Keresés

Részletes keresés

A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.25 -1 1 685911

Kihúzod a konnektort a gugli és a fészbúk szervertermében

 

Az a konnektor jobban van védve, mint Fort Knox....

 

Előzmény: Pomber Béla (685899)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685910

Most olvastam legjobb barátunkon, a wikipedián, hogy a libanoni-szíriai bevándorlók száma az USA-ban ma kb. 800 ezer fő, de ennél jóval több, ha a leszármazottakat is beleszámítjuk.

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685909)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685909

Az arányuk az össznépességhez mérve valóban kicsi, de az abszolút számuk igen nagy.

 

Pl. csak a libanoni-szíriai bevándorlóknak volt vagy három történelmi hulláma az USA-ban: 1945 környékén, aztán a 70-es években, végül pedig éppen mostanság. Az első két hullámban még jobbára a keresztények domináltak, mint az igen számottevő, Latin-Amerikába irányuló libanoni-szíriai bevándorlásban is (pl. Brazília, Chile, Mexikó, Panama, Kolumbia), ma azonban a moszlimok viszik a prímet, hiszen keresztény már alig maradt Libanonban és Szíriában, részben éppen az USA-ba, Latin-Amerikába irányuló kivándorlásuk folytán. 

Előzmény: methylcytosine (685905)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -1 0 685908

Nincs megtiltva az ellenkezője, annyi a kijelentés, hogy a polgárok készen állnak valamire. 

Előzmény: merigazoi (685906)
Pomber Béla Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685907

Attól függetlenül ezekből a virtuális javakból elég jól élnek ebben a materiális világban.

 

Erről szólnak a virtuális javak. A tulipánhagyma részvényekből is piszok jól lehetett élni egész az összeomlás pillanatáig...

Előzmény: Kisülés Volta (685900)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685906

a magyar alkotmány kimondja, h

 

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

 

miért nem indul eljárás azok ellen a politikusok ellen akik európai birodalmat propagálják?

miért cinkos a kormány ezekkel az államellenes tevékenységet szervezőkkel?

Előzmény: merigazoi (685904)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685905

Azért sokkal kisebb a semirekellő afrikaiak, muszlimok aránya USAban.

Nekik a legnagyobb tehet a 17. 18 században odahurcolt rabszolgák leszármazottai. Latinokat szerintem be tudnák integrálni, mert oda jellemzően mindenki dolgozni megy, nincs végtelenített segíjke. A marxizmus még nem vette el teljesen az amerikaiak eszét, mint európában,  bár jó úton vannak oda.

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685902)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685904

én azt nem értem, miért nem indítanak eljárásokat az ilyenek ellen (mindenhol) az államrend elleni összeesküvés miatt.

Előzmény: emzéperhk (685885)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685903

nem azok? mondja a francia, a gyarmataikkal? az afrikai háborúival az aranyért, olajért, gyémántért

 

Előzmény: Léjjjzer (685901)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.25 0 3 685902

Az USA-ban is van ám bőven afrikai és ázsiai bevándorló Haititől Kubán át Afganisztánig meg Libanonig. Meg Obamáig.

Előzmény: methylcytosine (685898)
Léjjjzer Creative Commons License 2021.11.25 0 5 685901

Európa, mint önmaga karikatúrája

 

Nem véletlen, hogy az EU-országoknak évek óta nem sikerül a Migrációs Paktumról dűlőre jutniuk egymással. A helyzetükből adódó különbségeik mellett ugyanis mélyen húzódó ideológiai nézetellentétek is nehezítik a dolgukat. Október elején például a 27-ből 12 tagállam azzal a kéréssel fordult a Bizottsághoz, hogy az támogassa finanszírozással az EU külső határain építendő „fizikai korlátokat”. A brüsszeli testület elnöke ezt felháborodva utasította el, mondván: az Unió nem fog pénzt adni falakra és szögesdrótokra. Az EU Tanács elnöke viszont megjegyezte, hogy „jogilag nem lenne akadálya”. Hasonló csörték játszódnak le Németországban. A Zöldek szerint a visszatoloncolás elfogadhatatlan, a migránsokat át kellene venni és szétosztani az EU-ban. Az ügyvivő belügyminiszter viszont úgy véli, ezzel csak lovat adnánk Lukasenka alá, inkább a határok biztosításában kellene segíteni Varsónak. A francia Európa-ügyi miniszternek sikerül egy személyben megjelenítenie az ellentétes elképzeléseket. Clément Beaune szerint fontos, hogy a határok hatékonyak legyenek, és ez egy „európai dolog”, de nem szögesdróttal, mert „az már nem mi vagyunk”. A határon minden nyomásnak ellenállunk, szól Beaune, de aki mégis átjut, annak az ügyét megvizsgáljuk.

https://www.portfolio.hu/global/20211125/a-mini-migransvalsag-telibe-talalta-az-eu-achilles-sarkat-512298

 

Az idióták uniója. 

Kisülés Volta Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685900

Ezek nem materiális javak, hanem virtuálisak, még csak nem is készpénz, hanem felfújt részvény árfolyamok.

 

Attól függetlenül ezekből a virtuális javakból elég jól élnek ebben a materiális világban.

Annyira jól, hogy a leggazdagabbaknak űrtúrizmust szerveznek, semmihasznotnemhozó luxuscikkeket fejlesztenek. Egyszerűen azért, mert annyi pénzük van hogy már el sem tudják költeni. 

A pénz a pénzt vonzza, a szegénységtől pedig menekül. 

A fenntartható gazdasági növekedésről beszélünk miközben a környezetünk megóvására gondolunk.

Az emberek javainak az elvonását kellene kisebb ütemben növelni, akkor talán nem kerekednének vándorútra a pénz nyomában.

Természetesen a migráció hasznát is az embercsempészek, Soros féle NGO-k fölözik le. 

Előzmény: Pomber Béla (685899)
Pomber Béla Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685899

Mondják, a világ 8 leggazdagabb emberének több vagyona van, mint a Föld szegényebbik felének összesen.

 

Kihúzod a konnektort a gugli és a fészbúk szervertermében és ez a vagyon el is párolgott, de szó szerint 0 lesz belőle.

 

Ezek nem materiális javak, hanem virtuálisak, még csak nem is készpénz, hanem felfújt részvény árfolyamok.

Előzmény: A pupák pék pókja (685889)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 3 685898

Latin Amerikában nagyságrendekkel jobb a helyzet, mint Afrikában vagy a közel keleten. A népszaporulat is sokkal alacsonyabb.

Az USA 1000x jobban jár a latin bevándorlókkal, mint mi az afrikaiakkal.

Előzmény: beauvois (685897)
beauvois Creative Commons License 2021.11.25 -2 2 685897

ha a világ legszegényebb 2 mrd embere letenné az iszlámot, nem csinálna annyi gyereket és elkezdene tanulni meg dolgozni, akkor is megszünne az éhinség.

 

És ugyanezt kellene Latin-Amerika keresztény népességének is tennie.*

De sem az iszlám sem a keresztény egyházak nem támogatják a családtervezést.

 

*ott is az megy, ami Afrikában/Közel-Keleten, csak onnan az USA-ba akarnak bejutni.

Előzmény: methylcytosine (685894)
beauvois Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685896

Mondják, a világ 8 leggazdagabb emberének több vagyona van, mint a Föld szegényebbik felének összesen.

Ha az ő vagynukat szétosztjuk, akkor már 100%-al lehet emelni az életszínvonalát 4 milliárd embernek !

 

És akkor 4 milliárd ember mindegyikének lesz egy Microsoft, 1 Tesla, 3 Google, 1 Facebook meg 4 CocaCola és 2 GM részvénye.

 

Tök jó, de mit fog vele csinálni? Vesz 100 kiló rizst a Tesla részvényért. Mit csinál, ha az elfogy?

 

Amúgy ha ekkor összegű keresletet hozol létre, abból brutál infláció lesz.

 

Aztán egy év múlva jöhet a következő vagyondézsma.

Előzmény: A pupák pék pókja (685889)
Szilvaszedő.Dalénekes Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685895

Új szupervariánst fedeztek fel, kimagaslóan erős mutációs képességgel

A koronavírus egy újabb variánsát fedezték fel Afrikában, ami kimagaslóan erős mutációs képességgel bír, így megkerülheti az emberi test védelmi vonalát, új löketet adva a világjárványnak.

EGYELŐRE CSAK TÍZ ESETRŐL TUDNI HÁROM ORSZÁGBAN, MINDAZONÁLTAL A TUDÓSOK KONGATJÁK A VÉSZHARANGOT A MUTÁCIÓI MIATT

methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685894

A világ leggazdagabb embereinek a vagyona nem átkonvertálható rizzsé meg húsá. Az nagyrészt csak farokméregetés.

Egyébként meg ha a világ legszegényebb 2 mrd embere letenné az iszlámot, nem csinálna annyi gyereket és elkezdene tanulni meg dolgozni, akkor is megszünne az éhinség.

Előzmény: A pupák pék pókja (685889)
najahahu Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685893

És erről a  "testvéri"  segítségnyújtásról szól a több ezer milliárdos  IMPEXES  történelem,  hogyan  síbolták ki a magyarok által megtermelt  vagyont Nyugatra,  hogy aztán majd abból a kilencvenes években bevásároljanak a privatizációnál....

Vagyis  pénzt adtunk azért, hogy megvegyék alólunk az országot, miközben a kádári  adósság  meg a nyakunkon maradt....

 

 

Így kell ezt  kellően nyugati-elengánsan véghezvinni szemrebbenés nélkül....

Előzmény: Harminckétnevemvolt?????? (685890)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685892

A polgárháborús KÍNA küldött ide pénzsegélyt (dollárt)

Előzmény: Harminckétnevemvolt?????? (685890)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685891

Összekevered a vagyont (egyszeri és mondjuk GÉPEKBEN és szervezeti struktúrákban, tervtárakban, üzleti kapcsolatokban van) a jövedelemmel, ami (jövedelem) egy folyamatos áramlás.

 

A vagyon teszi a polcokra a dolgokat NAP MINT NAP, ha szétosztod (hogyan? mindenki kap a tervtárból egy lapot?) akkor a polcok üresek lesznek...

Előzmény: A pupák pék pókja (685889)
Harminckétnevemvolt?????? Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685890

Akkor az őseink évszázadokon át hadikommunizmusban éltek, mert csak annyit fogyasztottak, amennyit megtermeltek.“

 

 

 

 

 

 

 


Sajnos ez így nem igaz! Ugyanis a ll. vh után először jóvátételt kellett fizetni a szovjet felszabadítóinknak,  azután pedig testvéri segítséget  kellett nyújtani a szocializmust építő barátainknak szerte a világban! 
Ezért aztán jutott is, maradt is.

Előzmény: verkri (685882)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.25 -1 1 685889

Mi volna, ha azzal kezdenéd, hogy lemondod internet előfizetésed, kikötteted a villanyt, vizet, gázt....

 

Nem ott kell kezdeni...

 

Mondják, a világ 8 leggazdagabb emberének több vagyona van, mint a Föld szegényebbik felének összesen.

Ha az ő vagynukat szétosztjuk, akkor már 100%-al lehet emelni az életszínvonalát 4 milliárd embernek !

 

Mások úgy mondják, hogy 1% kezében van a világ vagyonának 99%-a..

 

Sajnos az a baj, hogy senki nem mer leásni a bajok gyökeréig, és csak tüneti kezeléseket vagyunk képesek végezni.

 

 

Előzmény: DIDORO_2 (685883)
najahahu Creative Commons License 2021.11.25 -1 1 685888

Ma még  aktuálisabb a mondás:

 

„Az éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket,

hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.”.   ( Teréz Anya) 

Előzmény: Kisülés Volta (685875)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -2 1 685887

Nem, ezt úgy nevezik, hogy önellátó társadalom. A magyar paraszti közösségek még a XX. században is ilyenek voltak.

Előzmény: DIDORO_2 (685884)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -2 1 685886

Mi köze ennek a túlfogyasztáshoz?

Előzmény: DIDORO_2 (685883)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685885

Megkapjuk, hamarosan. 

A segghülye baerborck külügyminiszterségével felálló új mürkülisztáni qrmány ugyanis most már nyíltan hirdeti, hogy EEÁ- akar, mindenáron és bármi áron. 

 

https://www.sueddeutsche.de/politik/ampel-koalition-vertrag-1.5472576

 

A jelenlegi nemzetállamok társadalmait, a társadalmi kohéziót invazív muszlim csürhe tíz-  vagy százmilliós betelepítésével tervezik szétverni. Nem véletlen, hogy a drágabógárúr már régóta hirdeti a klubrádióban a Mo.-ra legalább 2 millió azonnal beimportálandó muszlim szükségességét és szükségszerűségét. 

Előzmény: methylcytosine (685881)
DIDORO_2 Creative Commons License 2021.11.25 -1 0 685884

Igen, de ebből kb 20 ezer éve kiléptünk....

 

úgy hívták ősközösség,

Előzmény: verkri (685882)
DIDORO_2 Creative Commons License 2021.11.25 -1 3 685883

"És mindezek mögött a fejlett világ lakosságának mértéktelen túlfogyasztása áll, aminek a lehetőségét az egész világ erőforrásainak pazarló felélésével szükséges megteremteni."

 

Igazad van.

 

Mi volna, ha azzal kezdenéd, hogy lemondod internet előfizetésed, kikötteted a villanyt, vizet, gázt....

Előzmény: verkri (685877)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -3 0 685882

Akkor az őseink évszázadokon át hadikommunizmusban éltek, mert csak annyit fogyasztottak, amennyit megtermeltek.

Előzmény: methylcytosine (685881)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685881

Ezt hivják piacgazdaságnak, hogy van áru a boltokban. Amit ti akartok az a zöld hadikommunizmus.

Előzmény: verkri (685880)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -1 0 685880

Pont ez a túlfogyasztás egyik eleme. Sokkal több élelmiszer kerül előállításra a fejlett országokban, mint amennyit elfogyasztanak, és még így is népbetegségnek számítanak az elhízás, és az ezzel kapcsolatos egészségügyi problémák.

Előzmény: methylcytosine (685879)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685879

Ez nagyon jól hangzik, a foximaxin, a CEUn biztos nagy sikert aratnál vele csakhogy tényszerű alapja kb annyi van, mint a laposföld elméletnek.

A valóságban, ha a fejlett világ túlfogyasztana, akkor nem lenne élelmiszerfelesleg, amivel Afrikát etetik.

Előzmény: verkri (685877)
SzLajos2 Creative Commons License 2021.11.25 0 2 685878

"A migráció mai okai ui.:"

 

Persze, és még véletlenül sem a 20-30 évente duplázódó lakossásszám!  Tudod én is a vízhiány miatt öregszem, és az iszlám miatt nem hentergek 18 éves csajokkal.

 

Előzmény: Carina_S (685872)
verkri Creative Commons License 2021.11.25 -4 0 685877

És mindezek mögött a fejlett világ lakosságának mértéktelen túlfogyasztása áll, aminek a lehetőségét az egész világ erőforrásainak pazarló felélésével szükséges megteremteni.

Előzmény: Carina_S (685872)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.25 0 3 685876

szerintem meg egy oka van: a mértéktelen szaporodás. ami a kibocsátó területek primitv törzsi kultúrájából ered. ennek megváltozatatása kőkemény katonai diktatúrával is évszázadokat venne igénybe. lilaködös demokáré exporttal meg kb sose.

Előzmény: Carina_S (685872)
Kisülés Volta Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685875

Ha nem lennének szegények, nem vándorolnának sokezer kilométert.

Mennek a pénz, a jólét után.

A világ népeinek kifosztása már olyan mértéket öltött, hogy a szegény országban élők természetes léte került veszélybe. A pénz kiszivattyúzása, a telhetetlen gazdag bendők kielégítése soha nem látott szegénységet okoz a világ nagy részén.

„Az éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.” Teréz anya

A jövedelmi különbségek akkora méreteket öltöttek, hogy a szegény országokban élő embereknek megéri megindulni nyugatra. 

Könnyen lehet hogy vallási, politikai okokból még támogatást is kapnak hogy a migrációjukkal nyomást gyakoroljanak Európára.

Az NGO-k a brüsszeli korrupt bürokraták mind mind azt a láthatatlan, háttérbe bújt feneketlen, telhetetlen bendőt szolgálják, ami a szegényektől a gazdagokhoz  szivattyúzza a megélhetés forrásait.

Előzmény: crow_csíííz (685874)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685874

Amiről 95%-ban a korrupt, agresszor kormányaik és ők maguk tehetnek..!

Előzmény: Carina_S (685872)
godday Creative Commons License 2021.11.25 0 3 685873

* iszlamista elnyomás,

 

Nem az iszlám elől menekülnek, ők maguk az iszlám.

Előzmény: Carina_S (685872)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685872

A migráció mai okai ui.:

 

* szegénység,

* vízhiány,

* háborúk,

* iszlamista elnyomás,

* élelemhiány,

* gyengélkedő egészségügyi ellátás

 

a migrációt kibocsátó területeken.

Előzmény: Carina_S (685871)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685871

Az itt a tekintetben annyiban nem OFF, hogy azt a benne lévő olyan ősföldrajzi térképek miatt tettem be, amelyen rajta van az, hogy hol volt régen tengeri átjáró hajózócsatorna a Szaharai-Atlasztól délre a Szaharában, ami alatt a mai rejtett vízkincsek természetes tározói meghúzódhatnak.

 

Mert ne feledjük ha ezt a föld alatti tározókban lévő hatalmas nagy szaharai vízkincset sikerül felszínre hozni és a vízutánpótlását megoldani (nemcsak 60 évre, hanem több évszázadra is!!!), akkor a migráció és az afrikai szegénység egyik helyi okát is sikerül felszámolni!

Előzmény: SzJ2 (685869)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 3 685870

Hagyni kell a jelenlegi Orbán-kormányt a helyén, mert bárki kerülne a helyére, az csak ellenzéki lehet, akik első lépésként lebontanák a határzárat, utána pedig jönne a káosz: migráció minden mennyiségben, a migránsok még a kulcslyukat is kilopnák az zárakból, rabolnának, fosztogatnának, erőszakolnának, gyilkolnának, a nyakunkon élősködnének, vagyis fenekestül felforgatnák az egész országot!!!

 

Se MSZP, se LMP, se Momentum, se Együtt, se PM, se DK, se Kétfarkú Kutyapárt, se más apró csalópárt, de még a Jobbik sem kell!!!

 

Csak és kizárólag FIDESZ-KDNP kormány kell, 2/3-os minősített többséggel, és a 2/3 a kezükben a furkósbot, amellyel szükség esetén oda lehet vágni a brüsszeltsta EU-pártiaknak és a Soros-féle maffiaklánnak!!!

Előzmény: Legelész (685843)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685869

OFF

Jo volt a multkori Odusszeuszos oldal.Azota is olvasgatom.

ON

Előzmény: Carina_S (685868)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685868

Nem a mostani kormány árt Magyarországnak, hanem az általa 2010-ben leváltott hazug Gyurcsány-Bajnai kormányok!!! Más nyelven az Ördög (Gyurcsány Ferenc) és az Ördög ügyvédje (Czeglédi Csaba)! No meg az akkori és korábbi cinkostársaik: Bajnai Gordon, Kóka János, Gergényi Péter, László Csaba, Molnár Lajos, Medgyessy Péter, Békesi László, stb. ... .. .

 

(Közülük is a legkártékonyabbak alá vannak húzva.)

Előzmény: Legelész (685843)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 0 685867

Brhkzslbtfrg*!, Ne átkozd a kormányt!!!

Előzmény: Legelész (685843)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.25 -1 2 685866

Hagyni kell ezeket a folyamatokat úgy ahogy vannak...

 

Előbb fel kell építeni a kerítést Szcsecsintől Triesztig...

Aztán hadd hadd játszák le a meccseiket az iszlamisták az LMBTQ-val....

 

 

Előzmény: Carina_S (685865)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.25 0 1 685865

Hagyni kell ezeket a folyamatokat úgy ahogy vannak... Az evolúció apránként szépen kiválogatja  az életképesebbeket, a többi meg legalább már nem fog a nyakunkra jönni és ajvékolni -- ebben az életben!!! -- hogy nincs pénze és segítsenek rajta. ;-)))

Előzmény: methylcytosine (685864)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.24 0 1 685864

ezek ilyen szar törzsi háborúk. egyik törzs kiirtja a másikat. a győztes Nobel békedijat kap.

a túlélők jönnek euba

Előzmény: SzJ2 (685861)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.24 -1 2 685863

Még jó, hogy a V4-ek pünkt most fejezték ba a migrációval kapcsolatos tanácskozást...

 

Lehet hogy tudnának tanácsot adni...

De hát a FejlettNugatnak túl nagy arca van ahhoz, hogy elfogadja.

 

 

Előzmény: crow_csíííz (685862)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.24 0 2 685862

Gondolom a tanácskozás végeredménye max. az lehet, hogy : sűűűűrgösen és azonnal fogadjanak be a tagállamok mielőbb migrancsokat, hogy ez ne fordulhasson elő máskor... DE ELŐ FOG, mert jóval több a meghívó levelek alapján próbálkozó, mint akiket valaha is kezelni tudna ez a katyvasz...! :(

Előzmény: A pupák pék pókja (685859)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.24 0 3 685861

ott van beke meg rend ahol vaskézzel vezetik az országot.

Előzmény: methylcytosine (685846)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 -1 1 685860

Most már tényleg  meg kéne állítani ezt a cirkuszolást.  KATONAI erővel.

És az összes  csempészt statáriálisan  elítélni. Ha kell, valóságos életfogytiglanra.

Teljes bekeményítés kel az NGO-kkal kapcsolatban is.

Nehogy már más  kontójára és más  nyakára hordják a migránsokat, ők meg élik világukat..

 

Az összes migráns után , akiket beutaztatnak, fizessenek    migránsonként  évi 50 ezer  eurót.

Innentől úgy elhúznák a csíkot, mintha  nem is lettek ott volna soha....

Előzmény: A pupák pék pókja (685859)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.24 -1 0 685859

31 ember megfulladt a La Manche csatornán... Migránsok voltak.

 

Macron válságtanácskozást hívott össze az EU-s miniszterek számára.

 

 

 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.24 0 1 685858

A görögök valószínűleg kevésnek találják a becsónakázó és betrappoló ínvazív muszlim csürhe léccámát mert repülővel is hordják Kabulból.

 

Greece again takes in dozens of Afghan refugees

 

Nem megerősíthető twitter-csatornákon megjelenő "hírek" szerint mostanában NAPI 20-25E migráns indul el Afganisztánból, zömében ajrópa felé. A török-iráni határról hivatalos adatok nincsenek, a kiszivárogtatások szerint óriási tömegek vannak a határnál és napi többezer illegális belépés. 

Tavaszra nagy szarvihar lesz. 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.24 0 1 685857

A szomáli agresszív muszlim csürhe közben folyamatosan ostromolja  a görög szigeteket.

Ahogy azt mostanában megszoktuk betörnek az első útjukba kerülő templomba. Na meg közben levelezgetnek a helszinkibuzulcság helyi hazaárulóival. 

 

Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -7 0 685856

 "nálatok" ui. az a bevett sunyi szokás, hogy ha valaki(K) nem állnak kötélnek az aljas migrabetelepítési tervekhez, azok ellen rövidesen vagy kötelességszegési koncepciós pereket, VAGY (ami méghatásosabb.!) lopási & korrupciós pereket varrtok a nyakukba.!?

 

Ha a migránsbetelepítő Merkel koncepciós pereket varratott a királyod nyakába, akkor a királyod miért imádkoztatott téged térdepelve Merkel győzelméért?

Előzmény: crow_csíííz (685854)
A fékezhetetlen agyvelejű Creative Commons License 2021.11.24 0 2 685855

Nyilván ránézésre nem tudhatjuk BIZTOSAN, de hát már a régiek megmondták, a szem a lélek tükre.

Előzmény: corvi01 (685800)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.24 0 6 685854

Fura, azaz nem meglepő, h szándékosan kevered a gazdaság stratégiai kérdéseit a migrancsimporttal, "nálatok" ui. az a bevett sunyi szokás, hogy ha valaki(K) nem állnak kötélnek az aljas migrabetelepítési tervekhez, azok ellen rövidesen vagy kötelességszegési koncepciós pereket, VAGY (ami méghatásosabb.!) lopási & korrupciós pereket varrtok a nyakukba.!?

Előzmény: Legelész (685853)
Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -8 0 685853

"azt reméli, hogy egyenes, következetes és nemzetérzelmű politikájukkal hatást tudnak gyakorolni Brüsszelre "

  

Ezt sulykolja itthon a híveinek. Közben folyamatosan bratyizik a migránsimportőr Merkellel és kinyalja a német autós multik valagát. Ezekben a hetekben derül ki, hogy a király meztelen. Infláció, forintlerohasztás, nyakló nélküli eladósodás. A migránsozás kevésnek tűnik.

Előzmény: crow_csíííz (685851)
Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -9 1 685852

A magyar min.elnök a kétfedelű beszéd és a pávatánc mestere. 

 

"Ki az akcióképes? Aki kilépett vagy aki bent maradt? Az az akcióképes, aki kilépett, az tudja megvédeni az emberek életét, egészen egyszerűen megelőztek minket a britek, akik kiléptek. Ez egy nagy lecke, lesz miről beszélni az uniós csúcson "

 https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201204/orban-viktor-az-eu-s-kilepes-elonyeirol-beszelt-ma-reggel-460338

 

Azt láthatjuk régóta, hogy a magyar min.elnök kihasználja az Eu töketlenségeit a maga javára, uralma fenntartására. Ilyen a migránsügy. 

Előzmény: A pupák pék pókja (685849)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.24 0 4 685851

Ha nem tetszik neki, lépjen ki -- amivel amúgy is régóta fenyegetőzik.

 

Kamu!

Orbán abban hibás, hogy azt reméli, hogy egyenes, következetes és nemzetérzelmű politikájukkal hatást tudnak gyakorolni Brüsszelre az egész európai nép számára jobbító és megújuló irány elérése céljából! De EZEKTŐL::!? Felejtős... :-(

Előzmény: Legelész (685845)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.24 0 3 685850

Ezt csak ők szeretnék, ezért vizionálják minduntalan..!

Előzmény: A pupák pék pókja (685849)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.24 -1 5 685849

Ha nem tetszik neki, lépjen ki -- amivel amúgy is régóta fenyegetőzik.

 

Idéznél egy ilyen fenyegetőzést?

 

 

Előzmény: Legelész (685845)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.24 0 6 685848

Nostradamus hozzád képest futyafaxsza, viszont neki szinte mindenben igaza lett, ellentétben veled...

Előzmény: Legelész (685843)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 2 685847

Nem kellett volna  ezt a NOBEL-Békedíjat  létrehozni..

 

Ennél megosztóbb díj nincs a világban...

Előzmény: methylcytosine (685846)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.24 0 1 685846

Korábban beszélgettünk itt a Nobel békedijról. Ez a cikk is alátámasztja a korábban leirtakat

https://www.portfolio.hu/global/20211124/a-fronton-iranyitja-a-hadmuveleteket-etiopia-nobel-bekedijas-miniszterelnoke-512540

 

Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -8 1 685845

"Vagyis egyértelmű Brüsszel  diszkriminatív, kettősmércés  aljassága."

  

Ez is egy lehetséges értelmezés. A valóságban felmérhették, hogy a magyar király a határőrizetet mindenképp fenntartja, mert azon alapul a börtöntől rettegő választási stratégiája. Ha nem tetszik neki, lépjen ki -- amivel amúgy is régóta fenyegetőzik.

 

 

Előzmény: najahahu (685840)
Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -8 1 685844

"Mert barmok ülnek Brüsszelben.

 A  Schengeni határvédelmet  alárendelték az eszement migránstámogatásnak. "

  

Merkel vezetésével, akinek a győzelméért az itt hőbörgők, Orbán parancsára, térden állva imádkoztak. 

Előzmény: najahahu (685831)
Legelész Creative Commons License 2021.11.24 -10 1 685843

A kormányváltás után csupa pozitív változás várható.

- Megtudjuk a valódi számokat (migráció, COVID-járvány, államadósság, stb.)

- Megszűnik a migránscsempészet (egy-egy felborult furgon árulkodik a virágzó üzletágról és a feltételezhető hivatalos közreműködésről)

 

Előzmény: najahahu (685842)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 4 685842

najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 4 685841

Egyértelműen megérdemli Brüsszel, hogy  napi 5000  migránst  elszállítsuk Brüsszel központjába, és ott szélnek eresszük.

Előzmény: A pupák pék pókja (685839)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 7 685840

Vagyis egyértelmű Brüsszel  diszkriminatív, kettősmércés  aljassága.

Előzmény: A pupák pék pókja (685839)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.24 -1 1 685839

Brüsszel:

 

Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.24 0 2 685838

“A migránscsempészés elleni küzdelem

A migránscsempészés jelentős fejlődésen ment keresztül 2015, vagyis a migrációs válság kezdete óta.

Az Europol és az Interpol adatai szerint a migránsok több mint 90%-afizetett csempészeknek az Európába való eljutásért.

A migránscsempészés tehát igen jövedelmező és ráadásul alacsony lebukási kockázattal járó üzletágnak számít a bűnszervezetek világában. Becslések szerint 2015-ben ez a bűnözői tevékenység világszerte 3–6 milliárd EUR forgalmat, 2019-ben az Európai Unióba vezető tengeri útvonalakon pedig több mint 200 millió EUR forgalmat generált.

 

 

 

 

 

Előzmény: emzéperhk (685836)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 4 685837

Amivel aztán ezek a balgák a polgárháborúk  véget nem érő sorozatát alapozzák meg.

Én mindezeknek a balgáknak előírnám, hogy aztán  ebben az országban kell leéljék az életüket,  nem lesz  menekvés más országba, mert  elfogyott nekik a politikai levegő, és csadort kell húzniuk !

Akkor bizony  alá kell vetniük magukat annak a politikai kurzusnak, aminek megágyaztak ! Ha tetszik nekik, ha nem. Mert figyelmeztették őket, hogy ez lesz a vége, és azok a figyelmeztetők előre szóltak, hogy nem kérnek belőle.

De nem hallgattak rájuk. Hát akkor most legyen kötelező ezeknek a barmoknak itt leélni az életüket, miközben mindenki más  el fog költözni....

Előzmény: methylcytosine (685832)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.24 0 3 685836

emlékezzünk, hogy mi volt 15-ben! Egy rozoga halászbárkán evickélőket kimentett

 

Egy francot, ilyesmi vagy 40-50 éve volt, 2015-ben ott már javában dübörgött a "mare nostrum".

2011-ben Lampedusáról tízezrével deportáltatta (még "ideiglenes" dokk is épült az ultranagy kompoknak) az akkori berluszkóni qurmány az ott felhalmozódott invazív csürhét de még így is maradt a nyakukon dögivel. 

