Én minden évben felvettem / megkaptam az aktuális influenza elleni védőoltást. Nem vagyok orvos, nem javasolhatom, de azt egyértelműen kijelentem, hogy bajom /mellékhatásom/ nem lett, és influenzás se lettem.
Covid ügyben az én kezelőorvosom azt mondta, hogy ne hagyjam abba az Amgevitát, sőt, a biologikumok éppen hogy csökkentik a szervezet túlzott immunreakcióját (citokin-vihar) a vírusra. Feleségem - Angliában orvos - már megkapta az első Covid elleni oltást, nem tapasztalt mellékhatást, és azt javasolja, hogy ha a reumatológusom kifejezetten nem ellenzi, akkor amikor lehet oltassam be magam én is.
Hangsúlyozom: ez necces kérdés, mindenképpen azzal a kezelőorvossal kell megbeszélni, aki régóta ismeri a kórelőzményeket! De ha azt mondja, hogy nincs akadálya a Covid elleni védőoltásnak, akkor ne hezitáljatok.
Biológiai terápiás sikersztorira várt itt egy topiktárs, hát gondoltam, jelentkezem. Arthropátia Psoriaticám van, de ezt az utóbbi években senki nem tudja - rajtam a kezelőorvosom és a feleségemen kívül. Pszoriázis 22 éves koromban jelentkezett először, ízületi problémák pedig időnként, évente, félévente, fel-fel lobbanva. Mindig külön kezelték, hagyományos módszerekkel. Tablette, krém, UV fény, stb. A leghatásosabb egy időben futó balneoterápia volt, nem emlékszem a nevére, UV fény alatti holt-tengeri sós fürdő. Ám a bőrgyógyászat és a reumatológia csak 2012-ben kapcsolódott össze az életemben, amikor is már túlon túl sok fájdalomcsillapítót szedtem, meg az orvos feleségem egy konferencián hosszasan kitárgyalta a helyzetemet egy reumatológus kollégájával. Ennyi az előzmény. Én szegedi vagyok. Ez azért fontos, mert itt a reumatológiai klinika immunológiai irányba bővült, és évek óta immunnológiai problémaként (is) kezelik a betegségeket. Ez a környezet, és az előzmény. Amikor kezelésbe vettek, nálam is végig csinálták az összes "olcsó", hozzáférhető gyógyszert, mindhiába. És akkor eljött az idő és 2012 márciusában felvettek a biológiai terápiások közé. Én Simponi injekciót kaptam, Trexán és Folsav kiséretével - az itt már ismert módon.
Kedveseim: az első injekció után kb 2-3 héttel egyik nap arra ébredtem, hogy kipattantam az ágyból. És ez így ment egészen 2019 nyaráig. Újra fallabdázni kezdtem, fáradhatatlan voltam, nekem is vettünk biciklit, ilyenek. A betegségem az idő előrehaladtával már előidézett bizonyos torzulásokat, ilyen "hülyén formálódó" csontokat egyes izületeknél, de a biológiai terápia kezdetekor ezek "megálltak" ugyanolyanok most is, mint már közel tíz éve voltak. Úgy fogalmazhatnám meg legjobban - és az orvosomnak is ezt mondtam: ha mindig csak ennyi bajom lett volna az ízületeimmel, amennyi most van, sose kerestem volna fel reumatológust. Ellenben a pszoriázisom - bár nem terjedt tovább, de masszívan megmaradt. Támadt azonban egy kis probléma: 2018 novemberében szívrohamom lett, és a lábadozás idejére - szerintem "jobb a békesség alapon" - felfüggesztettük a biológiai terápiát és a trexánt is. Egészen 2019 májusáig, amikor újra kezdtük a Simponi+trexán terápiát. És képzeljétek: nem volt hatása! Elmúlt. A fájdalmak újra felépültek, a bőröm pedig újabb és újabb tüneteket produkált. Na, akkor áttértünk az Amgevita nevű biologikumra, amit ugyan kéthetente kell beadni, de helyreállt a békesség, sőt! Évtizedes vágyam is megvalósult: 90 %-ban eltűnt a pszoriázisom is. Én 20 éve nem voltam nyilvános strandon, most meg vettem egy fürdőnadrágot.
