Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
De van, pontosabban lehet neki. A saját szememmel voltam kénytelen tanúja lenni, több alkalommal is. Az előbb említett nyakonszúrt illető is egy pillanat alatt "magába roskadt", a combon szúrt másik ember pedig úgy elesett, mintha hirtelen megfolyósodott volna a lábában a csont. Lőfegyver elleni késes támadásról meg eddig senki sem beszélt, nem igazán értem, hogy kerül ide.
"Lássuk be, a kés egy nagyon veszélyes fegyver, veszélyessége karnyújtásnyi távolságban még a lőfegyverével is összemérhető."
Lassuk be, hogy a veszelyesseg a keseknel annyit jelent csak, hogy van jo esely, hogy a megszurt sertett elverzik. Kesobb. Megallitoereje joreszt nincs.
A lofegyveres vedekezot lehet, hogy halalosan megsebesiti a keses, de egyben ongyilokot is jo esellyel elkovet.
1-2 dannal késszúrás ellen úgy tudod magad megvédeni, hogy az arról készült vizsga papírját többször összehajtogatod és a zsebedbe teszed, egy létfontosságú szerv elé. Az talán felfogja a szúrást.
Beginner, te túlságosan misztifikálod a harcművészeteket. Az Aikido egy nagyon szép mozgású hm, de gyakorlati alkalmázása a legnehezebb. Egy ütés/ szúrás kivédése is elég nehéz, nemhogy a támadó karját elkapni, és egy fogást végrehajtani. De úgy látom te mindenáron hinni akarsz ezekben.
Erről csak annyit, hogy az éjjel-nappal (pusztakezes küzdelmet) gyakorló kétméteres, százkilós kidobó ismerősömet az éppen kidobott arab hipsz-hupsz úgy szúrta torkon a rövid kis késével, hogy a gyereknek csak bután bámulni maradt ideje, és ha egy centivel odébb megy a bökés, akkor el is vérzik, mielőtt beérnek vele a kórházba. Pedig ezt az illetőt puszta kézzel "elég nehéz" lenne megfogni, és akkor még eufemisztikus voltam.
"Az aikidoban több fegyver, köztük a kés elleni technikák is alkalmazásra kerülnek."
Kés ellen puszta kézzel elég kicsi a sansz még akkor is, ha profi harcosról van szó - persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell megpróbálni lefegyverezni az illetőt. Vipera ellen már pl. nagyobb az esély, annak a forgatásához tényleg "érteni" kell, hogy kellően veszélyes lehessen.
Lássuk be, a kés egy nagyon veszélyes fegyver, veszélyessége karnyújtásnyi távolságban még a lőfegyverével is összemérhető.
"Tudom, hogy veszélyes egy kés, de átlag 1-2 dannal már meg tudod magad védeni. "
felteve, ha "Dan" egy 120 kilos nigger testor, oldalan pisztollyal:-))
" Egyébként a (késes-)profikat sokszor könnyebb leteríteni, mint egy amatőrt, mert egy profi nem tököl, rögtön kritikus pontra támad, és nem vagdalja véletlenszerűen a levegőt; "
Amit az FBI "Professional Knife Warrior's Crime Statistic Reference" c. szakkonyvben olvastal, ugye?:-))
Mivan, te visszafele fejlodsz? Egyre nagyobb hulyesegeket irsz....
Mi az, hogy 1-2 dannal megveded magad? Ez olyan, mintha azt modnanad, hogy az erettsegi bizonyitvanyoddal megvedheted magad... a danok nem vedenek semmi ellen...
Az meg beb****a ha egy profi kesest konnyebb volna leteriteni, mint egy amatort... az amatornek megfogod ugy izombol a csuklojat, aztan kesz, vege. Egy kessel banni tudo embernek viszont ha toldi miklos fogna meg a csuklojat akkor is meg tudna oldani, hogy a satu kezet megvagja...
"Steven Seagal profi harcművész, kora és hája ellenére szerintem kevés ember állna meg vele szemben _pusztakezes_ küzdelemben"
Az aikidoban több fegyver, köztük a kés elleni technikák is alkalmazásra kerülnek. Sőt, az összes pusztakezes technika kardos, vagy késes technikából ered. Tudom, hogy veszélyes egy kés, de átlag 1-2 dannal már meg tudod magad védeni. Egyébként a (késes-)profikat sokszor könnyebb leteríteni, mint egy amatőrt, mert egy profi nem tököl, rögtön kritikus pontra támad, és nem vagdalja véletlenszerűen a levegőt; persze van, aki ezt beleszámolja, és amíg nem kerül jó helyzetbe, addig adja az amatőrt.
