Nem ér, hogy az örökkön-ös példámat, illetve a folyvást-ot mint önálló szót ellopod tőlem, én is mindig ezt szoktam rá reagálni ugyanis. Ettől függetlenül a szabályzat így szól. (És ezek szerint már legalább ketten nem értünk vele egyet.)
Szerintem nem véletlenül pont irodalmi művekből kellett idézned, hogy a véleményedet igazold. Az írók, költők gyakran alkalmazzák az archaizmusokat, ha a stílus így kívánja.
A példák közül ténylegesen csak a nőttön-nő figura etymologica (mivel ebben definíciószerűen lennie kell non-finit igének). Ennek ellenére a pont jogos. Mégis protestálnék a szabályozás átgondolatlansága ellen, mert hát:
1. Mióta "nem él önállóan" az örökkön..?
József Attila Örökkön háborog a tenger...
Örökkön háborog a tenger örökkön zúgnak a lombok örökkön fájdalmas az ember örökkön kicsik a dolgok.
(Ugyanígy melyik tag nem él önállóan a folyton-folyvást szókapcsolatban? "Olyan erőkből áll, / Mely folyvást rosszra tör, és folyvást jót csinál" [Goethe - Mephisto]. Stb.)
2. A nőttön-nő láthatólag kilóg a többi közül, az előbbiek mellérendelő szókapcsolatok, szvsz. az ikerszavak közt kellene tárgyalni őket.
A nőttön-nő viszont alárendelő, nyilvánvalóan más mértékkel kell mérni. Egyébként is azon gondolkodom, hogy milyen más szóosztályok lehetnek, amelyek igebővítményként kötőjellel kapcsolódnak az alapigéhez... És ha nem, ez miért igen?
Ellent kell, hogy mondjak neked (feltéve, hogy jól értem, amit írsz). A helyesírási szabályzat ugyanis ezt mondja a figura etymologicákról:
98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait: szemtől szembe, háztól házig, napról napra, jobbnál jobb, szebbnél szebb, tudván tudta, kérve kéri, várva várt stb.; továbbá a névutós szóismétlések tagjait: fej fej mellett, nap nap után stb.; hasonlóképpen: ember ember hátán stb. Kötőjellel írjuk viszont az olyan módosított alakú szóismétléseket, melyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan: örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő stb.
1. Ez egyébként sem összetett szó -- függetlenül attól, hogy a tudván[/ig produktív szóalak-e --, hanem ún. figura etymologica, egy stiláris fokozó eszköz, ahol az ige névszóként megismétlődik. A névszó nemcsak határozói igenév lehet, de főnév is, pl. "harcát megharcolta".
2. Továbbá ilyen helyen kötőjel akkor dukálna, ha ikerszóról beszélnénk. De az ikerszavak mellérendelő összetételek, azaz a tagjaik egyenrangúak. Ez azt is jelenti, hogy azonos szófajúaknak kell lenniük. Esetünkben viszont alárendelő kapcsolatról van szó, hiszen a határozói igenév az ige határozója, azaz "alárendelt" bővítménye. És ez akkor is igaz, ha a határozó improduktív. Ergo nem ikerszóról van szó.
> Kérdés: irodalmi hagyománytudat vagy irodalmihagyomány-tudat
Igen életszerűtlennek találom, hogy e két kifejezésnek bármiféle gyakorlati jelentésbeli különbséget tulajdonítsunk, így szvsz. mindkettő. Azonban az esztétikai, érthetőségi stb. szempontok inkább a különírt változat mellett szólnak.
