Próbáltam az OEP-t felhívni, de az automata hangja után csak egyszólamú klasszikusokat lehet hallgatni. Mikor végre felvette a kezelő, mondom mi után erdeklődöm, erre elkapcsolt valahová, s hallgathattam tovább a zenét. Persze nem vette fel senki, munkaidőben. A honlapon találtam egy email cimet, feltettem a kérdést hogy milyen iratok szükségesek, s erre meglepő módón hamar válaszoltak, de csak annyit, hogy megtalálom az "Ellátások Magyarországon" menü alatt. Persze én találtam meg.
A vízumkérelmet jan. 25.-én adtam be (a posta miatt sokatt késett a munkavállalásim) s mivel itt 5 hetet említettek, nem érdeklődtem, csak ma kiváncsiságból a konzulátus honlapján megpróbáltam. S meglepetésemre azt irta, hogy kész van. Telefonon még kolozsvárról felhivták a konzulátust és megerősítették hogy tényleg kész van. Igy pont 3 hét.
"Január 29-től kezdődően ismét külföldre utazhatnak mindazok, akiknek ezt a jogát túltartózkodás miatt korábban megvonták. Akinek hasonló okból kifolyólag bevonták útlevelét, szombat, január 28-tól kezdődően visszakaphatja azt. Szintén visszaadják az útlevelét annak, akitől adósság miatt, a kölcsönző kérésére vonták be az okmányt. Nem kapják vissza útlevelüket azok, akiktől érvényes államközi egyezmények értelmében vették el azt." Forrás: http://www.bilateral.hu/hirek/aktualis/tiz-evig-ervenyes-az-utlevel/
Abban az esetben, ha ezeket a budapesti konzulátuson állítják ki, akkor is kell róla fordítás, itt románul állítják majd ki a tanusítványt? És akkor miért kell érte 12ezret fizetni?
Lehet, hogy volt már róla szó a fórumban, sajnos nincs időm visszaolvasni, ezért felteszem kérdésem.
Román állampolgárnak milyen iratokra van szüksége ha Magyaro-on magyar állampolgárral házasodik. Tudtommal kell hiteles fordítás a szül. anyakönyvi kivonatról, egy tanusítvány a konzulátusról(12e Ft+a 2 szül anyakönyvi kivonat), és... kell-e még valami más ezen kívül? Orvosi egészségügyi igazolás kell? Tudtommal Romániában kell egy 15 napnál nem régebbi igazolás.
Aki már végigcsinálta, légyszi írja meg nekem is a procedúrát.
Üdv. Végig néztem az egész oldalt találtam "népstadionos" hozzászólásokat de nincs semmi konkrét elérhetőség irva és mivel mi kecskemét mellett lakunk nem tudunk ott utánajárni! Ezért kérek mindenkit aki tud hasznos konkrét infóval szolgálni kérem segítsen minden megoldás érdekel csak ne kelljen nekik kiutazniuk!
Egy dolog jut eszembe így kapásból, a népstadioni vízumügyintézők... ha visszaolvasol akkor látni fogod, hogy volt már róluk szó, és ha jól emléxem valaki tudta az elérhetőségüket is. Ők valószínüleg bevállalják úgy is, hogy csak te mész velük, vagy akár te se... Amikor nekem intézték ugyan elvittek Kolozsvárra, de egy újjamat se kellet mozdítanom ügyintézés végett, ők rendeztek mindent, be se kellet mennem a konzulátusra. Talán nektek is megoldják...
Sziasztok! A barátnőm két gyermekével másfél hónapja érkezett meg hozzám sepsiszentgyörgyről mint turista! Azóta itt élnek velem a gyerekek itt járnak iskolába, neki itt lenne munkahelye de tartózkodási engedély kellene s itt van a baj! Bementünk kecskemétre az idegenrendészetre és ott azt mondták, hogy ki kell utazniuk kolozsvárra vízumért! Evvel az a baj, hogy mivel a gyermekeit egyedül neveli (a volt élettársát alig találta meg hogy meg irják a kiutazási beleegyezést de az már lejárt) ha haza utazik félő, hogy nem fogják vissza engedni! Ezért kérek mindenkit aki tud segitsen hogy lehet innen magyarorszáról elintézni a vízumot ill. legalizálni az itt tartózkodást! Segítsetek ha tudtok előre is köszönöm!!!
egy dolog biztosan hiányzik a listádból, egy meghatalmazás, miszerint eljárhatsz a cég nevében TB ügyintézésért;) kivéve persze, ha aláírási jogosultságod van a cég nevében ahol dolgozol:) én ezért tettem egy fölösleges útat pécs-pest viszonylatban anno:D
Esetleg kérd meg a céget, hogy neked csinálja meg külön papíron az M29 nyomtatványon és azt vidd be az APEH-hez.
Amúgy az állampolgársági kérelem elbírálása 1 évig is eltarthat, ezalatt biztos meglesz az APEH igazolás és akkor beadod a BM-BÁH állampolgársági főosztályának hiánypótlásként.
A gond csak az, hogy ha jol tudom akkor jan. 31-igy kellett jelezze a ceg, hogy ha o fogja megcsinalni az en adobevallasomat, szerintem ez mar megtortent. Ugy tudom, hogy ha ezen valtoztatni szeretnenk akkor a ceget megbuntetik ....
Te is lehetsz önbevalló, még nem késted le. SOS a munkahelyeden nyilatkozzál, hogy magad vallod be a jövedelmedet. Akkor ki kell, hogy adjanak egy jövedelemigazolást papíron. Bemégy az APEH-ba kérsz egy SZJA bevallási csomagot, megírod a bevallásodat és beadod hozzájuk. Ennyi.
Allampolgarsagi ugyben erdeklodnek. A helyzet eleg kellemetlen ..... A kerelemhez csatolni kell APEH jovedelem igazolast ... ehhez be kell legyen adva a cegtol floppyn v. CD az elozo evi adataim ..... febr 1 tol eljottem a cegtol. A konyvelest egy kulon ceg vegzi, ahol azt allitjak hogy meg meg be kell frissitsek a programjukat (ami egyreszrol ertheto mert csak most jelentek meg a megfelelo progik az APEH weboldalan). A nagy hibat ott kovettem el hogy nem onbevallo vagyok .... Egyelore belathatatlan az az ido amire megoldjak majd az adobevallasom bekuldeset az APEH-nek ... Mi tevo legyek ? Teljesen ki vagyok szolgaltatva a konyvelocegnek ? Ha hianypotlassal el is fogadjak a kerelmemet nem valoszinu hogy 1-2 heten belul megolodik a problema .... valaki volt mar hasonlo helyzetbe ?