Visszatérve a sprayre:
Utánagondoltam, és rájöttem, hogy a sprayt atemiként lehet alkalmazni. Ha a spray hatása a várakozáson alul teljesít(Tudom, hogy 100%, meg nincs rezisztencia, stb, de mi van, ha mégis?), akkor is megtorpan az ellen; így talán a "profik" is tudják használni.
"Az aikido pedig ugyan "puha" harcművészet, de aikidós ismerősöm mutatta már meg nekem, hogy tudná különösebb erőlködés nélkül kitörni a kezemet, vagy szétverni a fejemet...."
Ilyet csak akkor használnak, ha muszáj.
1. Aki már kapott gázsprayt a képébe, az pontosan tudja, hogy _azonnali_ a hatás, nincs néhány századmásodperces szünet, ami alatt még kaszabolhatna. 2. Aki már a konyhán kívül kívül kicsit is gyakorolt késsel, az pontosan tudja, hogy a kés gyilkos fegyver, és ha az ember nincs megfelelő távolságban a támadótól és nincs nála lőfegyver, akkor kés ellen jó esélye van arra, hogy _meg_fog_halni. Akkor is, ha mondjuk vipera van nála, és akkor is, ha a kést fogó szinte semmit nem ért a késhez. Az embernek nagyon könnyű késsel halálos sérülést okozni. 3. Steven Seagal profi harcművész, kora és hája ellenére szerintem kevés ember állna meg vele szemben _pusztakezes_ küzdelemben. De ne keverjük ide se a filmeket, se az eszközös, főleg lőfegyveres küzdelmet! Az aikido pedig ugyan "puha" harcművészet, de aikidós ismerősöm mutatta már meg nekem, hogy tudná különösebb erőlködés nélkül kitörni a kezemet, vagy szétverni a fejemet....
De mint mar millioszor hangoztattuk, egy "k*anyad" beszolas meg nem ok arra, hogy leold a masikat. Hogy fegyverrel, vagy pusztakezzel teszed az tokmindegy. Ha meg jogos az onvedelem (es meg is tudod magyarazni, tovabba elhiszik) akkor nem csuknak le. De onvedelmi LOfegyvert tobbnyire akkor illik hasznalni, amikor nem a racs elott vagy mogott let a tet, hanem hogy ki kerul bele a diszesnek egyaltalan nem mondhato hullazsakba... Ha rajtam mulik, hat inkabb racs, mint nylontasak...
Tudom - Pontosan ilyen szituációk vannak a filmjeiben is. Mellére fogják, villognak a stukkerrel, stb... Egyébként Ueshiba mester történetek szerint képes volt úgy mozogni a kereszttűzben, hogy nem találták el. Lehet, hogy tényleg volt valamilyen különleges képessége, vagy lehet a történet kicsit elferdített, de a magam részéről a szerencsét tartom a legvalószínűbbnek. Mindazonáltal 20 méterről minimálisak egy harcművész esélyei - futni nem érdemes, hátat fordítani sem, a legjobb, amit tehet, a lassú hátrálás, vagy esetleg valamilyen tradícionális távfegyver használata - de általában a golyó a gyorsabb. Ilyenkor jön képbe a pszichikai hadviselés. Aki még életében nem lőtt emberre, az ilyenkor hajlamos leblokkolni, és azt ki lehet használni. De aki nem közelről hadonászik, az valszeg valamennyire felkészült. Nem karate, aikido! Ha sikerül visszafordítanod a fegyvert, akkor már megnyerted - nem érdemes ok nélkül ölni. (Tudom, én is írtam brutális atemit, de azmás helyzet). Könnyen kerülhetsz a rács szűkebbik oldalára, mert megvédted magad.
Tenyleg, gazpityuban mileyn poen lenne, ha nem pepper felhot eregetne, hanem egy nagy adag habot kopne ki :) Trutyipisztoly :)) Szembeszelnek nem volna olyan veszedelmes a felhasznalora nezve
nem kell hozza 7 danosnak lenni... meg szamurajnindzsamesternek sem.
Aki tisztaban sajat kepessegeivel es korlataival az tudja, hogy nem erdemes 1-2 meteren belul inditott tamadas eseten fegyverelovetellel foglalatoskodni, elobb ki kell terni. 3-4 meter folott viszont baszhatod a 7 danod, mer` a golyo ugyis gyorsabb nalad...
Azt megintcsak a hulyek csinaljak, hogy fegyvert fognak valakire es hadonasznak. Ha fegyverelovetel utan kozvetlenul nem all meg az illeto, nem tavolodik akkor le kell loni. Ennyi. Es tovabbra is fenntartom, hogy ketes esetben elo sem kell szedni azt a k***a fegyvert, csak akkor, ha tenyleg szukseges a HASZNALATA (nem a mutogatasa) Ha veletlen a latvanytol is kove mered a tamadod, akkor az ranezve iszonyat szerencse lehet, mert esetleg megsem lovod le. De reszemnel a fegyverelovetel annyit jelent, hogy azonnal hasznalom, hacsak nem old nyulcipot.
