A végső cél 0 óra munka, 6 óra szórakozás és 18 óra pihenés, valamint napi nyolcszori bőséges étkezés.
Továbbá meg kell értetni a kétlábúakkal, hogy mi csak tájékozódni és segíteni akarunk, a többi csak véletlen és a tárgyak gonoszsága, reklamálni Murpphynál tessék. A macska arra való, hogy imádják, tiszteljék, kényeztessék és bosszankodjanak miatta, minden más csak után jön.
Cicákok, rohamra jogainkért!
Én még kisebb koromban azt láttam, hogy rettenes erőfeszítéssel próbálnak meg eltűntetni egy nagy darab olyan pirosas izét. Össze-vissza vagdalták, és mindenhová rakták meg tömték. Aztán, amikor már nem bírták tovább és kidőltek, nagy előzékenységemben én is megpróbáltam segíteni, ahogy egy jólnevelt cicától illik. Tényleg nagyon nehéz munka volt, alig pár vonásnyit tudtam lerágni belőle.
Igen, ez a házőrzés nagyon megterhelő. Szereltetne be inkább a gazdi egy riasztót - persze akkor meg egész nap mozdulatlanul kéne feküdnünk. De lehet, hogy az jobban menne.
előzékenységből szétszedtem a kétlábúnak egy egész tekercs papírtörülközőt.. nem kidobta a hálátlan? pedig láttam, hogy ő is mindig tép belőle, mielőtt használná
Tessék, még két elnyomott gyermekmunkás. Azonnal riassza valaki a Munkaügyi Világszervezetet, az ENSZ-et meg Jusztot! Bilincsben kell elvitetni az ilyen gazdákat, csak szólni kell a rendőröknek, hogy a hűtőszekrényre előtte szereljenek macskaajtót.
Én fáradtságot nem ismerve készülök a négylábas hátonalvás versenyekre. A fejtartásom még nem tízpontos, de már egész jó, és azért van még idő a felkészülés befejezésére.
Én mozgásműveszetre kell hogy oktassam a kicsit, mert olyan hebrencs, hogy állandóan csak fel-le szaladgálna a lakásban, pedig szép komótoasan kell mozogni, elvégre az ember szivességet tesz, ha odafárad a tálhoz, és kipucolja belőle azt a sok maradékot, hogy kevesebb szemétdíjat kelljen fizetnie a gazdának.
Itt is szorgalmasan járőröztem, de semmi használható nem akadt abban cserép izében. Megpróbáltam lepiszkálni az asztalról, de forró is volt, meg nagyon ordítottak is.
Igen, a kajaügy mindig is izgatott. Nem értem miért olyan kardinális kérdés, hogy néha elő- vagy utókostóljuk a családi ételt. Ha ettől elfogy, az csak annyit jelent, hogy jó lenne, de nem főztek eleget. Van, aki sipákol, hogy nem higénkis, ha a cica beleeszik az ételbe, könyörgöm, annak Bush-nak, az amerikai főkandúrnak ma is van saját kóstolója, és régen minden pacsni királynak külön volt. Pont velünk van bajuk? Egye a gazda azt a sok unalmas száraz takarmányt!
Ja, és még annyit, hogy nem alszom többet együtt Anyával. Az éjjel is ahogy forgolódott, vagy háromszor fejberúgott. Már a végén szédültem, és annyit se mondott, hogy "Jaaaaj, ne haragudj, te kedves, aranyos, szeretett kismacskám, te minden macskák legszebbike, soha többet nem fordul elő, és kárpótlásul holnap kétszer annyi kaját kapsz", hanem csak odadörmögte, hogy "bocs, Marc", és ennyi. Hát hol is a megbánás?
Én ma a család legszebb fehér abroszát akartam kivasalni. Az asztalon. Fekve. Tehetek én róla, hogy gyűrött volt? Noszogatólag megpaskolták a fenekemet, hogy húzzak el onnan, de jusztis maradtam. Engem nem fognak palira venni! Hooogyne, először az abrosz, aztán majd a végén a kötött pulcsikat is elveszik, pedig azok a kedvenceim! Aztán még kaptam egy paskolást, meg egy harmadikat is, és mikor erre se mozdultam, akkor Anya dühösen felkapott. Tutira direkt csinálja, mert tudja, hogy utálok a levegőben lógni, úgyhogy el is húztam a csíkot. Leshetik, mikor leszek még egyszer ilyen rendes!!
Egyébként meg, inkább finom falatok és egyéb kényeztetések járnának nekem, mert tegnap este és ma reggel hagytam magam fényképezni. Mit meg nem tesz az ember a családjáért! El se rohantam, meg semmi, de így is csak a fojtott szitkokat hallottam, amiért mindig becsukom a szememet, ha villan az az izé a tetején. Állítólag képtelenség rólam egy normális fotót összehozni, mert mindegyiken "alszom". Hát igenis, tessék tudomásul venni, hogy a fényképezkedés megerőltető feladat! Mindig belevillan a szemembe!!!
Le kellett volna gyűrnünk valami teljes zacskó Bábolnai Szelllősonkát, és nagyon furcsán néztek ránk, hogy csak a felét ettük meg. Istenem, ha tudta volna a gazdi, hogy mindenkit lenyúltunk egy-egy púpozott adag ropira - jövet is, menet is - akkor azért nem csodálkozott volna annyira.
Végre valami elismerést is kapok a rengeteg munkámért, nem csak szidást. Ma is amikor hazajöttek, meg akartam őket örvendeztetni, hogy nem is üres a kassza, amikor letálaltam a kókuszdiót a földre, hogy lássák, milyen rengeteg apró kicsi fémkornong lapul benne. A nagy öröm helyett szapora átkozodás fogadta az alciót, és azt a gyönyörú piros egeret, amit kaptam, azt is csak este adták oda, büntiből.
Szerintem ez egy olyan nagyon könnyen guruló fiók lehet, amit elég megpöccinteni, így, mikor bent van, egy kis mozdulattal simán becsukhatja magát. A kép tényleg nagyon jó! A keze, ahogy kinyúl, megfeszül..., dolgos, nagyon dolgos...
