Ebben a nagy száraz melegben igazán aktuális mindenféle öntözés. Gondolom sokunkat érdekelnek az öntözés különböző módjai. Nagyapám kannával locsolt. Falunk 'bulgár kertésze' árasztással. Engem elsősorban a víztakarékos csöpögtető öntözés érdekelne. Oszzátok meg ismereteiteket.
A második képen a fa mellett látszik, hogy hogyan lehet derékszögben elfordítani egy L_ (derékszög) alakú idommal a csövet. /Ott cső, - idom, - 10 cm-es cső, - csap a sorrend.)
Agomba helyét kiszúró célszerszám használatához nem tudok jobb magyarázatot adni, mint a 4. képnél van.
Nagyon szépen köszönöm mindkét hasznos információt. Kicsit fel is lélegeztem, mert eddig nem tudtam, hogy vannak ilyen bordás idomok is. Az árfekvésük sokkal barátságosabb, mint a másik fajtáknak. itt e helyen ebben a webáruházban egyébként is az eddig nézett helyek közt ez bizonyult áraiban a legbarátságosabbnak. Én is komplett rendszert építek ki. Most a tervezés időszakában már "szívtam a fogamat", mert elég kemény árakat tapasztaltam a tokos kivitelű elemeknél. Ahol lehetséges én most majd erre az olcsóbb kivitelre tervezek. Már majdnem megrendeltem most hét végén, de hála a te segítségednek ez most e miatt újabb átgondolásra fog kerülni. További kellemes hét végét kívánok.
Sziasztok! Csepegtetőrendszert szeretnénk kiépíteni a férjemmel a konyhakertünkbe. Én vagyok a tervező, ö a kivitelező. J Sok hozzászólást visszaolvastam a fórumon, nagyon sok hasznos infót találtam, de két kérdésben bizonytalan vagyok. Ebben kérem a segítségeteket, amit előre is köszönök! Tehát az adatok:
1. A kert, amit locsolni akarok, 23X7m-es
2. A víz IBC tartályból menne, amit ciszternából szivattyúval töltenénk fel. Sajnos kutunk nincs, így ha nagy a baj, esetleg a vezetékes víz maradna.
4. A rendszert gravitáció működtetné. A tartályt 4 db leselejtezett 200 l-es fém hordóra pakolnánk fel (kb 1,2m), és a teleknek is van egy kis lejtése.
Most jön a kérdésem. A gerincvezeték KPE vagy LPE legyen, ¾, vagy 1-os?
Mi a véleményetek, melyiket javasolnátok? Előre is köszönöm a segítséget!
Köszönöm a képeket és az információkat is. Sokat segítettél a további tervezésemben. A lyukasztó szerszám mibenlétét nem értem, a kép alapján az nem látható pontosan. Ezzel nem lehetséges teljesen átbökni a csövet a túloldalát is kilyukasztva? (De ez most annyira nem lényeges szempont a számomra. De ha leírod, az is hasznos lesz.)
-Még annyi kérdésem lenne a 16 -os csővel kapcsolatosan, hogy milyen hajlítási sugár az, amivel még nem törik meg a 16mm -es LPE csepegtető cső? Vagy inkább mindenhol könyék idom használata az ajánlatos? Úgy látom, hogy a képeken látható könyék idom csőhöz csatlakoztatása valamilyen másik módszer szerint történik.
Az IBC-hez PE csővel csatlakozna 1"-os szűrő és a gerincem 25-ös PE cső, amihez KPE idomokat ajánlottak. A kérdés, hogy ezeknél kell-e tömítenem(a menetes részeket)?
A lyukfúrást fafúróval gondoltam. Az esetleg a csövekbe hulló forgács nem okoz eltömődést? vagy a fúrjam meg az összes lyukat és öblítsem át a vezetéket?
Minek alapján, miből állítod össze a rendszeredet? Mit akarsz tömíteni? Vigyázz, ha LPE csövet fúrsz, azt csak (középen hegyes) fafúróval csináld, különben lubi lesz a lyuk és ereszteni fog.
Vasfűrésszel körbe félcentinként húzzál barázdákat a műanyag menetre és úgy tekerd rá a kenderkócot (jó irányba). Így próbáld, és légy egy kis türelemmel, míg a kóc bedagad.
Az alábbi műanyag csapocskát szeretném a menetes végével az ennek megfelelő fém menetes csatlakozáshoz kapcsolni, betekerni. De akárhogy csinálom csepeg, szivárog a menet mellett a víz. Ha csak így natúr tekerem be akkor is, ha kender kócot tekerek rá akkor még jobban. Még a teflon szalagot nem próbáltam. Mivel kb 7 ilyen csapról van szó a másodiknál, és 2 óra szenvedés után meguntam a dolgot. Ti hogy csinálnátok? Egyébként a makói fűtéstechnikai boltból rendeltem a csapot kb 300.- forintért. Köszönöm.
Az első kérdésedre válaszolva: igen. Éppen most van készülőben egy kisebb tábla csöpögtető rendszere. Piros csapok az indítók, szürke csöpögtető gombák a 16-os csőben. (Az első sor éppen próba-csöpög.) /A képre kattintva nagyban láthatod./
Az utolsó képen láthatod, hogy milyen eszközzel bökök lyukat a csőbe, amibe aztán bele kell e r ő l t e t n i a gombák monyát, ami bepattganva teljesen megszorul. (A célszerszám kiszúró része 2 mm átmérőjű. A szigszalag csak azért van rajta, hogy el ne kallódjon.)
