"A gőz, ami eddig a szabadba távozott, most a cefre belsejébe vezetődik és biztosít annyi túlnyomást, hogy szépen folydogáljon az alszesz."
Ügyes! A direktbe bevezetett gőz egyrészt keveri, másrészt a kondenzációs hő (100 fokos gőz -> 100 fokos víz) meg fűti a cefrét.
Hány fokosig tudod lehajtani az alszeszt ezen az apparáton?
Mennyi víz párolog el a köpenyből egy főzés alatt (kell-e főzés közben utántölteni)?
Vagy úgy is kérdezhetném, hogy mennyi kondenzvíz megy át a köpenyből a cefrébe, a kidesztillált alszesz mennyiségéhez viszonyítva?
(Erről a gőzbevezetéses megoldásról egyébként a gabonaszeszes körökben használt thumper jutott eszembe, ahol ugye az előző fokozat gőzét vezetik be ugyanígy egy korábbi főzésből való, alkoholban dúsabb folyadékba, és azt mondják, hogy akkor jó a rendszer méretezése, ha a thumperben lévő folyadék térfogata nem változik számottevően a főzés folyamán.)
Egyébként néha egy nagyon kicsi cefrét visszaszív. Ha meg elfelejtem a főzés végén (mikor elzárom a gázt) kinyitni a betöltő csapot, hogy kapjon levegőt, akkor meg kicsittöbb cefrét szippant fel. De mivel ez egy kicsi 30l-es főző, így nem nagy kaland átöblíteni a vízteret.
Érdekes ez a túlnyomás kérdés. Nekem egy Agromexes főzőm van. Van a belsejében egy cső, ami víztérből felfelé ívelve, a cefre közepébe vezet. Azért ível felfelé, hogy a cefre ne folyjon bele a víztérbe (mint egy légdugós fordított szifon). Eleinte leszereltem ezt a csövet és ledugóztam a helyét, mert féltem, hogy visszafolyik a cefre a víztérbe. Emiatt viszont, hogy ne legyen túlnyomás, mindig kinyitottam a betültő csapot, ahol a főzés vége felé szépen távozott is a felesleges gőz. És a végén tényleg nagyon lassan csöpögött már az alszesz.
Ezért aztán visszaraktam azt a csövet, ha már a szlovének odatervezték. Ekkor persze elzárom a betöltő csapot. A főzés végé fel sem lassul az alszesz folyása. A gőz, ami eddig a szabadba távozott, most a cefre belsejébe vezetődik és biztosít annyi túlnyomást, hogy szépen folydogáljon az alszesz.
Persze nem hiszem, hogy az a durván 20cm-es csőszakasz akkora nyomásnövekedést okoz a víztérben, hogy felmennyen a forráspont 110-115°C-ig, viszont nem is lassúl le a lepárlás a cefre alkoholtartalmának csökkenésével.
..."Néha szükséges lehet a gőz visszatartó erőt – melyet a gőznek le kell küzdenie, mielőtt újra kondenzálódhatna – valamilyen mértékben megemelni. Ilyen eset az, ha tiszta alkoholt szeretnénk kapni, melynél a lepárló gőz visszatartó erejének a lehető legnagyobbnak kell lennie. Ekkor a gőzből minden nehezebb összetevő távozik a kondenzálódás előtt, és tényleg csak az alkohol ér el a hűtőig."...
...ebben az idézetben, a deflegmáció növelésének szükségességéről ír a szerző, ami csak bizonyos esetekben (tisztaszesz-készítés) kell... de ez nem a Te főződre vonatkozik...
...a Te esetedben, ahogy az előttem szólók is mondták, az a gond, hogy nem tudod a cefrét
megfelelő hőfokra hevíteni...ha vizet használsz a két fal közé, akkor annak 0,5-0,8-bár túlnyomással kell üzemelni, hogy a kellő hőfokot (110°C-115°C) elérd...ehhez valamilyen (rugós, vagy súlyszelep) kell a rendszerbe...olajjal kicsit egyszerűbb a megfelelő hőlépcsőt elérni...
Hogyan készítsünk jó pálinkát? Cefrézési, főzési ismertetők, főzőberendezések, tanácsok, videók, tesztek, gyakran ismételt kérdések a következő linkeken:
Sziasztok! Most írok még csak először ebbe a fórumba. Más témában írnék, mint amiről most beszéltek.