Az, hogy itt a szárazföld belsejében mi 2015-ben kezdtük el kapni az ívet telibe, az részletkérdés, a digóknál (és a spanyoloknál) ekkorra már milliószám volt a csürhe és azóta egyre csak szaporodik, mondjuk ennek egyik fő oka pl. a "hirsi-ügy" meg az, hogy legszélsőlibbantak qrmányoztak/nak arrafelé évtizedek óta (a  mare nostrumot bedurrantó kreténlettát ugye a mégkreténebbrenzi puccsolta meg pl. ráadásul a mostani szivárványosmoslékban mind a kettő benne van).

Előzmény: Repülőrepülőgép (685833)
Óz, a nagy varázsló Creative Commons License 2021.11.24 -2 2 685835

Arrol van szó, hogy ..ha Európa nyiltan felveszi a harcot a migrációval, azaz épitene egy spártai önvédelmet az egyenlő lenne a jó világ III. világgá való transzformálásával..Percek alatt, és önszándékból..

 

 

A Nyugat, s az EU tudja hogy miért  nem tudja mit csinál..

 

 

A Nyugat huzza az időt..Nálunk könnyebb, itt már 2/3. világ megvan, nem kell nagyon lekinlódnunk magunkat, hamar előkapjuk a stukkert és lövünk is, - legtöbbszőr eszetlenül és hiába..Nyugaton már nem tudnak, és nem is akarnak lövöldözni, ugyhogy addig halasszák amig lehet. Azt se bánják ha átiszlámizálódnak, csak ne kelljen megmozdulni, kényelmesek..

 

 

Ezt mi itt nehezen értjük mert mi  nem nagyon gondolkozunk.

najahahu Creative Commons License 2021.11.24 0 1 685834

Bevándorlási moratóriumot akar a francia elnökjelölt

Michel Barnier szerint Franciaország hanyatlik.

 

Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.24 0 3 685833

“Mert barmok ülnek Brüsszelben.

 

A  Schengeni határvédelmet  alárendelték az eszement migránstámogatásnak. Ezáltal csak AZ NEM jön Európába "menekültnek",  aki  eleve nem akar. De még azt is  hamar rábeszélik a Soros-féle NGO-k,....”

 

Ezt csak az nem látja, aki nem akarja és az nem érti, aki teljesen hülye.

Sokadszor írom; emlékezzünk, hogy mi volt 15-ben! Egy rozoga halászbárkán evickélőket kimentett egy épp arra járó hajó. Ma meg ebből milliárdos legális  vállalkozássá fejlődött az embercsempészet!

 

Na nem egyik pillanatról a másikra! Nem! Hanem lépésről lépésre! Miként a szárazföldi határokon is!

És már nincs megállás! Már a jogi hátteret is kialakították! Már számtalan  “civil”  szervezet munkálkodik Európa elszlamosításán! A migráció pedig emberi jog!

Van, ahol nap mint nap tapasztalják a következményeket. Visszafordíthatatlanul. 
És azt is láthatjuk, hogy kik akarnak bejönni. 
Mert a net még többnyire nyitott, és nehéz lenne elhitetni az internet népével, hogy a felvételek manipuláltak. 


De lépésről lépésre haladnak előre. Mert így előbb-utóbb a béka megfő a vízben és még észre sem veszi, hogy főzik!

Előzmény: najahahu (685831)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.24 -2 3 685832

ugyanaz mint márkizaj.

kirakatember, aki mögött ott türemkedik az egész progressziv, fehérgyülölő klimamániás lmbtq imádó bagázs, akik alig várják, hogy végre megváltoztathassák az ország etnikai összetételét pár százezer arabbal és négerrel hogy örökre a fehér ember eredendő bűnösségére tematizálhassák a közbeszédet

Előzmény: godday (685830)
najahahu Creative Commons License 2021.11.24 -2 4 685831

Mert barmok ülnek Brüsszelben.

 

A  Schengeni határvédelmet  alárendelték az eszement migránstámogatásnak. Ezáltal csak AZ NEM jön Európába "menekültnek",  aki  eleve nem akar. De még azt is  hamar rábeszélik a Soros-féle NGO-k,....

 

Az  EURÓPAI határvédelem  elvárásai - főleg ami egy alapvető határvédelem feladata -   teljesen  ellentmondó a jelenlegi MIGRÁCIÓS elvárásoknak.

 

És ez egyértelműen Brüsszel megbocsáthatatlan hibája  már 2015 óta.

 

És nyilvánvaló , hogy mi a fontosabb:  tekintettel arra hogy az UNIÓBA  beeresztett migránsokat már  egyáltalán nem lehet kitoloncolni, itt maradnak a nyugat nyakán, egy VÉGET nem érő  polgárháború helyzetét alapozzák meg, ezért a HATÁRVÉDELEM, és a teljes  szigor  az elsődleges az illegális migráció jelentős  lekorlátozásához. Mert teljesen megszüntetni úgy sem lehetséges, viszont a TÖMEGESSÉGET rendkívüli módon vissza lehet szorítani.

 

Ezt mutatták a COVID-lezárások idejére vonatkozó statisztikai adatok is.

Előzmény: godday (685830)
godday Creative Commons License 2021.11.24 0 2 685830

https://444.hu/2021/11/23/a-bevandorlas-kicsuszott-a-kezunkbol-mondta-michel-barnier-francia-elnokjelolt

 

Ez az a fickó akit a libsik azért tolnak, hogy kiszorítsák a rájuk valódi veszélyt jelentő Marie Le Pen-t.

Mond néhány, a libsi média által indexre rakott, de amúgy nyilvánvaló dolgot. Műcsali.

godday Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685829

Az hogy ki mit enged be, tagállami szinten kell eldönteni.

Előzmény: Mandrake2 (685828)
Mandrake2 Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685828

http://www.atv.hu/kulfold/20211123-unios-biztos-az-eu-beengedi-a-munkaero-celu-bevandorlokat

 

munkaerő célú???

ezt ki, és mikor dönti el???

na meg hol?

mert, ha már bent van, akkor késő!

Előzmény: crow_csíííz (685826)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685827

CHUCK NORRIS  kell oda..

 

Vagy a teljes EXPENDABLES  csapat...

Előzmény: Tb.ügyintéző (685823)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685826

No persze, nagy reményeket persze nem lehet levonni ebből a konkrétum nélküli indítványból, meg valahogy az sincs soha tisztázva, hogy mik és kikre is vonatkoznak azok az alapvető jogok..!?

Előzmény: Adad-nirari (685825)
Adad-nirari Creative Commons License 2021.11.23 0 9 685825

"A cél az, hogy támogassuk a tagállamokat a megfelelő eljárások kialakításában annak érdekében, hogy az illegálisan érkezőket gyorsan és rendezetten, az alapvető jogokkal összhangban kezeljék

 

 

Szerintük a világ bármely részéről idefújt színes söpredéknek alapvető joga bármely fehér szállásterülethez tartozó ország területére belépni, élethosszig tartó ingyen lakhatással, segílykével, és korlátlan bűnözéssel. Ebből indulj ki.

 

Előzmény: crow_csíííz (685824)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685824
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685822

"..American Civil Liberties Union (ACLU) képvisel...."

 

 

 

És mit ad isten, ki sertepertél  eme  szerveződmény  körül (is)  ???

 

Naná  hogy persze    a  SOROS.

 

 

 

https://www.aclu.org/press-releases/aclu-awarded-50-million-open-society-foundations-end-mass-incarceration

 

 

 

Voltaképpen ahol  ilyen  ANARCHISTA  cselekedetekről van szó, meg  pénzek KIPERLÉSÉRŐL a KÖZPÉNZBŐL,  azok mögött egyértelműen ott lesznek a  SZOCIOPATA  emberek is...

 

Előzmény: csiri bá (685820)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685821

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2021/11/minszk-elleni-eu-szankciok-gyors-eletbe-lepteteset-kerik

 

A Minszk elleni uniós szankciók gyors életbe léptetését szorgalmazzák a balti államok és Lengyelország házelnökei egy közös nyilatkozatban, amelyet Elzbieta Witek lengyel alsóházi elnök ismertetett kedden.

 

Ha Minszk a továbbiakban sem hátrálna meg, az EU-nak újabb szankciókat is meg kellene fontolnia − húzzák alá. Kiemelik azt is: várnak az Európai Bizottság olyan javaslatára, amely a külső uniós határok biztonságát javító megfelelő pénzügyi támogatást is magában foglalna.

 

Orbánt le sem xszarták, mikor már jóval ezelőtt ugyanezekért lobbizott a kisantantnál,,,ezt kellett megvárni..?

Mondjuk esélyes, hogy továbbra is csak teszetosza mellébeszélésekkel hárítanak.. :(

csiri bá Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685820

Immáron a demokratákat is aggasztják  Biden elnök népszerűségi mutatói. Ha még közelebbről vizsgáljuk a függetlenek körében végzett kutatást, valószínűleg nem is aggódnak még eléggé.
Az elnök népszerűtlensége nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben változna: a kormány épp olyan tervet fontolgat, amely a Donald Trump "zéró tolerancia" politikája alá tartózó (illegális) bevándorlóknak fejenként mintegy 450 000 dollárt fizetne jóvátétel formájában.
Trumo 2018-ban vezette be a zéró tolerancia hozzáállást az Egyesült Államok-Mexikó határon az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében. Az intézkedés eredményeként a felnőtt határátlépőket gyakran külön fogdákba helyezték a déli határra érkezett gyerekektől.Ezt követően számos, családjától elszakított bevándorló perelte be a szövetségi kormányt. A Wall Street Journal szerint ezért a Biden-adminisztráció most azt mérlegeli, hogy a perlők indulatait inkább fejenként 140 millió forintnyi összeggel csillapítsák.
Egyes esetekben egy migráns család körülbelül 1 millió dollárt tudott megszerezni pereskedés útján, vagyis többet, mint amennyit egyes amerikai családok a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után kaptak. A kifizetés összességében több, mint 1 milliárd dollárba kerülhet az amerikai adófizetőknek.
Pereikben a határátlépők azt állítják, hogy elszakadásuk a gyerekektől, akikkel az Egyesült Államok-Mexikó határra érkeztek, nehezen kezelhető mentális egészségügyi problémákhoz és traumákhoz vezetett.
A határátlépők ügyvédei körülbelül 3,4 millió dollárt követelnének családi egységenként. Több családot a balos ideológia élharcosaként ismert és hírhedt American Civil Liberties Union (ACLU) képvisel.
Már májusban olyan jelentések láttak napvilágot, miszerint a zéró tolerancia politikája alá tartozó határátlépők esetében egy ilyen egyezség részeként a Biden-kormányzat a kitoloncolt illegális külföldieket visszaszállítja az Egyesült Államokba és amnesztiát ad számukra, hogy az országban maradhassanak. Természetesen nem maradnának el a "kárenyhítő" kifizetések és szociális juttatások.
Akármilyen formában tervezi a "maga oldalára állítani" az illegális bevándorlókat az amerikai elnök, az már most látszik: szélsőséges eszközei már saját politikai oldalán is egyre hevesebb indulatokat váltanak ki. Az egy év múlva esedékes időközi választásokra ezért mindennek drasztikus hatása lehet.

najahahu Creative Commons License 2021.11.23 -1 3 685819

Ezt egyébként előre lehetett tudni, és  már az elején is mondtam, hogy ilyen dolgokban nem szabad  engedni a zsarolásnak.

 

Az  EU-nak  azt a pénzt a totális határvédelemre kellett volna fordítania,  és olyan szinten visszaszorítani a migránsokat, hogy  már  csak a török terület maradt volna nekik...

Előzmény: emzéperhk (685817)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685818

Újabb  fondorlat:

 

 

Kereszténynek adják ki magukat az iszlamisták, hogy megtévesszék környezetüket

Hasonló tippeket osztottak meg migránsokkal az embercsempészek is, hogy azok mielőbb megkaphassák a menedékjogot vagy az állampolgárságot.

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.23 0 7 685817

A zsebszultán soha egyetlen percig sem tartotta be amit ang-allah mürkülnek elvileg megígért. Hogy mást ne mondjak a török partiőrség hajói kísérgetik a direkt erre a célra ideimportált szomáli muszlim csürhét a görög parti vízig, de ott volt a tavaly tavaszi drinápolyi csata na meg az italisztánba naponta induló vitorlások. 

Ez utóbbiak egyébként az óriási jövedelmezőséget (1 millió dodó bevétel hajónként!! minden nap legalább 1 hajó átlagban) figyelembe véve valószínűleg egészen magasról szerveződnek, annyi biztos, hogy a török maffia és a n'andragetha benne van, de egyesek szerint a zsebszultán belső köre is de korántsem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy italisztánban is egészen a kormányig érnek a szálak. Vagy inkább az lenne meglepő, ha nem érnének odáig a szálak. 

Előzmény: najahahu (685813)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685816

Tudod az úgy volt, hogy az elmúlt fél évtized során a cenzorok számtalanszor kizártak időszakosan, vagy végleg törölték is a nevemet, mivel nem megfelelő szövegkörnyezetben említettem a derék filantrópot. 
Így aztán beletörődtem és ezért nem kell ismételten új nevet kieszelnem, hiszen gyuribácsik élnek köztünk ezerszám!

És lám ezt  a szép veretes nevemet is csak időlegesen szokták kiradírozni.

Előzmény: FRANKYE (685811)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.23 0 6 685815

Nem terrortámadás volt a wisconsini tömeges gázolás

Ugyanakkor a hatóságok szerint az már biztosnak tűnik, hogy a sofőr szándékosan hajtott a tömegbe.

 

Igaz szándékosan hajtott a tömegbe, de persze ez nem terrortámadás, különben is párkapcsolati problémái voltak abban a 2 napban mióta kiengedték a börtönből. Tipikus dzsihádista söpredék. 

 

A fotó meg nokomment:

 

najahahu Creative Commons License 2021.11.23 -1 4 685814

Innentől  aztán a törökök elgondolkodhatnak:

 

Vagy ugrik az 1 milla migránsonként,  vagy  befékezik az embercsempészeket.

Előzmény: najahahu (685813)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 -1 5 685813

És  még az EU  --- a marha --- fizet euromilliárdokat  a törököknek, hogy ne  engedje a migránsokat...

 

 

Én az EU  helyében  minden egyes migráns után, amelyik eléri az UNIÓT,  levonnám az Erdogánnak fizetett pénzből azt a kis  1 millió  eurót.

 

Mert kb  ennyibe kerül a migráns eltartása...

Előzmény: emzéperhk (685812)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.23 0 4 685812

Mostanában nagyon belendült shorthos gheorghéknak az üzlet. A digóknál Reggio Calabriába, jellemzően Rocella Ionica üdülőfaluba idén eddig ~12E segélyturista érkezett. Az olasz nyomozók szerint ezek minimálisan 10E dollárt perkálnak fejenként a jellemzően török és ukrán embercsempéknek akik a mostani taktika alapján vesznek valami ócska vitorlást, belecuccolnak 100-120 segélyturistát, elviszik az olasz parti vízig (ez napokig tart, török partról indulnak, megkerülik Görögországot és még fél Szicíliát is, a 12 mérföldes zóna közelébe érve a hajót addig vezető embercsempék bepuffantják a fedélzeten tárolt jet-skiket, lelépnek, a segélyturistákkal meg kínlódjon az olasz partiőrség. 

Hogy ez micsoda üzlet azt nem nehéz felmérni, elég az idei (EDDIG!!!!) 12E segélyturista muszlim betolakodó számát beszorozni a fejenként 10E dollárral. 

 

Régebben még profitálisabb volt a buli egy személyre vetítve, akkor 30-40E dodót kértek egy főre, nagyon drága és nagyon erősen motorizált hajókat használtak, a partmenti "zajban" eltűnve kidobálták a jellemzően terrorista, iszlámterjesztő, hardcore bűnöző rakományt valamelyik strandon és hazamentek. Most nagyobb bevétel van egy-egy hajón de a hajó (és a jet-skik) ottmarad az olasz partnál és a hajót addig vezető embercsempéknek is haza kell repülni Palermóból és plusz helyi embereket kell bevonni. De a profitráta így is 90+%, hajónként 100-150E dodó bevétel mellett. 

Előzmény: najahahu (685806)
FRANKYE Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685811

Igazad van de miért kell a nyomorultat becézni?? soros és kész. 

Előzmény: Repülőrepülőgép (685807)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685810

Bizony..  Még ez is igaz...

Előzmény: Repülőrepülőgép (685809)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.23 0 0 685809

… és tudod az lehet a legnagyobb baj, ha ez egyszer nem tévedek! Mert az igen sokba fog kerünil a világnak!

Előzmény: najahahu (685808)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685808

Minden szavaddal egyetértek !

Előzmény: Repülőrepülőgép (685807)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685807

Már miért segítene?

 

A mi gyuribácsink magasról leszarja Afrika és Ázsia népeit. Is. És az összes többit is!

Számára az emberiség bábuk a táblán. Játékszerek.
Ennek a féregnek se hazája, se honfitársa, se nemzete és úgy általában nem tartozik sehová. Igaz, nem is sokan és sok helyen látják szívesen. 

Kártékonyabb, mint a covid. 

Előzmény: najahahu (685806)
najahahu Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685806

Az  álságos  ideológiákra meg embercsempészetre herdálás  helyett itt kéne segíteni a SOROS-féle  NGO-knak:

 

https://www.origo.hu/gazdasag/20211122-szijjarto-peter-uganda-gazdasagfejlesztes-program.html

 

 

Mindig_TV Creative Commons License 2021.11.23 0 0 685805

Anna húzza magára:DDDDDD

Előzmény: A fékezhetetlen agyvelejű (685799)
alakorcipó Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685804
John Doe(520i) Creative Commons License 2021.11.23 0 2 685803

Nem mellesleg, ha kötelezővé tenné; milyen facán lehetne fórumszerte diktátorozni, orbáni önkényről sivalkodni.

A tipikus van rajta sapka-nincs rajta legelés.

Előzmény: csiri bá (685786)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.23 0 1 685802

Ez világos!

 

A GAZPROM-nak nem érdeke hogy ne adja el a gázt, ők ebből élnek, a gázeladásból. Bárki aki leszerződik velük, pontosan leszállítják neki az orosz gázenergia-hordozót, a kért és kívánt mennyiségben és időszak alatt.

 

Az oroszoknak hosszú távon egy bajuk lesz az orosz gázzal, azt viszont még meg kell oldaniuk. Ez a probléma abban áll, hogy az orosz tajga szibériai permafrost talaja a globális felmelegedés miatt idővel fel fog engedni, és a Föld bolygónk légkörébe fogja kiengedni azt a rengeteg sok metángázt. amelynek az üvegházhatása 5-szöröse a szén-dioxidénak. Ez egyrészt további globális felmelegedést fog okozni, másfelől ezt a megszökött gázt az oroszok már nem fogják tudni többé begyűjteni és eladni.

 

Egyet tehetnek csak: versenyt futnak az idővel és a globális felmelegedéssel, kidolgoznak egy olyan technológiát, amellyel ezt a most még fagyott talajban lévő gázt felfogják és begyűjtik mindet, egyrészt hogy ne mint üvegházgáz szökjön a levegőbe, másrészt hogyha ezt a gázt is be tudják fogni gáztartályaikba, akkor ezt ők további gázeladási üzleteikben vagy saját gázellátásuk céljaira fogják tudni majd felhasználni.

 

 

A másik dolog: az EU a zöldenergiával nagyon elszámította magát, mert ez az energia nagyon erősen függ a természet szeszélyeitől, a napfénytől és a széltől. Napenergia-áram ui. csak akkor van, ha egy éven belül megvan hozzá a kellően sok napsütéses óra és napsütéses nap. Ha kevés lesz az arány, akkor ebből kevés lesz a napenergia-áramforrás is. Ez pedig az időjárás szeszélyei miatt nehezen kiszámítható, és a pillanatnyi ingadozási értéke is igencsak magas.

Persze ezzel van a kisebbik baj, mert a napelemeket többnyire a háztetőkre telepítik, ahol nem okoznak további gondokat.

 

Nem így a szélenergia, amelyhez szélenergia-oszlopok, ill. ezek felállításához szélenergia-mezők kellenek. Ez az energia is-- akárcsak a napenergia -- az időjárás szeszélyeitől függően ad a villamosenergiából ingadozó mértékben többet-kevesebbet, amelynek pillanatnyi mértéke a pillanatnyi szélerősség függvényében változik.

Azonban ennek a napenergiától eltérően van egy nagy hátránya is: szélenergia-telepet csak a mezőgazdasági mezők egy bizonyos hányadának feladása árán lehet csak létesíteni, vagyis egy adott földparcella vagy termőföld lesz, vagy szélmező, de a kettő együtt nem megy. Látszólag nem nagy terület, de sok kicsi sokra megy, a talajművelést nehezítik, sok helyütt jogi vitákat is szülhet (birtokjogit!!!), azonkívül energiaellátása a szélerősség függvényében nagyon erősen ingadozó.

 

 

A zöldenergiaforrás -- erősen ingadozó energiaellátása miatt -- csak "Zöldfülűek Energiája".

 

Az atomerőművek ennél sokkal megbízhatóbb energiaforrások, (feltéve ha az erőművek biztonságos felépítésűek).

 

És ha már mégis megújuló zöldenergiában gondolkodnak, akkor miért nem azt csinálják, hogy a Golf-áramlat útjába tesznek egy sor úszó olajfúrótornyot, amelyen azonban ezúttal nem olajfúrógépek, hanem vízturbinák nyúlnának az óceán mélyébe, kiaknázva a tengeráramlások által meghajtható vízturbinákkal kinyerhető, megújuló villamosenergiát. Ezt a villamosenergiát pedig tengerfenékre fektetett óceáni kábelekkel el lehetne vezetni a szárazföldi villamosenergia-termelő telepekre, áramtárolás és áramelosztás céljával! Ez az energiaforrás nem jár szennyezéssel, hordaléklerakódást sem okoz, és korlátlan ideig rendelkezésre áll. Csupán az acélszerkezetek korrózióvédelméről kell gondoskodni, de ez simán és könnyen megoldható a hajók mintájára: az acélszerkezetet egy kábellel összekötik egy nagy felületű cinkelektródával, és mindaddig amíg a cinkelektróda el nem fogy, a galvánelemes elektrokémiai korrózió nem az acélt, hanem a cinket pusztítja el, "eszi meg". Az elektrolit a sós tengervíz, amelyben a pozitív pólus a cink (anód), a negatív pólus pedig az acél (katód).

 

Ezen eljárásnak a neve katódos korrózióvédelem.

Lényege:

Az fent leírt elektrokémiai korrózió védekezésre is használható. Ha találunk olyan fémet, amely a megóvandó anyaggal olyan galvánelemet képez, amelyben ő maga korrodálódik, a védett fém érintetlen marad. Ezt a megoldást nevezik katódos védelemnek, ugyanis a védendő fém alkotja a galvánelem katódját ,negatív pólusát, míg az őt megvédő, elfogyó fém az anód.
Az anód mérete, felülete természetesen függ a védendő alkatrész méretétől. A pontos számítás módja túlmutat e cikk keretein. Körülbelüli érték : az anód a teljes felület egy százaléka. Ha mégis tapasztalunk korróziót, akkor a felület növelhető. Túl nagy felület esetében viszont a nagyobb mennyiségű galvánáram által okozott vízbontás és gázfejlődés a festést károsíthatja. A védekezés tartóssága szempontjából viszont az anód tömege  lényeges, mivel működése közben folyamatosan fogy.

Ez esetben az anód az elektrokémiai korrózió számára kihelyezett "CSALÉTEK"(!!!).

[!!]Ebből adódóan az anódot időről időre cserélni, pótolni szükséges!!!

Előzmény: najahahu (685789)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.23 0 3 685801

Afrikából jöttünk, "mesterségünk": munkakerülő hőbörgőgép... !!!

Előzmény: A fékezhetetlen agyvelejű (685799)
corvi01 Creative Commons License 2021.11.22 0 0 685800

Honnan tudhatnánk, hogy az ilyen sugárzó intellektuelek nem e épp a kibernetika professzorai, persze lehet, hogy ijesztgetni is jó, ha gyerek az oviban nem eszi meg a tökfőzeléket..

Előzmény: A fékezhetetlen agyvelejű (685799)
A fékezhetetlen agyvelejű Creative Commons License 2021.11.22 0 5 685799

 

Most komolyan, egy ilyenféle migrált ugyan kinek és mire kellhet?

crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685798

https://index.hu/belfold/2021/11/22/orban-viktor-a-kotelezettsegszegesi-eljarasok-felfuggeszteset-keri-az-europai-bizottsagtol/

 

Arra is kitért: szerinte az Európai Tanács 2021. október 21–22-i következtetéseiben egyhangúlag úgy döntött, hogy sürgős intézkedéseket kell hozni a közelmúltbeli migrációs nyomás ellen, és felkérték a bizottságot, hogy tegyen javaslatot az Európai Unió jogi keretében szükséges változtatásokra, valamint megfelelő pénzügyi támogatáson alapuló konkrét intézkedésekre, hogy biztosítani lehessen az azonnali és megfelelő válaszlépéseket. Ennek az indoka az volt, hogy a jelenlegi jogi keret nem tükrözi a valóságot, elavult és működésképtelen – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint

talán mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a jelenlegi jogi keret nem biztosít megfelelő eszközöket, amelyeket a nyomás alatt álló tagállamok válsághelyzetben alkalmazhatnak.

Kiemelve csak a jelenlegi rendszer leggyengébb láncszemét: a tagállam területére történő belépés jogát mindenki számára biztosítani kell, anélkül hogy lehetőség lenne a kérelmező hátterének alapos vizsgálatára a határon, mielőtt engedélyeznék a belépést az országba – mutatott rá.

Orbán Viktor azt is hozzátette: amint a kérelmező az unió területén van, a menekültügyi eljárás befejezése előtt távozik az általa kívánt célországba, ezért nem lehet kiküszöbölni a másodlagos mozgás kockázatát, amely más tagállamokat arra ösztönöz, hogy a schengeni határellenőrzési kódexszel ellentétes belső határvédelmet tartsanak fenn.

A miniszterelnök úgy véli, a különleges körülmények különleges intézkedéseket igényelnek.

 

Hóóógyisne..! A Zunijó szerint, ha egy civilizált keresztényi ország határát középkori zsoldos vadak ostromolják az emberjogi kérdés..!

JAWA SK/CZ Creative Commons License 2021.11.22 -1 3 685797

https://www.youtube.com/watch?v=CBEDNiTP--g

Migransok es embercsempeszek kiszurese Lomža-kornyeken....csak igy tovabb:)

Előzmény: JAWA SK/CZ (685794)
Adad-nirari Creative Commons License 2021.11.22 0 2 685796

Kicsit olvasgattam. Amit tudni lehet, hogy kisstílű, többszörösen büntetett előéletű drogos nigger, béelemes fehérgyűlölő.

Reppel is, nem túl nagy sikerrel, a net worth kb.: 50 000 USD.

Kinézetre meg tényleg mohamedán lehet, de erről én sem találtam semmit.

 

Előzmény: emzéperhk (685790)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.22 0 1 685795

Á dehogy, rosszul látod! Kifejezetten skandináv típus, csak sokat napozott!

Amúgy pedig cihés.

 

Előzmény: emzéperhk (685790)
JAWA SK/CZ Creative Commons License 2021.11.22 -1 3 685794

https://www.youtube.com/watch?v=ZC_uu8HrQME

 

Legyel foldmuvesek egy Scuad-ot ajandekoztak a hatarorsegnek,a hataron attszoko ugynevezett menekultek ..Befogasara..:)

najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 3 685793

A szemében a NULLA értelem és a révült megszállottság...

Előzmény: emzéperhk (685790)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.22 0 2 685792

Hááá...nagyonaz.! Meglepő, hogy az ilyen aljas tömeggyilkosok egybűl elmebetegek..!?

Előzmény: emzéperhk (685790)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685791

Hát ja... a fejlett, demokratikus nyugaton meg megaszonták, hogy márpedig kötelező lesz... cserébe megy a rombolás, gyújtogatás és hasonló liberális, demokratikus, fejlett, progresszív dolgok... holland, belga, osztrák, német, de még svájci is... ezt szeretnéd itt is?

 

Naná, hogy ezt szeretné kiprovokáltatni, ui az így létrejött állapotok választások előtt ronthatnák Orbán esélyeit, bár nem biztos, hogy számol azzal, hogy a magyar társadalom múltból átörökölt tűrőképessége óriási...

Előzmény: csiri bá (685786)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.22 0 7 685790

Nem nagyon írják ugyan sehol, de a karácsonyi felvonulásba hajtó winconsini elmebeteg a fotóról békevallásúnak tűnik. 

 

najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 5 685789

És a libbantak még mindig nem bírják fölfogni:

 

"az energiaválság például azért alakult ki Európában, mert az orosz Gazprom gonosz indítékból nem szállított elég gázt.

Hiába magyarázta már-már kétségbeesetten az energia-szakértő Holoda Attila néhány nem kormányzati médiumban is, hogy az európai gázkereskedők nem adtak fel elegendő megrendelést a nyáron az oroszoknak. Ráadásul a norvég kutaknál zajló karbantartási munkálatok a kitermelés csökkenéséhez vezettek. A zöldenergiára túlzottan építők szintén elszámították magukat. S bár az amerikai cégek azt ígérték, hogy Európát ellátják cseppfolyósított gázzal, mégis a többet fizető kínaiaknak szállítottak. S akkor még nem említettük a Covid-járvány után hirtelen beindult ipari termelés megnövekedett energiaigényét."

Előzmény: najahahu (685787)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.22 0 5 685788

Kellett annyit gecizni az EUnak a Brexitnél. Megmondták a brittek, hogy nem kérnek a EU bíróság önkényéből, Észak Irországot meg nem akarják megvámolni, de csak nem bírta felfogni Brüsszel, meg a széltolóik, Macronnal az élen.

Előzmény: najahahu (685787)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685787

Nocsak, nocsak!!!

 

 

"...Egyesült Államok, Ausztrália és az Egyesült Királyság új biztonsági partnerségi szerződést kötött AUKUS néven, Ausztrália úgy döntött: nukleáris tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, s egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Emiatt Franciaország 56 milliárd dollártól esett el. ..:"

Csak nem egy új világtengely megint, amiben éppen a  HASONSZŐRŰEK  fognak össze ??  ( angolszász-világ)

Előzmény: e-smoker (685785)
csiri bá Creative Commons License 2021.11.22 0 7 685786

Gyáván lapít, taktikázik. A felelősséget másra tolja. Rendelje el az oltást a munkahelyi főnök, iskolaigazgató. Szidja őket a sok hülye vírustagadó.

 

Hát ja... a fejlett, demokratikus nyugaton meg megaszonták, hogy márpedig kötelező lesz... cserébe megy a rombolás, gyújtogatás és hasonló liberális, demokratikus, fejlett, progresszív dolgok... holland, belga, osztrák, német, de még svájci is... ezt szeretnéd itt is?

