Keresés

Részletes keresés

Herr X Creative Commons License 2005.08.24 0 0 101

lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan: a kulcsszó, hogy rendszeresen

 

Nem az, hogy arra gyúrsz évekig, hanem évente kétszer, lehetőleg, amikor itthon szutyok idő van

Előzmény: Törölt nick (98)
Babco Creative Commons License 2005.08.24 0 0 100

3 gyerekkel biztos, hogy nem ment volna ilyen könnyen. De sokkal rosszabbra számítottam, hiszen az én gyerekeim még nagyon kicsik és elég hosszú időre kiestem a munkából én is. Azt hittem, szóba sem állnak velem.

 

A 4 órás állással nem csak az a gond, hogy kevés van, hanem az is, hogy nagyon keveset fizet, nem a 8 órásnak a felét. Nagyon jó lenne, hogy ha valahogyan támogatnák azokat a munkaadókat, akik hajlandóak arra, hogy egy pozíciót "felezzenek", vagyis két ember lássa el ugyanazt. Az én utolsó munkahelyemen, sőt a korábbi helyeken is ahol dolgoztam volt néhány olyan pozíció, ahol simán meg lehetett volna oldani. Így a helyettesítés is megoldható, én például szívesen dolgoznék 4 órában, ha a "váltótársam" gyerekei lebetegednének, beugranék helyette, mert tudnám, hogy legközelebb nekem lehet beteg az én gyerekem, és akkor ő segít be többet. De ez egyelőre álom.

Előzmény: Babóné (93)
Herr X Creative Commons License 2005.08.24 0 0 99
ennyire már nem ástam bele magam a céget terhelő TB és adókötelezettségekbe, de meglepne, ha a gyerek miatti táppénz idejére ne kelljen TB és egyéb járulékokat fizetni a cégnek. Már rég visszaéltek volna vele.....
Előzmény: piglet (95)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 98

hihihi... én a 20(!) érettségi talinkon hatalmas pocakkal jelentem meg. és volt, aki már az unokája fotóját mutaogatta :-)))

 

esztike, nálatok a 10-en "Ők már a 2. diplomájukat kezdték, külföldi EU-s állások felé kacsintgattak ( lakás, több éve tartó biztos kapcsolattal, pasival mögöttük )Mondták, h még jó sok évig nem akarnak gyereket, még utazni akarnak, dolgozni, satöbbi. Ilyen szarul rég éreztem magam, mint akkor. És nem magamat sajnáltam, hanem őket, de nagyon, h fogalmuk sincs miből maradnak ki. Sztem nekik nem is lesz gyerekük, bár talán egyszer "benő a fejük lágya".

 

sztem ne sajnálj minket! most akkor jelentsem büszkén, hogy végre nekem is benőtt a fejem lágya? mert utaztam, dolgoztam, tanultam, de csak most, hogy szültem, nőtt be? sztem meg ezzel biztosítottam, hogy nem lesz gond visszatérni a gyerekek után.

 

Herr X, képzeld, felháborító, én még búvárkodni is akarok! :-))) 2 éve a fejemet lehajtva, odaadóan nevelem a gyerekeimet, sehova nem járok. sztem megérdemlem, hogy a 40. szülinapomat egy meleg tenger mélyén ünnepeljem. ugye azért nem bűn ez? :-)

Előzmény: esztike11 (88)
Törölt nick Creative Commons License 2005.08.24 0 0 97

olyan jó, hogy te is ezt írod!!! nekem tényleg szerencsém is van, de azért én is azt látom, hogy egy szint fölött nem ez számít! "ha jó a gyerek előtti CV-d, akkor nincs gond" - sztem is ez a kulcsa. ezért jó későn szülni...

 

(ex)munkáltatóként is tudom, hogy jobban megbecsüli a munkáját az anyuka, most meg egyedülanyaként, meg pláne tudom, hogy miazhogy, nagyon is! (hogy klasszikust idézzek:-)

Előzmény: Babco (77)
Babco Creative Commons License 2005.08.24 0 0 96

viszont, ha kis cégtől ment el szülni és évekig nem ment vissza, akkor oda legfeljebb csak a törvény által előírt ideig fog tudni visszamenni....

 

Nekem meg terhesen járt le a határozott idejű szerződésem, tehát még a törvény sem kötelezte őket hogy visszavegyenek. És nem vagyok egyedül ilyen.

