Ha nincs vezérlés, akkor nincs utastérvilágítás. Végül is télleg elég lenne egy gomb is, bár akkor nem lenne elég egy relé a vezérléséhez, meg más típusokon is két gomb van. Igazából én csak a kétállású kapcsolót nem értem, nyomógombos verzió sokkal tisztább lenne. Arra lennék kíváncsi, hogy volt-e valami oka ennek.
Az ajtó sehogy se jó. Még a tanfolyam alatti járműmegtekintésen nyomkodtam minden variációban (jobb-bal nyitó, oldalválasztó, első nyitó), de sehogy nem jött össze. Ez így kicsit szomorú...
Hely asszem lett volna bőven, még üres kapcsolóhely is van azon a környéken.
Miért is kell két kapcsoló? Ha föl van kapcsolva, akkor nincs funkciója a be gombnak, ha le van kapcsolva, akkor meg a ki gomb marad feladat nélkül, tehát elég lenne egy gomb, ami a lámpa állapotát hivatott megváltoztatni. Egyébként ha mindkét végén ki van kapcsolva a vezérlés, akkor mi alapján dönti el, hogy le vagy föl van kapcsolva a villany?
Úgy tűnt nekem a múltkori nagy balhéból ami itt a topickon volt (ampermérő miegymás), hogy talán olyan emberől kaphatom meg a választ, aki talán a tervezésben is részt vett, így tényekkel tud indokolni.
Szóval az utastérvilágítás miért kétállású kapcsolóval kapcsolható? A régi bevált be-ki nyomógombos megoldás miért nem volt jó? Így most egyik felén bekapcsolom, visszafogok, benyomom a vezérlést, a belső világítás lekapcsolódik, mert nyilván nem fog senkinek eszébe jutni, hogy előtte billentse ott is a kapcsolót. Hely asszem lett volna bőven, még üres kapcsolóhely is van azon a környéken.
A másik: ajtózáráskor ugye folyamtosan nyomom a gombot, mert valahogy sürgetni kell a népet, hisz bukjuk a lámpát, szól az indításjelző, de még jönnek, a lámpáról lemaradok, ezért el kellene hallgattatni. Ajtócsukás nélkül nem lehet, hiába nyomom le a nyitó gombot, nem törli. Van esetleg speciális billenytű kombináció, vagy ez a gép hibája?
Elkészült az első 16 átépített, felújított villamosperon a Nagykörúton ..... ..... és még komfortosabbak legyenek a megállók, így minden tekintetben magas színvonalú közösségi szolgáltatás álljon az utazóközönség rendelkezésére .....
Mindenhol új megálló megújúl (megújúlnak), kivéve a Margitszigeti megálló! Ott nem változott semmi, és pár évig nem is fog ... :-(
Elkészült az első 16 átépített, felújított villamosperon a Nagykörúton
A budapesti Nagykörúton található Európa legforgalmasabb villamos vonala, amelyet naponta mintegy 200 ezer utazó vesz igénybe. 2006 júliusától a Nagykörúton, a 4-es és 6-os villamosok vonalán folyamatosan állnak forgalomba az új alacsonypadlós Siemens Combino villamosok. Az új járművek közlekedéséhez kiemelt cél, hogy a meglevő infrastruktúra biztonsága növekedjen, csökkenjenek a forgalmi zavarok, és még komfortosabbak legyenek a megállók, így minden tekintetben magas színvonalú közösségi szolgáltatás álljon az utazóközönség rendelkezésére.
A rekonstrukció első szakasza a Blaha Lujza tér és Moszkva tér között mai nap ér véget.
