Keresés

Részletes keresés

Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132848

Keresztutca miért is keresztezné? Végülis a nevében is csak biztos tévedésből van benne. :)

 

"Útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása."

 

Visszatértünk az értelmezéshez. Ez a hivatalos megfogalmazás, mindeki értelmezze úgy ahogy neki tetszik. Én fenntartom amit mondtam, gondolom te is. Valamelyikőnk téved (vagy mindketten :-)), de nem hiszem, hogy ettől most összedőlne a világ.

Előzmény: NAR_ (132841)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132847

képzeld el, milyen volna az M1/M7 közös bevezetőjén egy lámpás kereszteződés!

 

Halál lenne! Maga a közlekedési káosz. A Szerencs utca is egy veszélyes csomópont.

Előzmény: Nemozoli (132839)
Lassú Nyíl Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132846
Ugyammá, a Margit-híd mostanság igazán jó állapotban van;-) Nalyó, az Árpád-fejedelem útja felé vezető lehajtóján a hepék és hupák olyan termetesek, hogy azok a szimpla kátyútlanítás-programba bele se fértek (már jónéhány éve). Majd ha megépül az Északi autópálya híggya + befejeződik a Margit-híd tejjes rekontrukciólya, szóval majha. Hukk;-)
Előzmény: Stms (132844)
cseya Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132845
Nos, aki még nem gondolt bukósisak beszerzésére, azt remélhetőleg a mai jégeső jobb belátásra bírta. Én határozottan élveztem a dolgot, csak kaptam egy defektet és ilyen időjárásban a gumicsere nem valami jó tréfa.
Stms Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132844
Visszakanyarodván a Margit-hídhoz: Ma du fél ötkor megpróbáltam szabályosan átjutni Pestről Budára. Az út minősége miatt a KRESZben előírt "jobbra tarts" kivitelezhetetlen, a sáv közepén nyugodtan lehet menni pont a zöldkártyát égető busz mögött. A szigeti bejárónál fogyott el a türelmem, felpakoltam magam a járdára.

Az bónusz hogy az egyik lámpaoszlopnál ripityára tört aknafedél előtt kellett satuzni, valamint - tökszabályos úton való közlekedés esetén - hogy a rákban kanyarodik fel az ember a 17-es (vagy hányas) villamos megállójánál a bringaútra? (elvileg lehetséges, mert van 60°-os lejtő 90°-os kanyarban valamint dugóból éppen kiszabadult autó a nyakamban)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132843
De mit fogalmazott meg? Azt, hogy nem érti, miről beszéltünk előtte :) Azt tényleg sikerült jól :)))
De leírom még egyszer. (Lehet, hogy rajzolni kéne? vagy inkább fotózni egy ilyet...)
Az úttest mellett, a járda szintjén vezet a kerékpárút. Elér egy keresztezű utat. A kereszteződés előtt ki van téve a kerékpárút vége tábla, a túloldalon pedig egy új kerékpárút tábla. A kettő között pedig ott a sárga felfestés, mellette esetleg zebra. Itt ugyan miért lehetne átmenni gurulva? A kerékpárút _nem_ vezet át a kereszteződésen, mivel végetér előtte, és utána újra kezdődik.
Előzmény: kivi (132824)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132842
Épp arról beszélek (egyébként nem én kezdtem el erről beszélni), ahol a kereszteződés előtt kerékpárút vége tábla van. Vagyis a sárga csík ott egy sárga csík, nem kerékpárút, mivel annak a táblánál vége van. A kerékpárutat ugyanis nem felfestés, hanem tábla jelöli. Olyan átkelőnél pedig, ahol nincs kerékpárút hogyan kell átmenni?
Előzmény: dhpage (132800)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132841
Mutass egy autóutat vagy autópályát ahol van kereszteződés

Az összes felhajtó/lehajtó, kijárat, benzinkút, pihenő, stb. Ugye nem kell kereszteznie az utat a "keresztutcának" ahhoz, hogy feloldja pl. az egyirányúságot vagy a megállni tilos jelzést.

Bye,NAR

Előzmény: Gerison04 (132815)
Stms Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132840
Az a baj, hogy a háeszedből cseppet sem jött át, hogy ilyen rendes gyerek vagy.
Előzmény: cozmo (132820)
Nemozoli Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132839
Ott már nem autópálya, de az autópálya bevezető szakasza, amire ismét csak nem illendő szintbeli kereszteződést tenni... képzeld el, milyen volna az M1/M7 közös bevezetőjén egy lámpás kereszteződés!
Előzmény: Gerison04 (132833)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132838
Végnézve a mai termésen, muris hogy ezt pont nekem írod. :-)
Előzmény: Gerison04 (132837)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132837

Neked mindent szabad...

Előzmény: kivi (132836)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132836
Igen, a véleményét. Amit remélem szabad...
Előzmény: Gerison04 (132826)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132835

Ez igaz, ott tényleg vannak bekötő utak. De ezek szerint mintha felodaná a kereszteződés az autóútat, és mint írtad a táblát ismét kiteszik.

 

Na mindegy. Nem érdemes erre több szót pazarolni, mert az eredeti kérdéstől jócskáén eltértünk.

Előzmény: Kövi Gergő (132834)
Kövi Gergő Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132834
OFF

Az M3-ast Gyöngyössel összekötő autóúton van pár kereszteződés :) Előtte 80-as tábla, utána megismételt autóút tábla. Az alsóbbrendű utaknál stoptábla.

ON

Ugyanitt nem egyszer látok bicikliseket pedálozni. :(

Üdv,
KG
Előzmény: Gerison04 (132815)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132833
Az nem autópálya, autópályán nincs kereszteződés!
Előzmény: Nemozoli (132829)
Fishtax Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132832

...bár hozzá kell tenni, az örömöm csak úgy tudott felhőtlen (haha) lenni, hogy már itthonról nézem az ázó utcákat... :-)

 

robi

Előzmény: Fishtax (132828)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132831
Na, erre gondoltam, csak épp nem volt erőm megcsinálni. :)
Előzmény: Nemozoli (132827)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132830
Ez már majdnem vonneguti jelentéssel bír. :-D
Előzmény: Nemozoli (132827)
Nemozoli Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132829
Na és az M3 bevezető részénél a Szerencs utcai lámpás kereszteződés? Nem sokkal az "autópálya vége" után, de annak is csak emiatt van vége...
Előzmény: Gerison04 (132815)
Fishtax Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132828

Nem tudom, mikor örültem utoljára ennyire esőnek!

 

Nagyon ideje volt, már borzalom volt a városban biciklizni ebben a hőségben, talán most frissül vmennyit a levegő.

 

További jó öldöklést!

 

robi

Nemozoli Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132827
Szerintem az nem így néz ki, hanem így:

megállni kötelező!





:-))))
Előzmény: Gerison04 (132818)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132826
A nagy Kivi most megmondta!
Előzmény: kivi (132824)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132825

"Tényleg kiváncsi lennék mi játszódik le az ilyenek agyában..."

 

Miben? :)

Előzmény: nomad von Fblodilovich (132823)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132824
Tökjól megfogalmaztad, aki ezek után sem érti... annak úgyis mindegy.
Előzmény: dhpage (132800)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132823
Engem a rakparti bringaút felé haladva nemrég a Kacsa utca végénél lecsöngetett egy bringás, mert túl lassan csorogtam a piros felé. Leelőzőtt, átment a piroson, majd a gyalogosok oldalán ment tovább a Margit híd felé. Tényleg kiváncsi lennék mi játszódik le az ilyenek agyában...
Előzmény: NAVIGATOR (132822)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132822

Ma kicsit többet mentem a budai oldali bicikliúton. Eközben láttam:

 

- Három biciklist, akik az új bringaút helyett a gyalogosok oldalán tekertek.

- Egy lányt, aki a bicikliúton sétált. Gondolom az oldalán lógó Tour de France táska miatt. :-)

- Egy fazont szmogmaszkban a bringaúton úgy, hogy a biciklijére szerelt segéd benzinmotort használta. Féltette a kis pici egészségét.

dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132821
ehh, összekevertem ezzel : http://www.autosiskolainfo.hu/jogszabalyok/kresz_elemei/image084.jpg

"c) "Korlátozott várakozási övezet" (61/a. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton "Korlátozott várakozási övezet vége" (61/b. ábra) tábláig a várakozás a 113. és 114. ábra szerinti kiegészítő táblán feltüntetett időtartamig, illetőleg feltételekkel engedélyezett."

vazze :)))
Előzmény: dhpage (132816)
cozmo Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132820

Na jó ezt má nem bírom szó nélkül!

 

Szóval itt szó sincs az anya gyermek viszonyról, azt más forumon fejtegessük! Valóban a stílusom nyers volt esetleg sértő, akinek nem inge, ne vegye gatyára!

Nem a ti leleketekbe gázolás volt a célom, ELNÉZÉST!

 

Ti tényleg épeszűnek tartjátok a gyermekét bringaúton (nem osztott pályás!) tologató anyát? Minden tiszteletem az anyáké, de azért ezt mégsem kéne! Abba bele sem merek gondolni, hogy egy bringa 20-30km/h val és egy babakocsi találkozik.

De az anyáknak javaslom gondoljanak bele. Legalább egy kicsit!

Régen ott nem volt bringa út, addig hol tologatták a gyermeteget? És most miért kell eröltetni a bringa úton tologatást?

 

nomad von Fblodilovich írta: "Fogalmazzunk úgy, hogy nem kioktatni kell a kismamát, hanem felhívni a figyelmét arra, hogy rossz helyen jár. Nem bunkóságból, hanem a saját és a gyermeke érdekében."

 

Ezzel teljes mértékben egyetértek!

 

Rólam meg annyit:

Megtörtént eset! Állok a buszmegállóban 3 széket foglal el kettő oylan 40-50-es molett asszonyság plusz a szatyruk. Megáltok egy kismamát, kinek nem a hamburger zabálástól nőtt meg a pocakja. Várok, nem történik semmi. Fél percel később megkérdeztem a széken ülőket, hogy "Ugyan nem adnák már át a helyet a terhes kismamának?" aztán szóltam a kismamának hogy parancsoljon üljön le.

 

Szóval ekkora tajparaszt vagyok én!

 

 

kukonya írta: "viccnek is rossz, hogy akkor o majd keme'ny lesz, es kozejuk hajt. " 

 

Olvasd el mégegyszer! Az a szándékosan a bringa elé ugrókra vonatkozott!!!

 

elm irta: "Nem babakocsisok elleni pogromokrol irtam, csak hangot adtam a velemenyemnek, hogy lehetoleg nem ott kene menniuk."

 

Csatlakozom!!

Előzmény: nazabiker (132706)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132819
Elképzelhető, hogy tévedtem, mert pont  nem hallottam róla! :-)
Előzmény: nomad von Fblodilovich (132817)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132818

Áthuzzák mégegyszer a megállni tilost! :-)))))))))))))))))))

 

Megállni tilos vége :-)

Előzmény: NAR_ (132813)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132817
Nem minden táblát old fel a kereszteződés. Nézz bele a Kreszbe, keresd a felold kifejezést.
Előzmény: Gerison04 (132795)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132816
szinte mindenütt, de majd fotózok ilyet is :)
Előzmény: NAR_ (132813)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132815

:)

 

Mutass egy autóutat vagy autópályát ahol van kereszteződés, és lábat csókolok! :)

Meg is lepődnék, ha egyszer csak az autópályán jönne valaki jobbról és jobbkezet kéne neki adnom! Vagy valamelyikőnknek stop táblája lenne. :-))))))))))))

 

 

Előzmény: NAR_ (132803)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132814
Természetesen még nem takarították le a hordalékot. Viszont félúton van rajta egy csinos behajtani tilos tábla, mivel ott épp M0 (?) építkezés folyik. Vicces...
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132716)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132813
a megállni tilos végét is kirakják az utca végére

Hol van ilyen?

Bye,NAR

Előzmény: dhpage (132808)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132812
Fogalmazzunk úgy, hogy nem kioktatni kell a kismamát, hanem felhívni a figyelmét arra, hogy rossz helyen jár. Nem bunkóságból, hanem a saját és a gyermeke érdekében.
Előzmény: nazabiker (132766)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132811
Ezeket örökre el kellene tiltani, és a nevezést is visszafizettetném velük. A jó k. anyjukat.
Előzmény: nazabiker (132767)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132810
Jo. :o)
Annyira ertelmetlen ez a tema, de annyira nincs kedvem dolgozni, hogy bele kellett szolnom. Ugyhogy most el is megyek haza.

(Megjegyzem, a pelda erosen santit, mert a keresztezodeseknel a jardak szeletol mert 5 meteren belul amugy is tilos megallni, ugyhogy azon belul feloldhatjak barhol a tablat, nem szamit.)
Előzmény: dhpage (132808)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132809

Lehet, hogy nem a Kresz szabályozza!

 

"A közúti közlekedésrõl szóló 1988. évi I. törvény"

Ha jól tudom a KRESZ nem törvény. Így lehet, hogy a fontosabb kérdésekben az elöbb említett törvény rendelkezik.

Előzmény: Elm (132801)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132808
a megállni tilos végét is kirakják az utca végére és utána megint, de ettől még nem lehet parkolni a 2 járda között.

na majd fotózok neked egy behajtani tilos-egyirányú-zsákutcát neked, aztán láthatod, hogy mit milyen okkal tesznek ki :))))
Előzmény: Elm (132806)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132807
Amit beideztel, az kerekparutrol szol. A kerekparut vege tabla utan szerintem nincs kerekparut. Legalabbis logikailag...
Előzmény: dhpage (132805)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132806
Nem, azert talaltak ki, hogy ott, ahol NINCS kerekparut vege tabla, ott kerekparut van, tehat annak is elsobbseget kell adjon az autos, ha neki macisajt/stoptabla van. Ahol van ilyen tabla, ott nem kell elsobbseget adnia, ezt HA JOL tablaznak ki egy keresztezodest, latni kell, mert nincs kerekparos kiegeszito tabla a macisajtja alatt. Jo, ebbol ez meg nem perfekt, de akkor is.

Megforditom a kerdest: ha a tabla jelzi a kerekparutat, es ez a felfestes is azt jelzi, akkor miert raknak ki kerekparut vege tablat elotte?

Ez olyan, mintha egy egyiranyu tabla ala egy behajtani tilost is tennek...
Előzmény: dhpage (132802)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132805
komolyan nem hiszem el, az elöbb idéztem be a kresz szöveget...én feladom...
Előzmény: Elm (132804)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132804
Az onnantol nem kozut szerintem, hanem SEMMI. Sarga festekcsik. A felfestes lehetNE kerekparut, de a tabla miatt nem az. Ezert nincs elsobbsegi helyzet, keresztbe uttesten atkelni kerekparral pedig ugy lehet, hogy tolod.
Előzmény: dhpage (132800)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132803
És persze az autópálya/autóút táblákat sem oldja fel kereszteződés.

Bye,NAR

Előzmény: NAR_ (132798)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132802
ne legyetek már ennyire értetlenek, ezért találták ki és van is benne a kreszben a felfestés, mivel ezzel jelzik, hogy nem pusztán eléhajtasz az autóknak, hanem az a 2 kerékpárút összekötés, folytatása.

tehát vagy tábla, vagy jobbkéz.
Előzmény: Elm (132799)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132801
Igazad lehet, meg NAR-nak is, a foutvonal tabla ilyen, a tobbi nem. De arra se talaltam passzust. Hol van a kreszben, hogy mi a hatalya a tablaknak?
Előzmény: Gerison04 (132795)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132800
de ha jelölve van az úttesten a csík (Prof erről beszél) akkor az azt jelenti hogy nem (csak) gyalogos átkelő, hanem a kerékpárút keresztezi az úttestet.
ha esetleg elötte van egy kerékpárút vége tábla az jogos, mert onnantól már közút és nem okvetlen neki van elsőbbsége. de ezt plusz táblák szabályozzák. ha nem akkor meg jobbkéz.

de szó nincs sehol arról, hogy le kellene szállni. ezért van a felfestés, nem viccből.
ha nincs felfestés, vagy csak zebra van, ott le kell szállni ez okés. de ott legtöbbször nem is folytatódik a kerékpárút.

és ennek semmi köze a lámpákhoz, lásd fasori kerékpárút, vagy mondjuk a rakparti.
Előzmény: Gerison04 (132796)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132799
Ez van felfestve. Majdnem mindehol. Es ki van teve elotte a kerekparut vege tabla, nem mindenhol, sok helyen. Most akkor melyik az erosebb? Hiaba van felfestve, ha ott a tabla...
Előzmény: dhpage (132797)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132798
Tudsz olyat mondani, aminek nem szűnik meg a hatálya kereszteződés után?

A főútvonal tábla illetve a különböző zónatáblák (30-as sebességkorlátozás, lakóövezet, stb.). A KRESZ tanfolyamon csak ezeket említette az oktató.

Bye,NAR

Előzmény: Gerison04 (132795)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132797
p/1. az utat keresztező kerékpárút (158/g. ábra).

http://www.jogositvany.hu.hu/jogszab/1_1975_kresz_elemei/image450.jpg
Előzmény: dhpage (132794)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132796

Ha a gyalogos lámpa mellett kerékpáros lámpa is van (bringás alak piros/ sárga zöld), akkor nem kell leszállni. Ilyen van a Thököly és a Stefánia sarkán is. Na meg sok helyen (MHBH). Ha csak egy egyszerű gyalogosátkelő van, és nincs külön lápma a bringásnak, akkor kell leszállnia, és áttolni.

 

Az, hogy az út mindkét oldalán bringaút van, annak nincs igazábol köze a dolgohoz. Bár ahol mindkét oldalt van bringaút, ott bringás lámpa is szokott lenni. De nem törvényszerű.

 

 

Előzmény: dhpage (132794)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132795

Minden tábla ilyen.  Tudsz olyat mondani, aminek nem szűnik meg a hatálya kereszteződés után? Hol találtad?

 

(Nem kötekedek, csak érdekel :-))

Előzmény: Elm (132786)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132794
hát pedig nem.

"A kerékpárutak kereszteződésben, az úttesten való átvezetésénél a kerékpárosnak nincs mindig elsőbbsége!"

"Az útkereszteződésekben az elsőbbséget jelzőtáblák szabályozzák.
Ha nincs ilyen tábla, akkor mindig a jobb kéz felől érkezőknek van elsőbbsége."

mutass itt olyat, hogy le kell szállni, amennyiben a kerékpárút az úttest másik oldalán folytatódik.
Előzmény: pROF (132788)
kocsi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132793
Rég nevettem már ennyit, mint ezeken a képeken. :-)
Előzmény: Elm (132791)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132792
Amugy a kresz ennyit ir, es nem tobbet :

"h) Kerékpárút: jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt út."

Szvsz ezt nem kell nagyon magyarazni, amig nincs visszavono tabla, addig az az...
Előzmény: Gerison04 (132781)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132791
Pfff, ez mekkora, ilyen allatsagok meg nalunk sincsenek... hihetetlen.

Ez a kiraly : http://www.17beechroad.freeserve.co.uk/WarringtonCycleCampaign/facility-of-the-month/September2005.htm
Előzmény: (has)Pókember (132790)
(has)Pókember Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132790
Biztos volt már többször, de az újszülöttekre is gondolni kell:
avagy nyugaton sem feltétlenül van kolbászól a kerítés!
(érdemes lecsekkelni az előző hónapokat, különös tekintettel a magyarázó szövegekre...)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132789
(rosszul irtam a foutvonal tabla pont nem ismetlos)
Előzmény: Elm (132786)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132788
??? Mi kereszteződik mivel? Ha a bringaútnak vége van a padka előtt, akkor nincs kereszteződés. Az ott egy sima gyalogátkelő, mellette egy sárga csíkkal...
Előzmény: dhpage (132787)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132787
pedig nem kell, mivel az kereszteződés.
Előzmény: pROF (132785)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132786
Rosszul tudod. A tablak tobbsege pont hogy nem ilyen. A foutvonal, meg a sebessegkorlatozo peldaul igen, de ez jogos is, ha belegondolsz a logikajaba, az adott keresztezodesben rafordulok szempontjabol.

Ha jol tudom, a kerekparut tabla paros nem ilyen.
Előzmény: Gerison04 (132781)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132785
Nem kell? Ha ragaszkodunk a KRESZ-hez, (és te szoktál :), akkor bizony kell...
Előzmény: kivi (132777)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132784
Szerintem ez nem az összes táblára vonatkozik! Lásd pl. főútvonal. A kerékpárútra sem. Egyszer olvastam egy rendeletet a táblák kihelyezéséről, ott le is volt írva, hogy a kpárút táblát nem kell minden sarokra kitenni (ami egyébként szerintem rossz).
Előzmény: Gerison04 (132781)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132783
Azt akartam megkérdezni, hogy hol van a krpút vége tábla jelzés?
Előzmény: kivi (132778)
kocsi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132782
Egy érdekes bringa:
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132781

A kerékpárutat nem kell feltétlenül lezárni egy "Kerékpárút vége" táblával. Minden kereszteződés megszünteti az addigi táblák hatályát! Tehát a kereszteződés után csak akkor folytatódik a kerékpárút, vagy főút, vagy akármi, ha a kereszetződés után ismét tábla jelzi az adott út tipusát. Ha nincs semmilyen tábla, akkor onnantól a járda a gyalogosoké.

 

halaloszto Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132780
igy van!!