 

Arra szerinted mit lépne az interjúztató, hogy ha azt mondod, ha a gyerek megbetegszik nincs segítséged, és mivel a férjed keres jobban, te fogsz mindig táppénzre menni?

Gondolod, hogy bevallják?

De nagyon sokan vagyunk olyanok, akik valahogyan meg tudják oldani, mert nagymama segít.

Előzmény: Herr X (80)
piglet Creative Commons License 2005.08.24 0 0 95

Én most nem a gyerekszülés előtti állapotról beszéltem kiakadva. Az más kérdés. Hanem a felvenni csak tizenéves gyerekes szülőket mondaton.

Szerintem azért mert valakinek kisgyereke van az nem egyenlő az állandóan beteg, és ő mindig táppénzen van c. mondattal. A gyerek utáni táppénznél nem kell a munkáltatónak fizetnie - max az kieső munkaerő a gond, de normális hozzáállású anyuka - szerintem sok ilyen van, megoldja, és besegít, ha más nem otthonról. De munkáltatói oldalról is azt gondolom, hogy egy 2-3 gyerekes anyuka a munkahelyén dolgozni fog, és nem kávézgatni, mert neki erre nincs ideje. Ő el akarja végezni minél hamarabb a munkát, mert mennie kell a gyerekekért. Szerintem sokkal hatékonyabban szervez, és sokkal pontosabb egy 2-3-4 gyerekes, mint egy gyerektelen. Ugyanis nap mint nap megcsinálja ugyanezt, hamarabb áttlát bizonyos dolgokat.

Előzmény: Herr X (90)
Babóné Creative Commons License 2005.08.24 0 0 94
ignis: mi próbáltuk, hogy két nagy ülés (még egyik se magasítón utazik) + egy hordozó, nem fért be :(
Előzmény: inecsg (91)
Babóné Creative Commons License 2005.08.24 0 0 93

Vissza a munkába: Babco, örülök, hogy neked sikerült! Viszont az én környezetemben inkább nem ilyen példák vannak :( 3 gyerekkel nem fognak kapkodni az ember után, ha van is egyetemi végzettsége, meg két nyelvizsgája :( 4 órás állás meg csak álmaimban létezik :( Nem tudom nálunk hogyan alakul majd, mondjuk egyenlőre nem téma, a legkisebb még csak most volt egy éves.

 

Negyedik gyerek: életkorilag még beleférne bőven (29 vagyok), apa terveiben 3 év múlva szerepel. De lehet, hogy addigra én is odaleszek újra egy kisbabáért (bár a mostani ogzós-éjszakázások mellett ez nem tűnik annyira reálisnak).

 

Meg ez a 3+ gyerek az anyagiak mellett nyilván függ attól is, hogy az ember lányának a párja mennyire vesz részt a gyerekek körüli dolgokban. Enyém férj nagyon sokat dolgozik, de mindig hazajön fürdésre, vacsira, kis játékra. Hosszú évek alatt sikerült elérni, hogy hétvégenként már csak nagyon ritkán dolgozik, és sokszor felpakolja mind a három gyereket és viszi őket mindenfelé, hogy egy kicsit szusszanni tudjak, ha szükségem van rá. Meg ő sokkal jobban kapható mindenféle hülyéskedésre mint én.

 

Akartam még valamit, de kiment a fejemből...

zso70 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 92
ja, meg suli, nezdd meg a 12 osztalyos Karolyi honlapjat, allitolag jo az is
Előzmény: piglet (85)
inecsg Creative Commons License 2005.08.24 0 0 91

Ez a topik nagyon jó!

 

Nekünk még csak kettő van, 23 hónap különbséggel. A nagy 3 és fél a kicsit 17 hós. TErvben van a harmadik is, de majd csak jövőre indul a projekt.

 

Én mindig is felnéztem a sok gyerekesekre, és támogatom is őket.

nekem is mindig mondogatják,hogy milyen szerencsések vagyunk hogy egy fiú, egy lány, bár nekünk tök mindegy volt. :-) Nem is értem,ha valakinek két egynemű gyereke van, miért baj az.

 

Sőt, sokan kérdezgetik,hgoy nem nehéz-e, dehogynem, de már beleszoktam, sőt már kezdem élvezni is, sőt már kezdem sajnálni, hgoy a nagyobb oviba meg, mondjuk ez neki már nagyon kell.

