A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
Úristen! Felmerült bennem az a szörnyű gyanú, hogy Tuarego lehet, hogy csak az első fejezetet olvasta el a könyvből? És a bevezetőből vonja le a messzemenő következtetéseit?
Inkább az a gyanú merül fel, hogy te nem olvastad végig (figyelmesen).
"A különböző testek, például csillagok vagy fekete lyukak nem tűnhetnek elő egyszerűen csak úgy, a semmiből. Az egész univerzum viszont megteheti ezt."
Ez elég egyértelmű fogalmazás, amit nem lehet félreérteni, s nem lehet azt sem mondani, hogy a szerző az ismeretterjesztésben ezt nyilatkozza, míg más helyen, tudományos közleményekben meg ennek ellenkezőjét. Ha ez így lenne, akkor a Hawkingot egy hazug csalónak kellene tartanunk.
Tuarego a tudomány talaján állva, mögé néz a dolgoknak, és leszögezi, hogy melyik tudós neve mit fémjelez. Teszi mindezt gyermekeknek írott népszerűsítő képeskönyvek alapján. Nekem is volt egy ilyen, talán ismeri valaki: Vaclav Koval: PETI ÉN ÉS AZ ATOMOK. Ragyogó, látványos és emlékezetes könyv volt.
Figyeld! Az idézett bekezdés a könyv első - bevezető - fejezetében szerepel. Én is próbáltam most keresgetni A Nagy Terv-ben, hogy mire is gondolt Tuarego, de én botor módon a 6.-7. fejezetekben kutattam a nyomát az ominózus kijelentésnek, és ott nincs, pedig azok foglalkoznak az univerzummal és a határ nélküli feltétellel.
Úristen! Felmerült bennem az a szörnyű gyanú, hogy Tuarego lehet, hogy csak az első fejezetet olvasta el a könyvből? És a bevezetőből vonja le a messzemenő következtetéseit?
"Elmondjuk, miként ad válaszokat az M-elmélet a teremtés kérdésére. Az M-elmélet szerint a mi Világegyetemünk nem az egyetlen univerzum. Sőt, az M-elmélet előrejelzése szerint rendkívül sok univerzum létezik, amelyek a semmiből teremtődtek. Teremtésükhöz nincs szükség semmiféle természetfölötti lény vagy Isten közbeavatkozására. Éppen ellenkezőleg, ezeknek a sokszoros univerzumoknak a létezése fizikai törvények természetes folyománya."
Hozzá tartozik, hogy Tuarego olvtárs nem ismeri e tudományos szakirodalmat, ami nem csoda, ha ismerné, sem tudna vele mit kezdeni.
Ismeretterjesztő mesekönyvekből szemezget ki olyan mondatokat,, amelyek megtetszenek neki. Amelyek nem tetszenek neki, mert nem illenek a koncepcióiba, azokat nem emlegeti :)
"De tulajdonképpen a gravitáció is azon jelenségek közé tartozik, ami növeli a rendezettséget, ezáltal csökkenti az entrópiát."
Zárt rendszerben az entrópia akkor se csökken tartósan, ha gravitációs folyamatok dominálják. Mert gravitáció esetén a rendezettség hagyományos értelemben való növekedése (ami ezúttal a csomósodást jelenti) nem az entrópia csökkenését, hanem éppen a növekedését hozza magával. Ez végső soron azon alapul, hogy nincsenek ellentétes gravitációs töltések (negatív tömegek), ezért a tömegek csomósodva nem oltják ki egymás gravitációs hatását úgy, mint az ellentétes elektrosztatikus töltések. A fekete lyuk formájában extrém módon csomósodott anyag entrópiája pedig Hawking vizsgálatai szerint éppen hogy kolosszális méretű. Nagyobb, mint bármely más konfigurációban.
"De tulajdonképpen a gravitáció is azon jelenségek közé tartozik, ami növeli a rendezettséget, ezáltal csökkenti az entrópiát."
Ebben tévedsz.
Kapitálisan nagyot.
Ha a gravitációt is beleveszik a képbe, akkor az egyenletes eloszlás a leg-valószínűtlenebb, leg-rendezettebb állapot, és ebből következően bármiféle gravitációs csomósodás növeli az entrópiát.