"Én arra tippeltem, hogy domborodóbb has esetén is rendesen tart."
Előzmény: Pinyo (132481)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132779
http://bringaut.hu/?q=node/424


jessssz!
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132778
Ezt nem igazán értettem. :-)
Előzmény: nazabiker (132764)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132777
Pontosan miért is tilos? Mert a zebrán elvileg tilos, igaz. De minden kerékpárutas lámpa oszlopán van egy krpút vége tábla, és az úttest túloldalán egy krpút kezdete. A kettő között (tehát a keresztezett úttesten) nincs is kerékpárút.Mégsem kell ott áttolni a bringát.
Előzmény: pROF (132775)
Gerison04 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132776
Nekem tetszik! Amikor a kereszteződéshez érek, nem kell kioldani a stoplit, csak nekitámaszkodom a tűzcsapnak! Ja, és ez 2 személyes: egy jobbról, egy balról támaszkodhat. :-)))))))))))
Előzmény: Vendégsín (132763)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132775
De milyen kereszetező kerékpárosokra kell felhívni az autósok figyelmét, ha egyszer ott _tilos_ kerékpározni?
Előzmény: kivi (132761)
dhpage Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132774
az már nem a szövetség kompetenciája.
Előzmény: Butch Cassidy (132772)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132773
Arról nem szólt a hír, mert ez nyilván nem a szövetség feladata, hanem a rendezőké. Gondolom, elvárható, hogy ha már elbaltázták, hozzák is helyre, de én enm sok reményt fűznék hozzá...
Előzmény: Butch Cassidy (132772)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132772
És a helyezetteket is rehabilitálják? Mármint pl. aki első lett, de másodiknak hirdették ki?! Vagy ezt már az öreg isten se bogozza ki?
Előzmény: nazabiker (132767)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132771
Az olvasottak ismeretében nem bánom, hogy nem indultam, mert eleve így terveztem, legalább végre nekem is 0 pont esik ki legalább egyszer. De most szívás van, mert ha a maradék 3 kupafutamot végigcsinálom, akkor megint nem nulla esik ki és "feleslegesen" hajtok:) No mind1, inkább arra kell gyúrni, hogy a többi versenyen sokkal jobb helyezést érjek el és akkor nem baj, ha kiesik két hetvenpontos eredmény:)
Előzmény: -Henger- (132770)
-Henger- Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132770
nokomment.
Előzmény: nazabiker (132767)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132769
Csoda történt? Végre, ideje volt már valami hasonlónak!
Előzmény: nazabiker (132767)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132768
Nem baj, mara eleg volt ebbol ugy is, par honap mulva ugyis elojon meg1x (1000x), addig gyujtok tapasztalatokat. Mondjuk, hogy ha szepen megkerdem, hogy ugyanmar miert itt tolizik, akkor milyen aranyban kuldenek el a rakba...

Figyelem, tartos bicikliutvskismama tesztunk kovetkezik, a reklam utan osszel terjenek vissza!
Előzmény: nazabiker (132766)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132767
Hogy ontopik is legyek azért ma:)

MMTBSZSZ hírlevélből:

"A hétvégi Balaton Maratonon történtek miatt az Elnökség úgy
határozott, hogy a Balaton Party KE (Batyki Péter) a maraton
kupafutamok és OB rendezésétől 2 éves eltiltást kap. Az elnökség
emellett kötelezi őt a Sport1-es filmforgatás költségeinek
kifizetésére a szövetség helyett, ugyanis ennek fejében vállalta és
kérte a saját megoldású időmérést. Ami a versenyzőket illeti, a
Balaton Maraton mint válogató és mint Magyar Kupa futam egyaránt
törlésre kerül
. Ettől függetlenül ugyanúgy 2 verseny esik ki a maraton
magyar kupa futamok összetett pontszámításából, tehát a 2 legrosszabb
a 6 megmaradt kupafutamból. (Az OB nem számít bele az összetett
pontozásba.) "
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132766
Felőlem... én sem vitatom, hogy nincs ott helye, csak azt , hogy van-e értelme kioktatni egy kismamat azon túl, hogy esetleg megzavarod a gyereket is amihez nekem nincs szívem, ráadásul most eléggé testközelből tapasztalom, hogy a kismamakkal milyen bunkók az emberek, ezért háborít fel, hogy még mi kerékpárosok is beszólogassunk nekik.
Előzmény: Elm (132762)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132765
Ertem, az adott helyen akkor tiszta. De tudnek mondani kapasbol feltucat helyet, ahol nincs vege tabla, gondolom, mas is. Elmeletileg lenne erdekes a kerdes. Persze nem az, csak kotozkodom. :o)
Előzmény: kivi (132761)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132764
Melyik lámpánál? Amelyik még a kereszteződés előtt van a felső rakparton? Vagy az emelkedő után az autósok lámpájánál?
Előzmény: kivi (132761)
Vendégsín Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132763

Kerékpárút, felújítás után - avagy a hülyeség határtalan.

 

 

Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132762
Mint emlitettem, sokadszor, a mondanivalojaval ertettem egyet, nem a stilusaval. De o meg fiatal, es nincs gyereke, majd rajon, ez masik tortenet. Viszont, o ket csunya szon kivul mast ha jol latom nem javasolt, peldaul kismamak rugdalasat. Ezt csak Te javasoltad. De ertem en, hogy atvitted az ertelmet, nem akarok ebbe kotozkodni, szerintem Te nem ertetted, hogy en is, ugyhogy a "kozos platform"-ot abbol a szempontbol elfogadom, hogy gyalogosnak a kerekparuton hely nincs. Es pont. Hogy az a gyalogos kismama, nyugdijas, gyerek indifferens. Egyikuket sem rugdosom fel. Ebbol a szempontbol sem vagyok elozekenyebb a kismamakkal.

Na, mara leragtuk mar ezt a rohadt csontot? Fel evenkent ugyis vissza terunk ra...
Előzmény: nazabiker (132759)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132761
Ma úgyis gyalog jöttem, megnézem ezt a Margit-híd budai hídfős dolgot.Én úgy emlékszem, hogy jön a bringaút a bokrok közül, kint van a krpút vége tábla a lámpánál, és csak az úttesten keresztül vezet egy felfestés. * A úttest túloldalán semmi nem jelzi hogy ott kerákpárút lenne.

* Az ilyen krpút vége tábla után folyatatódó felfestésekról volt szó nemrég egy másik topicban. Van, aki szerint ez baromság és veszélyes. Szerintem ártalmasnak semmiképp nem nevezhető, annyi haszna van, hogy az autós figyelmét talán jobban felhívja a keresztező kerékpárosokra.
Előzmény: Elm (132755)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132760
Az is az igazsághoz tartozik, hogy siettem. Ha ráérek és kicsit rosszabb passzban kapnak el, csúnya üvöltözés lett volna belőle. Nem csak azért, mert útban voltak, hanem mert lejáratják a bringásokat. Még én szégyellem magam miattuk...
Előzmény: Elm (132757)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132759
No, hát végül is vicces, hogy cozmoval egy platformról nézve én vagyok az állat, de vannak ennél furcsább dolgok is a világon. Szerintem álljatok össze, és neveljétek meg jól a kismamákat akik rámerészkednek a kerékpárútra, elvégre tényleg ők azok, akik olyan sokan vannak, hogy miattuk nem lehet kerékpározni.
Én meg maradok olyan állat, hogy inkább kikerülöm és nem zavarom meg őket.
Előzmény: Elm (132749)
Nemozoli Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132758
Az átállás egy nap... de én egy nap alatt elintéztem a jogosítványomat, autó forgalmiját, személyit és a lakcímkártyát is egy füst alatt... (ha már kedves nejem mindet egyszerre hagyta el :-) )
Hétfőn megigényeltem, péntekre a kezemben volt mind.
Előzmény: hitman (132650)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132757
Hat, en kevesbe vagyok konfliktus kerulo, az biztos, de ez gyartasi hiba, igyekszem javitani...
Nyilvan nem hajtok at a nyakukon, meg a bicajaikon, de ha nem lehet elferni, biztos, hogy (be)szoltam volna...


Amugy vissztertem a Kobanyai utra, Lorincrol bemenni egyenesen a Kalvin terig, a Szabadsag hidon atmenni, es a bartok-fehervari-nagytetenyi uton lemenni tetenyben ot perccel rovidebb, mint atbumlizni a sibrik-wekerle-illatos-soroksari uton a lagymanyosihoz, es ugy le tetenybe.

Ma reggel egy kinai autoval kijott elem a piacrol. Latott, nezett, szepen kigurult es atment elottem. Csak egy centi kellett, hogy ne menjen neki satufekkel, sajnos egy kurvaanyadat bebomboltem, de neki nem mentem... kanyarodjon az iveco ele igy, azt kivanom neki, annak kicsit hosszabb a fekutja...
Előzmény: Butch Cassidy (132750)
ecser99 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132756
Köszönöm, arra fogok menni.

Alternatív útvonal?

Budakalászról a Luppa-sziget felé lehet menni, az Omszki-tótól kerékpárút is van.

Bye,NAR
Előzmény: NAR_ (132731)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132755
Mi van akkor, ha egy kb. 150m utszakaszon (ket vegen keresztezodes), az egyik vegen kerekparut tabla, a masikon kerekparos-gyalogos kozos ut tabla van? Az micsoda akkor? (Harmat utcai bicikliut az Ujhegyi es asszem a Tavas u. kozott). Melyik szabalyai vonatkoznak ra? Mindketto? Egyik se? Igy raktak ki eleve. `vege` tabla egyik vegen sincs...

Igen, tudom en, hogy kiforgatosdi, de hat a jog arrol szol, hogy kiskapuk mindenhol, es amit ki lehet forgatni, azt ki kell forgatni. Ne lehessen.
Előzmény: kivi (132752)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132754
Harc! :-)
Előzmény: Nemozoli (132753)
Nemozoli Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132753
Osztán te meg miért hagytad a fel nem tett gumikülsőt a garázsban keresztben heverni? Majdnem orraestem benne, amikor a gyermek-utánfutót cibáltam ki hátulról... :-)
Előzmény: Nemo (132605)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132752
Azért ez kicsit olyan pROF-féle szabálykiforgatósdinak tűnik. A sziget felé menet kerékpárút, visszafelé meg nem? Reális, ugye? :-)
Előzmény: Elm (132701)
kivi Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132751
Mert a kresz szerint csak a végső esetben mehet a gyalog az úttesten. Tehát ha se járda, sem kerékpárút, sem útpadka nincs.
Előzmény: pROF (132741)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132750
Hajrá, Elm! :)

Én nagyon megértő vagyok mindenkivel, már ha ott ténfereg is előttem, ahol nem kéne neki, nem szoktam rájuk szólni. Még csentegni sem nagyon, mert minek ijesztgessem. Cserébe elvárom, hogy engem se nyomjanak le az árokba az autók, ha úgy alakul, hogy köztük tekerek. Nagyrészt beválik, egy-két konfliktus jut egy évre, mondhatjuk, hogy hibahatáron belül van, részemről tehát nincs harag senki irányába.

Minap egy csoport ugribugri fiatal letanyázott a Városmajornál a bringaútra, teljes szélességben szanaszét dobált biciklikkel. Se gyalogos, se bringás (se kismama :) nem fért el mellettük. Még őket sem küldtem el a jó anyjukba, pedig lett volna kedvem. De inkább lementem a buszsávba, franc fog velük vitatkozni.
Előzmény: Elm (132749)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132749
Ejnye, hat hogy lehet ilyeneket mondani. Felrugni, meg ilyenek, hat mi vagy te egy allat? Igy is lehet vitatkozni, de minek? Miert ertenem meg, ha egyszer ertem en, csak nem ertek veled egyet? Peldaul abban, hogy rugdossuk fel a kismamakat. De abban se, hogy pont a kerekparutn kene ELOZEKENYKEDNEM veluk. Felsegitem a babakocsit a villamosra, kinyitom elott az ajtot, atadoma helyet a buszon, mittudomen, tajparaszt vagyok, rendben, de azert ennyit kibirok. Ezek olyan dolgok, amikkel nincs is semmi baj. De ott, ahol _szereny_ _velemenyem_ _szerint_ nincs sok keresnivalojuk, meg akkor sem, ha nekik nehez, uvolto gyerek, kenodo kaki, meg minden, es meg egy rendes jardajuk sincs, ahol setalhananak, lehetoleg akkor se. Es, mint tobbedszerre irtam le, nem vagyok nagyon nagyon antiszocialis, kikerulon oket AHOL CSAK LEHET. De ahol nem? Ott mit kene csinalni? Meg csak szova sem tenni. Nem babakocsisok elleni pogromokrol irtam, csak hangot adtam a velemenyemnek, hogy lehetoleg nem ott kene menniuk. Emlekeim szerint, meg egy kismamat sem koncoltam fel a karbonvillammal, pedig, akarmilyen tolerans es elozekeny akarok lenni, be kell lassuk, kozottuk is volt mar jopar olyan (a kedvedeert: nem mindig, nem mindenhol, nem mindegyik, etc) amelyik majdhogynek kierdemelte volna...

A kismamakat meg Te magad minositetted, mar megbocsass, a 99%-oddal.
Előzmény: nazabiker (132747)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132748
No igen, szabályok a késpárbajban...:-)))
Előzmény: Butch Cassidy (132744)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132747
A probléma a te érzéketlen önző hozzáállásodban van, jelentem alássan. De feladom, ha nem érted, úgysem fogod megérteni, kér a bitekért. Inkább rugdoss fel néhány gyerekkocsis kismamát, kezdd a saját feleségeddel. Vagy inkább beszélgess el vele erről a témáról, hátha új infók is beszüremlenek.
Előzmény: Elm (132742)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132746
Ezt most te sem mondod komolyan, csak a szokásos pROF-jelenséget érzékelem:)
Előzmény: pROF (132741)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132745
Kerdezze meg valaki a KK, vagy a happybike jogaszat.
Elemelti sikon tobbeket is erdekelne, ugy latom, de vajon miert... :o)))
Előzmény: Butch Cassidy (132743)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132744
Költői volt... De már mindegy. Hogy a klasszikusokat idézzem:

"
- Nem azért, de azt mondtad, bárki pályázhat a helyedre...
- Mondtam, mert azt hittem, senki sem fog!
"

:)
Előzmény: pROF (132738)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132743
Ez engem is érdekelne... Ez az egyetlen pont, ahol megfoghatnak, ha azt mondják, hogy köteles vagyok velük menni, ők viszont nem kötelesek a bringámat szállítani. Zár meg mondjuk nincs nálam.
Előzmény: erchegyia (132736)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132742
Valami kis ellentmondast erzekel a szenzor... 99%? Ebbol mennyi is a kismama...? ;o)) Na, ennyi a valasz.

Amugy igazad van. Eleg baja van. Az ejszakai muszakos kazankovacsnak, a taxishienanak, a klimaxos neninek, a kisnyugdijasnak, a kamaszodo koloknek, mindenkinek. Mi itt a problema, csokonyosen alassan?
Előzmény: nazabiker (132740)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132741
Alapvetően egyetértek a gondolatmenettel, no de akkor mi lenne, ha inkább az úttesten járnának a babakocsival? Ott több a hely, könnyeb kikerülni őket, nincsenek padkák... Nyilván az autósoknak is meg kéne érteniük, és kibírni azt a 2 mp-et...
Előzmény: nazabiker (132740)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132740
Nem előjog, hanem állapot, ebben tök igazad van. Csakhogy ez az állapot némileg különbözik a részegségtől, az ostobaságtól, a figyelmetlenségtől, a bunkóságtól és minden olyantól, ami jellemhibára vezethető vissza. Szeritnem egy kismama megérdemli, hogy előzékenyebb legyél vele, mint másokkal. Elég baja van neki anélkül is, hogy arra figyeljen, hogy feltart téged 2 másodperccel. Szerintem ne akard őt oktatni, hogy mit szabad és mit nem. Úgysem érdekli semmi más, csak a babája, sokkal jobban jársz, ha ezt elfogadod és tekintettel vagy erre. Legalább mi, kerékpárosok legyünk velük előzékenyebbek, ha már a bunkó magyar társadalom 99%-a szemét önző paraszt. Bocs, de tényleg nincs jobb szavam a népünkre.
Mert ugye mi környezettudatosak vagyunk, meg kiállunk a jogainkért, védjük a természetet, rászólunk a szemetelőkre, a kérékpárúton csalinkázókra, az autósokra. A kismamákért senki sem áll ki.
Előzmény: Elm (132733)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132739
Nem dont ugy.
A multor, amikor vitatkoztam vele a Kobanyai bicikliizenel, hiaba vorosodott a feje, es fenyegetozott, hogy bevisz, bolintottam, es mondtam, hogy menjunk - na erre rogton temat valtott. Ennyi volt. Meg egy kicsit szorakoztak (ok azt hihettek, hogy en nem, pedig de), aztan konnyes bucsut vettunk egymastol...
Előzmény: erchegyia (132736)
pROF Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132738
Hát ha nem érdekel, akkor miért kérted, hogy jelentkezzünk? :)
Előzmény: Butch Cassidy (132677)
B-road Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132737

Ugy ertettem, hogy kezd beferkozni a koztudatba, hogy talan bicajjal konnyebb... :-)

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132735)
erchegyia Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132736
ha úgy dönt a közeg, hogy bevisz, akkor a bringával mi van? Gondolom otthagyni nem vagyok köteles....
Előzmény: Butch Cassidy (132610)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132735
Dögöljön meg a szomszéd tehene is! :-)
Előzmény: B-road (132730)
B-road Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132734

Ha nem jon senki hatulrol, es a gyalog lelep az utrol, akkor en sem allok meg minden esetben, hanem ugy megyek hogy vagy elotte (ehez kell hogy ne jojjenek hatulrol, es igy be tudjak huzodni a sav belso felebe), vagy mogotte (kis lassitassal) megyek el. Babakocsival is mukodik a dolog, csak legfeljebb nagyobb kitero kell.

 

Hameg jonnek mogottem es a kismama megis lelep a jardarol, akkor szinten erdemes behuzodni, legalabb azert hogy a mogottem jovo auto ne epp akozben gazolja el szegenyt, mikozben en meg pont meg tudtam allni. :-(

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132703)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132733
Mint irtam, ha nem akadalyoz, akkor en se. Igaz, igy tanulni se tanul belole, a dolog pedagogia vonalat elvetjuk, de legyen. De ha parosaval, keresztben, bambulva, etc, etc... mar miert lenne vedett allat? Allapot, nem elojog, mint az eletkor is...
Előzmény: nazabiker (132718)
Resuah Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132732
Ok, beszéljünk még róla! Tök izgi :-)
Előzmény: kispantani (132728)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132731
Alternatív útvonal?

Budakalászról a Luppa-sziget felé lehet menni, az Omszki-tótól kerékpárút is van.

Bye,NAR

Előzmény: ecser99 (132704)
B-road Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132730

Hir

Jobb lesz a bicajosfutaroknak, mert a motor fenntartasa draga lesz. Eljen a kerekparozas! :-)

AZso Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132729
Pontosabban ez csak arra jellemző, hogy a kerékpároson hogy átnéznek az emberek, és nem csak az autósok, hanem a "kisebbek" is.

Ilyenkor megállok előtte, hogy ne tudjon tovább menni, a szemébe nézek és megkérdezem, hogy miért jött ki elém. A legtöbbször az a válasz, hogy nem látott vagy hogy nem vett észre. Erre mindig jót röhögök. Engem? És megyek tovább...

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132703)
kispantani Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132728

VHS-n van meg, van vidiód? Még elő kell bányásznom otthon, aztán összehozzuk a dógot.

 

Előzmény: Resuah (132727)
Resuah Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132727
Topikmozi szervezés?
Előzmény: kispantani (132725)
Resuah Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132726
Hüpp-hüpp, ezt gyönyörűen mondtad... ;-)
Előzmény: kisKöves (132724)
kispantani Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132725

Nekem megvan, bibibííí.

Én is már rég láttam, ideje újra megnézni.

Előzmény: Resuah (132722)
kisKöves Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132724
Csak azóta picit öregebbek, megfontoltabbak, távolba tekintőbbek lettünk, és a célünk már egy jobb társadalom, jobb életminőség létrehozása, és nem az, hogy elengedett kormánnyal átugorjunk a köztéri padon. :)
Előzmény: Resuah (132722)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132723
Megpróbáltam berajzolni az alternatív utat a budakalászi körforgalomtól Pünkösdfürdőig:
http://www.gmap-pedometer.com/?r=252957
Előzmény: Stms (132720)
Resuah Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132722

Egyszóval döntse el mindenki mi akar lenni: kerékpáros, vagy BMX bandita.

 

Basszus, meg kéne nézni újra a BMX banditák-at! Nagyon jó film volt, Nicole Kidman-nel aki ugye akkor még tizenéves volt. Nincs meg valakinek? És akkoriban igen is mindenki BMX bandita akart lenni! :-)

Előzmény: kisKöves (132721)
kisKöves Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132721

Kismamák a kerékpárúton témához:

1. Bp.-en elvétve van kerékpárút, esetek többségében gyalogosokkal közösen használt biciglijárdán gurulunk, ezt nevezik sokan - szerintem tévesen - bicikliútnak.

2. Ha mégis van kerékpárút, akkor az rossz minőségű/keskeny - lásd: Tabán, vagyis ezek sem kerékpárutak, hanem üzenetek az általunk választott városvezetéstől, hogy le vattok ti szarva.

3. a lábbusz környezetkímélő, városbarát közl. eszk., tehát, aki szeret kerékpározni, annak nincs vitája a gyalogosokkal - én spec. az elmúlt 7-8 évben nem emlékszem, hogy bármilyen vitám lett volna gyalogossal.

