Kevesebb, mint negyed óra, és indul a Sárga 70! Az időre nem lehet panasz, lehet pólóban se fázik az ember majd, főleg az emelkedőknek köszönhetően. :)
Gratulálok Neked és minden teljesítőnek, aki a meleg rekordban vállalta a PMP legdurvább homokos útjain a tegnapi túrát. Ilyen homokos szakasz nem lesz több, megigérhetem.
Beszámolódhoz kiegészítésül; mikor azt írod sárga volt a fény akkor már javában égett a Bugaci Ősborókás.
Amikor találkoztunk akkor vittem az itatópont személyzetét az 5. ellponthoz. Mi még megálltunk kocsival az M5 felüljáróján és mi is tűnődtünk mikor jobbra balra szétnéztünk ... ez szmog lenne? Később egy baloldali tisztásnál a látóhatár végében töményebb fehérebb füstöt is láttunk. Egy óra múlva az autórádióból tudtuk meg a szomorú természeti katasztrófát.
Nem irigylem a Turul-lépcsőt fájós térddel, nekem egyszer a Bakonyi Barangoláson "szállt el" a Kőris-hegyről lefelé. Amíg ment a túra, éreztem ugyan, de nem okozott gondot (durva lejtő meg már nem volt igazán), a vonaton azonban bedurrant, és hazafelé a nénikék csak úgy kerülgettek :))
Még mindig nem érzem, hogy kedvem lenne elkezdeni a PMP-t :)) (mondom ezt annak ellenére, hogy pont voltam az előző szakaszon).
Szombaton elnéztem a Horváth József et. 10 + átmászás a telekre + kertészkedés többpróbára. Egész közelről láttam egy őzcsapatot a Lokó-pihenő felé, megriasztottuk őket, és elvágtattak lefelé - szép nagy példányok voltak. A K+-ról Vagdalthús még mindig nem porszívózta le az avart ;) (lefelé figyeljetek, sípcsontig ér az avar, se követ, se gyökeret nem látni alatta).
A telek felé közel nem esett jól a déli dögmelegben a Társa-hegy nyílt terepe. Lefelé érdekes (és pozitív) dolog: lekerítették végre a szokolyai gyepsípályát, és mellette kitűztek egy utat a krosszmotorosoknak, akiket tábla is figyelmeztet, hogy azt használják. Szebb is a pálya a sokévi átlagnál!
Jövőre alighanem 20-as Horváth József et. jön, a kistávból elég volt kettő.
Családi szervezés miatt és hogy ne kelljen korán kelni, erre a nyúlfarknyi túravégi távra vállalkoztam. A kényelmes 11 órás rajtot elértük, még volt idpők nézelődni is, mire a rendező Lipák Pista befutott. A maroknyi túrázót hamar elindította, egy kis duma után 3 kisebb csoportban indult meg a tömeg (3+2+3 fő :) Csévharaszt határába a pirosra. A 1:100.000 arányú térképet még szokni kell, már mindig azt hittem, hogy ez a szakasz is mindjárt véget ér, de csak kellett menni :)
Az ellenőrzőpontnál ívesen kanyarodtam, nem kellett pecsételni, ám egy gyors kutyaitatást és szerelvényigazítást tartottam. Nemsokára elértünk a túra fénypontjára (szerintem) a borókásba.. Kicsit olyanok a borókák, mint az erdőben piknikező idős dámák, akik előkelően napoznak egymástól tisztes távolságban. Itt-ott fenyőerdő illatában lehetett fürödni, ez egy kicsit felejtette a homoktaposás kellemetlen oldalait. Hosszas homokos erdészeti út után lombos erdőbe fordultunk, és előzetes terveim ellenére (a Testvériség gázvezetéknél megállunk, iszunk) itt álltunk meg, homokkiborítás céljából. A kutya azért hálás volt. Itt megelőzött egy spori, akit még sokat láttam egyenes szakaszokon párszáz méter távolságban. Azért jó volt tudni, hogy vannak körülöttem emberek, csak kb. egyforma a tempó. Nemsokára megelőzött Lipák úr, aki kocsiból szalagozott újra, az esp kicsit elmosta már a szalagozást, amit