A második főtétel egyik megfogalmazása szerint a zárt rendszerben a folyamatok maguktól olyan irányban haladnak, hogy az entrópia növekedik. Erre alapozva vegyél egy tíz kilométer hosszú tartályt, egyik végében egy rekesszel, ami folyékony nitrogént tartalmaz. Helyezd el a tartályt a világűrben, minden gravitációs forrástól távol. Nyisd ki a rekeszt és figyeld meg mi történik! MAGÁTÓL a nitrogéngáz a teljes tartályt egyenletesen kitölti. Az entrópia növekedett. Most fogd a tartályt és helyezd le egy bolygó felszínére függőleges állásban, és figyeld meg, mi történik. MAGÁTÓL a gáz a tartály aljára sűrűsödik, és alulról felfelé egyre ritkább rétegződést alakít ki. Mivel ez a folyamat is teljesen magától zajlott le, érvényes rá a második főtétel, ergo a gravitáció miatti változások - pl. a gravitációs csomósodás - is az entrópia növekedésével kell járjanak.
Ez a tény legalább egy tucat ismeretterjesztő szerzőnél le van írva. Ez a magyarázat arra, hogy miért van az időnek termodinamikai iránya az univerzumunkban (az ősrobbanás utáni gyakorlatilag homogén anyageloszlás elképesztően alacsony entrópiát képviselt, így kijelöli a globálisan is létező "múlt" irányt). És mivel te még ezzel sem vagy tisztában, így érthető, hogy miért hibás okoskodásokba kapaszkodsz a saját különbejáratú kozmológiai elképzelésedben.
Javasolt olvasnivaló: https://moly.hu/konyvek/sean-carroll-most-vagy-mindorokke (és még egy olyan kozmológiai modellt is találhatsz benne, ami nemcsak betartja a termodinamikát, de még "megelőző" rendszerekre visszavezetve végtelen időbeli kiterjedésű is, azaz pont neked való)
A második főtétel, vagyis az entrópia növekedésének törvénye, csupán egy valószínűség, vagyis azt mondja ki, hogy egy termodinamikailag dominált zárt rendszerben annak nagyobb a valószínűsége, hogy az entrópia nőni fog. De az sincs kizárva, hogy esetileg, helyenként akár csökken az entrópia, vagyis a rendezetlenség.
Másfelől az is tény, hogy bizonyos kémiai és élő rendszerek"szembe mennek" az entrópia növekedésével, mert rendszerükön belül növelik a rendezettséget. De tulajdonképpen a gravitáció is azon jelenségek közé tartozik, ami növeli a rendezettséget, ezáltal csökkenti az entrópiát. Elég, ha veszünk egy vízzel telt edényt, amibe ha a víznél nagyobb fajsúlyú granulátumot teszünk, az leülepedik az edény aljára, tehát rendezettebb lesz, mint például a gáztartályban lévő részecskék.
Ha a belátható Univerzumunkat nézzük, akkor is azt látjuk, hogy a diffúz gáz és porködök mellett nem jelentéktelen számban csillagok, bolygók, galaxisok fordulnak elő, amik rendezettséget, komplexitást mutatnak. Amennyiben csupán a második főtétel szerinti entrópia növekedés érvényesülne, akkor a világ már régen a "hőhalál" állapotában lenne, vagyis szétszóródott, kihűlőben lévő gáz és porfelhők alakjában. De hogy ez nem így van, mutatja, hogy más (ön)szervező erők is működnek a világban.
A gravitációs összeroppanás eddigi ismereteink szerint mindig szingularitásban végződik.
Az eddigi megfigyelések és tapasztalatok nem ezt mutatják. A csillagközi gáz- és porködök összeroppanásából napok (csillagok) és bolygórendszerek keletkeznek. A csillagfejlődés későbbi szakaszaiban – tömegtől függően – különféle esetei lehetségesek a gravitációs összeroppanásnak. Az olyan kisebb tömegű csillagból, mint a mi Napunk is, fehér törpe keletkezik. Ennél néhányszor nagyobb tömegű csillagból már neutroncsillag lesz, amik semmi esetre sem nevezhetők szingularitásnak. Még nagyobb tömeg esetén már fekete lyukká omlik össze a szupernóva robbanás utáni csillagmaradvány. Lényegénél fogva a fekete lyukba nem látunk bele, ezért csak modellek, hipotézisek vannak arra, hogy pontosan mi lehet a belsejében, s az anyag milyen állapotban van benne. Bizonyára nem hagyományos, atomos állapotban, hiszen olyan kis térrészben ez már fizikailag nem lehetséges. Ez egyébként már a neutroncsillag állapotra sem áll, hiszen azt is inkább"atommag-állapotnak" lehet tekinteni.
