1880-ban, Oxfordban fogadták el az első amatőrszabályzatot, melyben pontosan meghatározták, ki nem számít amatőrnek: 1) aki pénzért versenyez (a fogadásban való részvétel, vagy ajándék nyújtása és elfogadása), 2) aki hivatásos sportolóval versenyzett, 3)a ki pénzért tanított sportot. Ez később kiegészült azzal, hogy 4) aki egyik sportágban hivatásos volt, az minden sportágban annak tekintendő, és 5) aki egyszer hivatásos lesz, az sohasem nyerheti vissza amatőrségét.
Megnéztem, valóban, 21 elején a berliniek kérték visszaamatörizálásukat. Nem tudom hogy ment ez, mert az biztos, hogy a két brit ország kivételével elenyésző volt a profik száma. De ezek szerint volt ilyen szabály, fogalmam sincs hogy működött.
(Gyakrabban kellene olvasgatni a jegyzeteimet, úgy tűnik, felejtek...)
Khm, és a Németországban túrázó magyar csapat? Vagy a profivá nyilvánított Jeszmás, Csontos, Eisenhoffer és Jeny? Vagy ha jól ismerem az akkori szabályokat, ha valaki profi játékos ellen lépett pályára, az is profivá nyilvánítódott.
Az Arsenalnak volt ilyen a (hagyományos) meze (és még ki tudja hány csapatnak). Jó lenne valami színinformációhoz jutni (elméletileg vannak arra módszerek, hogy fekete-fehér árnyalatos képekről színinformációt mondjanak, a NASA is ilyen kamerákat küld mindmáig távoli planétákra). A sapka is érdekes dolog, de volt, hogy csak a kapus hordta, volt, hogy a fotózásra vették fel, és volt, hogy (mint itthon is) a bajnoki serleget helyettesítette (azaz díjként funkcionált). De csatlakoznék TV-hez: szinte reménytelen az egész, de ki tudja, hátha mázlid van.
Leginkabb olyanokra gondoltam, hogy mikor keszulhetett a foto, vajon amator vagy profi csapatot abrazolhat-e, aprosagok.
A mezt probalgatom osszehasonlitgatni regi kepekkel, de pl. mikortol fogva nem viseltek sapkat a jatekosok? Vajon a mez szabasa elarul valamit? Vagy teljesen lehetetlen ez alapjan szukiteni a lehetosegeket?
Nem akarok cinikus lenni, de az egyetlen módszer, ha a kép hátuljára rá van írva, hogy milyen csapatot ábrázol. Mert egyébként csak olyan ember ismeri fel, aki kiválóan ismeri az adott csapat múltját, ismertebb "arcait". Megjegyzem: nekem mutathat bárki képet a régi DVSC-ről, kizárt, hogy felismerjem a csapatot.
Tudom, hogy szigoruan veve ez teljesen offtopik, mert egyreszt nem magyar foci, masreszt feltehetoleg meg az elso vilaghaboru elottrol van szo, de hatha tud valaki segiteni.
Ezt a fenykepet egy ismerosom talalta csaladi fenykepek kozott, a csalad Del-Londonban elt. Van valami tipp, hogy hogyan lehetne kideriteni, hogy melyik csapatot abrazolja? Nem hiszem, hogy barki ra tudna vagni komolyabb kutatomunka nelkul (bar ki tudja? :)), de tapasztalt fociregeszkent tudtok adni valami tippet, hogy mi lehet arulkodo jel a kepen, ami alapjan el lehetne indulni valamerre?
Nem emlékszem. Én Turczel Lajos 1992-ben megjelent könyvét olvastam (Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938). Derék iparosmunka, a szó jó értelmében. Egyébként ismerős vagy a témában?
Bizonyára más is észrevette, hogy a kritikátlanul gyenge nb1.hu létrehozott egy "régi idők focija" rovatot: http://www.nb1.hu/regifoci.php Ez még a honlapnál is alacsonyabb színvonalú, nem is értem, mit akarnak vele...
Ne viccelj, akkor még semmi bajunk sem volt a zöldekkel... :-))
Bár a most megjelent Nemzeti Sport Magazin már 1907-ből egy Újpest-FTC meccset hoz a korszak szurkolói viszonyainak érzékeltetésére, megjegyezvén, hogy az erőszakos és vad újpesti publikum zavarta a meccset :-))
Szerintem Braun és Titkos a két szélen megfellebezhetetlen. A belső csatárok közül viszont szerintem négy igazán kiemelkedő közönségkedvenc klasszis volt. Zsengellér, Sárosi, Orth és Schlosser. (Cseh II. túl kevésszer volt válogatott és nem játszott világversenyen, és a csúcson is rövidebb ideig volt, ezért hagytam ki). Úgyhogy szerintem ha már 3-2-5-ben állítják fel az öregfiúkat, nem pedig a szokványos 2-3-5-ben, akkor:
Zsák - Fogl II., Lóránt, Fogl III. - Blum, Orth - Braun, Zsengellér, Sárosi, Schlosser, Titkos
Ezt az "XY az év labdarúgója volt 1921-ben" c. dolgot el lehetne felejteni egyszer s mindenkorra. Ezeket 1969-ben találta ki Hoppe László és Hoppe Pál a Labdarúgó Bajnokságaink Története c. könyvben. Nem volt ilyen cím, 50 évvel később ítélték oda az általuk legjobbnak talált futballistának a dicsőséget.