Köszönöm Ali-bá.Most az lenne egy kérdésem, hogy LPE csőnél 16 mm -esbe bele lehet e tenni a csepegtető gombát? Illetve 19 mm-esbe? Amennyiben a 16 -os cső túl kis átmérőjű ehhez, vagy a berakása problémás, akkor már el is döntöttem, hogy 19 -es LPE csővel építeném meg az egészet.
A szűrővel kapcsolatosan mi a véleményed? Télen ülepítettem ki két PET -palacban a kutamból vett vizet. Az palackok alján barna színű nyálka szerű képlet vált ki. E miatt aggódom.
Az LPE csepegtető csőben gondolkodást tartom a legjobbnak, ugyanis, ha évek alatt a csepegtetők eltömődnek, akkor lehet azokat helyettesíteni tisztítható, szétszedhető gombákkal. (Az öntöző csöveim egy része ilyen leselejtezett, ingyen kapott cső, amibe a fákhoz bokoröntöző, a zöldséghez és virághoz 4 l/h-s gommbákat raktam.)
Még mindig a szűrő körül lenne kérdésem. A legújabb olvasott információim szerint a szerves anyagok (például az algák, így a zöld-, vagy a barna-alga) általi szennyeződések a csepegtető cső nyílásainál komoly gondot jelentenek, mert annak eltömődését veszélyeztetik. Ezért azt javasolják, hogy ahol ilyen szennyeződésekkel kell számolni, ott érdemesebb lamellás szűrőben gondolkozni. Ami viszont fenn áll, hogy a hálós szűrőhöz viszonyítva az óránként átengedett vízmennyiség itt kisebb lenne, gondolom úgy 0,4 m3/h értékkel, ami az egyébként is kicsiny rendszerben uralkodó nyomás miatt figyelembe veendő lehet.
A másik felvetésem, hogy hálós szűrő esetében lenne e valamilyen házi megoldás, amit a szűrőbe téve a szerves anyagok megfoghatóak lennének és nem fogná le a víz átáramlását? (Vagy ezt felejtsem el?)
Mik a tapasztalataitok? Nem volna e érdemesebb azonnal csepegtető gombákban és LPE csőben gondolkozni?
Köszi. Igen, ilyesmire gondoltam mint "sufnituning". Bár nem tudom melyik lenne a célravezetőbb. Csepegtetőszalag idomra LPE csövet 32 alkalommal kellene rögzíteni. LPE idomra csepegtető szalagot viszont csak 16 helyen.
Majd szerzek valahonnan egy kics LPE 16-os csövet és megnézem, hogy hogyan menne fel csepiszalag idomra.
Szalaghoz nem értek, de ahhoz 17 mm-esek az idomok...
Szóval hivatalosan 16tok-3/4 KM-16tok T idom, arra 3/4-es karmantyú, arra 3/4 KM-es csepiszalag indító a 17 mm-es tokkal.
De rá kell próbálni... a 16-os hagyományos LPE tokra is úgy kell rátuszakolni a csövet. 2 mm biztos van benne. Ha rácsavarozod a szalagot lehet, az is tömít... ott úgy sincs nagy nyomás...
"ha mégsem, akkor párosítva kettőből mindig van megoldás...
tokos-menetes-hollandis-stb" Ezt akarom elkerülni. Mármint azt, hogy három dolog kelljen ahhoz, hogy el tudjak indítani csepegtető szalagot LPE gerincről.
Sajnos nincs olyan LPE "T" idom, amiről lehet csepegtető szalagot indítani.
Ezért kérdeztem, hogy "sufnituning" módon nem lehetne-e úgy összevariálni, hogy sima tokos 16-os LPE tokos T idomra rátenni csepegtető csövet. Vagy fordítva. Csepegtető cső tokos T idomra nem lehetne-e rászuszakolni valahogy 16-os LPE csövet? Így elég lenne egy idom is megindulni LPE csőről csepegtetővel, amúgy meg kellene három (T idom, karmanatyú, csepi indító.)
Azért gondoltam a 32-es KPE csövet, mert a nagyobb keresztmetszet miatt talán jobban lefolyik benne a víz, mivel csak gravitációs lesz a rendszer. Nagyobb tehetetlen tömegű lesz a rendszer. LPE cső gyengébb, sérülékenyebb. Uborka 2x6-7 méter uborkahálóra felfuttatva, paradicsom ugyanekkora területen 18 tő. Egyelőre ennyit. Most csinálok először ilyet. Lehet, hogy a későbbiekben mást is így fogok öntözni (paprika, cukkini, tök, dinnye, eper), ha beválik. Szalagok indítása: Uborka soron KPE csőből leágaztatva két sorban végig szalag, csapos indítóval. Paradicsomnál KPE gerincvezeték középen és tövenkénti leágazás. Több fajta paradicsom lesz, más-más vízigénnyel, ezért tövenként kell szabályoznom a vízmennyiséget. Mivel nem ajánlották a szabályozható gombákat, ezért minden tőhöz csapos indítóval terveztem.
Ha valami ötleted van egyszerűsíteni, szívesen olvasom. De nem szeretnék egy nem, vagy gyengén működő rendszert összerakni mert ha nem működik, csinálhatom újra...
A hordók összekapcsolása és hogy szűröd a vizet az rendben van. Miért kell 32-es cső? 20-as (szerintem LPE) is bőven megteszi.
Mennyi uborka és mennyi paradicsom? A paradicsom során is jó a 15 cm-es szalag. A gyökérzet mindenütt ott van, nem csak a tövénél. Legjobb amúgy két szalag a paradicsom sor két oldalán (kb. 20-20 cm-re a tövektől) futtatva.