Vannak fizikusok (Hawking és mások), akik szerint nulladimenziós ponttá (szingularitássá) zsugorodik az anyag/energia a fekete lyukban, azonban ez csupán egy elméleti feltételezés, ami ráadásul elég ingatag lábon áll, hiszen magában a szingularitásban megjelenő végtelen mennyiségekkel egyetlen fizikai elmélet sem tud mit kezdeni. A fekete lyuk mindenesetre határozott, véges tömeggel (gravitációval) rendelkező tulajdonságokat mutat kifelé, ezért feltételezhető róla, hogy nem semmi és nem végtelen mennyiségek vannak benne, akármilyen formában legyen is benne az anyag/energia. Vannak olyan kvantumgravitációs modellek, hipotézisek, amiknél a fekete lyukban lévő anyag/energia egy nagyon kicsi, de nem nulla méretű térfogatba zsúfolódik.
A tömegek nagysága miatt a világegyetem végső összeomlása sem lehet más, mint fekete lyukak összeolvadása, s ekkor is egy nagyon kicsi, de nem nulla térfogatba zsúfolódik az Univerzum összes anyaga/energiája. A hurok kvantumgravitációs elmélet szerint (melyet Abhay Ashtekar és Lee Smolin neve fémjelez) a végső összeroppanás elér egy olyan energia sűrűségű állapotot, aminek következtében az összeroppanás átvált tágulásba ("visszapattanás", angolul: bouncing), s ezzel egy újabb tágulási ciklus kezdődik, amit Ősrobbanásnak nevezünk.
Pedig Khalatnikov és Lifshitz először azt vélte bizonyítani, hogy ez az eset nem mindig végződik szingularitásban. Úgy gondolták, hogy a nem pontosan egy pont felé tartó tömegpontok elrohanhatnak egymás mellett, és így az egész rendszer térfogata újra nagyra nő, s ennek a pulzálásnak az amplitúdója nem okvetlenül tart nullához. A hatvanas években nagy port vert fel a dolog, nagyon örültek neki a marxista ideológusok is, akik valami hasonló visszapattanás lehetőségét képzelték bele, mint Tuarego. De pár évvel később Belinskii észrevett egy hibát a bizonyításban: Elfelejtették figyelembe venni az egymás mellett elsuhanó tömegpontok jelentette perdület gravitációs hatását. Ezzel kiegészítve, már azt kapták, hogy a kialakuló Kasner ciklusok amplitúdói nullához tartanak.
Minden tiszteletem a fent említett tudósoknak, de nem csupán ők kutatják ezt a témát, s más hipotézisek, elméletek is léteznek magyarázatul. A visszapattanó világegyetem modelljét nem Tuarego képzelte el, s nincs is köze szovjet és marxista ideológusokhoz, hanem inkább Amerikában dolgozó fizikusok munkásságához.
"Miben mond ellent egy ciklikusan pulzáló világegyetem modellje a második főtételnek?"
Ha eltekintünk azoktól a bizonyításoktól, amit construct korábban leírt, és feltételezzük, hogy az összeomló univerzumod valami trükkel el tudja kerülni a szingularitást, akkor arra kell jutnunk, hogy mivel az univerzumodban folyamatosan növekedik a második főtételnek megfelelően az entrópia, az összeomláskori állapot számottevően KÜLÖNBÖZNI FOG ugyanannak a ciklusnak az indulási állapotától. Amikor pedig ezt is figyelembe véve végigszámolgatták a dolgot, az jött ki, hogy az entrópia monoton növekedése miatt az egymást követő ciklusok hossza nem lesz állandó, nevesül egyre növekszik. Ha a ciklusok időtartama időben előrehaladva növekszik, akkor visszafelé a múltba kellet lennie egy első ciklusnak (na, az hogyan jött létre?), és ugyanez megfordítva: ha a ciklusok a végtelen múltban "kezdődtek", akkor mára már biztosan elértünk addig a ciklusig, amely végtelen ideig tart. Azaz se a "semmiből keletkezést", se a jelenlegi megfigyelésekből következő végtelen tágulást nem tudod kiváltani egy neked kielégítőbb ciklikus modellre.
"Továbbá azt is megkérdezném, hogy a semmiből való keletkezés, ill. a világ előzmények nélküli előpattanása mennyiben vág össze a második főtétellel?"