 

Ja,nálunk mindketten 3 gyerkőcöt szeretnénk, sajna nem is tudom, egy ignisbe, hgoy lehet beültetni hármat. A Renault Megane Grand Tourt néztük ki, de azt még egy kicsit várat magára. :)

 

Gabi

Herr X Creative Commons License 2005.08.24 0 0 90

Félreértések elkerülése végett: én is alkalmazott vagyok, nem munkáltató.

 

Azonban a munkáltatók hozzáállását én is akkor éreztem át, amikor kicsit utánanéztem, hogy mibe is kerül egy cégnek az, ha egy nő elmegy szülni.

 

Előtte pár hónap "veszélyezetett terhes" táppént, szülési szabi. Amikor végre megszületik a gyerek, akkor nagy kő esik le a munkáltató szívéről. (onnan kezdve ő nem fizet semmit az államnak sem)

 

Aztán ahogy közeledik a GYED vége, ismét a frász töri ki a kis cég tulaját. A GYED végén vélhetően már pár hetes terhesen a kismama gyorsan kiveszi a két év alatt felhalmozott szabadságát, majd annak végén megint "veszélyeztetett terhes" lesz. Táppénz, szülési szabi. GOTO bekezdés eleje.

 

 

Ha kiszámolod, hogy egy pár millió Ft törzstőkéjű cégnek, ami éppen eltartja magát és az alkalmazottakat, mennyi tőkét von ki a cégből egy szülő nő, aki helyére felvesz egy másikat, ha az utóbbi is elmegy szülni az első nő GYED-jei alatt, akkor egy harmadikat is.....

 

Ráadásul, ha egyeske és ketteske is vissza akar majd jönni dolgozni az egy db helyre, akkor ugye választani kell....

A betanulási időszak alatti nem 100%-os munkavégzésről nem is beszélve.

 

 

Persze egy nagy cégnél, főleg a multiknál ezek a költségek már nem olyan nagyok a cég árbevételéhez képest, a kieső nőket pedig szépen lehet "körbejáratni". Azaz egy idő után egyensúlyi állapot lesz a szülni menő és GYED-ről visszatérők számában.

Monjuk a multik is inkább csak 1 évet szeretnek "adni" a gyerekes anyukáknak. Aki hosszabb ideig marad otthon, arra utána kellően csúnyán néznek. (és a "nézéssel" elég sokmindent el lehet érni)

 

Előzmény: piglet (85)
zso70 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 89
Igen, gaz az a mondat, egeszen addig, amig az EN szemszogombol nezem, de amint mondjuk, mint cegtulajdonos, akkor azt mondom - meg ha magam ellen is beszelek -, hogy tokre megertem , igaza van. Mivel a pasimnak egy kicsi cege van, igy idegbajos vagyok, amikor vki elmegy szabira, vagy betegre, mert az az O otthonlete rovasrara megy. Persze megint mas ezt egy multinal megtenni, mint egy ilyen kis cegnel.
Előzmény: piglet (85)
esztike11 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 88
A 10 éves gimis osztalim jövő héten lesz és örömmel tapasztaltam, h több kismama van, ill kisgyerekes, fiúk is, lányok is.. Az bizti, h a pálmát én viszem majd el!:-)
Előzmény: Babco (86)
Ammandina Creative Commons License 2005.08.24 0 0 87
A mi 10 éves érettségi találkozónkkor éppen házasodási hullám volt. Gyerek is elég sok, de csak ketten voltak többgyerekesek. Sőt, igazából csak 1, a másik lány épp terhes volt. Gondolom 8remélem) a 15 évesen már sok gyerek lesz.
Előzmény: Babco (86)
Babco Creative Commons License 2005.08.24 0 0 86
Érdekes, én a gimis osztálytalálkozón teljesen mást tapasztaltam. Az elsőn (5 éves) az egyik lány nemrégen szült, egy másik terhes volt. A másodikon (10 éves) már szinte mindenki megházasodott, volt, akinek 2-3 gyereke volt. Az asztal végében ültünk 4-en lányok, az egyik terhes volt, alig hárman maradtunk gyerek nélkül, a többiek mind mutogatták a fényképeket a csemetéikről. Tőlem is kérte az egyik, de mondtam, hogy még nincs. Erre ő: de azért legalább férjnél vagy?
Előzmény: esztike11 (78)
piglet Creative Commons License 2005.08.24 0 0 85
:-(((((( Azért én örülök annak, hogy nem csak olyan mentalitású munkáltatók léteznek mint te. Tudod, attól mert nekem kisgyerekeim vannak még ember vagyok, akárcsak te. És ez legyen a legnagyobb baj az életemben, hogy vannak. De ne felejtsd veled történhet olyan, hogy bánni fogod ezt a mondatodat.
Előzmény: Herr X (80)
Herr X Creative Commons License 2005.08.24 0 0 84

igen, a karrierista definíciója, hogy mindig följebb akar jutni mindenféle ranglétrán/szamárlétrán és mindig csak a saját jólétét, kényelmét nézi.

