Nekünk Focusunk van, és olyan rettenetes kockakövön használjuk, hogy néha belesajdul a szívem is, mégsem zörög az ajtó, tehát ez nem lehet default.
Megemlíteni lehet ugyan, talán létezik rá gyári gyógyír. Bár én félnék, hogy az ajtóburkolat szerelése közben megkaristolnak ezt-azt, nem pattintanak vissza - cserélnek ki letört fülecseket és csak jobban fog zörögni.
Nekem az 1,4-es benzines, 70-80 km/h döcögésnél elment majd 5-5,5 lityoval, pontos adatot nem tudok mondani, de az üzemanyagmérö beosztása 1 kocka= kb 5literel, és ezt a hétvégén sikerült is elérni. Az egy másik dolog hogy az autopályán meguntam a döcögést azt adtam neki....... 160-165 ig gyorsult is, azt annyi.
Az enyém még csendben van azóta, hogy rájöttem a zörgés okára.
Jól bírta a mátrai szerpentineket is, meglepően stabil volt a kanyarokban. Óvatosan kipróbáltam a max. sebességet is. Ötödikben 160-nál még gyorsult, de nem volt szívem padlógázzal sokáig autózni. A fogyasztás azonban még egy kicsit magas: 7,3 l/100 km, persze pályán tartós 120-szal, illetve hegyi menet volt.
Kedves vagy de elmondanám hogy a majdnem friss fejlesztésü aleko 2141 s -ünk 1,6-os lada motorral is elketyeget szebb napokon országuton 6,5 lityóval, ugyszintén 165-ös gumikkal. Mikor is fejlesztették ki 30 éve? vagy egy kicsit tőbb?
Visszakérdezek hol itt a fejlödés? /mellesleg 4 éves corollárol beszéltem, bár tudom ez nem nagyon tünik ki, de most se fogyasztanak kevesebbet az autok mint 4-5 éve, ráadásul pont azért hoztam fel az agyonmajmolt toyotát hogy legyen némi összehasonlitási alap. Mindegy
az 1.3-as corolla már nem a legfrissebb fejlesztésű motor...
Ennyi erővel a 2107-hez is hasonlíthattad volna az említett fogyasztást, az is 1.3l + 165-ös gumit hord, és milyen sokat fogyaszt... :))
Én is a Fortnál vettem a fruzsit.... igaz már február elején, akkor még nem volt ekkora konkurenciaharc. A horváth Attiát tudom ajánlani /majdnem ö az egyetlen kereskedő ott a könyveskálmánon/ Rendes srác, bár az ügyintézés elég döcögös, az anyagiakban lehet alkudozni. Én momentán egy rádiosmagnot és +1 év garancát kaptam ajándékba, illetve elengetek 10 eft az üzembehelyezésből. Megjegyzem a rádiót csak azért kaptam ajándékba mert nme tudták hogy benne van :-))
Halihó mindenkinek!
Ez a Fruzsi nagyon tetszik, lehet, hogy átveszem. :-)) Egyébként én nem találok benne semmi nőiest...
Egyébként jelentem, rájöttem a zörgés okára. A hátsó ülés nem lehetett rendesen a helyén, mert lehajtott üléssel csendben volt, és amikor visszacsuktam (jó alaposan), akkor is néma maradt. Érdekes, mert a piros jel a fogantyúnál először sem látszott. Mindenesetre visszaszívom az összeszerelés minőségére tett kijelentésemet.
A hétvégén egy autókiállításon majdnem minden autóba beültem, amelyek ebbe a kategóriába esett. Egyedül a Honda Jazz tetszett csak jobban a Fruzsinál... :-))
A gyárlag előírt olaj van benne. Mi a Mobil-1-et preferáljuk vagy a Motorcraftot, de szerintem nincs nagy különbség egyik márka közt sem. Nem is igazán az olaj minősége a gond, hanem az icicpici fémforgácsok amik benne vannak. Ez a motor összekopásakor keletkezik, elsősorban ezek eltávolítása a cél.
Konkrétan mit jelent a "jobb minôség"? Mi van benne gyárilag? Milyen API-szint van elôírva? Esetleg valami tapasztalat pro vagy kontra olajmárkákkal? 1.4 16v-re gondolok.
Igen, ajánlatos...bármennyire nem kell az új autókat bejáratni, azért kis odafigyelést az elején meghálálják. Mi 1500 után ajánljuk az olajcserét ami ugye nem kötelező, de legalább a gyári olajat kicseréljük jobb minőségűre, illetve olyanra amilyet a vevő szeretne, illetve preferál.
