Tényleg nem baj, hogy bemacskálkodok közétek? Annyira jó sztorik vannak velük is, de szerintem kár azért külön macstopikot nyitni, hogy dicsekedjem velük... :)
Úgy látszik, enyhül köztük a viszony. Főleg abból tűnik ki, hogy a kicsi egyre inkább szemtelenebb lesz. Olyan cica farkával játszani miközben az alszik!, aki két napja még le akarta pofozni a fejét, ráadásul legalább 3 súlycsoportnyi különbség van közöttük? Persze azért még mindig nincs elásva köztük a csatabárd, ma reggel is kapott a kicsi egy jó nagy maflást...
Lütyő,
a hal teljesen OK. Én sem értem miért, de az igazi kutyás szakemberek is ezt mondják (én is megkérdeztem annak idején). Az én kutyám nyáron mikor a Szúnyogszigeten (Népsziget), nyitva van a hátsó kerthelyiség, a sülthal gerincét mindíg megkapja már évek óta. No problem. (Nyersen is megeszi, csak attól az egész kutya napokig büdös lesz.)
Az előbbiekben leirt családi kedvenc uj szokást vett fel./Tudom, sulyosan terhelt vagyok, ugyanis pecázni is szokok/
Nos, a kutymorgó mostanában rákapott a halra.
A kisebb -10-15cm.-es keszegeket szőröstűl-bőröstűl-pikkelyestül felfalja. /Igaz. eddig is kapott halfejeket, de azokban nincs szálka/
No most az a dilemmám, hogy a halakban található szálkák, illetve az uszonyok tüskéi nem veszélyesek-e?
Valoban... Most, hogy megneztem a kepet, ez egy tigrisfarkas!
Maminti,
Nekunk ket kutyank volt (az egyiket fajo szivvel elajandekoztuk, mert eladtuk a hazat), azok ejjel - nappal gorombaskodtak egymassal. De ez nekik jo volt! Ok szerettek ezt csinalni. Ha csak az egyiket vittuk el orvoshoz, vagy kozmetikushoz, a masik totalis buskomorsagba esett. Amikor megjottunk, akkor meg tovirol - hegyire atszaglaszta az egyik a masikat (adtak-vettek a hireket).
(kepek a honlapomon talalhatok).
Kedves Lütyő,
nem akarlak elkeseríteni, de a helyzet elég reménytelen. A hempergőzés, vagyis az "álcázási ösztön", amelyik kutyában megvan (mert szerencsére nem mindegyikben), annál két eset lehetséges:
1. féléves korára magától kinövi;
2. úgy marad.
Nekem az 5 kutyámból csak egy hempergős, az viszont nem nőtte ki, a franc az arcát. Duzzogva mosom le mindahányszor Domestossal, miközben próbálom neki elmagyarázni, hogy Domestosnak álcázva is remek az élet. Mást nem tehetek, mint kínomban röhögök mindkettőnkön. Nincs megoldás. Sajna.
Üdv.: EL
Egy félénk cicás jelentkezik... Bár most két maccsal osztom meg a lakásom, mindig is nagy kutyás voltam. Csak sajna a kutyra most nem jutna elég időm... :( A másik cic is a társaság miatt van. Persze ez sajna nem megy olyan könnyen. Az idősebb cicám 4 hónapos, a kicsi 8 hetes. De a nagy még mindig próbál felébredni abból a rémálomból, hogy egy kis vakarcs pofátlankodott be a területére... Tudom, hogy türelem kell hozzá, de esetleg nincs valami jó ötletetek, hogyan gyorsíthatnám meg egy kicsit a folyamatot? A kapcsolatuk végülis eljutott az arab-izraeli viszonytól az északír-angolhoz, de ez azért még nem igazi barátság. Annak semmi értelme, hogy napközben külön szobában tartsam őket, mert így egy helyett két unatkozó macskám van...