Idén almát ledarálva almacefrét "készítettünk", október 3-4-én. Ahogyan azt kell, pektinbontót használtunk, már elég "lekváros" állaga van, rendszeresen visszanyomkodtuk a bundát a lébe, amennyire lehetett. ~250kg alma 3db 120literes +1db 60 literes hordóban lett elosztva.
Már kicsivel több mint 1 hónap telt el, és néha-néha még mindig puffog, olvastam itt valamelyik hozzászólásban, hogy a pektinbontó még szabadíthat fel a megmaradt almadarabákákból cukrot, emiatt buborékozhat még, és inkább érdemes kifőzni, minthogy megromoljon a cefre véletlenül. (ha jól emlékszek ez állt a hozzászólásban.)
A kérdésem az lenne, hogy ilyen állapotban akkor végülis kifőzhető? Nem lesz baja a pálinkának?
Idén bodzából szerettünk volna még pálinkát főzetni, aztán azzal jól megjártuk, ecetágy lett belőle:-(. Ment a kukába, nem szeretnénk az almával is így járni:-).
Az előző főződ biztosan le volt fojtva, nyomás alatt volt a két fal közötti rész. Olajnál azért vigyázz rá, hogy ne fűtsd túl, mert akkor nem lesz jó ízű a pálinkád.
Nagyon köszi a választ,nem kell tovább keresnem a "baj" okát.Nem mondtak semmit róla,használatiban sem említik.Az előző főzőmhöz viszonyítottam,azért nem értettem az egészet.
Ez a pálinkafőző egyszerűen így működik. Ha vizet használsz a két fal között, akkor nincs utópárlat, mert egyszerűen a cefrét 92°C fölé lehetetlen fűteni - lévén csak enyhe túlnyomás a két fal között. Ezt így, vízfürdővel én csak max. kezdőknek szoktam ajánlani, amíg megtanulja legalább az előpárlatot leválasztani. Aztán lehet váltani az olajra.
Ha olajat öntesz a két fal közé, akkor a-tól z-ig le tudsz vele mindent párolni.
Illetve később lehet hozzá rakni rektifikáló lencsét is, ha szükségét látod.
Azt látom, hogy 25 liter cefrét főzöl, de hány literes az üst??? Nincs nagyon magasan a duplafal között a víz szintje, az-az a cefre szintjénél magasabban???
Mint írták,normál légköri nyomáson nem tudod 100C fölé fűteni a palástban lévővizet.
Az meg édeskevés.Vagy tegyél rá egy lefújószelepet(nyomás alá helyezed),vagy víz helyett használj olajat.Mindkét megoldásról több száz hozzászólást találsz.
Most olvastam egy kis okosságot ,pont az Ön honlapján.Nem lehet,hogy ennek a főzőnek nagy gőz visszatartó ereje??
"Néha szükséges lehet a gőz visszatartó erőt – melyet a gőznek le kell küzdenie, mielőtt újra kondenzálódhatna – valamilyen mértékben megemelni. Ilyen eset az, ha tiszta alkoholt szeretnénk kapni, melynél a lepárló gőz visszatartó erejének a lehető legnagyobbnak kell lennie. Ekkor a gőzből minden nehezebb összetevő távozik a kondenzálódás előtt, és tényleg csak az alkohol ér el a hűtőig."
A másik főzőmben is vizet használtam,akár 0 fokig is lecsöpögtethettem volna ,még a benne lévő víz is kipárolgott volna.Ennek a főzőnek lehet a hatásfoka gyenge???
A hőmérő tuti jó, 90-95 fok között indul meg.Hiába fűtök alatta jobban a gázzsámollyal,a víz 100 fokos hallani hogy forr,az óra 100 fokon.Viszonylag tapasztalt pálinkafőző vagyok, de ezt a főzőt a héten vettem és ilyet még nem tapasztaltam.
Megpróbálok pontosítani és válaszolni.A sisakon lévő hőmérő mutatja a 100 fokot és a hőmérő jó az biztos.Természetesen van víz a sisak alatt ott nem szökhet el a párlat.A két fal között víz van,hiába melegítem forrásig egyszerűen 30 fok körüli alszesznél már megáll a csepegés 3 liternél többet egyszerűen nem lehet kihozni belőle.