Ha egy éveben sokat mész akkor valóban egy oljcserével többet kell fizetned ami sajnos nem kevés pénz. De ha nem mész évi 30 000km-t akkor tulajdonképpen mindegy, egy évben egyszer úgyis cserélni kell. :-)
Hát hogy is volt...? Könyves Kálmán körúton, ott a Lurdy Háznál, asszem Auto Fort...? Ugye kerek 3M a kocsi, .26M a klíma, .08M a metál és valami .04M(?) a CD-s rádió. Ez 3.38M, amire én szemöldökráncolással és két "hajjajj" megeresztésével válaszoltam, erre ô megkérdezte hogy közalkalmazott vagy köztisztviselô vagyok,? Mondom jah, az; erre ô: na jó, akkor 3.2M, de pszt. :-)
A Kerepesi úton a Petrányis fazon a "hajjaj, ez bizony drága így..." mondatra, csak a 80e metálfelárat engedte el, meg amúgy se volt szimpi.
Ha sikerül elpasszolni valahol a Mitsumat, akkor megyek ide vissza, célom az ár 3.1M-re leszorítása :-) vagy az üzembehelyezési költség elengedése - ideális esetben mindkettô. :-))))
A szervizciklus szvsz nem szignifikáns, a garancia a legfontosabb. Mondjuk én most nem fogok tudni plusz garanciát venni, kénytelen leszek megvárni a gyári garancia lejártát a hosszabbítással.
Nem nem, nem dölök be.....bár a pénztácámnak jobb lenne ha ritkábban kellene......de mivel hosszu távon akarom használni a fruzsit, igy jobb az odafigyelő gyakrabb gondoskodás. most tartok 2600-kilométernél, erősen foglalkoztat a dolog hogy elviszem egy olajcserére. /ajánlatos bejáratos autonál/
Az lehet, hogy jól hangzik, hogy a többi asszondja 30000km a szervízintervallum, de sajnos ezt az olajok nem bírják, a 15-20 000 az ideális csereintervallum. Ne dőlj be a marketingdumáknak! :-)
Én is gyakran járok egy fullos 1.6-os Fusionnal, imádom. :-)
jah, egyébként ez is egy komoly ok; van egy garnitúró 185/65R15 téli gumim a Mitsun, amit egy-az-egyben fel tudnék használni a Fusionra is - azért 60-100e között van a 4 gumi, és így nem lenne ez a pluszkiadás sem ôsszel. Különben 1.4i Trend+klíma+metálfény+CD gondolkodunk, nem túl sok alkudozás után egyelôre 3.2M-nél álltunk le.
Ja a fogyasztás már csak azért is elfogadható mert 195-ös gumik vannak a kocsin, toyota corolla 1,3 16v is ugyanennyit eszik ráadásul 165-ös gumikkal, alacsonyabb felépitéssel.
..... hát ne tudd meg........IMÁDOM A FUSION-t!!!!
Csak Fruzsizom :-)) Nekem egy tök fapados van, nincs benne semmi extra csak egy rádió. Szerintem nagyon eltalált egy darab. És a motor teljesitménye ezekre a magyar utakra bőségesen elegendő.
Nem beszélve rola hogy befér hátulra a betonkeverő, sőt a talicska is :-)) KI hinné??? /azért vigyázok ám rá/
120-nál 5-ben 1,4 16v kb 3200-pörög, itt adja le a motor a max nyomatékot, ugyhogy a 120 km/h nagyon felszik a kicsikének..... a fogyasztás kb 5,5-6 közé esik ilyenkor, pontosan nem tudtam megmérni én se, csak következtettek a benzinora állásából. Mentem már vele 160-at is, de nincs otthon benzinkut, ugyhogy nem nyomtam neki sokáig.
Egyébként az abszolut átlag eddig 6-7 liter között jött ki, a 6 liter 1/3 város 2/3 országut, a hét liter forditva
Tényleg, az 1.4 16v motor mit forog ötödikben mondjuk 130-nál? Mi az a normál autópálya-tempó, amit tartani lehet vel? Fogyasztásokra is kíváncsi lennék, ha van már valakinek tapasztalata...
(ma délelôtt majdnem vettünk egyet, de nem számították be a Mitsumat - de azért még nem tettünk le a Fusioonról)
Az enyém még első szériás, valószinüleg ennek köszönhetem hogy nem tapasztaltam összeszerelési hiányoságot. A hátsó ajtó takaró müanyagja/amin a fogodszkodo is van/ viszont valoban lehet a zörgés okozoja. Autoszalonban láttam olyan mintapéldányt amin rendesen logot a kasznról /teljesen elvált, a stift meg nem patant a helyére.
A kipufogot csak azért emlitettem mert inditás után nálam már elöfordult hogy zörgöt, igaz ezt is csak a kertből való kiállás során fedeztem fel, amikor kiszáltam bezárni a kaput.
Én is gondoltam rá, de az rendesen le van fogatva egy "csavarral". A kalaptartót is kivettem próbaként, de akkor is megszólal. Csak 60 km/h alatt, döccenőkön(ami ugye most van egypár), és nem fordulatszámfüggő. A csomagtérajtó kárpitjára gyanakszom...
Más javaslat, vagy ötlet? :-))