Én a japánokat úgy szoktattam kézhez, hogy minden nap tartottam a kezemben kb. fél órát valami finom csemegét, és 1-2hét múlva már óvatosan elvették. Mikor már annyira szelidek voltak, hogy ha odaraktam a kezemet már jöttek a kajáért, akkor beraktam a kezemet a ketrecbe, és a tenyerembe a kaját. Ezt is kb. 1hétig szoktattam, és óvatosan, de beleültek a kezembe. Mikor már nyugodtan ültek a kezemben megpróbáltam hozzájuk érni. Ezt is próbálgattam, eleinte leugrottak a kezemről ha hozzájuk nyúltam, végül már meg is foghattam őket marokra. Kb 3hónap alatt teljesen megszelidültek.
Nálunk kezd Mogyi szelidülni:) Teljes védőfelszerelésben vettem ki (Cipő, két réteg nadrág, 2 pulcsi, bukósisak, sál, kesztyű). Nem merünk kockáztatni. Ha meg akartam néha fogni akkor harapott, de nem támadott. Játszott egy zoknival, függönyre mászott, faroktáncolt rengeteget, és rengetegszer engedte hosszan hogy simizzem, sőt háromszor a maszírozást is tűrte egészen a feje búbjától a popójáig.:))) Jön az enyhülés nála és nagyon boldogok vagyunk ezen a javuláson. Amúgy Mogyinak egész nagynak számított a ketrece ami volt a kereskedésbe. Voltak bent nála bújokák, faágak meg kerék is amit használt is. És a kereskedésben is kezes volt. Nem ismerem a családfáját, de mint tudjátok a vadság előtt nagyon szelíd volt. szép lassan, de visszatérünk vele majd arra a szintre.:) Kitartás a többi vadmókushoz.:)
Csíkos mókihoz sajnos nem értek,de kutyáim vannak.Szerintem öröklődik a természetük is.Már sok almom született és mindig voltak jellegzetes viselkedésü kutyusok.Akár verekedősek,akár bujósak.
Málnát Dec.végén vettük állatkereskedésben.Már elég sok idő eltelt,de még mindig nagyon vad.Ahohy meglát,hátracsapja a fülét,morog.Ha nem veszem ki a kezem időben,rám is csap a kezeivel.Múltkor kipróbáltam,hogy ilyenkor nem rántom ki a kezem,hanem ott hagytam,hogy lássa nem fogom bántani.Persze behisztizett és szét harapta a kezem.Viszont ha kaját nyújtok felé,2-3 perc morgás után elveszi a kezemből.De ezt megcsinálta már Decemberben is.Azóta semmit nem fejlődött:-(
Nagyon sanyarú sorsuk van szegény mókiknak a kereskedésekben.Az első időben még a faágról is leesett.1 hónap eltelt,mire a ketrec tetejéről fel mert ugrani a karnisra.Szegényke még mindig nagyon béna...Gondolom az izmai is elsorvadtak a kicsi ketrecben.Arról nem beszélve,hogy megevett 1 egész nagy csőrkoptatót(nem tudom hogy hívják)Gondolom kácium hiánya volt.
A te mókusod egy hím, de a heréi még nem szálltak le.
Semmi baj ha füttyög, sok hím van akik néha -csak úgy- elkezdenek csipogni.
Nálam nyáron csipogott szinte minden nap egy kis hím(4-5hónapos lehetett), de mostanra már abbahagyta, és nagyon rég óta nem hallottam hogy csipogna.
Vannak mókusok, amik agresszívek lesznek(elég sokan írtátok itt a fórumon, és nekem is van 2db ilyen csíkos mókusom) és ezek a mókusok agresszív korukban nem is párzanak. Nekem 2hímem van, az egyik nagyon támadós, és ki is hullott a farkán a szőre, a másik nagyon kedves és szelíd. Kedden csipogott az egyik nőstény mókusom, ő is egy kedves féle, és összeengedtem a vad hímmel.(aminek egyébként le vannak szállva a heréi) Na meg is bántam, mert az a hím úgy kergette szegény nőstényt mint egy "állat". :) Minden mozgásra ugrik, az sem érdekelte hogy az egy csipogó lány volt akit majdnem kinyírt. Ezután összeresztettem a másik, szelíd hímmel.Az is először megkergette, de aztán szépen rámászott a lányra, amit a képeken láthattatok. A 6db mókusomból csupán 2db ilyen vad, de azok rittig egy helyről valóak, a többi más tenyésztőtől származik. A többi mókusomon semmi agresszivitást nem tapasztaltam, ezért arra a következtetésre jotuttam, hogy abban az állományban, akitől azt a 2mókust vettem a génjeikben benne van ez a vad szokás.Lehetséges ez? Természetesen nem nevezem meg az illető személyeket.