A kutymorgó valahányszor emberi/szarvasmarha ürülékkel találkozunk, mindig belefetreng. (A fene az orrát, kilométerekről kiszurja az ilyen helyeket, és ugy intézi a dolgot, hogy mire észbekapunk, már fetreng. Ez egyébként az esős esti sétánk után tud igazán felemelővé válni, a lakásba való felérkezés után.) Sem a szép szó, sem a fenyités nem használ
Ha valaki tudna valami megbizható módszert!!
Pliiiiiiz!!! (Ugyanis ilyenkor Lütyőné COCOM listára tesz, amiben lehet némi igaza, ugyanis istentelenül büdös tud lenni olyankor az előszoba.).
Az én kutyám egy trikolor spániel. Sokan azt mondják, soha nem láttak még ilyen különös színű kutyát. Na, szóval: a hátán egy szőrszál fehér, egy szőrszál fekete, és így az összhatás szürke. A kobakja és a két hosszú füle fekete, de a feje tetején azért van egy fehér folt. A pofája fehér-vörös pöttyös, a szemöldöke egyszínű vörös, a lábszárai is fehér-vörös pöttyösek. A pocakján és a mellkasán fehér, hosszú szőrök lógnak.
A neve Moha, és lyányka az angyalom. Illetve már asszonyság, mert tavaly voltak kölykei. (Az csoda volt!!)
Kedves Mallory,
így igaz. Este órákig ülök kint a kertben és nézem, ahogy anyával játszanak. Szívszorítóan gyönyörű, hogy a nagy erős kutya milyen gyöngéden tud bírkózni ezzel a kis erőszakkgéppel, aki időnként akkorákat harap bele, hogy a szeme kiugrik.
A másik kérdésben is igazad van. Nincs hülye kutya, csak hülye gazda (de az sok!).
Lütyô,
a kutyát vagy a szomszédot? :-)
Természetes, hogy a "staffordok" is lehetnek nagyon jó, békés kutyák, minden csak nevelés kérdése. A kutyasuliban van egy németjuhász, Pitnek hívják... Egy vadállat. Szóval amilyen (hülye) a gazda, olyan a kutyája.
Lütyő
A miénk is a harci kutyás könyvben szerepel, de ennél szelidebb jószággal még nem találkoztam. Bárki jön be farokcsóválás, nyalogatni akarás, plusz csuklóméret levétel, főleg csupasz csuklónál. De ezt sokan nem szeretik.
Ja és az lemaradt, hogy büdös kocsmatöltelék.
Sörből -ha nem vigyázunk- kegyetlenül be tud rugni. (Nem tudja valaki esetleg, hogy a szarban való hempergésről hogyan lehetne leszoktatni?)
Nem irom le, mert ezt a hülye kynofóbiások is elolvashatják. De aki ismerős kutyás berkekben, az alábbiakból ráismer: Nálunk hivatalosan nem elismert fajta, de kiirtandónak minősitették- ha rajtuk mulna a gazdájával egyetemben. 35 kg.
Szerintem kiváló őrző-védő, de csak kemény, következetes nevelés után. Egyébként nem az enyém, hanem CSALÁDTAG!!!!
(Története: A sors egy szószerint dühöngő, ténylegesen sárgacédulás beteg szomszéddal ver meg, aki fejébe vette, hogy a lányomat kirtja, mert nem kellő tisztelettel köszönt neki.Többszöri konfrontáció,- tettlegesség,- feljelentés,- stb., mind eredménytelen. Egy társaságban felmerült az én problémám is -mármint, hogy nem vagyok állandóan otthon, és - a család nőtagjait hogyan tudnám megvédeni.Egy jelenlévő ismerős felajánlott az épp akkor felfutó kutyatipusból egy kölyköt, két hónaposan. Nagy családi vita / félelem, rettegés, hisz a médiák vértől csöpögtek/ de a végén családfői hatalmammal visszaélve kutyakölyköt haza./ Nos igy került hozzánk.) Azóta megnőtt, bumfordi, játékos családtag lett.A környéken mindenkivel jóba van, kivéve a szomszédot, mert azt első perctől kezdve morogta. Érdekes, a kutya 6 hónapos korától előre köszön a lényomnak, és ha valami baja van, énvelem beszéli meg. Barátkozna is a kutymorgóval, de az vele nem hajlandó. Hát nem egy jellem??
