na jó, ezzel így vagyunk mi is..:) de mi volt a trigger? miért kezdted el? azt nem tudhattad, hogy jól fogod magad érezni tőle.. meg az elején valljuk be, nem annyira happiness közben feltétlenül. én még emlékszem, amikor az első szigetkör után szédültem, mint állat :)
huhh elég vaskos kérdések így egy index fórumra :). de igen, én ezért is futok, mármint egészségmegőrzés miatt. nagyrészt ezért kezdtem el. egyidőben azzal, hogy leszoktam a dohányzásról. és megszületett az első gyerekem.
a hobbifutók túlnyomó részének az egészségmegőrzés/megóvás a cél. ezért maradunk mi hobbifutók. a többiek meg versenyeznek. persze mi is járunk versenyekre, mert az vagány, kell és hasznos az önbecsülésünkhöz, jó elmondani, hogy ezt meg ezt megcsináltuk.. meg eljutottunk különböző helyekre. de nem megnyerni megyünk egy versenyt, vagy dobogóra állni. nyílván azért, mert tudjuk, hogy nem is kerülnénk fel.. egy-két kivétel van, de az a véletlenek összjátéka.
később az egészségmegőrzés, mint cél, átalakul. a futás eszközből céllá válik. egyfajta megrögzöttséggé, addikcióvá alakul, ami a hiúságunkat, egónkat, vagy a kompetitív személyiségünket szolgálja. vagy felfedezői vágyainkat, gyermeki éveink virtuális remake-jét, öregedésünk jegelését.
namármostan, hogy az egészségmegóvás azt jelenti-e, hogy hosszan szeretnénk-e élni, azt nem tudom. egészségesebben, boldogabban az biztos. én szeretném látni a gyermekeimet felnőni, meg az unokáimat is jó lenne. szóval i am in :)
Hmm, jó lenne időzsarunak lenni ebben a kérdéskörben is. Mert ki mondja meg, hogy nekem a tengerparti nyugágyban ülés,grog-szürcsöléssel hozza-e meg a hosszú és tartalmas életet, vagy a sok mozgás akár szívfájdalmak, vagy lesérülések árán? Egyáltalán akarunk-e hosszan élni? Ezért futunk?
Szépen végigalapozott november-december-január után egy nem titkolt helyzetfelmérésnek szántam a túrát (figyelek ám:-). A tömeg, a várható sár nem tántorított el, idén úgy döntöttem, hogy átmenetileg feladom a szalonterepfutó vonalamat.
Az ökológiai lábnyom minimalizálása jegyében négyen mentünk-jöttünk kocsival, eltérő tervekkel. Nekem 155 max volt célom, és pisztrángostól egy tempósabb utolsó emelkedés.
A cél csak részben sikerült, úgy éreztem, hogy menni fog, ezért hagytam 160 közeli értéken a kerregőt. Bejött, a végére is maradt erőm, az utolsó hegy, és a lefelé is jól ment. Egyenletesen haladtam, megingás nélkül. Az elején kicsit elbizonytalanított a jeges rész, de reménykedtem a sárban. Meglett. 40 perc után egyedül maradtam, és ez 3 óráig így is maradt. Nagyon élveztem a ködös, nyirkos magányos erdőt.
Jó volt látni a szokásos arcokat. Zserzselinek és rémisztő pofátlanságomnak hála nem kellett a hidegben végigállnom a sort egy szál hosszú felsőben. Tapír-Ákibácsi-Larzen trió előhozta bennem a 2000-es évek első felének emlékeit, futókarrierem mélyről induló kezdeteit. Jó volt, szép volt.
Mindig jókat szórakozom azon, hogy a terepfutás kiváló alkalmat ad elképesztő trivialitások mély filozófiai megközelítésben történő értelmezésére. Ilyenekre gondolok, hogy:
Ha egyedül futsz az erdőben, akkor ott nincs senki más csak te és a természet,
Ha nem teszed bele a kilométereket a lábadba, akkor nem lesz bennük elég kilométer
Ha elfutod egy verseny elejét, akkor az el lesz futva
stb...
Na most egy új ilyet fedeztem fel, annak kapcsán, hogy korábbi években úgy éreztem, hogy semmivel nem futottam a mostaninál kevesebbet, nem szenvedtem ennél kevésbé, mégis mindig 5:20 körüli időt mentem, és mindig hosszúnak tűnt a túra. Most meg mindenféle nehézség nélkül, egyenletes, nem szenvedős futással, elillant az idő és a táv. Szóval arra a mélyigazságra döbbentem rá, hogy:
Ha gyorsabban futsz, akkor rövidebb lesz a versenyed:-)
küzdöttél keményen. én mondjuk csak a böfögést hallottam belőle :)), de elfogadom küzdésnek.
mindenkinek vannak jobb és kevésbé jó évei, időszakai, rengeteg tényezőtől függ ez és nem mind befolyásolható edzéssel, akarattal, vannak külső tényezők is, ld mtb-nél.
viszont, aki 10 vagy több évig topon, ugyanazon a szinten tud maradni, mint carlos, vagy manbo, az számomra is példaértékű. ez nagyobbra értékelem, mint megnyerni mondjunk egy versenyt pályacsúccsal, majd 1-2 éven belül eltűnni.
amire törekszem, azon túl, hogy évről-évre fent tudjak tartani egy egyenletes teljesítményt, akár javítsak is rajta, az az, hogy jól érezzem magam abban, amit csinálok. ha a kettő párosul: happy-end.