De aranyos lehetett!!:) én is kipróbálom majd a tücsök komát!!:) vagyis már kérdezetem a férjemet,és olyan izé mert sajnálja a tücsköt:(:(:(de ráveszem én..:)amúgy az7 én mókim is elég agresszív mostanság,lehet az a baja h álmos? :Dígy jár aki nem alszik...:D
Spurcsi minden nap kap 2-3 lisztkukucot, ez már olyan "szertartásszerű" nála. Ez van az esti lefekvés előtt, amíg nem kap nem megy lefeküdni :)
Viszont a tücsköt kimondottan imádja, teljesen felpörög amikor kergeti a kalitka alján és próbálja megfogni. Vétek bezárni egy üvegbe a tücsköt, azt élvezik a legjobban hogy levadászhatják. Én úgy próbáltam ki hogy érdekli-e hogy megfogtam egy csipesszel és odadugtam az orra elé szaglássza meg de amikor el akarta venni arréb vittem, Spuri egyből kotort a tücsök után. Ekkor letettem a kalit aljára és indult a vadászat. Nagyon boldognak nézett ki.
Pont tegnap kapott 1-et. A tücsök bement egy kicsit kibontott dióhéjba, azt látni kellett volna mit küzdött a dióval, hogy akkorára tudja bővíteni a lyukat hogy ki tudja venni a tücsköt, aranyos volt.
Egy a tuti, hogy a fekete tücsökkel próbáljátok, mert a barna nagyot ugrik! Valami üvegféleségben tartva nem tud kilógni. Olyan pohárban próbáljátok, amibe belefér a móki, de elég magas a fala, hogy a bogár ne másszon ki. A legbiztosabb ha az ugrólábait kitépitek, sajna nincs jobb megoldás elszökés ellen. Ja! Csipesszel is lehet nekik adagolni. Ha már a kezében van a bogár, akkor annak annyi... :-)))
Vicces lehetett a dokinál... :-))) Nálunk sincs alvás, csak agresszív viselkedés ha a ketrechez közelítek. Viszont ha kiengedem, akkor nyugis és boldog. Csak a kezemet harapta meg eddig, de már arra is találtam egy jó megoldást. Meguntam, hogy a szobában rövid nadrágban, papucsban, trikóban és kesztyűben netezzek, miközben ő rajtam ugrál. Mielőtt kiengedem "bekenem" a kézfejem mogyorótörmelékkel és így nem bánt. Trükközni kell nála :-))
Jahh és nem tudom próbáltátok e de amit madaraknak csinálnak,ilyen mézes magos pálcikákat,nahh azt nagyon szereti,főleg ha minnél nagyobb magok vannak rajta!
Én nem merek élő tücsköt megfogni..:) de még nem is próbáltam,majd ráveszem a férjem h próbáljuk ki,és majd beszámolok..:)de ha meglóg itt a lakásban én tutira költözök!!!:):):):)
Fiú,de nem nagyon spájzol télre,vagyis gyűjtöget,viszont nem alszik..őő izé amikor megkaptam nem voltam teljesen tisztában azzal h mit jelent a téli álom,és amikor kijött alvás közben és megláttam h milyen "bágyadt azt hittem beteg,és gyakorlatilag felráztam és elvittem dokihoz...gondolhatod mennyire néztek hülyének..:):):) tehát nálunk nincs alvás,egész évben fent van:)
Nálam nem a kukacok, hanem a tücskök voltam mindig szökésben. A kaméleon miatt egy akváriumban tartottam tücsköket... Szal velük többször összefutottam a lakás különböző pontjain. Egy ismerősöm mondta, hogy tücsökkel is meg lehet a mókusokat kínálni. Valaki próbálkozott már ilyennel?
Már "rutinos" vagyok lisztkukacszökésgátlásban :-))) Pöcök nem gyűjti a kukacokat, hanem befalja egyenként. Esélyt sem ad rá, hogy akár egy is elmeneküljön előle :-)))
Én nem adtam neki már kb 4 hónapja lisztkukacot,de pl husit rántva de bunda nélkül igen,meg sajtot meg sonkát meg csirkemellet nyersen..sőőt kapott túrórudit,meg csokismogyorót,de persze ezekből szinte csak kóstolót..és szereti a virslit is:)
a lisztkukaccal vigyázz mert úgy látod hogy megeszi,de nem hanem begyűjti a szájába és eldugja...aztán szépen meglógnak..:)
Köszönöm a válaszokat! Pöcöknél észrevettem, ha tehetné megenne belőlük bármennyit, nagyon ízlik neki. Volt egy kaméleonom (sajnos elpusztult decemberben, öreg volt már) szóval miatta is tartottam itthon lisztkukacot, ő is imádta... De már egy hónapja nem kapott pöcök. Ezek szerint lassan be kell szerezzek neki egy adaggal. Amúgy lehet mással is pótolni a élőhusit? Felvágottal? Vagy kutyatáppal? Szárazzal vagy konzervessel? Zöldséget, gyümölcsöt és magvakat kap bőven. A tejterméket nem szereti, eddig joghurttal próbálkoztam, de nem jött be neki. Inkább a természetes ételeket részesítem előnyben és ezért nem szeretnék neki tápot adni, csak ha feltétlen kell. A sajtot szereti :-)
Gyászbogárlárvát szerinted miért csak egyet kaphatnak? Ezt egy állateledeles mondta. Vagy ez hülyeség? Nálunk meleg szobában laknak, a lány alszik, a fiú meg szemmel láthatóan nagyon várja,hogy felébredjen... :-))
Régebben megszámoltam, hogy egy csíkosmókus egyszerre 20-25db lisztkukacot könnyedén megeszik.Azért 5-10db lisztkukac naponta nem árt, de ha nem kapnak 1-2hónapig sincsen gond. Szóval nem kell véresen komolyan venni hogy hány naponként kell nekik adni.Kivéve mikor vemhes a mókus, vagy kicsinyei vannak.