Mivel senki sem veszi a tudományos életben komolyan a "semmiből keletkezést", ezért nem is lehet erre választ adni.
Az a szingularitás-tétel, amelyet Penrose és Hawking bizonyított, csak és kizárólag az általános relativitáson belül igaz. És éppen a szingularitás megjelenése miatt tudjuk, hogy ez így nem lehet a végső válasz. Az általános relativitáselméletben a tér és az idő egy egységes rendszert alkot, amelynek nemeuklideszi a geometriája. Ebben az egységes téridőben minden dolog világvonalakon halad, amelyek a téridő görbülete miatt maguk is görbe vonalak (már ha a 4D rendszert hozzámérjük egy sík euklideszi 4D térhez, az abban húzott egyenesekhez képest görbék). A dolgok sajátideje, így például a megfigyelők által mért idő a világvonaluk hossza mentén telik. Ez azt jelenti, hogy két, egymástól távoli megfigyelő ideje nem ugyanabban az irányban van a görbe téridőben, nem párhuzamos egymással. Na most. Az általános relativitáselmélet azt mondja ki, hogy az anyag és energia jelenléte a "gravitációs" hatásukon keresztül a világvonalakat maguk felé görbíti. Vegyünk fel az univerzum két távoli pontján két megfigyelőt, amelyek világvonala legyen most már gyakorlatilag párhuzamos a téridőben, és kövessük őket vissza a történetük mentén a múltba! Mivel a két megfigyelő két világvonala között anyag és energia található, ezek a világvonalakat a múlt irányába egyre erősebben egymás felé görbítik, ahogy az univerzum sűrűsége időben visszafelé egyre nagyobb lesz. Megközelítve az Ősrobbanást már azt tapasztaljuk, hogy a két megfigyelőnk világvonala annyira görbe, hogy nem párhuzamosak egymással a téridőben, hanem szöget zárnak be: nem ugyanarra telik a két megfigyelőnk ideje a téridőben! Időben még tovább visszafelé haladva a világvonalak közötti anyag/energia még jobban megsűrűsödik, még jobban egymás felé görbíti a két világvonalat, az általuk bezárt szög egyre növekszik, míg aztán elérjük az Ősrobbanás pillanatát, amikor is a két világvonal által bezárt szög 180°-ra növekedett. Azaz, ha az egyik megfigyelő időgépbe ülne, hogy visszautazzon az időben a saját múltjába (visszafelé haladva végigmenjen a világvonalán), akkor az Ősrobbanás pillanatát elérve NEM AZ ŐSROBBANÁS ELÉ A MÚLTBA jutna, hanem a pillanaton áthaladva egy másik megfigyelő világvonalán haladna tovább most már időben előrefelé.
Na, ezt jelenti az, hogy az általános relativitáselmélet szerint nincs idő az Ősrobbanás előtt. Azért nincs, mert az idő is a része a téridőnek, vele együtt görbül minden egyes dolog sajátideje. Az idő nem a történések "mögött" mindentől függetlenül a "háttérben" folyó megállíthatatlan áramlás, hanem az egyedi világvonalak hossza mentén megtapasztalható jelenség. És mivel a görbe téridőben a világvonalak is ide-oda görbülnek, mindenkinek egyedi saját ideje van, és mivel a világvonalak nem hagyhatják el a téridőt a múltbeli szingularitáson keresztül, senki számára nincs idő az Ősrobbanás előtt.
Még szerencse, hogy a fenti leírás csak az általános relativitáselméletet és a közönséges anyag/energiát vette figyelembe. A modern inflációs ősrobbanás modellek már speciális állapotegyenletű mezőket is tartalmaznak, amelyek egyrészt kiváltják az Ősrobbanás pillanatába extrapolált végtelen sűrűséget, másrészt pedig teljes mértékben átírják a yoctoszekundumnál is fiatalabb univerzumra extrapolált végtelen görbületűvé váló geometriát, és egy olyan modellre adnak lehetőséget, amelyben az infláció 10-36 s-nál induló folyamata egy "átlagos" geometriájú De Sitter-terű "megelőző" rendszerből indulhat ki, amelyet valamiféle "inflaton mező" töltött ki, amelynek a vákuumfluktuációja hozta létre a mi univerzumunkat. (Egyébként tényleg gyakorlatilag a semmiből, mivel energia alig kell egy inflációs univerzum-keletkezéshez: a most körülöttünk lévő anyag és energia mind az általános relativitáselméletnek megfelelően az infláció folyamatában "keletkezett".)