  3/a aki szeret kerékpározni, az nem centizi a gyalogosokat, mert egyrészt veszélyes, másrészt a kerékpározás szeretete föltételez némi pozitív hozzállást, empátiát, vagyis képes felfogni, hogy egy 60 év fölötti máshogy ítéli meg a sebességet, vagyis, ha valaki 2,5cm-re, 35-el húz el mellette, akkor a néni/bácsi nem azt fogja mondani, hogy hűűdekúlfulfészdörtrájderfrísztájlerarc, hanem szívbénulást fog kapni.

4. a bp-i biciglijárdákon, kerékpárizéken nem lehet gyorsan menni, akkor se, ha ügyes montenbájkosok, vagy áramvonalas outisok vagyunk, tehát, aki siet fáradjon le az autóútra - én is tettem már meg hétköznap, félóra alatt az I.Krisztina tér - Biondo Bike (XV. Pestújhelyi út) távot, úgy, hogy a Lánchíd járdán mentem át öttel, onnantól a közúton, nyélen.

 

Egyszóval döntse el mindenki mi akar lenni: kerékpáros, vagy BMX bandita. Én az előbbit választom

Stms Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132720
Nyehehehehehe! Akkor nem vagyok egyedül a dologgal. Tegnap rutinból majdnem beleestem a patakba amikor a gátról hajtottam lefelé.
Én rámásztam a Szentendrei útra, amiről a pomázi lehajtónál bírtam csak lejutni.

Alternatívként pár száz méterrel délre van egy lámpa a Szentendrein a lakótelep szélén.
Előzmény: ecser99 (132704)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132719
Bocsánat, nem fagyi, lángos. :-)
Előzmény: ecser99 (132704)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132718
Az egyetlen, akire nem tudok haragudni a kerékpárúton bóklászásért az a kismama. Mindenki másra rászólok.
Előzmény: Elm (132715)
ecser99 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132717
Igen, ez volt az a híd a Római felé, köszönöm.
Remélem tényleg újjáépítik.
Előzmény: BONNIE (132714)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132716
A www.budakalasz.hu oldalon egyébként ezt találtam (most keresem tovább a hidat):

Próbálta már az új kerékpár-utat? A Duna-parton ártéri erdõben kerékpározhat az EU ROP programjának támogatásával megépült kerékpár úton. Tekerjen, de ne csak a gáton, az ártéri úton is!

Mondjuk azt az utat sem láttam az árvíz óta, hogy a rászáradt hordalékot letakaríották-e, de az egy jó aszfaltútnak épült. Tehát Szentendréről jőve a körforgalomban érdemes oda kimenni, és Csillaghegyig aszfalt. Róma-parti fagyizáshoz ideális. De a híd tényleg szükséges más célokra, vagy ha nem, akkor legalább a betonelemet el kellene vinni középről. Át tudok én menni úgy, hogy ne üssenek el, csak ne emeljenek falat elém.
Előzmény: BONNIE (132714)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132715
Pontosan errol beszelek. A kismamak atlagiqja sem jobb mint a nagy atlag, a gyerekneveles pedig meg ezt is erosen kepes csokkenteni (mert az tenyleg nem ecceru dolog). Ezek utan merjek poenkodni az evoluciorol, az aki hulye haljon meg, es hasonlo ide kapcsolhato elmeletekrol?

Az biztos, hogy a kiskolok nem tehet a hulye annyarol a babakocsiban, ezert illik ra vigyazni. Aki viszon direktben hulye...
Előzmény: nomad von Fblodilovich (132711)
BONNIE Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132714
ez volt az?
Előzmény: ecser99 (132704)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132713
Ööööö... igen, de valami parajelenség folyományaként kerülhetett oda utólag :)
Előzmény: Elm (132708)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132712
A "Homar es a spanyolviasz" cimu szappanoperank ujabb fejezete itt olvashato:

http://index.hu/homar/index.php?title=egy_elerhetetlen_alommal_kevesebb_a_8211&more=1&c=1&tb=1&pb=1
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132711
Pár napja én is találkoztam egy balra néz, jobbra néz és rámnéz, majd elindul anyukával. Gondoltam megállok, megtudakolom és ezt így most hogy. A válasz az volt, hogy igen, látott, de ő sem tudja miért indult el. Annyiban maradtunk, hogy legalább a gyerekére gondoljon...
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132703)
pedro07 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132710
Igen a kerékpárúton semmi keresnivalója a babakocsis kismamának és a gyalogoknak. Ha találkozom ilyennel szólok is érte. De nem ilyen stílusban és nem is így gondolok rájuk. Ettől függetlenül mindíg az erősebbnek kell(ene) megértőnek lennie. Egyébként én is szoktam "kis szaros"-ozni a fiaimat, ha megérdemlik.
Előzmény: Elm (132702)
kukonya Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132709

az rendben van, hogy duhong az olyan anyak miatt, akik idiota modon veszelyeztetik a sajat gyerekuket, magukat, es a tobbi kozlekedot, de az me'g viccnek is rossz, hogy akkor o majd keme'ny lesz, es kozejuk hajt.

Előzmény: Elm (132699)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132708
Nem ezt irtam egeszen pontosan a vegen a zarojelben?
Előzmény: nomad von Fblodilovich (132705)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132707
Miiii? Ellopták a hidat? Az az egyik futóútvonalam! Melyik település része az? Azt hiszem, már Budakalász.
Előzmény: ecser99 (132704)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132706
ÉN a sok kretén kismamát nem értem faxé tologatja a kis genyót a babakocsiba a bringauton mindenhol????!! Eszembe nem jutna veszélyeztetni gyermekem életét! De ezek vazze...

Tekintettel arra, hogy jómagam ősztől apuka leszek, nem igazán tudom értékelni ezt a primitív hozzászólást. Minden nap rácsodálkozom arra, hogy milyen hihetetlen kapocs van az anya és a gyermeke között, ami a terhesség előrehaladtával és pláne a szülés után egyre jobban elmélyül. Amikor az anya megérzi a gyereke mozgását, vagy a kicsit nézi, egyszerűen megszűnik számára a külvilág, teljesen más lelkiállapotba kerül. Ez számunkra férfiaknak elég nehezen felfogható. Éppen ezért egy babakocsit toló anyuka sokkal de sokkal több toleranciát és előzékenységet igényel, és nem csupán a kicsi védtelen gyerek miatt, hanem a fent említett állapot miatt is. Azt már csak mellékesen etszem hozzá, hogy a padkákat a kerékpárutaknál lejtősítik, ami lehetővé teszi a babakocsi tolását fel-le, míg ez egy padkánál minimum zötykölődés, rosszabb esetben emelgetés.
Szeritnem vegyél vissza a tempóból. A hozzászólásod pont azt az önző, mindenkit-leszarok-enyém-a-pálya bunkó magatartást jelképezni, ami a tömegközlekedésen abban nyilvánul meg, hogy mindenki csak bámulja a pocakos kismamát, de a helyét nem adná át az istennek sem. A feleségem minden nap szembesül ezzel, és ritka érdekes pillanatként számol be, amikor valaki netán egyszer mégiscsak átadta neki a helyet.
Én ha babakocsist látok, inkább a lehető legnagyobb ívben kikerülöm, és eszembe sem jut se kiabálni, se csengetni (ha lenne) hanem törekszem arra, hogy ha lehet, egyáltalán ne zavarjam meg se az anyukát, se a picit.
Nem tudom, elég érthetően fogalmaztam-e?
Előzmény: cozmo (132691)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132705
Nem feltétlenül tilos az úton mennie, ugyebár "Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek."
Előzmény: Elm (132702)
ecser99 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132704
Szentendréről Rómaira kerépárral

Tegnap egy HHH - Csobánka - Pomáz - Szentendre kör után a Rómait céloztam volna meg lángosevési szándékkal. Ahol tavaly még át lehetett menni a szentendrei kerékpárútról a Rómaira vezető kerékpárútra - a főút alatt vezetett át egy fahíd a csatorna melett - ott most 0 híd és a főúton betonnal lezárt záróvonal fogadott. Átkelni a Duna felöli oldalra jó kilóméterrel arréb sikerült, végülis megúsztam a Szentendrei úti forgalmat is...

Csak nekem hiányzik ez az átkelő?
Csak átmeneti a lezárás vagy tervben van a két kerékpárút összekötése (híd, alagút, lámpa?)
Alternatív útvonal?
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132703
Velem már előfordult egyébként (most meg nem mondom hirtelen, hogy Veresegyházon vagy Erdőkertesen), hogy szabályosan kerékpároztam a főúton, amikor jött a járda felől a gyermekét tologató anyuka, körülnézett, jól a szemembe nézett, gondolom, látta, hogy nem jön semmi jármű :-), és féktávolságon alig kívül letolta elém a babakocsit a főútra. Na, azt én sem dicsértem meg magamban az eszéért. De azért nem ez a jellemző. Pontosabban ez csak arra jellemző, hogy a kerékpároson hogy átnéznek az emberek, és nem csak az autósok, hanem a "kisebbek" is.
Előzmény: Elm (132699)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132702
Probald nezni a szabalyugyi vonatkozasat. A stilus egy dolog, lehet igazad is. De most akkor ki a szabalyos, es ki nem? Menjen az uton, ahol NEKI TILOS, pont ugy, ahogy a gyalogosnak a kerekparuton?
(egyelore elsosorban a normal kerekparutra gondolva, a kozos gyalogos-kerekparos egy kicsit mas teszta, olyankor mehet az uton ha nem fer el a babakocsisok hordaitol. Ez remelem nem volt tul serto... :o)
Előzmény: pedro07 (132700)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132701
Nem jol tudom, hogy a KRESZ szerint kerekpar ut az, amit elejen kerekparut, a vegen kerekparut vege tabla zar le? Ha ravezetik a bringautat a jardara, es barminemu tabla NELKUL vegeter a felfestes, akkor az en iranyombol az tovabbra is kerekparut. Termeszetesen, ha a kozut kezeloje bizonyitja, hogy elloptak a tablat, es VOLT ott, az mas, de ha ki sem helyezte, akkor annak CSAK ez lehetett az oka, hiszen a hivatal nem hibazik, es ha megis, akkor az elozo pont lep eletbe. Hm???
Előzmény: kivi (132673)
pedro07 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132700

Hogy az a ..............................................................................................................

............................................................................................. !. Egyszer neked is lesz gyereked, ő is egy kis g.... lesz? A feleséged meg kretén? Gondolkodj el ezen egy kicsit!

 Ja! És ha a bringaúton te mész mint az őrült akkor te veszélyezteted az ő életét. Ha sietsz menj az úton! Egyre több birka megy a kerékpárúton ami a csövön kifér. Mert ott erősnek gondolja magát (a bringáját bezzeg nem tudja rendbe rakni). Az útra meg nem mer kimenni, hogy ott vagánykodjon. Ahhoz nincs elég vér a pucájában! Bezzeg ha beül az autójába, akkor még erősebbnek képzeli magát. Mit várunk az autósoktól, ha mi ugyanazt csináljuk a gyalogosokkal? Őrület!

Előzmény: cozmo (132691)
Elm Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132699
Ha a stilusaval nem is teljesen (bar en is szoktam atkozottaknak meg szarosoknak hivni a gyerekeimet, de en bunko vagyok), a tartalmaval tobbe kevesbe egyet tudok sajnos erteni. Harom igenkiskoru gyerekem van, es csunyat mondanek az asszonynak, ha a kerekparuton tologatna oket. Igen, tudom, nem sok mas lehetoseguk van, a jardak is szarok, magas szegelyek meg minden, de az akkor se azert van. Ha egyedul megy, kikerulom, akar meg is allok mogotte, ha szembol jonnek, meg szova sem teszem. De amikor 2-3 anyuka nyomja szembol egymas mellett, trecsiznek, LATNAK hogy jovok, de az ingerkuszobuket nem eri el a kozeledesem, leven a pelenkak arainak meg a bebietelek jellemzoivel teljesen lekotodnek az agysejtjeik, akar egy kamion is johetne szembe, azt se vennek eszre csak ha mar atment rajtuk, na akkor nem szoktam orulni, es szo nelkul hagyni, es a fekezest is a tavolsag csokkenesevel aranyosan novelem csak...
(arrol ne beszeljunk, ahol kozos ut van, ott valahogy mindig a kerekparos oldalon toljak, meg akkor is, ha ott sok a gyalogos, hiszen azok is ott mennek, inkabb kerulgetik egymast, de valami foldontuli erohatas miatt nem tudnak elszakadni a kerekparos oldaltol)

Ennyi erovel nem er beszolni a piroson athajto egyiranyuba szembol elengedett kormannyal betekerok, stb.nek sem, leven, nem szabalyos, de hat szegeny nem tud masfele/mashol menni...
zfazek Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132698
Ezt a hozzászólásod majd olvasd el pár év múlva mikor a legbüszkébb apuka leszel a világon. És rájöttél, hogy a kismamák pár évig össze vannak láncolva a gyerekükkel, nélkülük még WC-re se tudnak menni. Egyik utolsó szórakozásuk, hogy babakocsit tolva kicsit kimozdulnak otthonról, emberek között vannak. Mivel hazánkban nem igen lehet babakocsival közlekedni kénytelenek a biciklisávnak átfestett járdát használni. Néha lemerészkednek a járdáról mert nem férnek el a parkoló autóktól. Hidd el nem ők veszélyeztetik a gyerekek életét hanem az olyanok akik ezt nem tudják felfogni.

Te miért veszélyezteted az életed minden percben mikor kerékpárral közlekedsz nem túl defenzív stílusban a városban?

A jelzőidről inkább nem írok semmit. Talán annyit, hogy a stílus maga az ember.
Előzmény: cozmo (132691)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132697

Kiváncsi leszek, ha gyereked lesz, és a feleséged tologatja a babakocsiba a  "kis genyót" (ezt még így téged idézve is szégyellem leírni) akkor mi lesz a véleményed hasonló helyzetben. Ne haragudj Cozmo, de a laza vagányságot néha csak egy hajszál választja el az iszonyatos bunkóságtól, és Te most vastagon átlépted ezt a határt.

Az a "kretén" valakinek a felesége, a babakocsiban pedig valakinek a gyermeke van, és ha valakivel illik, sőt kötelező főleg férfiembernek toleránsnak és kulturáltnak maradni, és vigyázni, odafigyelni rá, akkor az pontosan egy gyerekét sétáltató kismama.

Előzmény: cozmo (132691)
B784 Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132696
:-)
Előzmény: Mad002 (132419)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132695
Nem lehetne idézőjelbe idézeteket tenni? Szegény Arany, ha élne, megfordulna a sírjában e barbárságtól. Ő ennél többet adott a verstani alapokra.
Előzmény: crapula (132693)
kukonya Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132694
ez nem volt vicces. lehet, hogy megis jobb lenne, ha gondolkodnal, mielott cselekszel. ha'tha. erdemes kiprobalni.
Előzmény: cozmo (132691)
crapula Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132693

jéézusom... :S

 

"Ne szülj te szűz, anya ne szoptass csecsemőt..."

Előzmény: cozmo (132691)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132692
Lehet :-D

(Ez a 2. aktualizált kiadás, 2002-ből.)
Előzmény: kocsi (132688)
cozmo Creative Commons License 2006.06.22 0 0 132691

ÉN gondolkodás nélkü leváltanék kettővel, rágyorsítanék fejtető előre szegez és agyon gázolnám :D Ha jönne a jard, azt mondanám le akart szedni a bringámról! ÉS még fel is jelenteném.

 

nazabiker (132606):

ÉN a sok kretén kismamát nem értem faxé tologatja a kis genyót a babakocsiba a bringauton mindenhol????!! Eszembe nem jutna veszélyeztetni gyermekem életét! De ezek vazze...

Előzmény: hitman (132562)
crapula Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132690

Közérdekű közlemény ;)

 

  Utasokat/szállástársakat keresek a Salzkammergut Thropy-ra. Ezen a héten még kedvezményes a nevezés és talán még lehetne szállást is találni tűrhető áron. Szívesen mennék több napra, hogy tekeregjünk kicsit a környéken.

 

Topikon ritkán olvasom, ha valakit érdekel, kérem inkább magánban.

cordinal@hotmail.com   (msn)

 

köszönöm.

 

éva

Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132689
Legális, ráadásul "ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni."

Véleményem szerint Bpen nincs olyan útszakasz, ahol szorosan a jobb szélen lehet haladni.
Előzmény: kivi (132680)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132688
Na, elővettem én is :-)

Az enyémen egy outira vannak nyolcan. Lehet, hogy neked újabb kiadású a könyved és már csak azokról van fotó akik túlélték ezt a "bringatúrát"? :-)))
Előzmény: Törölt nick (132687)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132687
Majdnem :-) 4 emberke (két felnőtt, két gyerek), a csőváz stimmel, igaz, hogy nem roskadásig pakolt hátizsák meg outi, de bringának bringa, és nem földút, hanem valami aszfalt szélén. A többi stimmel :-)
Előzmény: kocsi (132685)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132686
Azért mind tudjátok, hogy a térképre nem lehet hivatkozni. A KRESZ meg a közúti jelzések az irányadók.
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132685
Ez az a könyv aminek az első fotóján 5-6 ember áll hatalmas, telepakolt csővázas hátizsákokkal egy döngölt földúton és előttük egy roskadásig megpakolt outi bringa? :-)))



Előzmény: Nemo (132683)
Lassú Nyíl Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132684
Hát, én eztetet nem tudom, de ha mindenki, aki most a járdán karikázik az út testyét kezdené el használni, akkor 1. a szopásosnál jóval gyakrabban dugulna el a híd 2. jelentősen nőne az anyás autósokk száma:-)
Előzmény: Nemo (132683)
Nemo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132683

Ez a "Kerékpártúrák Magyarországon" nem a Frigoria-féle atlasz? Többször is befürödtem már az "aszfalt"-útjaival, a kempingjeivel és a Tourinform-telefonszámaival. Ráadásul egy korábbi miniszter aláírása van az elején. Éppen elég, hogy a Margit hídi kerékpárút-átvezetése is gyanúba essen.

 

Viszont ahogy megnéztem, már igazat is adtam neki: csakugyan folytonos zöld vonal megy át a hídon, tehát "kerékpárútvonal közúton." A kerékpárút - az egyezményes térképkulcsban és az atlaszban is - barna pöttyök sora volna.

Előzmény: Törölt nick (132679)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132682
A feltételezést tovább erősíti, hogy a szigetre is bemegy az említett túra útvonal... Na majd meglátjuk mit mutatnak a táblákok. :-)
Előzmény: Törölt nick (132681)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132681
Nem tartanám értelmes lépesnek, hogy egy kerékpártúrát átvezetnek az egy tuti zsufi híd úttestjén.
De holnap, ha nem felejtem el, akkor mielőtt teljesen váratlanúl beesnék hozzád megnézem, hogy van-e tábla?! Miután hazajöttem már nem volt kedvem visszamenni :-)
Előzmény: kivi (132680)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132680
Az úttesten teljesen legális, nincs is ezzel semmi probléma.
Előzmény: Törölt nick (132679)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132679
Két kiadvány van előttem. Az egyik a kerékpártúrák Magyarországon, másik pedig a 2005-ös Kerékpárral Budapesten nevezetű térkép. Az előbbi kerékpár túra útvonalat, utóbbi pedig összekötő útvonalat jelöl a Margit-hídon...

Ebből merészeltem gondolni, hogy azért valamilyen formában csak lehet ott legálisan bringázni.
Előzmény: kivi (132673)
Lassú Nyíl Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132678
3;-) Nem elvbül, és nem is követendőlegesen, de én ollan aggódós aggó vagyok:-D
Előzmény: Butch Cassidy (132677)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132677
Mert örültem, hogy van még valaki ilyen renitens. De azért jó látni, hogy rajtunk kívül mindeki minta-állampolgár. :)

Azért én ezt nem tartom reprezentáns felmérésnek, meg az igazat megvallva nem is nagyon érdekelnek mások ilyetén szokásai...
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132664)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132676
Természetesen semmiféle módon, de ha oda vezetik, akkor sokan azt hihetik, hogy az ott folytatódik is.
Előzmény: pROF (132675)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132675
És ez milyen módon engedélyezi ott a kerékpározást? Mert ezen az alapon a déli járdán is lehetne, ott is rávezetik a bringautat. :)
Előzmény: kocsi (132674)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132674
Táblára én sem emlékszem, de mintha a "kerékpárutat" rávezetnék a járdára. (Elég furán, háromszor keresztezve az autóutat, meg egy kis tűzcsap, meg ilyenek ... )
Előzmény: kivi (132673)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132673
Milyen módon van engedélyezve ott a kerékpározás?
Előzmény: Törölt nick (132667)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132672
gondolom akkor lenne rajta kerékpárút tábla, de ilyet én még nem láttam.
Előzmény: Törölt nick (132665)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132671
Szívesen, de mi lesz veletek kivi nélkül? :-D
Előzmény: kocsi (132670)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132670
Na, akkor eredj fiam! Csapd le a fejét! :-)
Előzmény: Törölt nick (132669)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132669
Akkor 42! :-)
Előzmény: kocsi (132668)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132668
A nyúlon túl?
Előzmény: Törölt nick (132667)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132667
Mi a kérdés? :-D
Előzmény: kivi (132666)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132666
Miképp?
Előzmény: Törölt nick (132665)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132665
Nem konkrétan neked szól, de a Margit-híd északi járdáján nincs egedélyezve a bringázás véletlenűl? (Csak úgy hallkan, félve... :-) )
Előzmény: janimaci (132597)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132664
Tetszik. Tizennyolcan jelentkeznek, hogy hordanak igazolványt, és egy nem, és arra lecsapsz, hogy "na ugye". :-)))
Előzmény: Butch Cassidy (132640)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132663
Szerintem is ez a követendő eljárás.
Előzmény: Fishtax (132639)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132662
Az állítás igaz :-)
Előzmény: pROF (132661)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132661
Jah, végülis az autóvezetéshez sem _kell_ jogsi :)
Előzmény: vadorz0 (132658)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132660

Szerettek is a rendőrök, ugye?!

