Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Meg Namíbiával (!) és Indiával (!). Nos, innen az egész egy vicc. Imerősöm 10 évig élt Namíbiában. Indiáról meg van fogalmam. Nos, otthon is van gebasz, persze, de a fentiekhez képest patyolat vagyunk. Persze, ha úgy tekintem, hogy ott az, ami nálunk korrupció, ott normális modus, akkor összevethető a kettő, de akkor mi értelme az egésznek?
Sőt sokkal inkább időhúzás miatt csinálták. Egyértelmű, hogy magyar kormány bíróság elé viszi az ügyet, ami azt fogja okozni, hogy érdemi vizsgálatig ne jusson el a folyamat, mert már ott büsszelnek nagyon kellemetlen tények derülhetnek ki, a miniszterek tanácsában és európa tanácsban bekövetkező buktára meg végkép nincs szüksége a mostani bürsszeli elitnek. Nekik egy folyamatban lévő, de döntést nem hozó ügy a legjobb, hogy lám fel tudunk lépni a populisták ellen.
Talán elöször értened kellene a Balkán mentalitást, ahová pl. Horvátország is tartozik ( elemezned legalább évekig ) mielött ilyen baromságokat írogatsz.
Apropó mentalitás. Amig a saját mentalitásod a béka segge alatt van, nehéz más mentalitását megítélned. Tehát elöször ezt küszöböld ki ( esetedben évtizedek kellenek, vagy még több )
A Sargentini-vádak alapján kezdeményezett EP-szavazás erősen manipulált volt, mert kivették belőle a tartózkodásos szavazatokat, annak ellenére, hogy minden más szavazásnál együtt értékelik a tartózkodásokat az igen és a nem szavazatokkal.
Egy szó mint száz, egyértelműen megállapítható: ott, ahol a hatalmi többségben lévők az érintett szavazásnál az eredeti saját szabályaikat is felrúgva egy számukra különösen fontos szavazásnál mintegy "kivételszabályt" alkotva félremanipulálják az érintett szavazást csakis azért, hogy az ellenoldalnak ne maradjon esélye az érintett szavazást megnyerni, ott egyértelműen felmerül a szavazás csalásos manipulációjának gyanúja. Oka rendszerint hatalomvesztéstől való félelem következtében kialakult mániákusan erőltetett hatalomféltés, a vereségfóbia, és az eltitkolt igazság napvilágra kerülésétől való rettegéses félelem.
Azonban: ami késik, az nem múlik!!!! Legkésőbb az új 2019 tavaszán elkövetkezendő EP-választások után kialakul egy új Európai Unióbeli politikai elit, amely nyilván törli majd a Magyarország sújtására csalásos úton-módon meghozott 7. cikkely szerint kezdeményezett "jogállamiság veszélyeztetésének vizsgálatának" életbe léptetését.
"Csak" éppen arra kell majd vigyázni, hogy az egyes érintett felek nehogy a 2019-es EP választást is megkíséreljék majd elcsalni!!! <---(Verhofstadt, Macron, Sargentini, Soros, stb. ...)
1956 volt a bolsevikok Kádár féle 9/11-e, De Ő ezt be is vallotta:
Nagy Imre, Losonczy Géza, Háy Gyula meg Zelk Zoltán igenis szította a fegyveres támadást a Magyar Népköztársaság ellen és védelmezte a forradalmi erők megmozdulása után is az ellenforradalom ügyét.
A kutya sem tudja Európában, hogy hívják a horvát miniszterelnököt. Nem akar címlapokra kerülni, nem akar Európa vezetője lenni. Nem uszítja egymásra a horvát lakosságot, nem vezet be pártállamot, nem épít magának királyi palotát.
Így is lehet... Igaz-e, Orbánba szerelmes fideszesek?
Nos, a nőgyógyászt nem értem, ha nem friss a dolog, akkor sokat nem tudsz meg és az amúgy is csak valamilyen fizikai sérülést tud megállapítani, a pszichológust igen. És mi van, ha a pszichológusi vélemény negatív? Akkor azt is lehozza a tisztelt újseggíró? Vagy elkezd kételkedni abban is?
Egyrészt ennek az ügynek a világon semmi köze a bevándorláshoz, viszont az ügytől függetlenül a libtardjaink megint feltették a régi lemezt: vannak (sajnos), saját gyártású, belső salakjaink és ennek a problémának a libtardok szerint az a megoldása, hogy ide kell importálni olyan söpredéket aminek a körében bizonyítottan nagyságrenddel nagyobb a bűnözési hajlam és nagyságrenddel kisebb az adófizetési hajlandóság és akkor majd minden fasza lesz.
És miért kiabálasz? enynire fel vagy háborodva, hogy magyar sportolók kigyerekeket erőszakolnak? Mert én nagyon. Bárki, de ha magyar különösen, mert ráébreszt, hogy hiába szeretem jobban a magyarokat mint másokat, köztünk is rengeteg förtelmes gazember van.
Angliában símán eltitkolnák az egèszet. Mármint ha muszlimok az elkövetők. Persze Földest nem èrdekli az egèsz csak írt egy közhelyes cikket. A dohány megvan a füves cigire.
Mai hír, hogy két ismert magyar sportoló hónapokon át többször is megerőszakolt egy akkor 11 éves (most 13 éves) kislányt. Egy héttel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy egy afgán fiatalember megerőszakolt egy nőt egy belvárosi gyorsétterem mosdójában. Az egy héttel ezelőtti eset kapcsán Boldog István fideszes képviselő a Facebook oldalán azt írta: Elfogni, kasztrálni és azonnal kitiltani. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója is megszólalt az afgán erőszakoló ügyében, és közölte, hogy ez az eset is azt bizonyítja, hogy a bevándorlás veszélyes Európára és az európai emberek biztonságára.
Vajon Boldog István a most napvilágra kiderült – 11 éves kislány sérelmére elkövetett erőszak - esetben is követeli, hogy az elkövetőket fogják el, kasztrálják és tiltsák ki az országból? Vajon Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója is elmondja, hogy az élsport veszélyes Európára és az európai emberek biztonságára?
"Tudják, olyan ez, mintha a gyerek lemenne a játszótérre, a homokozóba, ahol van már egy óvodás csoportnyi gyerek. Ők befogadják maguk közé, de játék közben egyre több gyereket haragít magára, elveszi a lapátot, szétrúgja a homokvárat, agyagot töm a szitába, beleeszik a többiek csokijába – szóval egyáltalán nem akar azt és úgy játszani, mint a többiek. Majd amikor már mindenki kiközösíti és dühös rá, odaszalad a szüleihez, hogy ebben a homokozóban mindenki hülye, anyu, hozzatok nekem egy új homokozót."