Felejthetetlen volt, köszönjük! Az egyik legjobb hangulatú túra, melyen vala részt vettem. Kellemes meglepetés jelentett a gyönyörű táj, és fantasztikus érzés, hogy milyen szeretettel fogadtak bennünket a felvidéki magyarok! Na és a majális a célban, azt igen nehéz volt otthagyni. Kiürült végül a szák? :)
Jövő hétvégén az Őrségbe szeretnénk menni a jubileumi 75-ös távot teljesíteni.
Az autóban még van két hely. Péntek délutáni indulással és valószínűleg vasárnapi érkezéssel. (Esetleg még az Óbudavár 20 is beleférhet, ha van hozzá kedvünk).
Az útiköltség négy fő esetén 5000 Ft körül lesz oda vissza, ha autópályán megyünk.
Többen jelezték, hogy a vírusírtó szoftver veszélyes oldalnak minősítve a www.szondiemlektura.co.cc oldalt és nem enged tovább az emléktúra honlapjára.
Ez a probléma a Nod32 beállítása miatt jelentkezik. Az oldal természetesen nem vírusos, csak a megadott link egy ingyenes domai DNS-el, ami esetünkben átirányítja a felhasználót a http://gisserver.geographia.elte.hu/szondi
oldalra. Akinek tehát a fent leírt probléma jelentkezik, használja ez utóbbi linket vagy a nod32-ben kapcsolja kia HTTP-forgalom ellenőrzésének engedélyezése opciót!
Közel 80 indulóval került megrendezésre tegnap a II. Horthy Miklós emléktúra.
Reméljük, mindenki jól érezte magát! Köszönjük, hogy eljöttetek, és jövőre újra várunk mindenkit! Még azokat is, akik idén valamilyen oknál fogva nem a Felvidéket választották :)
Akár meg is fordíthatnád a dolgot, ne azt kérdezd meg, ki vállalna kísérést x túrán ekkor és ekkor, hanem hogy jelentkezzen bárki, aki vállalna, mondja el, hova és mikor menne, és oda jelentkezhet látássérült túrázó. Momentán én szívesen vállalok valakit a Kinizsi Százason, akár az egészen, akár résztávon.
Trasy: 10, 12, 15, 30, 50 km peo a cyklo tart: Sobotite, základná kola, 6.00 - 10.00 h Ciež: Sobotite, základná kola, do 18.00 h Iné: Pochod je zaradený do seriálu medzinárodných pochodov IVV Vedúci: Ing. Juraj Koba, 906 05 Sobotite 72, tel. d: 034-628 2716, 0904-212 381
Trasy: 50 km/1650 m, 35 km/1050 m, 25 km/850 m, 12 km 50 km: Častá - Píla - Zochova chata - Modranská Baba - Holint - Solonická dolina - Plavecké Podhradie - Plavecký hrad - Amon - Klokoč - Sklená Huta - Častá Kratie trasy sú odvodené z hlavnej 50 km. 12 km vedie cez rozhžadňu na Kukle. tart: Častá, pri Avanti, 6.00 - 9.30 h Ciež: Častá, futbalové ihrisko, do 18.00 h tartovné: 2 EURO Iné: gulá, spomienkový diplom, hudobná zábava Info: Marián Porkert, tel.: 0907-795 388, e-mail: porkert[zavináč]slovanet.sk
A középtávon nem egy embert láttam nagyon elkészülni, gyerekeket, akiknek szülei vittek ugyan, de talán nem eleget. A többség ennyi idő alatt nem áll át a plusz 20 fok emelkedésre, én sem.
Azt próbáltam jelezni, hogy egyszerűen meg lehetett volna oldani... Nem azt kértem, amit Nád Béla magától megtesz, hogy az Istállóskőre vigyen vizet.
A Karancson Rónabányára(? nem biztos) nem ígértek, mégis látták hogy nyári meleg van és folyamatosan vittek, hogy még hideg is legyen.