előzőleg kitett. Ebből látszik, hogy kb az egész túra autóval is járható volt. :) A gázvezetéknél telefon haza, mindenki jól szórakozik, és hát tulajdonképpen én is. :) Mellőztük a vadászházat, nemsoká kutya-mennyországba érkeztünk, egy kibetonozott itatómedence, feltételezem őzeknek, disznóknak. Itt ettünk is gyorsan, a kutya kicsit álldigált a vízben, kicsit ivott belőle. Egy szakaszon azt hittem, káprázik a szemem, vagy az ájulás környékez, sárga volt a fény. Arra tippeltem, hogy a homokot kavarta fel a szél, a célban könzultáltam másokkal is, volt, aki a pollenre tippelt. Mindenesetre viszonylag hamar elmúlt, nem kellett a homokimentőket hívni. :)
Nemsokára meghallottam az M5 zúgását, sokáig haladtam mellett párszáz méter távolságban, nem volt üdító élmény. Az autópálya túloldalán hosszas egyenes szakaszok, az itinerben belengetett kutyák nem voltak sehol (persze mindenhol máshol voltak, de tény, hogy azért aránylag normálisan be voltak zárva). Egy aszfaltút előtt az útközbeni egyetlen ep., vizet lehetett vételezni, jól esett.
KIs aszfaltozás, azután kezdődött a melegebb rész, eddig többé-kevésbé erdő volt vagy fasor, itt leginkább szántó, némi szőlővel. A kutya már a 25 cm-es lucerna árnyékába is megpróbált hűvöset keresni, közepes sikerrel. Az Ócsa széli pincéknek már nagyon örültem, bár kicsit korai volt, mert egy-két kanyarral több volt, mint gondoltam hirtelen.
De végül azért eljött a cél is, pihentünk egy jót, befaltam a Balaton szelet szolgáltatást, a tájházban körbevonszolódtam kicsit lemerevedett izmokkal, amíg a család értem nem jött, de a templomra nem maradt energia. Szép nap volt, jó meleg, a túrából kihoztak minden jót. Köszönöm!
Mindig mindenki mondja milyen szép a Karancs, mivel eddig nekem kimaradt, most rászántam magam. A tegnapi pásztói hőség után puding vagyok (még a átlagnál is jobban), de van egy közvetlen busz 7-kor 9-re startban vagyok egy kényelmes 20-as jó lesz. Félútig mindig szép és jó, megállok, eszek amitól kissé elkényelmesedek, úgyhogy az itinert elő se véve megyek végig az alagúton a biciklisek után. Hiba, szerencsére időben észre veszem így csak kb 10 perc plusz, de így már délre nem leszek fennt a várban. Izzadok, a napvédő valahogy jobban fogy mint a kilóméterek de azért csak felérek 12:15. A látvány elfelejtet mindent csak bambulok és irígylem a költőt, hogy ő este is nézelődhetett innen. Nekem viszont mennem kell irány a tanya, pecsét, kis csacsi, kis csikók, kis kecske, de jó nekik csak legelésznek elvannak. Engem meg vár a beton ami mindig megkínoz, aztán a házak, ahol persze most is kavargok hiszen életemben nem jártam még erre. Szerencsére előttem két túratárs ismeri az utat, azt mondják ráérnek, csakhogy én nem a célba hanem a buszhoz sietek. az állomásnál még flemegyek a peronhoz hogy rájöjjek nem erre kell menni, de végül is 2 előtt beesek a célba, és közben rájövök nem is óra 10-kr indul a busz, úgyhogy még egy fagyi is belefér. Aztán még 1,5 óra zötykölődés és végre beállhatok a zuhany alá.
Egy nagyon szép útvonalat és tájat ismerhettem meg megérte utazni, és maradandó élmény lesz az 50. TT-m. Kösz a Szervezőknek! :D
Sajnos én nem tudok menni sárgára, mert túrát vezetek, ha nem sikerül segítőt találni, akkor viszont nyugodtan jöhet az én túrámra, a találkozó az Árpád híd buszvégállomásnál van 07:15-kor.