Ez az én történetem. Mindezt azért írtam le, mert többektől olvastam a tartózkodást a biológiai teráiáktól. Ne mondjatok le róla! Szerintem a biológiai terápia egy civilizációs vívmány. Annyival könnyebbé tette az életemet, hogy az időnkénti fertőzések (főleg nátha szerű cuccok, amit a gyerekek hazahoznak az iskolából) semmisek az elért életminőséghez képest. Járulékos tapasztalataim, amik összecsengenek több topiktárs megfigyelésével: tésztafélék, főleg a pizzák adnak egy pofont az ízületeknek, de elmúlnak. Túlsúly rontja az álapotot. (Szívroham után, dohányzásról leszokás,15 kiló felszedés: rossz) Ezt félve írom le, de az olajban sült ételeknél szerintem jobbak a zsírban sültek. Gyorséttermi kaják, tartósítószeres, ízfokozós cuccok felejtősek. (Ezeket baszus, fel se kellett volna találni). Biztatásképpen még: Mindig szerettem volna megtanulni orgonázni. Idén karácsonyi darabokat játszottam a család - és a szomszédok:) - örömére. Ne csüggedjetek, ne adjátok fel, bízzatok az orvosotokban - vagy keressetek olyat, akiben bízni tudtok. Forszírozzátok a biológiai terápiát, bár nem mindenki kaphatja meg. Ja: Nekem azt mondták, hogy psoriasisra a Stelara nevű biologikum a legjobb. Csak sajnos 800 EHUF felett van az ára injekciónként...
Ne adjátok fel! Én idén 61 éves vagyok. Majd négy évtizeden keresztül nyomultam, próbáltam, kerestem a megoldást. ÉS tessék, meglett! Jobbulást mindenkinek!
Injekciót én is kaptam volna a vállamba, de aztán elkezdett fájni a másik vállam meg a derekam is, így elmaradt, mert az orvos szerint ez valamilyen fertőzés. Ezért reumatológus-immunologust kerestem. Most ők vizsgálnak tovább. Góc kutatás, újabb vérkép, röntgen, és HLA B27 vizsgálat. A Medrolt végül mégis elkezdtem szedni. Sokat utána olvastam, és a 8 mg kezdésnek nem nagy adag, meg elméletileg nem szeretném három hétnél tovább használni.
Most pár hete felerősödtek a fájdalmaim, alapjában keresztcsonti fájdalmam van, de most ráment a fenekemre a csípő irányába, fájnak a térdeim, a vállaim. Volt már ilyen tünetegyüttesem, góckutatás többször is, vérkép negatív. Ezidáig a derekamhoz kaptam egy szteroid injekciót és jobban lettem, mert kihatott több izületemre is. Most a doktornő nyugdíjba ment, meg vagyok lőve. Elvileg kopásom, meszesedésem van. Szóval én is kínlódok, kiváncsian várom jön-e valaki ötlettel. Bevallom az ünnepek után keresek majd orvost, bár a reumatológusokkal nem vagyok megbékélve, de ha nekem valaki Medrolt adna bizony megpróbálnám. Az Aflamint most nagy előszeretettel adják az ortopédorvosok is, nekem nem használ. És nekem a NSAID-t nem is bírja a gyomrom.
Leírnám ide is röviden a problémát, hátha más is járt már hasonlóan, és tud esetleg tanácsot adni.
Novemberben műtöttek lágyéksérvvel, és az operáció utáni nyolcadik napon kezdődtek a panaszaim. Először lapocka fájdalom, majd váll fájdalom. Két napig ezután hőemelkedés, majd egy napig láz.
Aflamint kezdtem szedni, és a láz, hőemelkedés teljesen elmúlt. Az izületi fájdalmak is csökkentek, de nem múltak el teljesen.
Reumatikus orvosi kezelésekre kezdem jártam, a röntgen eredmény jó lett. Az orvos tanácsára abbahagytam három hét múlva az aflamin szedését, de két nap múlva újra felerősödtek az izületi fájdalmaim, és meglévő jobb fájdalom mellé, a bal vállam és a derekam is fájni kezdett, valamint újra hőemelkedésem lett.
A műtétemet végző sebész szerint a sebem szépen gyógyul, és az nem okozhat ilyen panaszokat. A reumán lévő orvos csináltatott labor vizsgálatot, amiben a következő eltérések voltak: CRP: 10,10;
Az orvos szerint valamilyen gyulladás vagy fertőzés okozza az izületi panaszaim. A műtét előtti laborom még rendben volt.
