Új sorozat: Gateway - Az EOne gyártja Frederik Pohl Hugo- és Nebula-díjas scifi regényéből (itthon: Átjáró). Író még nincs, de több showrunner is érdeklődik a kultikus könyv adaptációja iránt. Egy rég letűnt idegen faj által épített űrállomáson játszódik a sztori. A főhős a Földről érkezik, hogy megpróbálja vezetni az űrállomás több ezer űrrepülőjének egyikét, melyek technológiáját még nem nagyon értik az emberek, ezért roppant veszélyesek.
Bár az tény hogy az utolsó szezonban már bizony bőven akadt alacsony színvonalú epizód, úgyhogy pont jókor fejezték be mielőtt végleg elfogyott volna a szufla.
Ezt nagyon sajnálom, bár ettől még akár jó is lehetne. Én még nem kezdtem el. Amennyiben valami idétlen zombizásba menne át, úgy el sem fogom kezdeni. Kár, hogy az utóbbi pár évben nincs ötlettel bíró sci-fi sorozat. Ebben bíztam, bízom vagy ezek után nem is tudom.
nincs. bénán felépített misztérium van benne. egy kicsit olyan, mint a Lost, de most mintha váltanának a 6. rész környékén és nem minden rész vet fel új kérdéseket, hanem pár dolgot már meg is oldanak. nem nagy puki. főleg a BSG-hez!
Januárba a Syfy műsorra tűzi a Helix-et, amelynek készítésében Ron Moore is szerepet játszott. Nem tűnik BSG-s magasröptű filozófiai falakat döngető sorozatnak, de a The Thing feelingje erősen rá nyomja a bélyegét a trailer alapján:
Ja volt, de amikor a zöld réten a csodaszép égbolt alatt végig sétált lobogó szőke göndör fürtjeivel, az szerintem minden naturista álmát valóra válthatta :D
Ron D. Moore, a nálunk a totálisan félreértelmezett Csillagközi romboló címen futó Battlestar Galactica egyik alkotója ismét a SyFy-nak forgat majd sorozatot, Helix címmel. A 13 epizódos első évadot éppen tegnap rendelte be az adó, a projekt mellé a Lost és a CSI:Miami egyik[...] Bővebben!Tovább »
Ha jól sejtem ezek a web epizódok egyben, nem az állítólag ezekből készített pilot dvd-film vagy miaszösz? Abban reménykedem, hogy azt nem csak összefűzik, hanem még gyurnak rajta, mert így a kommentek alapján a webeseket jobb ha meg sem nézem.
Az utolsó rész teljesen megölte számomra a Blood&Chrome-ot. Sablonos lett a végére eszméletlenül, a végére konkrétan már köze nem volt a BSG-hez. (Azt nem is ismétlem, hogy az állandó számítógépes háttér eszméletlen irritáló volt számomra...)