Az első szakaszban elkészült munkák
* A nagykörúti összesen harminc peronból most 16 peron került átalakításra. * A peronok magasabbak mint korábban, járószintjük egységesen 25 cm-re került a pályaszinttől, biztosítva ezzel az akadálymentes ki- és beszállást a kerekesszékkel és a babakocsival közlekedőknek az új Siemens Combino villamoshoz. Amíg a Combino villamos nem közlekedik, addig a megemelt peronok a magasabb padlózatú Ganz Ipari csuklós villamosokra is könnyebb felszállást biztosítanak. * A peronok új kőburkolatot kaptak, mely csúszásmentes. * A kövek színben is eltérőek, mivel a különböző színek, különböző funkciókat jelölnek. Magyarországon és Budapesten még nincs akadálymentes villamos rendszer, így ez a megálló kialakítás egyben kísérletnek is tekinthető a nemzetközi tapasztalatok és a hazai irányelvek alapján. o A peron teljes hosszában piros és fekete váltakozó sáv jelzi a jármű felöli oldalt. A végigfutó sávon sötétszürke színű rész jelöli, hogy ott nyílnak a Combino villamos ajtajai. Ahol nincs ajtó, ott vörös színnel jelzett a peron széle. o Minden megállóban a sötétszürke ajtójelölést kiegészíti a második és hetedik ajtónál a peronra festett piktogram jelzi, valamint zöld keresztburkolat. Ez a zöld felület jelzés a babakocsival, vagy kerekesszékkel közlekedők számára a Combino villamos részükre használható ajtajait (második és hetedik ajtó), ahol rögzített kerekes székes elhelyezésre külön lehetőség biztosított. o A vak és gyengénlátó utasokat érdes felületű, kismértékben (1 cm) kiemelkedő, világos színű kövek vezetik a villamos első és utolsó ajtajához - segítve ezzel a könnyebb be- és kiszállást. o A peron burkolatán látható, hogy a különböző funkciókat nem csak színnel, hanem a kövek lehelyezésének különböző megoldásaival is meg lehet különböztetni, érzékelni (párhuzamos és diagonál kőlerakás). * A megállóperonok végeinél - a gyalogátkelőkhöz való csatlakozásnál - rámpás kialakítás segíti a könnyebb közlekedést. * Felújításra kerültek a megállók helyi hangosítását ellátó rendszerek is. * Kiszélesítésre kerültek a Király utcai, a Wesselényi utcai megállók, ennek révén kényelmesebb várakozás biztosított, és gyorsabbá válik az utascsere. Az elhelyezett korlátoknak köszönhetően a megállókban történő várakozás még biztonságosabb. * Az első ütem során a Margit hídi pályaszakasz pesti és budai le-felhajtóinál a vágánypanelek és vágányok felújítása, cseréje is megtörtént. * Felújításra kerültek a Moszkva téri, a Margit utcai és az Aradi utcánál lévő vágánykitérők, valamint néhány ívben az elhasználódott vágányok. * Megtörtént a felsővezetéket tartó, az első szakaszra eső összes keresztsodrony cseréje, illetve felújítása. Olyan elemek kerültek beépítésre, melyek a zaj és rezgés környezeti hatásait csökkentik. Emellett sor került az energiaellátó kábelhálózat felújítására is. * Az átépített 16 peronon korábbihoz képest duplájára nőtt az utasvárók száma, perononként négy új utasvárót helyeztünk el. * A szokásos közvilágítás mellett az új utasvárók helyi világítást is kaptak az utasvárókra szerelt fénycsövek révén. * Felújításra kerülnek a jegyautomaták is a Nagykörút mentén a második ütem végéig, azaz június 9-ig. * Az akadálymentes peronok kialakítását a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével egyeztetve valósítottuk meg. * A MEOSZ a kerekes-székeseivel több alkalommal is volt ún. modellezett lepróbálás: a peron és jármű közötti kapcsolat a peronmagasság és távolság tekintetében, valamint a peron végén épített rámpára vonatkozóan.