Ezek után tovább mentem immunológushoz, aki jelenleg góc kutatást végez. Az eddigi eredmények negatívok lettek (Tüdő,hasi ultrahang, urológia. Hátra van még fogászat, fül orr gége, de szerintem azok is negatívak lesznek). Covid teszt is készült, ami szintén negatív lett. Valamint az izületi fájdalmakra Medrol szedését javasolta, két hétig napi 8 mg, majd utána 4 mg. Ezt viszont még nem kezdtem el szedni, mert rengeteg mellékhatása van.
Volt e valakinek hasonló tünetei, vagy van e ötlete, hogy mi lehet ez?
Nem tudom, hogy olvasod-e még, nyilván már nem is igazán aktuális, de később - valakinek - még jól jöhet az influenza-elleni oltással kapcsolatos tapasztalat.
2006-tól vagyok RA-s, biológiai terápiás (Simponi) és életemben először, most adattam be magamnak a védőoltást (miután a férjemnek beadták és egyáltalán nem volt semmilyen mellékhatás, felbátorodtam és hát a korona+influ kombó eshetősége miatt, ami azt illeti, kicsit be is voltam rezelve).
Semmilyen komolyabb tünetem nem volt, még hőemelkedés sem (minden reggel nézik a hőmérsékletünket az irodaház recepcióján), nem volt piros a helye, nem volt duzzadt stb. Amikor arra a karomra feküdtem, talán egy picikét éreztem a helyét (mint amikor beütöd a kezed valahová), de ez is csak aznap este volt és valószínűleg azért, mert du. 6 óra körül kaptam meg a háziorvosomnál és még "friss" volt a "tűszúrás".
Maga a beadás sem fájt, kicsit sem, egyébként, felkarba adják.
A háziorvosom azt mondta, hogy évek óta adja be a pácienseinek az influ-védőoltást, de még soha nem hallotta, hogy valakinek láza lett volna tőle.
Azért volt bennem egy kis para, mert tizenakárhány évvel ezelőtt, Édesanyám nagyon rosszul volt (konkrétan olyan volt, mintha influs lenne) az influ-elleni védőoltástól, amit akkor kapott meg először életében (többet sosem kérte).
A stressz - romló eredmények sztoriról nem sokat tudok, de azt olvastam, hogy az állandó feszültség negatív hatással van a védekezőrendszerünkre.
RA-s vagyok tíz éve, jelenleg biológiai terápiás kezelésben részesülök (Humira). Nekem ez a kezelés nagyon bevált, nagyon ritkán van fájdalmam, általában jók a laboreredményeim.
Két témával zavarnálak benneteket:
- tapasztaltatok-e már olyat, hogy feszült, idegileg megterhelő időszakban rosszabbodnak az eredményeitek. Idén nyáron sajnos elveszítettem a 20 éven át stabil munkahelyem. Nagyon sokat idegeskedtem a megelőző hónapokban. A júliusi labor eredményemen a CRP szint kb 20 körüli értéket mutatott. A kezelőorvosom azt mondta, hogy nincs probléma, a sok idegeskedés váltotta ki. Lehetséges ez?
- a másik a vírushelyzet. Kerestem, de sehol sem találtam arra vonatkozóan információkat, hogy a koronavírus fertőzés hogy hat az RA betegkre. Nyilván nagyon figyelek magamra, feleslegesen nem megyek sehova, de még így sem biztos, hogy el fogjuk tudni kerülni.
Az influenza elleni védőoltásról mi a véleményetek? Én még soha nem oltattam magam... most sem lelkesedem érte.. Volt már tapasztalatotok a badással kapcsolatban?
Hát, ez nem túl jó hír! Nem, nem ismerem a Milgammát.
A gyulladás a szervezet egyik védekezési mechanizmusa, egy a veleszületett immunválaszok közül (annak része).