Előzmény: Legelész (685762)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685785

https://cimlap.blog.hu/#bloghu/bekialtas/2021/11/20/942_bekialtas_az_ordogi_putyint_okoljak_a_bajokert

Ezt csak azért, hogy egy kicsit ráérezz a kelet-nyugat és még az azon belüli anomáliákra, ellentétekre és azokat mozgató igencsak szövevényes eseményekre.

Nem rövid, de egy kicsit kipucolja az Orbánfób fityeszezésedet. Nem beszélve lenéző, ultrahülyebalos hozzáállásodat a másvéleményűek felé.

Ezek nagy részét, már itt magunk is boncolgattuk. Nem kevés helyen, passzolunk az íróval véleményben. Na, de aki csak beszopja a művelt Nyugat hülyeségeit, az menthetetlen!

Remélem, tanulságos lesz!

Előzmény: Törölt nick (685781)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 -1 6 685784

Tehát az rendjén van, ha VILÁGOLIGARCHÁK   befolyásolnak   nyugati  országok vezetőit, de  ugyanezek az emberek fölháborodnak  az orosz oligarchák befolyásán  és Putyinoznak:

 

https://eclj.org/geopolitics/coe/how-soros-open-society-and-microsoft-invest-in-the-council-of-europe--the-united-nations

 

 

 

 

Előzmény: najahahu (685782)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 3 685783

Csak kérdem,  miért  akarnátok OTT TÖKÖS legénynek mutatkozni,  ahol  egyértelműen  megszorongatnák a tökeiteket ???

Előzmény: Törölt nick (685781)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685782

Mindezek célja pedig a HOMO SOROSENSUS  létrehozása.

 

A teljesen apolitikus, ÖNZŐ  ember , aki  a SOROS-féle globalista elvárásoknak és a SOROS-féle globalisták által létrehozott törvényeknek  mindenben engedelmeskedik.

Merthogy persze Soros meg a többi  globalista elit az élné tovább a maga  korlátlan életét, csak a TÖMEGNEM szabnák meg a totális határokat, mindezt annak a maszlagnak a beetetésével, hogy így megszűnnének a polgárháborúk, a világháborúk meg a többi.. Minek is az árán ??  ja, hogy a világkormány döntene mindenben, és az embernek önmagának nem lenne szabad akarata.....

 

 

Lásd:

 

 

 

Hogyan is hálózta be SOROS  és GATES   az  ENSZ-et és az  Európai Bizottságot:

 

https://eclj.org/geopolitics/coe/how-soros-open-society-and-microsoft-invest-in-the-council-of-europe--the-united-nations

 

 

 

Előzmény: najahahu (685780)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.22 -4 0 685781

Nem, nem...

A Párt narratívában erről szó nem eshet...

Előzmény: najahahu (685779)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 7 685780

Bizony !

 

 

Mert mint  kiderült,  már akkor is Soros  NGO-i voltak a legnagyobb   migránsmozgatók a világban.

 

De  2015-ben is tudtuk ezt:

 

 

 

Előzmény: Repülőrepülőgép (685777)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 1 685779

Senki nem állított olyat, hogy nem lehet köze.

Előzmény: Törölt nick (685778)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.22 -5 0 685778

Persze....

Ehhez a a Fehérorosz jamborihoz persze Putyinnak semmi köze..

Előzmény: najahahu (685776)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685777

Pedig 15-ben ha itt a topikban az inváziót kapcsolatba merted hozni a mi gyuribácsinkkal, akkor az nyílt zsidózásnak és holotagadásnak minősült, amiért azonnal kizártak! 
De hol van már a tavalyi hó?

Azóta már szabad azt is mondani, hogy a vén háborúsbűnös hazaáruló mozgatja a szálakat! Vagy őt mozgatják cérnaszálon!

Előzmény: najahahu (685776)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685776

Hát pubi, ez az igazság és a valóság.

 

Mindahány  NGO, akikkel kapcsolatban állnak ezek a migránsok,  valamiképpen  ott van a háttérben a SOROS-féle OSF  pénzzel.

 

Elég  csak a Földközi-tengeren megnézni a csempészhajókat,  vagy az  ázsiai útvonalakon a migránsoknak szánt   útvonaljelzéseket  meg tájékoztató füzeteket,    amikben kellően kiokítják őket arra ezek az NGO-k, hogyan kell viselkedni elfogás esetén és mit kell mondani.

 

Hát mi ez, ha nem egy totális inváziós terv lebonyolítása ???

 

Naná !!!!

Előzmény: Törölt nick (685775)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.22 -2 2 685775

Ja, ja....SOROSENKÓ....

Előzmény: najahahu (685774)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685774

Ők jöttek ide ??

 

ŐK.

 

ŐK lépnek föl támadólag, agresszíven ?

 

ŐK.

 

 

Miért ??

 

Mert beetették őket.

 

Tudni is lehet kik:    elsősorban a SOROS -féle  NGO-k.

És a MERKEL-féle  libbant  nyugati bagázs.

 

 

Ilyenkor  meg húzzák  fülüket-farkukat.

Előzmény: najahahu (685773)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685773

Úgy ahogy mondod.

Előzmény: alakorcipó (685772)
alakorcipó Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685772

Tőlem megsérülhet az összes. :)

Előzmény: najahahu (685770)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685771

AKI HIVATLANUL  betolakszik  agresszív  viselkedéssel és  bármivel felfegyverkezve  HOZZÁM, és ÉN NEM akarom,  akkor jogom van megvédeni a birtokomat.

 

Innentől minden migránsnak kuss van, és jobb, ha visszapucolnak oda, ahonnan jöttek.

 

 

Nem tudom mi lett volna, ha 56-ban  meg a többi  években  mi magyarok  vagy az világ összes más migránsa/ "MENEKÜLTJE"  így viselkedett volna ???

 

 

Úgy visszabasztak volna bennünket, hogy még kettőt sem tudtunk volna levegőt venni....

Előzmény: alakorcipó (685769)
najahahu Creative Commons License 2021.11.22 0 7 685770

ÉS KI NEM SZARJA  le, hogy az egyik migráns megsérült ???

 

A  fehéroroszoknak kell a migránsok között rendet vágni, és megakadályozni, hogy  AGRESSZOR migránsok  ellenséges katonai támadásnak minősíthető  rohamokkal próbáljanak behatolni  I L L E G Á L I S A N    Lengyelország területére.

 

Előzmény: alakorcipó (685769)
alakorcipó Creative Commons License 2021.11.22 0 0 685769
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.22 0 1 685768

Szegény Legelész!

Pedig te igazán lelkesen próbálkozol! Olyan vicces vagy, hogy már a hócipő is minden bizonnyal kiszúrt magának!
De azért ne csodálkozz, hogy boldog-boldogtalan menekül előled, ha meglátnak!

És a topik népe is szeret téged, csak ez a sok rosszindulatú fidesznyik próbál ellehetetleníteni. Ám te ne csüggedj, mert az idő majd téged igazol. Majd. Egyszer. Máskor. De nem holnap! És még jövőre sem valószínű!

 

 

Előzmény: Legelész (685762)
FRANKYE Creative Commons License 2021.11.22 0 4 685767

Miért etetitek a nyomorultat? 

Előzmény: corvi01 (685765)
h_g Creative Commons License 2021.11.22 0 6 685766

A Merkel-meghívót a mai napig sem vonták vissza, az tehet róla, hogy a migránsok úgy érzik, van keresnivalójuk Németo.-ban. Akár Szicílián keresztül jutnak oda, akár Lengyelországon.

 

Előzmény: rocky cellar (685763)
corvi01 Creative Commons License 2021.11.21 0 5 685765

A magyar király nem Lukasenkót, hanem az EU-t hibáztatja a lengyelországi migránsbetörésért.

 

A Litvánok EU tagok..? Da!

A Lettek EU tagok..?    Da!

Az Észtek EU tagok..?  Da! Rájuk akkor szerinted mégis az Orbánszabályok vonatkoznak..? Kapjál már a fejedhez..!

Előzmény: Legelész (685762)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -5 0 685764

"Az Eu könnyen változtathatna a menekültügyi szabályokon"

  

Ideje volna.

Előzmény: rocky cellar (685763)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.21 0 8 685763

Mégse Lukasenkó indította el a wilkommenskulturt:-) Az Eu könnyen változtathatna a menekültügyi szabályokon. 5 éve képtelen rá. Ehelyett euromilliárdokkal tömi Soros embercsempész szervezeteit. Akkor ki a szarkosz az ügyben?

Előzmény: Legelész (685762)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -8 1 685762

Gyáván lapít, taktikázik. A felelősséget másra tolja. Rendelje el az oltást a munkahelyi főnök, iskolaigazgató. Szidja őket a sok hülye vírustagadó. A király nem meri őket magára haragítani, kell minden szavazat a szabadlábon maradáshoz. Halogatta a maszkviselést, védettségi igazolványt sehol sem kérnek. Jaj, nehogy tavasszal másra szavazzanak, ő megmarad a jó királynak. Tömegrendezvények, teltházas események.

Migránsügyben annál aktívabb. Vakondi tábornok naponta százával hárítja el a behatolókat. A sunyi Lukasenkóra egy rossz szava sem volt, nehogy Putyin megmérgesedjen. A magyar király nem Lukasenkót, hanem az EU-t hibáztatja a lengyelországi migránsbetörésért.

Előzmény: corvi01 (685761)
corvi01 Creative Commons License 2021.11.21 -1 4 685761

A lakosság k-ra belefárad ebbe a 4. hullámba, amely még erősödőben van.

 

Mertugye Orbán a legfőbb vírushordozó és Ő is robbantotta ki, hogy ezzel is akadályozza a migrancsokat, meg lerohassza a gazdaságunkat,,,nemde..? :-S

Előzmény: Legelész (685747)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -4 0 685760

Rocky...?

Most komolyan...

Provokálsz..?

Most már kezdem elhinni amit mondanak..:

Te nem is vagy németben....

Pedig eddig minden dumád meggyőző .. echte német nyelvterületről való embertől jöt..??

Kételkedek...

Előzmény: rocky cellar (685757)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -4 0 685759

előbbre...  oorrszágszélén....jármúparkot...

1 Lityi tokaji furmint...  :-)

Előzmény: Törölt nick (685756)
corvi01 Creative Commons License 2021.11.21 0 5 685758

Nagyon nyugtalanító és elkeserítő, hogy a patáson és esetleg a lengyeleken kívül, megint senkire nem számíthatunk!

A zsebszultán bohózat főleg gazdasági hátterű, migránsvolumenekbe számunkra nem sokat jelent.. :( 

Előzmény: emzéperhk (685724)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685757

Milyen jó járműparkjuk van ezeknek a bangladeschieknek:-) Soros & co

Előzmény: Törölt nick (685756)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -3 0 685756

Most komolyan....?

A rendszerváltás után 30 éve még Te sem tudod elereszteni ezt a hülye kommunista "nyugati gumicsontot" elvtárs a nyugati határszélen....??

Döbbenet...

Ti nézitek le a keleti orszászélen lakókat..?

Előbre vannak...  :-)

Betokozódtatok....    Ennyi...

A jármúparkot nem is akartam elővenni...mert azt már kitárgyaltuk...

Előzmény: najahahu (685754)
najahahu Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685754

Soros meg az NGO-i  megnyithatják a bukszáikat  a migránsokat  a nyugati munkamorálra és munkateljesítményre kiképezni....

Előzmény: najahahu (685751)
Tb.ügyintéző Creative Commons License 2021.11.21 0 3 685753

Mindenki éhen fagyott, nincs is forintunk tehát toljátok föl 500 ft/eurora ügynökpajtás! Aztán gyuribátyád nyalogatja a sebeit, hogy megint rossz lóra tett!

Előzmény: Legelész (685747)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -6 0 685752

Lehet, hogy kéne olyan nicket választanom...:

A csatorna nélküli házak országa...  ?

najahahu Creative Commons License 2021.11.21 0 6 685751

Tárt karokkal várja Nyugat-Európa a külföldi dolgozókat, ha be vannak oltva

 

 

No de HOL VANNAK a migránsok ???

 

 

Szociális segélyen ???

 

Nem az volt,  hogy majd ők  a nyugati  emberhiány megmentői ??

 

Hát akkor rajta !!!

 

BETANÍTANI őket  bármi áron !!!!

 

 

Ne  tőlünk csalogassanak el megint embereket !

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -7 0 685750

De szép a 64 Iq sorosozóz jobbágyok hazája...

Ha ezt Lenin Elvtárs megérhette volna..

Ni új a nap alatt...

najahahu Creative Commons License 2021.11.21 0 5 685749

De ő  akkor is  AKAR  Németországba menni.

 

Mert  neki    az  AKAR-ság  JOG !!!

 

 

Gumibot a seggébe, naponta  5x. Ha akarja, ha nem. Mert ezt meg MI akarjuk...

 

Előzmény: emzéperhk (685744)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 -4 0 685748

Akkor.. bajtárs..

most migráns...

Ugorni kell a csalira..    :-)

Előzmény: Legelész (685747)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -9 1 685747

A legagymosottabbak még 1945 tavaszán is a Wunderwaffét várták. Az orbánlakóknak a migránsozás a csodafegyver. Közben az ország adósságban úszik, a kormány ismét 80% fölé adósította.  Úgy nyomtatják a pénzt, mint utoljára a pengőt 1946-ban. Lemondanak adóbevételekről és helikopterről szórják a pénzt az emberek közé. A forintot már szarrá rohasztották, de tovább folytatják. A járvánnyal nem akarnak semmit sem kezdeni, adatokat titkolnak el és felelősséget hárítanak át. A lakosság k-ra belefárad ebbe a 4. hullámba, amely még erősödőben van.

Kevésnek látszik a migránsozás.

JAWA SK/CZ Creative Commons License 2021.11.21 -1 3 685746

https://www.youtube.com/watch?v=mBEU8J8ygrg

A Bialystok-i hatarorkeruletbe,ajandekokat gyujtenek a hataroroknek katonaknak,rendoroknek mindenkinek ki vedi a orszagot.

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685745

Kissé nyakatekert módon, de a vásárhelyi műanyag messiás elmondta a szándékait: a kerítést nem bontják le de a határőrizet a zöldhatáron minden formában megszűnik. 

Arról meg amúgyis számtalan nyilatkozat van, a makizajtól,a  gyurcsótányossytól meg másoktól is, hogy az EUB tavalyi ítéletének 110%-ban eleget tesznek, vagyis a jogi határzárat biztosító törvényeket a hatalomba lépésük után azonnal eltörlik vagy ellenkezőjére fordítják, így a Balkánon jelenleg oda-vissza örvénylő 150-300E főnyi segélyturista május végére már mind Magyarország területén lesz, természetesen mind nagyösszegű, a magyar állampolgároknak járó többszörösét kitévő segélyt fog kapni (mondván ezt is előírta az EUB) és természetesen ingyen szállást (a kommunista gazember ciprasz nyomdokain 4 csillagos szállodákban, napi 50 ajróért) ingyen eüt és számtalan egyéb állami szolgáltatást fognak nekik nyújtani a mi adónkból. 

 

Egyébként shorthos gheorgh azt adta parancsba, hogy látszólagos határőrizetet kell fenntartani de mindenkit be kell engedni és azonnal segélyezni, betelepíteni. 

 

https://www.politico.eu/article/eu-external-border-walls-divide-countries-internally-poland-belarus-hungary/

 

said Gerald Knaus, the chairman of the European Stability Initiative, a think tank.

“The problem is not a wall, the problem is the EU law applied at borders” he argued. “And what I feel would be a constructive way in this debate is to say that the European Commission can fund all aspects of border protection, which are legal, but only if it is verifiably true that EU law is being applied at the border.”

As another official put it: “If it’s ‘Fortress Europe,’ it must have windows and bridges.”

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685741)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685744

A lengyel-belorusz határon az agresszív betolakodó vahabi-szalafista (a főkolomposokat a zsebszultán idlebi készletéből importálták) muszlim csürhe egyre agresszívebb. Ma -eddig- még nem sérült meg lengyel határőr, -eddig- 2 autó bánta a mai napot.

 

Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -7 0 685743

Ez migrációs topik.

Előzmény: Tb.ügyintéző (685737)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -7 1 685742

Hazudsz, mint a vízfolyás. 

Előzmény: emzéperhk (685736)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.21 0 0 685741

Ne azt nézd mit mond, mert az se igaz, amit kérdez, pláne kampányüzemmódban.

Előzmény: Legelész (685729)
Tb.ügyintéző Creative Commons License 2021.11.21 0 3 685740

Tojni kell a fejükre, kettős veszélyhelyzetben ugassák csak a Holdat ott nyugaton!

Előzmény: Ec pec kimehecc a (685731)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.21 0 5 685739

Ja.

 

Ez az MZP-féle határőrség éppen olyan lenne, mint a Frontex.

 

A migráció menedzselése, kapu oldalszárnyakkal, humanitárius folyosó, nyílt befogadótáborok stb.

 

Az MZP-féle magyar határőrök még a határ mellett gombászó, rőzsét gyűjtő szerbeket, románokat vagy ukránokat is belódítanák az országba, mondván, hogy ők is üldözöttnek látszottak a ködben. Plüssmacival, friss oltással, tárt karokkal és tojásos szendviccsel várnák a határon a "menekülőket", és ha azok netán talán húzódoznának, lasszóval fognák el őket, elvégre, mint azt Nyugaton megmondták, ők az aranynál is értékesebbek. Ráadásul állítólag a járványt is a migránsok hathatós segedelmével küzdötte le az EU - bár ennek egyelőre semmi jele, mert pl. tegnap Germánisztánban 65 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

Előzmény: emzéperhk (685736)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.21 0 6 685738

Uhh bazmeg, ezt be kéne keretezni és kirakni a topik leirás mellé.

 

Nagyon súlyos dolgokat szivhatsz. Na de nem baj, jön az új németkormány, majd rájössz, ki a migránsimportőr. Az EU új közös migránspolitikájával kapcsolatban, meg azt tudom javasolni, hogy addig ne mosakodjál, amig azt elkészítik.

Előzmény: Legelész (685717)
Tb.ügyintéző Creative Commons License 2021.11.21 -1 3 685737

Neked a vírus rátett egy lapáttal, mondjuk volt is mire...
...

"A betegek harmadának van neurológiai tünete a Covid-19 után

Kutatások tanulsága szerint a Covid-on átesett betegek közel harmadánál mutatkoznak hosszú távú neurológiai, vagy pszichiátriai tünetek. Dr. Mező Anita, a Neurológiai Központ neurológusa a kutatási eredményekről és a neurológiai kivizsgálás jelentőségéről beszélt.

Számos tanulmány vizsgálja, hogy a Covid-19 fertőzés után milyen mértékben nő meg a kockázata a mentális és neurológiai rendellenességeknek. Egy új analízisben 236 ezer koronavíruson átesett beteg egészségi adatait elemezték, akiknél 14 különböző mentális és neurológiai rendellenesség jelenlétét vizsgálták. Azt találták, hogy 34 százalékuk kapott diagnózist a fertőzés utáni fél évben.

A neurológiai megnyilvánulásokat a vírus idegrendszerre gyakorolt közvetlen hatásainak, vagy a fertőzést követő immunmediált betegségnek, valamint a Covid-19 szisztémás neurológiai szövődményének tekinthetjük."

Előzmény: Legelész (685723)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.21 0 7 685736

A forrás a népszaga legelke, természetesen.

Ott a héten a friss idolod vásárhelyi fröccsöntött messiás, a makizaj tisztán világosan visszautalt a korábbi idolod a gyurcsótányossy 2018-as nyilatkozataira (helyesebben választási programjára), amikben világosan az volt, hogy a kerítést nem bontják le de a határőzet a zöldhatáron minden formájában megszűnik. 

Arra meg egyébként több tucat forrás van amiben a makizaj arról nyilatkozik (most a napokban), hogy 110%-ban befekszik az EUB tavalyi ítéletének, ami a jogi és a fizikai határzár azonnali és teljes megszüntetést rendeli el. 

Előzmény: Legelész (685729)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.21 0 3 685735

A szemét Putyin és a még szemetebb Orbán, akik ketten kézivezérlik a világpolitikát.

 

A két kerékkötő, akik nem hagyják kibontakozni az EU-NATO hathatós határvédelmét és a migránsözön EU-NATO általi azonnali megfékezését, továbbá akadályozzák az EU normális jogalkotását.

Előzmény: John Doe(520i) (685734)
John Doe(520i) Creative Commons License 2021.11.21 0 6 685734

Andersen, level 2.0

 

Ezeket te el is hiszed, vagy csak a kötelesség?

Mindkét eset szánalom.

Előzmény: Legelész (685729)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.21 0 5 685733

"A gazdag és gyenge EU egyelőre fizet, mint a katonatiszt, megvásárolja a békéjét az orbán-haver Erdogántól és az észak-afrikai tróger uralkodóktól. Nincs is évi milliós beáramlás, mint korábban. Ha a bomlasztók kihullásával helyreáll a belső egység, jöhet a következő lépés, a NATO-n belül a határvédelmi funkció erősítése. És jöhet az ostoba, álhumánus jogszabályok megváltoztatása."

Na hát ez az, ami minden időtávon megbukik.

 

Az EU eztán is csengetni fog a közel-keleti és fekete-afrikai despotáknak, szultánoknak, fáraóknak, törzsfőnököknek, ha nyugtot akar. Más lehetősége nincs. A legjobb példa és a leghatékonyabb együttműködés e téren kétségtelenül Kadhafival állt fenn, de hát őt ki kellett nyírni, mert kellett a segge alól felbuzgó kőolaj és felböffenő földgáz Uncle Samnek.

 

A NATO egyelőre nem elegyedett bele sehol semmiféle migránsválságba, de nem is nagyon fog, mert ez egy klasszikus, a hidegháború idejéből eredeztethető katonai szövetség, amely hagyományos háborús fenyegetések ellen jött létre, nem pedig a hibrid hadviselés ellen vagy a spontán/nem spontán népvándorlások kezelésére. Nem tudom például, hogy a NATO jogi dokumentumai egyáltalán megengednének-e egy lengyelországi migránsügyi beavatkozást napjainkban, ahol furcsán adná ki magát, hogy harckocsikkal és vadászbombázókkal lépnének fel az ásóforgató, bunkósbotos, kődobáló "üldözöttek" megregulázására.

 

Az EU-ról meg annyit, hogy teljes mértékben migránspárti és bevándorláspárti, úgyhogy nem várható tőle sem a határvédelmi funkció erősítése, sem pedig az álhumánus jogszabályok felszámolása. Amíg az EU minden évben eurómilliárdokkal pumpálja föl Soros különféle "emberbaráti", nyílttársadalmista, "jótét lélek" gittegyleteit és a hasonló maffiákat, miközben pl. egy fityinget sem ad a magyar határkerítésre, addig nincs miről álmodoznod.

 

 

Előzmény: Legelész (685729)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.21 0 4 685732

"Ha a bomlasztók kihullásával helyreáll a belső egység, jöhet a következő lépés, a NATO-n belül a határvédelmi funkció erősítése. És jöhet az ostoba, álhumánus jogszabályok megváltoztatása."

 

Értem. Tehát a bomlasztók erősítik a határvédelmet és szarnak az álhumánus jogszabályokra, az Eu pedig azért csinálja ennek az ellenkezőjét, mert nehogy már a bomlasztóknak legyen igaza. Tök logikus.

 

Előzmény: Legelész (685729)
Ec pec kimehecc a Creative Commons License 2021.11.21 0 1 685731

Ha egy Soros-szervezet csempészi át a migránsokat, az nem büntethető az unió bírósága szerint

 

Az embercsempészek tehát csúnya emberek, a bevándorlásellenes honvédők viszont még csúnyábbak.

rocky cellar Creative Commons License 2021.11.21 0 8 685730

Te tényleg ennyire vakon vagy? Szted miért tolják ezt a brüsszel csicskát ennyire európából? Biztos azért, mert nem az ő programjukat fogja végrehajtani, ugye? Ja, de. Igazmondó politikus meg olyan, mint a szűz prostituált:-) Nem létezik.

Előzmény: Legelész (685729)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -10 0 685729

"Ja, amúgy sztem azért nyomatják ezt most ennyire kétségbeesetten mert a makizaj a héten meghirdette a határőrizet teljes és azonnali megszüntetését."

  

Forrás? Valemelyik csahos fideszmédium? Amely kifizeti a sok századik büntetést a hazugságért? Vagy csak a te furcsa működésű agyad vizionálta a hírt?

MZP programjában a határőrség visszaállítása szerepel.

 

Érdekes látni, mennyire fosik MZP-től a vezér. Putyin vontatókötelén egyre többet bakizik.

Putyin elhasalt az EP-választások manipulálásával, nem jött be neki, ami Trump trónra ültetésekor. A magyar csicska kritikátlanul papagájolta főnöke direktíváit, szélsőjobbos EP-parlamentet és orbánvezetésű Európát vizionált.

2019-ben az önkormányzati választásokon megintcsak nagyot perecelt. Olyan hülye volt, hogy védelmébe vette a hátulról kefélés fideszes olimpiai bajnokát, ezt még a hívek sem csípték.

Megint lyukra futott az USA-választásokkal. Nyilván moszkvai parancsra, előre beleugatott az amcsik dolgába, kiállt az utóbb vesztes Trump mellett.

Beindította a melegellenes kampányát, erre lebukott a főmeleg fideszes, a brüsszeli ereszcsatornák mászóbajnoka.

Külföldön sorra tűnnek el a haverjai. Merkel kiöregedett. Babis megbukott. Kurz lemondott. A bűnöző bukott Gruevszkit itt rejtegeti magánál.

Felépítette a százmilliárdos kampányát gyurcsányördögre, az esőnapos tartalék Karácsonnyal. Film, plakátkampány, levélkampány, jutúbhirdetések, aláírásgyűjtés. Most kezdheti elölről, mert befutott a nem várt MZP. 

 

Ami az EU migránspolitikáját illeti, látszik a fény az alagút végén. A gazdag és gyenge EU egyelőre fizet, mint a katonatiszt, megvásárolja a békéjét az orbán-haver Erdogántól és az észak-afrikai tróger uralkodóktól. Nincs is évi milliós beáramlás, mint korábban. Ha a bomlasztók kihullásával helyreáll a belső egység, jöhet a következő lépés, a NATO-n belül a határvédelmi funkció erősítése. És jöhet az ostoba, álhumánus jogszabályok megváltoztatása.

Előzmény: emzéperhk (685727)
najahahu Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685728

Afrikában őshonos  vadmacska  tévedt a BÜKKbe...

 

Hát kérem, itt már minden lehetséges....

 

Szerintem hamarosan  krokodilok is megjelennek a folyóinkban...

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.21 0 3 685727

Ja, amúgy sztem azért nyomatják ezt most ennyire kétségbeesetten mert a makizaj a héten meghirdette a határőrizet teljes és azonnali megszüntetését.

Persze a legtöbb idióta szavazójuk erre majd csak akkor fog rájönni amikor, várhatóan május végén, olyan 200E muszlim betolakodó fog itt őrjöngeni, az osztrák,a  szlovák és a szlovén határon meg kapucskás szárnyacskák lesznek a mégis átszökdösőket meg Dublin II nevében perceken belül deportálják vissza. 

Előzmény: Spandau11 (685726)
Spandau11 Creative Commons License 2021.11.21 0 1 685726

Aki saját magát is képes rendszeressen meghazudtolni, attól mit vársz ? :-DD

Előzmény: emzéperhk (685724)
John Doe(520i) Creative Commons License 2021.11.21 0 2 685725

Vasárnapra tekintettel ma extra adagot oszthattak a cuccból.

Előzmény: Legelész (685723)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.21 0 11 685724

Legelkének teljesen elmentek mostanra otthonról. Majd pont a földbuta baerbock fog "határvédelmet" kidolgozni?  Az a földbuta baerbock akinek a pártja arab és török nyelven kampányolt, ő maga pedig újabb >5 millió muszlim betelepítését hirdette meg korlátlan családegyesítéses láncbevándoroltatással? (Állítólag ez a földbuta hüjjepitsa lesz az egykori Németország új külügyminisztere). 

Vagy a csehek új üdvöskéje (szintén külügyminiszter-jelölt), az anarcho-kommunista trockista seggfej az úgynevezett kalózpártból? 

Vagy a digóknál a kreténletta, akinek 2 főcélja van mostanában: számtalan előjoggal felruházni a buzikat ÉS egyetlen tollvonással olasz állampolgárságot adni ~1,5 millió betolakodó muszlimnak? 

De sorolhatnám, ott van még swedistan legfőbb hegesztője, fapapucsisztán főkreténje meg az ejuban a libebizoccság. 

Előzmény: corvi01 (685720)
Legelész Creative Commons License 2021.11.21 -12 1 685723

"Azaz kerítéslebontás europeer módon, muszlimcsürhe korlátlen beengedés, brüsszel totális beavatkozási lehetősége úgy a gazdaság, mint törvény rendszereinkbe stb,, vagyis az ország teljes átjátszása idegen kezekre,,,?"

 

A migránsok korlátlan beengedése már csak tengeri úton fenyeget. A szárazföldi utakat részben már most is kerítés zárja le, részben épülőfélben vannak a kerítések. A tengeri taxiztatást tollvonással törvénytelenné lehet tenni, a probléma napok alatt megoldható.

A XXI. század új fegyerfajta feltalálásával és bevetésével indult, a polgári személyeket hordozó polgári repülőgéppel. Az utóbbi évtizedben hozzáfejlesztették a migránstömeget mint romboló fegyvert, amely válaszcsapás veszélye nélkül alkalmazható pl. Európa szétzüllesztésére.

Kinek áll érekében Európa szétzüllesztése? Egy kicsit talán az USA-nak, de nem nagyon. Műszaki fejlettségben már nemkonkurencia, viszont az erős és gazdag EU jó felvevőpiac.

Sokkal inkább érdeke Oroszországnak. Ezernyi belső bajáról külpolitikai és katonai sikerekkel tereli el a lakosság figyelmét, továbbá elkülönült gyenge országokkal szemben előnyösebb kereskedelmi feltételek érhetők el. A krízis, a szétesés csökkenti az orosz lakosság hagyományos Európa-imádatát.

Ha Orbán eltűnik, Putyin elveszti egyik fontos szétzüllesztő eszközét.

 

A brüsszeli törvények jó hatással vannak jogrendszerünkre, amely jelenleg a putyini jogrendszert majmolja. Leválthatatlan állampárt, életfogytig uralkodó vezér, manipulált választások. Mivel Putyin pénzt nem ad, csak visz, a magyar csicska egyelőre még az EU-s pénzeszsák körül ólálkodik, csalni még csak fű alatt, sunyiskodva mer, ez ad esélyt az elzavarására.

Előzmény: corvi01 (685720)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.20 -3 7 685722

"Az új magyar miniszterelnök [...]"

