Sima muzliszelet, finaomak, nincsenek szerintem agyoncukrozva es valtozatos izuek. Plusz nem sok helyet foglalnak es megis adnak 400kcalt szeletenkent, szoval lesz energia a kutyagolashoz.
Nyári hőségben az alföldi kéket járva jöttem rá, mennyire fontos a többnapos túrákon a megfelelő mennyiségű vízen túlmenően az izzadtsággal eltávozott ásványi anyagok pótlása. Több próbálkozás után nálam az ósan gazdaságos sós csipsz vált be, mint só (NaCl) pótlási forrás, mert a sótartalmán kívül még energiát is adott. A magnéziumvesztéssel fellépő izomgörcs ellen pedig pezsgőtablettát vittem magammal, naponta egyet fel kellett oldanom és meginni.
Pontosan! A víz a legsúlyosabb tétel a sátor után. És a legfontosabb is.
Igyekszem is spórolni vele. A tervezési szakaszban megnéztem, hol van vízvételi lehetőség, és ha nincs, akkor az utolsó folyadékfelvételi helyen - kocsma, bolt - kiegészítem még valamivel.
Kaját eleinte csomagoltam, de mindig sokkal kevesebbet ettem, úgyhogy felesleges tehernek bizonyult. Igyekszem a kaját mindig helyben megoldani - ez persze alapos tervezést igényel, mert én is jártam úgy a Csereháton, hogy egyrészt eltévedtem a Kecskepad előtt, az akkor még hiányos jelzések miatt, másrészt pedig azon a vidéken akkoriban Bódvaszilastól Felsővadászig semmi nem volt. Egy napot végigéltem diákcsemegével, ott is a folyadék volt a fontosabb egyébként.
Diákcsemege, alma,sajt, csoki, ennyi van nálam útravalónak.
Azt kevesen gondolják át (mi sátrazók is inkább keserves tapasztalatból tudjuk), hogy kétszer 1,5 liter víz bizony 3 kg. (Ez több mint egy téli hálózsák, vagy két sátor súlya.) Szóval az üres és a teli állapot között jelentős súly különbség van, és még hozzá jön az elemózsia pillanatnyi állapota is. Vízvétel után ezt bizony határozottan érezni lehet. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy a hátizsákban a legsúlyosabb tétel a víz.
Pedig a vízzel nem lehet viccelni, vegyétek komolyan!
(Az AK-n egyszer egy délután alatt fogyott el 4 l vizem, pedig spóroltam vele ahogy lehetett. Szerencsére, másnap a hajnali hűvösben, még kitartott a maradék fél liter a következő városig.)
A sátorozáshoz én is bepofátlankodnék néhány saját gondolattal, ha nem gond
15kg-nál többet nem pakolok.
Két másfél literes palack van nálam, amit menet közben utántöltök.
Este a két másfél literből háromnegyed adag pont elég egy egésztestes zuhanyozáshoz, fogmosáshoz és még a másnap reggeli arc és fogmosáshoz
A fürdéshez az Auchan-ban lehet kapni tenyérnyi méretű tusfürdőt, - 5 napig simán kitart, sőt tovább is, ugyanis ha ilyen drogériában vásárolható műanyaghálós fürdődörzsit veszel, az pár pötty tusfürdőt úgy behabosít kis vízzel, hogy egész testre elég.
Ugyancsak tenyérnyi méretben viszek kézfertőtlenítőt, jódot, cinkes krémet, naptejet és kullancsellenit.
WC papírt minden lyukra
mosószappan darabot váltás ruhák mosásához. Egy rajtam, egy száradóban a tatyóra terítve. Dekátlanban lehet kapni olyan pólót, gatyát, mindent, ami nagyon könnyű és vihargyorsan szárad.