Előzmény: kocsi (132659)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132659
"(Attól a ritka kivételtől eltekintve, ha már van útleveled.)"

Ritka kivételes voltam :-)))


Előzmény: pROF (132657)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132658

Prof, szerintem téged ugratnak!

 

(Ha a "jogsi", "útlevél", "személyi" szavakat használod, akkor szerintem Kocsi is nyugodtan használhatja a "személyit" a "személyazonosító igazolvány" neveként, ami nem azonos a személy azonosítására alkalmas igazolvánnyal, mert az a "személyin" kívül lehet az "útlevél" és az "jogsi" is. Tehát, _nem_ kell "személyi".

 

Elég egyszerűnek tűnő logikai feladat :-) )

Előzmény: pROF (132655)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132657
Én pedig azt, bár talán nem volt elég pontos a fogalmazás, hogy akinek nincs jogsija, annak tutira van személyije. És mivel 14 évesen nem lehet jogosítványod, egyszer mindenképpen köteles vagy személyit igényelni. (Attól a ritka kivételtől eltekintve, ha már van útleveled.)
Előzmény: kocsi (132654)
Lassú Nyíl Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132656

hátra is pillantunk, elengedjük a piros hetest ... vagy ha kiengedjük a hatost a megállójukból...

Általában értékelni szokták. Ez így van:-) Pl. dugóban, a következő pirosnál úgy állnak meg, hogy el tudjak menni mellettük.

Előzmény: Fishtax (132639)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132655
1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

"Személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványok

Tv. 29. §
(3) A személyazonosító igazolvány tartalmazza a polgár
a) nevét;
b) születési helyét;
c) születési idejét;
d) állampolgárságát;
e) anyja nevét;
f) nemét;
g) arcképét;
h) saját kezű aláírását, illetőleg a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy törvényes képviselőjének aláírását;
i) a személyazonosító igazolvány okmányazonosítóját és érvényességi idejét.

(4) A polgár személyazonosságát - a személyazonosító igazolványon túl - minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a (3) bekezdés a)-d) és g)-i) pontjaiban meghatározott adatokat. Ilyen adattartalmú hatósági igazolványnak tekintendő különösen az érvényes útlevél és az új típusú kártyaformátumú vezetői engedély. A felsorolt, illetve az előzőeknek megfelelő adattartalmú érvényes hatósági igazolványok bemutatása esetében személyazonosítás céljából - jogszabályban meghatározott kivételekkel - a polgár nem kötelezhető más okmány bemutatására.

(5)

(6) A 14 éven aluliak személyazonosságának igazolására alkalmas a tanulói jogviszonyt igazoló diákigazolvány is.

(7) A polgár köteles igényelni a személyazonosító igazolvány kiadását, amennyiben nem rendelkezik más érvényes, a személyazonosságát igazoló hatósági igazolvánnyal."

Azt nem tudom, hogy mi írja elő, hogy egy ilyet magadnál is kell tartani, de úgy tudom, van ilyen előírás.
Előzmény: kocsi (132649)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132654
"Ha nincs se jogsid, se útleveled, akkor köteles vagy személyit igényelni."

Én pedig azt írtam, hogy - korábbi állításoddal ellentétben - nem vagy köteles személyit igényelni. :-)

Előzmény: pROF (132652)
malna77 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132653

NAVIGATOR

 

Válasz ment.

 

Előzmény: NAVIGATOR (132550)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132652
A BM honlapján ez van, nem tudom, hogy ezt melyik jogszabály írja elő:

"A bevándorolt, letelepedett és menekült jogállású személy köteles az állandó személyazonosító igazolvány kiadását kérni, azonban az állandó személyazonosító igazolvány kiváltására jogosult magyar állampolgár csak akkor köteles kérni, ha nem rendelkezik más, a személyazonosság igazolására alkalmas érvényes okmánnyal. (útlevél, kártyatípusú jogosítvány)"

Tehát jól tudom. Ha nincs se jogsid, se útleveled, akkor köteles vagy személyit igényelni.
Előzmény: kocsi (132649)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132651
Az. Elvileg ez is kötelező. Mint egy csomó minden, amit szintén nem szokás betartani. :)
Előzmény: pROF (132648)
hitman Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132650
ebben végül is van ráció... akkor már csak az átállással járó bürokrácia riaszt...
Előzmény: pROF (132647)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132649
Na, most akkor tudod, vagy nem tudod? :-)


Előzmény: pROF (132648)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132648
Én úgy tudom, hogy az. Valamilyen fényképes személyazonosítót köteles vagy magaddal hordani. (Útlevél, jogsi, személyi...)
Előzmény: kocsi (132646)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132647
Nem muszály hozzá tárca, én is azért hordok csak, mert pénzt is szokok vinni magammal :) Ha pl. nem bringázni, hanem szórakozóhelyre készülök, akkor kipakolok a tárcából, és csak a kártyákat meg némi papírpénzt vágok zsebre.
Előzmény: hitman (132637)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132646
"Személyije tuti van :)"

Már miért lenne? Régóta nem kötelező.
Előzmény: pROF (132645)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132645
Ja, bár jogsija nincs mindenkinek. Személyije tuti van :)
Előzmény: nomad von Fblodilovich (132638)
Rooger Preed Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132644

Szerencsére én már kártyákkal rendelkezem.

 

Én mindig viszek magammal cuccot (kivéve ha városon belül megyek), mert kell a tömegközlekedéshez, biztonságérzetet ad (nyugodt vagyok, hogy van mit elhagyni) meg ki tudja, hogy mikor mi kell.

 

Mivel együtt van a személyim, a diákom, a bankkártyám és a jogsim (nomeg a bérletek), így nem szoktam szerencsétlenkedni vele, bedobom egybe őke a mezbe/táskába, oszt jónapot....

Előzmény: Butch Cassidy (132640)
H_G Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132643
Nálam mindig van.
Előzmény: Rooger Preed (132641)
kocsi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132642
"Feleslegesnek is tartom hurcolászni, részben meg elv is."

Az "elv" részére kíváncsi lennék. Mert azt még csak-csak megértem, ha a gyakorlati előnyök miatt nem hordja valaki, de hogy elvből?
Előzmény: Butch Cassidy (132640)
Rooger Preed Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132641

"Különben jelentkezzen az, aki mindig - erdőbe is! - visz magával személyit. "

 

Jelen!

Előzmény: Butch Cassidy (132610)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132640
Na, ugye, hogy ugye. Erdőbe én szimplán sajnálnám a papírokat, különös tekintettel a szétesőfélben levő, 19 éves, de még 3 évig érvényes vöröscsillagos személyimre. Feleslegesnek is tartom hurcolászni, részben meg elv is.

Pénztárcát pláne nem viszek, nagy, meg ha elveszik, amire azért a zsebből van némi sansza, akkor szopás. Kis zacskóba szoktam némi papírpénzt csomagolni, ha úgy érzem, kelleni fog. A személyivel kapcsolatban még sosem éreztem ezt. :)

De egyébként minimális cuccal szeretek tekerni, azok is inkább a bringán legyenek, ne rajtam.
Előzmény: Fishtax (132639)
Fishtax Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132639

Ha városban közlekedem, és hátizsákkal megyek (leginkább munkába/ból), akkor a többi papirommal együtt van nálam, ha csak becsalinkázom vasárnap délután fagyizni, akkor nincs, meg persze akkor sem, ha épp a rengetegbe igyekszem, vagy onnan térek vissza.

 

Egyébként meg ahol csak lehet, szélső sáv közepén kell nyomni, ott a legkisebb a baleset/konfrontáció veszélye. Buszsávban is lehet, de empátiáról teszünk tanubizonyságot, ha időnként hátra is pillantunk, elengedjük a piros hetest, és egy kézmozdulattal elnézést kérünk azért, mert esetleg feltartottuk. Általában értékelni szokták.

 

robi

Előzmény: Butch Cassidy (132610)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132638
Vagy ha kártya jogsid van, egyáltalán nem is kell már személyi. Amúgy én az ellentábort erősítem, soha nincs nálam, csak ha valamilyen hivatalos ügyintézéshez kell esetleg.
Előzmény: pROF (132635)
hitman Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132637
lehet, de akkor tárca is kéne. így meg a személyiben van a tb-kártya, adókártya, véradóigazolvány, csupa olyasmi, amit a személyivel együtt kérnek.
Előzmény: pROF (132635)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132636
jelen! :) de inkább csak azért mert a pénztárcában van és az kell a fagyizáshoz :)
Előzmény: Butch Cassidy (132610)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132635
Szerintem megére cseréltetni kártyásra, nagyságrendekkel praktikusabb.
Előzmény: hitman (132632)
Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132634
Szintén, telefon nélkül. ;)
Előzmény: hitman (132632)
Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132633
Hja, akkor ugyanaz, mint a Hősök terén a Műcsarnok előtt.
Előzmény: pROF (132631)
hitman Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132632

szintén. pénztárca, személyi, telefon.

a múltkor a személyim (régi papír) igencsak megsínylett hirtelen záport...

Előzmény: pROF (132630)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132631
Van gyalog- és kerékpárút vége tábla, és ugyanez a helyzet a pesti hídfőnél az északi oldalon. Ott az a vicces, hogy a bringaút vége tábla után még egy jó darabig van sárga csík a járdán.
Előzmény: Stms (132613)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132630
Én is jelentkezem! Az egész tárcámat bevágom egy zacskóba, azt a mez zsebébe, mellé a telefon, aztán fel a bringára...
Előzmény: Butch Cassidy (132610)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132629
Ha jól értettem, a Lánchíd és a Batyi közötti szakaszról volt szó, ott pedig továbbra is közös út van, csak a Batyi és a Margít híd között van bringaút.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132592)
pROF Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132628
Én is ragaszkodnék a feljelentéshez. Főleg most, hogy valószínűleg már a Kerékpárosklub ügyvédjének a segítségét is igénybe lehetne venni. Ahogy látom, vannak mások is, akik így gondolják. Valahogy ezt a nézőpontot kéne az összes arra bringázóval megismertetni. Ha 10-ből 9 megállított bringás ragaszkodna a feljelentéshez, szerintem 1-2 nap alatt végetérne az "akció" :)
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132583)
AZso Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132627
Egyetértek, egyébként ez nekem is eszembe jutott, sőt még a bili is, de végül nem írtam oda...
Előzmény: NAVIGATOR (132626)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132626
Jó lenne, de mégjobb ha átgondolt kerékpárút hálózatunk lenne. Akkor talán nem kellene a rendőröknek sem velünk foglalkozniuk. Majd ha bilibe ér a kezünk... :-(
Előzmény: AZso (132625)
AZso Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132625
Leszállok a bicikliről és betolom? Reális alternatíva. Cserébe hasonlóan példamutató magatartást elvárhatok a kerékpárúton céljukat elérni szándékozó gyalogosoktól?
Előzmény: NAVIGATOR (132615)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132624

Ezzel nincs is baj (sokan mennek a tuja pályáján - máshol én is), de nem tudom elképzelni, hogy a villamosok közé tereljük "Kovács Pistikét". :-) Veszélyes a villamos (ráadásul Pinyo felvetéséhez hasonlóan biztos lenne aki feltartaná), veszélyes a csúszós sín. Már bocsánat, de hülye ötletnek tartom.

 

Előzmény: nomad von Fblodilovich (132621)
gagesz Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132623
Szintén. :-))))
Előzmény: gyuri62 (132618)
AZso Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132622
Úgy emlékszem, van ott a budai oldalon bicikliút vége, bár barbár módon értelmetlen felvinni a hídra a kerékpárutat és ott megszüntetni. Onnan hogy mész le szabályosan az úttestre?
Előzmény: Stms (132613)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132621
Én gyakran megyek ott inkább a villamospályán (nem szeretem a korzózó gyalogosokat zavarni, hihetetlen egy baromarcú alkat volt aki kitalálta azt a közös bringautat), szerintem egyáltalán nem vészes. Egyébként is minimum részegnek kell lenni ott ahhoz, hogy eless a síneken.
Előzmény: NAVIGATOR (132570)
AZso Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132620
Én viszek, főleg mióta plasztikkártyám van.
Előzmény: Butch Cassidy (132610)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132619
Teljesen egyetértek veled Erzsébet híd témában, ha ez jelent valamit...
Előzmény: Pinyo (132558)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132618
Én is, szabvány zacsi a mez zsebben, igazolvány, telefon, pénz :)))
Előzmény: pedro07 (132612)
kingA Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132617
n
Előzmény: kingA (132614)
kingA Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132616
Ja, a színnel kapcsolatban: tegnap azt álmodta, hogy kapott egy aranyszínű biciklit... Hát most csak ezért nem veszek neki Kona-t! :-)
Előzmény: kingA (132614)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132615
Leszállsz a bicikliről és betolod? Vagy nem ez a helyes megoldás? :-)
Előzmény: AZso (132609)
kingA Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132614

Felmegyek a hauser honlapjára, erre mit nyom egyből a képembe? downtow kiwi! :-)) Mingyá mutatom az érintettnek, csak most befőz... :-)

Jó volt a villám-topiktali.

Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132613
Ez így van. Amúgy a budai oldalról a bringaút felkanyarodik a híd déli járdájára (bevallom, sose néztem, kirakták-e az pirossal áthúott biciklitáblát). Hivatalos részről az egész ügyet a szokásos "húzunk egy sárga csíkot" módszerrel megoldhatnák (és fel lehet írni: van 400 méter új kerékpárút). Ami persze nem megoldás, de mégis.
Előzmény: Lassú Nyíl (132611)
pedro07 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132612
Jelentkezem!
Előzmény: Butch Cassidy (132610)
Lassú Nyíl Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132611
Ez azért vicces, mert a Margit-híd déli járdája gyalogok által többnyire sokkkkal kevésbé használt, mint a Szigettel való lábpáros megközelítésére leginkább igénybevett éjszakai oldalon levők.
Előzmény: eBalázs (132572)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132610
A feljelentést a rendőr legtöbbször meg sem írja, még sokkal súlyosabb esetben sem, mert az neki tiszta szopás (sok papírt kell kitöltenie). Már csak ezért is érdemes ehhez ragaszkodni. Meg azért, mert nem mindennapi kuriózum egy olyan, jogerős szabálysértési bírság, hogy 'járdán bicikllizett'. Én bekeretezve tenném ki a falra. :))

Egyébként én a legritkább esetben hordok magamnál igazolványt, úgyhogy már itt elakadnánk. Akkor vagy bevisznek azonosításra és akkor aznapra vége a hídvégi bulinak, vagy elengednek és még a feljelentés gondolatáig se jutunk. (Különben jelentkezzen az, aki mindig - erdőbe is! - visz magával személyit. Nonszensz...)
Előzmény: AZso (132609)
AZso Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132609
Margit-híd déli oldala... Nem értem, milyen alapon büntethetne meg a rendőr. Mióta _tilos_ a járdán bringázni? (Ez a klasszikus "ha alkalmatlan" kitételhez vezet.)

Egyébként ilyenkor érdemes feljelentést kérni helyszíni bírság helyett. Gyk. lehetetlen, hogy megbüntessenek, olyan kuszák és bénák a szabálysértések kivizsgálásának jogi lehetőségei...

Azért megkérdezném ezeket a rendőröket, hogy ki utasította őket erre, ugyanis Budapesten kínosan kevés a közlekedési rendőr és nem hiszem, hogy a Margit híd déli járdáján közlekedő kerékpárosok okoznák a legnagyobb gondot a városban...

És csatlakoznék a kérdés mögött álló felvetéshez (Hogyan lehet bejutni szabályosan a Margit szigetre?): ugye senki nem gondolja, hogy valaki azért kerékpározik plusz kilométereket életveszélyben (Görzenálnál zebra, Tímár utcai felüljárós fehér folt, Árpád-fejedelem híd-lehajtó horror, lépcsőn fel a hídra, gyalogos áradat kerülgetése a kerékpárúton), hogy bejusson a Margitszigetre?

Pffff...

Üdv.AZso
Előzmény: Elm (132578)
maci124 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132608
Eszembe jut , mikor Grazban jartam. A belvarosban hihetetlen suru emberbol, kerekparosbol, villamosbol allo egyveleg kozlekedett, szemmel lathatoan total kaoszban. Mindenki mindenhol, jardan, uton, villamos elott, utan, keresztul kasul.

Kb 1 orat figyeltem ( a lanyok bevasaroltak). Mindenki mosolyog, nyugodt, udvarias.

Mondom mindezt kibickent, neha Büdipesten jarva, melyen aterezve helyzet remenytelenseget.
lollipop Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132607
én tegnap a Polar Centernél (Könyves K. krt melletti bringaút) szóltam két lánynak, hogy "csajok nem akartok arrébb menni?!?" erre jött a válasz, hogy NEM
én meg szépen felmutattam a közéső ujjam nekik

hát ha valaki ennyire suttyó...
Előzmény: nazabiker (132606)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132606
No, azért a rendesen kitáblázott és eltérő szinű térkővel kirakott kerékpárúton se tudják a magyarok, hogy hol vannak. Múltkor a szegedi úton mentem (elég horror, ott az emberek azt hiszik, kutyasétáltatásra kijelölt hely), kiscsaj keresztben halad, távolba fókuszált szemekkel - fülhallgatóval, ordítok, az utolsó pillanatban megáll "jaaajúristendemegijedtem", még odaszólok, mintegy nevelő célzattal "kerékpárőúton haladsz!" mire a válasz: "na és!?" - és sajnos ez a jellemző. Nagy ritkán a válasz az, hogy "ja tényleg, bocs".
Előzmény: Nemo (132605)
Nemo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132605
"...Realitásérzék nem sok szorult beléd"

Látom már, a topiknak kilométerhiánya van! Leginkább télidőben szoktak ilyen éles szavak röpködni. (Vigyáznom kell, nehogy belehajoljak egyikbe-másikba.)
Előzmény: Pinyo (132594)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132604
Ne csak biciklis szemmel nézd. Veled is előfordulhatna, ha te lennél a túrista. Legtöbbjük nem is tudja, hogy bicikliút is egyben a járda. (Elég sz.rul is van felfestve.)
Előzmény: NAR_ (132599)
Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132603
Akár. :)

Egyébként elgondolkoztam ezen a dolgon, miszerint mintha a Margit-híd budai oldalán lenne valami tábla a bringásoknak, merre kell a szigetre menni. Legközelebb megkeresem, miféle útvonalat találtak ki.
Mert olyan, ami bringaút, és nem kell leszállni a gépről nem valószínű (csak halkan jegyzem meg, hogy a városban a bringautak vonalvezetése és kialakítása körül elég nagyfokú cinizmust vélek felfedezni - mint ahogy van magasított villamosperon a 4-6-osnak, csak az ember hogy jut el tolókocsival a "Margit-híd budai hídfő" megállóba).
Előzmény: janimaci (132601)
gabriel8 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132602

A www.salite.ch-n is látszik jól.

Az Izoard emlékeim szerint 5-6 km-n át 9% meredek (málhával nagyon kínlódós volt.

Alpe d'Huezen viszont csak 3-4 kg cuccal voltam; úgy nem vészes. Megállás nélkül is gond nélkül fel lehet menni.

Vannak az Alpokban brutálisabbak, pl a Tre Cime di Lavaredo : ahol pár napja voltunk.

vagy ott van a Passo Pennes. (8-9%, de végig olyan meredek) de még inkább a Gletscherstrasse, ami 13 km-n át 10-11%-os.

 

Alpe d'Huezben vannak lankásabb 5-6%-os részek is.

 

mész az Etap du Tour-ra ??? :-)

 

A Pilishez, Kékeshez képest....

 

Kékes végső 3,5km-e olyasmi mint az Izoardnak az az 5-6km, ill mint Alpe d'Huez nehéz része.

 

http://www.gyorgyigabor.hu/2004FRA_9_alpedhuez.html

 

Ahogy nézem: leginkább 30*26, ill 30*24-ben hajtottam, sebesség a meredeken 11 km/ó, ill gyorsabb. hajtűkanyarokban - mivel lankásak - fel lehet gyorsítani és lendületet lehet venni.

 

 

Előzmény: NAR_ (132547)
janimaci Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132601

Aham, az igazán advanced bringások a nyugati térig is elgurulhatnak, és ott fordulnak vissza.

 

janimaci

Előzmény: Stms (132600)
Stms Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132600
Bem rakparton megvárod az autósort, míg elmegy melletted. Mikor pirosat kapnak a Batyin, tekersz mint állat a Margit-híd előtti belső sávig (ont odaérsz az első autók előtt). Kifújod magad, fel a hídra, túloldalt le. Átmész a híd alatt, fel újra, szigeti bejárón legurulsz kikerülve a sorompót.

Igaz, mikor én ezt a körtúrát utoljára műveltem, akkor még nem volt sorompó (jó tizensok éve).