 

 

Ja, mármint hogy Gyurcsány? :-)))

Új nem lesz, mert:

* már ismerjük jól, mint a rossz pénzt,

* már vétkezett a hazája ellen éppen eleget,

* nem képes a megújulásra,

* eddigi összes nemzetellenes bűnei miatt nem lesz(!!!) megválasztva;.

 

Magyarnak csak színleli magát, mert egész politikája magyarellenes elveken nyugszik, továbbá egy sor nemzetellenes bűnt követett el (szemkilövetéses rendőrattack, 2006, eladósítás az IMF-fel karöltve kollaborálva).

 

Miniszterelnök??? :-)))    -- Ja kérem: "Egyszer volt Budán kutyavásár*, többet nem lesz!" (*Akkor ő volt az IMF kutyája... ..)

 

 

Szóval letehetsz róla, hogy Fletó itt még egyszer miniszterelnök lesz... ((Talán Svindlerlandban, a csalók országában, de nem itt, nem Magyarországon... ! :-))) :-D ))

Előzmény: Legelész (685717)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.20 0 5 685721

Jújbazzeg, ködös habzószájas képedben nem látsz túl a Zorbánon..? Nézzél már szét a világba és múltunkban is kicsit..! :(

Előzmény: Legelész (685717)
corvi01 Creative Commons License 2021.11.20 0 10 685720

Az új magyar miniszterelnök szót érthet az új német vezetéssel és Európa kidolgozhatja új, határvédelmen alapuló migránspolitikáját.

 

Azaz kerítéslebontás europeer módon, muszlimcsürhe korlátlen beengedés, brüsszel totális beavatkozási lehetősége úgy a gazdaság, mint törvény rendszereinkbe stb,, vagyis az ország teljes átjátszása idegen kezekre,,,?

Ez lenne a ti reményteljes politikai jövőképetek, ugye..? Dehát a patás még ebben kibaxszottúl akadályoz titeket..

Előzmény: Legelész (685717)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.20 0 5 685719

Az új magyar miniszterelnök szót érthet az új német vezetéssel és Európa kidolgozhatja új, határvédelmen alapuló migránspolitikáját.“

 

 

 

 

Jaj Legelész, hogy te milyen okos vagy! 
Mert látod, a hülye társadalomnak eddig ez eszébe sem jutott!

 

Hogy pl ezidáig mire alapozódott Európa migránspolitikája!? Hogy volt e Európának pl határvedelme?!

 

Mondandód lényege az is, hogy Európa léte és a világbéke azon múlik, hogy végre győz az igendemokratikus magyar ellenzék és lecsukják a patást, mert az új magyar miniszterelnök – aki nem mellesleg világpolitikai tényező – majd szót ért az új német vezetéssel? 

És akkor lesz Magyarország bokréta az Isten kalapján?

Előzmény: Legelész (685717)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.20 0 6 685718

Putyin nem Orbántól kapott kutyát ajándékba, és nem is Orbán hívta meg a lakására egy bensőséges, csaladias hangulatú, seggnyalászati célú vacsorára, hanem a böszmétől.

Előzmény: Legelész (685717)
Legelész Creative Commons License 2021.11.20 -10 0 685717

"Miért is van az, hogy akik nem akarnak illegális muszlimcsürhét az országukban látni, azok ellen egyből eljárást indítanak..?"

 

Azért, mert az EU-t Merkel irányítja. Ő a fő migránsimportőr, Orbán és Putyin hű szövetségese. Ha végre eltűnik, és a magyar putyincsicska is követi jövő tavasszal, akkor lesz remény az EU észhez térésére. Putyin, két ügynöke nélkül, már nem tudja úgy a szart kavarni, a tagokat egymásnak ugrasztani. Az új magyar miniszterelnök szót érthet az új német vezetéssel és Európa kidolgozhatja új, határvédelmen alapuló migránspolitikáját.

Előzmény: crow_csíííz (685713)
najahahu Creative Commons License 2021.11.20 0 2 685716

VÍRUSÖLŐ szer.

Előzmény: Woodoo Allen (685715)
Woodoo Allen Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685715

A lengyelek szerint a belarusz hatóságok kisebb csoportokban, a határ sok különböző pontjára küldik őket. Lukasenka eközben azzal vádolta meg a lengyel katonákat, hogy gyomirtós vízzel céloznak a bevándorlókra.

 

Továbbra is jönnek a bevándorlók a lengyel határhoz, de a taktika változott

 

https://hu.euronews.com/2021/11/20/tovabbra-is-jonnek-a-bevandorlok-a-lengyel-hatarhoz-de-a-taktika-valtozott?utm_term=Autofeed&utm_medium=Social&utm_source=Facebook#Echobox=1637428290

Előzmény: najahahu (685710)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.20 -1 1 685714

Mert nincs hálózat:-)

Előzmény: crow_csíííz (685713)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.20 -1 4 685713

Miért is van az, hogy akik nem akarnak illegális muszlimcsürhét az országukban látni, azok ellen egyből eljárást indítanak..?

 

https://mandiner.hu/cikk/20211119_brusszel_jogallamisagi_mechanizmus_magyarorszag_lengyelorszag

Előzmény: crow_csíííz (685712)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.20 0 2 685712

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=159865074&t=9221346

 

Szegíííín 'menekültek' megsérültek, pedig ők ártatlanul, türelmesen esdekelve a lengyel törvényeket betartva és barátságos hangon próbálták kipuhatolni az esetleg áthaladási lehetőségeiket, de ez a csúúúúnyagonoszrasszistafasiszta rendőri erő ezt sem tolerálta! 

Már bocs, de ez a baromENSZ és brüsszelibürokratahányadék brigád, mind ezt az agresszorként, országot támadó megnyilvánulásaikat a szegíííímenekütnek emberjogi oldaláról kezeli..? Vagyis jogukban áll egy idegen békés országba erőszakkal/fegyverekkel betörni,,,,vagymijafaxsz..?

Tehát akkor a törököknek anno is jogukba állt magyar területre betörni fegyverrel..csak mi voltunk olyan szemetek, hogy állandóan ellenálltunk..!??

Előzmény: najahahu (685711)
najahahu Creative Commons License 2021.11.20 0 4 685711

Aki  AGRESSZORként,  SZUVERÉN HATÁR  megtámadasában FEGYVERként  használt  tárgyakkal esik neki a határvédelemnek,  az   NEM menekült,  hanem sima  szervezett  zsoldossereg.

És akként is kell bánni vele.

 

 

https://index.hu/kulfold/2021/11/20/belarusz-lengyelorszag-hatar-menekultek-menekultvalsag/

najahahu Creative Commons License 2021.11.20 0 2 685710

Ha így van,  akkor a lengyelek helyébe  én  veszettrókák százait  küldeném rá a fehéroroszokra,  meg  száj-és körömfájásos vaddisznókat....

Előzmény: Woodoo Allen (685708)
Woodoo Allen Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685709

ma csendes nap

 

 

Ja átmerntek lopakodó üzemmódba..

 

 

Megindult ez az északi útvonal- na egyhamar itt se lesz vége a támadásoknak, ne álmoggyunk! :D

 

Előzmény: emzéperhk (685707)
Woodoo Allen Creative Commons License 2021.11.20 0 1 685708

Nem tudom kit, hallottam a nevet de nem emléxek, de szintén a lengyel minisztériumból lett idézve, asszondja, Lüki taktikát változtatott, s a határ különböző pontjaira küldi az emlitett kis csapatokat..

 

 

Szerintem Pottyin csinálja az egészet..és nem csak szerintem..

 

 

Na és tényleg, ma máshonnan semmi se hallatszott, lehet Bukarestben álmodtak.

Előzmény: emzéperhk (685707)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 4 685707

A határon ma csendes nap lehet, ez azért mégis kellemesebb látvány a minisztérium twitterén mint párszáz amfetamintól őrjöngő kopott homlokú szakállas muszlim betolakodó.

 

Előzmény: Woodoo Allen (685706)
Woodoo Allen Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685706

Lüki KIS, 200 fős a lengyel határra támadó, könnygázzal felszerelt csapatokat szervez - asszondja Bukarest - és hogy ma a belarusz katonák kövekkel dobálták meg a lengyel határőröket, kárt téve bizonyos felszerelésekben, embert nem bontott..

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 1 685705

Sztem mindenki, de ez az rgowan twitteraccount nem éppen a noborderes gittegyletek csapatában jáccik, állítólag ausztrál de up to date információi szoktak lenni a líbiai partiőrségtől, helyesebben annál feljebb, mert a szárazföldi eseményekről is. 

 

A fotó, ha tényleg akkor készült, de ha nem is, azt mutatja, hogy a noborderes vízitaxit meglátva leugrálnak a fedélzetről a szegínmenekűttek. És ilyen volt már, többször is. Halottak is voltak már ilyen miatt csak a  noborderes gittegyletek ezt nem szokták emlegetni. Más kérdés, hogy egy-egy ilyen vízitaxi a 30 csomós max. sebességű Biglianinak nem juthatna a közelébe se ha annak a kepténje nem akarja, kivéve ha éppen áll mert segélyturistákat szed fel. 

Előzmény: SzJ2 (685704)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685704

"emzéperhk  15 órája      0 0 685686

Ez állítólag tegnap történt:

 

Rescue at sea? Another duel between German pseudo-rescuers and the Libyan Coast Guard. Those bastards have almost killed people today.

https://twitter.com/rgowans/status/1461409558434357249"

 

Itt most ki a "bastard(gazember)"? A nemet migranshalasz vagy a líbiai parti őrség?

 

Előzmény: emzéperhk (685686)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685703

Trafi Pax  7 órája    -1 0 685692

Ez érdekes lesz, Lukaseka szóvivője szerint 431 embert tudtak hazarepíteni, a többi viszont határozottan megtagadta ezt a lehetőséget."

 

Hat akkor a nemetek telepítenek oda egy menekültügyi kirendeltséget es intézzék ott a papírmunkat!

(De szerintem mar Nyugat-Europa is fel több "menekültet" befogadni , csak ezt nem merik nyíltan bevallani)

Előzmény: Trafi Pax (685692)
Adad-nirari Creative Commons License 2021.11.20 -1 5 685702

"...és ennél az egyszerű oknál fogva mind Budapesten, mind egész Magyarországon elképzelhetetlen az, hogy itt egy nőt bárki bármilyen oknál fogva összeverjen, bezárjon, megzsaroljon, vagy eladjon szexrabszolgának ahol ki tudja milyen nemkívánatos rémalakok, ki tudja milyen nemkívánatos dolgokat csináltatnak meg vele -- ha tetszik neki ha nem -- , és ha mégis éri valami sérelem és ő nem bűnös semmiben sem, akkor itt a magyar rendőrök a "Szolgálunk és védünk!" jelszó értelmében megvédik őt bárhol és bármikor..."

 

 

 

 

Ez messze nem igaz. Az ebben utazó nagylétszámú cigánytól ki védi meg? Mert nem egy és nem két külföldi nő járt így velük...

 

Előzmény: Carina_S (685701)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.20 -1 2 685701

"[...] erre ő rábök az orbáni Magyarországra, amely az isztambuli egyezményt se ratifikálta."

 

És mégis, tudod hogy miért éppen Magyarországra bökött rá? A válasz egyszerűbb és kézenfekvőbb, mint hinnéd! Azért Magyarországot választotta, mert rólunk azt olvashatja bárhol, hogy ide egyetlenegy illegális migránst sem engednek be, kiváltképpen a bűnöző vagy a radikális iszlamista migránsokat nem, és ennél az egyszerű oknál fogva mind Budapesten, mind egész Magyarországon elképzelhetetlen az, hogy itt egy nőt bárki bármilyen oknál fogva összeverjen, bezárjon, megzsaroljon, vagy eladjon szexrabszolgának ahol ki tudja milyen nemkívánatos rémalakok, ki tudja milyen nemkívánatos dolgokat csináltatnak meg vele -- ha tetszik neki ha nem -- , és ha mégis éri valami sérelem és ő nem bűnös semmiben sem, akkor itt a magyar rendőrök a "Szolgálunk és védünk!" jelszó értelmében megvédik őt bárhol és bármikor, tehát ő itt, Magyarországon tökéletes biztonságban érezheti magát, ezért ide jön, és nem pedig máshová.

 

Ezzel a dologgal azonban egy a bökkenő: ha egy afrikai muszlim nő idemenekül, akkor valószínűleg ide próbál majd érte jönni a férje, vagy érte küldi az iszlamista maffiózó zűrhaverjait, akiknek az a dolguk, hogy elrabolják innen és hazavigyék ezt a muszlim nőt, a megszállott muszlim férjéhez. És ha ebben az országban egy vagy több ilyen eset megtörténhetne, akkor is szögre akaszthatnánk a közbiztonságot, mert az idemenekült muszlim nők -- akaratukon kívül, sőt akaratuk ellenére is! -- idevonzzák az iszlamista muszlim bűnözőket és emberrablókat, és akkor mi is éppolyan migráció-sújtotta országgá válnánk, mint Svédország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia, vagy Ausztria.

 

De mert ezt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor és kormánya nem tűri el és minden eszközzel hathatósan meg is előzi, ezért nem engednek ide be egy muszlim menekültet sem, amely cél végrehajtásához és eléréséhez következésképpen a déli határzárat következetesen szigorúan lezárt állapotban tartják, azaz senki gyanús ellenőrizetlen személynek ezen a déli határon se ki, se be!!!!

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685700)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.20 0 5 685700

A 444 egy angolul nem beszélő afrikai nő kitoloncolásáról számol be, akit a férje bántalmazott a Kongói Köztársaságban, ezért áprilisban Szenegálba menekült – nyilvánvalóan repülővel, hisz a két ország között legalább öt másik, elég zűrös államon kellene keresztülhaladni. Ott volt tehát Szenegálban, Afrika „egyik legstabilabb demokráciájában” (Freedom House), a genfi menekültügyi egyezmény részes államában, ahol ráadásul ugyanúgy franciául beszélnek mint Kongóban. Béke, új élet, tiszta sor, drukkolunk neki. Rejtélyes okokból azonban hamarosan a messzi Dubajba távozott, hogy onnan aztán szeptember végén egy meglepő húzással Budapestre repüljön és megérkezvén menedékjogot kérjen. Már a Dubaj is nehezen érthető (úgy földrajzilag, mind nőjogilag), onnan azonban világszerte 201 desztináció érhető el átszállás nélkül, Párizs, Nizza, Berlin, Luxembourg, vagy a frankofón Bukarest, mi szem-szájnak ingere – erre ő rábök az orbáni Magyarországra, amely az isztambuli egyezményt se ratifikálta. 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685699

Erre azért ne fogadjál. Ott nem érvényesek a zeju balfasz törvényei, az EJEB-et max. kiröhögik, szal ha már nem lesz szükség ómár és muhamad szolgáltatásaira akkor majd puskatussal vagy bilincsben rugdossák fel egy katonai gépre.

Jelenleg még folyamatos beáramlás van, bár az eddiginél kisebb keresztmetszeten.

Amúgy hatalmas üzlet az embercsempészés, a drognál is sokkal jobban tejel. A beloruszok 2500 dodóért adnak egy "turista" vízumot (ami mostanában "csoportos" és 8 napra érvényes) 12 iroda adhat ki, amik persze mind egy bizonyos érdekcsoport felé elkötelezettek, ha az megvan akkor a türkierlájnsz szuperakciós, mindössze 1000 dodó/fő áron elrepteti a csürhét Minszkbe (állítólag a többi légitársaság még ennél is jóval többet szed a jegyért) majd Minszkbe érkezve muhamad egy isztambuli "utazási iroda"-nál elhelyez újabb 5000 dodót "letétbe", a letétet a fizikai lebonyolítást végzők veszik  fel miután muhamad megérkezett berlinisztánba. Mostanában nem néztem a számokat, de októberben végig napi 200 fölötti illegális belépés volt mürkülisztánba Lengyelo. felől, szal az üzlet dübörög, nem is akárhogy. (200X5000 az napi 1 mio dodó, de ha ennél kevesebbet tejelnek akkor is többszázezer dodó/nap.) 

Előzmény: Gázos_Gaz (685697)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685698

A svédek csináltak ilyesmi témában erről tavaly egy sorozatot, maga a sorozat a többi skandináv krimi közt ultraszar, végig se bírtam nézni, de részben megtörtént eseményeken alakul és elég jól mutatja be, hogy sok svéd iskolában fehér ember a tanári karon kívül már mutatóban sincs és ezek napi elfoglaltsága a svédek raszisztázása és iszlamofóbozása és hogy ez milyen jó táptalaja a dzsihádista terrorista-toborzóknak, pedig netflixes xar ez is.

 

https://www.netflix.com/hu/title/80240005?source=35

Előzmény: merigazoi (685696)
Gázos_Gaz Creative Commons License 2021.11.20 -2 1 685697

Hát egye meg, amit főzött.

Sok import migri maradt a nyakán.

Előzmény: Trafi Pax (685692)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685696

egy nő (Sam) vallomása, aki elment férje után az iszlám államba

https://www.bbc.co.uk/news/extra/ggkz0ug4ff/im-not-a-monster

 

hogyan vett a férje lány gyerekrabszolgákat

akiket elraboltak a családjuktól

 

Carina_S Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685695

Mit vársz olyan emberektől, akik az ABC-ből csak és kizárólag a bankjegyeken szereplő betűket és számokat ismerik, és nem tudnak még rendesen összeadni,- kivonni,- osztani,- szorozni sem??

Előzmény: emzéperhk (685693)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685694

Nem vagyok szakember, csak megpróbáltam egy kicsit gondolkozni. Mert azt viszont olvastam valahol a 4-5000 ezer évvel ezelőtti kora ókori világról, hogy még abban az időben, amikor az Óegyiptomi Birodalom virágzott, és amikor még a főníciai hajósok is a felfedezéseik legkezdetén voltak, hogy volt egy olyan óegyiptomi hajós expedíció, amelynek az útvonala Egyiptom és Líbia földközi-tengeri partjai után Dzserba szigetétől kezdve (Dzserba vagy Djerba szigete, amely a Líbiai-öböl DNy-i partja mellett fekszik és napjainkban Dél-Tunéziához tartozik hozzá) a hajóútjuk a mai Észak-Afrikán át vezetett ott, ahol az Algériai-Marokkói országhatárnak az Atlasz-hegység középső és déli részein át húzódó szakaszához közel és attól délre azok a mai napig meglévő időszakos tavak egész sorai vannak sorban, amelyek egykor egy, az Atlasz-hegység és az Északnyugati-Szahara és a Hoggar-hegység közötti szűk tengerszoros részei voltak, és amely ÉNy-Algérián, É-Malin, DNy-Marokkón, É-Nyugat-Szaharán, és É-Mauritánián át egy aránylag szélesebb sávban egészen a Nyugat-Afrikai partvonalnak az é. sz. 15o - 25o-a között a mai Szenegál-folyó atlanti torkolatától Nyugat-Szahara északi részéig, ill. kis híján a mai Marokkó DNy-i atlanti határszegletéig értek. Én is csodálkoztam amikor először olvastam róla, de az Atlasz-hg.-beli időszakos tavak megléte ennek a csatornának az egykori létezését látszanak igazolni.

Ennek a csatornának a meglétéről a Titkos Történelem / Alternatív Odüsszeia című tanulmánycikkének 1. részében olvashatsz többet és láthatsz benne érdekes ősföldrajzi térképeket is (és amelynek még a 2. részében is van róla egy nagyon érdekes ősföldrajzi térkép), amelyet én is nagy kíváncsisággal olvastam-böngésztem végig. Van több eléggé részletes nagyléptékű földrajzi atlaszom is amely É-Afrikát is részletesen ábrázolja, és meg kell hogy mondjam, a cikkíró még ugyancsak lehetséges dolgokat állít!

 

A cikk részei:

 

Maga a tanulmánycikk a régészek szakterülete, és magát ezt a cikket is egy lelkes és kutatni sokat szerető régész írta.

 

Jó olvasgatást az érdekes cikkhez! ;-)

Előzmény: najahahu (685691)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 1 685693

Amúgy a szegínmenekűttek rogyásig vannak pénzzel és csíkszámra veszik a cigarettát, mi mást. 

 

Előzmény: najahahu (685690)
Trafi Pax Creative Commons License 2021.11.20 -1 0 685692

Ez érdekes lesz, Lukaseka szóvivője szerint 431 embert tudtak hazarepíteni, a többi viszont határozottan megtagadta ezt a lehetőséget.

 

Belarus says camps on Polish border have been cleared of people | Belarus | The Guardian

najahahu Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685691

Hm...

 

Ez  nagyon jó.

 

Olyan, mint ami már egy kész tanulmányodból való....

Előzmény: Carina_S (685688)
najahahu Creative Commons License 2021.11.20 0 0 685690

Végül is  úgy sem tudnak  cirillül  a muszlimok...

Előzmény: emzéperhk (685683)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.20 0 3 685689

Nem feltétlenül számítana kalózkodásnak, ha a nemzetközi vizeken senkinek nem lenne joga semmihez akkor pl. az irini se működhetne.

 

member states are authorized to inspect vessels outside of Libya’s territorial waters and to seize vessels confirmed as being used for smuggling of #migrants or trafficking in human beings from Libya.

https://twitter.com/rgowans/status/1461450424419078148

 

Vagyis elvileg a nemzetközi jogra hivatkozva előfordulhatna (nem fog) hogy líbiai fegyveresek szállnak fel a hajóra, átveszik az irányítást, bekényszerítik a kikötőbe, az agyhalott rainbowkat lecsukják. Pedig ha ez akár egyszer előfordulna akkor az anyuci kedvence gazdag családokból származó a tengeren őrjöngő agyhalott barmok ("önkéntesek") megérthetnék, hogy valódi veszítenivalójuk is van. Mert jelenleg nincs, max. annyi, hogy az olaszok bírósági eljárást indítanak ellenük ami 5-10 évig megy aztán egyszerűen elhal, vagy egy shorthos gheorgh érzékenyítő tréningjein felkészített és kőgazdag apuci által lefizetett vizsgálóbíró már a kezdeti szakban ejti az ügyet (a'la rakettakaróra, ahol a fegyvernepper apuci 2 tucat ügyvédje "intézkedett".)

Előzmény: Adad-nirari (685687)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.20 -1 1 685688

Tehát a víztározó valóban létezik. De a készletek csak fél évszázadra elegendőek. Viszont ha megoldanák a vízkészletek utánpótlását, akkor fél évszázad helyett évszázadokra is megoldódna a Szahara és a Szahel-övezet folyamatos ivóvíz-ellátása!! És Soros bátyja valóban segíti az afrikaiakat.

 

Ha a vízkészlet valóban létezik, de csak fél évszázadra lesz elegendő, akkor én Soros bátyja helyében a következő tervet valósítanám meg. Betettem ide egy nagyobb léptékű, jól kinagyítható Afrika-térképet. Azt vázoltam fel rajta, hogy a domborzati elemek, az alföldek és a hegyek helyzete alapján hol rejtőzhet a szaharai rejtett nagyobb ivóvízkincs.

 

 

Térképi Jelek:

Sötétkék: jelenlegi nagyobb folyók (Niger és Nílus);

Világoskék: a rejtett vízkincsek feltételezett természetes tárolóhelyei;

Világos-halványlila: a kiépítendő csatornahálózat (a nagy sivatagi párolgás miatt csakis zárt vízvezetékcsövekben, átemelőrendszerekkel támogatva a tervezett folyásirányokat;

Sötétkék nyilak: a tervezett csatornarendszerek betervezett folyásirányai;.

 

A térképen a Csád-tó környékén lévő alföldi területen, illetve a Mali, Mauritánia, és Nyugat-Szahara országok területén lévő alföldön, ill. a Nílus szudáni völgyében, ill. a líbiai és tunéziai tengerpart-közeli alföldi sávban lehetnek a rejtett természetes ivóvíz-tározók legvalószínűbb területei, mivel a hegyvidékek több száz millió évesek, és a víztározásra alkalmas alföldi jellegű medencék csak ezek között helyezkedhetnek el. A Hoggar-hg., és a Tibesti-hg. tehát kiesik a tározók helyszínei közül, viszont, a Hoggar-hegységtől (Algériától) nyugatra (Mali, Mauritánia, és Nyugat-Szahara területein), ill. a Tibesti-hegységtől (Líbiától) délre (Csád területére) eső területeken lehetnek a tározók legvalószínűbb medencéi.

 

A terv lényege a következő lenne: >>

* 1./ A nagy folyamok által elérhető területek vízutánpótlását Egyiptom és Líbia területén a Nílusból kiágaztatandó vízvezetéken keresztül kell megtáplálni, hogy ezt a tározót a Nílus folyam vize tudja majd utánpótolni. A Középső-Nílus vizéből kellene utánpótolni a Csád-tó környékén rejtőző két nagyobb tározó vizét, a Csádi-víztározót (kelet felől), más részét (a Nigeri-víztározót) pedig a Niger-folyamból kellene utánpótolni (nyugat felől), és a Csádi-víztározót a Nigeri víztározóval vízvezetékkel kellene összeközösíteni.

* 2./ A Nyugat-Szahara, Mauritánia, és Mali területére eső tározó utánpótlását kisebb részben a Niger-folyamból (dél felől), nagyobb részben pedig az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger Líbiai-öble felől lehetne megoldani. Az Atlanti-óceán és a tározó DNy-Mauritániai, ill. ÉNy-Nyugat-Szaharai részeihez olyan közel esik, hogy onnan (alagútfúrással) be lehetne fúrni egy, az Atlanti-óceán felől a tározó mélye felé lejtő zárt vízvezetéki alagutat, amely az Atlanti-óceán vizét vezetné be ebbe a tározóba.

* 3./ Ehhez hasonlóan a Földközi-tenger Líbiai-öbléből Tunéziai-Líbiai-víztározó D-Tunéziai, és É-Líbiai részeihez lehetne a Földközi-tenger Líbiai öblétől a tározó felé lejtő zárt vízvezeték-alagutat oda belefúrni. Ez a rész az Atlasz-hegységtől délre és a Hoggar-hegységtől meg a Tibesti-hegységtől északra fekvő területek víztárolóit pótolná utána.

* 4./ A Mauritániai és a Líbiai tározókba ugyan sós tengervíz ömlene, ezt azonban a tározóból a vízkiemelés során a tározó feletti vízzáró rétegek sószegényre tudnák természetes módon átszűrni, ill. a tározó menti mélyfúrott kutakból kiemelt víz éppolyan természetes vízszűrésen esnének át, mint ahogyan a Duna vizét is teljesen iható tisztaságúra megszűrik a Duna és a Duna-parti mélyfúrott kutak között elhelyezkedő homokos-löszös talajrétegek is.

* 5./ A Maurtániai-Mali tározót pedig össze kellene kötni a Líbiai-Tunéziai tározóval, mégpedig Algéria és Marokkó határvidékén, az Atlasz-hegység déli lejtőitől (a Szaharai-Atlasztól) közvetlenül délre eső völgyes vidéken át.

* 6./ A Líbiai-Egyiptomi tározót pedig össze kellene kötni a Csád-tó-környéki rejtett tározóval, éspedig a Tibesti-hegység keleti lejtőitől közvetlenül keletre eső alföldies jellegű völgyeken keresztül, ---> (Csád területén át).

 

Így a Szaharai-víztározók vízkincse hosszú évszázadokra(!) utánpótolhatóvá válna! Erre költse Soros és a bátyja a pénzét, ha valóban segíteni akarnak!!! 

 

Előzmény: najahahu (685680)

Előzmény: najahahu (685681)
Adad-nirari Creative Commons License 2021.11.20 -1 0 685687

Érdekes. Nemzetközi vízről bekényszeríteni a taxit líbiai kikötőbe elvileg kalózkodásnak számít, de mi lenne, ha megteszik, lefoglalják, és a gendereket lesittelik?

Felvonulna a Kriegsmarine? Mivel?

Lehet, meg kéne fizetni erre a berbereket.

Nincs taxi, nincs kopotthomlokú segélyturista. Láttuk a görög komposok sztrájkjánál...

Előzmény: emzéperhk (685686)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685686

Ez állítólag tegnap történt:

 

Rescue at sea? Another duel between German pseudo-rescuers and the Libyan Coast Guard. Those bastards have almost killed people today.

https://twitter.com/rgowans/status/1461409558434357249

 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685685

"Stop your engine. This is Libyan Navy, we will shoot you."

https://twitter.com/seawatch_intl/status/1461725636528164873

 

Nem dumálni kéne, hanem csinálni...... 

Amúgy a digóknál a becsónakázó muszlim segélyturista csürhe már a 2017-es szinten van, a szí-waccs4 mellett e pillanatban is további 3 noborderes vízitaxi rakodik. 

Bár az utóbbi 2 napban a líbiai járőrhajók ~400 segélyturistát vittek vissza Tripoliba úgyhogy a rakodást leginkább Tunéziával szemben intézik mostanság. 

 

anyul2 Creative Commons License 2021.11.19 0 1 685684

Ezt már Kadhafi is megtette, amíg ki nem nyírták.

A Szahara alatt épített folyó Líbiában. Kadhafi hihetetlen projektje:

 

https://www.youtube.com/watch?v=8eIBjPkkOm8

 

Előzmény: najahahu (685677)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.19 0 3 685683

Nemtom vova mit üzenhetett mürkülnek, mindenesetre a lengyel-belorusz határ most nyugodtabb, lukasenka párezer muszlim betolakodót feldeponált egy használaton kívüli raktárban, pár tucat tovább csinálja a fesztivált, egy részét meg elkezdték hazahordani Irakba. 

 

Amúgy ne mondja senki, hogy a beloruszoknak nincs humorérzéke, a raktárban disznóhúsból készült kebabbal (nem mintha ez nem lenne oxymoron) zabáltatják őket.

 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685682

False rumors fuel migrants' hopes of reaching Germany

 

"What we will not do is to take in refugees. We will not give in to pressure," Seehofer added firmly.

 

Na akkor innentől kezdve akár biztosra vehető, hamarosan bepuffan az újabb wirschaffendas. A szegény, aggkorára teljesen elhülyült szíhofi 2015-ben se tudott a wirschaffendas bepuffantásáról. Most is ang-allah mürkül fog egyszemélyben dönteni. 

 

On Thursday, Belarusian presidential spokeswoman Natalya Eismont declared that Merkel intended to negotiate with the EU on creating a humanitarian corridor to bring the migrants stuck along Belarus' border with Poland into the bloc.

najahahu Creative Commons License 2021.11.19 0 1 685681
Előzmény: Carina_S (685679)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 0 4 685680

Így igaz.

 

Soros azzal a pénzzel, amivel a  világot forgatja föl több mint 15 ezer  fizetett ügynökével az  eszement  NYÍLT TÁRSADALMA érdekében, már régen megoldhatta volna ezt a vízrendszert.

Bátyja  egyetlen alapítványa így is tesz:  kizárólag Afrikában segíti a népeket.