A "steril gyulladás" egy olyan gyulladás, amit nem egy kórokozó vagy egy idegen tárgy (pl. szálka, fullánk, hajszál a vakbélben stb., stb.) szervezetbe kerülése váltott ki, hanem a szervezet saját reakciója, egyfajta abnormális immunreakció (hiszen nem lenne miért gyulladást kiváltani, mert nincs se baktérium, se vírus, se idegen tárgy a szervezetben), ami az immunrendszer működésében bekövetkezett galiba miatt alakul ki (ez lehet pl. egy korábbi gyulladásos betegség, ami után nem "áll vissza" a gyulladást kiváltó citokin-termelés a normális szintre stb.). Ilyenkor, a szervezet testidegennek kezdi tekinteni a saját sejtjeit, pl. nálam, az ízületi belhártya sejtjeit (reumatoid arthritisz).
Azért, ha majd lesz rá lehetőség és nem teszed ki magad túl nagy kockázatnak, alaposan ki kell ezt vizsgáltatni, vérkép, röntgen stb., már nem emlékszem, hogy beszéltünk-e róla, lyme-kórra már teszteltetted magad? Az is egy lehetséges variáns (a sok közül az egyik) !
Üdvözöllek. Visszatérek a nyári témánkhoz. Nem ínhüvelygyulladás, de felhúzúdott kicsit a könyökig. Csuklótól könyökig az alsókart mozgató izom fáj, viszonylag enyhén, és nem folyamatosan. Reumatologus telefonon másfél hónapja a Milgamma N lágy kapszulát ajánlotta. Kicsit segít, nem teljesen. Ismered a Milgamma N kapszulát? Kösz.
Az RA sokféle módon nyilvánul meg, van szeronegatív (a vérvizsgálati eredmények alapján nem kimutatható) és szeropozitív (amikor minden, a RA-ra kimondottan jellemző érték jóval magasabb a "normálisnál").
Az, hogy van olyan eredményed, ami a referenciaérték határain belül van, sajnos még jelenthet RA-t, de az is lehet, hogy nem ... mivel ízületi fájdalmakat sok kórság, köztük több autoimmun betegség is kivált.
Általában a dianózis - ilyenkor - először x kórságok kizárásával indul, illetve ezzel párhuzamosan egyéb vizsgálatok jönnek (pl. kéz, láb röntgen stb.). A szeronegatív esetekben sokkal nehezebb felállítani a diagnózist, ilyenkor az orvos tapasztalata, más kórságok egyértelmű kizárása és az összes labor-röntgen stb. lelet összevetése adja meg a választ, hogy mivel is küzd most éppen a szervezeted. (van, aki azt mondja, hogy mindennek az alapja a Lyme-kór, szerintem, ennyire azért nem egyszerű, de egy tesztelést ebben a vonatkozásban is csináltathatsz!)
Az RA-ra jellemző: "A betegség lefolyása hullámzó: javulás és visszaesés váltakozik. Leggyakrabban a csuklók és térdek, valamint a kéz és a láb kisízületei szimmetrikusan érintettek, ritkábban a boka, csípő, váll, könyök. Az egyik legjellemzőbb tünet a reggeli ízületi merevség: nehezen indul a mozgás, amely akár órákig is eltarthat." , illetve az asszimetrikusan jelentkező ízületi gyulladás. Pl. anno amikor a jobb vállam fájt, akkor tuti bejött a "képbe" a bal térdem is, majd ez elmúlt, de jött a bal csukló és a jobb könyök ... egyszóval, kedves, rafinált kis valami ez az RA.
Nekem anno mindkét érték antiCCP és a reumafaktor is magasabb volt (rf csak 162 körül , ha jól emlékszem) s a röntgenen is láttak már valamit az ujjak ízületénél, igaz, én az első tünet után azonnal mentem (tünet: augusztus, vizsgálat, vérvétel: szeptember, diagnózis: október) és könnyű volt diagnosztizálni.
Remelem napjainkban is olvassa valaki a forumot. Segitsegre volna szuksegem. Vervizsgalatom eredmenye a kpvetkezo lett: Rf faktorom 300feletti ertek lett, viszont a CCP normal tartomanyon belul van. Ezen kivul pozitiv lett az ANA (antinuklearis antitest) es az SMA( simaizom elleni At.)
Izuleti fajdalmaim vannak, szinte mindenhol. (aminek, hogy oszinte legyek nem tulajdonitottam nagy jelentoseget, eddig.) Ez lehet RA?
Igazán nincs mit :-) Talán a háziorvos tud ajánlani még valamilyen hatásosabb kenőcsöt, gyógyszert is..
