aprilis 2-an lesz az autizmus vilagnapja. ebbol az alkalombol penteken kekkel vilagitjak meg a Parlamentet, a MÜPA-t, a Puskin mozit. Szombaton 10-13 óra között lesz a seta az autizmusert a Vigado ter es a Kossuth tér között. Vicces lesz, mert a vegen rengeteg kek lufit engednek a levegobe. Lesznek majd kekre rendezett kirakatok is szerte a varosban, a Facebookon pedig terjed, hogy aki tudja, cserelje valami kekre a profilkepet.
Az egesz rendezvenysorozat celja, hogy felhivjak a figyelmet az autizmussal elokre, hogy az emberek megismerjek, mivel elnek egyutt az autista fiatalokat/idosebbeket nevelo csaladok..
Hát, épp azért nem legyintettem csak egyet a lázon, mert tudom, hogy nincsenek véletlenek!:)
A gyógytornászunk felnőttekkel foglalkozik (nem válogathatok a környéken, ellenben nagyon érti a dolgát, és imádja a lányom, ami sokat számít), nagyon ilyenben nincs rutinja. Viszont az egyértelmű, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet megy a járógéppel is, és többet fáj a lába. Viszont mintha a térdét fájlalná, nem a csípőjét...
A gyógytornásznak is folyamatosan azt mondtam, hogy bízom az orvosunkban, lehet, hogy azért sem szólt semmit. Bár a röntgenjén erősen húzta a száját...
A héten valamikor egy ismerős sebész nézi meg a röntgent, megkértem, hogy őszintén kérem a kegyetlen valóságot, porhintésből kaphatunk eleget. Azt szeretném megtudni, hogy tényleg ez a max., amit ki lehet hozni ebből a csípőből? Tényleg csak a fémkivétel az aktuális feladat? Ha így marad, képes lesz-e mozogni vele?
akkor lehetséges,hogy a te elbizonytalanodásodat érezte,és erre reagált,hogy tuti idöt nyerjetek..a mozgásfejlesztö szakember-aki folyamatában látja a gyereket ö is a mütét mellett szavazott???
Mindenképp jelnek veszem..., véletlenek nincsenek. Én mindig amellett voltam, hogy ha találtam egy orvost, akiben megbízom, akkor nem kérek több szakvéleményt, mivel nem értek hozzá, és csak megzavar, hisz ahány orvos, annyifélét mond. A napokban elbizonytalanodtam, erre itt a láz. Szerintem időt kaptunk...
Csak azt nem tudom, hová fordulhatnék még egy szakvéleményért. Minden orvosról sok, és sokféle vélemény kering...
Ezt találtam az egyik rehabon....."gyermekfejlesztő szakemberek , gyógytornász, logopédus stb. mozgássérült gyerekeket speciális módszerrel történő terápia"( végtagok fejlesztése, korai agyvérzettek, mozgáskordinácio)....gondoltam hátha érdekel valakit. Privátban elküldöm a cimet.
Igazad van, csak néha elfelejtem. Pedig egy csomó pozitívum van, amire támaszkodhatunk, hogy szépen figyel, hogy minden érdekli, és ezt jól ki is lehet használni a fejlesztésében, és egyébként is egy szeretetgombóc az egész gyerek. :-)
nem félig üres a pohár hanem félig tele... ez a pozitiv felhang- ne mondd azt hogy lemaradva- hanem,hogy már ennyi mindent tud.!!!csak optimistán!!-kéééérlek)))) ez nagyon fontos a te hited reményed erösiti az ö akaratát a fejlödéshez!
Lemaradva. :-( Olyan 6-7 hós szinten. Forog a hasáról a hátára, de a hátáról a hasára valamiért nem. Pedig meg tudná csinálni, asszisztálva épp csak meg kell indítani a mozdulatot. Egyre szebben ül támaszkodva, pár másodpercig négykézláb meg tud állni, de ehhez még sokat kell erősödnie (nyak-törzs), de persze nem magától ül vagy térdel fel. Enni főleg a pegen eszik, kanállal 60-80 milliket, nagy finnyogva, rengeteg ideig. Sokat gagyarászik, a mimikája nagyon élénk és a hangjai változatosak, de a beszédnek halvány árnyéka sem fedezhető fel.
drtm, ezt a terápiás infót küldd már el nekem légyszi (sudve kukuc téonlájn pont hu).
Olvaslak titeket szorgalmasan, örülök a pozitív híreknek nagyon! :-)
Nálunk egyelőre annyi a jó hír, hogy Sára kicsit összeszedte magát, a pegnek köszönhetően a súlya is tűrhetően gyarapszik. Fizikailag pedig ott tart, ahol tavaly nyáron, a nagy shunt-mizéria előtt, fél éves kihagyás után ez nagy öröm mindenkinek.
na de jóóóóóóóó, csak történik valami jó is körülöttünk. Ezek a gyerköcök azért tudnak valamit......csak sokáig titkolták.