Volt már egy alom is, mert hogy szuka a lelkem.
Olyan jól sikerültek a kölykök, hogy még az USA-ba is vittek belőle. /Egy degenerált példány kivételével valamennyi játékos, barátságos jószág/ Épp most lett nagymama.
A lánya 13 kölköt hozott a világra.(9 maradt meg)
Az unokák egyébként már kikeresztelkedtek /hivatalos MEOE törzskönyvileg elismert staffordshire terrierek/
Pocak,
nem írnál ilyeneket, ha látnád szegény ártatlan gazdi csontig rágott, összekarmolt kezét! Ez egy vadállat! Egy tigrisfarkasoroszlán!
Nem hiszed? Nézd meg!
Lütyő
Nyugodtan írd le a származását, mert aki a kutyákat szereti rossz ember nem lehet, a többiek véleménye pedig ne izgasson úgyis Tiéd a kutyu.
Typo
Én is kutyás valék vala. Amióta az eszemet tudom, volt kutyám. Valamennyi fajtatiszta faluvégi korcs volt. Kivéve a két utolsót. Közülük az egyiket a közelmultban kellett átsegiteni az égi kotorékokba. Gyönyörű törpetacskó volt mind az 5 kilójával. (Szegény 11 éves volt, és cukorbeteg.) Kijöttek a könnyeim - de ez egy másik topic témája.
A másik kutyám fajtáját nem merem leirni, mert eddig csak megvetést, utálatot kaptunk érte. Pedig szerencsétlen zoknitolvaj /csak a piszkosra bukik/ nem tehet arról, hogy olyan rossz hirét keltették Egyébként lakásban van, vele együtt 5-en 60 négyzetméteren. Rendkivül játékos. Érdekes, hogy a tacsi elaltatása előtti napon egész nap a testével takargatta. Utána egy hétig nem lehetett játékra rávenni.Mind a mai napig, ha távolról meglát egy tacsit, rögtön iszonyu fakcsóválás, és menne játszani.
A ketrec természetesen texasi méretü volt, kétszer elfért hosszában, egyszer széltében és eléggé magas is volt. És sokkal jobban elviselte, mint a kertbe való "kirekesztést". Egyébként mindkettöt kipróbáltuk. Amikor elmentünk kinyitottam a kertajtót és választhatott kimegy vagy a ketrecbe! A ketrecet választotta. A gyerekeket nem zártam ketrecbe, de ha elmentünk valahová, Öket magunkkal tudtuk vinni.
Felhozom a topicot mert már messzi mélyre sűllyedt.
A Wágner úr féle kocsma arcképcsarnokában nemsokára – Wágner Úr segítségével – látható lesz egy új fotó Apolló és Typographic összeállításban. Akit érdekel szíveskedjen átfáradni a Kocsmába, sör van rogyásig.
Gorcsev
Pont így vagyunk mi is vele, (időnként hanyattkutya a neve, és sokszor nyalakodik főleg a fiaimmal). Bárki bejön az ajtón fogaival meg akarja fogni a csuklóját, mintha az átmérőt akarná leellenőrizni (de már az is fújj neki).
Az apja például bizonyos kissebségeket rögtön megérez bezár ablakon keresztül is amiben csiszolt tejüveg van, amin természetesen nem lehet keresztül látni. Az utcán szintén haragszik rájuk.
Cowboy
Én csak remélni tudom hogy a két fiadat
talán nem zárod ketrecbe , ha elmentek otthonról.
Finci kutya ketrecneismerésügyi ,nem mellesleg kocka-cukor nemszerető
Valentine!
Nekem is volt gondom, amikor még kicsi volt. A kuka átkutatása és megrágása után,(mivel kint a kertben nem akart maradni) vettem egy ketrecet és amikor elmentünk oda lett betéve. Természetesen nagyon útálta. Majd elkezdtük kint hagyni, amikor csak rövid idöre mentünk el. Amikor megérkeztünk, átnéztük a lakást és megdicsértük, ha nem csinált semmi rosszat.(Igaz, ha csinált, azt onnan tudtuk, hogy amikor meglátott minket behúzta a farkát és elbújt. OLYAN bünbánó pofát tudott vágni, hogy nehéz volt nem megszidni!)