;)
Előzmény: janimaci (132597)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132599
Ezt most komolyan gondoltad, vagy viccelsz?! Libasorban, esetleg ütemes bal-jobb léptekkel?? Realitásérzék nem sok szorult beléd.

Tekintve hogy három gyalogos is szűken fér el egymás mellett, az egymás mellett sétáló pároknak egyébként is félre kell húzódniuk a szemből sétáló párok miatt, akár lehetne ez a félre húzodott állapot is az alapértelmezett.

Bye,NAR

Előzmény: Pinyo (132594)
koller andor Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132598
Elmész a bringaúton az Árpád hídon át. Rém egyszerű, minek bonyolítani?:)
Előzmény: janimaci (132597)
janimaci Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132597

Azt azért megmutathatná valaki, hogy budáról hogy jutok el _kerékpáron_ és _szabályosan_ a szigetre a margit hídon. De az is elég, ha elmondja.

 

janimaci

Előzmény: eBalázs (132572)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132596
mondjuk jogos...
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132591)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132595

Ezen a szakaszon most már kint van a 10km/h tábla. Itt én is úgy érzem, hogy több keresnivalója van a sétálgató embereknek, mint nekünk. Ezért nincs anyázás akkor sem, ha elém táncolnak. Ha félreállnak, meg is szoktam köszönni.

 

Előzmény: NAR_ (132593)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132594

"Attól még megtehetnék ezt egymás mögött haladva, nem egymás mellett."

Ezt most komolyan gondoltad, vagy viccelsz?! Libasorban, esetleg ütemes bal-jobb léptekkel?? Realitásérzék nem sok szorult beléd.

Előzmény: NAR_ (132593)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132593
hanem sétány. Ahol nyugisan sétálgatnak az emberek, beszélgetnek, nézik a Dunát, leülnek a gesztenyefák alá, stb.

Attól még megtehetnék ezt egymás mögött haladva, nem egymás mellett.

Ennyi erővel a bicikliseknek meg ott van a Fő utca. Menjenek arra.

Ha nem lenne dugó - még mindig gyorsabb tud lenni a kerékpárút.

Bye,NAR

Előzmény: Pinyo (132590)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132592
Most már hál'istennek van külön kerékpárút, most rendezték át pár hete a terepet.
Előzmény: Pinyo (132590)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132591
Én nem mennék vissz, ha egyszer Pesten van dolgom. A Lánchíd úgyis tilos, kerüljek egy nyamvadt fakabátért az Erzsébet vagy az Árpád hídig??? Akkor már inkább kászálódj le a külső sávba, és ott komótosan 10 km/órával feltartva a forgalmat integessél vidáman a rendőrnek.
Előzmény: dhpage (132589)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132590

NAR,

 

szerintem nincs igazad, a Bem rakpart nem klasszikus "közlekedő" járda, hanem sétány. Ahol nyugisan sétálgatnak az emberek, beszélgetnek, nézik a Dunát, leülnek a gesztenyefák alá, stb.

 

Ennyi erővel a bicikliseknek meg ott van a Fő utca. Menjenek arra.

Előzmény: NAR_ (132566)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132589
na elmennek a büdös...
ennyire ráérnek? több piroson áthajtó már nem maradt, mindenkit megbüntettek?

egyébként meg ez észrevehető, szóval ha rendőrt látok, hátraarc, aztán zoomolhat a s.ggemre :)))
Előzmény: eBalázs (132572)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132588

A saját biztonságom érdekében szabálytalankodom. Volt már esetem, amikor megálltam és egy cseppnyi megértést sem tapasztaltam a közeg részéről. Sőt, utalt rá, hogy elb.tam azzal hogy megálltam. Na azóta nem állok meg. Persze ez nem követendő példa, de engem már nem lehet jobb belátásra bírni az eset óta.

 

(ui.: Azóta próbált konkrétan ez a "szerv" is ismét megállítani. Széles mosollyal integettem neki, és elkanyarodtam előtte.)

Előzmény: kivi (132582)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132587
Nem érted, ugye?
Előzmény: (has)Pókember (132585)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132586
Ha általánosságban írtad, akkor természetesen nem konkrétan neked szólt a hozzászólásom sem.
Előzmény: kivi (132582)
(has)Pókember Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132585

Nono, azért szabálytalankodás és szabálytalankodás között is van különbség.

De ha ennyire zavar, ám legyen, holnaptól polgári _engedelmességi_ mozgalmat hirdetünk, a Margit-hídon átkerekezni kívánó bicikliseket lerugdossuk a járdáról az úttestre, és akkor milyen jó lesz mindenkinek... :-)

Előzmény: kivi (132582)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132584
Ha nincs a tálcán a jobb alsó sarokban, akkor a vezérlőpultnál keresgélnék a billentyűzetnél vagy a területi beállításoknál. Már ha vindóz.
Előzmény: Elm (132581)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132583
Kíváncsi vagyok, hogy keresnek meg a fénykép alapján, ha eltűzök a rendőr mellett, és hogy bizonyítanák, hogy nem egy hasonló pofát ábrázol a kép.

Egyébként lehet, hogy megállnék neki, és próbaperre mennék a civil kurázsi jegyében. Ui. a járdán lehet tízzel menni, ha az úttest alkalmatlan, és az alkalmatlanságot nem a KRESZ szabályozza, hanem egy teljesen alkotmányellenes belső minisztériumi vagy rendőrségi utasítás. Az Alkotmánybíróság több ehhez hasonló belső utasításról mondta ki, hogy tréfli. Ezek ugyanis nem jogszabályok.
Előzmény: Elm (132580)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132582
Szabálytalankodni van elég merszed, de annyira már nem vagy tökös gyerek hogy vállald a következményeit is?
Előzmény: NAVIGATOR (132577)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132581
OFF
Tudom, es ilyenkor kivetelesen megkeresem az ekezetest. Most is eszrevettem, de ugy ket napja valamit felrenyomtam, es azota nem tudok valasztani a HU/EN billentyuzetkiosztas kozott. Semmilyen task alatt. Nincs valami otlet???
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132579)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132580
Ha ha masfel meteres jardan eledall, mert mar husz meterrol lefotozott, akkor bajosan tudnal kereket oldani... ha idoben eszreveszed, es hatraarc, az persze mas kerdes.
Előzmény: NAVIGATOR (132577)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132579
Azért ha ékezetek nélkül írsz, nézd meg, melyik szót emeled ki. :-)
Előzmény: Elm (132576)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132578
Beszaras. Persze, de jure igazuk van, de indokoltsagot nezve... szanalom. Aki kepes kulturaltan, a gyalogosok maximalis respektalasaval tekerni a jardan, tudva, hogy a legcsekelyebb elsobbsege sincs, az miert ne tekerhetne ott? Ha jardara megyek neha, ezt teszem. De ez eleg ritka, ezutan meg meg ritkabb lesz...
Előzmény: eBalázs (132572)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132577
Aki megáll a rendőrnek, megérdemli az igazoltatást. -Bocs.
Előzmény: eBalázs (132572)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132576
`A sétálni vágyók mellett némileg az autósoknak is kedveznének: mivel létrehozzák a három parkolási társaság közös elszámolási központját, az sms-parkolás sokkal egyszerűbb lesz.`

Ez mekkora lol. NEMILEG kedveznek, az autosok hogy fognak ennek orulni, tenyleg milyen jo nekik, hogy egyseges rendszerben fizethetnek tovabb, meg tobbet varhatoan...
Előzmény: NAVIGATOR (132565)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132575

Ismét javítani kell valami statisztikát? Vagy nem volt kéznél egy hivatásos, munkáját végző fotós sem akit verhettek volna?

Előzmény: eBalázs (132572)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132574
Igen? Akkor ezután majd az úttesten megyek, az szabályos. Ha ennyire rövidlátóak, hát legyen. Nem akarok a saját pénzemen tanulni.
Előzmény: eBalázs (132572)
kivi Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132573
Erről kérdezd meg Sínbiciklis kollégát is. :-)
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132571)
eBalázs Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132572
Ráadásul a Margit hídon minap büntették a járdán bringázókat a déli oldal, pesti lehajtójánál. A rend őre ott állt a fényképezőjével és buzgón csattogtatta a kerósokat, majd igazoltatás blablabla. Kollégám lett rá figyelmes a dugóban araszoló autójából. Szóval, érdemes vigyázni.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132567)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132571
Szerintem se jó ötlet. A sín eléggé kerékpáridegen test.
Előzmény: NAVIGATOR (132570)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132570
Kíváncs vagyok, hány esés lenne a sineken. Pláne esős időben alacsonyan szállnának a biciklik.
Előzmény: hitman (132569)
hitman Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132569
szerintem ott nyugodtan rá lehetne terelni a kerékpárutat a villamossínre. 10 perces követés és 20-as lassújel van, nem akadályozná a kerékpáros a villamost. csak egy lehajtó kéne a lánchídnál meg a batyinál.
Előzmény: NAR_ (132566)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132568

Kinek mi...

két hét múlva tudok friss gyakorlati tapasztalatokkal szolgálni :)

Előzmény: dhpage (132564)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132567
Nem lehet, hogy azért csinálja, mert őt vagy valamelyik haverját már bírságolta meg a rendőr járdán tekerésért, vagy kötekedett vele, és ezért azt gondolja, hogy "ezt nektek!"? Amíg a KRESZ tiltja a járdázást, nehéz belekötni. Bár igazából nem is a buszsávban kellene mennie. :-))
Jó, persze a Margit hídon én is a járdán tekerek, direkt az autósok iránti jóindulatból, de nem szívesen, mert egyrészt a pesti oldalon bonyolult a le- és felhajtás, másrészt tényleg nem nagy élvezet a gyalogosok között szlalomozni tízzel, akik esetleg teljes joggal be is szólhatnak, hogy viszonozzák azt a beszólást, amit öt perccel korábban a rakparton kaptak egy biciklistől. :-)
Előzmény: Pinyo (132544)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132566
Hasonlóképpen, amikor gyalogosként közlekedek - egyedül vagy gyerekekkel - a Lánchíd és a Batyi között, legszívesebben minden bringást kitiltanék erről a járdaszakaszról.

Én a gyalogosokat - ott van a Bem rakpart túloldalán a járda, lehet arra is menni.

Bye,NAR

Előzmény: Pinyo (132558)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132565
Előzmény: NAVIGATOR (132563)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132564
8 km alatt 1km-ert emelkedni nem állat? gabrielnek biztos nem, de nekem az :))))
Előzmény: gyuri62 (132561)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132563
Én az autókkal érzem ugyanezt. Kitiltanám a belvárosból és a rakpartról mindet. Ez utóbbit parkosítanám is legszívesebben. A buszokat is kitiltanám. Legyen helyette villamos, vagy troli.
Előzmény: Pinyo (132558)
hitman Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132562
én arra emlékszem, hogy amikor egyszer arra mentem (még megvolt a kerékpárút) egy cigány csaj "jáááj" felkiáltással direkt elémugrott. az elmúlt évben ez háromszor esett meg velem. mindháromszor cigány csinálta. szerintük ez valamiért kurva vicces.
Előzmény: Elm (132559)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132561
Azért ez az állat meredektől kicsit odébb van, de minden esetre ütős :))
Előzmény: dhpage (132560)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132560
Alpe'd Huezt tudom mondani, de csak autós/buszos tapasztalat :)

állat meredek :)) végig szerpentin, olyan meredeken emelkedő visszafordítókkal, ahol lejtmenetben a buszok orra a szakadék peremén kívül van. durva.

talán a Kékes 3x, de lehet hogy több. mármint erőkifejtésre.

azt tudom, hogy a busz majdnem 1 órán át ment fel. autóval, sportos vezetéssel kb. 1/2 óra ha nem tart fel senki.

a visszafordítók hasonlítanak a Plászlói nagy visszafordítóshoz
Előzmény: NAR_ (132547)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132559
En is kitiltanak. Ahogy egy nagyszeru, bar kevesbe kommunikalt (mert hogy csokkent a bpi kerekparut hossza tole) megoldassal szepen felszamoltak a mazsa ter - kapolna ter kozotti kozos kerekparos gyalogos szakaszt. Teljesen es tokeletesen ertelmetlen, hasznalhatatlan es veszelyes volt. Pont ugy, amelyikrol Te is irsz. Szuntessek meg. En szavaznek ra. Gondolom a lakotelep lakoi protestaltak, tan baleset is volt. Azon a szakaszon nem? Nekem meg halalos is remlik...
Előzmény: Pinyo (132558)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132558

Tök komolyan. Munkába menet és jövet a békávézők szempontjából vagyok kénytelen szemlélni a helyzetet.

(Az említett hídon buszsáv van, most a metrófelújítás miatt mindkét irányban. A szomszédos sávokban áll a sor és nem tud a busz kielőzni.)

 

Hasonlóképpen, amikor gyalogosként közlekedek - egyedül vagy gyerekekkel - a Lánchíd és a Batyi között, legszívesebben minden bringást kitiltanék erről a járdaszakaszról. Főleg a Lánchíd-Rakpart lejáró közötti részről.

Előzmény: NAVIGATOR (132556)
Elm Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132557
Teljesen igazad van a busz savval, a jardaval viszont nem. Kozlekedjen szabalyosan. A kozepso sav szelen - eleg helyet hagyva a busznak, igy a Fopolgarmesteri Hivatal altal jovahagyott terkepek hatoldalanak ajanlasa alapjan a szaggatottol 1 meterre MINIMUM, szoval, a kozeps sav kozepen.

En ott szoktam. Egyik kedvencem. Remelem is, hogy feltartok parszaz embert, de hat en antiszocialis vagyok.

Mellesleg, hagy kerdezzem meg, hogy Te mindig 50 km/h oraval mesz, hogy ne tars fel senkit? Ja, hogy annyival nem is szabad? Vagyis, egyaltalan ne menjunk arra biciklivel, ahol nincs 40 ala korlatozva a sebesseg?
Előzmény: Pinyo (132544)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132556
Pinyo, ezt komolyan gondoltad? Többet sz.rakodik az a busz a dugók miatt, mint a biciklistáktól. Ha igen, írj az illetékeseknek, hogy legyen külön kerékpársáv.
Előzmény: Pinyo (132544)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132555
Mondjuk a hídon inkább ne mennék a sáv közepén, mert kanyardik és emelkedik (budáról pestre), az autósok meg nem igazán tartják az 50-et:) Azt hiszem, pont ott volt pár éve egy 220 km/h-s "rekord"... a busz legalább amúgy is lassan megy, biztosan észrevesz. Nem sok kedvem van egy tuningopelkorza motorháztetején kikötni:)
Előzmény: Szab_pazsit (132554)
Szab_pazsit Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132554
Tul vagyok már rajta. Tudom milyen "jó" érzés. :-)
De ha sávközepén mész akkor elkerülheted, hogy 20-20 centire legyél mindkettőtől. Hátulrol esetleg kapsz néhány dudát. De ha jól tudom az Erzsébet híd 2 sávos, szoval akár ki is tudnak kerülni. Nekem a köruton nem szokott gond lenni, hogy elfoglalom a szélső sávot. Néha egy-két duda, de kit érdekel.
Előzmény: nazabiker (132552)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132553
Nem lehet, hogy te arra gondolsz, aki a buszsáv közepén dülöngél? Én spec a szélén megyek, engem eddig minden busz ki tudott kerülni. Egyébként ez a tipikus csapdahelyzet: a buszsávban ugye nem mehetsz, de a járdán sem, a 2+1 sávos úton középen menni meg életveszély. Én inkább a buszsávot választom, bár ritkán megyek arra.
Előzmény: Pinyo (132551)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132552
Szerintem ne próbáld ki, milyen az, amikor jobbról busz, balról teherautó, te meg közöttük vagy mert nem akartál a buszsávban menni.
Előzmény: Szab_pazsit (132549)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132551
Akkor vágjon át, de ne szopasson három busznyi utast.
Előzmény: nazabiker (132548)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132550

malna77

 

Küldtem levelet az itt megadott címedre.

Előzmény: malna77 (132524)
Szab_pazsit Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132549
De amugy igaza van valamelyest. Nem kell buszsávban menni, hanem eggyel beljebb. Inkább az autokat tartsa fel, mint a tömeget a buszon. Szerintem. Vagy álljon félre amíg elmegy a busz. Én is sokszor megyek buszsávban, de sose tartok fel buszt.. vagy gyorsabban megyek, vagy hagyom, hogy elmenjen, akár félreállással is. Szerintem ez nem akkora gond, ha figyel rá az ember.
Előzmény: nazabiker (132548)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132548
Pl azért, mert utána egyenesen szeretne menni a Rákóczin, de ha a jérdén megy akkor kettős kanyarodósávon kell keresztülvágni az egyenes folytatásához?
Előzmény: Pinyo (132544)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132547
Ha már itt vagy: mennyire meredek a Col d'Izoard és az Alpe d'Huez? Nem a számokra vagyok kiváncsi, mert az fent van a weben, hanem mondjuk Dobogókőhöz, Kékestetőhöz, vagy a Szentendre-Pilisszentlászló úthoz képest mennyire meredek?

Bye,NAR

Előzmény: gabriel8 (132539)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132546
Hát másodszorra biztos egy marék kaviccsal jöttem volna vissza az árokból....
Előzmény: laczka (132529)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132545
Hogy ez még nem jutott eszembe! :)

Nyilván van ilyen megoldás is, de sokszor a mellpánt csak később jut eszembe. Na, olyankor nehéz.
Előzmény: kivi (132537)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132544
Tököm tele van az Erzsébet hídi buszsávban 15 km/órával szenvedő biciklisekkel. A híd a közepéig emelkedik, itt szoktak araszolgatni a delikvensek. Elég széles a járda, miért nem tud ott menni? Alig pár száz embert tart fel.
alu-sas Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132543

...még én a bringás sem úgy gyaloglok...

 

???

Ugyan én is raktam már falat de azért még nem lettem kőműves. :))

Előzmény: dhpage (132514)
dhpage Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132542
3. képen jól látom, hogy 2ezer valamennyi a hágó magassága??
uahhhh!
Előzmény: gabriel8 (132540)
laczka Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132541
aaaaaaazt_a_mindenit :o
Előzmény: gabriel8 (132540)
gabriel8 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132540

 

 

 

 

azt hittem átmásolni is könnyű képet, de kénytelen voltam újra feltölteni

gabriel8 Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132539

5 napnyi bringázásról található a linken pár fotó (holnap még bővítem), ill a zárásul teljesített 204km hosszú és 4447m szintemelkedésű Granfondo Campagnolóról.

 

Bővebb beszámoló hamarosan!

 

http://www.gyorgyigabor.hu/2006_Dolomitok5nap.php

 

 

 

 

 

ide hó miatt nem jött a Giro, de tábla jelzi a célt (Kronplatz)

 

 

Giau hágó

 

 

 GF Campa

 

 

 

 

 

 

 

többi a linken

Nemo Creative Commons License 2006.06.21 0 0 132538

Ötleteim:<br>

- Eljátszani a részeg biciklistát, aki métereseket kacsázik.<br>

- Rohadt paradicsom a szélvédőre.<br>

- Minikamera, aztán goto rendőrség, közúti veszélyeztetés vétsége.

Előzmény: laczka (132536)
kivi Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132537
Te figyu, olyat próbáltál már, hogy előbb veszed fel a mellpántot, és csak utána a nacit?
Előzmény: Butch Cassidy (132503)
laczka Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132536
"Kulacsból egy kis víz fröcskölése a szembejövőre?"

ja. ez otthon, már lenyugodva nekem is eszembe jutott. remélem nem kell tesztelnem a hatását éles helyzetben;)
Előzmény: Resuah (132534)
laczka Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132535
"(Egyébként néha én is szoktam olyat játszani, hogy jelzésértékkel behúzódom a sáv közepére, de azért ésszel. Ritkán hatásos.)"

Azért hozzá kell tennem, én nagyon ritkán csinálok ilyet (sáv közepére húzódás)- többnyire túlélésre játszom;).

De akkor kicsit elborult az agyam - azt hiszem érthető okokból.
(Azért hagytam magamnak időt és helyet, hogy ne legyen belőle komoly életveszély)

és a "ritkán hatásost" javztanám tökéletesen hatástalanra!

-lac
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132531)
Resuah Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132534
Én is rendszeresen járok a Keresztúrin, valószínűleg szerencsésebb időpontban, mert ilyet még nem tapasztaltam. Holnap azért jobban figyelek.

Tipp: Kulacsból egy kis víz fröcskölése a szembejövőre?
Előzmény: laczka (132529)
Resuah Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132533
Málna koma,

nem lettél szebb... :-)

Ma Resuah módszer szerint vakoltam, de neked ilyen fejjel nem ajánlom a betonozást, szegény beton félne megkötni :-P

Jobbulást, hogy mielőbb betonozhass! :-)
Előzmény: malna77 (132523)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132532
Ez a durva, nem a smirgli :-(
Előzmény: laczka (132529)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132531
Két szép hozzászólás egymás után, éppen ma... Toller meg a sofőrje már tudja, hogy még egy szép nagy állami autóban sincs az ilyenektől védve az ember, nemhogy biciklin. :-(
(Egyébként néha én is szoktam olyat játszani, hogy jelzésértékkel behúzódom a sáv közepére, de azért ésszel. Ritkán hatásos.)
lukamate Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132530
Üdv. Elég érdekes - de nem ritka - eset történt ma velem. A 86-os főúton mentem országutival 45-tel (időfutamot mentem). Kb. 200 méterrel velem szemben kamion előzött kamiont persze úgy, hogy elfoglalták az egész utat. az út legszélén mentem amikor mellémért, fékeztem majd az árokba hajtottam, hogy ne üss9n el a vaddiszó.
laczka Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132529
Hihetelen!!!