 

A gyerek ezzel szemben azt jelenti, hogy a munkahelyen kiesik a pikszisből, a kapcsolatai, amiket épített elfelejtik, a kiharcolt/kinyalt pozíciójára hárman pályáznak és betöltik az űrt.

 

Valamint elég jól keresnek ahhoz, hogy ne házasodjanak, akkor is legfeljebb házassági szerződéssel, külön kasszával.

Nem akar lemondani a bulikról.

 

Nem akar lemondani a drága nyaralásról, drága és divatos "sportokról", úgy mint búvárkodás, squash, fittnesz valamelyik neves edzővel, tenisz személyi edzővel, rafting és még sorolhatnám.

 

Ha gyereke lenne, akkor a GYED már maga a világ vége, nem tud megélni belőle, ruhatára nem frissül hetente....

 

Az autója pedig nem nagyautó egyszemélyi használatra lenne, ami maga a pokol...

 

Gondolom mindenki ismer ilyet......

Előzmény: esztike11 (78)
esztike11 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 83

Hát igen a nem diszkriminatív, kicsit túlzó részemről.

 

Igen, sztem lehetetlen találni 4-6 órás munkát.:-((( Azért lenne nekem a tanítás megfelelő.

Egyet eldöntöttem, h a gyerekeim, ha iskolások lesznek, én fogok eleinte velük itthon tanulni. Ez eldöntött tény. Valahogy majd csak lesz.

Előzmény: Ammandina (81)
esztike11 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 82

Gratulálok!:-) Jó hallani nem diszkriminatív cégekről!

Én kicsit inkább magamtól tartok, h kiestem a nyelvből. Nekem francia nyelvtanári diplomám van, egy külker.üzletkötő felsőfokú szakképesítésem középfokú külker német nyelvvizsgám. DE totálisan kiestem mindenből!! Azt nem tudom, h fogok visszamászni.:-(

És igen, én is félek, hol fognak engem alkalmazni napi 4 órában. A tanári pályán nem baj, ha kisgyerekes vagy, csak kevés az állás.:-( Talán a régi helyen lesz majd esélyem, ott már bizonyítottam. Majd meglátjuk, van még 2 évem. Az a jó, h ikres GYES addig jár, amíg suliba nem mennek.

Előzmény: Babco (77)
Ammandina Creative Commons License 2005.08.24 0 0 81
esztike, én 6 órába szeretnék visszamenni dolgozni, mert nem akarom, hogy agyerekem reggeltől minimum du. 5-ig bölcsödébe legyen. Amikor ezt közöltem a főnökömmel, úgy nézett rám, mint egy marslakóra.
Előzmény: esztike11 (78)
Herr X Creative Commons License 2005.08.24 0 0 80

viszont, ha kis cégtől ment el szülni és évekig nem ment vissza, akkor oda legfeljebb csak a törvény által előírt ideig fog tudni visszamenni....

 

Arra szerinted mit lépne az interjúztató, hogy ha azt mondod, ha a gyerek megbetegszik nincs segítséged, és mivel a férjed keres jobban, te fogsz mindig táppénzre menni?

 

 

Ha én munkáltató lennék, akkor kizárólag banki hitellel rendelkező tizenéves gyerekes embereket vennék fel. Ők nem ugrálnak, nem jártatják a pofájukat, fát lehet a hátukon vágni. Táppénzre meg már nem mennek.

Előzmény: Babco (77)
zso70 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 79
Szucs Sandorban tudomasom szerint mar elsotol nemcsak 1 tanito neni van, de 2.-tol mar tuti, hogy tantargyankent mas es mas. Nekem lenyeges, hogy elso, 2. oszt.ban ne legyen tobb, mint egesz napra 2. Radasul, ahogy hallottam, eleg sokan elvittek onnan a gyereket, mert a tanari kar eleg valtozo, s a tanaroktudasszintjeben is hianyossagok mutatkoznak. Radasul eleg nagy a klikkesedes, pontosan azert, mert a dalos ovisok egyben vannak, a tobbiek kulon...
Előzmény: piglet (75)
esztike11 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 78

Én a karrierista alatt azt az embert értem, aki a szakmájában mindig egyre többet szeretne elérni, a lehető legmagasabbra szeretne törni és mind olyan, így valamelyest mindamellett, h boldog az elért sikerei mellett, elégedetlen is, mert még többet akar. Még több diplomát, esetleg külföldön állást, stb.

