A hosszútávfutók között sokan vannak, akik későn kezdtek el sportolni, Maráz Zsuzsa is 30 évesen kezdett el futni. 40 évesen döntötte el, hogy akkor fut egy maratont.
De ez ilyen szempontból rossz példa is, mert 15 évesen még tényleg más az anyagcsere is. :)
Szerintem azzal, hogy az ember munkába áll, ott csökken le a szabadideje rendesen, majd akkor, amikor még ehhez család is lesz. De a lényeg az, hogy az ideje kevesebb lesz, nem az anyagcseréje lassul le.
Én nagyon-nagyon remélem, hogy a gyerek betegségéért és haláláért nem engem hibáztat, ilyen nem hangzott el soha, mármint a részéről irányomba, és nagyon remélem, hogy ez aztán tényleg nincs így.
Bár aljas módon felhasználta a gyerek halálát a tárgyalásokon, de nem így, nem ilyen értelemben.
"ahelyett, hogy nagyon helyesen leszarna es nem menne bele a jatszadozasokba?"
Mert VV-t évek óta erre kondícionálta és mert nem vagyunk egyformák. Te nagyon a saját nézőpontodból próbálod ezt nézni, lehet amit te egy tollvonással elintézel azon más hetekig görcsöl, továbbá teljesen más ebben évekig évtizedekig benne élni, meg más megszakérteni egy fórumon monitor mögül 250 km-re.
Elhangzott itt olyan amikor korábban beteg lett a gyerek gyakorlatilag VV-t hibáztatta elég durván mindenért.
Ő az Istenkirály a piramis csúcsán VV az anya akinek az a szent feladta, hogy minden a körülményektől függetlenül, rendben tartsa a családot és a gyerekeket úgy ahogy a katalógusfotókon látta az OTTO magazinban.
És amikor ez nem sikerült az ő elképzeléseinek megfelelően, csávókám konkrétan durván csalódott VV-ben, szerintem kb. úgy élte ő ezt meg mint akit nagyon durván átvertek a palánkon a sajnálatos tragédia meg végképp betette neki a kaput.
Szerintem jó VV meglátása, pontosan, hogy tárgyként vagy inkább szolgaként/biorobotként vannak kezelve, legalábbis az alapján amit ide leírt.
Ha valakire rá lehet mondani, hogy nárcisztikusok iskolapéldája de nem elképzelhetetlen, hogy pszichopata is akkor ez a pali az az.
Mivel ő úgy érzi, hogy átbaszták a palánkon ami azóta folyik az egyfajta nárcisztikus bossszúhadjárat. Ebben benne van a nem megyek a gyerekek ünnepségétől kezdve a mennyit voltak ma kintig minden. A legkisebb kontroll vagy térvesztésre, jönni fog a hiszti meg a további bosszú (mittudomén le lesz szabályozva a telefonhasználat, nincs kamerázás stb). Ez nem fog magától végetérni, ezt sajnos VV-nek kel majd kitaposnia, csak mondjuk ő pont nem az a "taposós" személyiség aki hathatósan szembeszáll egy ilyen velejéig beteg állattal, szóval nem lehetetlen, de egyedül valószínűleg nem fog menni, mindenképpen segítségre lesz majd ehhez szüksége. (Legalábbis nekem ez állt össze a leírtakból)
exnek meg nem fontosak, tehát simán csinál egy csomó olyan dolgot, ami rossz a gyerekeknek csak azért, hogy nekem rossz legyen.
valojaban nem tud, a gyerekek nagyon, az idejuk 95%-at veled toltik, mit tud ugyan tenni?
hanem újabb pert indít, ami milliókba kerül nekem
ha megnyered a pert o fizeti a te ugyvedi koltsegedet is. marpedig az ertelmetleneket megnyered.