Es mielott ezt is megmagyaraznad: korlataim koren kivul van: eloveszem, ha 2m-nel vagy ha bot van nala annak hosszanal kozelebb jon hozzam lelovom. ha kozeledik lelovom. Ha tavolodik talan nem... Szerintem vilagos. Es ez ugyanigy vonatkozik egy 7 danos karatemesterre is.
Olyat nem szabad csinalni, hogy valakire testkozelben pisztolyt fogsz, mert lehet (sosem lehet tudni alapon) hogy pillanatokon belul eltorik valamid, kiverik a kezedbol (azaz lefegyvereznek) rosszabb esetben a sajat fegyvered csovevel nezhetsz farkasszemet, netalan analisan kielegitenek vele... Ha ugy alakul a szitu, hogy mazlidra sikerult rafogni a fegyvert es testkozelben van akkor meg nem megvarni, hogy most hatral vagy nem a TAMADO (most nem egy artatlan emberkerol van szo) akkor meg kell ragadni az alkalmat es bumm...
Ez perszse csak az en szemelyes velemenyem, amit magam reszerol alkalmaznek...
kb igaz a gazsprere/gazpityura is, nyilvan ott masok a hatotavolsagok.
Ja, látom már válaszoltál.
No, az 1. számú nem az én szellemi termékem.
A 2-es számú fasság volt, ez tény.
A 3-as számúról annyit, hogy Seagal 7. danos, és ha rákeresel róla készült videókra(edzés közbeni), akkor láthatod, hogy 1:1 az van a filmekben is - SZVSZ még téged is le tudna fegyverezni, ha túl közel vagy. (Ha jól sejtem, akkor nem ma kezdted a fegyverek tanulmányozását.)
Na jó, akkor összefoglalom:
Beginner 362:
"Bár SZVSZ a "profik" nem szorulnak gázspray-re, vagy puszta kézzel védekeznek, vagy valami komolyabb cuccal."
Ezt később kifejtettem.
gvass 367:
"Vagy az osszes amcsi rendori szervezet csak amatoroket foglalkoztat..."
Félreértés 1: Rendőr=/=Profi
Utána volt egy 100 ms - kitárgyalva.
Beginner 395:
"benyúlni az ellenfél arcához"
Ez is túltárgyalva
"kivétel a Seagal-féle filmek->azok nem filmtrükkök! "
Értsd: maga a technika nem filmtrükk - attól még lehet venne látványtrükk, vagy akrobatikai trükk.
"persze vannak benne részek, amik trükkök"
Ellentmondana a 2?
A megbeszélteken kívül hol látsz hülyeséget?
Gondol valamire, csak az istenert nem tudja kozertheto modon elmagyarazni.
Lenyeg a lenyeg, Beginner topiktarsnak 10-20 ev mulva mire kikepzi magat bizony nem lesz szuksege gazsprere (ha el addig), hogy megvedje magat. Ez ellen te sem tehetsz semmit! :)
Aztan azutan ismet kell majd neki valami, mert kivenul es lelassul.
A technikájában nincsenek; szerinted a művérzést hogy oldják meg filmtrükk nélkül?
"
Robert De Niro meg civilben pisztolyt hord, megsem lott agyon 20 rendort a Szemtol-szemben forgatasan."
Igen, de ha valaki már harcművész, akkor kihasználja a mozgását színészkedés közben. A látványos pisztolyelővételt, meg a többit egy átlag színész is könnyen elsajátítja.
Ay, ember... Ezek nem gyilkos technikák... Csak hogy néz ki a filmen egy vér nélküli likvidált ürge? Az Aikido soha nem használ gyilkos technikákat. De Kung-Fu-zni is lehet úgy, hogy nem öljük meg a társunkat (ellenkező esetben jó drága lenne a tagsági :)
Steven Seagal egy oreg bacsi mostmar, utoljara klasszikus gitarral jatszott valami dallamocskat a TV-ben.
Dzsekicsen is ugyes ficko, megis van, amikor elszurnak egy jelenetet, 1 centivel arrebb van valakinek a feje es mar le is allitjak a forgatast, meg a hipertrukkos ugrabugrak sem mindig sikerulnek neki (lasd filmjei vegen azokat a baki-jeleneteket)
Hagyjuk mar ezeket a dolgokat, mert visitok a rohogestol. --- En kifejezetten jobbkedvre derultem :)) meg jo, hogy egyedul vagyok az irodaban, nem mindenki nezne jo szemmel, hogy munkaidoben ennyit rohogcselek :))