Egyébként úgy kell nevelni öket mint egy kis gyereket, (nekem két fiam van) tehát 1.5 méter alatt semmit nem szabad hagyni, ami "érdekes" lehet. Persze mind a kettönél (mármint gyereknél és kutyánál lényeges), hogy mindig következetesnek kell lenni. Akinek nincs még gyereke annak nagyon jó gyakorlás egy kutya. A kutyák is érzik ki az a lágyszivü "nagymama" aki mindent megenged és mindig megvéd.
Üdv.
Cowboy
Igen tisztelt kutyatartók/vagy nem/!
mostanság nálam úgy kezdődik a sorrend:
gyerekek,finci kutya,mutter,/talán/ emberek?
Azt a vesszőt kérem figyelembe venni.
soltika/tollashátú../ + Finci kutya tacskóféle de legalább őszinte
Finci kutya válasza:
Igen tisztelt/már akit/ embertartók:
vegyétek már észre hogy talán az emberek között is vannak állatok.
/A mi szarunk az igaz hogy büdös de legalább
belőlünk jön./
Hivatásos Finci kutya jelenleg hazudni tanuló
soltikátnemmegharapó kiskutya/nem pógáremberállat/
soltika állitja:
a Finci kutya által lerakott "termék " talán
még környezetbarát is, miért azon kell szaglászni.
No hol vannak az Emberek?
cáfolni tessék a finci kutyát!:
Az érdekes rágnivaló csak 1 ideig érdekes, aztán, megint finomabb a kaputelefon :) Olyan viccesen himbálózik, ha lelöki, lehet rá vadászni, ugatni, rángatni. A kukázásról úgy szoktattam le, hogy a fél kutyát belenyomtam még kiskorában, miután kipakolta. Azóta tudja, hogy tabu. Csak úgy tűnik, hogy minden tárgyat külön kell neki megtanítani..
hát igen, a husky klub... Akkor úgy pontosítok, hogy a Bacsó Beáéhoz és a Berke Attiláéhoz képest IS más az elképzelésem úgy a klubról, mint a kutyázásról egyaránt. A klubbal kapcsolatban: először is, szabályossá és a fennálló törvényeknek (pl. számviteli) megfelelővé szerettem volna tenni a működést, amiből ők csak azt látták, hogy fölöslegesen akadékoskodom. Másrészről pedig, nálam az egész kutyázás más, mint náluk. Én például nem lennék képes árut csinálni a kutyákból, hanem nekem ők a barátaim. Egyebek mellett, nem lennék képes eladni egy felnőtt kutyát. És a többi. Szóval, egészen más a szemléletünk. Emiatt, asszem, nem találtuk meg egymást itt a klubban... Ettől függetlenül, ha van kedved, lépjél be, ártani nem árt. A Berke Attilával fennálló nézetkülönbségeim ellenére is állítom, hogy a mai huskyállományban a Roni a legszebb kutya. Tényleg. Úgyhogy, valószínűleg a te kutyád is szép, érdemes lenne elvinned kiállításra. Csak el ne menjen a kedved, mint nekem. Nem a huskyk miatt. Hanem a Világgyőztes dogom miatt, aki összenyerte az összes kiállítást 2 éves koráig. Amíg meg nem ígérte a konkurencia, hogy megmérgezik, ha még egy kiállításra elviszem. Az én barátságos, kedves, mindenkiben vakon bízó kutyámat! Nem vittem többé. Szóval, nem egy kellemes szabadidőtöltés a kutyakiállításra járás, hanem bizony kőkemény konkurenciaharc, érdek, hiúság, pénz. Nekem már nincs hozzá kedvem. Inkább gyönyörködöm itthon ebben az 5 boldog kutyában. Nekem többet ér!