Elég bugyuta ezt valami szombat esti krimihez hasonlítani, aminek mindig leleplezéssel kell végződnie. Egy valódi ügyben a bűnüldöző szervek sajnos nem mindig tudják megtalálni a tetteseket, ami elég baj, és sérti az igazságérzetünket. Ám ha politikai vagy társadalmi elvárásoknak engedve a bíró elégséges bizonyítékok nélkül rásütné valakire, az az igazságszolgáltatás katasztrófája. Lásd Balla Irma gyilkosság, vagy Móri vérengzés.
"Ez a feltevés nem áll ellentétben a ma ismert főbb fizikai elvekkel."
De igen!
A gravitációs összeroppanás eddigi ismereteink szerint mindig szingularitásban végződik. Egyrészt Hawking és Penrose nagyon általános feltételek között érvényes topológiai bizonyítása szerint.
Másrészt a gömbszimmetrikus anyageloszlású porszerű tömegpontokból álló objektumok (galaxisok, galaxis halmazok) összeomlásának Oppenheimer-Snider által adott dinamikai leírása is arra mutat, hogy az összehúzódásnak semmi nem szab határt.
Harmadrész, ha nem szimmetrikus az anyageloszlás, akkor ugyan jóval bonyolultabb, kaotikusan oszcilláló folyamatban, de mégis korlátlan összeroppanásra vezet, ahogy Belinszkii-Khalatnikov-Lifshitz megmutatták. Pedig Khalatnikov és Lifshitz először azt vélte bizonyítani, hogy ez az eset nem mindig végződik szingularitásban. Úgy gondolták, hogy a nem pontosan egy pont felé tartó tömegpontok elrohanhatnak egymás mellett, és így az egész rendszer térfogata újra nagyra nő, s ennek a pulzálásnak az amplitúdója nem okvetlenül tart nullához. A hatvanas években nagy port vert fel a dolog, nagyon örültek neki a marxista ideológusok is, akik valami hasonló visszapattanás lehetőségét képzelték bele, mint Tuarego. De pár évvel később Belinskii észrevett egy hibát a bizonyításban: Elfelejtették figyelembe venni az egymás mellett elsuhanó tömegpontok jelentette perdület gravitációs hatását. Ezzel kiegészítve, már azt kapták, hogy a kialakuló Kasner ciklusok amplitúdói nullához tartanak.
Az Ősrobbanás- elmélet egy valóban kidolgozott, - bár még igen sok vizsgálatra van szükség a teljes (valós) kép kialakításához - s minden bizonnyal sok szempontból helyes is, azonban megreked a keletkezés utáni pillanatban.
Egy ilyen fontos kérdést szerintem nem lehet olyan módon elintézni, hogy "nem tudjuk, mi volt Planck-korszak előtt". Olyan ez, mintha egy gyilkossági ügyet is azzal zárna le a bíróság, hogy nem tudja mi történt, s ki volt a gyilkos, pedig a gyilkosság megtörténtét tények igazolják, s a helyszínen ott találták a tettest és a gyilkos fegyvert, s az indíték is megvolt, csak éppen nem volt egy kívülálló sem, aki látta volna a gyilkosságot...
Persze, nem voltunk ott az Ősrobbanásnál, de azért joggal feltételezhetjük, hagy nem ok nélkül került a világegyetem olyan forró és sűrű állapotba, s az tágulási folyamat, ami ott megindult, valamilyen megelőző fizikai esemény eredménye volt. Nagyon is kézenfekvő – s ez nem nekem jutott először eszembe – hogy valamilyen (valószínűleg gravitációs) összeroppanási esemény előzte ezt meg. Még ha igaz is az a feltevés, hogy a tágulás most gyorsuló tendenciát mutat a sötét energia hatására, ez a hatás egyszer kimerülhet, s a gravitáció aztán mégiscsak összeroppantja az Univerzumot, s aztán egy "visszapattanással" indul egy újabb ciklus. Ez a feltevés nem áll ellentétben a ma ismert főbb fizikai elvekkel.
"Már írtam róla, hogy van a teremtésnél és a semmiből előpattanásnál tudományos szempontból elfogadhatóbb megoldási javaslat, ez pedig a ciklikus világmodell."