Pilisszántóról megyünk Basaharcra 23km 800 méter szinttel.
Gratulálok. Ez nagy küzdelem lehetett, Át tudom érezni, bár nekem talán még ilyen súlyos térd problémám nem volt, csak boka, meg hólyagok, meg a kettő együtt. Tavaly elindultam a Rockenbauer 130 túrára. Minden rendben látszott, egy kis achilles gyulladást leszámitva. 60 km-nél még nagyon happy voltam, mert Rádiházán ahonnan még 70 km vissza volt, nem voltak peroblémák, De 80 km elött nem sokkal valami kidörzsölte a lábamat pár helyen és a visszalévő kb Gerecse50 távot igy kellett bevarrt hólyagokkal, meg aztán a nagyon beállt bokával lenyomnom. Nagyon gyenge időt "futottam". Nem akartam feladni, pedig 10-ből 8 ezt tenné.......Szóval átérzem....még egyszer gratula.....így tovább, de sérülésmentesen. Egyébként, mint korábban irtam én is terveztem a Gerecsét, de az elmaradt, de a Káli60 tegnap meglett..... Már csak 20 nap van a Kinizsi Százasig!!!
A Sárga 18 km-es távra keresek egy kísérőt, aki vállalná, hogy egy vak lányt végigkísérjen a teljesítménytúrán!
Kedves főrendező, felajánlotta az ingyenes rajtolás lehetőségét a kísérőknek.
Feladat csak annyi, hogy Hűvösvölgyben a 61-es villamos megállójában megtaláljátok egymást, majd a rajtban segíteni nevezni és végül végig gyalogolni a távot.
Gyakorlott túrázóról van szó, adjunk esélyt neki a teljesítéshez!
No akkor egy röpke beszámoló. Már megint utolsó pillanatban bírtam elindulni, és tele volt előttem az út alkalmatlanokkal, akik szombat reggel a majdnem üres úton is képesek torlódást okozni. Majdnem végig 10 km/órával a megengedett sebesség alatt bírtam haladni, a végén pedig még Tatabányán belül is elkevertem. Viszont a tavalyi kínos esetből okulva (keresse vissza, aki röhögni akar rajtam, ezúttal nem linkelem) inkább a lakótelepen kerestem parkolót az út túloldalán, és nagy szerencsével találtam is, de a tavalyihoz hasonlóan végül is 8:50-kor sikerült a rajtban jelentkeznem. Most szó nélkül elindítottak. Még megtekintettem a kézzel írt papírt az üzenőfalon, ahol a 30-szoros teljesítők voltak listázva, mellette az üres hellyel, hogy oda írnák ország-világ számára az elérhetőségeiket (legalább őket próbálják számon tartani, de milyen alapon vajon?), aztán nagy dérrel-dúrral elindultam, és túrázásra fordítottam az útközben felgyűlt feszültséget. Így aztán elég jó tempóban sikerült letolni az elejét. A tömeget is elég jól sikerült előzgetni, leszámítva a derékszögű kerítést.
Elhagyván a rövid távosokat, a sárga jelzésen nem sokkal a Csóka-kanyar után (akik nem lettek volna tanúi a nagy találkozásomnak Csóka Gézával 12 éve, azok számára: a magasleses tisztás, ahol balra fordulunk a „hosszú falra”) furcsa neszek keltek. N darab vadmalacka csörtetett a bokrok alján ide-oda lányos zavarában, hogy meneküljön előlem, de az útirányt illetőleg némi határozatlanság uralkodott közöttük. A szolgálati szabályzat szerint persze befelé kellett volna tartaniuk a sűrűbe, de egy csíkoska a nagy kapkodásban előbb kiszaladt elém az útra, és csak azután eredt a testvérei nyomába. Mit mondjak, nem viselkedtek rendes indiánok módjára, akik libasorban haladnak egymás nyomaiba lépve, és halkan. Volna még kiképeznivaló rajtuk.
A kis módosítás a baji vh.-nál nagyon tetszett. Egyrészt megnézhettük a romtemplomot, amiről eddig azt sem tudtam, hogy ott van, pedig 2000 óta járok erre, másrészt kimaradt a kaptató a vh. előtt. Kár, hogy nem hamarabb vezették be ezt az útvonalat! Mindenesetre meglepően hirtelen jött a pont, pedig csak keveset futottam.