Látássérültekkel túráztam PMP3-on, illetve a Sárga teljesítménytúrán részt vettem:
PMP3:
Vasárnap, hárman elmentünk a Lipák István újabb teljesítménytúrájára. A kis csapatot Nagy Anikó, Jeremcsuk Isti és én alkottuk.Mindhárman az 50 kilométeres távot választottuk.Az első 20 kilométert nagyon ügyesen, gyorsan megtettük, annak ellenére, hogy helyenként el is tévedtünk. Nem volt könnyű a tájékozódás. Volt olyan kereszteződés, ahol hirtelen három irányba is el lehetett volna indulni, de sehol sem volt jel. Majd a nagy melegtől, Emma (kutya) elfáradt, szinte már csak vonszolta magát. Emma 20 és 30 km között már csak úgy jött mellettünk, hogy előre rohant, majd lefeküdt, mi lehagytuk, majd szóltunk hogy jöjjön már utánunk. Mikor elmentünk mellette, akkor mindig megvető pillantást vetett ránk, hogy ezek a bolondok még mindig csak mennek és mennek. Végül Anikó a 30 kilométeres táv végén kiszállt, ami célszerű volt Emma miatt. Igaz Lipák István sem hagyott túl sok választási lehetőséget, mert eléggé lelassultunk azzal, hogy Emmát ápolgattuk, így időben kicsúsztunk az ellenőrzőpontokról. Lipák végül Anikót elvitte Ócsára, az 50 kilométeres táv céljába. Istivel folytattuk a túrát, de nagyon ki kellett lépnünk. Elkezdtem egy gyors tempót diktálni, ami számomra még gyaloglás volt, de azon vettem észre magamat, hogy Isti ezt a tempót már inkább futja. Így inkább visszavettem a tempóból, hogy Isti is gyalogoljon. Végül, nagy küzdelmek árán teljesítettük az 50 kilométeres távot, de egyáltalán nem volt könnyű a 15 cm homokban végigmenni.
Na, de nem erről a túráról szeretnék igazán írni, hanem a Sárga teljesítménytúráról.
Sárga:
A Sárga teljesítménytúrára Szluka Lídia, Németh Orsi és Orsi kedvese Zsolt jelentkezett, mint látássérültek. Orsiék találtak maguknak kísérőt, így igazából velük nem is kellett foglalkoznom. A Sárga túrára még jelentkeztek ketten, de sajnos nem találtam nekik kísérőt, így nem tudtak eljönni. Magam pedig azért nem vállaltam, mert a hétvégén szerettem volna egyedül is túrázni, illetve a Sárga túra 70 kilométeres távja, a magyar nemzeti teljesítménytúra bajnokság része is volt, amibe még év elején be is neveztem. Lídiának találtam segítőt, Rudolf István személyében. Szóval a legjobb embert kapta Lídia.
Szombat este 11-kor találkoztam Rudival Esztergomban, ahonnan indult a 70 kilométeres táv.Nem sokat tudtunk beszélgetni, de láttam rajta, hogy nagyon izgatott, kicsit talán félt is a rábízott feladattól. Rudi, Börcsök Andrissal futott, így engem elég hamar lehagytak. Magam is igyekeztem minél jobb tempót diktálni, így elég hamar egyedül találtam magamat a sötét erdőben. Szinte végig egyedül mentem, mert túrázó nem volt, aki bírta volna a tempómat, a futók pedig utolértek, majd le is hagytak. Rudiék nagyon gyorsak voltak, reggel 7 óra 30 perckor már ott voltak Hűvösvölgyben. Eddig 50 kilométert kellett megtennünk a 70 kilométeres távból. Én csak 8 óra 15-re értem be, de ez magamhoz képest ragyogó idő. Igazából úgy terveztem, hogy Hűvösvölgybe 9 óra körül fogok beérni, így tényleg elégedett voltam magammal.
Hűvösvölgybe mikor beértem, pont akkor rajtoltak a 18 kilométeres távon Lídiáék. Bár a rajthelyre, nekem nem kellett volna mennem, de biztosra akartam menni, hogy minden rendben van-e Lídiék indulásával. Illetve a rendezőket tájékoztattam arról, hogy fognak még jönni Orsiék négyen. Kértem őket, hogy segítsenek nekik nevezni, majd megtalálni a jelzést, vagyis pályára irányítani őket. Biztos, ami biztos még Orsit is felhívtam, hogy körülbelül mikor fognak indulni. Így, ha már megálltam, akkor már cipőt is igazítottam, táskámból is elővettem némi frissítőt. Így az 50 kilométer után, jól esett ez a 10 perc pihenő.
Rövid időn belül utolértem Lídiáékat, majd el is mentem mellettük. Igyekeztem gyorsan menni, de egyre meleg lett, ami rendkívül hátráltatott. Éreztem, hogy egyre lassabb vagyok, de amit tudtam, azt mind beleraktam a tempómba. Az utolsó 8 kilométeren már pokoli hőség volt. Mikor Budaörs fölé értünk, akkor konstatáltam, hogy ez az utolsó 7 kilométer nem lesz sétagalopp Lídi számára. Az ösvény nagyon leszűkült, baloldalt meredek lejtő, helyenként szakadék. Sok helyen kavicsos, illetve nagyobb kődarabok voltak útban, és akkor még nem is beszéltünk a rengeteg kidőlt fáról, amiket sora át kellett lépni. Mikor a Török-ugratóhoz értem és megláttam, hogy milyen itt a terep, akkor gondoltam magamról, hogy micsoda hülye vagyok, hogy ezt a túrát ajánlottam nekik, mert ez az egy kilométeres szakasz mindnyájunk számára nehéz volt. Meredek emelkedőn kellett felmenni, szűk peremen, jobb oldalt 10 méteres szakadék, rengeteg rozoga lépcső, ahol pedig nem volt lépcső, ott a labilis kődarabokkal kellett megküzdeni. Végül 12 óra 43 perc alatt megcsináltam a távot, így a bajnokságban megkaptam a maximális pontszámot erre a túrára.