Az Ősrobbanás- elmélet egy valóban kidolgozott, - bár még igen sok vizsgálatra van szükség a teljes (valós) kép kialakításához - s minden bizonnyal sok szempontból helyes is, azonban megreked a keletkezés utáni pillanatban.
Ez természetes is, hiszen tudományos és sokoldalúan igazolt elgondolást kell prezentálni.
Ettől függetlenül - s ez már filozófiai kérdés - a megoldási javaslatot valamilyen rendszerbe kell belehelyezni, hogy az valamilyen logikai szempontok szerint követhető gondolatsor részét képezze. Az Univerzum önálló, előzmények és "környezet" nélküli létrejötte, létezésének egyszerisége (kezdete és esetleges végessége) nem egyeztethető össze az ismert folyamatok minőségi változásokat magában hordozó ciklikusságával.
A kezdet és a vég csak a jelenlegi Univerzumra lehet érvényes, az egész világegyetem csak térben és időben végtelenként képzelhető el.
Következésképp, én is valamilyen hasonló ciklikus folyamatban látom a megoldást.
"Már írtam róla, hogy van a teremtésnél és a semmiből előpattanásnál tudományos szempontból elfogadhatóbb megoldási javaslat, ez pedig a ciklikus világmodell."
Honnan veszed, hogy kedvenc elképzelésed nem csupán fantazmagória?
Viszont számomra elfogadhatatlan, hogy egy egész világegyetem a semmiből csak úgy, minden előzmény nélkül előpattanjon. Ennek semmi értelme nincs, s minden ismert fizikai törvénynek, gyakorlati tapasztalatnak ellentmond.
Én is így gondolom. Már írtam róla, hogy van a teremtésnél és a semmiből előpattanásnál tudományos szempontból elfogadhatóbb megoldási javaslat, ez pedig a ciklikus világmodell.
„Ismereteim szerint nem tudom kizárni "A mi univerzumunk egy korábban is meglévő térben tágul" állítást, de azt tudom, hogy ha mégis ez a helyzet, akkor annak egyáltalán nincs kidolgozva a fizikája.”
Lehetséges, hogy ennek az elképzelésnek is megfeleltethető valamilyen fizikai-matematikai levezetés? Ezt még senki nem próbálta végigvinni.
„Ezzel szemben a standard kozmológia ki van dolgozva, az is biztos, hogy egyszerűbb, mint az ősrobbanást közönséges robbanásnak tekintő elképzelésé lenne (ha mégis kidolgoznák). A helyzet a lapos Föld elképzeléssel analóg: végül is lehet ragaszkodni hozzá,”
Én egyáltalán nem ragaszkodom hozzá sőt, semmihez sem ragaszkodom, csak próbálok valamilyen logikus(nak vélt) elképzelést kialakítani magamnak.
Minden Nagy Bummal foglalkozó ismertető cikk valamiféle pontszerű kezdetből indul ki. Az elmélet szerint minden akkor keletkezett:
„Csábító volna azt mondani, hogy a világegyetem csak úgy hirtelen kirobbant a mérhetetlen térben, de ez teljességgel félrevezető lenne. Valójában az ősrobbanásban keletkezett minden, a tér, az anyag és maga az idő is. A tér nem termett elő a "semmiből"; a Teremtés első pillanatai előtt nem létezett a "semmi". Maga az idő még el sem kezdődött, ezért nincs értelme arról beszélni, hogy mi történt az ősrobbanás előtt.
A tér csak akkor kelettkezett, amikor az ősrobbanás végbement. ezért az első másodperc töredékeiben az egész belátható világegyetem tartománya parányibb volt mint egy atom magja.”
Viszont számomra elfogadhatatlan, hogy egy egész világegyetem a semmiből csak úgy, minden előzmény nélkül előpattanjon. Ennek semmi értelme nincs, s minden ismert fizikai törvénynek, gyakorlati tapasztalatnak ellentmond.
Ha nem volt semmi, nem volt tér, akkor hol keletkezett az ősrobbanás?
Ha valamilyen kvantumfluktuáció-szerű esemény indította el az ősrobbanást, akkor térnek, időnek, anyagnak már megelőzően is kellett lennie, ahol ez a fizikai folyamat beindult.
Ha parányi volt, mihez képest volt parányi?
Planck idő az az időtartam, amelyre a (c) fénysebességgel haladó fotonnak szüksége van egy Planck-hossznyi út megtételéhez. A Planck hossz értéke 10-35 m
De mennyi volt ez a távolság, mikor a tér és ennek megfelelően a méter is parányi volt?