Esetleg, ezen az oldalon is nézelődhetsz, itt gyógynövénytartalmú szerek is vannak, hatásosságukról fogalmam sincs, mert én, ha nagy ritkán szükségem van rá, általában a Flector vagy Flexagil, ill. mostanában a Dolgit krémet szoktam használni.
Köszönöm, h válaszoltál. Azóta a Diclofenac gél (recept nélküli) csökkentette a tüneteket, de teljesen nem múltak el. A nagyon szoros csuklószorítót az erek elszorítása miatt továbbra sem merem használni. És, ahogy mondod is, a járványveszély miatt nem mennék orvoshoz. Telefonon tudok vele beszélni. - Óvatosan tornásztatom a karomat. Kb. a könyökcsontig érzem a dolgot, nem a csont fáj (enyhén), hanem a mozgató izom.
Bocsi, hogy csak most válaszolok, nem voltam net-közelben ... nincs tapasztalatom csuklószorítóval kapcsolatban, esetleg próbáld a fáslizást!
Persze, ha a fájdalom nem múlik, mindenképpen orvost ajánlanék ... ha már nem csak a könyökig, hanem vállig fáj, talán célszerű lenne egy diagnózis, esetleg egy reumatológiai, ortopédiai szakvizsgálat is, mert vállban az ínhüvelygyulladás annyira azért nem jellemző (inkább ujjakban,csuklóban, alkarban, esetleg térdben, könyökben, vagy pl. még a bicepszben is lehet).
A sorrend szerintem: háziorvos, vérvétel és röntgen beutaló, szakorvos, ha szükséges ... de erről első körben a háziorvos dönt úgyis.
Persze, ha ezeket most nem szeretnéd a járványveszély miatt (ami ugye, egyáltalán nem múlt még el, pláne, ha veszélyeztetett korosztályba tartozik valaki), akkor sem ártana konzultálni legalább telefonon a háziorvosoddal!! Lehet, hogy ő - ha van rá lehetőséged lemenni a rendelőbe, az még talán megfelelő védelem/masz/ mellett "belefér" - már egy egyszerű fizikai vizsgálattal is meg tudja mondani, hogy valóban ínhüvelygyulladásról van-e szó.
A szúró, húzó fájdalom és az érzés, mint amikor a kezünk között "elmorzsoljuk", ropogtatjuk a havat, általában az ínhüvelygyulladásra jellemző, de ugye az a biztos, amit az orvos megállapít (az esetek nagy százalékában :-) )
Lehet, hogy valamilyen nem szteroidos krémet, vagy akár nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszert is felír. Nem szabad "ellazáskodni", mert ez később az inak elváltozásával és az azokat körülvevő ínhüvelygyűrűk szűkületével is járhat, az meg ugye már a műtét kategória (nem akarlak megijeszteni, de a pakliban ez is ott van).
Óvatosan tornásztatom a vállamat, olyankor hallani "hóropogás-szerű" hangot. Szerencsére nem fáj, ezt kell most megelőzni. Mit mondasz a nagyon szorosnak érzett csuklószorítóra? Miután a csuklónál az ereket is értelemszerúen elszorítja, nem merem használni. Véleményed, tpasztalatod?
Köszönöm figyelmes válaszodat. "Hóropogás-szerű" hangot nem hallok az ujjaimnál. Gyógyszertárban ajánlottak, vettem "Elastos Star" fantázianevű orvosi csuklószorítót. "Középerős" fokozat van ráírva a dobozára, és L a méretére. Sajnos, nagyon szorít, kicsinek érzem, nem merem használni. (Nem vastag a csuklóm, teljesen átlagos).
Ha van "hóropogás" szerű hang az ízület mozgatásakor és a mozgatás fájdalmas is ... valóban elképzelhető, hogy ínhüvelygyulladásod van, de azért valamikor majd a közeljövőben, nem ártana egy diagnózis sem ... legalább egy háziorvosi.
