Kedves Oszi!
Kiss Lajos foglalkozik a kérdéssel (Földrajzi nevek etimológiai szótára). Szerinte az ófrancia nyelvben a szóvégi s még hangzott (nem sz!) Az is feltételezhető, hogy ez az alak nem közvetlenül az ófranciáából vagy a középfelnémetből jüött a magyarba, hanem tette egy szláv kanyart, hiszen a csehben, lenygyelben és az oroszban is zs-t ejtenek. Ez lehet máűs útvonal is, hiszen a szó végi zöngésedés pl. a nyugati megyékben ismert, ezzel szemben én az oroszban ellentétes tendeciát ismerek.
Kis Ádám
Ebben a topicban a szakértők adataira, véleményére lennék kiváncsi a következő (nem is kicsi) témakörben:
A legtöbb külföldi város nevét magyarul is nagyjából úgy használjuk, mint a helybéliek – azonban gyakran egy kicsit magyarítva. Miért pont azokat a városneveket változtatjuk meg, amelyeket; miért pont úgy, ahogy; másokat miért nem?
Egy konkrét példával kezdenék, de lesznek majd újabb kérdéseim is:
Párizs. Franciául Paris, az ejtése [pári], ha magánhangzó követi [páriz]. Az íráskép „latinos” ejtéséből származhatott volna magyarul a *[párisz] ejtés, de mégsem ezek valamelyike honosodaott meg. Honnan hát a zs betű ill. hang?