Hálózsák - én nem viszek polifoam-ot, mert á betűs hónapban nem alszom még puszta földön, máskor meg nekem nem gond a kemény derékalj. Mondjuk ha magas fűvel benőtt helyen vagyok, akkor ott biztos leverem a sátrat, mert a puha fű kiváló memória matrac.
A többi dolgot ízlés és teherbírás szerint.
Jó utat!
Tervezzetek azért X hetenként egy-egy pihenőnapot, vagy napokat, amikor szállásra mentek és kicsit regenerálódtok.
Épp most néztem a saját nyilvántartásomban, a 3 db OKT, 2 db RPDDK és egyetlen AK bejárásom során összesen 94 éjszakát töltöttem sátorban. Teljesen egyetértek hadidoki tapasztalataival és tanácsaival, sokat nem is tudok hozzátenni.
Nagyjából ugyanez van leírva a honlapom általános infó fejezetében a sátorozásról szóló résznél, de megpróbálok még tanácsokat adni a sátorhely kiválasztásához is. Bár sokan kissé borzonganak tőle, egész jó kis mosdási helyek tavasztól őszig az útba eső falusi temetők állandóan működő vízcsapjai, továbbá a vásárlásokat érdemes kora reggelre időzíteni faluhelyen, mert a friss pékárú gyorsan elfogy a kis boltokban. A "kétlábú vadállatok" ellen én azt vezettem be még sok évvel ezelőtt, hogy sátorverés után hazaszólok és lediktálom a nejemnek a GPS-ről a sátram földrajzi pozícióját. Ha reggel nem hívom vissza, hogy simán telt az éjszaka, és túléltem a sátorozást, akkor indulhat a mentés! :-)
Alapvetően beszélhetünk itt a tapasztalatainkról napestig, de inkább kérdezzél, a legjobb, ha konkrétan, mert akkor konkrét válaszokat is fogsz kapni! Az olyan általános kérdéssel, mint amit a (66737)-ben leírtál, nem sokat tudunk kezdeni!
Ahogyan hörpölinírja, valóban szeretek sátorral kirándulni. A Kéket nem mostanában jártam végig, de azóta is rendszeresen sátrazom 4-6 napokat egyfolytában, egymagam.
A sátrazás nagy élmény, ki nem hagynám, de ára van. Egy ilyen felszerelés bizony 15 kg felett van. Nekem bőven megéri, de ezt mindenkinek magának kell átgondolni.
Én mindig, a legnagyobb melegben is, bakancsot hordok. Ekkora súlynál kell a bokámnak. Mostanában rászoktam, hogy lehetőleg valami víznyerő lehetőség közelében táborozom, így tudok mosdani is. Ivóvíz mindig legyen nálad, inkább több, mint kevesebb. Bár én alig megyek 5-6 napnál többet egyvégtében, ennyi időnként érdemes megállni pihenni, akár panzióban is. Vásárlással légy óvatos, nyugaton még lehet a falvakban boltot találni, de keleten már sokkal bizonytalanabb. Előre át kell gondolni!
A biztonságról: A "kétlábú fenevadak"-ra ügyelek a legjobban, bár eddig komoly gondom nem volt. Igaz, soha nem híresztelem, hol táborozom. Nem kell azt senkinek tudnia. Az erdő vadjai közül a kullancsot tartom a legveszélyesebbnek, medvével még nem volt dolgom. Nekem eddig nem volt gondom még természetvédelmi területen sem, az "este tábor verés, reggel tovább megyek" taktikával.