Ne nyomkodd a telefont, ne gépelj sokat a számítógépen - ha ez megoldható (ha muszáj, az egérhez szerezz és/vagy csinálj csuklótámaszt) és ha lehet, ne végezz az ujjaidat megerőltető monoton munkát sem, pl. ne most akard lemosni a csempét stb. :-)
Azt gondolom, hogy én nem nyomogatnék sem labdát, sem mást, viszont a neten vannak gyógytorna-gyakorlatok, azokkal talán sikeresebb lesz a gyógyulás. Esetleg - ahogy a cikkben is olvashatod - vehetsz kineziológiai tapaszt, ill. jól jöhet valamilyen krém, ami bemelegíti az izmokat a gyógytorna megkezdése előtt (a választásban, segít a gyógyszerész), anno a vállammal jártam gyógytornászhoz a kórházba és ő is alaposan átdörzsölte (de persze finom mozdulatokkal) a vállam, mielőtt a "hajlítgatásos", "húzásos" gyakorlatokat elkezdte.
Nekem reumatoid arthritiszem van, így anno kaptam egy gyakorlatsort (rajzos) a kéz ujjainak átmozgatására, nem minden rémlik, szerencsére nem nagyon volt eddig még rá szükségem, de az megmaradt, hogy az asztal szélén kellett végezni, a "lelógó" ujjakat kellett ráhajtani az asztallapra ... vagy ilyesmi.
Szerintem a neten biztosan találsz ajánlott gyakorlat-leírásokat.
Üdv a topiknak. Sokkal enyhébb tüneteim kezdődtek, de jó lenne, most enyhén csökkenteni, s nem akkor, ha terjed, növekszik.
Ínhüvely-gyulladás (szerű) tünetek, de az ujjakat mozgató izmok nyomásra enyhén fájnak a könyökig felfelé. Izmok (nem a csontok). Jobbkezem ujjai gyengülnek: vízzel teli bögrét nehezen, korsót nem tartanak meg.
Kis tömör gumilabda nyomogatása ajánlott, vagy épp ellenkezőleg: a pihentetés?
Honlapjuk szerint, pl. az újbudai Medical Centerben is van elvileg - most is - magán MR vizsgálat:
"Tisztelt Pácienseink! Központunk telefonon változatlanul elérhető hétfőtől-vasárnapig 06:30-20:30-ig.06 (1) 243 1010 Központunkban jelenleg az alábbi szolgáltatásokat végezzük:– CT-vizsgálatok – MRI-vizsgálatok– ultrahang-vizsgálatok– laboratóriumi vizsgálatok (vérvétel)– idegsebészeti szakorvosi rendelés– sportorvosi szakorvosi rendelés– fájdalom ambulancia– gerinc ambulancia– gyermekgyógyászati szakorvosi rendelés– gyógytorna– fizikoterápia– orvosi gyógymasszázs Kérjük, dolgozóink és a többi páciens megóvása érdekében kísérőt ne hozzanak magukkal, kizárólag csak nagyon indokolt esetben. A váróteremben kizárólag a soron következő vizsgálatokra váró páciensek lehetnek csak bent, egymástól minél nagyobb távolságban. Légúti megbetegedés (köhögés vagy légszomj) vagy lázas állapot esetén vizsgálatot a veszélyhelyzet ideje alatt nem végzünk, kérjük, ilyen panaszok esetén ne jöjjenek vizsgálatra, illetve minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot a családorvosukkal. Központunk bejáratánál automata kézfertőtlenítőt helyeztünk el, illetve a mosdókban automata szappanadagolók találhatóak, ezek használatával mindannyian hozzájárulhatunk a járvány megfékezéséhez. Amennyiben változás következik be a továbbiakban, arról haladéktalanul tájékoztatjuk Önöket honlapunkon és közösségi oldalainkon. Köszönjük megértésüket és együttműködésüket! Újbuda Medical Center"
Nagyon köszönöm a választ és mindjárt elnézést is kérek, mert azt hittem, hogy a csípő és lábfájdalomról van szó még mindig.
Egyébként hasonlóan jártam mint te. Én magánrendelésre se tudtam eljutni. Telefonon ugyan sikerült beszélnem egy reumatológussal, de azt mondta, hogy vizsgálat nélkül csak általánosságokat tud mondani, de egyelőre nincs rendelés.
Beszéltem, ugyancsak telefonon, egy neurológussal is, akinek elmondtam a csípőből kiinduló, a forgón át a lábba kisugárzó fájdalmat és a bal lábam kissé legyengült kapacitását (lábgyengeség). Az utóbbi tünetre azt mondta, hogy ez akár bénulással is végződhet, ezért sürgősen menjek az amerikai úti idegsebészet sürgősségi ellátására és csináltassak MRI-t. Mivel egyébként rendes, nem kérdeztem meg tőle, hogy hol él.
