Ilyen részletes, negatív eredményű bélsárvizsgálat mellett nehéz elképzelni, hogy fertőző betegség lenne (persze nem zárható ki). Én maradnék a diétánál (csirke+rizs, joghurt, kefír), székletfogónál, probiotikumnál. Könnyen elképzelhető, hogy egyszerűen a jó minőségű táplálékhoz nincs hozzászokva, ezért megy a hasa. A biztos eredményhez persze nem ártana egy vérkép+FeLV+FIV teszt sem, de nem feltétlenül szükséges. A másik cicádat nem zavarja az új jövevény? Az is okozhat hasmenést...
Fiamék Lala cicája 2,5 éves, 3 hónaposan az utcáról fogadták be. Jó egy éve jelentkeztek nála az első epilepsziaszerű rohamok, elsősorban steressz helyzet, bezártság hozza ki. Zylkéne kapszulát kap rá nagyjából tünetmentes így, de ki szokták hívni hozzá az orvost, hogy elkerüljék a rosszullétet. Ma nem jött ki az orvos, mondván egy kicsit szokjon a hordozóhoz. Mire az első emeletről leértek a földszntre már rohama volt Lalának. Volt már hasonló tapasztalatotok, mi lehetne a megoldás? Komolyabb vizsgálatot nem végeztek rajta még, nem is tudom hogy lehetne megoldani, a vérvétel nála újabb stresszt okozna.
Igen, összefügghet, allergia gyakran van a lick granulóma hátterében, pont azt (vagy a bélférget, bár szerintem ott is allergiás a mechanizmus) támasztja alá ugye az eozinofilok arányának növekedése a vérkenetben. (vagy gócfertőzés, vagy az immunrendszert érintő krónikus lefolyású víriusbetegség, vagy bélférgesség, vagy ...)
És hát ha én jól vettem ki a leírásokat (meg kutyán már futottam bele én is) a lokális kezelés az első lépés, és önmagában gyakran nem elég, jöhet még a szisztémás antiallergás kúra, a lokális majd szisztémás kortikoszteroid, gócfertőzés gyanúja esetén szisztémás antibiotikum - akár hetekig.... szóval tipikus türelemjáték a dolog.
Uff, hát én erre most csak pislogok. Bolhaallergiája van neki, azt tudom, azzal ez összefügg?
És ha "csak" ennyi a gond, akkor ennek igazából meg kellett volna gyógyulnia a keserűspray-re, nem? Ezek szerint nem fújtam neki elég sokáig? Mert akkor teszek még egy kísérletet, ezúttal hosszabban.
Szerintem lick granulómának tűnik. A baj az, hogy az egy ilyen multifaktorális betegség (vagy inkább különböző betegségek bőrön jelentkező tünetegyüttese), ha rákeresen arra a gugliban hogy "lick granuloma cats" szépen ad ki képeket is, meg leírásokat is. Mindenképp érdemesnek tűnik eozinofiliát keresni a vérkenetben.
előre is elnézést a kép miatt, de jelenleg nem tudok jobbat.
Kedves Szagértők!
Keserűspray-re és popsikenőcsre nem gyógyult meg sajna. Mi lehet ez? Egy régi sebhely kopasz foltjából indult, mint a képen látszik, a szélén kicsit az egyébként szőrös részt is érinti. Hónapok óta megvan, a mérete nagyjából állandó. Nemrég kapott egy adag Frontline combo-t is a nyakára, arra sem lett semmi változás.
Mitropa, ha simogatni hagyja magát, akkor próbáld őt a nyakbőrénél (a nyak és a hát talákozásánál, tarkótájon) marokra fogva felemelni - ahogy a mamacica csinálja a köklykeivel.
Ha szerencsés vagy, akkor ezzel kiváltod nála azt a reflexet, amitől nyugton marad, és ha van segítőd, akkor ő, míg te fogod erősen, lógatva a macskát, be tudja fújni a kullancsot, a szőrt elmozgatva, vagy akár el is tudja távolítani.
Ne ijedj meg kis ellenkezéstől, nyávogástól, ez belefér: de alaposan fogd össze a bőrt - egész tenyereddel, hogy érezd te is, biztonsággal tudd felemelni - fél percre.
