Tájékoztatjuk, hogy amennyiben az Otthon gyorsszerviz szolgáltatás díjat is tartalmazó villamosenergia számla teljes összege nem kerül hiánytalanul megfizetésre az esedékességi időben, úgy a megfizetett összeget elsősorban az érintett villamosenergia számlában megjelölt energiadíj, valamint rendszerhasználati díj tartozásra írjuk jóvá. Ebben az esetben a biztosítási díj nem rendezett és a Biztosító kockázatviselése a biztosítási szabályzatban foglaltak szerint megszűnik.
Többszöri elolvasásra sem tudtam értelmezni. Először is, mert megfizetésre került a teljes összeg hiánytalanul, csoportos megbízással vonja az ótépé. Másodszor azt nem tudtam értelmezni, hogy ha bármilyen formában jóvá írják, mondjuk a számlában megjelölt energiadíjjal együtt (amúgy azzal írták jóvá, még októberben), akkor mitől szűnik meg a biztosításom?
Felhívtam őket, három menüt hallgattam végig, kétszer meghallgattam, hogy rögzítik a beszélgetést, volt némi muzsika, ügyintézőnk foglalt, türelmet kérünk, muzsika folytatódik, aztán egy kedves hölgy közölte, hogy ő úgy látja a rendszerben, hogy minden ki van fizetve, és tekintsem tárgytalannak a levelüket.
Nem lehetett volna tárgytalannak tekinteni még elküldés előtt?
Most itt kéne írnom mindenféle ontopik dolgot, fajtalanságra biztatni őket a szülőanyjukkal, valamint a nász eredményeként sünnel foganhatnának meg, amit természetes úton kéne megszülni, még a fasznyálhidat is bele lehetne valahogy szőni, de már nem. Kiégtem, elfásultam, már dühöngeni sem tudok.
A büdös tetves anyját basszaszájba aza kurva hengaut, higy a faszba lehet három órával később kikézbesíteni egy üzenetet?! Úgyvan elbaszva, ahogy van! Amíga talk volt, az legalább az esetek többségében megbízbatóan működött! Faszkivan!
"A rőtfaszú anyaúristeneteket, mocsok bü zelegor kölykei, bükurva csemer gamat gagyaszár emberek vagytok mind egy szálig, hogy az a magasságos kajlakucsmás darutollas dumnyezó üssön meg titeket, de szaporán!"
Megoldódott, hoztunk a szomszédtól vizet én forraltam, apácska ( ! ) locsolta, majd feláldoztam egy vastag haresnyát és bebugyuláltuk az állítólag fagymentes pvc csövet....., :( Az utcánkban nem mi voltunk az egyetlen eset, a vízügy nem vette fel a telefont....rohadékok! ( domestos a számba, káromkodásért ) :)