Nem pesti vagyok, ezért elhatároztam, hogy felhajtok egy működő maszek MRI-t valahol Bp-en, mert nincs idő kivárni a "víruszűrt".
Ami a csípő és lábfájdalmat illeti az nálam is megvan. Kétrét görnyedve, de tudok járni. A lábgyengeség ellenére azért rá tudok állni, emelgetni is tudom háton fekve és nem zsibbadt.
Sajnos a jelen körülmények között nem tudtam találkozni a megbeszélt időpontban az idegsebésszel, mert a vírushiszti miatt a járóbeteg ellátás szünetel. :( Csak telefonon tudtam vele beszélni, ő ez alapján valamilyen idegsérülést valószínűsített. Továbbírányított a Neurológiára, ahol MRI-t szerettek volna csinálni, hogy megállapítsák az idegsérülés pontos helyét, de most MRI sincs. Azt javasolták, hogy várjam ki a vírushiszti (saját kifejezésem, nem az övék) végét és akkor megcsinálják az MRI-t (6-12 hónap), vagy ha lebénul teljesen a karom, akkor befektetnek az osztályra és akkor már meg lehet csinálni az MRI-t. Szép kilátások.. A helyzet semmit nem javult az elmúlt 13 hét alatt.
A csípő és lábfájdalomra csak azt tudom mondani, hogyha ha nem érzel fájdalmat a derekadban és teljes mozgástartományban tudsz vele hajolni/dőlni/mozogni, akkor szerintem nem porckorongsérv. Az én esetemben porckorongsérvnél igen masszív fájdalom volt a derekamban és onnan ment le a fájdalom a bal lábamba.
Még nem jártam ezen a topikon, de jól tettem, hogy idejöttem, mert nagy segítségemre lenne, ha megismerhetném az idegsebész véleményét az esetedről. Gyanítom, hogy hasonló problémám van nekem is.
A Google-ban a témában olvashatókból sajnos nem tudom beazonosítani a bajomat. Sajnos én is porckorong sérvre gyanakszom. El akartam menni egy reomatológushoz, amit a vírusjárvány miatt lemondtam, de kénytelen leszek valahova elmenni, mert igen erős fájdalmaim vannak már közel egy hete, éjjel nappal. Aludni szinte semmit nem tudok.
Az előzmények: Kerti munkát végeztem és egy enyhe nyilalást éreztem a baloldali csípőizületemben. Nem fájt nagyon ezért folytattam a munkát még napokig. Többször is volt már ilyen. Márc 31-én is dolgoztam még ,de estére nagyon gyorsan, egyre durvábban kezdett fájni. Jelenleg a fájdalom a forgómra is, és az egész bal lábamra kiterjedt.
A legerősebb fájdalomcsillapítók mellett is alig érezhető némi átmeneti enyhülés, sőt már az egyszerre kapott két fájdalomcsillapító injekció sem használt.
Átérzem a helyzetedet és őszintén kívánok neked javulást!
A fziológián ugyenezt tanácsolták, mármint hogy keressem meg azt az idegsebészt, aki derekamat műtötte. Sajnos leghamarabb csak március 26.-ra kaptam hozzá időpontot. A reumatológiával nekem se a legjobbak a tapasztalataim, annak idején a kiszakadt porckorong sérvvel több mint egy hónapig nyugtatgattak, hogy csak becsipődés, keresztcsonti ideggyulladás, stb. Amikor nagy nehezen kikönyörögtem a CT-t, (mert már az összes nem orvos ismerősöm esküdött, hogy ez tankönyvi példája a porckorong sérvnek) akkor volt megdöbbenés.
Az ujjak zsibbadása nyaki gerincre utal, valamint az erőd elvesztése is. Decemberben egy reumatológus kidobott egy friss MR lelet megnézése nélkül és utólag már tudom, hogy egy indokolatlan combizom erővesztés miatt idegsebészhez irányított. Nagyon rossza a tapasztalatom a reumatológiával (is), kellene egy MR a nyaki gerincedről és idegsebésszel konzultálni. Ha nem tudod megfizetni a vizsgálatot menj neurológushoz a zsibbadással. Én még ott kaptam a legtöbb segítséget és figyelmet. Vagy miért nem keresed fel azt az orvost aki anno a derekaddal foglalkozott?!