Ma hallottam egy jó lehetőségről még. Egy amerikai módszert szabadalmaztattak itthon, rehabilitáció......és lesz külön gyerköc részlegük.
Minden egyben, manuáltherapia, fiziko, gyógytona, gyógyuszás, és ez utóbbi 2-3 fős csoportokkal, stb. A szakmai referenciájukról annyit, hogy az ország legjobb helyéről álltak fel, a jó közalkalmazotti fizetések miatt, és lesz téritéses részlegük is, Budapesten vannak. Tudom nem lehet reklámozni, de van köztük ismerősöm, innen az info.Akit érdekel elküldöm a vezetőjük elérhetőségét, most indulnak, de már az időpontokért harcolnak.
akkor en is dicsekszem: 3 napig tavol voltam a csaladtol es vasarnap, amikor hazaertem, a fiam, amikor odamentem hozza, hirtelen atolelt es azt mondta, hogy "anya, nagyon hianyoztal". en meg elsirtam magam, mert eddig 5 ev alatt soha semmi erzelemnyilvanitasa nem volt felem.
hurrá nektek is nagy nagy gratula!!!!micsoda örömök ezek!!!!
------
nálunk is történt egy kis lépés- a lánykám állva tusolt,és amikor hurráztunk nagyokat és szétkürtöltük a tesók között akik nem láthatták- akkor bevallotta,hogy ez már a harmadik alkalom.valszeg nem merte publikusan bevállalni csak titokban.- mikor besegitem a kádba mindig leültetem a tusoláshoz vagy eleve már a meleg vizbe- és csak utána jövök ki ha stabilan ül...
most nem szólt elöre,hogy bizzak benne és kiprobálná és ha megy akkor utána csinálná rendszeresen... a nagylányom ment oda rákukkantani,hogy minden rendben van -e amikor kiderült a kisasszony állva tusol...
Én a napokban voltam így a lányommal: megkérdeztem tőle: Erika takarjalak be?. a válasz: nem fázom!
Eddig csak ismételte a kédést egy nemmel, vagy igennel válaszolva, most viszont tök értelmesen és önállóan válaszolta meg, nem az én szavaimat ismételte.
annyira jó hogy létezik ez a fórum....és elmondhatom, legszivesebben a világba kiálltanám, Köszönöm a válaszaitokat. mindenkinek ajánlom őket. Sosem hittem. Próbáljátok ki. Boldog estét nektek .
Mi az, hogy bocsi???? Meg kell, hogy osszuk egymással a jó híreket is, nemcsak a rosszakat!! Ez nekünk is reményt ad, hogy van - lehet kiút!!! Nagyon örülök Nektek, sok sikert továbbra is!!!
Az én lányom is feljebb jutott a fejlettségi fokmérőn. Már fél... Ez azt gondolom egyfajta értelmi fejlettség javulást mutat (amúgy is okos, de ez szerintem az élethez való hozzáállást méri), hiszen rájött, hogy vannak veszélyek...
És csúfolódik: kuka, és ezt mondja orromat pöccintve: te, te teknősbéka! Lehet, hogy egészségest megreguláznék, de neki örülök!!!
nagyon régen irtam...mert nem volt miről, de most meg kell osztanom Veletek.Kissebbik (problémás )gyerekemmel nem oly régen járunk egy nagyon kedves doktornénihez és az általa ajánlott teamhoz. Ugy 2-3 hónapig nem láttam semmi változást, de csak biztatott, hogy adjak magamnak egy évet, és meglátom a bénult oldala rendbe hozható. ( soha nem hittem...)TEGNAP este fürdetéskor az mondta a fiam, hogy majd ő megtörülközik. Nem akartam beleszólni, hisz tudom, ilyen nincs. Igaz, hogy rémes merevedett tartással, de megfogta a törülközőt, és nagyon nehezen de végighuzta magán. Elsirtam magam a boldogságtól. 4 éve nem hallok mást, csak törödjek bele....ez nem változtatható. Ma reggel az ágyban integetetve fogadott, és ujra törülközni akart. Nagyon boldog vagyok, és bocsi de ezt le kelllett irnom. Kivánom, hogy ezek a pici örömök mindenkinél jelentkezzenek. Nem adom fel....tudtam, hogy lesz változás. Sok sikert Nektek is, (a fiam tegnap délben a doktornéni fülébe sugta, hogy "szeretelek")Judit
és ezzel a gimnáziumi osztálytárssal nem lehet egyéni foglalkozásban gondolkodni? ugy,hogy felkészited,bármi amire ö alapból azt mondanáhisztis a kölyök az nálatok tünet-és kicsit macerásabb de kihivás lehetne neki is és szakmai siker ha mégis megtanitaná uszni.
én is nagyon féltem a vizben és én sem szerettem ha vizes volt az arcom- tényleg az uszóedzön mulott minden.