Romániában már 1991 óta működik a szélsőségesen magyarellenes és soviniszta nézeteket valló Nagy Románia Párt, amelynek elnöke Corneliu Vadim Tudor, a főtitkára pedig Gheorge Funar, akik elsősorban szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes kijelentéseikről és tetteikről híresültek el. Ez a párt egészen 2008-ig parlamenti képviselettel rendelkezett és volt idő, amikor a harmadik legerősebb politikai csoportosulásnak számított.
Elnyomásról szó sem volt. Csak álmodunk jelen pillanatban, hogy a határon túli magyar közösségeinket legalább olyan jogok illessék meg, mint amilyen jogaik a dualizmus időszakában például az erdélyi románoknak is voltak. Magyarországot a nemzetközi sajtóban is a népek börtönének állították be, miközben a Román Királyságba éppen ekkor a nem román ajkúak erőszakos asszimilációnak voltak kitéve. Például Spiru Haret minisztersége alatt sorra születtek az olyan törvények, amelyekkel megpróbálták ellehetetleníteni a nemzetiségi magániskolákat – valamint azokat az iskolákat, amelyekbe zömmel nem románajkú növendékek jártak. S amennyiben ez nem ment, akkor az ilyen iskolák falai közé is megpróbálták „becsempészni” a román nyelvet és „szellemiséget”. Nem volt ezt véletlen: Haret tisztában volt azzal, hogy az 1878-ban Romániához csatolt Dobrudzsa tartomány lakóinak többsége nem román nemzetiségű, s tudott a romániai nagyszámú magyar lakosságról is. A 19–20. század fordulóján a soviniszta román kormányok nem bántak kesztyűs kézzel más nemzetiségi tanintézményekkel sem, amelyről tanúskodnak az al-dunai görögöknél tartott, kiutasításokkal is járó házkutatások és iskolabezárások, valamint a zsidó tanintézetek vallásos szokásrendjébe durván beavatkozó intézkedések. S miközben mindezek zajlottak, az egyetemet végzett, magyarul anyanyelvi szinten beszélő nemzetiségek az erdélyi románok „üldöztetéseiről” panaszkodtak parlamenti felszólalásaikban:
Magyarország ott baszta el, hogy nem területet kért 1990-ben. Ha azt kér, maguk a románok ajánlják fel az autonómiát. Jelenleg 4 millió román él Erdélyben, ennyien bitorolják a földünket. Mi meg 11 millióan vagyunk még most is a két ország tekinetében.
Mit is mondhatna egy tolvaj, mint ilyen "bölcsességeket", hogy feletsünk el ilyen "butaságokat".
Egyébként nem tudom hogyan juthatott eszébe ez a butaság, mert józanul gondolkodó ember nem állít ilyeneket, mivel tudja, hogy Erdély a tranoni gazság óta, kis megszakítással sajnos Románia része. De ennek ellenére a több évszázados magyar múlt még mindig jelen van Erdélyben, és ameddig ott lesz, addig nem lehet azt mondani, hogy Erdély csak román föld, még ha most hozzájuk tartozik is. Persze, ha eltüntetnének minden magyar emléket, amit a román állam, sajnos minden igyekezettel meg is próbál, és csak reménykedni lehet abban, hogy ez nem fog sikerülni neki, akkor majd mondhatják, hogy Erdély most már tényleg román föld, mert az úgy is fog kinézni. Tényleg, ez a barbár kultúra pusztítás miért nem tűnik fel a román kormányfőnek, ha már az összefogásra és a közös "építkezésre" hivatkozik? Különös, nem?...
Vagy, ha már ilyen szép dolgokra hivatkozik, miért nem jut eszébe, hogy talán el kéne azokat a "butaságokat" is felejteni, hogy pl. "Erdély "ősi" román föld", "Magyarok takarodjatok vissza Ázsiába/ Mongóliába", stb. Ezek valahogy nem jutnak a román kormányfő eszébe. Ki érti ezt?!...