Ma a Keresztúri úton jöttem visszafelé az Örsere. A KAV-tól már állt a sor a vasúti átkelő miatt és egyébként is sokkal sűrűbb volt a forgalom kifele (ellenkező irány), mint amerre én mentem.
Míg elértem a gyógyszergyárat egy autó sem ment el mellettem (azonos irányba), de...
Az első bunkó aki szembeelőzött nekem még csak piszkált. Irány a köves padka.
A második már nagyon piszkált.
Így ment ez a 4.ig.
Aztán csekk hátra- ok semmi autó nem jön. Lacika be a sávja közepére, mintegy jelzés értékkel.
Még két autó szembe aki konkrétan b@szott rá hogy én is ott vagyok, ezért szintén dzsindzsa. Ekkor már nagyon morcos voltam.
Mikor láttam a következő eszementet már messziről integettem neki hogy húzzon vissza.. semmi.. szépen elengedtem a kormányt és széttett kézzel, felemelt fejjel a sávom közepén vártam a reakcióját. Mondanom sem kell, hogy ismét az autós bírta tovább, -arra volt esze, hogy nekem integessen, de arra nem hogy visszasoroljon. Én megint dzsindzsa:(((((
A következő a szó szoros értelmében leadudált a saját sávomból...

Az eszem megáll!!!!:((
gagesz Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132528
Jajjj, jobbulást!!!
Előzmény: malna77 (132510)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132527
A fékkar csattogtatása kb. annyira eredményesnek tűnik számomra mint a csengő. Viszont nem foglal plusz helyet. :-)
Előzmény: dhpage (132379)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132526
Télen + 1 réteg vesére. Szintén nem utolsó szempont.
Előzmény: nazabiker (132489)
messengerina Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132525
Szép! :-(
Mielőbbi gyógyulást!
Előzmény: malna77 (132510)
malna77 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132524
...hogy segítsen.
Előzmény: malna77 (132523)
malna77 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132523

Kösz.

Szombaton betonoznom kellene. Úgy érzem az most ugrott, majd szólok Resuahnak.

:)))))))

 

Előzmény: NAVIGATOR (132521)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132522

Kardános binyók +

 

http://www.biomega.dk/biomega.aspx

NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132521
Bázz, gyors gyógyulást és mihamarabbi tekergést!
Előzmény: malna77 (132510)
gyrk Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132520
hali, nem tudja valaki véletlenül, hogy a frissen elkészült, gazdagrét-budaörs felé menő bringaút hol kezdődik? a villányinál? előre is kösz.
NAR_ Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132519
most kifejezetten néztem a budai rakparti bringaúton és igen ritkásan van felfestve, hogy melyik oldal is a bringasáv. sokszor én sem tudom, ha bringával megyek.

Az Erzsébet-híd és az Ybl Miklós tér között hol az egyik, hol a másik oldalon van felfestve a "felújítás" után is, a Margit-híd és a Batthyányi tér között korláttal van elválasztva a kerékpárút, máshol nincs külön sáv. De lényegtelen, csak annyi kellene, hogy a gyalogosnak a tizedik kerékpáros elhaladása után leessen, hogy az út szélén kellene mennie és ne induljon keresztbe körbenézés nélkül.

Bye,NAR

Előzmény: dhpage (132514)
malna77 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132518

Pontosan.

Őt később ki is zárták, mert nem montival indult.

 

Előzmény: cozmo (132516)
pöttty Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132517
Az egész hszből ennyi ragadott meg?! Akkor legyen 20km/h. Az se kellemes. Viszont egy kis figyelmességet azért csak elvárhatunk mi is a gyalogostól , vagy az teljességgel kizárt?
Előzmény: dhpage (132515)
cozmo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132516
Előzmény: malna77 (132510)
dhpage Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132515
30? nézted már a kreszt?
Előzmény: pöttty (132513)
dhpage Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132514
ha az úttesten keresztül jövök és lépek fel a járdára, akkor igen, egyébként nem.
ahogy a 99.9%-a a gyalogosoknak szintúgy nem.
teljesen életszerűtlen elvárni, hogy megy a mutter a szatyrokkal, meg szemből jön egy másik gyalogos, a mutter elfárad és lerakja a cekkert, tehát lendületből kikerülöm.
és ez nem bunkóság, egyszerűen még én a bringás sem úgy gyaloglok, hogy minden percben a bringásokat lessem. azokról nem is beszélve, akik azt sem tudják van-e ott bringaút.
most kifejezetten néztem a budai rakparti bringaúton és igen ritkásan van felfestve, hogy melyik oldal is a bringasáv. sokszor én sem tudom, ha bringával megyek.

akkor hogyan tudhatná egy gyalogos, aki a dunát és a várost nézi, esetleg térképet, vagy fotóz?
Előzmény: NAR_ (132512)
pöttty Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132513
Lehet, hogy a harmadik szemed még nem fejlődőtt ki, de amíg ez megtörténik talán ki lehetne használni azt a képességedet, hogy a fejedet és a szemeidet arra az irányba fordítod, amerre szeretnéd. Ne adja az ég ha sok gyalogos ér egymás mellé, megtehetnék azt, hogy egy tizedmásodpercre elfordítják a fejüket, mielőtt rálépnének a bringaútra. Majd ha jobb kedvem lesz kiszámolom ez a megeröltető mozgás mennyi energiát emészt fel. (abban biztos vagyok ,hogy többet, mintha a 30-al beleszálló 80kg-os tömeg utáni ápolgatás) Persze figyeljen azért a biciklis is!
Előzmény: dhpage (132511)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132512
egyszerűen nem férek el a többi gyalogostól, így kénytelen vagyok rámenni a bringasávra.

De akkor körbenézel előtte, nem? Egyébként az út valamelyik szélén haladva szerintem nem lehet útban egy gyalogos senkinek.

Bye,NAR

Előzmény: dhpage (132511)
dhpage Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132511
:))))

kattogtatásról jut eszembe, valaki említette, hogy a gyalogosoknak is jobban kellene figyelni.
sokszor megyek gyalog is az osztott bringaúton és velem is rengetegszer előfordul, hogy nem veszem észre a bringást, vagy egyszerűen nem férek el a többi gyalogostól, így kénytelen vagyok rámenni a bringasávra.
ráadásul hátrafele még nem fejlődött ki a 3. szemem.
hiába vagyok én is bringás, többször hátráltattam már kollégákat, önhibámon kívül.

tehát nem jó hozzáállás az, hogy a gyalogos figyeljen jobban. igenis a bringásnak kell jobban figyelnie, mert míg a bringás látja hogy van valaki elötte, a gyalogos sok esetben nem.
de ha mond valaki olyan esetet, hogy egy bringást utolért egy gyalogos és ebből lett baleset, akkor meghívom egy sörre :))) (hirig és vendetta nem számít!!) :)))
Előzmény: nomad von Fblodilovich (132509)
malna77 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132510

Balaton maraton

 

Málna köszöni már jól van. Csak most értem meg arra, hogy huzamosabb ideig tudok ülni. Eddíg csak a fekvés nyújtott élvezetet.

Szombat kora délután érkeztünk Bfüredre. Rögvest bevetettük magunkat a lecsóba.

Az 1 órakor kezdődő waterjumpot hamar meguntuk. Inább vissza a szállásra és irány a balcsi. Este vissza a versenyközpontba. Némi értetlenkedés volt a szervezőkkel a 900HUFos belépő miatt, de végül is mindenki épségben megúszta akkor. Az esti buli nagyon jól sikerül, majd este a hazafelé vezető úton történt kis baleset. Melynek eredménye itt látható. Utána a kórházban kaptam ellátást. Bár nem volt túl szívélyes a hölgyike. Gondolom megzavartam esti pihenőjében. Másnap reggel szembesítettem a többieket a végeredményről. Valamint a bal térdem szenvedte a nagyobb sérüléseket, amik jobban aggasztanak. Így csak megfigyelő voltam a verseny alatt. Nickjames szerint találhattam volna jobb kifogást is a maraton kihagyására. Ennyire futotta.

Remélem jövő szombatra rendbe jövök.

Mindenkinek balesetmentes tekerést.

 

képek itt

 

Málna

 

Előzmény: odin88 (132441)
nomad von Fblodilovich Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132509
Múlt héten tekerés közben ráneztem a kilométerórámra, és talán a napsütés, talán a boldog suhanás, talán a felszálló ágban lévő bioritmusom hatására elengedtem a kormányt, és elkezdtem énekelni. Tűzoltó/bányászférfikart próbáltam utánozni, a lehető legdörmögősebb hangon, és közben karmestert is játszottam. Épp nagyban hadonászok, a spontán dalban ott tartottam, hogy

Distance per day, distance per day
Oh such nice stats we do have
Distance per day, distance per day
But we do not have cadence

amikor hülye kattogást hallottam. Bringás létemre nekem is pár másodpercig tartott, míg rájöttem, hogy nem belőlem vagy a bringából jön, hanem egy rámtapadt kolléga szeretne előzni. Hát ilyen barbár bringások is vannak közöttünk :( :)
Előzmény: dhpage (132379)
Elm Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132508
Hat nem tudom, ha a nadragom csuszik le, az nem akkora baj, mintha a gumi csuszna le... :o)))
Előzmény: krilin (132507)
krilin Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132507
az, hogy egy csúszkáló külső még mindig sokkal veszélyesebb, mint egy (le)csúszkáló nadrág :-)
Előzmény: kocsi (132497)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132506

Még mindig Balaton Maraton:

 

"...a női felnőtt eredménylista kissé elgondolkodtatott amikor kiderült,hogy a harmadik helyezet nem egyezik avval a hölgyel aki átvette a 3.-nak járó díjjat..."

NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132505
Ma engem is eltoltak autóval, de nem haragszom senkire, mert mindketten ludasak voltunk benne. Soroksáron jöttem be reggel az álló kocsisor mellett a felezőn, amikor egy kisbusz hirtelen kifordult volna visszafele át a záróvonalon. Valamennyire még tudtam venni vele az ívet, aztán jól végigkarcolta a pedálom az oldalát. Az autós visszanézett, hogy fekszem-e, aztán gyorsan elhúzott onnan. Szerintem később jöhetett csak rá, hogy ő húzta a rövidebbet.
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132504

Nekem is van kantáros és normál. Nagy melegben, mint ami most van, a kantár nélkülit hordom én is.

Engem nagyon vág a gumizása (sz.r Blacky van), ezért vettem kantárosat másodikra.

Előzmény: Butch Cassidy (132503)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132503
Erre már én is rájöttem, de azért ez mégsem az igazi. :))

Különben az enyémnek a kantárja lukacsos anyagból van és melegnek találom. Már a túra elején olyan érzés, mintha rongyá izzadtam volna, idegesítő...

De mondok még: nehéz alátenni a Polar-övet.

Viszont lányoknak jól áll. Egyszer duhaj jókedvünkben játszottunk ilyen szofterotikusat, három emeletet kellett megtenniük egy üveges liftben, egy szál kantáros nadrágba öltözve. A földszinten vagy 20 ember várt a liftre, igazán jót szórakoztak, még akkor is, amikor a csajok nem engedték beszállni őket, hanem fordulásból mentek vissza. :))

Előzmény: NAVIGATOR (132484)
cozmo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132502

Kerékpáros vs. bödös bunkó autós 1-0 :D

 

Ma elégtétel képpen a sok-sok atrocitásért feljelentettem egy autót ami újpesten a bringa járda felhajtóján parkolt. Hát hol máshol parkolna!? Figyelemre méltó hogy a fakabátok 10perc alatt kijöttek! ÉS igen! Jobban érzem magam tőle, a nap is szebben süt :D

gyuri62 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132501
aztán azonnal leszerelné róla a fékeket :)
Előzmény: NAVIGATOR (132500)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132500
Meglátná egy fixis futár, repülősóért kiáltana.
Előzmény: pedro07 (132499)
pedro07 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132499

Hát nem most találták ki:

 

Előzmény: grapepicker_ (132494)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132498
Ez a beszéd. És közben az eleje száraz pályára való aligmintás gumikkal tönkreveri a töprengő amatőröket :-)
Előzmény: kocsi (132497)
kocsi Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132497
"kb ennyi értelme van előnyöket hátrányokat felsorolni erről."

És annak mennyi értelme van, amikor azt tárgyalja mindenki, hogy milyen gumit tegyen fel egy olyan versenyre ahol úgy is végig csak tolni tudja? ;-)
Előzmény: krilin (132495)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132496
azért van értelme a vitának, mert aki most tervezi venni élete első "rendes" biciklis nadrágját, azt jól összezavarjuk :))
Előzmény: krilin (132495)
krilin Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132495
kantár nélküli és a káposztáz tésztát cukorral szoktam...kb ennyi értelme van előnyöket hátrányokat felsorolni erről.
grapepicker_ Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132494
lehet, h csak nekem új: lánc nelküli bringa http://www.gizmag.co.uk/go/5764/
NAR_ Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132493
Ezek a pontok soha nem okoztak gondot nekem, úgyhogy maradok a kantár nélkülinél.

Bye,NAR

Előzmény: nazabiker (132489)
kivi Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132492
Még egy szavazat a kantáros mellett.
Előzmény: nazabiker (132490)
gyuri62 Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132491

Csatlakozom :))

Nincs nagy pocakom, de azért van egy kicsi. Van két egyforma gyártmányú gatyám, az egyik kantáros, a másik kantár nélküli. A kantár nélküli rendszeresen lecsúszkál rólam hosszabb távon, pedig outin nem is áll ki ez ember annyit a nyeregből, mint  a mountin.

 

Előzmény: nazabiker (132489)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132490
Melegség ellen jó a lukacsos anyagból készült kantár.
Előzmény: Butch Cassidy (132479)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132489
1. nem csúszik le
2. nem vág bele a derekadba/hasadba
3. Nem szorít deréktájban
4. nem gyűrődik be deréktájban.
Persze ezek leginkább a hozzám hasonló "áramvonalas" testfelépítésű kerékpárosok számára előnyök:)
Előzmény: Pinyo (132475)
dhpage Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132488
vagy pl. tekerés közben nem szorítja a hasat, ami nem kellemes.

de én nem szeretem, már megszoktam a rövidnadrágot.
Előzmény: NAVIGATOR (132476)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132487
Az csak optikailag előnyös. :-)
Előzmény: Pinyo (132486)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132486

Életemben nem fázott a derekam. A póló meg mindig fedi a vesémet.

 

Viszont valóban, a szivacsos ülőrész néha valóban előre szokott csúszni.

Előzmény: Fishtax (132485)
Fishtax Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132485

Mert a kantárost letűrheted, ha meleged van, és felhúzhatod rendesen, ha fázik a derekad. A nem kantárossal nem tudsz csinálni semmit, ha fázik a hátad.

 

robi

Előzmény: Pinyo (132475)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132484

Pisiléshez feltűrheted a gatya szárát is! :-)

 

Előzmény: Butch Cassidy (132479)
Nemozoli Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132483
... és emiatt nem lóg ki belőle a veséd tájéka, ami kellemesen meg tud fázni, ha csak leizzadtál is, nem is kell, hogy hideg legyen...
Előzmény: Rooger Preed (132482)
Rooger Preed Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132482

Mert nem csúszik le tekerés közben... :)

Előzmény: Pinyo (132475)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132481
Én arra tippeltem, hogy domborodóbb has esetén is rendesen tart.
Előzmény: Butch Cassidy (132479)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132480

Crosskovácsira is sokat kellett várni.

Előzmény: NAVIGATOR (132477)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132479
Én sem. Egy van, de nem szeretem:

- nehéz belőle kijutni, akárcsak egy pisilés erejéig is,
- meleg,
- hülyén néz ki (mondjuk ez csak akkor látszik, ha nem veszek fölé semmit).

A sima gumissal semmi bajom.
Előzmény: Pinyo (132475)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132478
az idézet a www.konaklub.hu oldalról van
Előzmény: NAVIGATOR (132477)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132477

2006-06-20:

6. KKF - MX eredmények

Legfrissebb infó szerint, amint a versenybírák elfogadják az eredményeket, megkapjuk mi is azokat, és felkerülnek ide!

 

Valami gáz lehet a Balaton Maratonnal, ha ez ilyen sokáig "érlelődik".

Előzmény: Pinyo (132437)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132476
Mert nem vág bele a derekadba.
Előzmény: Pinyo (132475)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132475
Sose értettem, miért jó a kantáros?
Előzmény: nazabiker (132474)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132474
Ja, azokat én is megnéztem, de aztán hagytam is őket... eleve kantárost szeretek hordani, a sima szivacsbetét meg seperc alatt kilapul és olyan, mintha nem is lenne. Viszont tényleg olcsó.
Előzmény: (has)Pókember (132471)
(has)Pókember Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132473
Débetűvel kezdődik, és ekatlonban végződik :-)
Előzmény: krupiz (132472)
krupiz Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132472
A Budaörsi tízpróbás az konkrétabban melyik is? :)))
Előzmény: (has)Pókember (132471)
(has)Pókember Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132471
A budaörsi tízpróbás áruházban vettem a múltkor két rövidnacit, semmi extra, szivacsbetétes, asszem valami saját márkás cucc, 2-3eFt-ért per darab (erre sem emlékszem). A célnak teljesen megfelelnek. Márkát ne keress, mert azt külön meg kell fizetned... :-)
Előzmény: krupiz (132469)
nazabiker Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132470
Egyértelműen Decathlon. Azt hiszem, én 5900-ért vettem mostanában nadrágokat és eddig elég jók. Hálós kantár, normális betét, rendes varrás. Csak sajnos fekete, ami nem túl praktikus ilyen időben:)
Előzmény: krupiz (132469)
krupiz Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132469

Sziasztok!

Bringás nadrágot szeretnék venni magamnak és kérném a tanácsotokat, hogy hol keressem, ahol nem is arany áron akarják adni és emelett még jó minőséget is kapok. Milyen márkát keressek? Budapest, Budakeszi, Budaörs területén...

 

Köszi!

 

Üdv.:Zoli

nazabiker Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132468
Jó dolog az a 30-as tányér, ne beszéld le róla. A kérdés szerintem nem az, hogy fel tudsz-e menni egy adott emelkedőn egy adott áttétellel, hanem az, hogy ezután marad-e még erőd esetleg 100-200 kilcsit tekerni, esetleg tekerés közben sikerül tartanod a célzónát, vagy 99%-os pulzussal az emelkedő tetején remegő combokkal rogysz le? Szerintem jó az, ha tudod, hogy minden emelkedőn fel tudsz tekerni ülve, normál fordulaton laktát alatt akármennyit mész. És mindez súlyban mennyi plusz? 200 g? Ha valaki versenyzésen töri a fejét, akkor OK, én is tudom, hogy minden gramm számít, de azon kívül nem.
Előzmény: kivi (132453)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132467
Én 61 kiló vagyok, de még "extrémebb" tányérok vannak elöl (30-40-50), mert nem nagyon szeretem a 70 alatti fordulatszámot, így viszonylag pörgetve kijön a közel 10 km/h-s sebesség a szántói falon is. 42/25-ben 50-es lábfordulatszám kellene ehhez a tempóhoz.

Bye,NAR

Előzmény: kisKöves (132462)
nickjames Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132466

 

Málna hogy van?

 

Málna?

 

Fáj a térde. Remélem semmi komoly....

Előzmény: odin88 (132441)
Elm Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132465
Egy ilyesmi bringa log mar nagyon reg ota a Fehervari uti Velvartban. Nezzetek meg ott mennyi, hatha akciozzak mar, tenyleg regota van ott...
Előzmény: nd (132448)
Elm Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132464
Nem, az outi topikban, pont volt jopar kep is a napokban rola.
Előzmény: gark (132463)
gark Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132463
Haliho,

Ezen a topicon olvastam valakirol, aki orszaguti kormanyt rakatott a trekkingjere?
Nezegettem a regi hozzaszolasokat, de nem talalom.
kisKöves Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132462

Egy gondolat az elől 3 tányér témához

Én tavaly vettem életem első outiját, TREK1200, ami eredetileg kettes hajtómű van, de a boltban direkt 3-ast kértem - 32/42/52. Soha, semmilyen hátrányt nem okozott, a 105. fvkar simán, könnyedén rakta, viszont az elején jónéhányszor használtam (pl. az említett szántói falon), aztán kb 2000 km után már csak a 42-et használtam; így idén lecseréltem 39/52-re.

Soxor előkerül ez a "minekelőrehárom??!!" téma, aminek az az oka, hogy egy 65kg, évek óta sportoló, tapasztalt kerós nem tudja megérteni milyen az amikor egy 95kg, tapasztalatlan, körbe hajtani nem tudó, ember zihál fölfelé, fájó térdel.

Úgyhogy ne törödj senkivel, ha van rá pénzed, végy nyugodtan 3-as hajtóművet, a kezdeti nehézségeken jobban átsegít.