A lényeg most következik, tulajdonképpen az, amiért tollat ragadtam.
A célban még ott voltak a terepfutók, árnyékos helyen beszélgettek, némelyikük aludt. Bár teljesen kész voltam, se enni, se inni nem tudtam, még beszélgetni se nagyon, de hallgattam a terepfutók beszélgetéseit. Körülbelül nyolcan, Lídiről és a Rudiról beszélgettek. Arról, hogy ki mit látott, hol találkoztak velük, hogyan mentek. Mindegyikük csak ámuldozott, hogy ilyen terepen bevállalni egy látássérült túrázót, nem kis feladat. Többen mondták azt, hogy kizárt esett, hogy végig jöjjenek, valahonnan biztos le kell majd hozni Lídit. Bevallom, magam is kételkedtem a teljesítés sikerében, sőt azon gondolkoztam, hogy hol tudom majd megközelíteni a túra útvonalat kocsival, ahol áttudnám venni Ruditól Lídit. Közel két órát pihentem az árnyékban, mikor elhatároztam, hogy felhívom Rudit, hogy hogyan állnak. Mikor Rudi azt mondta, hogy csak három kilométer van hátra, akkor alig hittem a szememnek. Ez azt jelentette, hogy a hét kilométeres brutális szakaszból, megtettek már négy kilométert.Igazából azt vártam, hogy azt kapom válaszul, hogy még van 6 kilométer. Nagyon meglepődtem! Ekkor konstatáltam, hogy voltaképp még egy óra és bent is lesznek a célban. Így pihenhettem még egy órát, majd tényleg megjöttek egy órán belül. Lídin láttam, hogy nagyon elfáradt, de nagyon örült, hogy sikerült teljesítenie az első teljesítménytúráját. Rudin is látszódott, hogy nagyon boldog, mert titkon elárulta, hogy ő sem gondolta volna, hogy végig tudnak jönni, ezen a köves, szakadékos talajon. Rudi is csak ájuldozott és mesélt, hogy milyen ügyesen tudtak menni. Végül a célban Lídi evett egy-két kenyeret, majd elbúcsúztunk Ruditól, és Lídit elvittem kocsival a Déli pályaudvarig, ahol fel tudott szállni a metróra.
Mikor hazaértem gyorsan lefürödtem és lefeküdtem aludni, de tudtam, hogy Orsiék még kint vannak a pályán. Így, hogy láttam Lídi sikerét, biztos voltam benne, hogy Orsiékkal sem lesz semmi gond. Majd, nem tudom mikor, Orsi felhívott, hogy sikeresen megérkeztek a célba. Ugyan két-három percig beszéltünk a telefonban, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miről, mert teljesen kómás voltam. De örültem, hogy épségben megérkeztek.
Zárszóként megszeretném jegyezni, hogy nagyon örültem, hogy nem én kísértem Lídit, hanem Rudi volt a segítő. Úgy gondolom, hogy ha én kísértem volna végig, akkor csak arról beszélnének a terepfutók, hogy volt egy srác, aki végig kísért egy vakot. De most, arról beszélnek, hogy Rudi milyen nagy tettet vitt véghez. Ez azért fontos, mert Rudi végig is futhatta volna a távot, 10 órakkor beért volna a célba és 12-kor már a gyenesdiási lakásában sörözhetett volna. Ehelyett vállalta a kísérést, vállalta, hogy késő délután, esti alvás nélkül kell még hazavezetnie 150 km-t.
A LÁSS számára, talán ez volt a legnagyobb reklám a terepfutók és teljesítménytúrázók irányába.
Bízom benne, hogy Rudi példamutatása erőt fog adni másoknak is, hogy vállaljanak kísérést.
Bokorban voltak szörpök is,meg tea is,bár egyik se hideg,mégis folyadék. A meleg tea meglepően jól esett nekem. Ettől függetlenül,a faluból kifelé minden nyomós kútnál megálltunk Tincával fejet hűteni :)
Sas bércre nekünk is elfogyott majdnem mindenünk. A maradékot is csak azért nem ittuk meg,hátha ott se lesz víz... de volt :)