Az én szótáramban ezeknek az embereknek nem hinném, h valaha is lesz gyerekük. Természetesen a nőkről beszélek!:-) Elég önzők ahhoz, h gyereket szüljenek és lemondjanak egy időre a ilyesféle sikerről, a bombajó külsőről, stb. Mert valljuk be, mérhetetlenül nagyfokú önzetlenségre van szükség, ha gyereket vállalunk, pláne ha 2-3-at!! Nem szívesen mondanának le a posztjukról, mert akárhogy is nézzük, ha elmennek szülni, kiesnek a munkából, "elmegy mellettük a világ". Egy csomó minden változik a hónapok folyamán a mhen, stb. Utána pedig nehéz visszamenni, sok embert leírnak így is, aki a helyére került, kiderül, h "jobbnak" bizonyult nála, ecetera.

Pár éve volt ált.isk.i oszttalim, akkor még csak a kisfiam volt meg, frankón rosszul éreztem magam köztük, mondhatni marslakónak minimum, mert nem értették, h szülhetek ilyen fiatalon, mért nem építek karriert.:-((( Ők már a 2.diplomájukat kezdték, külföldi EU-s állások felé kacsintgattak ( lakás, több éve tartó biztos kapcsolattal, pasival mögöttük )Mondták, h még jó sok évig nem akarnak gyereket, még utazni akarnak, dolgozni, satöbbi. Ilyen szarul rég éreztem magam, mint akkor. És nem magamat sajnáltam, hanem őket, de nagyon, h fogalmuk sincs miből maradnak ki. Sztem nekik nem is lesz gyerekük, bár talán egyszer "benő a fejük lágya".

Én sem akarok itthon maradni örökké, mert már most is sokszor kivagyok, h nem éri elég inger az agyacskámat.:-) Nem azért szereztem diplomát, h háztartást vezessek, de tény, h a főszerep innentől kezdve a családé. Nem is tudok mást elképzelni, csakis 4 vagy 6 órás állást emellett. A tanítás épp megfelelne, szülés előtt tanítottam franciát, csak állást kéne találni majd!:-( Most hívtak vissza, de még nem megyek ( hivatalosan már nincs mh-em, lejárt a szerződésem ) De bármi megteszi, irodai munka, mittudomén, csak emberek között legyek és mást is csináljak az itthoni munkán kívül. Persze némi kihívással egybekötve!:-)

Babco Creative Commons License 2005.08.24 0 0 77

(Már ha egyáltalán kapok valamilyen állást kisgyerekes nőként.)

Ugyanezt mondtam én is két hónapja, de nekem jó tapasztalataim vannak, ahol mostanában interjúztattak nem csináltak nagy ügyet a gyerekekből, csak annyit kérdeztek, hogy ha hosszabban betegek, van-e segítségem. Az egyik helyen meg azért mentünk bele jobban a bölcsi-gyerek témába, mert aki interjúztatott, annak is pici volt a gyereke, így mint két anyuka beszélgettünk.

(Egy volt főnököm azt mondta, hogy ő jobban szerieti a valamilyen szempontból hátrányosabb helyzetűeket (pl. kisgyerekes anyuka), mert hatékonyabban, gyorsabban dolgoznak, jobban hajtanak és jobban megbecsülik a munkahelyüket. Egy fiatal huszonéves nő is közölheti munkakezdés után pár héttel, hogy bocsi, terhes vagyok, szülésig feküdnöm kell, de fiatal srác is az új helyén 2 hónappal autóbalesetet szenvedett, utána hónapokig lábadozott. Ennél sem sokkal rizikósabb egy kisgyerekes anyuka, akinek segíthet a férje + nagymama.)

 

Egyik helyre felvettek, hamarosan kezdhetek.

Azokra a helyekre, ahol nem hívtak be interjúra, de elküldték az önéletrajzom (a közvetítő) nem tudom, hogy a gyerek volt a gond vagy a szeptember közepei kezdés volt késő. De azt látom, hogy sokkal nagyobb problémát jelentett a felsőfokú végzettség hiánya (csak két felsőfokú szakképesítésem van, nem egyetem vagy főiskola). Egy másik anyuka is most talált állást pici gyerekkel, neki a nyelvtudás hiánya volt probléma, nekem ezzel nem volt gondom, mert két nyelvből erős középfokú szinten tudok kommunikálni.