Előzmény: nd (132454)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132461
Valami olyasmik. :-)
Előzmény: kivi (132456)
csiga papa Creative Commons License 2006.06.20 0 0 132460
A nemjóját, hányszor áttekertem már Csécsén, és nem is tudtam erről!
Előzmény: Nemo (132443)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132459
Bingo, és grapepickernek is! Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt két jó megfejtés is érkezett. :-)
Előzmény: Nemo (132443)
maci124 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132458
Egy hetvegi program ajanlat:

itt
pROF Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132457
Annyiért vegyél nekem is egyet :)
Előzmény: nd (132448)
kivi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132456
Én a linket nem néztem meg... Mik vannak ott? Hegesztőszeművegek? :-)
Előzmény: Törölt nick (132455)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132455
Ugyan nem tudom, hogy árban hol van a védőszemcsikhez képest, de lehet, hogy akkor már inkább kimodottan bringás szemcsi jobb lenne. Ha jól látom ezek nem kimondottan azok...
(Bár ez csak az én, saját különbejáratú véleményem :-) )
Előzmény: kivi (132450)
nd Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132454
köszönöm a választ.
Itt azért kicsit nagyobbak a hegyek, mint a Kékes, erős sem vagyok, szóval miért ne? :)

üdv,
nd
Előzmény: kivi (132449)
kivi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132453
A Kékesre eddig csak montival mentem, de a Szántói-nyeregben eddig nekem mindig elég volt a 39 (korábban 42)-25. Ha nekem elég, akkor mindnekinek az. :-)
Előzmény: NAR_ (132451)
Coccotti Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132452
Valóban jó ár,  ha új.
Előzmény: nd (132448)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132451
A szántói falon jól jöhet, meg Mátraházától Kékestető felé is.

Bye,NAR

Előzmény: kivi (132449)
kivi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132450
Az Uvex az egyik legnagyobb szemüveggyártó, akármilyen sportról is van szó. De számtalan modelljük van, ezért így nem lehet kijelenteni hogy neked melyik lenne jó. Mindenképp fel kell próbálni, mert hiába nagyon fasza egy szeműveg, ha neked nem kényelmes.
Előzmény: Canon A700 (132447)
kivi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132449
Ha új, akkor igen. Bár biztos kell neked a tripla hajtómű?
Előzmény: nd (132448)
nd Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132448
szia Topik,
outis szakértőktől kérdezném, ér-e 160E forintot ez a bringa.

köszönöm,
üdv,
nd
Canon A700 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132447
Sziasztok!Kerékpározáshoz milyen szemüveget ajánlotok?Nekem Uvex védelmit mondtak,nem a legszebb,de csak 2-3 ezer forint.Köszi!
grapepicker_ Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132446

nem ez az eleje?

 

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132440)
sharpboy Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132445

Sziasztok,

Egy technikai kérdés:

Az egyik SPD pedálomon a kapocs alsó részén az ív elkopott, szinte "kiegyenesedett", így az a pedál nem tart semmit, függőleges erőre is old. Lehet vele kezdeni valamit vagy csere? 1 éves sincs még ;(

 

Thx, Shh

Szab_pazsit Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132444
http://www.hasznaltauto.hu/dokumentumok/adasveteli.doc
Ez szerintem jónak tűnik. Persze kicsit át kell szerkeszteni autóról bringára, de ez gondolom nem akkora gond.
Előzmény: Deville (132442)
Nemo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132443
Kicsi kunyhó, szerető szív, messzi égbolt, tiszta kék ---
nem, ez valami más.
Tippem: Móricz Zsigmond szülőháza Csécsén.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132440)
Deville Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132442
Megköszönném, ha lenne valakinek egy elküldhető egyszerű általános vagy éppen pont bicikli adásvételi szerződés mintája... deville kukac freemail pont hu
odin88 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132441

A Balaton maraton első fele nagyon jó volt, eltekintve attol, hogy a mezőny nem tudott széthúzodni a vonat miatt, a domboknál nemcsak rossz irányba fordultam, de egy enyhe napszúrást is kaptam, Dörgicsétől viszont ismét tetszet a verseny bár nem éreztem magam igazán jól, még a célban sem.

Jövőre rövidtávon indulok, ott kevesebb a mezei tekerés, mezőt láthatok itthon is és még csak fizetnem sem kell érte.

 

Málna hogy van?

Előzmény: nickjames (132425)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132440
Kösz a segítséget! Mit tesz isten, az áprilisi képeimen kívül, ami miatt nem formáztam le a kártyát idáig, előkerült több mint 400 római kép márciusból, amiket már rendesen lementettem, meg öt darab tavaly augusztusi, az utolsó nagy biciklitúrámról, amit most akarok folytatni. Szóval teljesen ontopic volt a probléma. :-) Ezek öten augusztus óta nem íródtak felül a kártyán. Íme közülük a legutolsó. Rejtvény! Ki ismeri fel? (Nem a szokásos szögből, hanem hátulról készült.)

Előzmény: NAVIGATOR (132434)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132439
Köszi! Nem, nem emlékszem erre a dalra, pedig jól nézne ki egy (birodalmi) lépegető exka kerékpár! Amúgy van dalgyűjteményem, a kedvencem a Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel, s a holnap még olyan szörnyen messze van... Az egészség hiányzik leginkább, egyelőre el vagyok tiltva a sérült bokám miatt, de óvatos próbát már teszek a héten. Igyekszem meggyőzni magam, hogy a kerékpár nem akkora terhlés neki, mnt a futás. :-)
Előzmény: Nemo (132435)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132438
Kellene egy passzus, hogy a pályát önhibájukon kívül elhagyóknak visszafizetik a nevezés összegét legalább. :-(
Előzmény: Pinyo (132437)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132437

Több, mint bosszantó.

Idézet a Balaton Maraton szabályzatából:

"A teljes távot nem teljesítő, a kijelölt útvonaltól eltérő [...] versenyzők a versenyből kizárásra kerülnek. "

Ejnye. Legközelebb csak implantált GPS-el tessék versenyezni.

Előzmény: NAVIGATOR (132423)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132436
Keressetek neki egy biciklihelyreállító programot is. ;-P
Előzmény: Nemo (132435)
Nemo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132435
Mit hallok, SK újra támad! Emlékszel a dalra: "Tízezer lépés kéne csak." Jó egészséget, működő vízcsapokat és szép időt kívánok!
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132428)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132434
Egészségedre! Egyébként tök jó a HDD recovery programjuk is.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132428)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132433
Szeretem megtapasztalni a dolgokat :-)
Előzmény: kocsi (132431)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132432
Pedig még Lusta Dick is megpróbált szívás előtt fújni! :-))))
Előzmény: kocsi (132431)
kocsi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132431
És képes voltál csaknem egy órán át szopni, ahelyett, hogy felpumpáltad volna? :-)
Előzmény: Pinyo (132430)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132430

Ilyen sem volt még, június közepén kerültem meg először a Velencei tavat.

A gyerkőc montijával mentem egy tó-kör időfutamot, és akkor mentem ilyen rosszat utoljára (57:22), amikor 6 éve elkezdtem bringázni. Tény, hogy a Maxxis Ignitor 1,95-nek iszonyatos gördülési ellenállása van aszfalton és csak 2 bar volt bennük. De akkor is. Saját érdekemben valami korrektebb gumit kellene feltennem rá.

vadorz0 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132429

"Ez tavaly kb. egy hetet jelentett. Talán most gyorsabb lesz a profik értékelése miatt."

 

Hmm. Vajon miért van az, hogy a vasfüggönyön túl tegnap rendezett 24h verseny  eredményeit on-line, 5 másodperces frissítéssel lehetett nézni? Ők hogy csinálják?

 

 

 

Előzmény: NAVIGATOR (132427)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132428
TE VAGY AZ ISTEN!!!!!!

Már jönnek az elveszett képeim. Kicsit lassú, mert a korábban rendesen lementett és letörölt képeket is visszaállítja. :-) Most már lesz üres kártyám a biciklitúrához, már csak a biciklit kell rendbehozatni. :-)
Előzmény: NAVIGATOR (132424)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132427
Egyelőre sehol. :-( A www.konaklub.hu -n azt írják hamarosan. Ez tavaly kb. egy hetet jelentett. Talán most gyorsabb lesz a profik értékelése miatt.
Előzmény: nickjames (132426)
nickjames Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132426
NEm tudja valaki, hol találom meg a Balaton Maraton eredményeit?
nickjames Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132425

[Balaton Maraton] 

 

Középtávon indultam, és Gagesszel ellentétben sikerült eltévednem. Nem voltam vele egyedül, mivel a két srác, akivel indultam, tőlem függetlenül (igaz máshol) de szintén eltévedt.

 

Először azt hittem, én vagyok a kretén, de kisvártatva a rossz úton utolért egy hosszútávos versenyző. Rövid diskurzus után elindultunk megkeresni a pályát, melyet sikerült megtalálni.

 

Kenyény verseny volt! Egyrészt iszonyatos volt a hőség, másrészt aludni se aludtunk túl sokat.... A cél után első utam a Balatonba vezetett. Ez visszabillentett az élők körébe.

 

A buli viszont jóra sikeredett!!!

 

nickjames

Előzmény: gagesz (132421)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132424
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132422)
NAVIGATOR Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132423

2. Balaton Maraton:

 

Jelentem, nem kellett csalódni a szervezésben. Pályakijelölés kritikán aluli. Frissítőpontokon víz és izolötyi volt csak. Állítólag a később érkezőknek már volt nápolyi. Sokan eltévedtek. A rövidtáv helyett jómagam is a középtávon találtam magam - páromat felhívva gyorsan átjelentettem magamat menet közben. Volt sár a ragadós fajtából, de nem sok. A célterületnél az utolsó fordulót fellocsolták, így az élmezőnyből sokan itt pár m-re a céltól takartak meg. :-(

Ja, és chip sem volt az igéretekkel ellentétben. A rajt 15 percet csúszott. Így duplára sikeredett, mert Arácsnál meg kellett állni az érkező vonat miatt.

 

Saját bajom: Rövidtávra terveztem, és a frissítőpontokon sem találva kaját, jól eléheztem az 55km után. Innentől szenvedés lett minden méter. A nagy hőség miatt az itatók is kissé távoliaknak tűntek, ezért igénybe vettem az útszéli nyomós kutakat is. Kb. itt az 55. után ment el mellettem a hosszútáv eleje is. Nem semmi tempót nyomtak.

 

 

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132422
Nem, nem kaptam. Igazából egy lelki sérült CF kártyáról van szó. A fotoapparát visszanézőkéje megmutatja a képeket, tehát rajta vannak, de számítógépen (kártyaolvasóval, USB kábellel, Intézővel, Total Commanderrel, meg a gyártó saját programjával is) mindig 0 file, 0 byte látszik.
Előzmény: rgranc (132420)
gagesz Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132421

[Balaton Maraton] 

 

Rövid táv nagyon lassan teljesítve, sikerült nem eltévednem.

Már péntek este leutaztunk Balatonfüredre, így kiélveztük az este kezdődő és másnap hajnalig tartó bulit. Az idő remek volt. Délutánra csapattársak is megérkeztek. Málna és nickjames topiktársak is megérkeztek.

Kósza hírek a pályáról: van néhány tócsa. :-)

Este újabb buli, ezúttal retrós hangulatban, csak a számok vége hiányzott..

Vasárnap reggel csúszó rajt, amúgy is jól lemaradtam. Inkább a teljesítés volt a célom. Sikerült nem utolsónak bejönni, többiek már aggódtak értem. :-))

A pályán sok helyen volt sár, valamint egyszer egy kb. 40 cm-es gázlón kellett átkelnünk..

Gyurit vártam még nagyon, aki középtávról érkezett nem sokkal utánam. Kis regenerálódás után alapos zuhany, majd pakolás és indulás haza. Jól elfáradtunk, este nem kellett altatni egyikünket sem. :-)))

rgranc Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132420
SK, erre a kérdésre végül kaptál (magánban) választ? Itt a topikban nem láttam...

Letörölt állományokra gondoltál egyébként az "elveszettnek tűnő" alatt, ugye?
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (132386)
Mad002 Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132419

 

Ugyan, én is örültem, hogy végre földlakóba botlottam...

Gratula a csúcsfutáshoz.

 

Mad002

Előzmény: B784 (132364)
Elm Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132418
Ja, tenyleg. Most hogy mondod - igazsag szerint az ilyenhez kozel se megyek. Ott nincs szabaly egzaktul szvsz, a kerekparos nem mehet szazzal, a gyalogos nem ugralhat csukott szemmel ide-oda a ket szele kozott, a tobbit jozan esz es az elobbiek kevereke kene szabalyozza. |Egyszoval nem tudom...
Igaz, en a kettevalasztotton se nagyon megyek. Peldaul a Kobanyai piaci reszenel soha.
Előzmény: kivi (132410)
Nemo Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132417
Úgy vélem, azok pattogtatnak fékkart, akiknek nincs csengőjük! Ha meg fékkarjuk se volna, bizonyára eszükbe jutna, hogy kurjongatni kell.
Előzmény: dhpage (132379)
kocsi Creative Commons License 2006.06.19 0 0 132416
"Jelentem, Kocsinak igaza volt, a Börzsönyben valóban van sár, de ez semmi a szúnyogok mennyiségéhez képest."

Örülök, hogy nem okoztam csalódást ;-)))
Előzmény: Butch Cassidy (132414)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132415
Nézz levelet.
Előzmény: kingA (132393)
Butch Cassidy Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132414
Jelentem, Kocsinak igaza volt, a Börzsönyben valóban van sár, de ez semmi a szúnyogok mennyiségéhez képest. Főleg Drégelyvár felé, amelynek meghódítása így ~500 év után ismét komoly véráldozatokat követelt. :)) Ellenben Csóványosra már nem repültek fel a kis dögök, szóval azért van hova menekülni. :)

Hazafelé a kismarosi kompot mintegy fél perccel sikerült lekésnem, nagyob hajrával és egy jól sikerült ugratással (mint a filmeken :)), még talán elértem volna, így viszont várhattam egy órát, majd egyedül kelhettem át és végtelennek tűnő 5 percet kellett beszélgetnem a mata részeg kalauzzal, aki valami haragosának a kinyírására készült éppen és ezt a tervét velem akarta részleteiben egyeztetni. Szerencsére annál a résznél, hogy kiköti egy oszlophoz és autóval egyenként letépi a végtagjait, megérkeztünk...

Budakalásznál megnéztem az új, ártéri bringautat. Hát az valami briliáns, tiszta Vietnam. Kétoldalt esőerdő illetve mocsár. Szerintem egy egész kicsi árvíz is elég az elöntéséhez, most is csak fél m hiányozhatott. De amúgy nagyon hangulatos. Valami géppel letolták róla az iszapot, úgyhogy még járható is. Ajánlom. :)

Szab_pazsit Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132413
És rengeteg helyen, ahol látszolag ki van jelölve, ott sem egyértelmű. Mintha csak egyfatja táblájuk lenne, így hiába rakják ki, mindenképp más lesz a jelölés a két irányból nézve.
Előzmény: kivi (132410)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132412
Teljesen igazad van! Az a baj, hogy az idei a 7. szezon a "maraton-korszak" beköszönte óta, és még mindig nincs kialakult rend...
Előzmény: vadorz0 (132411)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132411

"Komolyabb dolgokban sem érvényesülnek a kötelezettségek..."

 

Pedig szerintem nagyon könnyű lenne a rendezőket erre kötelezni. Például egy szép kaucióval, amit nem kapnak vissza ha a rendezvény utáni napon akárcsak egy szalagot is talál az erdészet a pályán.

 

 

Előzmény: kivi (132408)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132410
Nincs mindenhol kijelölve a két oldal. Ott mi a policy?
Előzmény: Elm (132409)
Elm Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132409
Egyreszt szerintem nem kenyszeriti a kerekparost sem a szelere ("...a forgalmi- es utviszonyoktol fuggoen..." !!), de ez egy jo kis flame tema, masreszt szvsz az analogia talan jo, de pont azert, mert ha feltesszuk, hogy a gyalogosnak nem kell "tudnia" a kreszt, akkor a biciklisnek pont ugyanannyira nem kell. Egyiknek sincs jogositvanya. Valojaban meg mindkettonek ismernie kellene.

Es a gyalogos ne menjen a gy-kp ut szelen tolem. A SAJAT RESZEN ott megy ahol akar...
Előzmény: kivi (132405)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132408
Meglepődsz? Komolyabb dolgokban sem érvényesülnek a kötelezettségek...
Előzmény: vadorz0 (132406)
Elm Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132407
En nem lattam. Amit lattam, az csak a mostani tt feher es nehol narancssarga szalagja volt. Szerintem, legalabbis. Eleg jellegzetes csomoval es rovid darabok voltak felrakva. Vagy tevedek.
Előzmény: kivi (132404)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132406

Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha láttam volna.

 

Miért nem lehet a rendezőket kötelezni a szemetük eltakarítására?

Előzmény: kivi (132404)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132405
Ebben van valami. Valahogy hasonló analógiát érzek a bringaúton ténfergő gyalogok és az úttesten középen (vagy egymás mellett) tekerő bringások esetében. Sőt, ha jól tudom, a gyalogot nem is kényszeríti a kresz a gy-krpút szélére.
Előzmény: messengerina (132392)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132404
Van még kint szalag a Buda Marcsi hagyatékaként?
Előzmény: Elm (132398)
krilin Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132403
én 3000-ért neveztem, ajánlom a 8 helyett, sokkal olcsóbb...
Előzmény: erchegyia (132401)
Elm Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132402
No igen, pont ez az, habar... azert a palyakijelolessel montival sose volt gondom, bar ha jobban belegondolok, akkor inkabb mert mentem a tomeg utan, es nem is kellett egyaltalan gondolkozni - most viszont ketszer tevedtem el (pont a BM utvonalan, az Ujlaki hegy helyett a HHH-ra ertem fel, nem kanyarodtam le a sargaval a kaptatorol, utana meg a Libanoni cedrus utan jelzetlen uton, de mindkettoben benne volt a figyelmetlensegem is valszeg), ami nem zavart, egy jot edzeni mentem, 27 helyett 30 lett na bumm, ez tt-n siman benne van. Az viszont, hogy ket ponton sem volt ellenor, az picit zavart, mert nem tudtam, hogy en rontottam (megint) el valamit, vagy jo helyen vagyok. Igaz, futottam, nem szamithattak ram viszonylag koran, de ugy indultam, hogy a pontok hivatalos nyitasa utan fel oraval ertem oda, szoval illett volna. De mind1, jo volt. Montimaraton ez olyan, mintha nem lenne ott egyaltalan frissitopont, ahova igertek. Vagy affele. Na jo, az nagyobb gaz, ha valaki szamol vele, ugy konnyu megborulni. Itt max. varok egy kicsit, aztan hagyok a pecsetet...

(Amugy: az egyik ponton tovabb mentem, es jottek felfele szembe, es menet kozben pecseteltek nekem, a masik viccesebb volt, nem volt ott senki, de a fuben ott volt a cucca a pontornek, ugyhogy kivettem belole a parnat meg a pecsetet, oszt pecseteltem magamnak onkiszolgalo modon. Aztan vele is osszefutottam kesobb, egy kilometerre szalagozgatott meg, ez az uccso ellenorzo pont volt, aszitte meg soka jonnek...)

Ja, bocs az OFFert.
Előzmény: erchegyia (132401)
erchegyia Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132401
hát ja. De nem is 8 000.-HUF a nevezés....
Előzmény: Elm (132400)
Elm Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132400
Uhum. Jo volt. Bar kozel sem tokeletes, de egy gyalogos tt-tol nem is varom el azt, amit mondjuk a Bukk Maratontol... :o)
Előzmény: erchegyia (132399)
erchegyia Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132399
Falasokk? :)
Előzmény: Elm (132398)
Elm Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132398
Futottam ma egy teljesitmenyturan, es, mint menet kozben eszrevettem, az ut egy resze a Buda Maraton palyajan ment. Valahol a Csucs-hegy kornyeken mehettunk ra, vagy legalabbis azelott nem tunt fel, aztan az Ujlaki hegy fele ment az ut, bar a BMet a HHH elott valahol errefele adtam fel. No mind1, a lenyeg, hogy az a resz, amelyiken most mentem, es a BMen szivas volt a kobon hatoncipelessel, az most szarazon baromi jonak tunt, technikas osvenyek, kenyelmes felfelek, zuzos lefelek. Ez a palya szarazon baromi jo lehet. Ha jo ido lesz jovore, akkor valszeg adok neki meg egy eselyt...
rgranc Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132397
O F F

Az jutott eszembe, hogy távolról kapcsolódik a mai sztorim ehhez.
(Előrebocsátom, hogy az vesse rám az első követ, aki a legrosszabbul céloz.)

A Nyugati felől a Váci úton jőve kanyarodtam volna be a Lehel piac utáni utcába jobbra, de piros volt a lámpa. Pont mikor zöldre váltott, akkor indult volna neki vagy négy méterrel előttünk két rettentő nagy arcú HMCS keresztbe a Váci útnak toronyiránt, "mit nekem a zebra, mit nekem az aluljáró, ott megyek át az úton, ahol akarok!" hozzáállással. Na én kicsit megmorgattam a motort, és megcsikorgattam a kereket az induláskor, amire a srácok éppcsak hogy be nem tojtak... :))) Amelyik egy töredék másodperccel hamarabb tért észhez, fordulatból hozzámvágta (sajnos le volt húzva az ablak) ami a kezében volt, meg szerintem azóta is a felmenőim emlegeti, valószínűleg nem túl barátságos kontextusban. Sajnos csak egy perc múlva esett nekem le, hogy a kezében szerencsétlen módon épp a cigije volt, ami így lyukat is égetett a pólómba... :(((
Viszont a célom azt hiszem elértem, egy darabig nem fog így átvágni az úton... :)))
Előzmény: kivi (132367)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132396
De azt el lehet várni, hogy a közös gyalog- és kerékpárúton ne csatárláncban közlekedjen hatodmagával.
Előzmény: messengerina (132388)
pROF Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132395
Bringabandiéknál közkézen forog egy DVD formátumú felvétel az MTB magazinból, ha jól olvastam.
Előzmény: phu (132383)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132394

"Mert addig a gyalog legtöbb esetben sz*rik a táblára, az útmegosztásra, stb."