Ha kérdésed van szívesen válaszolok, akár privátban is. Jó túrázást kívánok!
szerbeknél is szigorúan védett, vagy ott simán le fogják lőni?
ma reggel a rádióban is ez volt a téma
azon az elképzelt jeleneten felröhögtem, hogy majd a határon megállítják fejcsóválva, "hát dikkmán mikkel próbálkoznak újabban ezek, medvejelmez, ráadásul rossz irányba megy" :-)
nem szeretem ezt a Balázs gyereket, de az most szimpatikus volt hogy a medvének szurkolnak
Úgy tudom, a mostani kéktúra fórumozók közül egyedül hadidoki járta végig sátorral a teljes Kék Kört, én nagyjából a 80%-át, a maradékot napi menetekkel bonyolítottam le. Ha a 96 a születési évedet jelenti, akkor mindketten vén fa fószerek vagyunk hozzád képest. Ha mégis kíváncsi vagy a véleményünkre, mindkettőnknek van honlapja, látogass el rájuk! Hadidoki honlapja: http://feltser1.x3.hu/KEK/indexK.html, az enyémhez meg elég a nevemre kattintani, a megnyíló kis ablakból link van rá. :-)
Én eléggé nyugatra élek és pár hete volt szemétszedés a Parkerdőben.Hát amiket és amennyit összeszedtek,azt inkább nem kommentálnám.Még egy teljes ülőgarnitúra is ki volt dobva.De láttam én már hűtőszekrényt is az erdőben,méghozzá lakott településtől és autóval bejárható ösvénytől is elég messze.
Ha megnyitom a komment ablakot, akkor nekem csak az jön fel, hogy feltöltés nincs olyan opció, hogy indafotóról beágyazás, vagy ilyesmi. Úgyhogy feladtam. A saját képeim mennek az albumba, a vicceseket meg így oldom meg.
Én ebben a "tiszta" nyugati-északi társadalomban azért nem hiszek, mert
1. mindig az általuk alacsonyabbrendűnek ítéltekkel csináltatják a piszkos munkákat
2. parfüm
3. pár hete néztem filmeket Himalája hegymászókról. Hogy azok mi mocskot hagynak maguk után, az nem kifejezés.
4. Lehet, hogy az utcáik tiszták, de se a belgáknál, se a hollandoknál, se az íreknél nem láttam otthon olyat, mint itthon.
Ez egy érdekes dolog, hogy valahol mindig kijön a kupi, van ország, ahol az utca tiszta, de a lakások retkesek, aztán van olyan, ahol a lakás tiszta, az utca rendezetlen.
ez is érdekes,minél nyugatabbra-északabbra megyünk annál nagyobb a tisztaság.Keletre és délre pedig a koszhegyek nőnek.Vajon miért ilyen az ott élők mentalitása. Jó lenne ha mi az előző halmazhoz tartoznánk....
"Nem is a "kékezőkre" elkötelezett túrázókra gondoltam én sem,hanem kirándulók és piknikezők tömegére."
Szerintem a két halmazt nem kellene szétválasztani. Úgy gondolom, kis hazánkban alapvető probléma van az emberek rendhez és tisztasághoz való viszonyával. Miért van az, hogy a határ nyugati oldalán, Ausztriában egyáltalán nem szemetesek az erdők, turistautak? Pedig ott sem csak túrázók járják a természetet, hanem kirándulók és piknikezők is. Amíg nem lesz az emberek mentalitásában alapvető változás idehaza, addig szemetesek lesznek az erdők. Változás pedig mitől lenne?
Ha majd úgy érzed, hogy na most aztán elég, menjünk haza mert hiányzik a fürdőkád, az ágy és a jó étel akkor ülj le gondold át a dolgot, igyál egy jó hideg akármit és nyelj egy nagyot és menj tovább. Nyilván van már folyamatos túrázói gyakorlatotok na ugyanazt kell csinálni kb. 2 hétig és akkor menni fog. Ha kell álljatok meg egész napra pihenni, az segíthet. Szemetet pedig a kéktúrázó sem hagy az erdőben. Jó utat és az élményeket meg szabad itt is osztani, akkor is ha esetleg rövidebbre sikerül a túra. Meleg van!
Haverommal ketten pontosan egy hét múlva indulunk neki hogy letudjuk az északi szakaszt egyben! Tudnátok tippeket tanácsokat adni? Mit és hogy lenne érdemes?