Szerintem aki angolul minimum középfokon tud, van valami jó végzettsége és jó a "gyerek előtti" önéletrajza, annak nem kell aggódnia.

Előzmény: Luisette (69)
Ammandina Creative Commons License 2005.08.24 0 0 76
Én is idekukkantok, bár csak 1 gyerek van. A férjem 3-at szeretne, de nagyon, én jelenlegi pillanatban úgy érzem, ezzel az egyel sem bírok. Ráadásul ott van a munkám, nem vagyok karrierista cica, de azért nem véletlenül koptattam annyit az iskolapadot, szóval azt is szeretném használni. Szerintem ez elég nehéz döntés, nekem legalábbis az.
piglet Creative Commons License 2005.08.24 0 0 75

Igen:-)))

 

AMK nem, nem szeretnék kéttannyelvűt. A Szűcs Sándort ajánlották még nekem, és nagyon szimpatikus a honlapjuk is. A Dalos Ovi miatt nem tudsz róla többet? Én alapvetően jó tanítónénit szeretnék, és nem versenyistállót.

 

Karrierkérdés: Egyrészt kinek mi a karrier? Nekem karrier minden élvezettel és jól végzett munkából adódó sikeresség. Van, akinek a multiknál való munka csak a karrier. Egy biztos, fogalmam sincsen milyen esélyekkel lehet elhelyezkedni 3 gyerekkel. És kicsit tartok tőle, de hiszek abban, hogy a megfelelő időben majd kialakul.

Előzmény: zso70 (73)
zso70 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 74

es meg arra is ra kell jojjek, hogy a szamitogepen diszgrafias vagyok,,:))

 

karrieristabb munkat

Előzmény: zso70 (73)
zso70 Creative Commons License 2005.08.24 0 0 73

hmm.. es ki lehet az? egy gyerkocot ismerek, aki odajar oviba, fiu, s nemreg koltoztek el a hazunkbol.. es, asszem nagycsoportos es egyke   ???

 

Ugy elgondolkodtam ismet ezen a karrier-csalad cuccoson, s rajottem , hogy en si bort iszik.... tipus vagyok, mert mindjart munkahelyet valtok, s alapvetoen a munkahelyi "kieleguletlensegem " miatt. Persze az uj hely egy karriersitabb munakt kivan, mikozben ugy gondolom, hogy megsem nekem valo. Na, jo, tudom, gyagyas vagyok, nekem kellene ebbol kilepni, csakhat az anyagiak, s arrol nem is beszelve, hogy senki nem ugrandozik korulottem, hogy fogadjam el a 4 oras allas ajanlatat :))

 

 

iskola, AMK, vagy Foti itt a kornyezetben- bar, igy, hogy egy mar kijarta az alsotagozatot az utobbiban, nem valoszinu, hogy pl a kozepso gyerket odavinnem. Az AMK pedig tulsagosan kotott tandrendje miatt nem jon be, kvazi, ha vmi miatt nem oke, akkor nem  igazan tudod elvinni 4., vagy 6. utan.Meg  a Bajzat mondjak, de magas az osztalyletszam, s az igazgato egyfajta politikai nezetet vall, amit en pl. nem tartok magamenak.....

Előzmény: piglet (70)
VKOrsi Creative Commons License 2005.08.24 0 0 72
Malena :)
szerintem - nem mondom, hogy szerencséd van, mert ezt nem szeretem, ha hangoztatják - de nem mindenki képes arra, amit Te véghez vittél.
Én is dolgozom a két pasi mellett, igaz messze nem annyit, mint Te. Viszem a cégünk gazdasági ügyeit, ahogy a terhesség előtt is, de ez napi 1-2 óránál nem több elfoglaltság.
Egyetértek azzal, hogy kell már is a büfi-kajcsi-pelus mellé, mert abba bele lehet zakkanni idővel.

Karrier... klasszikus értelemben nem biztos, hogy valaha is lesz karrierem, de úgy gondolom, ha ketten a párommal felépítünk egy céget, ami eltart minket, és sikeres, akkor ha ez nem is a karrier csúcsa, de sikerként mindenképp elkönyvelhető.
Előzmény: Törölt nick (65)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!