 

Ha majd elütik párszor, vagy fél centire tőle húznak el "ezerrel" akkor megtanulja. ... már amelyik túléli! ;-)))

 

 

Előzmény: messengerina (132392)
kingA Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132393

Kivi!

 

Mit tanácsolsz anyukám bringával való ellátására?

 

Estleg van valakinek teszkóbájk minőségnél jobb, használt bringája, ami a lenti paramétereknek megfelel?

 

előre is kösz. Á.

messengerina Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132392
Szerintem meg akkor is a bringásnak kellene vigyázni a gyalogra, amíg ugye az a fránya kultúra nem eszi be magát a közlekedők agyába. Mert addig a gyalog legtöbb esetben sz*rik a táblára, az útmegosztásra, stb. Sajnos. Ugyanúgy kellene az autósnak vigyázni a bringásra és a gyalogra. Erre asszem még várhatunk, mndazonáltal mindenki szíve joga a másikra odafigyelni.
Előzmény: vadorz0 (132391)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132391

"Nagy gyalogosforgalom esetén vagy tisztában van az ember a lassabb haladási lehetőséggel, vagy menjen autók között."

 

Hasonlóan lehetne azt mondani a kerékpárúton ténfergő gyalogoknak, hogy vagy menjenek a járdán, vagy ha nagyon el akarják magukat üttetni, akkor sétálgassanak az autópályán, lehetőleg keresztbe.

Előzmény: messengerina (132388)
cseya Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132390

Ez a pattogtatás érdekes dolog, általában meghallják, de mióta van, azóta többségében a csengőt használom.

Viszont: Én nem emlékszem, hogy a pattogtatást bárkitől is ellestem volna, ezt csak úgy magától agyalja ki a kerékpáros? Mindegyik?

Előzmény: dhpage (132379)
messengerina Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132389
Fékkar pattogtatás: egyszer egy oútis pali jött mögöttem (nem hallottam). Vmi halkan kattogó zajra lettem figyelmes, majd füttyögésre. Ekkor végre hátranéztem, elengedtem. Olyan halkan szólt a fékkarja, hogy alig lehetett hallani. MIért nem szólt, hogy jön? Mindegy, nem vagyunk egyformák. Kinek a pap kinek a Pap-rét. :)
Előzmény: dhpage (132379)
messengerina Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132388
Érdekes, én szoktam szólni, hogy elnézést, meg jönnék, és meg is köszönöm. Persze, hogy már csak a kliens fülébe tudom suttogni, de működik és udvarias. Osztott járdán szvsz(!) nem lehet elvárni, hogy a gyalog mindenre figyeljen. Ehhez is - a részemről már nagyon sokszor emlegetett - gyerekkorban kialakított közlekedési kultúra tudat kellene. Ettől függetlenül nagyon utálom a magát atyaúristennek képzelő, mindenkin átgázoló bringásokat. Nagy gyalogosforgalom esetén vagy tisztában van az ember a lassabb haladási lehetőséggel, vagy menjen autók között. Nekem eddig mind2 bevált.
Előzmény: NAR_ (132377)
messengerina Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132387
Lehet, sajnos nem jelent semmit.
Előzmény: vadorz0 (132375)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132386
Kicsit rég voltam megint, valahogy mostanába kevés időm van jönni. Pont egy csengetős témáról maradtam le, szerencsétekre. :)))) De Elm sztoriját megtaláltam, LOL! :)

A kérdés: úgy emlékszem, ebben a topicban volt (inkább té, mint delta té ideje) egy-két trükkös progi, amivel elveszettnek tűnő állományokat lehet elővarázsolni, tud valaki segíteni? A dolog teljesen ON, mert a nyári kerékpártúrám tervezéséhez kell. :-)
krilin Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132385
Jani megvenném az agyadat! Készítsd elő légyszíves. Kösz.
Előzmény: janimaci (132384)
janimaci Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132384
Igen, szerepeltél. Még vidámabban, mint amikor a 'fal' aljában találkoztunk. :)

janimaci
Előzmény: phu (132383)
phu Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132383

Rég jártam erre, most ömlesztve következik sok minden.

 

Crosskovácsi

Ez már rég volt, felejtsük el. Különben igen szép és jó pálya, nagyon jó szervezés. Jó lenne, ha egyszer szárazon végig lehetne menni. Én a hosszú, bokáig agyagos lejtőn majd az azt követő emelkedőn mondtam le a versenyzésről és a 2. körről. 1 perc tolás, 5 perc pucolás, kb 1 órán keresztül. Legkésőbb délig akartam visszaérni az első körről, ebből 1 óra lett, fél egytől már nem is engedtek ki senkit a 2. körre.

Céges buli volt utána a Hajógyári szigeten, ahová alapos mosás nélkül gurultam át, eléggé furcsán néztek rám. :)

 

24 órás

Mint említettem, X2S csapatot verbuválunk, de még messze van.

 

Városi közlekedés

Egyik legfontosabb alapszabály: csak az az autó nem üthet el, amelyik nem jön arra. A lámpa színei, táblák, stb. csak tájékoztató jellegűek. Mindig körül kell nézni kereszteződés, átkelés előtt, különben előbb-utóbb elütnek! (Csak zárólekben merem leírni, egy jól ismert helyen, körülnézés után piroson átmenni veszélytelenebb lehet, mint zöldön átmenni csak úgy.)

 

Ha egy kereszteződésről tudjuk, hogy veszélyes, akkor ott nem érdemes autósokat nevelni, mindegyiket úgysem lehet. Inkább tenni kell érte, hogy kevésbé veszélyes legyen. Talán a Kerékpáros klub segíthet ebben.

Én is ütöttem már el autót vészfékezés helyett, de az körülnézés nélkül vágott a biciklisávra, hogy ott előzze végig a kocsisort. Meg is ijedt eléggé, rám nézve meg nem volt túl veszélyes. Nem érdemes rendszeresen autókkal, kamionokkal emberkedni, hosszú távon kicsi a túlélés esélye.

 

A Sport1 MTB magazinja megvan neten, vagy valami más formában? Szerepeltem benne?

hitman Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132382
nekem eddig mindig meghallották és többnyire félre is mentek.
Előzmény: dhpage (132379)
Szab_pazsit Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132381
Ezt a trendet látva a gyártók még nem fejlesztenek ebbe az irányba? :)
Előzmény: kivi (132380)
kivi Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132380
Ismerek olyan kerékpárost (azt hiszem innen a topicból is :-) ) akinek fékkarválasztáskor szempont volt a kar pattogtathatósága is. :-)))
Előzmény: dhpage (132379)
dhpage Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132379
többnyire meghallják. a gond abból van, hogy túl gyorsan haladva, már késő mire meghallják.
20 alatt korrekten lehet haladni, még a dunapartin is.

azokat viszont továbbra sem értem, akik fékkart pattogtatnak. mi értelme van? rendszeresen figyelem a Retek utcában és 80% az embereknek nem tudja mi az és már csak akkor figyel fel, mikor a bringás a lábán teker...

péntken egy outis csaj mögött tekertem és ő is pattogtatott.
a gyalogok addig nem reagáltak rá, amíg én nem nyomkodtam meg a jó hangos hagyományos csengőmet. arra viszont szinte egyből ugranak.

a járdán tekerésnél nekem még mindig ~100%-os a beszólásmentességem, ha csöngetés után megköszönöm, hogy félreállnak.
ha mondana is valamit, mielött befejezné, már meg is hökken, hogy megköszöntem és csak néz :)
Előzmény: NAR_ (132377)
dhpage Creative Commons License 2006.06.18 0 0 132378
"Le fogom fotózni az új bringautat a Budaörsi úton. Nagyon vicces a szélessége és a kanyarvételei. :-)"

azt már én is akartam, elég hülye tervezés :))))
Előzmény: messengerina (132373)
NAR_ Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132377
Lehet messziről csöngetni vagy egyéb módon finoman jelezni

Esélytelen, a forgalomban nem hallják meg.

Bye,NAR

Előzmény: messengerina (132373)
Alejandros Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132376
Kössz szépen!
Előzmény: rgranc (132343)
vadorz0 Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132375

"a gyalogos NEM tudja, hogy bringás jön mögötte, erre nincs felkészülve "

 

Azért vannak a közlekedési táblák, hogy fel legyen rá készülve.

Előzmény: messengerina (132373)
messengerina Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132374
sakot=sakkot
Előzmény: messengerina (132372)
messengerina Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132373
Kontrollált ütközés: én is járok arra, tudom, hogy autóból NEM belátható a Szilágyinak azon a szakaszán jobbra kanyarodásnál a bringaút. Én mindig inkább megállok, nagyon lassan indulok, nehogy akkor száguldjon vki bringával és ütközzünk.
Aki bringával akar autóst "nevelni" ne adj' isten "büntetni" az az én szememben nem nevezető kultúráltnak, abban az esetben, ha az autós valóban vétlen és nem szándékosan kívánja ő a bringást "nevelni".
Nekem úgyanúgy csípik a szemem a megosztott gyalogos/kerékpárúton mindenkin átgázoló, sípoló, vállal a gyalogot leverő, kormányráhúzós bringások. Ezek szerint neki az nem jut eszébe, hogy a gyalogos NEM tudja, hogy bringás jön mögötte, erre nincs felkészülve és bármerre mozoghat. Lehet messziről csöngetni vagy egyéb módon finoman jelezni, de felesleges agresszívan fejet lekiabálni. Miután az útszakasz megosztott, így mindenkinek joga van ott közlekedni és _ha_ jól tudom a gyalognak van előnye. Akinek nem teszik, mehet az autók közt.
Az ilyen és hasonló bringások miatt rossz a megítélése a többi - normális keretek közt - közlekedőnek. :(

Más. Le fogom fotózni az új bringautat a Budaörsi úton. Nagyon vicces a szélessége és a kanyarvételei. :-)
Előzmény: kivi (132367)
messengerina Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132372
De csak akkor vigyen sakot, ha a tét legalább 100 fekvőtámasz. :) Megnézném Atom Antit, amint a vesztes parti után nekiáll legyűrni a 100 fekit. :)))

Elm, írhatod a történetet tovább itt blogszerűen, kíváncisan várom a fejleményeket. :-)
Előzmény: Pinyo (132365)
Elm Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132371
Ja, asszem az en velemenyemet nem kell megirnom... illetve, nem mosakodaskent, de tenyleg, szerintem nem szep dolog, es akkor most finoman fogalmaztam. Irom ezt innen, bekesen a monitor elott uldogelve, 60 alatti pulzussal. De en sajnos nem vagyok eleg nyugodt termeszet, meg ugy se, hogy nincs mire (mondjuk 95+ kilo, vagy feketo ov a halalos het csillag saska kungfubol) verjem magam, egyszeruen ideges termeszet vagyok es kesz. Es miutan 5 percet nem kell menjek hogy az elso "atrocitas" erjen (de tenyleg, 4-5 keresztezodes, es mar vagy nem ad valaki elsobbseget, vagy ledudal es kicentiz, en se ertem), onnantol a pulzusom - es foleg a vernyomasom - tekeres nelkul is kikonyokol az anaerob extenziv zonabol is felfele, es onnantol nem tudok hideg fejjel es jozanul gondolkozni mindig, foleg, ha latom, hogy jon a hulyeje a keresztezodes fele, es b*szik korbe nezni (a rosszabb esetrol, amikor jol megnez, es ignoral, arrol ne is beszeljunk). Szoval, ha biciklizek, akkor nem tudom gyakran megallni. Es meg meg is ideologizalom: ha nem ijesztem be jo alaposan, neha akar azzal is, hogy nekimegyek, akkor ESZRE SEM VESZ, marpedig ahhoz, hogy megtanulja, eszre kell vennie, ezert pusztan PEDAGOGIAI CELBOL van erre szukseg. Há nem? Nem? Dehogynem. :o) Talan legkozelebb mar tudni fogja. Vagy csak jobban figyel. Pedig valojaban sejtem, hogy lofaxot figyel, max. a kovetkezo 5 percben, osztan el is felejti, tulajdonkeppen halottnak a szenteltviz...

Neha - sot, kerekparral kozlekedes utan nem is olyan nagyon neha - en is szembekopnem magam amugy... :o/

Viszont epp ezert masnal en nem tudom elitelni egyertelmuen. Ha a jogos elsobbségét kenyszeriti ki, es nem tudja megallni, akkor jar ami jar.

De fejlesztem a szemelyisegemet. Megyek is, es jogazom egyet... :o))
Előzmény: kivi (132367)
kivi Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132370
Én sem nemtom...
Előzmény: Rooger Preed (132369)
Rooger Preed Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132369

Az a baj, hogy egy ilyen konrollált ütközésnek is nagy vonzata lehet (mind lelki mind anyagi és még rosszul is sülhet el), amit senkinek se szeretnék.

Másrészt meg valahogy figyelmeztetni kéne az embereket. Mert azzal, hogy satuzol, ordibálsz, mutogatsz csak azt jelenti néhány autósnak (KRESZ ismeretének hiányában), hogy a hülye gyalogos mit pattog, úgyis nekem van elsőbbségem. Vagy egyszerűen észre se veszi...

 

Szóval: nemtom :)

 

Amúgy thx a multkori segítséget. Az a levágott szenzor életet mentett... :) (Amúgy működőképes is)

Előzmény: kivi (132367)
Elm Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132368
Erre en is kivancsi leszek, marmint a kozelemeny-kutatasra...
Előzmény: kivi (132367)
kivi Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132367
Elm írásai jutottak ma eszembe, amikor 2 alkalommal is belecsattanhattam volna egy-egy autóba a Szilágyin. De hát rutinos helyi versenyzőként már tudom melyik bokor mögül nem lát meg az autós, és számítottam rá hogy befordul.

Mit gondoltok, mennyire elítélhető az a kerékpáros, aki egy ilyen helyzetben kiprovokálja a koccanást, amit simán el tudna kerülni? Magyarán: úgy fékez, hogy "kontrolláltan" ütközzön az autóval, ahelyett hogy akár vészfékkel is megállna, vagy kikerülné azt.
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132366
Gondolod, hogy az elég férfias lenne? :-D
Előzmény: Pinyo (132365)
Pinyo Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132365

Elm, :-)

Mostanában igen szórakoztató ide járni. Remélem, még sokszor találkozol "Mr.Perfect"-tel :-)

De legközelebb vigyél egy sakk-készletet is. A szellemi sportok még nem kerültek terítékre, de ki tudja...

Előzmény: Elm (132337)
B784 Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132364
Szia Topik!
Rég nem jártam erre. Most jó okom van a bejelentkezésre. Köszönöm Med002 kollégának, hogy Gödölő felé pilinckázva kizökkentett kissé a lassú agóniámból,és társasága némiképp felvillanyozott, így túléltem az akkori állapotomban túlélhetetlennek tűnő rettenetes Gödöllői-dombság első hegyét:-)
Mondjuk Gödöllőn már megadtam magam, nem volt kedvem még két mászáshoz. Egyetlen mentségem, hogy volt már a lábamban 150 kilométer bringázás 900 méter szinttel, és a Kékes csúcsfutás a maga 11.6 kilométerével, és 671 méter szintjével. Már nem nagyon kívántam volna az újabb emelkedőket...
B
bátyó Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132363

Tegnap feltekertem Pestre. Persze kifogtam az első 32 C-os kánikulai napot.

 

Mivel utoljára 3 éve voltam fenn, így eléggé össze-vissza tekeregtem, míg sikerült a Lurdy háznál leparkolnom (Érd után a 6-os, a felbontott Budafoki út, Lágymányosi híd).

Elnézést azoktól az autósoktól, akiket néha feltartottam.

 

De nem ez a lényeg.

Éjjel, a munka végeztével elmentem tekeregni a városba.

Meglepően jól lehetett mászkálni, az autósok általában normálisan előztek a körúton. Kimentem a Margit-szigetre is, hátha találkozok valakivel. Hát nem (igaz, hogy már éjjel 1 is elmúlt).

 

Utoljára 21 éve mászkáltam a városban éjjel, biciklivel meg még soha.

Nagyon tetszett.

Viszont megdöbbentem, hogy mennyi erőteljes részegségi fokon álló fiatal kódorgott mindenhol...

(has)Pókember Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132362
Ahogy vesszük.. Elnézést, hogy devalválom a kincsedet :-(
Előzmény: extekergo (132359)
kocsi Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132361
Indul U1 kategóriában? :-)
Előzmény: AnnMary (132360)
AnnMary Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132360
Köszönjük szépen az újabb gratulációkat is. Ha szép idő lesz (márpedig az szokott lenni), akkor a DM-re visszük a picit.
extekergo Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132359
Tényleg, kapható? Lehet, hogy nem. Akkor az asszonypajtás még használatba nem vett új postáscampingje valódi kincs!
Na jó ennyit itt a postásbringákról! Kitárgyaltuk. :))
Előzmény: kingA (132358)
kingA Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132358
egyáltalán kapható még camping bringa? Úgy értem, civil. Hagyjuk ezt a postás motívumot...
Előzmény: extekergo (132355)
dhpage Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132357
"A fél Erzsébet híd is le volt zárva egy nagyon csúnya karambol miatt. Biztos a hőség..."

annyira csúnya nem volt, de max. pár perccel elöttem történhetett, mert még épp csak kiszálltak és nézelődtek az autótulajok.
egyik autó felrohant a járdára (ahol ha gyorsabb vagyok én mentem volna) és lebontotta a kocsi alját a padkával.
a másiknak meg a hátsó kerekét ütötte ki.
utána még 2x mentem arra és jó sokat papiroztak a rendőrök. úgy 1.5 órát biztosan eltökörésztek...

de mivel magyarisztán, csak az autókat vitték el, az üvegek és alkatrész darabok maradtak a járdán...

ja és ha már : az Erzsébet híd buda vége (budáról nézve a jobb oldali felhajtónál a a gyalogátkelőnél a járdán egy jó marék üveg szétszórva.
de lehet hogy azóta eltünt. akkor még egy teljes üveg alja ott volt, élével felfele...
ja és pont itt teker fel mindenki az aluljáróból. én is utolsó pillanatban vettem észre és átrecsegtem a szilánkokon...meg is nézem mi van azóta a gumival.
Előzmény: Gerison04 (132332)
cseya Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132356
Tipikus Atom Anti.
Előzmény: Elm (132337)
extekergo Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132355
... de zöld, női (camping) és posta felirat van rajta. :)) Te a hajtipajtikra gondoltál...
Előzmény: kingA (132354)
kingA Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132354

Azt nem mondta, hogy zöld is legyen... :-) Tényleg, a színéről nem mondott semmit!

 

(egyébként a postások sztem nem női vázassal nyomják)

Előzmény: extekergo (132353)
extekergo Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132353
"Elvárt extrák: sárvédő, kitámasztó, csomagtartó, kosár (lehetőleg a csomagtartón), női váz."

Postásbicikli? :)))
Előzmény: kingA (132352)
kingA Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132352

Anyukám kitalálta, hogy kellene neki egy bicikli... :-)

 

Amire használná: közértbe járás.

Közért távolsága: 2,1 km. Végig aszfalt.

Szint: 80m. 

Várható max. sebesség: 15 km/h.

A versenyző: 158 cm magas, normál testalkatú, átlagos erőnlétű, technikailag van mit csiszolni a tudásán...

 

Elvárt extrák: sárvédő, kitámasztó, csomagtartó, kosár (lehetőleg a csomagtartón), női váz.

 

A 42 ezret sokallja a Magellán Hydra-ért, tehát árban alá kéne menni. A másik bajom a Hydra-val, h állítólag csak 18-as méretben van. Ez tuti hogy túl nagy!

 

(Egyre csak a teszkóbájkokat nézegeti, nem tudom... Szerintetek a fent körülírt felhasználási területre megfelel?)

 

 

 

 

Elm Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132351
Mindenesetre legkozelebb nem siman elozom, hanem melle megyek, es koszonok neki, ha meg osszefutunk. Hatha megis a szivebe lopom magam valahogy. Vegulis nem artana egy ilyen barat, foleg, hogy a lagymanyosi mindket vegen van mokas resz, ahol megvedhet a kocsibol kurblit lobalva kiugro duvadak ellen... :o))
Előzmény: messengerina (132350)
messengerina Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132350
Én sem gondoltam komolyan, igazából nem szabad felvenni mások hülyeségeit. :)
Előzmény: Elm (132349)
Elm Creative Commons License 2006.06.17 0 0 132349
Ááá, kicsit szineztem azert, bar ez gondolom lathato volt, most teljesen baratsagos volt, a multkori esetnel lehetett valami ami felidegesitette, es valljuk be, ha tiz percnel mar regebben indult el, akkor a budapesti kozlekedest nezve erre minden valoszinuseg szerint mar jo oka lehetett... :o)
Azert valami hangyanyi kis komplexusa lehet talan, bar a "kisebbsegi" komplexus kifejezest ranezesre semmikeppen nem lehetne rahuzni, elvegre az astoni derbi osszes zsokeja osszegyurva se adna ki ot... :o)

A felszerelesebel es a kerekparbol itelve nem egy hobbi biciklis, inkabb csak kozlekedik, nem hinnem, hogy ez kozos trecseles temaja lehetne. Plane ha minden kis csoffadtka frusztralja, mert elteker mellette...
Előzmény: messengerina (132347)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!