A polgári peres eljárás során felmerülő további költségek az illetéken túl a peres eljárásban megállapítható ügyvédi költség, illetve szakértő részvétele esetén a szakértők díjazása, melyek szintén jogszabályban tételesen meghatározottak szerint állapítandók meg. További összetevője a perköltségnek a felek által igazolt (felszámított) egyéb releváns költségek (pl. utazási költség). Polgári perekben a perköltséget általános szabályként a költség felmerülésekor kell előlegeznie a félnek és a perköltség viseléséről a bíróság az eljárást befejező érdemi döntésben rendelkezik, vagyis a bíróság meghatározza a perköltség összegét és a megtérítésére köteles személyt annak megfizetésére kötelezi. Általános szabály, hogy a pernyertes fél költségeit a pervesztes fél viseli. (Részleges pernyertesség esetén a fél az ellenfél perköltségét a pervesztessége arányában téríti meg.)
És persze az agyammal pontosan tudom, hogy sakkban tart, de nem tudok elleni tenni még sem.
Az a probléma, hogy de, a gyerekeken keresztül ugyan úgy tud bántani, ez az, amit szerintem Gabika képtelen felfogni. Azért, mert neki fontosak a gyerekei, exnek meg nem fontosak, tehát simán csinál egy csomó olyan dolgot, ami rossz a gyerekeknek csak azért, hogy nekem rossz legyen. És ezzel tud sakkban tartani.
Sok tekintetben olyan, mint egy 5 éves, vagy rosszabb, pl. h a ellentmondok neki, vagy nem úgy ugrálok, ahogy ő fütyül, akkor jön a bosszú. Csak éppen nem az üveggolyóimat veszi el, hanem újabb pert indít, ami milliókba kerül nekem, meg sok idegeskedésbe, gyötrelembe (pl. milyen rohadt jó, amikor minden egyes tárgyaláson újra és újra felolvassák a hosszadalmas gyalázkodásait), vagy a gyerekeinek is kínba. És akkor pont úgy viselkedek, ahogy nem szabadna, mivel félek attól milyen bosszút fog éppen bevetni, ezért igyekszem megfelelni az elvárásainak. És persze az agyammal pontosan tudom, hogy sakkban tart, de nem tudok elleni tenni még sem.
nagyon rosszul latod. itt az a kerdes, hogy ez a no miert veszi ezeket a szanalmas probalkozasokat ilyen komolyan? ahelyett, hogy nagyon helyesen leszarna es nem menne bele a jatszadozasokba? a birosagi, meg gyh ugyek ugyan kellemetlenek, de gyorsna rovidre vannak zarva, semmi jelentoseguk. (kiveve persze a vagyoni per, de hat az meg az eredeti valas ota huzodik)
van faszija, haza, nala vannak a gyerekei, van meloja amit szeret, van jo verdaja, kurvara nem az exen kellene problemaznia, hogy megjegyzi mikor milyen ruha volt rajta. jegyezze, legyen vele boldog. kuldjon hasznalt noi bugyit 100-at is akar, nagy a kuka. stb...
valszeg valamelyik serult resze elvezi ezt a jatszmazast, az aldozatszerepet. de nem vagyok a pszichomokusa, nem nekem kell ezt megoldani. de rendkivul latvanyos a hos aldozatszerep.
VVnek sok eves munkaja van ebben, hogy ezt hiszitek. Ezt a "kapcsolatot" tokeletesen o iranyitja, minden adu (a gyerekek) az o kezeben van. Az exferje (a nyomorult) csak vergodik valojaban SEMMIT sem tud tenni. Meg valodi kellemetlenkedest sem tud csinalni.
De hat a hos aldozat mindig az lesz, akkor is ha aszpoker-royal flush van a kezeben. O akkor is vesztes. Vicc.
dehogy. az ember a targyait megbecsuli, ez teljesen masrol szol. raadasul a targyait teljes kontroll alatt tartja (az autod es az xboxod sem pofazik vissza), mig jelen esetben 0 kontrollja van a gyerekei eletenek minden aspektusa felett.
Pár hete belinkeltem egy vizsgálatot, amiben az volt, hogy olyan tudományos eredmények születtek, hogy 20 és 60 éves kor között az anyagcsere igazából nem változik, 60 éves kor felett jön elő csak a lassulás, tehát nem úgy van, ahogy korábban gondolták.
Inkább köthető ahhoz, hogy a kor előrehaladtával egyre kevesebbet mozognak az emberek...