Előzmény: Carina_S (685679)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685679

Tegyük fel hogy van alatta vízfolyam. De ezeknek a szerencsétlen csóróknak nincsen hozzá sem gépparkjuk sem pénzük, amivel ezt az olajhoz hasonló módon felszínre hozzák. Ha Soros valóban olyan filantróp és emberbarát lenne mint amilyennek mondja magát, akkor miért nem erre költi a mérhetetlenül sok-sok pénzét? Ezzel valóban segíthetne rajtuk, mert a probléma egyik gyökerét oldaná meg nekik! Az egyik lehetőség az, hogy azért nem akar, mert jobb üzlet neki az ha Európában feka-szart kevertet. A másik lehetőség az, hogy azért nem akar, mert nem lát benne üzletet, mivel lehet hogy nincs ott elég vízkincs, vagy ha van is, akkor a kitermelése gazdaságtalan** lenne.

 

**Ez utóbbit azért mondom, mert emlékezni kellene Líbiában Kadhafi rendszerére, aki azért gazdag jómódot teremtett az országában. És itt felmerül a kérdés, ha Kadhafinak volt pénze családtámogatásokra és iparfejlesztésekre, akkor miért nem termeltette ki ezt a rejtett vízkincset? Lehet hogy azért nem, mert ez a vízkincs vagy nem létezik, vagy nagyon csekély mennyiségű, vagy pedig a kitermelése gazdaságtalan lenne?? Több, mint valószínű!!

 

 

[??]A szaúdiak melyik sivatagban gazdálkodnak ezen? Az Afrikában található Szaharában, vagy az Arab-félszigeten található Nefúd-sivatagban? Arábia hiába fekszik közel Afrikához, mert attól kb. 40 millió éve elszakadt a Vörös-tenger kinyílásával, és ennek következtében mára az egykor összefüggő kőzetlemezeket a Vörös-tenger mélyén kifejlődőfélben lévő óceáni hátság választja el egymástól, mely folyamat következtében az addig egybefüggő, de mára két darabra szétszakadt szárazföld afrikai és arábiai darabjának a geológiai fejlődéstörténete különvált, vagyis nem biztos, hogy az a vízér amit Arábiában felleltek, az folytatódik Észak-Afrikában is, vagy fordítva, azaz amit a Szahara alatt leltek meg, az Arábiában is folytatódik. És ha van is, az még akkor is mindig egy nagy kérdés, hogy a fellelt vízér gazdaságosan kitermelhető lenne-e, és elegendően nagy vízhozamú lenne-e.

Ha ui. gazdaságtalan a dolog, akkor a meddő geológiai próbálkozásokra kidobott pénz is elég lenne arra hogy egy nagyszámú népességnek rendbe hozzák vele az életét, feltéve ha ezt a pénzt nem pazarolják el!

Előzmény: najahahu (685677)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.19 0 4 685678

Egyszerűbb a tevék mellett a sátorban várni az EU-segélyt, az ENSZ-és az USA-segélyt, mint kutat fúrni.

Előzmény: najahahu (685677)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 0 1 685677

"..Nem lakatlant írtam, hanem lakhatatlant!..."

 

 

Valóban !

 

Bár arra is vannak kellő megoldások.

A  SZAHARA alatt egy  hatalmas  vízfolyam húzódik,  illetve a szaúdiak  már gazdálkodnak  a sivatagban.

 

http://www.urvilag.hu/mezogazdasag/20120604_zoldulo_sivatag

 

 

 

 

Előzmény: Carina_S (685674)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.19 0 1 685676

"Viszont, azonban, DE: a zeju meg egyéb úgymond fejlett országok most baszakodnak azon, hogy a jelenleg általunk (is) folytatott mezőgazdálkodás nem fenntartható, ésatöbbi, ésatöbbi, menjünk vissza 2-300 évet és nuku vegyszer nuku műtrágya. Ezt elvileg meg lehet oldani és Mo., mint kiemelkedően nagy művelhető terület arányú ország talán még képes is lenne a jelenlegi népességet így is önerőből ellátni, bár a műtrágya és vegyszer nélkül elérhető 2-3 t/ha búza és kukorica azért kicsit határeset. De a zeju egésze így nem tud(na) megtermelni 500 mio emberre élelmiszert. Úgyhogy azon kéne elgondolkodni, hogy biogazdálkodást akarunk-e és akkor a népességet vissza kell fogni vagy beimportálni a világ minden csürhéjét és felduzzasztani a 500 milliót akár egymilliárdra, amennyinek egyébként a mostani technológiai és termésszinteken SEM tudunk saját forrásból élelmiszert termelni."

 

 

A műtrágyát ki lehetne váltani megfelelő talajtápérték-növelő természetes trágyákkal, csak értő módon kellene a dologhoz hozzáfogni és kiválasztani a megfelelő trágyafajtákat.

A jó termőtalajnak részben humuszban gazdagnak kell lennie, részben pedig nitrogénben dúsnak kell lennie. A humusztartalmat a lótrágya, a tehéntrágya, a birkatrágya, a kecsketrágya, és a komposzttrágya növeli, a komposztot pedig az erdei és városi zöldterületi ligeterdős területek avarjából lehet előállítani komposztálással (letakarják földdel és hagyják az avart komposzttá "megérni").

A nitrogén az amit ma a műtrágyákkal pótolják, de azt már kevesen tudják, hogy a szárazföldi és a tengeri csigafélék (éti csiga, házas csiga, meztelen csiga, datolyakagyló, tengeri kagyló, fúrókagyló, osztrigakagyló-féleségek, stb. ... ...) és a dögkutakban eltemetett állati tetemek húsa aránylag sok nitrogént tartalmaz (a csigaféléké kevesebbet, az állati eredetű húsok sokkal többet). Az erdőn-mezőn növő nagygombák pedig, mivel kemoszintézissel állítják elő energia-szükségleteiket, szintén nagyon sok nitrogénben igen dús fehérjéket tartalmaznak.

Vagyis: a dögkutak tetemeinek újrahasznosításával, ill. a csigafélék tenyésztésével, és a természetben tenyésző nagygombák mesterséges termesztésével és összegyűjtésével jelentős mennyiségű nitrogéndús húsanyagot nyerhetünk ki, és így ezeknek a ló,- tehén,- birka,- és kecsketrágyás (= vegyes állati eredetű trágyás) komposztba történő belekeverésével olyan nitrogénben és humuszban gazdag természetes vegyes trágyákat nyerhetünk, amelyekkel a környezetszennyező műtrágyagyártást egészen a minimumra visszafoghatjuk!!

 

És, így nem kell sem attól tartanunk, hogy a biogazdálkodás nem tudja az európai fehér idevalósi lakosságot eltartani, és egyúttal a migránsimportra sem lesz szükségünk, tehát a tevemekkmesterek otthon maradhatnak a Szaharában!

Előzmény: emzéperhk (685656)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685675

:-))

Carina_S Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685674

"Annyival kiegészíteném, hogy a Szahara  NEM lakatlan, csupán ritkán lakják (részben arabok,  főleg  BERBERek és TUAREGek,  meg a BENDZSAk.

Olyan ritkán,  mint  amilyen  ritka  Európa  népessége volt  kb  Kr.e. 2-3 ezerben."

 

Nem lakatlant írtam, hanem lakhatatlant! Ami olyan terület, amelynek olyan alacsony az eltartóképessége, hogy alig lehet rajta megélni, annyira nem, hogy ott a normális élet és a boldog élet feltételeiről pedig már ne is beszéljünk.

 

Van egy lakhatatlan terület, amelyet olyasvalakik laknak, akik a lehetetlennel kísérleteznek reménytelenül: életben maradni egy sivatagos területen, és közben meg úgy szaporodnak, mint a nyulak, mert valaki segélyezi őket, amely viszont csak a nyomorgó emberek vegetálásának fenntartásához elegendő, de amely a normális élethez már messze nem elegendő. És amikor meg rájönnek arra hogy ez lehetetlenség, akkor elvágyódnak onnan, amely vágyuknak Soros alátesz egy lapát pénzzel, ami megint csak arra elég hogy útra keljenek, arra már nem hogy egy normális és boldog új életet is tudjanak kezdeni. Amikor pedig a kapott pénzzel eljutnak a Soros által "paradicsomi jólétűnek" elhazudott Európáig, és beleütköznek a jogosan dühös nemzetvédő nemzetállalmok határőreinek leküzdhetetlen falrendszereibe, akkor jön az elkeseredett dzsihadista düh, a "Kafirok és gyaur kutyák dögöljetek meg ha Mohamedet szidjátok!", a határzáraknál nap mint nap megismétlődő tombolás és dühödt, hatóságok elleni szervezett erőszak, és végül a terrorista kísérletek! Amit Soros ad nekik, az nem más mint "nyomorfenntartási segély".

Előzmény: najahahu (685655)
Delinke00 Creative Commons License 2021.11.19 -2 1 685673

https://mandiner.hu/cikk/20211119_europa_tanacs_kulfold_lengyelorszag

 

Az Európa Tanács emberi jogi kötelezettségeinek betartására szólította fel Lengyelországot

A lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet Minszk felelőssége, ez nem menti fel Lengyelországot emberi jogi kötelezettségei alól – jelentette ki az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.

 

 

Dunja Mijatovic közleményében hangsúlyozta, hogy a szerdán bevezetett és november végéig tartó rendkívüli állapot hatálya alá tartozó, a lengyel határ menti területekre érvényes belépési tilalom káros következményekkel jár. Szavai szerint megakadályozza a nemzetközi szervezeteket és a civil társadalom képviselőit abban, hogy humanitárius segítséget nyújtsanak, és végezzék emberi jogi munkájukat. Továbbá lehetetlenné teszi a média hozzáférését a határzónához, ami aláássa a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, valamint korlátozza az átláthatóságot és elszámoltathatóságot. Az ilyen intézkedés teret ad a félretájékoztatásnak, és erősíti a bizonytalanság érzését – mondta. 

A humanitárius és jogi segítséget nyújtó nemzetközi szervezeteknek és a civil társadalmi szereplőknek azonnali és akadálytalan belépést kell biztosítani a határ minden területére. Az újságírók számára pedig lehetővé kell tenni, hogy a jelenlegi rendkívüli állapot hatálya alá eső térségből is szabadon és biztonságosan tudósítsanak – jelentette ki Mijatovic.

„Európai kötelesség”

Azt is hangsúlyozta, hogy a lengyel szejm által elfogadott törvényjavaslat – mely a rendkívüli állapot lejárta után alkalmazandó új szabályokat határozza meg – azzal a kockázattal jár, hogy a rendkívüli helyzet állandósul. Ez súlyos és hosszú távon negatív következményekkel jár a szabad mozgásra, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságára, valamint az emberi jogvédők munkájára – mondta. A rendkívüli állapot miatt bevezetett korlátozásokat meg kell szüntetni, és azokat nem szabad új jogszabályokkal állandósítani – jelentette ki. Ezenkívül a jogszabályok bármilyen módosításának biztosítania kell, hogy a lengyel ombudsman teljes mértékben mentes legyen megbízatása teljesítésének korlátozásától – húzta alá.

Kijelentette továbbá, hogy azok a lengyel jogszabályok, melyek lehetővé teszik a hivatalos határátkelőkön kívül az ország területére lépők azonnali visszaküldését, aláássa a menedékkérelem beadásához, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jogot. A jogszabályt módosítani kell annak érdekében, hogy a Lengyelország területére lépő emberek kérelmet nyújthassanak be, és egyéni értékelés keretében kezdődhessen meg a menekültügyi eljárásuk – hangsúlyozta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzet kezelése nem csak Lengyelország feladata. Olyan európai kötelesség, melyhez a szolidaritáson, valamint az európai értékeken és normákon alapuló emberi jogi választ kell adni – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

(MTI)

najahahu Creative Commons License 2021.11.19 -1 3 685672

"..Miszerint, minden vallási menekültet befogadnak Indiába. Kivéve a muszlimokat.."

 

 

 

Ezzel Japán és Kína is így van....

Előzmény: e-smoker (685669)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685671

Az.:-)

Előzmény: SzJ2 (685670)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.19 -1 2 685670

Koltoi kerdes volt....tudjuk hogy az egész egy ordas nagy hazugság.....

Előzmény: e-smoker (685669)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.19 -1 5 685669

"Miért nem ker menedékjogot Bagdadban , Isztambulban , Dubaiban vagy Üzbegisztánban?"

 

Ezt én muszlim-paradoxonnak hívom. A muszlim - mert nem csípi a tálib és hasonszőrű agymosottakat -, az iszlám más területeire nem megy, mert ott is iszlám van és ott is szarul érzi magát. Hátha ott is a "szélsőség" kerül hatalomba egyszer. Ezért, eljő a felvilágosult szekularizált Európába, hogy jól érezze magát. Ez abban nyilvánul meg, hogy ő továbbra is bezárja a feleségét, egyedül nem léphet utcára a zasszony, meg a szokásos velencei maszkját is orrba-szájba használnia kell. A muszlim pasi itt vegzálhatja feleségén kívül az összes felvilágosult nőt. Verheti a mellényét, hogy a szélsőség elől menekült. Közben, maga sem viselkedik másként, mint szélsőségesként. Majd csodálkozik, hogy egy másik agymosott tesója, kamionnal áthajt szeretett feleségén. Ekkor csak az nyújt vigaszt neki, hogy :

1.) Van még másik 2 vagy 3 asszonya és megint vehet egy 4. asszonyt is

2.) Az asszony mellett, a káfirokból 62 halt meg

 

És mire észbe kap, megint Kabul utcáin jár - mondjuk - Berlinben, Párizsban.

És mire a hasznoshülye káfirok is észbe kapnak.......(nem fognak) addigra, mi is szarul érezzük magunkat.

 

"India esetleg?"India egy szimpatikus nyilatkozatot tett idén, ha jól emlékszem az időpontra. Miszerint, minden vallási menekültet befogadnak Indiába. Kivéve a muszlimokat. Progresszív művelt ejroperék máig nem érti, hogy miért ez a kirekesztés.

 

 

Előzmény: SzJ2 (685668)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.19 -1 6 685668

Szóval akkor elmennek Bagdadba vagy Isztambulba vagy Dubaiba es ott szállnak fel a repülőre mondja az Üzbegisztánban angol egyetemet végzett afgán férfi.

Akkor mi a fenenek jon a lengyel határra? Miért nem ker menedékjogot Bagdadban , Isztambulban , Dubaiban vagy Üzbegisztánban? India esetleg?

Előzmény: emzéperhk (685647)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.19 0 3 685667

"EU területén kívül"

 

Magyarország mar az EU.

 

Előzmény: beauvois (685662)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 -1 4 685666

Én nem örülök neki, csak mint tényt közöltem, és azt a tényt, hogy  a migránsokat  NEM ELŐSZÖR  kell beengedni aztán elbírálni, hanem ELBÍRÁLNI, aztán aki jogosult, azt beengedni.

Ezért nem is  holmi  környező országokat kell megjelölni hotspotként, hanem a NAGYKövetségeket.

 

És ha egy iraki nem az iraki magyar követségen adja be a kérelmét, hanem mondjuk a kongóin,  akkor máris  el van utasítva.

Előzmény: beauvois (685661)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 0 5 685665

Van elég nagykövetségünk.

Másrészről NEM HOZZÁNK  akarnak jönni.

Akkor mijafrancért  hotspotolnánk mi....

Előzmény: beauvois (685662)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.19 0 3 685664

"A magyar kormány sem nyitott egyetlen zárt és őrzött "hotspot"-ot sem az EU-n kívül."

Mint EU-tag, nagy súlyunk nincs kifelé. A brüsszeliekre - mint tudjuk jól -, nem lehet számítani egységes fellépésre ilyen ügyekbe. Azok csak a migrók belépését segítik.

 

Előzmény: beauvois (685662)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685663

Mégis, ki örülne ennek? A hülye britek - akik állítólag jó kapcsolatokat ápolnak ex-gyarmataikkal -, képtelenek megállapodni egy direkt transzportról a kibocsátó országok felé. Abban bíznak, hogy hát vannak ők, meg a kontinens. Mintha az invázió akkora tekintettel lenne erre az elkülönülésre.

Azt meg régóta ismert, a Balkán dugig van muszlimokkal. Azok sem hiányoznak, nemhogy még bővüljön is a keret!

Előzmény: beauvois (685661)
beauvois Creative Commons License 2021.11.19 -5 1 685662

>> A Viktor ezt már 2016-ban javasolta, persze progresszívék akkor  még le se szarták (dehogynem :D ).

 

 "A menekültügyi eljárásokat az EU területén kívül, zárt és őrzött hotspotokon kell lefolytatni, az EU területére történő első belépés előtt,"  <<

 

Nem meglepő. Bár az ötlet nem rossz, de ő maga is leszarta a saját javaslatát: A magyar kormány sem nyitott egyetlen zárt és őrzött "hotspot"-ot sem az EU-n kívül. Talán csak más szerszámával akarta verni a csalánt. Vagy csak süketelt.

Előzmény: nickvagyok (685638)
beauvois Creative Commons License 2021.11.19 -1 2 685661

Ennek ne örülj előre: az OK, hogy Albániában lemegy az eljárás. És a legtöbbet elutasítják. Merre fognak azok Albániából indulni? Segítek: északnak, errefelé.

Előzmény: najahahu (685635)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 -1 1 685660

Egyetértek.

 

 

ami meg ugye az EU-s  ötletelést illeti, hogy menjünk vissza valahova a középkori  mezőgazdasági szintre,  már csak abból az alapból sem megoldható, hogy mindazokat, amiket  MŰANYAGhelyettesítőként fognak használni ,  azok FA  (kés, villa) vagy  KUKORICA (tányér, pohár) alapú  dolgok, amikhez eszméletlen mennyiségű mezőgazdasági terület kell,  ráadásul a kukoricának még van az  IZOCUKOR  formája, amit  répacukor helyett használnak mindenhova- nem mintha ez jobb lenne a répacukornál -, csak OLCSÓBB ! -, illetve a 3D  nyomtatókba a "tinta",   PLA, - polylactic acid- , amit  kukoricakeményítőből vagy nádcukorból, vagy burgonyakeményítőből állítanak elő.

Előzmény: emzéperhk (685656)
csiri bá Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685659
e-smoker Creative Commons License 2021.11.19 -1 4 685658

No persze, a gonosz fehérek miatt van ez a rettenetes visszaesés, mert direkt nem adták át a tudni vágyó feketéknek a tudást.

Pedig, annyira akartak : "Kill The Boer Kill the Farmer"

Előzmény: emzéperhk (685656)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.19 -1 3 685657

Szerintem egyetlen helyes megoldás létezik; rájuk kell zárni az ajtót, le kell kapcsolni a villanyt és intézzék el egymás közt!

 

Előzmény: emzéperhk (685656)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.19 0 4 685656

A népsűrűség önmagában csak egy szám, alapvetően nem sokat mond az adott terület eltartó-képességéről, bár valamilyen szinten azért vannak arányosságok, pl. Ausztrália nagyrésze élhetetlen, lakhatatlan, ahogy swedistané is, ettől függetlenül ezeknek még lehet némi tartaléka eltartó-képességben. 

Viszont, azonban, DE: a zeju meg egyéb úgymond fejlett országok most baszakodnak azon, hogy a jelenleg általunk (is) folytatott mezőgazdálkodás nem fenntartható, ésatöbbi, ésatöbbi, menjünk vissza 2-300 évet és nuku vegyszer nuku műtrágya. Ezt elvileg meg lehet oldani és Mo., mint kiemelkedően nagy művelhető terület arányú ország talán még képes is lenne a jelenlegi népességet így is önerőből ellátni, bár a műtrágya és vegyszer nélkül elérhető 2-3 t/ha búza és kukorica azért kicsit határeset. De a zeju egésze így nem tud(na) megtermelni 500 mio emberre élelmiszert. Úgyhogy azon kéne elgondolkodni, hogy biogazdálkodást akarunk-e és akkor a népességet vissza kell fogni vagy beimportálni a világ minden csürhéjét és felduzzasztani a 500 milliót akár egymilliárdra, amennyinek egyébként a mostani technológiai és termésszinteken SEM tudunk saját forrásból élelmiszert termelni. 

 

Amúgy mellesleg az afrikai kontinens a mostani, kaliforniai nyúlra emlékeztető, népességrobbanás mellett is rendelkezik még jócskán eltartó-képesség tartalékkal, csak ezt a feka qrmányok soha a büdös életben nem fogják tudni kihasználni, Dél-Afrika mezőgazdasági kibocsátása pl. a felére csökkent a feka hatalomátvétel óta, nemhogy nőtt volna. Afrika egykori bőségszaruja (a kibocsátás 60-70%-a exportra ment!) Rhodesiából zimbabwebe manifesztálódva ma éhínségek és törzsi háborúk által sújtott koszfészek. 

Előzmény: najahahu (685655)
najahahu Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685655

Annyival kiegészíteném, hogy a Szahara  NEM lakatlan, csupán ritkán lakják (részben arabok,  főleg  BERBERek és TUAREGek,  meg a BENDZSAk.

Olyan ritkán,  mint  amilyen  ritka  Európa  népessége volt  kb  Kr.e. 2-3 ezerben.

 

A népessége  1,5 fő/km2,  Nyugat-Szahara népessége  2,43 fő/km2.

 

 

És ehhez képest pár ország népsűrűsége:

 

Mongólia  2  fő/km2

Ausztrália:  3  fő/km2

Kanada 3 fő/km2

Oroszország  8 fő/km2

Finnország 15  fő/km2

Svédország 20  fő/km2

Magyarország  110 fő/km2

Kína 135 fő/km2

Dél-Korea  480 fő/km2

Málta: 1300 fő/km2

 

 

Nyilván az adott ország méretéhez van számolva átlagban,   mert az  urbanizáció  elképesztő  méretű lakosságkoncentrációt  hoz létre.

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_F%C3%B6ld_legn%C3%A9pesebb_v%C3%A1rost%C3%B6m%C3%B6r%C3%BCl%C3%A9sei

 

Ahol a népsűrűség  nem egyszer  25000-48000 fő/km2.

 

Például:

 

Manhattan    28 ezer fő/km2

ERZSÉBETváros (VII. kerület, Budapest)      25500 fő/km2

TERÉZváros (VI. kerület, Budapest)   17 ezer fő/km2

Budapest  3261 fő/km2

 

 

 

És akkor még  hozzánk meg Európa  van  benépesítésre  kijelölve úgy, hogy gyakorlatilag a domborzati és éghajlati viszonyokat figyelembe sem vették:

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Carina_S (685653)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.19 0 0 685654

Testvérem a földrajztanár Pakisztánba ment...

Előzmény: Tb.ügyintéző (685651)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.19 0 2 685653

"Az lényegtelen, hogy a lengyel kormány mennyire becsüli a határon őrjöngő agresszív csőcselék számát, ennek a számnak a soksorosa kell legyen belorusz területen, figyelembe véve, hogy hónapokon keresztül heti 40-50 járat landolt Minszkben. Vegyük a 40-et (Morawieczki 50-et említett) 200 ülés/gép és 80% töltöttséget számoljunk, az 5-6E segélyturista hetente."

 

 

Na itt egy lényeges dolgot írtál le, mert rávilágít valamire: a számokra! A sokszorosa... .. ---> De honnan is származik ez a sokszoros tömeg??? :-O

 

A migrációs probléma lényege a következő: Adott egy Föld nevű bolygó, amelynek felületéből 2/3 rész a tengereké és az óceánoké, és csak a maradék 1/3 rész jut a szárazföldeknek és a különféle szigetvilágoknak.

Ami a lényeg: A kontinensek együttes befogadó- és létszám-eltartóképessége véges, és mi a sok kisebb-nagyobb népességrobbanás miatt máris 7 milliárdan élünk e Föld nevű bolygónkon.

Miközben minden magát korszerűnek mondható politikus a fenntartató fejlődésről beszél... .. . ---> De mit is akarnak fenntartani? Nem, nem a jelenlegi állapotokat, hanem a fejlődést. ---> De a fejlődés egyenlő a további népességszaporulattal, vagyis a további népességrobbanással!!! Miközben máris túl sokan élünk e Föld bolygónkon annak létszám-eltartóképességéhez képest... !!!

 

Nem a fejlődést, hanem a jelenlegi élhető állapotokat kellene először visszaállítani, és aztán már csak ezt a kijavított állapotot kellene a továbbiakban fenntartani, de további fejlődés és népességrobbanás nélkül!!! ---> Mert ha nem, akkor egymás elől háborúzzuk el a Föld bolygó egyes területeit, aminek egyik megnyilvánulási formája a migráció, vagyis az alacsony eltartóképességű területek lakosságának elvándorlása a magasabb eltartóképességű területek felé!

 

 

És itt ugorjunk vissza gyorsan a kulcskérdéshez: De vajon honnan is származik ez a sokszoros tömeg???

A válasz egyszerű: Az alacsony eltartóképességű, de egyúttal a népességrobbanás miatt már nagyon is túlnépesedett területekről!!!

Melyek ezek a területek?

Készítettem erről pár térképet. A lilával bekeretezett területek jelölik a Föld lakhatatlan sivatagjait, ill. a lakhatatlanul hideg és jeges területeket.

 

1. csoportba tartozó területtípus (jeges területek): Ezek közül a jeges részek Grönland, Izland belső területei, és a Tűzföld. Ezek nem annyira lényegesek mert nincsenek túlnépesedve. (Az eszkimóknak több eszük van a négereknél, mert csak annyi népszaporulatot tartanak fenn, amennyit a területük még aránylag könnyedén eltarthat. <---> Nem úgy a négerek, akik a lakhatatlan sivatagokat próbálják meg belakni, de persze...... sikertelenül... !!!)

 

2. csoportba tartozó területtípus (sivatagos területek): És akkor jöjjenek a négerek és az az óriási lakhatatlan terület, melyet megpróbálnának, de nem tudnak -- mert nem lehet[!!] -- belakni! Ez a Szahara-sivatag és a Szahel-övezet területeit jelenti, utóbbiba beleszámít Eritrea, Etiópia egyes (nagyon száraz!!) részei, és a Szomáliai-félsziget teljes egésze is.

 

3. csoportba tartozó területtípus (környezetszennyezéses területek): Aztán van még egy harmadik területtípus, ahonnan szintén származik migráció, de amelyen lehetne segíteni: Ez a terület a Dél-Ázsiai térség (főleg India és Banglades vidékei). Figyelemre méltó, hogy ez a terület éppúgy a monszunesők övezetébe esik, mint az Indokínai-félsziget, amelyen azonban olyan népek laknak, akikben megvan mind a kellőnél nagyobb akarat is, és mind pedig a nagyon jó képesség is a katasztrófák utáni újjáépítésekre, míg ezek az indiai népből mind-mind hiányoznak... !!! !!! Indiában egyre-másra történnek a súlyosabbnál súlyosabb közlekedési balesetek, a katasztrofális mértékű vízszennyezés (ürülék, mosószer, gázolaj, meg egyéb szennyek korlátlan beleengedése a Gangesz-folyamba), a haszonállatok fogyasztásának elkerülése ("szent tehenek nem ehetők meg") [?], a káros és fertőzést terjesztő állatoknak a  lakosság közelébe engedése (ld.: élelmiszertolvaj makimajmok!), a kórházak kevés száma és katasztrofális túltelítettségük, stb. ... . ! Mindent egybevetve: India egy olyan ország, ahol az igénytelen népesség és "nemzet" megtűri az általános rendetlenséget és a káoszt!!! Ez ott minden bajuk forrása! Közben pedig, mivel a monszunövezetben laknak, lehetőség nyílna az esővíznek a víztározókban lévő felhalmozására tiszta ivóvízként, és ezzel enyhíthetnék a vízhiányukat, de ezt nem teszik, mert nem találják fel magukat!!! És ez... katasztrofálisan érthetetlen... !

 

4. csoportba tartozó területtípus (háború-sújtotta területek): Más területek lakhatóak lennének, de lakóikat súlyos és kilátástalan kimenetelű háborúk űzték el: Ilyen területek: Marokkó, Nyugat-Szahara (Marokkó bekebelezett "gyarmata"), Algéria, Tunézia, Líbia, Szudán, Dél-Szudán, Nigéria, Izrael, Palesztína, Libanon, Szíria, Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán. Vagyis gyakorlatilag az arab-iszlám világ csaknem teljes területe.

 

És akkor jöjjön az a néhány térkép a lakhatatlan területekről, hogy mekkora területről is van szó! Csak Afrikában 2,5-szer nagyobb terület van, mint amilyen nagy az Indiai-félsziget!!! Íme a térképek!: >>

 

A Föld lakhatatlan területei

 

Afrika lakhatatlan területei (Migrációforrás!!! !!!)

 

Ázsia lakhatatlan területei (Migrációforrás!!! !!!)

 

Ausztrália lakhatatlan területei (nem migrációforrás)

 

Európa lakhatatlan területei (nem migrációforrás)

 

A térképeken csak az éghajlati tényezők miatt nem lakható területeket tüntettem fel, mivel ezek azok a területek, amelyet emberi erőforrásokból nem lehet lakhatóvá tenni (1. területtípus, 2. területtípus). -- Ebből az 1. ter.-típus nem migrációforrás (jeges vidékek), viszont a 2. ter.-típus súlyosan problémás migrációforrás (sivatagos vidékek)[!!].

Nincsenek feltüntetve a háborúk miatt átmenetileg nem lakható, ill. a környezetszennyezés miatt átmenetileg nem lakható területek és térségek, mivel ezek emberi erőforrások jelentős és fáradságos bevonásával ugyan, de laktatókká tehetők (3. területtípus, 4. területtípus)!

 

És egy mindennél veszélyesebb és súlyosabb migrációs ok: G. Soros hálózata a sivatagos területek lakóinak annyi pénzt adományoz ugyan, amennyi a nyomorgás és a túlszaporodás fenntartásához már elég, de amennyi az életüknek a saját hazájukban történő boldoggá tételéhez teljesen elégtelen, és csak a fejlett országok iránti sóvárgásukat és migrációjukat indítja be, olyan mértékben, hogy szinte már ránk törik a határokat, amivel az egyéb gondokkal küszködő Európát teljesen tönkre is tehetik!!! !!! ---> Miféle ál-"filantróp" "emberbarátság" ez G. Sorostól???!!! Miféle???!!! <---> Ez ellen kell küzdeni mindaddig, amíg ezt a harcot meg nem nyerjük Ővele szemben!!!

Előzmény: emzéperhk (685621)
Ec pec kimehecc a Creative Commons License 2021.11.19 0 6 685652

Tb.ügyintéző Creative Commons License 2021.11.18 0 1 685651

Gyáva népnek nincs hazája!

Minden pénzedet elköltöd erre az egy esélyre. Két hónappal később pedig a gyereked a fagyott földön alszik egy erdőben élelem és víz nélkül és még egy takarót sem tudsz ráborítani” - amíg elképzelem, Dzsáwád beleszív a kezében várakozó cigarettába és folytatja. “Ügyvéd vagyok, hat nyelvet beszélek, jól menő irodám volt Kabulban, kocsim, házam, amit akarsz. Aztán visszajöttek a tálibok.