Mégegyszer mondanám, hogy az 1848-as áprilisi törvények a magyaron kívül csak a horvátot ismerték el külön nemzetnek, más nemzetiséget nem.
Ezt a tény az is igazolja, hogy az 1848 május 15-17-i balázsfalvi gyűlésen a románok azt is követelték (holott ez már akkor teljesen meghaladott volt), hogy ismerjék el őket (feudális értelemben vett) negyedik nemzetnek. Amíg ez nem történik meg, az erdélyi országgyűlés ne tárgyaljon a Magyarországgal való unióról. A május 29-én és július 18. között ülésező erdélyi országgyűlés azonban arra hivatkozva, hogy az unió megszületésével Erdély népei egyaránt részesülnek a „polgári szabadságjogok áldásaiban”, elutasította a román követelést.
Ez egyébként azért is jogos volt akkor, mert a kor szelleme hatására megszüntették a rendi eredetű, társadalmi állapotot, így az erdélyi három nemzeti státusz is. Ugyanis az akkori magyar politikát meghatározó vezetés, francia mintára magyarpolitikai nemzetben gondolkodott, aminek az a lényege, hogy az ország területén élő népek tagjai amagyarállam polgárai, akik az anyanyelvüktől, származásuktól, vallásuktól, stb. függetlenül, egyenlő jogokkal rendelkeznek. A magyar politkai nemzet az ország területén csak egy politikai közösséget, a magyart ismerte el, mivel úgy gondolták, ha ebben a közösségben mindenki egyenlő és a polgári szabadságjogokat mindenki egyformán élvezheti és gyakorolhatja (hasonlóan a franciához), nem tartották szükségesnek a nemzetiségek közösségeit még külön nemzetként is elismerni.
Amiben mégis más volt a magyar politikai nemzetfelfogás, az az, hogy már az 1849-es országgyűlés is törvényben biztosította és elismerte a nemzetiségek jogát az önálló és szabad nemzeti fejlődésre, amihez még kiterjesztett nyelvhasználati jogokat is biztosított. Ezzel szemben tudjuk, hogy a franciák az ún. Nagy Francia Forradalom óta a legkegyetlenebb és legembertelenebb eljárásokkal hajtották végre a nemzetiségek elfranciásítását. Azonban szerencsére ez nem teljesen sikerült nekik, mivel napjainkban újra éledezőben vannak a baszk, breton, katalán, korzikai, okcitán, stb. népcsoportok...
Az AUR szélsőjobboldali román párt vezetője, Claudiu Tarziu azt mondta, hogy el akarja csatolni Ukrajna egyes területeit. Basszarábiáról és Észak-Bukovináról beszélünk:
Azért egy nüansznyi különbség akad. Mi egységes politikai magyar nemzetet teremtettünk meg, nem egységes etnikai magyar nemzetet. A francaják viszont etnikailag gleichschaltolták a népet, de úgy, ha a nebulók merészeltek baszkul, provanszálul, okcitánul sat. beszélni egymás között s nem francajául, a tanárok megverték őket.A zsidókat is úgy emancapálták, hogy megmondták nekik: nincs zsidóskodás, különutaskodás; francajául beszéltek, öltözködtök, éreztek, gondolkodtok s cserébe' egyenjogú francaja állampolgárok vagytok.
Mi ezzel szemben elismertük nemzetiségeink nyelvi, kulturális különbözőségét s biztosítottuk nekik azok ápolását, politikai népképviseletöket...
Ez volt a franciáknál is csak sajnos mi elkéstünk vele néhány évtizeddel. Amikor eljött a népek tavasza addigra már olyan generációnak kellett volna itt élnie, amelyik csak az öregektől hallott román meg német nyelvű feliratokról. De sajnos Magyarország nem volt abban a helyzetben az ismert okok miatt. A 19. század második felében pedig már őrültség volt megpróbálni, de persze ez csak utólag vált bizonyossá.
