Remélem sikálással valóban könnyen lejön majd, mert most a cefreszint fölött kb öt centivel magasabban körbe ott volt a felhabzás nyoma. Most magasabban volt feltöltve mint az olaj szintje, úgyhogy könnyen lejött.
Most lett kész a duplafalas első főzés. Kitűnően vizsgázott a cucc. Bár a felmelegítést megint óvatosra vettem, mert két órát tartott, a negyven liter birs cefre, kb. négy óra alatt csorgott le. Leégésnek, fekete besűrösödésnek nyoma sincs. A keverőt végig járattam, tehát az ülésmozgató motor is jól bírja. (remélem sokáig is)
Viszont alaposan át kell gondolnom a leeresztő csapot, mert az ürítés már nagyon gáz. Legalább hatvan kilót nem olyan könnyű még ketten sem borogatni.
A billentős megoldás helyett inkább a csap lesz, mert van egy két collos golyóscsapom, veszek hozzá egy darab menetes csővéget és beépítem...
A 100C °hol mérted mi volt100C ° ? Ha a sisakban lévő hőmérő mutatta akkor az rossz mert akkor ha az 100 at mutat és jó akkor még a víz is át megy az neg ugye van benne bőven --akkor is ha külön nem teszel bele !!!
Ilyen főzőcskét vásároltam.Egy "kis" gondom volna vele,amit nem igazán értek.Kb. 25 liter cefrét teszek bele.3 liter alszesz után leáll annak folyása. Csak 3 liter alszeszt nyerek vele,ami viszont kristálytiszta ,45-50 fok közötti és igazán jó ízű.Az alszesz 35 fok körül jött előtte és megált,a hőmérő 100 fokon volt.Még csk 2X használtam,mind a két alkalommal más cefrét használtam ,az eredmény ugyanaz.Valakinek ötlete??? Kösz!
Én sem vagyok "nagy", sőt inkább kicsi, de pont tegnap főztem egyik ismerősöm fél éves sárgabarack cefréjét (gondolhatjátok... de most nem ez a lényeg). A cefre bőven az olajszint alatt volt, de égésnek a végén nyoma sem volt az üstben. Lényegesen gyorsabban felmelegedett a cucc, ezen kívül semmi különbség. Szerintem amúgy sem éghet oda, max rászárad, de a felszálló gözök miatt szerintem ez is kizárt (de ez csak az én véleményem).
Régebben megjelent hozzászólás. Ez az eszköz a hosszabb állás után az első főzés kék pálinkáját, vagy a már kész, de kék pálinkát javítja. A granulátum optimális használatának szigorú szabályai vannak, ezeket be kell tartani. A granulátumot átlátszó csőbe kell tölteni úgy hogy a magassága legalább 10 cm legyen. A cső alját pamut vagy szeszálló műanyag szűrővel kell lezárni. Használat előtt a kapott anyagot deszt vízzel alaposan át kell öblíteni. A csövet úgy kell beállítani, hogy a finomítás teljes mennyiségben átfolyjon rajta. Használat során a granulátum kékes- zöldes árnyalatot vesz fel. Amennyiben az egész cső ilyen árnyalatú azt jelenti, hogy elvesztette a réz megkötő képességét és le kell regenerálni. Ez úgy történik, hogy 10%-os vákuumozott nem jódozott konyhasó oldattal addig kell átmosatni amíg a lejövő folyadék elveszti kék színét. A granulátumot nem szabad keverni, mozgatni sem a használat sem a regenerálás alatt. A cső hosszát és vastagságát úgy kell megválasztani, hogy az átfolyó pálinka teljes mennyisége akadálytalanul haladjon át a csövön. Figyelem: a deszt vízzel átmosott anyag a pálinkát hígítja a rajta lévő víz miatt. A kész pálinka kezelése előtt át kell mosni pálinkával ami kihígul, de a kezelt már nem. A használaton kívüli csövet légmentesen le kell zárni. Pl. nejlon zacsko.
Hát mivel az olaj szint magasabb ezért ott nincs hő elvonás ezért ott lesz a legmelegebb az olaj ! Ha ez 120-130 C° akkor a fel fröccsenő cefre oda kap (odaéghet !)s mivel a cefre szintje is csökkenni fog ott is túl melegedhet ! Javaslat ? majd a nagyok elmondják :-)
Ha szabadna néhány gondolatot a deflegmáció fokozásához. Minden olyan tányér, amiben víz van eléggé kényes szerszám. Ugyanis a cél eléréséhez bizonyos hőmérsékletű víz kell. Ha hidegebb a kelleténél, akkor nagyon hűt és nem engedi át az alkohol részeket sem. Ha melegebb, akkor meg nem növeli a deflegmációt. Ha változik a hőmérséklete, akkor meg változik a kiválasztás is a főzés során.
Tehát, ha nem tudsz biztosítani megfelelő hőmérsékletű vizet, akkor jobb, ha az én rongyos módszeremet választod = egy megfelelő alakú textiliával letakarod a sisakot és ezt a textiliát sima csapvízzel nedvesen tartod. Attól függően, hogy milyen nagy paca nedves a textiliából, változik és szabályozható a deflegmáció hatásfoka is. Ugyanezt megcsinálhatod a páracsővel is, ha 2-3 ponton kb. 10 cm szélesen betekered egy ronggyal (ne legyen vastag réteg). Ha ezeket a részeket nedvesen tartod, csepegtetvén rá vizet, akkor az nagy mértékben befolyásolja a kiválasztást.
Nagyon egyszerűen meg lehet oldani a csepegtetést is, de nem untatlak tovább, mert lehet nem érdekel ez a "rongyos" dolog.
Esetleg, ha rákattintasz a nick nevemre, többet is megtudsz a témával kapcsolatban.
Azonban azt ne felejtsd el, hogy a deflegmáció, az-az a kiválasztás, nagyon függ a tüzelés mértékétől!!!!!!!!
"Csináltattam egy saválló cefreleeresztő csövet menettel a végén, most készült el ,várom, hogy elpostázzák, aztán viszem hegesztetni, aki csinálta az ilyen hegesztő is, és aztmondta , hogy sima co-val lehet hegeszteni a savállót, csak a varrat rosdulni fog, lehet neked is azzal van."
Erre akartam reagálni,bocs.Tegnap jól sikerült az Irsai kóstolás.D