Előzmény: emzéperhk (685647)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.18 0 5 685650

Ezt a kozmopoliták sosem értik meg. Kérdés, ménem ők mennek a védenceik közé.

Előzmény: Repülőrepülőgép (685649)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.18 0 7 685649

”a lelkiismeretem nekem akkor sem engedi meg, h a rendes emberekről lemondjak az agressziv csürhe miatt. csak mert a tehetetlen funkcionális analfabéták széttárják a kezüket.”

 

Az enyém pedig megköveteli, hogy lemondjak a rendes emberekről az agresszív csürhe miatt!

Mert megpróbálom az agyamat is használni!

És számomra fontosabbak a saját honfitársaim, mint Afrika és a Kelet összes lakója! Azaz szerintem a honfitársaim életének kockáztatása hazaárulás!

Előzmény: merigazoi (685630)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685648

No meg a háttérben valamilyen SOROS-féle pénzügyi  megtámogatás....  Csak a  remélt  anarchia kedvééért, mert ki tudja, hátha bejön.

 

 

Előzmény: emzéperhk (685646)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685647

Ukraine boosts border security in response to Belarus crisis

Ukraine has fortified its border with Belarus, fearing that migrants stuck in the isolated country might try to reach Ukraine next. Its ambassador to Germany said that there may be political reasons for Russia's support of Belarus...

 

 

Én nem igazán értem ezeket a puccsránokat se, nem olvasnak ezek 444-et? Csak mer ha óvasnának, akkor tunnák, hogy az összes hihetetlenül képzett, nyelvek sokaságát beszéli és már a dájmlernél is bepuffantották a gazdasági csodát. 

Mint az egyik legutóbb hávégé böffenetben olvashtaó könnyfakasztó történet a 6 nyelven beszélő kabuli sztárügyvédről aki éppen fázik. 

 

Ügyvéd vagyok, hat nyelvet beszélek, jól menő irodám volt Kabulban, kocsim, házam, amit akarsz.

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 4 685646

Olyasmi. De ennek nagyon bejött az élet. 

-a férjét lecsukták és valószínűleg egy darabig ott is marad: egy nagy piros pont lukasenkának

-ő maga nagy duzzogva átvonult Vilniuszba, ott a város egyik legdrágább ingatlanában lakik 8 fős testőrség felügyelete alatt, ide-oda repülget, berlinisztán, brüsszelisztán, Genf, stb, ezen alkalmakkor a legdrágább párizsi és római divatházak ruháiban parádézik, a gyerekeit méregdrága, orosz nyelvű magániskolába járatja, mert van ugyan belorusz is, de az neki méltóságon aluli. Mindezt a litván kormány pénzéből.

 

Amúgy pont olyan, mint az az írónő, aki Minszkben forradalmárkodott egy darabig. Az Minszk magasan legdrágább ingatlanában lakott, nem mellesleg a szomszédai közt lukasenka közeli rokonaival amiből kifolyólag az épületet a belorusz specnaz felügyeli 24/7. Aztán megunta a forradalmárkodást és nagy duzzogva elvonult a müncheni luxuslakásába. Mind egyformák ezek, csak a nevük más. 

Előzmény: nickvagyok (685639)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 4 685645

Bizony..

 

Amit én már 2015-ben....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ezt is találtam:

 

John Nethem 2017.08.14 18:05:05

Már az ENSZ is kimondja azt, amit igazából eddig is sejthettünk: a legtöbb migráns voltaképpen gazdasági bevándorló, és egyáltalán nem háború elől menekül.

A felmérést az ENSZ menekültügyi főbiztosa megbízásából készítették, és igen aggasztó dolgok derülnek ki belőle.

Például az, hogy a migráció legnagyobb forrása Líbia: az ország ugyanis 2011 óta instabil, emiatt vállalkoznak több százezren arra, hogy Európába vándoroljanak azt remélve, hogy itt munkát kaphatnak.

A jelentés szerint jelenleg majdnem egymillió migráns várakozik az észak-afrikai országban arra, hogy Európába juthasson.

Az óriási embertömeg miatt az ENSZ szerint nem pusztán az embercsempészet, hanem a prostitúció is virágzik a térségben, egyre több kameruni és nigériai nő esik áldozatul a szervezett bűnözésnek.

A jelentés továbbá leszögezi, hogy a jövevényeknek nincs közük a háború sújtotta országokhoz, java részük jobb megélhetést remél az európai országoktól.

www.altaiconsulting.com/wp-content/uploads/2017/07/Mixed-Migration-Trends-in-Libya-Executive-Summary.pdf

Előzmény: nickvagyok (685638)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685644

Az észbekapás ész híján nem könnyű.

Előzmény: najahahu (685637)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 0 685643

Ebben semmi új nincs, demens dzsó már küldött oda párezret a Kabulból kireptetett csürhéből. 

Előzmény: najahahu (685635)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.18 -1 3 685642

S0r0sék helyi lerakata:-))

Előzmény: nickvagyok (685639)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685641

Nyugatmajmoló...

Előzmény: nickvagyok (685639)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685640

Hisztispicca-macca....

Előzmény: nickvagyok (685639)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.18 -1 1 685639

Mi az a Cihanouszkaja? Valami Navalnijszerű lufi?

Előzmény: najahahu (685637)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.18 0 0 685638

A Viktor ezt már 2016-ban javasolta, persze progresszívék akkor  még le se szarták (dehogynem :D ).

 

 "A menekültügyi eljárásokat az EU területén kívül, zárt és őrzött hotspotokon kell lefolytatni, az EU területére történő első belépés előtt,"

Előzmény: najahahu (685636)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 -1 4 685637

Cihanouszkaja: Nem szabad szóba állni Lukasenkával 

 

 

Ez a naiva  vajon mit gondol, hogy a népek különböző  bolygón élnek, és durciból  nem szólnak egymáshoz ??

 

Mert akkor még csak érthető lenne, de egy kibebaszott bolygón élünk !!!!!!

 

Jó lenne már, ha ez a nőszemély is egy csöppet észbe kapna.....

najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 5 685636

Vagyis a britek  megvalósítják azt, amit  már  2015-ben is egyértelműen  mondtam :

 

Csakis  határokon kívül lehet  elbírálni a menekültkérelmeket, mert az ILLEGÁLISt és a jogtalanul itt tartózkodót  már nem lehet kiebrudalni.

 

Ennyi erővel akkor  senkinek nem kell elbírálni a kérelmét,  mert  fölösleges..... 

Előzmény: najahahu (685635)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 0 685635
Trafi Pax Creative Commons License 2021.11.18 -1 3 685634

Te valami álomvilágban élsz, hülyeségeket beszélsz. Nézd, én nem vagyok vallásos hívő, de ezzel véletlenül összefutottam:

 

Pál apostol megírta 2000 éve, a korintusiakhoz intézett második levelében:


    "Erre nézve tanácsot adok nektek, mert hasznotokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyűjtést, hanem magatokévá is tettétek az ügyet.
    Most tehát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat, tehetségtekhez mérten, tettben valósuljon meg.
    Nem úgy, hogy mások megszabaduljanak nyomorúságuktól, ti meg bajba jussatok, hanem egyenlő mérték szerint."

 

Németh Sándor értelmezésében:

 

https://www.youtube.com/watch?v=7c8iwwDnNMg&feature=youtu.be&t=258

"Isten nem várja el az emberektől, hogy olyan támogatást vagy segítséget nyújtsanak az embertársaiknak, amitől ők maguk lehetetlen vagy nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, vagy akár össze is roppannak."

 

Mondhatni, van az a helyzet, amikor még az Isten is beint.

Előzmény: merigazoi (685589)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.18 0 6 685633

Akkor nincs mese, fogadj be egy menekült családot a saját házadba.

Előzmény: merigazoi (685630)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.18 0 6 685632

"hogyan hihet el valaki ekkora majomságot, he?"

 

 

Úgy hogy nézz szét Franciaországban vagy Svédországban, ahol az a helyzet, hogy ott ahová csak betették a migránsok a lábukat, ott onnantól számítva max. 2 év alatt minden el-NO-GO-Zónásodott, ahol a migránsok csak a saját iszlamista törvényeiket és a Saríát veszik figyelembe, de a befogadó országét már nem. És ott, ezekbe a NO-GO-Zónákba európai fehér ember már be se meri tenni a lábát, beleértve az adott befogadó ország saját rendőreit is, akik szintén nem mernek belépni oda, mert -- jó okkal -- attól tartanak hogy a migránsok megölik őket.

 

A választójogról meg ne beszélj itt nekem így, mert a választójog az olyan dolog, hogy akár téved valaki egy politikai vagy egy közéleti témában, akár nem téved benne, attól függetlenül a választási voksokban megjelenített emberi vélemények összességéből lehet csak leszűrni azt, hogy egy nemzet mit akar és mit nem akar, azzal együtt, hogy azt a valamit mekkora százalékban akarja és mekkora százalékban nem akarja. Ha a választójogot elvitatnák mindazoktól akik tévednek, akkor nem lehetne tudni sem azt, hogy mekkora a kormányoldal támogatottsága, sem azt hogy mekkora az ellenzéki oldal támogatottsága, sem azt hogy mennyien vannak a migráció ellen, sem azt hogy mennyien vannak a migráció mellett. És még sok olyan dolgot sem lehetne megtudni, amelynek adatai általában azt mondják meg, hogy egy adott témában egy nép milyen kérdésről hogyan és milyen százalékos arányban vélekedik.

 

 

Ha elvennénk a választójogot akárhány embertől is, akkor azonnal felborulna a demokrácia!

 

(A többi kérdést meg ne feszegessed (munkahely, kirúgási okok, stb. ...) részben mert személyeskedés, részben pedig, mert ezek munkajogi dolgok, tehát itt offtopik témák!!! Ezekkel menjél inkább egy munkajogi topikba!! De inkább ne menjél velük sehová sem!!!)

Előzmény: merigazoi (685617)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685631

csak éppen arra nem számított hogy a lengyelek határozottan leteszik a lábukat a határon es a sok magasan képzett egyed a nyakán marad

 

Dehogyisnem !

 

Ez volt a cél !

Tudta, hogy a lengyelek ellenállnak.

 

Csak tükröt akart tartani a "humanista" EU-nak....

Ok, meghívtátok őket "középen", de a szélén nem kellenek... Na most mi lesz?

 

Ami meg külön hab a tortán az agysebészek gondoskodnakk róla, hogy nagyon kívánatosak legyenek :

 

 

 

Itt vannak a szívszorító gyerekképek a fősodratú médiának:

 

 

 

 

 

Aztán amit már nem szeretnek annyira mutogatni, a határ elleni támadások:

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: SzJ2 (685628)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.18 -4 0 685630

jó ez lehetséges.

 

a lelkiismeretem nekem akkor sem engedi meg, h a rendes emberekről lemondjak az agressziv csürhe miatt. csak mert a tehetetlen funkcionális analfabéták széttárják a kezüket.

 

meg lehet oldani, csak gondolkodni kell. az agresszívokkal szemben használjanak gumilövedéket, aki nem menekült és átlépett a határon, ellenőrizzék le, zárják be legalább egy időre, mert az se elfogadható nekem, h a törvénysértéseket elnézzék, mert nekik úgy megfelelő a nyomorult kitekert jogrendszer miatt.

Előzmény: emzéperhk (685621)
Joe Blake Creative Commons License 2021.11.18 -1 2 685629

Persze, Lukasenko fölözi le a hasznot, nekik jut a teher. Egy globalistának ez nagyon szokatlan és idegesítő, ők ahhoz vannak szokva, hogy mindig csak nyerhetnek.

 

 

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685623)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685628

Valoszinu hogy igy történhetett , de olyan szellok is fújdogálnak amik azt rebesgetik hogy az oregur gondolkodott , gondolkodott , majd egyszer csak azt gondolta hogy "szivatgattok , szankciózgattok", na majd jól kibabrálok veletek , hozok nektek annyi agysebészt amennyit birok...., csak éppen arra nem számított hogy a lengyelek határozottan leteszik a lábukat a határon es a sok magasan képzett egyed a nyakán marad. De egy sem rossz , mondja , majd eltáborozgatnak a határon , a hülye EU meg küld pénzt az ellátásukra , abból meg jut is , marad is , aztán a Gyigy Maroz majd úgyis elzavarja őket.Vagy megfagynak.

Előzmény: nickvagyok (685622)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 1 685627

Az elmúlt éjszaka sem volt eseménytelen a lengyel-belorusz határon, volt olyan határszakasz ahol 500 fős agresszív muszlim csürhe dobálta kövekkel a lengyel határőröket, egy része a helyszínen készített állványokkal átmászott a kerítésen de visszarugdosták őket.

Más határszakaszokon kisebb, de szintén agresszív, kődobálós muszlim csürhék próbálkoztak, állítólag szintén sikertelenül.  

 

https://strazgraniczna.pl/pl/aktualnosci/9556,Kilka-prob-silowego-przekroczenia-granicy.html

(Nem találtam más nyelven forrást, csak lengyelül.)

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 0 685626

 According to the #Iraqi Foreign Ministry, some 430 people want to return.

https://twitter.com/nexta_tv/status/1461271584816123907

 

Úgy látszik van visszáru is. 

najahahu Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685625

Bizony, mert így a saját  maguk által felvázolt  dolgokba  beleköpnek mások, és a végén még kisajátítják..

 

Van is félnivalójuk,  merthogy ugye ma is él az a közmondás:  Ha valamit nem tudsz megszüntetni, felszámolni, akkor állj az élére !!!

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685623)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.18 0 0 685624

Prioritások vannak

#1 nemzetállamok eltörlése

#2 népességcsere

 

Lukasenka a #1 cél ellensége, ezt nem teheti jóvá a #2 előmozditásával.

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685623)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685623

Az csípi a szemüket, hogy a jó öreg filantróp spekuláns NGO-it megkerülik, az meg nem bolt nekik.

Előzmény: najahahu (685610)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.18 0 6 685622

Így történhetett:

 

Lukasenko magányosan üldögélt az agyonszankciózott irodájában és a régi szép napokra emlékezett, amikor az ukrán puccs miatt mosolyogva jártak hozzá az Unió vezetői tárgyalni.

 

Azon tűnődött, hogyan mutathatná meg, hogy milyen nagyon szeretné viszonozni a feléje áradó jóindulatot, amit az Unió felől tapasztal.

 

Hirtelen beugrott az isteni szikra: hiszen 2015 óta mást se hall  tőlük, hogy a migránsok mekkora kincs a számukra. Ez nem üres politikai lózung, igazán komolyan gondolják, hiszen a renitens tagállamokat, akik nem értik az idők szavát, folyamatosan zsarolják és bűntetik. 

 

Na, ha migráns kell nekik, akkor én is viszek pár ezret, biztos örülni fognak neki!

Előzmény: jókedvű cipó (685619)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.18 0 3 685621

Az lényegtelen, hogy a lengyel kormány mennyire becsüli a határon őrjöngő agresszív csőcselék számát, ennek a számnak a soksorosa kell legyen belorusz területen, figyelembe véve, hogy hónapokon keresztül heti 40-50 járat landolt Minszkben. Vegyük a 40-et (Morawieczki 50-et említett) 200 ülés/gép és 80% töltöttséget számoljunk, az 5-6E segélyturista hetente. 

Ennek egy része azóta már mürkülisztában áll sorba segélyért (szeptember-októberben napi átlag ~200-250 illegális belépés volt Lengyelo. felől) a többi meg valahol Minszkben vagy itt-ott vár a jobb időre vagy -amelyiknek van rá pénze- az embercsempékre. 

A határon őrjöngő agresszív csürhe leginkább arra jó, hogy a lengyelek erőforrásait egy 2-3 kilométeres sávba és a mélységi ellenőrzésekre koncentrálja,  addig is többszáz kilométeren nyugodtan tudnak működni az embercsempék akik állítólag fejenként 15-20E ajróért fullos szolgáltatást nyújtanak Minszk-berlinisztán útvonalon. 

Előzmény: merigazoi (685620)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.18 -6 1 685620

In November 2021, the Polish government estimated that 3,000–4,000 migrants were waiting in the vicinity of the border.[120]

 

azt jelenti a lengyel kormány 3-4ezerre becsülte a határnál várakozó migránsok számát.

 

komolyan mondom, minden olyan munkától, ami felelősséggel jár (használni kell az agyadat) téget el kéne tiltani!!! és minden olyan jogrendszer, ami nem teszi lehetővé ezt, az defektes. cinkos és bűnpártoló jogrendszer.

Előzmény: Carina_S (685614)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.18 -7 1 685617

tízezrével (napi 10000 fő) érkeznek

 

mi a f. nézel te? neked választójogod van? te téged minden, felelősséggel járó munkából ki kéne rúgni. minek neked az ész, ugye, te se használod.

 

hogyan hihet el valaki ekkora majomságot, he?

Előzmény: Carina_S (685614)
najahahu Creative Commons License 2021.11.18 -1 3 685616

Sőt !!

 

Van úgy  hogy  nem is  "vagy-vagy"  hanem  "és-és"

Előzmény: Carina_S (685615)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.18 0 9 685615

"nem tudod elképzelni, h lehet köztük rendes ember, akik pl. a tálibok elől menekül vagy még csak nem is muszlim?"

 

 

Képzeld el: Nem, mert ahányat beengednek, abból vagy gyilkos, vagy rabló, vagy erőszaktevő lesz, de a legjobb esetben is mások munkáját elvevő, vagy államilag eltartott ingyenélő munkakerülő hőbörgő "ember" lesz belőle!!!

Előzmény: merigazoi (685588)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.18 0 5 685614

Látszik hogy te is a ballibek oldalán állsz, mert különben nem írnál ilyen ócska kifogásokat azirányban, hogy egy részüket miért és hogyan lehetne beengedni... !

 

1./ Hazugságvizsgáló gép???! Akkor amikor a lengyel határra tízezrével (napi 10000 fő) érkeznek, és a déli magyar határon is napi 5000 fő migránst fognak meg???! :-))) :-D

Hol van egy hazugságvizsgáló gép megbízható hatékonysága attól, hogy naponta 5-10000 főnyi emberről megbízhatóan megállapítja, hogy hazudik-e vagy sem??! Egy ilyen vizsgálat is hosszú órákig tart, az eredményét másnapra elemzik ki a pszichológusok, azaz 2 nap alatt tudnak megvizsgálni 1 embert. Amikor 10000 fő/nap tempóban özönlenek át a határon, és a vizsgálat sebessége 1 fő/2 nap, akkor az átvizsgálatlanok átjutási aránya az át nem vizsgáltakhoz képest 9999:1 fő/2 nap. Be akar jönni 10000 fő, ebből 1 főt feltart a vizsgálat -- de csak akkor ha az derül ki hogy hazudott! -- , és a többi 9999 meg simán átjut. <--- Ezt szeretnéd? Akkor migránspárti balliberális vagy te is!!!

 

2./ Pszichológiai vizsgálat???! Akkor amikor a lengyel határra tízezrével (napi 10000 fő) érkeznek, és a déli magyar határon is napi 5000 fő migránst fognak meg???! :-))) :-D

A hatékonysága éppolyan alacsony, mint a hazugságvizsgáló gépnek. Ugyanaz igaz rá, mint a hazugságvizsgálóra! Egy ilyen vizsgálat is hosszú órákig tart, az eredményét másnapra elemzik ki a pszichológusok, azaz 2 nap alatt tudnak megvizsgálni 1 embert. Amikor 10000 fő/nap tempóban özönlenek át a határon, és a vizsgálat sebessége 1 fő/2 nap, akkor az átvizsgálatlanok átjutási aránya az át nem vizsgáltakhoz képest 9999:1 fő/2 nap. Be akar jönni 10000 fő, ebből 1 főt feltart a vizsgálat -- de csak akkor ha az derül ki hogy hazudott! -- , és a többi 9999 fő meg simán átjut. <--- Ezt szeretnéd? Akkor migránspárti balliberális vagy te is!!!

 

_________________________________________________________________________________

Mondok neked jobbat: >>

Szent István korabeli hazugságvizsgálat: A vizsgált személynek a hóhér kezébe nyomott egy tüzes pofájú kovácsfogót, azzal el kellett mennie neki 30 lépés távolságra, és ott eldobhatta a fogót. Ha ezalatt nem égett össze a két keze, vagy ha a keletkezett égési sebek 3 napon belül begyógyultak, akkor a vizsgált személy ártatlannak minősült, ellenkező esetben viszont bűnösnek mondták ki. "Természetesen" ez esetben a bűnöst máglyán égettették el, felköttették, vagy felnégyeltették a hóhérral.

Nem korszerű és nem humánus módszer, ezt elismerem, de egy ilyen erőszakos migránscsürhére alkalmazva olyan nagy visszatartó ereje lenne, hogy 2-3 napon belül mind egy szálig eltakarodnának sz országhatárokról!

Előzmény: merigazoi (685589)
h_g Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685613

Köszönjük, Emese.

 

Előzmény: Peter_Cs (685612)
Peter_Cs Creative Commons License 2021.11.17 -3 1 685612
Előzmény: najahahu (685610)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685611

Mert nem soros megbízásából ténykedik.

Előzmény: najahahu (685610)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 -1 5 685610

LIBERÁLISOK!!!  

 

Már csak egy kérdés maradt: miért nem ünneplitek most az emberi jogok védelmezőjeként Lukasenkót?

Hiszen ő pontosan ugyanazt csinálja, amit ti, liberálisok: ahogy tudja, támogatja az Európába özönlő illegális migrációt. A fehérorosz elnök már júliusban azzal fenyegetőzött – liberális szempontból: azt ígérte –, hogy migránsok tömegeit fogja Európára zúdítani, ha az unió fenntartja a Belarusszal szembeni büntetőintézkedéseket. Fenyegetését – ígéretét – be is váltotta, ennek vagyunk most szemtanúi a lengyel határnál. Lehet, hogy ő nem röplapokat osztogat és nem drámainak szánt felvételekkel operál – ennél gyakorlatiasabb módszereket alkalmaz –, de amit csinál, az a liberális mérce szerint az emberi jogok védelme, maga a megtestesült szolidaritás, igazi européer magatartás. Követi a liberális irányvonalat.

 

https://mozgasterblog.hu/lukasenko_a_liberalis_hos.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202111

najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685609

SOROS meg az NGO-i  megkavarják a szart, és elindulnak a migránsok,  aztán MINDIG  MÁSNAK kell helyrehozni a szarkeverést....

Előzmény: zoldcomchy (685608)
zoldcomchy Creative Commons License 2021.11.17 -4 0 685608

Ezt megint az eu. rendezhette le szép csendben. kellett legyen diplomáciai háttere ennek, hogy Baghdad visszafogadja aki onnan ment el.

Előzmény: 3A3a (685599)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685607

No de  akkor  miért  nem AFRIKÁBAN nyomulnak ??

 

MIért  EURÓPÁT  basztatják ezzel, amikor  akár mi magyarok  nem hogy  egy anya  2 gyereknél tartunk,  hanem a  3  anya  2 gyereknél  ??

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685603)
verkri Creative Commons License 2021.11.17 -3 0 685606

A demográfiában a "helyettesítő szint" ezt jelenti:

 

Transindex - Csökkenhet a Föld népessége

 

"Az Egyesült Nemzetek előrejelzése azzal számol, a születések száma a "helyettesítő szinten" stabilizálódik, azaz minden anyának átlagosan két gyermeke lesz."

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685603)
verkri Creative Commons License 2021.11.17 -1 0 685605

Attól, hogy nem tudunk róluk, még létezhetnek. Sok ilyen véleményt olvasni.

Előzmény: methylcytosine (685595)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685604

Néha elgondolkodom, lehet Manfred Weber mégiscsak jobb lett volna...

Előzmény: 3A3a (685599)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685603

Régi szöveg.

 

Az ENSZ is ezt nyomja, "helyettesítő népességnövekedés" vagy valami hasonló megjelöléssel.

Előzmény: Repülőrepülőgép (685601)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685602

nem tudod elképzelni, h lehet köztük rendes ember, akik pl. a tálibok elől menekül vagy még csak nem is muszlim?”

 

 

Én pl el tudom képzelni! Bár igen nehéz megoldani!

És? 

Előzmény: merigazoi (685588)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.17 0 7 685601

Financial Times kommentátora: Fel kell tölteni arabokkal és ázsiaiakkal a visegrádi országokat Csaknem nyíltan kimondja az őslakosság lecseréléséről, csak ő a "demográfiai feltöltés" kifejezést használja.”

 

 

 

 

 

Nyílt nácizmus! Akárcsak hitlerék! Mit akarnak? Életteret! Lebensraum!

És mellesleg kiirtani a zsidókat!

Hogy is van ez?

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685587)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685600

és az miért lenne jó ha közvetlenül mehetne minden kulturálatlan vadállat oda?

 

Ugyanez a kérdés vetődött fel nálunk már 2015-ben.

Előzmény: merigazoi (685547)
3A3a Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685599
Ruger Redhawk Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685598

Ezt az embert haladektalanul terrorista körözési listara kell tenni. Valamint ramutatni , hogy az altala megnevezett népek , foggal körömmel kuzdöttek orszagaik függetlenne valasa mellett. Ergo semmi keresnivalojuk olyan helyen ami ellen egykor harcoltak. Viszont minden betolakodasi kiserletet katonai tamadaskent kell kezelni.

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685587)
A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.17 -1 2 685597

nem tudod elképzelni, h lehet köztük rendes ember, akik pl. a tálibok elől menekül vagy még csak nem is muszlim?

 

De.

Csakhogy azok Libanonban vagy Törökországban várják a konfliktus végét, hogy aztán hazamehessenek, nem belorusz túristavízummal mennek bele egy nyilvánvalóan illegális kalandba...

 

Akik Lengyelország felé kerülnek, azok TUDJÁK, hogy a szokásos útvonalak le vannak zárva, mert Európa megtelt.

Aki meg felvállalja az illegális migrációt az tájékozódjon.

 

 

 

 

Előzmény: merigazoi (685588)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.17 0 0 685596

Fantáziátlan vagy. Mindenki papirok nélkül jön az EUba, elvették tőlük a határőrök. A családja nem Kongóban van, hanem Libiában, oda menekültek, nincs papirjuk neki sem.

 

Előzmény: beauvois (685593)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.17 0 6 685595

Érdekes, olyan véleménycikkek meg nem nagyon jelennek meg, hogy Afrikában vissza kéne fogni a mértéktelen szaporodást, ami a népesség 25 évenkénti duplázódását okozza. 

Előzmény: verkri (685592)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685594

Hát  ott is van egy család, meg  Afgániában is egy család....

 

Az ilyen ember már csai ilyen...

 

 

Bezzeg még a gólya is megelégszik egy családdal, és csak egy helyen költ, hiába lenne kedve szexre a jó meleg Afrikában....

Előzmény: beauvois (685593)
beauvois Creative Commons License 2021.11.17 -1 2 685593

és még ő fog csalásegyesítésért vernyákolni

 

hop hop hop hop! Itt a lebukás: tisztelt afgán úr, honnan is van magának Kongóban családja?

 

megállapítja, hogy ez a segélyturista nem afgán

 

Tisztelt afgán úr, iratok nélkül hogy tetszett rep.jegyet venni, felszállni a gépre és belépni Minszknél?

 

 

Előzmény: emzéperhk (685573)
verkri Creative Commons License 2021.11.17 -5 0 685592

Kommentátor? Valaki beírt egy véleménycikket.

Előzmény: az isteni Higgs bozon (685587)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -4 0 685591

hja, hiszen rólad is megmondja a tálib, látatlanban is h kafir vagy, nem? minek az ész, ugye, úgyse használod.

Előzmény: Abszolút Igazság (685552)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -2 1 685590

ugyanmár, hova gondolsz... majd 2 év múlva elkezd vele foglalkozni a nagyratisztelt bíróság és majd talán 10 év múlva döntenek is...

Előzmény: emzéperhk (685572)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -4 0 685589

nem lehet tudni?

 

1. hallottál már arról az újdonságról, amit úgy neveznek hazugságvizsgáló gép?

 

2. van az a pszichológia nevezetű tudomány, 100 év alatt csak eljutott már arra a szintre, hogy képes kiszúrni, h ki a pszichopata, vagy nem?

Előzmény: Carina_S (685584)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -5 0 685588

mind? a gyerekek is?

https://news.sky.com/story/what-is-causing-the-migrant-crisis-at-the-belarus-poland-border-12466745

 

nem tudod elképzelni, h lehet köztük rendes ember, akik pl. a tálibok elől menekül vagy még csak nem is muszlim?

Előzmény: Carina_S (685586)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685587

Financial Times kommentátora: Fel kell tölteni arabokkal és ázsiaiakkal a visegrádi országokat Csaknem nyíltan kimondja az őslakosság lecseréléséről, csak ő a "demográfiai feltöltés" kifejezést használja.

Forrás: https://korkep.sk/.../a-financial-times-kommentatora-fel.../

Carina_S Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685586

Persze hogy nem az egyikük sem. A lengyel-belorusz konfliktusban kiderült mindről, hogy ezek a migránsok nem mások, mint invázorok, agresszorok, terroristák, és közveszélyes bűnözők!

Előzmény: Abszolút Igazság (685552)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685585

Így igaz! Alkalmazni kell rájuk Szent László törvényeit!

Előzmény: najahahu (685550)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685584

Azért nem lehet ezt alkalmazni, mert:

1./ tele vannak hamis papírokkal;

2./ G. Soros hálózata ezt kiskapuként fogja felhasználni az újra betolásukra úgy, hogy adnak nekik hamis papírokat amiből a hatóság azt hiszi hogy beengedhető;

3./ nem lehet tudni hogy sima menekült-e, avagy jól álcázott terrorista;

4./ ha a beengedésekor még látszólag ártalmatlannak tűnik is, akkor sem lehet kiszámítani azt, hogy akár pár nap múlva vagy később időzítetten nem fog-e majd radikalizálódni, vagyis mert tkp. !potenciális időzített radikalizálódó terrorbombaként! kell tekinteni rá.;.

Előzmény: merigazoi (685548)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 0 685583
Előzmény: emzéperhk (685576)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685582

Késalakú  egyfogú  kutya  támadta meg....

Előzmény: emzéperhk (685576)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685581

" törekedni kell minden illegális belépés megakadályozására." Tűzzel, vassal!

Előzmény: emzéperhk (685573)
rocky cellar Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685580

Kutyaharapást szőrével:-))

Előzmény: emzéperhk (685576)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685579

A meteo statok szerint azon a vidéken november végén a -10 -20 °C-os éjszakák a leggyakoribbak. 

Az már nekünk is elég cudar, de kongói muhamadnak végképp, sőt, a közel-keleti fagymentes mediterrán időhöz szokott csürhének is. 

Előzmény: A pupák pék pókja (685575)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.17 -3 1 685578

A lengyelek több hónapos ostromra rendezkednek be,

 

Majd Putyin "segít" nekik......még több migránssal...