Szerintem él, de a szerintem-nél erősebb érv, hogy a tudván a tud igéből a ritka, de produktív -ván/-vén képzővel létrehozott határozói igenév. Néhány mai példa: Az állásukat féltő bányászok azonban a szalmaszálba is hajlandóak megkapaszkodni tudván, hogy a bánya bezárása után gyakorlatilag nincs remény arra, hogy a már így is 20 százalékos munkanélküliséggel sújtott szénmedencében állást találjanak maguknak. Csernomirgyin, maga mögött tudván az oligarchia támogatását, nem volt sem ügyetlen, sem eredménytelen. Nem tudván mit kezdeni az idejével, úgy döntött: megtanul kínaiul. A nagy cégek dollármilliókat fektetnek a sportbusinessbe, tudván, hogy a mérkőzések, világversenyek közvetítése, a népszerű atléták jóvoltából a földkerekség minden pontjára eljut hirdetésük
A rétesnyújtó abrosz valóban különírva helyes. A szabály (egész pontosan nem szabály, pusztán tendencia) azt mondja ugyanis ki, hogy az -ó/-ő képzős melléknévi igenévi jelzőt a következő két feltétel együttes teljesülése esetén írjuk egybe a jelzett szóval: 1. Sem a jelző, sem a jelzett szó nem összetett. 2. A jelző valamiféle állandóságot fejez ki, azt, hogy a jelzett szónak a jelzőben jelölt funkciója, rendeltetése van.
NB. 1. A szabály sehol nem szól arról, hogy a jelzőben foglalt cselekvés ágense a jelzett szó-e vagy nem. Tehát a sétálóutcát a látszat ellenére nem azért írjuk egybe, mert nem az utca sétál, hanem azért, mert érvényes parafrázis a sétálásra való utca. A szerkesztőbizottság szót különben egybe se írhatnánk, pedig úgy kell (de a lapszerkesztő bizottság és a folyóirat-szerkesztő bizottság már különírandó). NB. 2. A szabályban fontos körülmény, hogy a jelző melléknévi igenév (pontosabban szerintem ezek már melléknevek), nem főnév. Ez a sportneveknél látszik erősen: a labdarúgó-bajnokság azért írandó egybe, mert ebben az előtagot főnévnek elemezzük: a labdarúgók bajnoksága, nem labdarúgási bajnokság. Viszont versmondó verseny, mert azt viszont versmondási bajnokságnak kell a helyesírás szerint parafrazeálni, hiszen a versmondó versenyen foglalkozásukra nézve nem versmondók versenyeznek. NB. 3. Említettem, hogy nem szabály, hanem tendencia. Ez arra utal, hogy nagyon sok a kivétel, minden irányban. A legtipikusabb kivételcsoport (persze, ez alól is van kivétel) az, ahol az utótag két szótagú összetétel: forgószínpad, öntőműhely, evásárlóközpont, vendéglátóipar stb.
Kérdés: irodalmi hagyománytudat vagy irodalmihagyomány-tudat
Persze kontextus: szal, amit szeretnék: hogyan gondolkozunk a az irodalmi hagyományról. Ez alapján nekem a második tűnik jónak, mert az első inkább azt fejezi ki, hogy (mondjuk a nemzeti) hagyománytudat egyik összetevője pl. az irodalmi.
Nagyon hülyén néz ki a második, de én ezt okoskodom ki a szabályokból, már ha jól ismerem őket :)
Ha van észrevételek (egyetértő/cáfoló), kérlek, írjatok.
A minőségjelzős összetételek létrejöttében a jelentésváltozás és a hagyomány játszik szerepet. Ha a tagoknak az együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag összege, akkor egybeírjuk. Az -ú/-ű képzős szerkezetnél rendszerint megtartjuk a különírást, már csak azért is, mert egyetlen képzőnek nincs összetétel-teremtő ereje, ezért írják külön a nagy sebességűt. A kivételes írásmódúaknál a hagyomány alapján kell a szót egybeírni: jó kedv, de jókedvű. Jó lenne tudni, hogy ez a szó konkrétan a hagyomány vagy a jelentésváltozás miatt egybeírandó. Az én fejletlen nyelvérzékem nem kifejezetten segít hozzá a probléma megoldásához. Személy szerint a hagyományra szavazok. Megtalálod az idevonatkozó szabályokat az Osiris Helyesírás 107—111. oldalán, vagy A magyar helyesírás szabályai 107—108. paragrafusa alatt.
