Ez a Dracula Park projekt (mindig elröhögöm magam rajta) egyébként tökéletes tükre az országnak. Az isten tudja, már hány éve beszélnek róla, nem kisebb ember nyomja, mint az ország turisztikai minisztere, tele van vele a net (a látványtervét is felrakták), kiszámolták, hány látogatót vonz majd, mennyi hasznot hoz, hány szék lesz az éttermeiben stb., erre 2003 januárjában kiderül, hogy igazándiból még a helyszíne sincs meg. Tipikus.
A román kormány bejelentette, hogy nem az eredetileg tervezett helyszínen, Segesvár mellett, hanem Bukarest közelében épül fel a Drakula-park.
Nem meesze onnan egyébként már van egy csuda: a Southfork Ranch mása. Az is gyönyörűen belesimul a környezetébe.
"(...) - Természetünktől és történelmünktől fogva kiegyensúlyozott, bölcs ország vagyunk. Képesek vagyunk a türelemre, de képesek vagyunk arra is, hogy amikor kell, határozottan elmondjuk véleményünket. Tudjuk, mit jelent a munka, az öröm, a komolyság, a jóakarat, a jog és az igazság. Románia ezt a képességét adhatja Európának és az egész világnak". (...)
(Adrian Nastase román miniszterelnök újévi köszöntőjéből)
úlyos olajszennyezés történt december 17-én délelőtt a Sebes-Körös
nagyváradi szakaszán, a városközpontban fedezték fel horgászok, hogy
nagy mennyiségű olaj ömlik a folyóba. Azonnal értesítették a Megyei
Környezetvédelmi Felügyelőséget (MKVF).
Telefonon nyilatkozott Kapy István, az MKVF főbiztosa, aki embereivel
együtt épp a helyszínen tanulmányozta a jelenséget 13 óra tájban. Mint
kiderült, a Dacia híd mellett egy kanális nyílásából folyt az olaj,
amely még akkor is folyamatosan ömlött a Körösbe, amikor a szakemberek
megérkeztek. „Annyi máris nyilvánvaló, hogy valaki a csatornázási
rendszerbe öntötte a nagyobb mennyiségű szennyező anyagot, onnan =
jut
most a folyóba. Épp azon dolgozunk, hogy első lépésben megállapítsuk,
pontosan hol történt az illegális cselekmény" – összegzett Kapy.
A környezetvédelmi hatóság emberei délutánig nem tapasztaltak azonnali
súlyos környezetkárosodást, halpusztulást, ez azonban csak annak
tudható be, hogy a szóban forgó szakaszon amúgy is kevés a hal. A
főbiztos hozzátette: ha mégis halpusztulást észlelnek a következő=
kben,
azonnal feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Időközben azon
is dolgoznak, hogy felderítsék, ki volt az elkövető. Ilyen esetben
10-100 millió lej közötti bírság szabható ki, a pontos összegről való
döntés az MKVF hatáskörébe tartozik.
Lof@szt. Fele ilyen fejlettseggel is felveszik Romaniat, tobb tamogatast adnak majd neki.
(legalabb a zsebkendo hasznalatot irnak elo nekik, konyorgom)
Azt olvastam valahol, hogy valamelyik román vezető politikusnak saját bavallása szerint "görcsbe rándult a gyomra", mikor K.hágában elkezdték neki sorolni, mi mindent kéne csinálniuk, hogy 5 év múlva bekerüljenek az Unióba. Ahogy az országot elnéztem (jó párszor), meg tudom érteni, a a listán ugyanis nem az szerepelt, hogy 2007-ig újabb száz Romulust és Remust kell állítani a falvak főterére, és hogy még szét kell szórniuk ötvenmillió pillepalackot a Király-erdőben
Hírek szerint alig két évvel az átadása után az alapoktól kezdve újjá kell építeni az egyetlen román autópálya (Bukarest-Pitesti, 110 km)egyik szakaszát. A pályát 2000 őszén a közelgő parlamenti és elnökválasztások apropóján hama hama adták át, befejezetlenül. A közelmúltban a pálya 23 kilométeres szakaszán óránként 60 (!!!!) kilométeres sebesség-korlátozást vezettek be.
De pofázni, azt tudnak. :-)
Rövid leszek: nem, kedves Hegedűs, egyáltalán nem hiszem, hogy Ziua/SRI állításai igazak volnának. De ha igazak volnának, akkor sem háborodnék fel, legfeljebb csodálkoznék egy jót.
Reaktorügy alatt azt a sajátos diplomáciai eljárást értem, ahogy az izraeliek elháríotották az épüli iraki atomreaktorok általuk vélelmezett fenyegetést.
A kibontakozott diplomáciai vitában az adu ászt végül 3 db felfegyverzett izraeli F-16-os jelentette, amelyek egyszerűen odarepültek, és porig bombázták az indítás előtt álló atomreaktorokat.