Az erdő élőlényei közül leginkább a teljesen egyforma (és egyébként túrázásra nem túl alkalmasnak látszó) fekete Fila egyenhátizsákos túrázók tűntek ki. Nézegettem is, hogy bükkfából van-e több, vagy ebből a kopipésztelt csúnya hátizsákból.
Tardoson kisebb sor állt a kútnál, itt szépen bevizeztem a kendőmet, és toltam tovább, igyekezvén mindig erőből felhatolni az emelkedőkön. Már jól fent jártunk a Gerecsén, amikor egy fára illesztett erdei utcatábla tudatta velünk, hogy a Nyerges 40 útvonalával konvergáltunk, és jött is két túrázó balról. Ezen a túrán is jártam már, de ugye egy fenékkel csak vagy nulla, vagy egy lovat lehet megülni (semmilyen más szám nem helyes), és most persze a Gerecse nyert. De a poén kedvéért felmentem a Fica-forrás ellenőrző pontjukra pecsétért. Kínáltak csokival meg vízzel, mire mondtam, hogy én itt nem vagyok benevezve (ezt látták is a gerecsés pecsételőlapomról), de azt felelték, hogy aki feljön ide, az megérdemli. No, második kínálásra már illetlenség volna tovább kéretni magát az embernek. :-) A csokival a hasamban nekiláttam medvehagymát szedni, mert mindig elfelejtem, hogy lejjebb, a vízmosásnál van egy kényelmesebb lelőhely (de úgy tűnik, mások is). Az egy héttel elcsúsztatott időpont miatt már határesetben volt a portéka, erősen bimbózott, sőt némelyik bimbó már nyiladozott is. Pusztamaróton és Héregen szokás szerint nem álltam meg, a Bánya-hegyre pedig még mindig lendületből toltam föl a fenekemet. Bár a combomra támaszkodva, de elég jól ment (talán egyszer volt ennél jobb), és persze eszembe is jutott, hogy újra itt van a nagy csapat, ünnepeljük meg a nagy találkozást, így aztán füttyszóval és nótával bátorítottam a körülöttem levőket a legmeredekebb részen, amit többen csodálkozva érzékeltek. De csak azért csináltam, mert jólesett.
A létrák megszűnését örömmel vettem, jelentős sorállást lehetett így megspórolni, bár a lenti susnyásban elég nehéz volt a libasort előzni, de valóban nem volt türelmem felvenni a tempójukat. Az órát nem néztem, mert eltört a szíja, és így a hátizsákban utazott, de idáig még egészen jó időt jöttem, leszámítva a medvehagyma betakarítását. No nem olyan jót, hogy egyéni rekord legyen belőle, de talán attól sem voltam messze.
A műútnál már éreztem, hogy kevés lesz a magammal hozott két palack víz, amit Tardoson töltöttem utoljára, és azt is, hogy az az egy szelet zsíroskenyér is hiba volt, megfeküdte a gyomromat. Próbáltam lehetőség szerinti szódavizet elsajátítani (visszazuhant a színvonal a 12 év előttire, mikor még csak egy pohárral járt – most nem annyi járt, csak annyi jutott elvben, de azért mégis sikerült életmentő repetához jutni). A meleg igen nagy volt (országos rekord meg ilyenek), mégse bántam, bár már rájöttem, hogy jobb lett volna a hárompalackos kánikulai konfiguráció, csak ahhoz nagyobb zsák kel
lett volna. Két nagy előnye van a melegnek: egyrészt nincs hideg, ami jó, mert abból már elegem volt (és öltözködni meg pakolni is könnyebb, ha egész nap abban lehet lenni, amiben elindultunk, tartalék meg vetkőzés nélkül); másrészt jót tesz az időjárás a lányok kinézetének is. Ennyi bikinis lánnyal még Gerecsén nem találkoztam, de talán más ttúrán sem. Hát ezért megérte.