Nálunk nagyon szeretik a lisztkukacot és a gyászbogárlárvát is. Nem kapnak mindennap,de gyakran adunk nekik. Lisztkukacból 5-6 darabot, gyászbogárlárvából állítólag csak egyet szabad valamiért.
Amúgy Ti milyen időközönként adtok a mókinak "élő" húst? Pöcök eddig csak liszkukacot kapott és azt imádja is, de nem vagyok tisztában a mennyiséggel...
A szárított banánt nálunk is szeretik.Az epret is megették nyáron.
És a tyúkhúrt,napraforgó csírát, füvet meg ilyen zöldeket nálunk is nagyon szeretik.
Az enyémek elvileg vadonfogottak, eleinte nagyon vadak voltak, de 1hónap múlva már óvatosan, de elfogadták a kezemből az ennivalót, 2hónap múlva már rajtam mászkáltak.(vagyis a kezemen ugráltak, mert ki ugye nem vehetem őket a ketrecből mert meglógnak)
Nálam a szőlőt nem komálták. Nagyon érdekes, hogy ennyire más szokásaik vannak, pedig 1faj :) Gyászbogárlárvának van valami büdös váladéka, és azt nem szeretik, nálam a csíkosok sem szerették, csak akkor ették meg ha már nagyon hús hiányuk volt.
Ilona vagyok,nekem is van egy csíkosmókim,fiú, Zellernek hívják és párt keresek neki..:)Nem vagyok túl jártas ebben,még sosem volt dolga lánnyal,de szeretném ha összejönne vmi:) Egy tenyésztő mondta h nézzem meg ezen az oldalon,hátha tud vki ajánlani,kersgéltem sokszor,de eddig még nem sikerült.
Aranyos az oldal!!Nekem már 7 éve van meg a mókusom,ha segíteni kel valakinek valamiben szóljon,kérdezzen szívesen segítek ha tudok:)
A gesztenyét nyersen kapják pucolatlanul.Nálunk nagy sláger:-)Gyászbogárlárvát is próbáltam,szerintem féltek tőle:-)megöltem,de ugy sem kellett.Junior tápot kapnak,mert az kicsi és jó minőségü.Ez 1 spanyol táp Cotagro a neve.Dinnyét még nem próbáltam,kiváncsi leszek.......Az eper volt a sláger nyár végén.Egyszer jöttek hozzánk mókus nézőbe,pont eprezés után,azt hitték véres a Márió arca,csupa piros volt:-)A paradicsomot is szeretik,a mazsolát ,szőlőt,datolyát fügét,gyermek láncfő levelét,salátát,tyúkhúrt,makkot,meggyes piskótát:-)a korona akác termését,patiszont.Az örök kedvenc persze a mogyoró,dió,de lehet hogy csak azért mert nem kapnak minden nap,nehogy elhízzanak.Persze nálatok máshogy kell kajálniuk,mert nekik fűteni is kell,mivel kint vannak.Érdekes,hogy a répát a banánt nem eszik,viszonz a banáncsipsz is kedvenc.Régebben vettem nekik fenyőmagot,pucolva imádták.Amióta kapják a fenyőmagot héjában,azóta a pucolt már nem kell.Végül is nagyon sok mindent szeretnek 1 ideig.Aztán megunják és már más lesz a kedvenc kaja:-)
Nagyon tanulékonyak,azt játszottuk,hogy rám kell ugrania,akkor kap 1 mogyorót.Azzal rohant,elásta a virágföldbe,utána jött a következőért.Azt viszont én utáltam,hogy kikaparja a földet és mentem utána állandóan,nem engedtem,hogy nyugodtan ásson.Viszont ha máshova dugta el,akkor rögtön kapott másik mogyit.Most ott tartunk,hogy tele a polc,a karnis,az ágynemű mogyoróval,viszonz nem kell földet talkarítanom:-)