> A fény hullámhossza nyúlik, de az általa időegység alatt megtett távolság már nem.
Ez jelent valamit?
.. .. ..
Ha van egy x-t grafikonom (például kozmoforumon említett hűtőtorony ha olvasod, ha nem nem), veszek rajta két időszerű geodetikust valahol (két nyugalomban levő megfigyelőt), azokon felveszek egy fényszerű pontpárt, akkor meg tudom szerkeszteni az egyikből a másikba menő fény vöröseltolódását.
A vöröseltolódásra van egy képlet is. Az abban szereplő számokat (távolság, sebesség, satöbbi) hogyan olvasom le az x-t grafikonomról?
"A színkép elmozdulása pedig lehet akár egy délibábhoz hasonló jelenség is."
Ez azért igazolni kéne. Pl. úgy, hogy laborban, anyagkeveréssel és fázishatárokkal hoznál létre egy tökéletes színképvonal-eltolódást. Természetesen elméleti modell is jó.
Többször meggyőztek már arról hogy a felvetésem téves, ám újra és újra feltámad bennem a gondolat, mivel az irdatlan messzeségből érkező fénynek a pályája során bizonyosan akadályokat kell "legyőznie" amely során a Doppler effektushoz hasonló elváltozást szenvedhet más okból is mint a kibocsájtó objektum távolodása.
Kétségtelen, hogy a színkép "elcsúszás" jelenségével is a távolodás tényét látják bizonyítottnak, bennem mégis kételyek támadnak, hiszen a napunk is minden reggel gyönyörű éles kontúrral csodálatos vörös színben pompázik, később pedig fehér fénnyel ragyogja be a világunkat. A színkép elmozdulása pedig lehet akár egy délibábhoz hasonló jelenség is.
Azt kellene egy matematikusnak kiszámolnia, hány atomi részecske okozza a hajnali napfény vörösödését és fényerejének redukcióját és ezzel analóg köbkiló méterenként hány ilyen részecskének kell a világmindenség végtelen terében lennie, hogy a távolról érkező fény ugyan ilyen elváltozást szenvedjen. Ha ez az anyagtömeg a keresett sötét anyag tömegével egyezne, két legyet üthetnénk egycsapásra. Ezt követően már csak a színképvonal effektus kérdését kellene tisztázni.
Nem akarok topik romboló lenni, de a nagy bumm világ-keletkezés cáfolata egy kissé furcsa felvetés.
Sejtésem szerint senki nem ismer olyan természeti törvényt, vagy törvények együttesét, amelyekből le lehetne vezetni ezt a momentumot, avagy a nagy bumm-ot magát.
Feltevés szintjén elfogadható a nagy bumm, mivel nincs más kézzelfogható (tudományos!) feltevésünk a körülöttünk lévő világ eredetére.
Szerintem nincs olyan kényszerítő körülmény, ami miatt egy konzisztens rendszert kéne felállítani a világ-keletkezés mikéntjére.
Számomra a "három érv" szükséges, de nem elegendő a bizonyításhoz.
Ami tévedhetetlenül nem bizonyítható, azt felesleges cáfolni.
Sajnálom, ha akár bigott tudományos felfogást, avagy eltérő álláspontot sértenék.
Szerintem a Nobel díj bizottságnak még nem kell készülnie e témában a díj átadására.
Egyébként a világmindenség és benne az ember mindenféle magyarázat nélkül is csodálatos együttes.
Én, személy szerint hiszek a megismerés erejében, de nem tartom még a tudományt sem képesnek arra, hogy az eredetről képes legyen számot adni.
Gondoljatok csak az életre, mint létező és többé-kevésbé körülírható entitásra.
Fényévnyire sem vagyunk ugyanis az élet eredetének magyarázatától!
Ez nem egy örömteli tény, de ez van.
Morzsák vannak, de még maga az élet sem tételesen összerakott entitás.
Bizony, az intelligens dizájn hirdetői még sokáig vígan lesznek.
Ez elszomorító, de egyenlőre kevés tény van a birtokunkban a cáfolathoz.
Ez egy ördögi kör, még hosszú ideig nincs kiszállás a körhintából.
Azért a reményt ne adjátok fel!
A tudományos megismerés exponenciálisan fejlődik és egyszer talán a história végére érünk.