Folytatódnak a nagykörúti munkák - kezdődik a felújítás második szakasza
* Most hétvégén (május 20-21-én), azok az előre jelzett munkák folynak, melyekhez szükséges a teljes áramtalanítás, ezért a teljes vonalon (Moszkva tér - Móricz Zsigmond körtér) villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. A hétvégi munkavégzés (a teljes áramtalanítás miatt) érinti a Nagykörutat keresztező trolibuszok közül a 72-es és 73-as trolibuszokat is, melyek helyett pótló autóbuszok közlekednek. * A munkák második üteme május 22-én kezdődik, és június 9-éig tart a Blaha Lujza tér és a Móricz Zsigmond körtér között. * A második ütemben kerül sor a megállóhelyek kiszélesítésére a Rákóczi téri, a Baross utcai, valamint a Mester utcai peronoknál. * Május 22-től június 9-ig a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között már zavartalanul közlekedik a villamos, de még Ganz Ipari csuklós villamosok fognak járni. * A június 9-ig tartó második ütem ideje alatt a Blaha Lujza tér és Móricz Zsigmond körtér között járnak villamospótló autóbuszok. * A Blaha Lujza térnél ideiglenesen változik a forgalmi rend. A Petőfi híd felől érkező villamospótló autóbuszok a villamos peronok után, de még a Rákóczi út keresztezése előtt fordulnak vissza. * A villamospótló autóbuszok Pestről Buda felé az Október 23. utca - Fehérvári út útvonalon érik el a Móricz Zsigmond körteret. A Móricz Zs. körtéri végállomástól a Karinthy Frigyes út - Irinyi József út útvonalon haladnak vissza irányba Pest felé. Így ezen a környéken némi gyaloglással is kell számolni. * A II. ütemben a 40E és a 140E jelzésű autóbuszok Móricz Zsigmond körtéri megállóhelye a Vásárhelyi Pál utcába, az 53-as autóbusz megállóhelyére kerül. * A munkák olyan jó ütemben haladnak, hogy a pünkösdi ünnepekre (június 3-5.) előre tervezett ideiglenes forgalmi rend bevezetésére nem lesz szükség, tehát ez idő alatt is az a forgalmi rend működik, mint a teljes második ütem ideje alatt. * A villamospótló buszok forgalmát az építés első üteme alatt ideiglenesen kijelölt autóbusz-sávok segítették. Ez a gyakorlat jól bevált, ezért a második ütemben a József körúton és a Ferenc körúton is lesznek ideiglenes buszsávok, átmenetileg a parkolóhelyek is korlátozva lesznek. Az autósok jól vizsgáztak az első ütemben, köszönjük együttműködésüket. * A folytatódó építési munkák alatt a BKV Zrt. továbbra is kéri az utazóközönség és az autósok megértését annak érdekében, hogy a felújításokat követően egy emeltebb színvonalú rendszer szolgálhassa Európa legforgalmasabb villamos vonalát.
A nagykörúti munkák befejezése és a 2-es metró felújítás megkezdése
* A II. ütem munkái június 9-én befejeződnek. Így június 10-én megindulhat a villamosforgalom a Nagykörúton. (egyelőre még nem a Combino villamosokkal. * A II. ütemben átépül a 6-os villamos végállomása, mivel a jövőben illeszkednie kell a majdani 4-es metró állomásához is. Ezért a korábbi Siroki utca - Váli utcai épülettömb körbejárása megszűnik, és helyette ún. villamos fejvégállomás kerül kialakításra a Karinthy F. utcában. Így, bár június 10-én a Nagykörúton megindul a villamosforgalom, az még a június 10-11-ei hétvégén nem érinti a korábbi 6-os villamos végállomását, mert az új fejvégállomás építése miatt a járatok a 4-es villamos (Skála előtti) végállomásáig közlekednek. Azon a hétvégén a Móricz Zs. körtér és a Karinthy F. út megközelíthetősége érdekében egy rövid villamospótló autóbusz jár a Petőfi híd budai hídfője, valamint a Móricz Zsigmond körtér között. * Július elejétől várható, hogy az új alacsonypadlós villamosok első két darabja - minden engedélyt megszerezve - közlekedik majd a 4-es és 6-os villamos vonalán. * A nagykörúti beruházás befejezésével, június 9-én estétől megkezdődik a 2-es metró rekonstrukciójának idei legnagyobb munkája is. * 2006-ban a Deák Ferenc tér, Moszkva tér, Déli pályaudvar metróállomások újulnak meg. * A felújítás a Déli pályaudvar és Astoria állomások között folyik. Ezért a metró helyett autóbuszok szállítják majd az utasokat. A metrópótlás idén több budapesti hídon történik. * Az Örs vezér tere és Astoria állomás között a metró zavartalanul használható. * A metróközlekedés a teljes vonalon előreláthatóan augusztusban indul újra, de a rekonstrukciós munkák ősszel is folytatódnak, ezért néhány hétvégén számítani kell majd további esti és hétvégi forgalomkorlátozásra.
