“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Minden klappolt. 37 kérdés, ebből 5 kifejtendő (esszékérdés), egy számolós és 13 ICD-kódos (azt ki kell keresni a listából, hogy milyen diagnózisokat kap a leírt beteg, pl. diabéteszes beteg, aki rosszul van és háromféle szövődménye is van már, amire mind kapott kezelést, akkor van egy fődiagnózis és három mellékdiagnózis. Ha mindemellett még egy bypasst is kapott, akkor azt meg OPS-ben kell mellérakni beavatkozásként. Volt egy ilyen is, nagyon morci voltam, mire végeztem vele. Persze nem a fiktív betegre, hanem a tanárra. :D Arról volt szó, hogy egyszerűek lesznek a feladatok.
Más esélyem nincs is. :D Még 10 perc. De legalább itthonról írhatom, az is valami. Csak a múltkor is a visszatöltéssel voltak problémák, ketten nem tudták időben elküldeni, és én is nagyot szívtam vele, mert a telefonommal akartam beszkennelni, de nem működött, szóval sima fénykép lett, és két részletben tudtam csak feltölteni. A szkennerünk nem is működött. Most két szkennerem van itthon. :D
Hát, egészen körbevettek a barátnőmmel az aluljáróban, elég ijesztő volt... :D A barátnőm nem lakott messze a Népligettől, ott történt. De hülyének tetettem magam, és nem lett baj. Utána mindig nagy ívben elkerültük meccsek idején azt a helyet.
Nem, csak egyben bele is szőttem, amit írt, hogy pasis hobbi is legyen. :)
De pasitól kaptam már sálat. Apám haveri körében volt egy fickó, akinek a haverja lenyúlta a nejét, és bánatában, meg hogy a válás során elfoglalja magát valami hobbival, nekiállt sálakat kötni. Nem akarok hülyeséget mondani, de vagy a nevelőanyámtól tanulta vagy apám legjobb haverjának a feleségétől. De nem ám kispályásan, hanem ilyen két-három méteres sálakat kötött, két vagy több színt variálva is. És mivel megcsodáltam kaptam tőle egy piros-fehér sávos sálat. Imádtam, különösen, hogy térd alá ért, kétszer a nyakamra tekerve is. Később egy honvédos haverom elkunyizta, és neki is adtam, már csak azért is, mert egyszer egy csapat részeg fradista valami meccs előtt a frászt hozta rám miatta (akkor még a honvéd piros-fehér volt). :)