1848-ig volt érvényben a Diploma Leopoldinum, mi szentesítette s megerősítette a "három nemzet" (ú.m. magyar, szász székely) rendjét (Unio Trium Nationum). A rendi berendezkedést ekkor megszűntették s az alsóbb osztályokat is beemelték a magyar nemzetbe nemzetiségi hovatartozásra, társadalmi állapotra való tekintet nélköl. Megszűntek a kiváltságok (így a 12. pontbéli Unió megvalósulásával az Erdélyben eladdig elismert "három nemzet" rendi kiváltsága is): megszületett az egységes politikai magyar nemzet. Magyarország megindult a polgárosulás útján...
„1867-ben mán nem. A "három nemzet" rendjét (Unio Trium Nationum) mán 1848-ban eltörölték az emancipáció jegyében.”
Utána néztem, de sehol sincs olyan rendelkezés, amiben a nemzetiségeket nemzetté nyilvánították volna. Az 1848-as áprilisi törvények – jóllehet haladó szellemiségűek voltak – nem rendezték a nemzetiségek helyzetét, sőt, nem is említették őket.
„Nem rendezik a nemzetiségek helyzetét. Ez részben azzal magyarázható, hogy a kor szelleme szerint a magyar reformerek, így Kossuth is, politikai nemzetben gondolkodtak, amelynek tagjai anyanyelvtől függetlenül egyenlő jogokkal rendelkeznek.[19] Az ország területi egységét féltve nem akarták nemzetként elismerni a nemzetiségeket,[21] ezzel a magyarok ellen fordították őket.”
De a nemzetiségek nemzetté emelése nem történt meg a Kiegyezés után sem, viszont olyan, a kor szellemét messze meghaladó jogokat kaptak, amelyek gyakorlatilag teljes autonómiával értek föl. Ezek a teljesség igénye nélkül: törvény biztosította a jogukat önálló kulturális-, gazadasági- és pénzügyi intézeteket létrehozására, nemzeti egyesületek létrehozása, amennyiben azok nem az állami egység megbontásán munkálkodnak, nemzetiségi iskolahálózat létrehozása egészen a középiskolás fokozatig, aminek fenntartását az államnak biztosítania kellett, az alsó- és középfokú bíróságokon anyanyelvi képviselet.
Tehát Magyarországon már a 19. szd-ban olyan korszerű és humánus nemzetiségi törvényt hoztak létre, ami a korát többszörösen meghaladta.
Ha most összevetjük a „kedves” szomszédaink mai nemzetiségi törvényeivel, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezeke messze alulmúlják-, és még csak a nyomába sem léphetnek a 19.szd-i magyar nemzetiségi törvényeknek... ☹
„Oláhokat is”.
Sőt a többit is, mert ezeket csak sima bevándorlóknak tekintette a Habsburg uralkodóház és a kedvezményeken kívül nem kaptak olyan státuszt, ami nemzetté nyilvánította volna őket.
„az 1910-es népszámlálás alapján 53.8%-os volt a többségük...
Az sem csekély.”
Ez sem csekély, de ekkorra már sajnos töbsségbe kerültek.
A lényeg az, hogy 18.szd. második felére egyes statisztikák már többségi román népességről írnak, mások nem. Mindenesetre, ha a román többség állítólag már akkor is kimutatható volt, az csak viszonylagos többség lehetett, mondjuk olyan harmincegynehány százalék. De ez most már mindegy is, mert a lényeg sajnos az, hogy a 20.szd-ra már abszolút többséggel rendelkeztek Erdélyben...
Igen, ám - mondja ő -, csakhogy ők nem "mások" voltak, hanem Magyarország álladalomalkotó tényezői, mégpenig 60%-os erdélyi többedelemmel...
Teljesen mindegy, hogy az oláh vitapartner miket mesél, mert az akkori Erdély elismert nemzetei a magyarok, a székelyek és a szászok voltak, akiket szintén nem kérdeztek meg, mivel nem is volt szükséges. Ez egyben azt is igazolja, hogy a románokat mindig is bevándorlóknak tekintették, mert azok is voltak. Itt meg kell jegyeznem (mivel a szászok is idegen nép), hogy a szászokat viszont azért ismerték el nemzetnek, mert őket királyi rendelkezésre hívták be (II. Géza), aminek következtében szinte teljes autonómiát kaptak.