A BKV Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a forgalomkorlátozással járó beruházások alatt is a fővárosiak kisebb kellemetlenséggel, de továbbra is elérhessék úti céljukat. A nagykörúti felújítás, a 2-es metró rekonstrukció és a 4-es metró megkezdett építése egymással összehangoltan, a kivitelezők ütemezett és fegyelmezett munkavégzése mellett történik. Kérjük a budapestiek türelmét és megértését.
Erről én sem hallottam még, tudtommal is lesz Okto-Moszkva, de kérdés, hogy? Egyáltalán hová rakják a kocsikat addig? Egyedül úgy tudnának tán hazamenni, hogy a hídfő után Török utca - 17 - 1 és úgy talán. Úgy még Fradi is elérhető, de nem tudom, mennyire használhatók a Török utcai vágányok a Frankel és a Körút között.
"bkv.hu:A munkák olyan jó ütemben haladnak, hogy a pünkösdi ünnepekre (június 3-5.) előre tervezett ideiglenes forgalmi rend bevezetésére nem lesz szükség, tehát ez idő alatt is az a forgalmi rend működik, mint a teljes második ütem ideje alatt."
A munkák olyan jó ütemben haladnak, hogy a pünkösdi ünnepekre (június 3-5.) előre tervezett ideiglenes forgalmi rend bevezetésére nem lesz szükség, tehát ez idő alatt is az a forgalmi rend működik, mint a teljes második ütem ideje alatt.
Ezekután nem tudom, hogy hogyan fog az Oktogon - Moszkva között közlekedő (tán' júni 3-4-5?) körutas kocsi hazamenni... Lehet, hogy jánoskórház? Vagy Budagyöngye?
A mára rendelt át/visszapárosítés pedig a 4105-4343. De ezeket már egyszer visszapárosították, még a télen.
4139 pedig napok óta régi "sima" 18-as oldaltáblákkal (János Kh-Kitérő) mászkál. Kétségtelen, hogy az utasok elenyésző része olvassa csak el, de azért le lehetne szedni őket és kicserélni. Elfogytak a "rendes" táblák vagy a kocsiszínben is így nézik meg, mit tesznek ki?
De jó, hogy levakarták előle a két 1-est. Bár én még vhogy úgy emlékeztem, hogy az új 56-os a 61-es követését kapja, a 118-as pedig (bár új számmal), de szintén az eddigi követést kapja egész napra, és ketten adnák ki együtt az 56-os régi követését.
De ez jobban tetszik, akkor mégsem felejtették még el a dolgot.
csak azt nem tudom, mi százmilliós nagyságrendű, mert annyi mindent építeni nem kell. A kocsik üzemeltetése meg más tészta (azért arra is kíváncsi leszek)...
Én egy újságban olvastam ezt:A Moszkva teret érintő villamosvonalakon tervezett változásokról szóló dokumentum elnyerte mind a Főváros mind a II.Kerület támogatását. Most már csak a Fővárosi önkormányzat hivatalos jóváhagyására van szükség ahhoz,hogy megkezdődhessen a munkálatok előkészítése.A legnagyobb változást az 56-os és a 61-es vonalak összekötése jelentené, - így átszállás nélkül utazhatunk a Móricz Zsigmond körtértől Hűvösvölgyig.Somodi László lapunknak elmondta,hogy az új 56-os villamos a jelenlegi 56-os járatsürűségét venné át,vagyis hétköznap csúcsidőben négypercenkent,míg például hétvegenkéső este 15 percenként közlekedne.
A 18-as vonala mentén is történik fejlesztés. Új,8-asvillamosvonalat terveznek Hétköznap csúcsidőben és hétvegen kirándulóidőben,10-15 percenként.A 8-as villamos a Savoya parktól egészen Hűvösvölgyig közlekedik majd,a Szent János Kórházig tartó szakaszon a továbbra is üzemelő 18-assal együtt.A változásokra leghamarabb 2006.szeptemberében lehet számítani.A beruházások költsége százmilliós nagyságrendű.
A vonalakat tekintve volna egy teljesen ontopic kérdésem, miszerint ki tud valamit az 56-(61) + 118 prádzsekt állapotáról? Némely verebek azt csiripelik, a fúrógép megtámadta a dolgot. Idénre legalábbis... :-/