Nem tagadták meg magukat az oroszok, mint ahogy a történelem során évszázadokig marcangolták a lengyeleket...

A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.17 -1 3 685577

Gyorsan gyógyul !

 

 

Előzmény: emzéperhk (685576)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685576

Közben egyfogú és erősen iszlamofób kutyák tűntek fel a belorusz-litván határon:

 

https://twitter.com/nexta_tv/status/1460933237325418501

 

 

A pupák pék pókja Creative Commons License 2021.11.17 -1 2 685575

A lengyelek több hónapos ostromra rendezkednek be,

 

Talán a tél segít nekik...

 

 

Előzmény: emzéperhk (685574)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685574

Sehova. Most is éppen gyülekeznek a vadak a következő provokációra. 

A lengyelek több hónapos ostromra rendezkednek be, már a határra vezényelt rendőrök otthon maradt családjait segíteni is felállítottak egy külön szervezetet. 

Előzmény: SzJ2 (685566)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685573

Nem is ez a legnagyobb baj. Pl. kongói muhamad azt állítja, ő valójában a kabuli ómár. A tómács (vagy bárki más) megállapítja, hogy ez a segélyturista nem afgán, utána mit csinálsz vele? Deportálni nem tudod, Afganisztánba pl. ha lehetne éppen akkor se tudnád deportálni mert nem ismerik el állampolgáruknak, aztán ott vagyunk ahol a part szakad, deportálni nem lehetséges, lecsukni nem lehetséges, mer'azeju, zabáltathatod meg adhatsz neki lakhelyet életfogytig és még ő fog csalásegyesítésért vernyákolni meg messze van a mecset meg a fasztuggya, közben a  helszinkibuzulcság egy tucat ügyvéde lesi minden kívánságát és perli a magyar államot. Csak egy működőképes megoldás van: törekedni kell minden illegális belépés megakadályozására. 

Előzmény: e-smoker (685570)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 -1 4 685572

2020 júniusában vette fel az iszlám vallást egy budapesti mecsetben

 

A mecset be van már záratva? 

Előzmény: Wic (685571)
Wic Creative Commons License 2021.11.17 -7 0 685571
Előzmény: emzéperhk (685568)
e-smoker Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685570

Ja! A közel-keleti és észak-afrikai arab és egyéb nyelvjárásoknál, ez mind be is jön. Abrakadabra, és már ki is derült, hogy miféle. Igen, ez amúgy azt feltételezi, hogy egy elkötelezett európai megtanul egy marék nyelvjárást - mert én muszlimra nem bíznék ilyen feladatot -, és keresztkérdésekkel beszorítja a sarokba azt a hazugot, aki nem is hazudik, hiszen a háború területén kötelező a káfirt megtéveszteni. Ergo, ő nem hazudik vallása szerint.

Nem elég nyelvet, nyelvjárást ismerni. A vallást/kultúrát is messzemenően ismerni kell a kérdezőknek! Ezért nem megy a beépülés sem az iszlám legelvakultabbjai közé, mert ilyen embert találni, még Aladdin lámpásával sem megy.

Mi a megoldás? Egyáltalán nem beengedni őket ide. Jazídi- és keresztény jöhet, muszlim nem.

Előzmény: merigazoi (685567)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.17 0 0 685569

Ez egy jogi procedúra, és nem ilyen egyszerű. Eljárásrend van, bíróság van, jogorvoslati lehetőségek vannak több szinten.

Előzmény: merigazoi (685567)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685568

Siófokon tervezett merényletet a magyar dzsihadista  

 

Ennek állítólag nincsenek muszlim felmenői mint a következőnek, ez egy sima elmebeteg barom. 

merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -1 1 685567

@procedúra

 

3 kérdésből meg lehet mondani, h valaki hazudik-e arról, h ő kicsoda és honnan jön.

 

persze ahhoz nem funkcionális analfabétáknak kéne végezni a "procedúrát".

Előzmény: methylcytosine (685556)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685566

Szoval Lukasenko elszállítja a migriket a hatar mellol? Kerdes hogy hova?

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685565

Földközi-tenger, ma. Szokás szerint temérdek nő meg gyerek.

4 nagyméretű noborderes vízitaxi rakodik. 

 

martinaxe7 Creative Commons License 2021.11.17 -2 1 685564
e-smoker Creative Commons License 2021.11.17 0 6 685563

A gyengeség jele minden engedmény ennek a csürhének. Hogy visszatér mindig ez a "szűrjük ki őket" duma.:-)  Mégis, mivel? Lenne ötletem, de az messze nem az emberi jogok egyetemes(-nek vélt) kategóriájába esik.

 

Előzmény: najahahu (685562)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685562

Így igaz.

 

 

Mi lehetünk  bármilyen  kibebaszottul  elfogadóak,  türelmesek , nyitottak , meg főleg TOLERÁNSAK:  ha egyszer az a másik egyáltalán  NEM toleráns,  nem nyitott, nem elfogadó.  És még  türelmesnek sem türelmes.

Ez maga az az állapot lenne, ha a gnú  még mielőtt bekapja a krokodil,  szépen  földarabolná magát, hogy nehogy már  megakadjon a szegény krokodil torkán, és odavesszen az a krokodil....

Előzmény: e-smoker (685559)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685561

Another death on the border Ahmad Al-Hassan, a 19-year-old #Syrian, has been living in a refugee camp in #Jordan for the past 7 years. His body was found by #Polish divers at the bottom of the “Bug”. Young man drowned when the #Belarusian military forced him to cross the river.

https://twitter.com/nexta_tv/status/1460890283269316611

 

Gondolom ez ugyanaz lehet, akit a hávégé írástudatlan firkásza szerint nemrég eltemettek egy lengyel faluban, de az elmúlhatott mert valamivel a temetés után vízbe fulladt. De a név nem stimmel.

 

Vízbe fulladt a lengyel–fehérorosz határon az a szíriai férfi, akit Lengyelországban temettek el

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685560

Josep Borrell: The #EU will not let in any migrants from the territory of #Belarus "The EU will not be able to let any of them in. But they should not die in the forest. #Belarusian side must allow access to provide them humanitarian aid and repatriate them", explained Borrel.

https://twitter.com/nexta_tv/status/1460883599226556418

 

 

Kezdem eztetet nemérteni, biztos gond lehet az ideológiai képzettségemmel. Azugye közismert tény, hogy ezek hatalmas, mindent elsöprő kultúrális sokszínűséget, már nem is multikultit hanem szuperkultit hoznak magukkal, nem mellesleg pedig elépesztő gazdasági fellendülést, pl. a dájmler lassacskán épp kezd belefúlni az ép ésszel már-már elképzelhetetlen gazdasági csodába, namegpersze azalegnagyobbbajhogytovábbmennek. Erre ittenetet aszonyga ez a borell, hogy will not let in any migrants from the territory of #Belarus. Itt valami rohadtul nem stimmel, annyi biztos. Sztem be kéne iratkoznom a cejura, egyrészt a genderszakot le kéne nyomni gyorsan de utána még pár szakot el kéne végeznem. Pl. a kettősmérce és a szemforgatás szakot, minimum mesterszinten. 

e-smoker Creative Commons License 2021.11.17 0 5 685559

"miért nem lehet a középutat megtalálni," Oly rohadt nehéz ezt tisztességgel elmagyaráznia olyannak, aki kezébe sem vett soha egyetlen iszlámkritikus könyvet. Ugyanis, ezen könyvek tartalmazzák az eltérő kultúra alapideológiáját, és meg is magyarázzák, miben tér el a miénktől. Napi példákkal, statisztikákkal a már itt nyavalygó emberi jogokra hivatkozó muszlimok "sírálmaival". Miközben ezek az iszláminvázió hídfőállásai, és remekül alkalmazzák a Koránban és Mohamed életéből ismert fogalmat a : takíját.

Nem kompatibilis kultúránkkal az iszlám. Összeférhetetlen. Na nem azért, mert iszlámofóbok meg nácik vagyunk, és a többi süket ultrabalos blabla miatt.

Szóval, itt nincs középút. Aki ebben reménykedik, az vállalja később ostobasága következményeit!

Előzmény: merigazoi (685549)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 0 0 685558

685557-ben HULYE voltam    nem audtam vagy 30 oraja rendesen  bocsika

Előzmény: Delinke00 (685554)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 -1 1 685557

orulok neki hogy ideges vagy

Előzmény: Delinke00 (685554)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685556

Azért mert ez a procedúra több év, és utána az elutasitottakat nem lehet "visszakisérni".

Alapvető törvényszerűség, hogy aki bejön az EUba, az marad az EUba. 

Előzmény: merigazoi (685548)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685555

szükséges lenne az ujjlenyomatvétel is...

 

Azt nem kéne, mert ha bekerül valami ejus adatbázisba onnantól kezdve bécsisztánból gőzkatapulttal lövik vissza hozzánk. 

Előzmény: najahahu (685541)
Delinke00 Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685554

“Milyen kár, hogy Magyarországnak majdnem fele ezt másként látja. Ők elégedetlenek a miniszterelnökkel. Unják már a retorikáját, az örökös országvédelmét, változást, mást akarnak. De tudják-e, mit? Tudják-e, hogy olyan világban élünk, amikor erős kezű vezetőre van szükség, aki bátor, határozott és elkötelezett. Akit nem lehet a háttérből irányítani.”

 

Hát ez az! Sok nyomorult agyatlan szarházi röhög, gúnyolódik rajta! Unalmas? A migrációs helyzet az ami kurva unalmas. mit mondjon Orbán, mikor semmi nem változott 2015 óta?

Előzmény: io-=k (685537)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 0 0 685553

en ezt irtam ?   olvass ujra

Előzmény: merigazoi (685547)
Abszolút Igazság Creative Commons License 2021.11.17 -18 5 685552

Felesleges, hiszen egyik sem valódi menekült.

Előzmény: merigazoi (685548)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685551

vagyis:

 

akinek nem elég szólni huszadszorra sem hogy KÉRJÜK HAGYJA EL AZ ÁRUHÁZ területét,  azt  ki kell fizikailag taszítani az ajtón.

Előzmény: najahahu (685550)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 6 685550

Ezt egy   magyar bíró is elmondta:

 

"A  romáknál a verés, a pofon  mint büntetési kategória nem elítélendő, mert  emocionálisan és mentálisan olyan szinten vannak,  ahol már csak ennek van valami érdemben kimutatható foganatja."

 

Magyarra lefordítva:   AKI CSAK EBBŐL ÉRTI meg mi is a dörgés,  annál ezt kell alkalmazni !!

Előzmény: Repülőrepülőgép (685546)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -1 1 685549

miért kell mindenben nyomorult agyatlan szektás módra "gondolkozni"? miért kell mindenben az egyik szélsőséget választani, he? miért nem lehet a középutat megtalálni, értelmes magyar módra?

 

 

Előzmény: merigazoi (685548)
merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -4 0 685548

azt nem értem ha az átjutókat vissza lehet kísérni,

 

akkkor miért nem lehet kivizsgálni ki a valódi menekült és aki nem az, azt visszakísérni??

merigazoi Creative Commons License 2021.11.17 -2 1 685547

és az miért lenne jó ha közvetlenül mehetne minden kulturálatlan vadállat oda? csak arra, h a buta majmok felébredjenek, de attól még a buta majmok nyakig szarban lennének és amikor elkezd kapálózni, az ide is idefröccsen.

Előzmény: io-=k (685537)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.17 0 2 685546

Szerintem csak addig próbálkoznának többször is, amíg számukra is elégérthetően el nem magyarázzák, hogy  “TILOS AZ Á” !

Az invazív horda más faj, más kultúra. Térben és időben markáns különbség.

Ezért aztán nyolc napon túl gyógyulóan kell elmagyarázni a hordának, hogy itt mit szabad és mit nem! 
Mert azt talán megérti!

Előzmény: najahahu (685539)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 6 685545

Előzmény: najahahu (685544)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 6 685544

A  Polkorrektéknél  csak a  fehér-hetero  férfit lehet irtani....

Előzmény: Repülőrepülőgép (685543)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685543

Vigyázz, hogy mit írsz!

Pár napja azért törölték a véleményemet, mert azt voltam bátor írni, hogy akár géppityuval is, de meg kell védeni a határokat!

Előzmény: Carina_S (685524)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685542

igen    de az maceras    tintas ujjak stb stb    szelfizni pedig mar az ovodasok is szoktak

Előzmény: najahahu (685541)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685541

Nem is ártana !!!

 

Sőt !

 

szükséges lenne az ujjlenyomatvétel is...

Előzmény: io-=k (685540)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 0 1 685540

remelem azert 3 foto csak keszul mindegyik fejerol     szembol    es bal es jobb profilbol

Előzmény: najahahu (685538)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 3 685539

"..a többi lehet többször is ugyan az a személy, hivatásos migráns."

 

 

Te is leírod:  "LEHET".   Vagyis  lehet  többszöri próbálkozás,  meg  lehet  csak első.

 

Mivel a próbálkozók  NEM egy zárt  társaság, hanem folyamatosan cserélődő, meg  nincs semmiféle  - mint  előrébb leírtam ---  nyilvántartás arra, ki hányszor  próbálkozott,  ezért  ahányat  visszakísértek a határhoz,  annyiszor  ILLEGÁLIS  PRÓBÁLKOZÁS.

 

 

 

 

Előzmény: zoldcomchy (685536)
najahahu Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685538

No de amikor Te  mondjuk Londonba utazol,  téged sem úgy számolnak, hogy  első alkalommal  1 fő,  aztán  második alkalommal már  nem számolnak, mert már te  egyszer átlépted a határt,  hanem  ahányszor  átléped a határt,  annyi  HATÁRÁTLÉPÉS.

 

 

Tekintettel arra, hogy az illegálisoktól nem vesznek ujjlenyomatot és nem is vesznek adatokat-  mert az már egyfajta  menekültügyi regisztrációnak is beillene---,  csakis azoktól, akik  BŰNcselekménnyel jutottak az országba, így senkiről nem vezetnek nyilvántartást, hogy először  vagy már 34.  alkalommal  próbálkozik.

Előzmény: zoldcomchy (685536)
io-=k Creative Commons License 2021.11.17 0 4 685537

magyarhirlap.hu/velemeny/20211115-korridor   ha van 1 perced az eleg elolvasni

zoldcomchy Creative Commons License 2021.11.16 -4 0 685536

Csak az előállított a lényeges mert a többi lehet többször is ugyan az a személy, hivatásos migráns.

 

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/illegalis-migracio-alakulasa

Előzmény: najahahu (685533)
zoldcomchy Creative Commons License 2021.11.16 -4 1 685535

Migránsok ostromolják Lengyelországból Belorusia határát? A világ egyre bonyolultabb.

 

https://www.facebook.com/zakho.news/videos/431663785062293

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685534

Az Európai Unió Bírósága ítéletével kimondta azt, amit soha nem gondoltunk volna, hogy Magyarországnak gyakorlatilag támogatnia kell az embercsempészetet.

Megbüntetik a tagállamokat csupán azért, mert védik a kontinenst?

najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685533

Bizony.

 

2015 óta soha nem látott mennyiségű migránst kapcsoltak le.

És kb ennek vagy 10-20 %-a  meg az, aki be is jutott, sőt tovább is jut  Nyugatra....

 

Előzmény: crow_csíííz (685522)
h_g Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685532

Sci-fi fesztivál

 

Előzmény: Léjjjzer (685514)
A fékezhetetlen agyvelejű Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685531

Én pl. kifejezetten örülök ezeknek a képeknek.

 

A jóoldali européer sutyerákok most legalább megtanulják, hogy mindig van következménye annak, amit tesznek.

Előzmény: SzJ2 (685463)
io-=k Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685530

a te verziod is hiheto       csakhogy van masik      az alaguton beszokott migriket mondjuk kecskemeten szedi ossze a soros penzelte ember-csempesz     

Előzmény: Legelész (685526)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685529

Mára alighanem vége a lengyel határon a csatározásoknak, a beloruszok beterelték az agresszív kopott homlokú csürhét egy majdnem üres raktárba, ahol kibaszottul jól érzik magukat. 

 

Bár sztem muhamad nem tuggya, hogy ilyen hacukát max buzik hordanak.

 

Belarus Fashion Week on the Polish border

 

Delinke00 Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685528

Legfőbb hibás az elbutult nép, amely hatalomban tartja ezeket a férgeket. Nálunk is a lakosság majdnem fele ezek közé tartozik.

Előzmény: najahahu (685521)
mmormota Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685527

Az emberek szimpátia alapon választanak meg teljesen alkalmatlan, buta vezetőket, akik képtelenek bármit is átlátni. Az így vezetővé vált kutyaütők érzik biztonságban magukat, ha automatikusan követik a mainstream ideológiát. Mivel egyben formálják is, kritikát pedig soha nem fogalmaznak meg (pl. azért nem, mert akkor nekik esik az összes többi), az ideológia egészen abszurd szélsőségekbe hajlik.

Előzmény: mmormota (685525)
Legelész Creative Commons License 2021.11.16 -7 0 685526

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/ujabb-embercsempesz-es-24-migrans

Kérdés adódik -- fontos volt-e beengedni az országba a 24 migránsos járművet. 

Kellett a hír a hősi elfogásról? Ha csak kint tartják őket, az nem növeli a beszartságot a hívekben. Mutatni kell, hogy íme, köztünk vannak! Áprilisig egyre több migránsbehatolás lesz a lakájmédiában. Ez o1g utolsó aduja.

Előzmény: crow_csíííz (685522)
mmormota Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685525

Nem nagyon hiszem, hogy ez józan számítás lenne. Inkább egy ideológia vált önjáróvá, és ment el teljesen őrült irányba.

Előzmény: najahahu (685521)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685524

.. ...És éppen ez a "De" az a pont, ahonnantól kezdve minden agresszív migránsnak le kell vágni a fülét és az orrát, és ha kell fel kell négyelni őket! Européer-libsi ajvékolás és eurokonform törvények ide vagy oda... ! -- Úgy kell ezt az egészet felfogni, hogy most kártevőirtásról, és féregirtásról van szó. Vagy ők, vagy mi! És akkor már inkább mi ússzuk ezt meg ép bőrrel!!!

Előzmény: nickvagyok (685519)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685523
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685522
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 4 685521

Mindezek arra utalnak, hogy valakik globális szinten piszkosul szeretnék , ha a népek totális invázióval szétterülnék a Fölkgolyón...

Előzmény: nickvagyok (685520)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685520

Itt a sikeres védekezés lehetőségét/jogi hátterét verték szét (pl. zárt táborokban tartás, hogy csak a legenyhébbet mondjam), ott meg a stabilitást (pl. Irak, Líbia, Szíria), és máris milliók indultak meg. 

Előzmény: Delinke00 (685517)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685519

De lesz@rják a törvényeinket.

Előzmény: Carina_S (685512)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.16 0 9 685518

Ma olyan lopakodó jogalkotás zajlik az EU-ban, amely azt eredményezi, hogy azok kerülnek bíróság elé, akik egyáltalán fel merik vetni ezt a témát.

Előzmény: Delinke00 (685517)
Delinke00 Creative Commons License 2021.11.16 0 6 685517

Remélem egyszer bíróság elé lesznek állítva azok, akik felelősek azért, hogy nem védhetik meg magukat az inváziótól az európai népek. 

Előzmény: Repülőrepülőgép (685507)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685516

Ez a töredéke annak, amit a magyar határon havonta visszabasznak.

Előzmény: verkri (685515)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -2 0 685515

2741.

Előzmény: methylcytosine (685510)
Léjjjzer Creative Commons License 2021.11.16 -1 3 685514

Na de hol vannak a balliberális megmondóemberek? 

 

"Az a baj, hogy tovább mennek!"

"Amit hoznak (a menekültek) értékesebb az aranynál?"

"Pont ilyen motivált emberekre van szükség a Daimlernél!"

 

Willkommenskultur!

Dojcsalnd kann das!

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.16 -2 0 685513

https://www.portfolio.hu/global/20211116/kaczynski-szerint-hibrid-haboru-zajlik-lukasenka-mar-inkabb-kerulne-a-konfliktust-511044

 

Az államfő azt is mondta, bizonyíték van arra, hogy a lengyel határon fegyvereket próbálnak átadni a menekülteknek. "Számunkra most az a legfontosabb, hogy megvédjük országunkat és népünket, megakadályozzuk az összecsapásokat. Tudom, hogy már történtek kísérletek fegyverek szállítására a spontán migránstáborba.

 

A jóságos orosz vendégszeretett...

Carina_S Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685512

Persze hogy ezek nem játszanak, mert ezek erőszakos hódítók.

 

De pontosan ezért mondtam én a 685457-ben, hogy nekünk sem játszani kell velük, hanem drákói törvényekkel kell innen elüldözni őket!

Előzmény: methylcytosine (685511)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685511

Ezek nem játszanak. Kafirok elleni háborúban bármi megengedett nekik. 

Előzmény: oregbeatsuhanc (685509)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685510

Hány betolakodót küldtek vissza a törökökhöz az EU- török megegyezés szerint?

Előzmény: verkri (685492)
oregbeatsuhanc Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685509

Biológiai fegyverként vágóhídi disznó belsőséggel szórnám meg helikopterről a határ kerítést, és a betolakodókat, egyúttal tesztelném, mennyire igazhitűek!

 

Előzmény: emzéperhk (685508)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685508

Na ez egy jó kérdés. Mert ami pl. ezen a videón látható az már egyértelműen FEGYVERES támadás a lengyel határőrök ellen. 

 

https://twitter.com/nexta_tv/status/1460592071241351176

Előzmény: Repülőrepülőgép (685507)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.16 0 5 685507

Az agresszív muszlim csürhe kövekkel és botokkal támad a lengyel határőrökre:..”

 

 

Vajon itt a fórumban szabad e megkérdezni, hogy a lengyel határőrök a határaik és a hazájuk védelmében használhatják e a fegyvereiket? Na és önvédelemre?

Esetleg szabad e a fenti kérdésekben az egyszerű fórumozónak állást foglalnia? Vagy lehet ugyan, de jobb, ha magában tartja, ha nem akarja, hogy töröljék?

 

Esetleg a jelenleg aktuális direktívák szerint  “ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”?

Illetve ha megütik a jobb orcádat, akkor tartsd oda a ballikat is?

 

Valamint hol vannak felsorolva az európai értékek? Netán azokat a német alkotmány/alaptörvény tartalmazza? 

 

 

Előzmény: emzéperhk (685495)
SULEICA5 Creative Commons License 2021.11.16 0 4 685506

Merkel  tomboló védettjei (Az Airbus leendő mérnökei) a homlokellenállás fogalmával ismerkednek a vándorútjukon. Mire Németországba érnek ,nemcsak az alapvető  tisztálkodással, de komoly műszaki ismeretekre is szert  tesznek , ha Allah is úgy akarja..... Ez a munkaerő  tagadhatatlanul versenyképes lesz, csak győzz előlük elfutni

 

https://youtu.be/93Rm8T8Hl4Q

 

najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 3 685505
Előzmény: najahahu (685504)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 8 685504

Miből is gondolja ez a fölöttébb "okos"  Nyugat, hogy amelyik ilyen csürhe  ráront  egy  ÁLLAMHATÁRRA,  az  majd  kellően  békülékeny és  TÖRVÉNYtisztelő lesz  Európában, és aki majd  kellően figyel az európai értékekre, nehogy már véletlenül lábbal tiporja őket ???

 

 

Előzmény: emzéperhk (685499)
FRANKYE Creative Commons License 2021.11.16 0 4 685503

Volt már. A sok agysebész aki megkeresi a befogadó országok nyugdíjasainak a nyugdíját (a szekrényben) akikre a Daimlernek szüksége van. 

https://www.youtube.com/watch?v=_CRT16ViuHA

Előzmény: najahahu (685502)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685502

Ha egy teljesen naiv,  AlfaCentauri  nézné a filmet,  még azt gondolná, hogy a csürhe a saját  területét védi, mert ezek a szemét lengyelek el akarják foglalni.........

Előzmény: emzéperhk (685495)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685501

Fizetett BÉR-randalírozó...

Előzmény: verkri (685500)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -2 1 685500

Azért Röszkén is olyan álmigránsok csinálták a balhét, mint az az Ahmed, aki egyébként már vagy egy évtizede Cipruson élő vagyonos vállalkozó volt.

Előzmény: emzéperhk (685497)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685499

A nextán vannak videók a belorusz oldalról is, de annyira lassú (legalábbis nálam), hogy vagy el se indul vagy erősen akadva döcög. De a lényeget látni: agresszív, kopott homlokú huszonéves kanokból álló valószínűleg katonaviselt csürhe mindenféle rögtönzött és nem rögtönzött eszközökkel támad a lengyel határőrökre. A válasz egyelőre a vízágyú de ha így megy tovább az kevés lesz. 

 

Ezt a könnygázt aligha otthonról hozta muhamad.

 

Előzmény: deluigi (685498)
deluigi Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685498

a sok no" es gyerek hogy dobalozik kovekkel...

 

Előzmény: emzéperhk (685496)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685497

Ez egyre inkább emlékeztet a 2015-ös röszkei csatára. Leszámítva tán azt az apróságot, hogy akkor a szerbek nem adtak drótvágót, létrát és könnygázt(!!!!!) az agresszív csürhének. 

 

https://twitter.com/nexta_tv/status/1460547871309238272

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 2 685496

https://twitter.com/Straz_Graniczna/status/1460545627729928194

 

Kapott az agresszív csürhe egy kis vizet.

Gondolom dutyieressz főtitkár meg sokkot. 

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685495

Az agresszív muszlim csürhe kövekkel és botokkal támad a lengyel határőrökre:

https://twitter.com/MON_GOV_PL/status/1460538305498525700

(Teljesen friss, mai videó.) 

verkri Creative Commons License 2021.11.16 -4 0 685494

Nyilván, ezért írtam, hopgy a megbízó számít, mert ezeket ő fizeti. A Belavia meg állami tulajdonban van.

Előzmény: emzéperhk (685493)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685493

Dehogy mindegy, ezek a nagy légitársaságok kizárólag üzleti szempontok alapján működnek. A türkierlájnsz azért repült heti 10 Isztambul-Minszket mert profitja volt rajta és a flájdübáj meg a qutar is azért repült heti 3-3 Dübáj-Minszket mert profitja volt rajta. Puszira ezek nem repülnek senkinek. A belavia esetleg repül puszira, bár az se biztos, mert a kerót, a reptérhasználatot és a lízingdíjat meg a személyzetet valamiből ki kell fizetni. 

Előzmény: verkri (685490)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -6 0 685492

"Az eredendő bűn, a muzulmánok meghívása Nyugat-Európába vissza lett vajon vonva?"

 

Igen, a dublini rendelet alkalmazásának felfüggesztése a német hatóságok részéről pár hónapig tartott 2015-ben. Ezt szokta az FSZB propaganda a muszlimok meghívásának nevezni. A végső lezárása pedig 2016 márciusában volt az EU-török migrációs egyezmény elfogadásával.

Előzmény: Kimi Volta (685489)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685491

Dehogy lett visszavonva, sőt,a földbuta baerbock azzal kampányolt, hogy korlátlan csalásegyesítés lesz, testvérekre is kiterjedően, korlátlan láncbevándorlással. A honekkerivadék kriptokomcsik meg azzal (egyébként török és arab nyelven!) hogy semmilyen határőrizet nem lesz, menedékkérelem elbírálás sem lesz mindenki jöhet torokra, ellenőrzés nélkül, egyből kap ingyen házat, ingyen eüt és a Hartz IV-et. Mondjuk a kriptokomcsik végül nem lesznek qrmánypárt (bár csak pár képviselői helyen múlt) de a földbuta baerbock már tervezgeti a 267 sichere hafen feltöltését 5,5 millió muszlimmal. 

Előzmény: Kimi Volta (685489)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -3 0 685490

Elolvastam, a szövegben közvetlen repülőjáratokról van szó. Az teljesen mindegy, hogy ki üzemelteti a repülőgépeket, a lényeg, hogy kinek a megbízásából tevékenykednek.

Előzmény: emzéperhk (685488)
Kimi Volta Creative Commons License 2021.11.16 0 5 685489

Az eredendő bűn, a muzulmánok meghívása Nyugat-Európába vissza lett vajon vonva?

A betelepítési szándékot a nyugat mutatja magáról?

Amíg a nagyságos nyugat csalogatja az iszlamistákat, nincs miről beszélni.

A keletiek védekezhetnek, rázhatják az öklüket a mindenféle orosz felé, de tudomásul kell venni, az árulóink a hátunk mögött vannak.

Előzmény: verkri (685487)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685488

Te el is olvastad amit beraktál? Csak mert a Bagdad-Minszket (és a Bászra-Minszket valamint az Erbil-Minszket) az iraq airways és az air bagdad repüli/repülte az Isztambul-Minszket meg a türkierlájnsz. A Damaszkusz-Minszket meg a cham wings, a Dübáj-Minszket pedig a flájdübáj és a quatar airways. 

A litván miniszterelnök egy tegnapi nyilatkozata alapján viszont mostanában tényleg aktivizálódott a belavia és a még a zeju látókörébe eddig nem került közel-keleti (pl. Kairó) repterekről és orosz repterekről hordja a muszlim csürhét Minszkbe. 

Előzmény: verkri (685487)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -2 0 685487

"Ne játszd már a hülyét, elég pontosan lehet tudni, hogy a csürhe nagyobb részét nem a belavia reptette oda és azt is, hogy honnan."

 

Így van, például a hírtv is tudja.

 

A fehérorosz elnök szállítja a litván határra az iraki migránsokat - Hír TV (hirtv.hu)

 

 

"A migrációt Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök szervezi. Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be hazájába iraki migránsokat, akiket aztán a litván határra szállíttat. Lukasenko ezzel a hazája ellen bevezetett uniós szankciókat akarja megtorolni."

Előzmény: emzéperhk (685482)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685486

Gyorsan kötődő vízalapú ragasztót  kell a vízágyukból  kinyomatni rájuk.

 

Aztán el lesznek azzal foglalva, hogy  lemossák magukról....

Előzmény: emzéperhk (685485)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685485

A helyzet éjszaka sem változott, a muszlim csürhe tovább ostromolja a keresztény Lengyelország határait. 

 

Előzmény: najahahu (685483)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685484

Szóval kellően  párthoz kötődőek a pártonkívüliek is

 

 

Ja, 1 NAGY IDIÓTA CSALÁD.. az egész Kína ..

Előzmény: najahahu (685481)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 5 685483

Sima INVÁZIÓ.

 

Szervezett  betelepítés  SOROS-féle  NGO-k  irányításával és pénzelésével.

Előzmény: emzéperhk (685482)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685482

Ne játszd már a hülyét, elég pontosan lehet tudni, hogy a csürhe nagyobb részét nem a belavia reptette oda és azt is, hogy honnan. Ha másból nem akkor az erdőben hátrahagyott szemétből.