Talán segít: POS-anyag (hú de randa) elvileg azok a reklámanyagok (poszterek, brossúrák, tollak, stb stb) amit a kiállítóhelyiség jellegű boltokban láthatsz. (Talán legjobb példa, ha a mobilszolgáltatók eladási pontjaira gondolsz). De ilyen POS-anyagokkal lehet kitapétázva mondjuk egy orvosi váró is. Én a lektor helyében "szóróanyag"-ra javíttattam volna a POS materials fordítását.
Ha igen, akkor nekem úgy tűnik, hogy nem az anyag-nak van helye, hanem a gyártás-nak. Emiatt nekem az a gyanúm, hogy ez POS-anyaggyártás. Szerintem a POS-anyag-nak nemigen van értelme (eladáshelyi anyag?). Engem ez a *távadat-feldolgozás-ra emlékeztet, ami szintén nincs.
Ha a POS feloldásának szófaja melléknév, vagy szerepel benne maga az anyag, akkor POS anyag gyártás, különben POS-anyag-gyártás. Rohanok, magyarázni nincs időm, de elhiheted nyugodtan.
Egy szaklapnál dolgozom, és összegerjedtem a korrektorral a következő mondaton: 'Ez a tendencia a POS-anyag gyártás fellendülését eredményezte." Már tudniillik a POS-anyag gyártás, mint olyan. Ő így javította ki, én pedig inkább a POS-anyaggyártás vagy a POS-anyag–gyártás mellett kardoskodom. A POS itt egy angol kifejezésből létrehozott mozaikszó, gyakorlatilag eladáshelyit jelent.
Nem. Az ikerszavak egyáltalán nem mellérendelések. A mellérendelés ugyanis összetétel-alkotás. Az összetétel-alkotás viszont szóalkotásmód. Az ikerszóalkotás azonban átmenetet képvisel a szóalkotás és a szóteremtés között. (Szóalkotás: meglevő nyelvi jelből új szó létrehozása; szóteremtés: új szó létrehozása a semmiből vagy nem nyelvi létezőből.) Az álikerszó viszont olyan mellérendelés, amely úgy néz ki, mint ha ikerszó lenne.
Tehát akkor az ikerszavak is valódi mellérendelések? Így már értem. :) Köszönöm! Már teljesen kétségbe estem, enélkül is sokszor annyira halványkák a határok...
És a számnevek helyesírásának rendszerét (szerintem nagyon helyesen) az alapvető rendszeralkotó elv, a mellérendelés határozza meg.
Hát ez vitatható. Itt sajátos elv érvényesül, amely követi a számok számjegyekkel való írásának szokását, a szóközt kötőjellel helyettesítve.
A helyesírási szabályzat a mellérendelő összetételek között nem említi a számjegyek írását, és sehol nincs részletezve az, hogy hol kötőjel, hol egybeírás. Lehet, hogy a helyesírás rendszerszűségét látszatra fokozza, ha erre az esetre a mellérendelés szabályait értelmezzük, de ez egyrészt nem kizárólagos, másrészt, ahol a mellérendelés értelmezhető, ott is különleges eljárást igényel, úgyhogy a feltétleezett rendezőelvből kilóg.
Néhány érdekesség ezen a téren:
A szabályzat szerint a kötőjelezést aszerint kell végrehajtani, ahogy a szám számjegyekkel írva tagolódna.
Például:
háromezer-tizenhat , azaz 3 016 - négy szó, egy kötőjel
negyvenhétezer-ötszázhatvanhárom - 47 563, öt szó, egy kötőjel
hétmillió-egy - 7 000 001 - három szó, egy kötőjel.
A számírás mindeképpen kettős. Egyrészében és kapcsolatos mellérendelés fedezhető fel (1001 = millió és egy), más részében alárendleés, illete lexikalizálódott szószerkezet (7 000 000 = hétmillió azaz hétszer egymillió).
Nézetem szerint a rendszer jó, de a magyarázat nem.