Vértestolnánál megtört a lendület, mert mindenféle útitársakkal haladtam, akik kedvéért belassultam, hogy beszélgetni lehessen, és lemondtam az idő hajszolásáról. Az egyikkel innen Koldusszállásig haladtam, és ott még 10-15 percet is eltöltöttem, a másikkal a szerpentint komótoztuk, aminek a végén ezúttal a volt kisréti vh. várt. Ez a módosítás az itinerben igencsak helyénvaló volt, mert én már 2000-ben sem értettem,
miféle vadászházat kéne itt látni, csak sejtettem, hogy azon az üres telken állhatott valamikor valami (vagy izé).
A lejtőn megint rákapcsoltam, de az autópályás pontnál egy régi kedves ismerősömet értem utol, aki eddigre már lassabban tudott haladni, én viszont a találkozásnak megörülve a világ minden kincséért sem hagytam volna ott őt. Így szépen besétáltunk a célig, de amikor a Turulnál közölte, hogy ő leül ott pihenni, akkor mégis elmentem megkeresni azt a csapot, amire azt írtam korábban, hogy ott már kit érdekel, mert a városba még leértem volna azon szomjasan, szárazra takarított palackokkal, de hogy még várjak is, azt nem bírtam volna. Meglepetésemre tíz perc sorállás árán lehetett kortyhoz jutni… 9:34 lett a vége, valahol az eddigi időim közepén (ha nem szocializálok és nem medvehagymázom, szerintem kijöhetett volna egy kevéssel 8 óra feletti, de nem zavar), és megint kaptunk jelvényt, ezúttal is egyféle színűből lehetett választani a teljesítés számától függetlenül.
Viszont a Bakonyban meg összehangolt razziát tartott az erdészet meg a rendőrség meg a polgári védelem vagy kik, és lekapcsoltak egy rahedli krosszmotorost meg kvadost. Akkor most nekik küldeném a dalt... :-)
Én egy kis Pest Megyei Piroson koptattam a csévharaszti homokot, igen meditatív volt az útvonal, leginkább az illatok maradtak meg... Fenyőgyanta, boróka, valami, ami akácnak rémlett, pedig még sehol nem virágzott. Lipák Pista megint kitett magáért, jó szalagozás volt, egy helyen víz, a célban Balaton szelet és tájház megtekintés. Ez a 20 km-es távon volt, hosszú távon nem tudom, mi volt még. Elég jó fej kutyák voltak útközben, egyik sem akart megenni sem engem, se a kutyát, de simogatni se hagyták magukat, ezek olyan félős kutyák voltak.
7:45-kor start az első EP-ig jó az idő, Csetneki - várrom 30 fok, itt még Jetikkel riogatnának de tudjuk, hogy már elolvadtak. A Palóc Lefagysz pedig még kicsit később lesz. Ágasvárig suhanunk majd végre a Csörgő patak völgye jön, a kedvenc szakaszom lehetne ez hosszabb, vagy csinálhatna valaki egy Csörgő patak TT, biztos ott lennénk. Szentimrén nyoma sincs a hónak ami még 2 hete ott világított és mi is eléggé olvadozunk ideje újra naptejjel kenekedni. Hidegkútnál még sose volt ennyire finom a friss hideg forrásvíz. Nyikom nyereg után jön a grill, olvadozunk a kövek közözz lefelé. A Szent László TT végén a hófúvásban is jobb volt leereszkedni Pásztóra. De itt már se megállni se visszafordulni nincs értelme hát besétálunk a koleszba. A szervezés szokás szerint 5 * várjuk a köv pásztói túrát. Köszönjük!
3. Gerecsém de csak az 1. beszámolom Kinizsire való felkészülésként sok mindent terveztem a túrára, de a meleg 1 kicsit megzavart,
minden jól indult 6:00 rajt (Baji vadászházig) fel is ébredtem semmi érdekes, majd a lejtökön való kocogás kezdte kinyírni a bokáimat, Tardoson kezdtem érezni h. meleg van tavaszhoz képest, majd jött a Nyerges 40-el közös szakasz meglepődtem h. az elmúlt 2 évhez képest nincs tömeg csak a szokásos futok előznek, hamar le eset h. viszonylag elöl járok magamhoz képest,
utána akartam figyelni a kinizsi útvonalát de a meleg fejbe csapot következő emlékem h. a Bányahegy már félig letudva :) örültem is, a teteén megálltam 5 percre össze szedtem magam séta-séta...