A fanyalgás tényleg felesleges dolog, nem úgy a negatív élmények, tapasztalatok megosztása. Az orcalefaragó teljesítményekből lehet ám szépen építkezni! Mikor elgondolod, hogy a 8,5 órás piros menni fog, és elszalad melletted a Marci, mint aki épp a busz után fut. Te meg brutál küzdelemben 9:19-et mész... Hú, az milyen gáz, mikor túledzed magad.
Én csak 6-7 TT-re megyek évente, de tavaly sehol sem sikerült olyat menni mint tavalyelőtt. Na erre azt mondani, hogy szép emlék a tavalyelőtt, az nem olyan hozzáállás, mint aki eljutott oda, hogy fusson 5órásat itt az xl-en. Az 5 órás eredményhez is rengeteg edzés szükséges, rengeteget fel kell adni az életed valamely részéből hozzá. Ha azt érzed, hogy nem, akkor is tévedsz, mert azzal az energiával lehet, hogy felépítettél volna 1 házat, vagy 1 céget, felújíthattál volna egy Bieder szekrényt... 1-2 idegen nyelv... nem is folytatom... jó dolog az a futás, abba ne hagyjátok!
És ez a legpiszokabb dolog az állóképességi sportban. Nem elég, hogy tehetséges a tested, kell hozzá egy gondolkodásmód, fegyelem, alázat minden percedben. Én képtelen vagyok rendszerben élni, nincsenek előre tervezett heteim. Tetézi mindezt, hogy azt sem érzem, mikor mennyire vagyok fáradt, hogyan kéne épp akkor edzeni. Akkor nekem vagy edzésprogram kell, vagy máshol másmilyen korlátokat kell állítanom, ha jobb eredményt akarok.
Azt sem szeretem, mikor valaki azzal jön, hogy persze ennek vagy annak könnyű, mert... Mindenkinek nehéz, valahol van valami fal, amit meg kell oldani.
Én az 1. MB-m után megnézve az eredményeket, gondoltam egy számot, amit a körülményeim, tehetségem, szándékom számomra elérhetővé tesz. Ezt el akarom érni, remélem jól lőttem be. Ezt el lehet érni még 50évesen is. Csak rajtam múlik, hogy sikeres leszek benne. Szurkoljatok nekem! De lehet, hogy feladom majd valamikor. Ha így lesz, el fogom mondani részletesen, miért vallottam kudarcot. Azt nem fogom mondani, hogy szép gondolat volt, de már elmúlt.
Másik sportra se lehet mutogatni, hogy az milyen könnyű. Abban más gyötrelmek akadhatnak. Van pl. olyan sport, ahol mindent jól csinálsz, de statisztikailag éppen nem jött be, aminek be kellett volna jönnie, és aki meg a rossz döntést hozta, jól elpáhol. Ott aztán kell a lelki tartás, hogy ne bőgd el magad a nap végén.
Mindegy, csak küzdeni kell jó sokat, és közben persze élvezni a küzdelmeket. Carlos biztos sokat küzdött ezért a 3:29-ért. Én meg a 4:02-ért. Örülök Carlosnak, mutatja hol a helyem ebben a dologban. De be kéne csapni magamat, ha nem önmagamhoz, hanem bárki máshoz kezdeném el viszonyítani magam (Na, ez is hamissá válik, mikor már nagyon komoly szinten űzöd a játékot...)
(Amúgy én most voltam 2.x a TM-en, Lajosházáig vannak, utána még akár magányosnak is érezheted a dolgot.)
Bocs a sok okoskodásért, ezután önmegtartóztatásból legalább 2 hétig kussolok, jó? ....vagy inkább 3?
Az durva. Én 2007-ben voltam először, szerintem az elmúlt 10 évben akkor voltak a legjobb körülmények futáshoz. Hó, jég szinte semmi, mínusz 3-4 fok, így sár sem volt. És akkor -ha jól rémlik- ment valaki 3:35 kōrül (én meg 4:20 körül, de ez már csak egy szép emlék...:), na meg valószínűleg nem is indultak 4000-en...
Szerintem is nagyon tuti volt a talaj jan végéhez viszonyítva. Pályacsúcsos. Érdekes volt a 3-as övezetesség. Alul a köd alatti rész frankón kifagyva, komoly jegek mivel itt régóta fagy-olvad. Középen szépen elolvadt a hó, klasszik dagonya, a hegy tetején, ami napok óta kinn van a ködből, szinte felszáradt, és ma reggelre vissza tudott fagyni - tökéletesre.