Az is erős túlzás az oláh kartácstól, hogy a románok 60%-os többséggel rendelkeztek volna Erdélyben, mivel az 1910-es népszámlálás alapján 53.8%-os volt a többségük...
„Szerénte illő lett volna az erdélyi társadalom többségét kitevők véleményét megkérdezni az Unióról.”
Az lehet, hogy az oláh szerin így lett volna helyes, de az érvelése már eleve ott sántít, hogy ami mindig is Magyarországé volt, egy ilyen esetben csak Magyarország dönthet, tehát teljesen értelmetlen dolog mások véleményét is kikérni. Nem véletlen, hogy a Habsburgok ez ügyben is csak a magyar állammal egyezkedtek és nem az erdélyi románokkal...
Amúgy meg igen, szép lenne, ha a románokkal lehetne értelmes vitákat folytatni, de mint azt már itt többen is tapasztaltuk, ennek semmi értelme nincs, mert napjainkban ők még azon a szinten vannak, hogy a román történelemhamisításokon kívül minden más rágalom és hazugság. E téren változás csak akkor állhat be náluk, ha a történelemoktatásukat a történelmi tényekre alapozzák. És az egyáltalán nem biztos, hogy ők erre egyáltalán képesek lesznek. Ez van sajnos...
Romaniaba most ezerrel települ be az amerikai hadsereg(mig a trotli Biden van hatalmon), epit(tet)ik az utakat ,mindenfele infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre ahol nekik szükséges ,ugyanazt kezdik amit Ukrajnában csináltak, a románnak most kell megszolgalni Erdélyt.
Kilenc éve Kovászna megyében még fogyasztóvédelmi bírságot róttak ki a magyar feliratokért,
mára azonban bevált gyakorlattá vált Romániában a magyar nyelvű címke, mivelhogy a magyarul címkézett élelmiszer általában magasabb áron kel el az üzletekben:
Ők meg a magyar jogfolytonosságot vonják kétségbe Erdélyre s más területeinkre, pusztán országunk 1541-es három részre szakadása miatt.
Penig a magyar jogfolytonosság egy percre sem szűnt meg Erdélyben még Vitéz Mihály néhány hónapnyi dicstelen vitézlése során sem. Sőt, I. (Habsburg) Lipót, magyar király az erdélyi magyar jogfolytonosságot utólag is elismerte s megerősítette a Diploma Leopoldinumban, mi érvényben volt egészt' 1848-ig. Erdélyben mindvégig a magyar közjog uralkodott, nem "dákoromán" vagy hottentotta. Így volt, hogy két magyar ország is létezett egyszerre, de Erdély soha nem volt "román ország"...
Én sejteni vélem, mire gondolt. Szerénte illő lett volna az erdélyi társadalom többségét kitevők véleményét megkérdezni az Unióról. Ugyanakkor rémlik, mintha Kocsis István Trianon c. könyvében azt fejtegetné, hogy a többségi erdélyi románság a Szentkoronához hű alattvalója kévánt lenni s csopán egy az "óromán" területekről tüzelt/fizetett/küldött hangos kisebbség szított "Nagy-Romániához".
És szeréntem ezzel kell ellenök érvelni: számokra sokkal kellemetlenebb, ha tudatosítjuk bennök, hogy az oláhok többsége nagyon is jól érezte magát nálunk s eszök ágában nem volt a "regáti testvéreikkel" egybesülni (a jólétből a nyomorba kerülni) az első világégés előtt. A világjáború után mán nyalván nehezebb lett volna őket meggyőzni arról, hogy a vesztes Mo-hoz akaródzanak tarzozni, mintsem a "győzedelmes" Nagy-Romániáho'...