Kolduson megjött a rég várt tömeg :D rengeteg 20-10 km-es Autópálya híd újra éreztem a meleget belassultam de a jól ismert Turul szerencsére „felébresztet” majd le a városon át ahol minden nap suliba megyek :P cél és meglepő 7:40-es idő ami 1:20-al jobb mint tavalyi,
hétfőn sárga 70 remélem túl élem életem 1 éjszakai túráját.
Eljött a nagy nap! Január vége óta ezt vártam. Mint a végén kiderült, a múlt héten összeszedett sarok feletti dörzsölést és vízhólyagot sikerült rendbe hoznom, és a túra folyamán nem is volt vele gond.
Péntek délután úgy döntöttem, hogy abban a cipőben megyek, amiben futni szoktam. Nem futócipő, de még a 7m-es futásnál is kényelmes volt. További felszerelés a hátizsákban: váltócipő, 2 db vastag zokni, 4 db téliszalámis zsemle, 1 alma, 3 db müzliszelet (nem olvad meg a melegben), az elejére egy milka waffelini, egy csomag szőlőcukor, sós mogyoró, kullancsriasztó spray, 2 liter víz. És a már szokásos túrabot.
Szombaton 4-kor keltem, reggeli, kávé stb. Bekentem a lábaimat Flectorral.
Úgy volt, hogy egy baráti társasággal megyek egy darabon, de ők már a rajtindításnál elindultak, én meg pont akkor érkeztem meg a Jubileum-parkba. Elég hamar sorra kerültem a nevezésnél és ekkor pillantottam meg a szaktársamat. Ő a családjával indult.
6:04-kor indultunk, stopper bekapcsolás (azt hittem, nem kell majd figyelnem). Már reggel jó idő volt, szerencsére nem hoztam a melegítő felsőn kívül semmilyen dzsekit. Beszélgettünk, viccelődtünk, majd jött a körforgalom, ahol mondtam, hogy én egyenesen megyek. Pár perc múlva jött a 100-as és az autópálya aluljáró. Nem volt akkora tömeg, mint amire számítottam, de aztán amikor befordultunk a kertövezetbe, megállt az egész sor, és pillanatok alatt megtelt az egész utca. Ekkor láttam, hogy csúszik az időterv, de nem volt vészes. 10 perc ide vagy oda nem számít.
János forrás:
Libasorban értük el a pecsételő-helyet, ettem egy müzliszeletet, és indultam tovább. Egy túrázóval váltottam pár szót. Mondtam neki, hogy ha minden jól megy, ez lesz az első teljesítésem. Jött a második szakasz, ahol másfele szoktak menni az emberek, de most mindenki a helyes irányba kanyarodott le. Átmentünk a kis fahídon, mire leértünk, levettem a melegítő felsőt, egy sima fehér tornapólóban mentem. Megint libasor alakult ki, és az is maradt egészen a Vértes László-barlangig. E tájt szakadt le a szaktársam a családjától, és pont ekkor ért be minket egy volt szaktársunk. Következett a sárga jelzés. Itt megemlítettem, hogy erre megy a Kinizsi. Társaim előzésbe kezdtek, én mondtam, maradok a saját tempómnál, mert bajok lehetnek. Egyedül folytattam, de nem voltam egyedül, hisz hátranézve végig tele volt túrázóval az út.
Puszta-templom (Baji vadászház):
Pecsét letudva, ekkor leültem egy picit, még egy ragtapaszt tenni a sarkamra a biztonság kedvéért. egész jól éreztem magamat, mindig néztem az erdőt, a tájat. Előzgettem is felfele, lefele, viszont a Hideg-kúthoz nem mentem le (piros kör jelezte amúgy?) Rátértünk a műútra, majd jött Tardos.