Én nem élveztem a dolgot, az elején elkezdtünk rombolni a tömeg mellett a bozótosban. Zoli után próbáltam menni, de nagyon erőlködnöm kellett, mivel azt fontolgatta a gyomrom, hogy kirakja a tartalmát. Sajna a héten nem volt minden ok vele, de azért jönni kellett ide. Lajosházánál gondoltam kiszállok, de valahogy sikerült Zserzseli után felmenni a hegyre. Rossz volt, gyenge voltam, gyomrom a torkomban.
Nem ettem, nemittam csak beszélgettünk, és galyáról lefelé toltam le az első gélt, hogy legyen már valami. Az lett, hogy a Vörösmatyitól már tudtam élvezni az egészet. Persze nem hagytam, hogy elragadjon a hév, szépem 160 plafonnal ballagtam. A k+-on még sosem jártam, de szeretem a Mátra É-ot. Kár hogy mindig D-felől nézzük a lapos nagy dombot, nem É-felől a komoly hegyet.
Aztán Tamás mondta lefelé, hogy 40p alatt le lehet menni, úgyhogy onnan már rendes futás volt, hátha meglesz a 4óra.
Gratulálok, ez félelmetesen jó idő! Nekem ma volt a 10. XL, a pár hónapos kihagyás után. 5.03 lett, kénytelen vagyok ennek is örülni, mert október óta óta hegyek közelében sem jártam...
olyan ki nem mondott felmérőnek szántam (figyuzol csermanek? :)), ha már láttam, hogy ez trendi.
azért nem akartam nagyon tolni neki, csak egyenletesen, közepes lendületesen, megnézni, hogy állunk most.
ugye ebben a korban már az is nagy dolog, ha reggel nem fáj semmi, szóval megszakadni nem akartam, de azért reméltem, hogy jobb időt megyek, mint máskor bármikor.
ez a ™ pálya nem az én a karakterisztikám. mondjuk legutóbb a vulkánra is pont ezt mondtam, szóval lehet itt más baj van. a margit szigetre kellene járnom.. (igaz hetente 1x szoktam is menni). ez a pálya olyan sunyin emelkedik végig, muszáj futni rajta, de azt meg rendes tempóban nem tudok, csak csoszogni. olyan igazi jó kis gyaloglós rész alig-alig van. pedig abban jó vagyok ám.
na szóval, egyedül indultam nyugisan, tervnek megfelelően. kicsit nem csípem az elején a ™-et, mert olyan, mint a spar maraton. fűfa virág nyomja az első kilomtereket, mint a süket a csengőt, alig bírja az ilyen magamfajta terepember kerülgetni őket. aztán 40-45 perc után kitisztul a kép.
még az elején összeakadtunk ubalikával, szerencsére valami gyomorgondja volt, így elbírtam a tempót. ami nem volt igazán erős, legalábbis a beszélgetésünk amplitúdójából erre következtettem.
a dózeren egyszer csak nagy darálásra lettem figyelmesebb, de alig volt időm hátranézni, megcsapott a miskolci gyors egy része. kisvártatva carlos is elrobogott, cserébe is ő köszönni is tudott. :)
pisztrángosig együtt is maradtunk balázzsal, majd onnan ő ellépett én meg motiváció híján szokás szerint belassultam. nem tudom mondtam-e már, hogy ez a pisztrángos-kékes szakasz a mumusom. én ezt még jó ízűen, erővel nem bírtam megcsinálni, mindig rohadtul belassulok..
na tehát, hogy egyik szavam a másikba fűzzem, felértem kékesre, ahol jó pár percet elidőztem a faházban, mert a kedves pontőr nem volt hajlandó lepecsételni a foszladozó lapomat, de egy sima kartonnal kiegyezett.
lefele aztán nem túl acélosan, de leértem esés nélkül, a terepviszonyok elég jók voltak végig, jég, sár, de épp emészthető mennyiségben.
a talpam mondjuk a sok víztől felázott, de egy 40-esre ez nem okoz gondot.
már a felénél éreztem a PB szagát, meg is lett, 4:14, ez nekem egy nagyon jó idő, bár gondolom a miskolciak csak mosolyognak rajta :)
kis sportszakmai összefoglaló: az utóbbi időben sokat próbáltam gyorsítózni síkon, meg hegyen, ez a felfelékben érezhető volt, az ellépésem sokkal jobb, dinamikusabb lett. a lefelék viszont nem mentek túl jól, mert mostanában kevesebbet voltam terepen, ahhoz pedig ez az egyetlen, ami számít szerintem.
Én valahogy nem élveztem. Zserzselivel és UBalikával kerülgettük egymást. Zserzseli kb 180-as lépés-frekvenciával megy a hegyre, Balázs pedig őserővel legyalulja. Azóta iszom, mint az állat!
a múltkor belegázoltam egy ilyenbe. és annyira beszélgettünk, hogy a közepén állva vettem csak észre. annyira röhögtem. :D szerenécsre hazáig futottam, így nem volt gond, otthon meg kapott újságpapírt a csuka.