Van olyan macska, aki innen is kitornázza magát (nekem van ilyen egy;) ), akkor marad az, hogy majd ő kiszedi, de megéri bátran próbálkozni, ha amúgy ilyen felelősen gondoskodtok róluk :)
Nem fecskendővel adtam be neki. Ez a fajta szájon át is adható - habár alapvetően nem erre való, de használ így is allergiás reakció esetén - úgyhogy simán csöpögtettem neki a vizébe/egy kis kajára. Már nem emlékszem melyiket ette/itta meg előbb, de a többit utána kidobtam.
Igen, sajnos vényköteles, de nekünk már sokszor jól jött hogy volt a táskámban.
(Túl vagyunk egy-két allergiás rohamon a családban+baráti körben, ezért vagyok felszerelkezve ilyenekkel.)
100mg-os 5ml-es calcium injekció volt - amit allergiás reakciók kezelésére használok, ha szükséges. Ebből csepegtettem minimális mennyiséget - egyébként nem szívesen adok neki emberi szereket - de ezt a doki is javasolta amikor beszéltem vele.
De neki leapadt fél nap alatt. 1 nap múlva pedig nyoma sem volt...úgyhogy azért nem ártana valahogy mégis megnézetni dokival ha nem múlik el.
A néhány csepp kálcium az micsoda? Magamnak a kálcium pezsgótablettát szoktam csípésre rendelni, de azt egy 3 kilós macskával nem lehet megitatni.
Menyus pedig egy félvad cica, 10 hónapja a lakásban lakik, ennek ellenére , bármikor elkezd rettegni az embertől. Tegnap a csípés miatti fájdalomtól és hogy megfogtuk, mert próbáltuk a lábát megnézni, teljesen felhergelte magát, nem lehetett megtartani, a hordozóba rakásról nem is beszélve. Az orvos sem tudta volna megvizsgálni, csak elbódítva.
3 hónapos cicának lehet Cestal Cat féreghajtó tablettát adni, kb negyedet? Illetve nyomni rá Advantage spot on-t 2 ml-t, ami 4 kg alatti cicákra és nyulakra van?
Szia! Persze. Nekünk tavaly ugyanez volt. Nagy elefánt lábat növesztett. :-) Mire a doki rendelése elkezdődött, már leapadt neki. Addig telefonon azt javasolta tegyek egy pár csepp kálciumot a kajájába, de anélkül is leapadna neki.
Nálunk is probléma hogy mindig "összetapsolja" a darazsakat... és nem nagyon tanul belőle....
Tegnap délelőtt Menyus cicánk lábát rázva sántikálva, jött be az erkélyről, majd rövid idő múlva bucis lett az egyik lábfeje. Nem nagyon engedte megnézni, de nem vérzett - amúgy is nagyon félős jószág - mára kicsit lejjebb ment a duzzanat.
Lehetett ez darázs vagy méh csípés? És mit lehet tenni ilyenkor?
Reménykedem, ha rovarcsípés volt akkor ő a kis macska agyával örökre megjegyezte, hogy a kis csíkos szárnyas repülő után nem kapkodunk, de van még másik két cica is, akiket szintén érhet ilyen baleset.
Ha csipesszel nem sikerült, kullancskiszedővel érdemes próbálkozni, az a legjobb. Ha elég nagy a kullancs, puszta kézzel is ki lehet szedni, csak csavarni kell. Legrosszabb esetben egyszerűen le kell tépni a potrohát, hogy legalább elpusztuljon a dög. A fejét meg majd kidolgozza a szervezet, az már nem fertőz.
Lakótelepen lakunk.Évek óta, nyáron a lépcső alatt,védett helyen igényesen.Télen a kerékpár tárolóban fűtött helyen ápolunk,gondozunk és etetünk három ivartalanított lány cicát.
Sajnos,érthető okok miatt csak simogatni,de megfogni,felvenni nem hadják magukat.
Legutóbbi simogatáskor az egyik cica nyakánál kullancsot véltünk felfedezni.
Próbáltuk szemöldök csipesszel kivenni,de nem engedte.
Tapasztalt állatbarátoktól kérdezem,hogy ilyenkor mi a teendő.
Kenöcsel,sprayvel kenve v. fújva magától kijön a vérszívó??Mi a tapasztalatuk.
Nagyon jó összeállításnak tűnik, sajnos a beltartalmi értékek ismerete nélkül nehéz pontosat mondani. Idős korban már sok zsírra van szükségük, a senior tápok akár 15-20 %-ot is tartalmaznak, mert ez a fő energiaforrásuk.