Tardos:
Az időterv szerint késésben voltam, de hát bőven jól mentem. A faluban az első kék kútnál teletöltöttem a flakonokat. Bementem a kocsmába, ahol egy kávét ittam, itt ettem meg az első szendvicsemet és egy csokit is ettem. Pecsételés előtt leültem a templom előtti padon, megvolt az első zokni csere. Nem szaroztam a kirakodókkal, egyből indultam is az ellenőrző helytől. A falu vége fele jött egy kis emelkedő, de nem volt semmi probléma, egész jól mentem a bot segítségével, sokat előztem.
Beérve az erdőben kezdődtek a bajok. A cipő elkezdte dörzsölni a kislábujjam körmét. Káromkodtam, hogy „nem vágtam le esetleg elég rövidre a körmeimet?” Úgy gondoltam, hátha van elsősegélypont Pusztamaróton, és ott kérek egy körömcsipeszt. Óvatosan mentem, a köves résznél figyeltem, jól lépjek.
Pusztamarót:
10:55 körül értem Pusztamarótra. Sajnos nem volt elsősegély, de itt leültem a fűbe, és megnéztem, mi a helyzet. Kiderült, nem a körmöm végével van a gond, hanem a körömágy résznél. Féltem, hogy le fog jönni. Későbbre terveztem, de lecseréltem a cipőt. Egyből jó kedvem lett, hiszen elmúlt a fájdalom, és még jó erőben voltak a lábaim, térdeim.
Héreg:
Pont harangoztak, amikor kiértem a temető elé. Készültem a Bánya-hegyre, ettem, csoki, szőlőcukor stb… Ekkor már nagy hőség volt. Rosszul emlékeztem, az első emelkedőre hittem azt, hogy ez a Bánya-hegy. :) Korcsolyázó kézmozdulatokkal értem fel, és nemsokára észrevettem, hogy még hátra van a nagyja! Elindultam, nem néztem fel, folyamatosan a földet néztem, közben a pulzus az egekben volt.
Bánya-hegy:
12:55-körül indultam el a kéken. Megbontottam egy sós mogyorót, olvastam a fórumon, hogy pótolni kell a kiizzadt sót. Becsatlakoztam idővel egy társaság mögé, és egészen egy mezőig mentem velük, amiután én bementem a dzsingába a kéket követve. :) Mégegyszer volt egy letérés a többiektől, majd kiértem a műútra, megkerültem a rétet, és úgy értem a zsíros papához. 2-őt ettem, teletöltöttem a flakonokat vízzel.
14:00 körül indultam tovább. Na ezután kezdődött a pokol, a kálvária stb… A másik cipőm is elkezdett baloldalt ugyanott genyózni, így elég óvatosan lépkedtem, majd egy hirtelen lejtőnél „elszállt” a jobb térdem. Úgy éreztem, én aznap nem jutok haza. Ezután már nem én előztem, engem előzött mindenki. Órámat is nézegettem: 8 és fél órája megyek, necces lesz. Rájöttem egy technikára, lefele a jobb lábammal oldalazva mentem le.
Koldusszállás:
Besántikáltam 15:00-re és leültem a fűbe. A körmöm még a helyén volt, itt segített a fiatal pár, és itt beszélgettem a fórumot olvasó túrázóval, aki felismert a múlt heti Bubu 30-ról. Először rákérdezett, hogy tatabányai vagyok e, majd rákérdezett a fórumos nevemre. Ekkora véletlent! :)
A kapott kenőcstől igazán nem lett jobb a dolog, visszacseréltem a cipőmet, abban se volt leányálom menni. Felkeltem,elindultam, de ez már csoszogás volt. Ráállítottam az órámat stopperre: 9:30. Ekkor éreztem, hogy nem lesz meg a buli. Ismerős volt a terep, az emelkedő is. Megfogtam a hátizsákom pántjait, összeszorítottam a fogaimat és csak a Kisrétre koncentráltam, közben néha mondogattam, meglesz.
Kisrét:
Fél óra alatt értem ide, ami annak volt köszönhető, hogy az emelkedős részek nem szívatták annyira a térdemet. 2 órám volt még. Jött egy poros lejtő, amit a lejtmenetes technikámmal megcsináltam. Közben már hallottam az autópálya zajait. Éreztem, itthon vagyok, de nem tudom, hogy lesz meg.
