbséget, de ők nem fogadnak el más kisebbségeket. Ez egyébként egy folyamat ami a feminizmusban gyökerezik, akik a homokosokkal alkottak érdekszövetséget. Ez akkor még win-win sztiu volt, kb mindenki nyert vele, transzokkal viszont más a helyzet, itt már a feminsták és a homoszexuálisoknak is bukhatnak, innen pedig sajnos kilóg a lóláb, ugyanis látszik, hogy ez csak addig szólt a kisebbség elfogadásáról, amíg ők azok. Viszont ha a homoszexualitás normális, akkor az is normális, ha egy férfi nőnek képzeli magát, és ezt be kell nyelni, vagy vissza az egész, beleértve szabadban smároló homoszexuális pár elfogadását és a feministák által kisírt kiváltságokat(a pl női kvótákat is.) is.