Amúgy nem mellesleg ez a bizonyos erdő erősen védett,a  világörökség része és ezt gázolják össze, vágják ki derékmagasságban és szórják tele szeméttel a szegínmenekűttek akiknek nem mellesleg ilyen mobiljaik vannak.

Egyébként a nemhivatalos források szerint a csürhének azt a részét akiknek a Minszkig kifizetett fejenként 15-20E dolláron kívül még van a zsebében további 10-20E ajró fejenként a már szépen felállt embercsempe vonalak simán átviszik a határzáron, a lezárt zónán és elutaztatják berlinisztánba. 

 

Előzmény: verkri (685477)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 0 0 685481

A  VOLVO  tulajdonosa  egy kínai érdekeltségű HOLDING,  aminek a tulajdonosa  LI SHUFU (58 éves) ,    aki a 13. Kínai  Népi Kongresszuson  pártonkívüli delegált volt  ZHEIJANG tartományának (68 millió lakos) ,  fővárosa HANGHZOU (12 millió lakos) .

 

Szóval kellően  párthoz kötődőek a pártonkívüliek is.

A   dél-koreai CSEBOLok  és sajátos  kínai  megoldások ötvözete ez a gazdasági felállás.

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (685478)
najahahu Creative Commons License 2021.11.16 -1 2 685480

(ballib logika szerint levezetve.)

 

Ha diktatúra, akkor a háttérben a kínai állam dönt minden fölött.   (  Akár ahogy az ALI BABA  tulaját is simán elvárt keretek közé szorítja, ....)

Előzmény: verkri (685476)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -2 1 685479

Erre akartam utalni, minek egy fickó miatt másfél milliárd ember előtt leborulni?

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (685478)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685478

A VOLVO tulajdonosa kínai - 1 csávó, nem Kina -  ezt tavaly kábé olvastam valahol.

Előzmény: verkri (685476)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -3 1 685477

De az csak kiderühet, hogy a belorusz légitársaság honnan szállította őket Minszkbe.

Előzmény: crow_csíííz (685471)
verkri Creative Commons License 2021.11.16 -2 1 685476

Mármint a kínai állam a tulajdonos?

Előzmény: najahahu (685468)
Ruger Redhawk Creative Commons License 2021.11.16 0 1 685475

ok, de megis, ha elkovetkezik, utana ki vel fogunk uzletelni, honnan lesz pénzunk stb?Nagyon erdekelne. Most ugyanis tulnyomo reszt tölük. Ha megszunnek  mi sem huzzuk sokaig.

Előzmény: Kimi Volta (685440)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.16 -4 0 685474

Szóltál, telós? És mit válaszoltak?

Előzmény: Tb.ügyintéző (685473)
Tb.ügyintéző Creative Commons License 2021.11.15 0 2 685473

Az nekünk nem nagy problem. Szóltam Lavrovnak, hogy a lengyelekkel ne szórakozzanak.

Előzmény: emzéperhk (685467)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685472

Ez a késelés, meg gyereklétszám csökkentés "valahonnan" ismerős módszer... :(

Előzmény: najahahu (685469)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685471

Bár a maas nevű kretén, akit külügyminiszter helyett tartanak, ma arról beszélt, hogy a beloruszban feltorlódott muszlim csürhét a származási országokba kell visszaküldeni.

 

És az miből derül ki, a nemlétező sajnoseeeveszett papírokból, vagyhogy hol bankolt 2 héttel ezelőtt, vagy hol vette/kapta a 6"-os ájfont..?

Persze ez a régi barom mantra 98% -ban 'jogtiszta' háttérrel sem müködött eddig...

Előzmény: emzéperhk (685467)
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 2 685470
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685469
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 2 685468

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2021/11/15/uj-gyarat-epit-a-volvo-europaban/

 

 

KÍNAI a  tulajdonos,   így  nem árt jóban lenni velük, mert még akár  Magyarország is szóba jöhet....

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 2 685467

A briteknek teljesen elment a maradék esze is, a Donbaszba is katonákat küldtek, demens dzsó udvari bohóca kedvéért (bár a tweet egyelőre feltételes módban). 

#UK may send 600 troops to Ukraine because of threat of #Russian invasion

https://twitter.com/nexta_tv/status/1459903924924731394

 

 

Gondoltam, hogy nemvót az véletlen mikor ang-allah mürkül éppen a napokban nevezte a wirscahaffendast soha véget nem érő kirobbanó sikertörténetnek, akar még egyet puffantani mielőtt átadja az egykori Németország romjait a földbuta baerbocknak. 

Bár a maas nevű kretén, akit külügyminiszter helyett tartanak, ma arról beszélt, hogy a beloruszban feltorlódott muszlim csürhét a származási országokba kell visszaküldeni. 

#German Foreign Minister Heiko Maas: Berlin will advocate for the return of migrants in Belarus to the countries from which they came.

 

Na de ang-allah mürkül 2015-ben is egyszemélyben döntötte el a wirschaffendast és milyen igaza volt, hisz ő maga szerint kirobbanó sikertörténet lett belőle. Meg olykor nem csak kirobbanó hanem késes meg kamionos. 

Előzmény: SULEICA5 (685460)
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685466

https://www.vaol.hu/orszag-vilag/szijjarto-peter-szankcionalhato-lesz-a-migracio-manipulacios-eszkozkent-valo-hasznalata-5477969/

 

 

Lehet, hogy akkor az  NGO-k  afrikai  embercsempészete  is bele fog tartozni ebbe a kategóriába...

najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685465

Ha már a nyilasoknak meg a kommunistáknak  sikerült az értelmiséget  taccsra vágni és elüldözni.

Előzmény: najahahu (685464)
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 685464
Előzmény: najahahu (685459)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685463

Ha az orrukat belevered , akkor is azt mondjak hogy ez nem igaz.

Előzmény: A fékezhetetlen agyvelejű (685461)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685462

Ez jo.....

Előzmény: SULEICA5 (685460)
A fékezhetetlen agyvelejű Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685461

A valóság:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Efq38wnRP3o

 

Lyon 1900-ban és 2021-ben.

SULEICA5 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685460

Angela Merkel  50 perces telefonbeszélgetést folytatott Lukasenkoval a határon tomboló betolakodók további sorsáról. Lukasenko felajánlotta, hogyha Lengyelország biztosítja a légteret, akkor a BELAVIA leszállítja Münchenbe a kedves ajándék  csőcselék-csomagot a még regnáló kancellárnak a német nemzet  karácsonyfája alá. A számlát a németek állnák.  Merkel gondolkodási időt kért a "diktátortól".

Közben Stoltenberg (NATO) érezve ,hogy a megbízatása hamarosan lejár, kéri a NATO érintett országait, hogy kérjék a IV. cikkely aktiválását, amely katonai beavatkozást tenne lehetővé. Lengyelország történelme során ismét az "igen megbízható" briteket hívta segítségül. Az USA a piszkos munkát a kistesóval végezteti el, miközben Biden hótiszta marad.....A britek ismét balekokra leltek, mint a történelem során már annyiszor.... Sajnos az ismétlés nem a tudás, hanem a tudatlanság anyja.

najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685459

Adad-nirari Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685458

Miért nem látni semelyik felvételen könnygáz és vízágyú bevetését?

Nálunk azért kaptak rendesen.

Előzmény: emzéperhk (685456)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 685457

"A legutóbbi szeánszon, ami egy ~350 halottas abszolút darwin-díjas eset (felgyújtották a hajót) évfordulóján volt száznál több turista jelent meg csak swedistanból."

 

 

Svédország megmentése esetében már azt kell kiókumlálni, hogy hogyan lehetne egy már csaknem kalifátussá átvedlett országot visszamenteni a keresztény világ tagjai közé.

 

A megoldás -- sikeres hatalomváltás esetén -- alighanem a Szent László-féle törvények svédekre testre szabott lemásolásában rejlene...

Bárki, aki kiejti a Saría, Korán, Mohamed szavak bármelyikét, vagy akinél az iszlamizálódásnak vagy terrorizálódásnak akárcsak leghalványabb jelei derülnek ki, levágni fülét-orrát-kezét, fülébe forró ólmot önteni, megvakítani, kezeire és szájába forró aranyat önteni, felnégyelni, stb.-stb., ... a hullája felkoncolt darabjait pedig a nagyobb városok főterén elrettentésként közszemlére kitétetni!!!

 

Akkor ugyan jönne egy darabig a rémüldözés, de az első tizenöt ilyen ítélet után az összes iszlamista úgy szedné az irháját nyúlcipőt kötve az országból, hogy fél éven belül az irmagjukat sem lehetne ott megtalálni!  -- Elvadult helyzetekben mindig a drákói törvényekkel lehetett rendet tenni!!!

 

Előzmény: emzéperhk (685454)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685456

https://twitter.com/Straz_Graniczna/status/1460192958599372804

 

Azérta  lengyelek legalább egy picit megfújathatnák a muszlim csürhét azzal a helivel, ha már ott van. Így csak a keró fogy belőle, de értelme nem sok van. 

Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 -2 0 685455

A balti államok éppen az oroszoktól való félelmükben fogadták olyan örömmel a NATO-ba való felvételük elfogadását, hogy azt szinte le sem lehet írni... Madarat lehetett velük fogatni akkor örömükben, mert tudták, hogy a NATO védelme alatt az oroszok nem próbálnak meg még egyszer rájuk törni!

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 3 685454

Te hun éssz bazmeg? (Jó, tudom, hogy a nagyvízentúl.)

Ezek természetesen élethosszig tartó élősködést nyertek a zeju adófizetőinek a nyakán. Egy darabig italisztánban fognak élősködni, aztán, hogy, hogy nem, eccercsak majd mürkülisztánban meg swedistanban manifesztálódnak. 

Amikor Lampedusán valamelyik jelentősebb darwin-díjas eset (volt jópár) évfordulója van általában több százan jelennek meg swedistanból, Dániából, mürkülisztánból és fapapucsisztánból meg egyéb északi országokból, ezek az úgynevezett túlélők meg az úgynevezett rokonok. A legutóbbi szeánszon, ami egy ~350 halottas abszolút darwin-díjas eset (felgyújtották a hajót) évfordulóján volt száznál több turista jelent meg csak swedistanból. 

Előzmény: SzJ2 (685450)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685453

"A lengyelek meg a balti legyek hosszú évek óta mást se tesznek, csak az eu meg a nato árnyékából izmoskodnak, most meg megy az ajvék. Nem kellett volna hülyének nézni Lukasenkót, ő is tanult a Majdanból."

 

 

A lengyelekben meg a baltikumiakban mindig is volt egy jó adag félsz bármitől ami orosz vonatkozású, és valljuk be, nem is alaptalanul! A lengyelek egyszer az önálló államiságukat veszítették el a felosztásukkor részben az oroszok miatt, a baltikumiak meg akkor jártak nagyon pórul, amikor Sztálin Szovjetuniója belebelezte őket, amire nekik is szintén az önálló államiságuk ment rá... !

 

És te meg még csodálkozol, hogy mind a négyen fújják még most is az aludttejet is, mindennel kapcsolatban ami orosz vagy csak kicsit is hasonló... :-O!

Előzmény: nickvagyok (685449)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 685452

Értem, de én csak a tartalék vonal jelentőségét akartam kihangsúlyozni. Hogy az oroszok mindenki szemében megbízhatóak tudjanak maradni bármilyen váratlan helyzetben. Csak mert, egy komolyabb üzleti eladó partner mindig több lábon áll... !

Előzmény: nickvagyok (685449)
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -2 3 685451

"..vagyis a féktelen muszlim segélyturista beözönlés először a jóléti államot térdelteti meg aztán magát az államot...."

 

 

 

 

Erről beszéltünk  már 2015-ben is.

Addig  nyilván qrva   happy  minden a svédeknél is, amíg az 50-60-70-es  évek  generációi  megteremtették a valódi szociális jólétet Svédországban és LEHET BELŐLE ÉLNI, majd  FELÉLNI,  ezek a maiak  meg  gyakorlatilag 10-20  év alatt szétbasszák a nyakló  nélküli  migrációval...

Előzmény: emzéperhk (685443)
SzJ2 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685450

Es legalább visszaküldték őket?

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685441)
nickvagyok Creative Commons License 2021.11.15 0 2 685449

Viszont most, hogy újabban Fehéroroszország cirkuszolni kezdett Lengyelországgal a közös határszakaszukon,

 

Vagy te fordulj meg, vagy szólj, hogy a lovat fordítsák meg alattad! Mert hogy fordítva ülsz rajta, az tuti!  :)

 

A lengyelek meg a balti legyek hosszú évek óta mást se tesznek, csak az eu meg a nato árnyékából izmoskodnak, most meg megy az ajvék. Nem kellett volna hülyének nézni Lukasenkót, ő is tanult a Majdanból.

 

--> Ennek az energiakimaradásnak viszont még a minimálisan kicsi véletlen esélyét is ki kell zárnia Oroszországnak, ha Európa szemében továbbra is százszázalékosan megbízható energiaszolgáltató szerepében akar továbbra is tetszelegni!

 

Ez megint totál hülyeség, az oroszok leszállítják a gázt, éppen "Európa" akadékoskodik a kettes használatba vételével.

 

 

Előzmény: Carina_S (685447)
csiri bá Creative Commons License 2021.11.15 0 1 685448

Kihagyod, hogy már van TurkStream is, dél felől... amin szintén orosz gáz jön...

Az másik kérdés, hogy az egyes vezetékek kapacitása mekkora és ugye az is, hogy a nyugatot hogy látják el rajta...

De az is igaz, hogy a belorusz vezetéket már nem nagyon lehet kihagyni az egyenletből, ahogy az ukrán, legalábbis hosszú távon...

Balti vonal viszont már kettő is van, csak ugye az ÉÁ2-vel kekeckedik a felséges EU, de ha a németek majd kezdenek nagyon fázni, hamar meglesz az engedélye...

Előzmény: Carina_S (685447)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 -2 0 685447

Nem feltétlenül, nem feltétlenül... ... ?

 

Ez azért nem annyira biztos. Tudod addig amíg Ukrajnával és Fehéroroszországgal sem voltak gondok, addig 2 gázszállítási vonal létezett, melyeket mint egymás felváltani képes tartalékaikként is fel lehet fogni -- a súlyosabb gázszállításbeli műszaki hibák esetére.

 

Most ebből egy elveszett (az ukrajnai vonal), és maradt egy, a fehérorosz vonal. De mivel ez meghibásodhat, ennek kellett egy alternatív vonal, ez lett a balti-tengeri vonal.

 

Ezzel a balti tengeri vonal és a belorusz vonal egymás váltótársai lettek. Ez eddig így rendben is volna.

 

Viszont most, hogy újabban Fehéroroszország cirkuszolni kezdett Lengyelországgal a közös határszakaszukon, most a balti vonal tartalék vonala, a belorusz vonal bármikor kérdőjelessé válhat, így most Oroszország törheti a fejét hogy mi lesz akkor, ha a balti vonal műszaki okokból komolyabban meghibásodik (kisebb tengerfenéki szeizmikus rengés, ráesik egy váratlanul elsüllyedő hajó, nyomásterhelés-bírási hiba miatt kidurran vagy elreped a gázvezetékcső, megsérül egy nyitó-zárószelep,- vagy csap, stb. .... ...). Erre az esetre ui. a javítás végrehajtásáig -- ami tengerfenéken futó gázvezetékcső esetén a csak búváros hozzáférés és a hozzá szükséges víz alatti hegesztés különleges feltételeinek megteremtése miatt eléggé elhúzódó jellegű, akár 1-2 hónapos(!!!) is lehet -- feltétlenül szükség van a tartalék vonalra, amely ez esetben a belorusz vonal.

 

Viszont ha a tartalékként felhasználható belorusz vonal kérdőjelessé válik egy olyan időszakban, amikor a balti vonal meghibásodik, akkor -- bármilyen kicsi is ennek az esélye -- akkor az az európai országokban olyan nagyfokú energiapánikhoz fog vezetni ([!!!]az osztrákok meg a németek már így is az olajmécses-világításos energiahiányos korszaktól rettegnek), amely az orosz gázszerződések felmondását vonhatja maga után. -->

 

--> Ennek az energiakimaradásnak viszont még a minimálisan kicsi véletlen esélyét is ki kell zárnia Oroszországnak, ha Európa szemében továbbra is százszázalékosan megbízható energiaszolgáltató szerepében akar továbbra is tetszelegni!

 

Ezt pedig csak úgy tudja biztosítani, ha a most kialakulófélben lévő instabilizálódó fehérorosz külpolitikai és külgazdaság-politikai helyzetet mielőbb teljesen megnyugtatóan tisztába teszi!!!

Előzmény: csiri bá (685446)
csiri bá Creative Commons License 2021.11.15 0 2 685446

Nem feltétlenül... AZ Északi Áramlat 1-2 kikerüli Lukasenkáékat, ha a 2-es is üzemre lesz fogva, a Jamal nem kell feltétlenül..., ahogy az ukránokat is ki tudták venni az egyenletből, mert felénk jöhet dél felől is, meg északról is... max a lengyelek nem direktben kapják majd, hanem a németek felől...

Előzmény: Carina_S (685435)
JAWA SK/CZ Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685445

ágban vontra fogják terelni és irány Záhony.....igen aztan azert is a megfelelo utat valasszak majd a megszokottat:)

Előzmény: methylcytosine (685436)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685444

Ahogy látom mostanra már az olasz baller sajtónak is kezd besokallni a szakadatlanul csak özönlő és özönlő csürhe. 

 

Előzmény: Egon Elemér von Bruxelles (685441)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 3 685443

Pedig a fejlettnyugat hamarosan meg fog térdelni. 

Ez a friss dán tanulmány kimutatta, hogy az úgynevezett "sokszínűség" (ami ugye az egyik legalapvetőbb libtard és woke fétis) pusztító hatással van a dán ktsgvetésre és az úgynevezett "társadalmi kohézió"-ra, vagyis a féktelen muszlim segélyturista beözönlés először a jóléti államot térdelteti meg aztán magát az államot.

 

https://www.researchgate.net/publication/335924797_Ethnic_Diversity_and_Social_Trust_A_Narrative_and_Meta-Analytical_Review

 

Asszem a mandineren volt erről valami rövidebb cikk magyar nyelven is. 

Előzmény: Kimi Volta (685440)
najahahu Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685442
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.15 0 4 685441

Friss fejlemény:

 

https://hirtv.hu/hirtvkulfold/tobb-mint-felezer-migrans-erkezett-az-olasz-partokhoz-2531112

 

Egy egyiptomi falu lakói Kairó közeléből, akik Líbiában hajóztak be Calabria felé. Azt mondják, hogy fejenként kb. 2 millió Ft-ot fizettek az utazásért, vagyis ötszázan összesen kb. 1 milliárd Ft-ot. A csóri, éhező üldözöttek könnyfakasztó legendájának befellegzett.

Előzmény: emzéperhk (685311)
Kimi Volta Creative Commons License 2021.11.15 0 1 685440

Ha a zsíros nyugat megtérdel, az már egy más helyzet lesz, az a lényeg hogy mi ne térdeljünk.

Előzmény: Ruger Redhawk (685438)
Egon Elemér von Bruxelles Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685439

Mármint a fehérek lakta világban és ott, ahol a fehérektől származó berendezkedés tapasztalható, mint pl. Szingapúrban vagy Hongkongban. Továbbá ott is, ahol túl nagy a jólét, mint pl. az Arab-öböl menti kis államokban, Japánban vagy Tajvanon.

Előzmény: Ruger Redhawk (685316)
Ruger Redhawk Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685438

ha a zsiros nyugateuropa megtérdel,utana nekunk mégis mennyi idö marad?

Előzmény: Kimi Volta (685429)
verkri Creative Commons License 2021.11.15 -4 1 685437

Lukasenka még a vécére sem mehet ki úgy, hogy előtte nem kapő engedélyt Putyintól. Amit csinál, azt a Kremlben találják ki.

Előzmény: Carina_S (685435)
methylcytosine Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 685436

Az a baj, ha ezek az arabok betévednek Kelet Szlovákiába, azonnal sarkon fordulnak, mert azt fogják hinni, visszatértek oda, ahonnan elindultak.

Előzmény: emzéperhk (685410)
Carina_S Creative Commons License 2021.11.15 -2 0 685435

Szerintem ennek a Fehérorosz "ingyen"-cirkusznak akkor fog leáldozni, amikor majd Putyin rájön, hogy mivel Ukrajnán át nem biztosítható Európa gázellátása az ukrán kül- és belpolitikai viszályok miatt, ezért maradt Putyinnak a másik gázszállítási út, Fehéroroszországon keresztül. Viszont ha Fehéroroszországban is instabillá válik a helyzet, és ezzel megkérdőjeleződik még a Fehéroroszországon át átmenő gázszállítási vonal stabilitása is, akkor egyet tehet Oroszország vezetése: gatyába rázzák Fehéroroszországot, azaz megszállják azért, hogy ott Lukasenko helyett tegyenek rendet, mert ha nem ezt teszi Putyin, akkor Oroszország többezer-milliárdos gázüzletektől eshet el úgy, hogy a szállítás szerződés ellenére történő -- ((Oroszországtól független "véletlen"* -- *fehéroroszországi -- okok miatt bekövetkező)) -- gázexport-megbénulás miatt az Oroszországgal szerződött európai országok felmondják az orosz gázszerződéseket. Ezt viszont Oroszország nem nézheti tétlenül mert ezzel súlyos anyagi kár éri, így kénytelen egy nagyon nagy gazdaságpolitikai pofont adni Fehéroroszországnak, ami annak megszállását jelenti (majd a közeli jövőben.... ).

Előzmény: emzéperhk (685408)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685434

Azok jók lesznek..

 

 

- biztos -

Előzmény: verkri (685432)
Woodoo Allen Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685433

:-))

 

NEM TUDOM...

verkri Creative Commons License 2021.11.15 -2 1 685432

Javaslom azokat a repülőket használni, amiken magához szállíttatta őket.

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (685428)
ásítósmacska Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685431

Lukasenka mai esti meséje?

 

 

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (685428)
Wic Creative Commons License 2021.11.15 -3 0 685430

Aha, ezért állt ott a határőr sorfal, és nem engedte vissza a migránsokat a lengyel határról.

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (685428)
Kimi Volta Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685429

Ha a nyugatot elárasztják, és kalifátussá válik NyEurópa, akkor az nekünk sem jó

Azoknak az országoknak a belügyeibe nincs beleszólásunk, ahogy azoknak sem lenne a miénkbe.

Ha iszlamizálódni akarnak, akkor tegyék, akkor nyugatra is építünk kerítést.

A tőke pedig oda nem fektet be, ahol hasznot nem hoz, majd jönnek a gyárak központjai is keletebbre. :)

 

Előzmény: SzLajos2 (685417)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685428

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn kijelentette, országa azon dolgozik, hogy hazatoloncolja a fehérorosz-lengyel határon rekedt, főként közel-keleti migránsokat

 

https://www.portfolio.hu/global/20211115/enyhulhet-a-migransvalsag-a-lengyel-hataron-fontos-uzenetet-kuldott-lukasenka-510754

emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 1 685427

Ez mitől hír? Szerves része a színes, nyüzsgő, haladvaprogresszív, multikulti nagyvárosi létnek. Londonisztán paki (pastu) muszlim emírje is megmondta. 

Előzmény: Wic (685424)
verkri Creative Commons License 2021.11.15 -6 1 685426

Semmilyen politikus igérete nem ér semmit, akár európai, akár más. A szerződések egyoldalúan nem váloztathatóak meg: pacta sunt servanda elv.

Előzmény: SzLajos2 (685422)
ásítósmacska Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685425

Így van!

Előzmény: Wic (685423)
Wic Creative Commons License 2021.11.15 -2 1 685424
Wic Creative Commons License 2021.11.15 -3 2 685423

Minden halott Brüsszel lelkén szárad.

Előzmény: ásítósmacska (685405)
SzLajos2 Creative Commons License 2021.11.15 0 3 685422

Tudod az Európai politikus igéeret ugyanannyira semmit sem ér mint a többié, mert mindenki csak érdekből cselekszik. Senki akiben egy kis józan ész van nem fogja tönkre tenni magát, a családját, az országát mert a múltban megigért vagy aláírt valamit.

 

Egyénként meg minden szerződést megváltoztatható! Innen kezd előlről büdörstroll!

 

 

Előzmény: verkri (685420)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.15 -6 0 685421

Hát, ilyen ez a popszakma ... ^^

Előzmény: Wic (685397)
verkri Creative Commons License 2021.11.15 -8 0 685420

Büdöstrollföldön talán nem számítanak a vállalt kötelezettségek, az adott szó, meg az aláírt papír, Európában igen.

Előzmény: SzLajos2 (685416)
Jaka46 Creative Commons License 2021.11.15 -2 0 685419

Van akinél már a spejzban vannak?

verkri Creative Commons License 2021.11.15 -2 0 685418

Nem a dublini rendelet határozza meg, hoogy a schengeni zónán belül melyik országnak van külső határa, és melyiknek nem.

Előzmény: Kimi Volta (685415)
SzLajos2 Creative Commons License 2021.11.15 0 2 685417

"Aki be akar fogadni migránst, tegye, szíve joga, de intézze saját maga, másnak ne legyen köze hozzá."

 

Az a baj hogy az EU-n belül még ez sem jó, ez csak ideiglenesen lenne megoldás nekünk. Ha a nyugatot elárasztják, és kalifátussá válik NyEurópa, akkor az nekünk sem jó, és további költséges, verejtékes és véres intézkedésekhez vezet, csak nem most azonnal, hanem kicsit később.

Előzmény: Kimi Volta (685393)
SzLajos2 Creative Commons License 2021.11.15 0 5 685416

 

"Menekültté valakit nem a viselkedése vagy az iránta érzett szmpátiám tesz valakit, hanem a származási országával kapcsolatos helyzete: „aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni.”"

 

Büdös troll!

 

Menekült az aki előre minimum háromszor megköszöni ha esetleg segítséget kaphat, majd a legkisebb segítséget amit kap ismét megköszöni! És mindent, ismétlem MINDEN szabályt pontosan betart a amit a segítséget nyújtó felé támaszt! Menekült csak addig menekül amig nem jut olyan helyre ahol az ÉLETE nincs többé veszélyben. Tőlem félhet bármitől, de a lelki betegségétől nem lesz menekült.

 

Aki ezen kívül van az nem menkült!

 

És ne gyere a nemzetközi szerződésekkel, azok a mai helyzetre már nem jók, meg kell őket változtatni!

 

 

Előzmény: verkri (685387)
Kimi Volta Creative Commons License 2021.11.15 0 3 685415

De ettől függetlenül a saját akaratukból csatlakoztak a schengeni zónához, ami a határellenőrzési feladataik költségéhez képest nagyságrendekkel nagyobb gazdasági előnyöket hoz nekik.

 

Barátom! Te kevered SchengenT Dublinnal.

A Dublin II-t kell felmondani, és mindenki tegyen a migránsaival amit akar. Lehet egyből reptetni őket a lakhelyükről, nem csalogatni, és problémát okozni a migránsoknak is, és a tranzit országoknak is.

A nagyságos nyugattal szemben pedig nem kell ezt az alattvalói pózt felvállalni, mert az ő számukra is rengeteg hasznot hoz a szabad határátkelés.

 

Előzmény: verkri (685395)
Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.11.15 0 3 685414

Nem vitatom.

 

De miként azt mondtam, a vh-ban szétbombázták, lerombolták, azt követòen meg  kifosztották Magyarországot, amit bármiféle segítség nélkül kellett azután élhetővé tenni, miközben még jóvátételt is kellett fizetni.

Minden tisztelet és hála  a szüleinknek, nagyszüleinknek!

 

És ha mindez nem lenne elég, még a nyakunkra ültettek a szovjetek egy rákos daganatot; a kommunista gyilkos gazembereket. Akik mindenhez hülyék voltak, de ahhoz elvhűek!

Ezt a fokozott terhelést aztán a társadalom már végképp nem bírta és a cérna elszakadt.

Hogy csak nálunk? Nem. A németeknek is, a lengyeleknek is, a cseheknek is elegük lett a komcsikból, de a nagy testvér őrködött! És hazaárulók mindig és mindenhol akadnak bőven!

 

És tetszik – nem tetszik, de új szovjeteket nem kérünk a nyakunkba! És ha majd lesz jobb, akkor a patás is mehet a 3.14csába!
De egyelőre nem kell nyugtalankodnia, mert szánalmas a felhozatal! 

A többség pedig húz tovább. Mert mi kevéssel is beérjük; legyen melónk, fedél a fejünk felett, kajánk, piánk, benya a tankban, biztonság az utcán, béke az országban.

 

Különösebb luxusra nem vágyunk; nem akarunk korszerű világvárost Budapestből, nem akarunk szafariparkot Magyarországból és egyáltalán nem áll szándékunkban a világ megmentése! Mert nincs rá keret! De majd ha lesz, akkor szólunk!

Előzmény: verkri (685380)
barkasarja Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685413

Lehet, hogy nem tökéletes megoldás, viszont attól megszabadítaná a szegényebb "frontállamokat", hogy ők kínlódjanak a "menekültekkel", miközben a törvény által védettebb és gazdagabb államok jókat röhögnek a markukba... 

Előzmény: fák, juh, madár2 (685340)
Peter Bergmann Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 685412

Nyugaton elkezdett drasztikus rezsiemeléssel lényegében az ingatlanok államosítását készítik elő. Tartozások igen jelentősen nőnek, idővel a szolgálatatók követeléskezelőknek adják át a nem fizető adósokat és már jöhet is a kilakoltatás. Ingatlanok persze nem lesznek kapósak a brutális adók mellett, viszont lesz egy új vevő, ami mindent megvesz, a globális állam.

 

MakiZaj nem is titkolja, még ha népszerűtlen lesz is, igen jelentős rezsi és adóemelést tervez. Valószínűleg tudja, hogy így is megválasztják.

 

Globáis állam pedig kiosztja majd a lakásokat, ha 7-8 nm jut egy emberre, akkor sokan elférnek majd a lakásokban.

 

Előzmény: Törölt nick (685407)
kökénybandi Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685411

Ritkán értek egyet az  ukránokkal, de most ...

Előzmény: Wic (685397)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685410

Sztem ez belső használatra készült szóvirág, a valóságban vontra fogják terelni és irány Záhony. A muszlim csürhe körében már terjesztik ezt a térképet:

 

Előzmény: ásítósmacska (685405)
crow_csíííz Creative Commons License 2021.11.15 0 0 685409

akkor már majdnem 30-35 fogunk lakni a házban

 

Dehogy, csak max. néhánnyal, a többi 30-32 Aligyurcsi és Gyurcsilla házában, ők már bizonyítottak..!

Előzmény: Törölt nick (685407)
emzéperhk Creative Commons License 2021.11.15 0 1 685408

A pillanatnyi helyzet Bruzgi határátkelőnél, drónról fotózva:

Az az egy vízágyú kevés lesz ekkora csürhéhez.......

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!