Autópálya:
10:30. Egy túrázó fekszik a földön, az elsősegélyesek segítenek rajta. Megkérdezek valakit, hogy mennyi van neki hátra, ő is megkérdezi tőlem. Azt mondja meglesz nekem. Úgy legyen. A Panoráma-úton a hőség katlanszerű volt, de legalább emelkedő. Korábban mondták, hogy a Turul-lépcső a legrosszabb az egészben. A panorámán lenéztem többször a városra. Féltem, nehogy napszúrás legyen a vége, hiába viseltem sapkát. Elhaladtam azon a ponton, ahol 3 éve feladtam. Ez egy plusz lelkierőt adott.
Turul:
Pecsételésre volt időm, pihenni, feküdni nem. Ránéztem a stoppera az első lépcső előtt: 11:00. Pont ennyi volt. Az első pár lépcsőn a térdem úgy nyilalt, mint a fene. Eszembe jutott, tavaly haverommal a 20-on semmi problémánk nem volt itt, és még jóval dél előtt voltunk. Ekkor megint kitaláltam egy technikát. Minden egyes lépcsőt egyesével, jobb lábbal kezdve tettem meg. Bevált! Igaz macerás volt és 20 percembe került, hogy leérjek a 100-as útig, de sikerült!
Ezután végigszenvedtem a várost, és mintha a mennybe érnék, megláttam a Jubileum-parkot. Odaestem az egyik asztalhoz, gratuláltak, pecsét. Leültem egy padra, beszélgettem egy kicsit, akivel Koldusszálláson is.
Nagyon boldog voltam. Ezt vártam hónapok óta.
Összegezve: nagyon fontos a jó cipő. Hogy a térdem így megadta magát, azt nem tudom, mihez kötni. Cipő miatt, esetleg nem bírja önmagában a terhelést? Igazából a tortúra részét az egésznek nem akarom megint átélni, de voltak jó részei is a túrának. Az is jól esett, hogy felismertek páran, akikkel beszélgettem, és bíztattak, kérdezték, hogy vagyok.
De egy valamire rájöttem! Lehet, hogy fizikailag nem vagyok jó, de a lelkierőm bizonyított, ha az nincs, lehet feladom már a Koldusszálláson.
Gerecse50: a fele teljesítve, vagyis 50%-os vagyok !
Na nehogy valaki félreértse, darabszámra a fele, vagyis a bevállalt 30 sikeres G50 teljesítésből megvan 15 ! Hip-hip hurrá, viszont azért rájöttem hogy qrva messze van még a vége :) Azért baromi régen volt az első, és a sok fiatal aki ott volt a túrán ici-pici bébi volt amikor én már eljöttem erre a túrára. Leghamarabb 2027-ben lenne lehetséges hogy 100%-os teljesítést jelenthetnék be nektek, de azzal is elégedett leszek ha ez 2030-ig elhúzódik. Az eddigiekkel szerencsém volt, mind sikerült, és egyet kellett kihagynom amikor a gyerek kórházba került 4 napra pont a G50 hétvégéjén. Persze volt 1-2 kritikus pont amikor a gyomrom volt annyira rosszul, hogy nagyon kétséges volt végig tudok-e menni. A túrát a feleségemmel teljesítettük, neki még csak az ötödik G50 volt. Talán tavaly írtam nektek egy olyan összefoglalót melyik évben mi volt a túra érdekessége, idén talán az hogy eltüntették a létrákat és ez igen jó hír volt. Azért megmondom nektek őszintén nagyon örülök hogy Kiniszi Százasból nem vállaltam be a 10 sikeres teljesítést, igaz nagyon közel vagyok hozzá, de nem vagyok olyan felkészültségi fokon, vagy úgyis mondhatnám túl nagy szenvedés lenne, és ehhez nincs kedvem :) A G50 előtti ötvenesem a Meteor 50 volt vagyis fél éve, tehát ilyen ritkán járok 50-es távokra. No nem baj, nem is bánom, mindenesetre a G50 az a túra ahol minden évben mindig ott kell lenni ! Legalábbis nekem :)
