Sziasztok!
Régóta kerestem már olyan topicot, ahol az aranyérrel bajlódók beszélgetnek és megosztják egymással az aranyér kezelésvel kapcsolatos tapasztalataikat.
Sajnos eddig nem találtam, ezért indítom útjára ezt a topicot.
Szeretném, ha elmondanátok javaslataitokat, kipróbált módszereiteket, amivel kezeltétek az aranyeres tüneteket.
Külön kérném azokat, akik már átestek aranyér műtéten, hogy mondják el az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat!
Nagyon bízom benne, hogy tudunk egymásnak segíteni!
Radek
Igen, azt nem írtam sorry, hogy az enyém elektrokauteres eljárással történt, ami végülis majdnem hasonlóan a szikével, ez is vág, de egyből el is zárja a hajszálereket, így csak minimális vérzés áll majd fenn. Viszont a gyógyulási idejéről nincsen infóm. Tekintve, hogy nekem is végülis vágott nyílt sebeim vannak, öltések nélkül, így hasonlóra saccolnám illetve természetesen függ attól is kinek mennyire mély, hány cm, körkörös vagy csak 1-2 borsó méretű a nyúlvány. Ez sok összetevős, én külföldi fórumokat olvasok mert itthon nem találtam tapasztalatokat erről és ott a 80%-a hasonlóan lassú és székeléskor fájdalmas gyógyulásról számol be.
Ígértem egy kis beszámolót a caruncula avagy a bőrnyúlványok eltávolításáról, remélem hasznos lesz aki ilyen beavatkozásra készül.
Az én problémám kb két darab husisabb másfélcentis bőrnyúlvány volt, a régi trombotizált aranyereim hozadéka. (Végbélből induló kifordulás, tehát nem zárt jól)
Ma egy hete történt az operáció, rövidaltatásban. Reggel éhgyomorra mentem és a megfigyelőben tartással együtt készen voltam 4 óra alatt mindennel. Maga az eljárás 20 perc volt körülbelül. Sajnos már kezdek rutinos lenni a műtétekben, mondhatnám minden a szokásosan történt, kivéve, hogy soha nem találják a karomban a vénámat, így a kézfejembe kaptam a kanült, majd az altatóanyagot, amire figyelmeztettek is, hogy ha onnan történik az altatás az csíp és kellemetlen. Rohadtul fájt, azt hittem leszakad a kezem, de mire felfogtam már szunyókáltam is. Ébredéskor nehézlégzésem volt (van egy kis asthmám) illetve természetesen égett odalent minden, szóval jó másfél órát csöpögtették a fájdalomcsillit. Mikor visszatoltak a helyemre már minden ok volt. Be-be aludtam, de mivel 20 percenként pisilnem kellett így kisérettel, de állandóan a wc-n voltam. Délutánig megfigyeltek aztán kisérővel haza is mehettem. Aznap még sétáltam picit, igaz kába voltam, de nagy fájdalmak nem voltak, az éjszakát is végigaludtam. Aztán eljött a másnap és az első bélmozgás. Habár fel voltam rá készülve, de iszonyatos volt. Rögtön a kádba ugrottam és mint anno, a HAL-RAR műtét után, itt is csak a melegvizes zuhany segített. Azután kb 2-3 óra csípő, égő érzés, betadine és lidokain krém és fekvés. Amit tudok biztosan, hogy ahelyett, hogy napok elteltével enyhülne a fájdalom, ez minden nappal egyre rosszabb sajnos. Szeretném felhívni mindenkienk a figyelmét aki erre készül, tényleg akár hetekig-hónapokig tarthat a felépülés és a székelésnél tényleg hatalmas fájdalmaid lesznek. Habár még nem szültem, de hasonlónak tudom elképzelni. Nincsenek varrataim, nyílt sebeim vannak amiket nyílvánvalóan a széklettel való találkozás nem hagy gyógyulni, vagyis csak lassabban. Amit még fontosnak találok elmondani, hogy laktulozt és leveseket, zöldségeket plusz rosttartalmú étrendkiegészítőket ajanlok mert ha itt székrekedésed lesz, azt az ellenségemnek nem kívánom. Nem akarok dramatizálni, a harmadik popsiműtétem után azt hiszem van elég kraft bennem, de ez tényleg brutál. Viszont! Ami jó hír, hogy csak amikor kakilsz és az utána következő pár percben-órában nyalod a holdat :) a nap hátralevő részében, a krémeket gézre vagy vattára nyomva, a sebre rakva teljesen jól elvagyok. Sétálni is szoktam, igaz csak 10 perceket, de ennyi fekvés után az is kimerítő. Tudtam mire vállalkoztam, de amikor egy perc alatt lejött rólam egy liter víz és az ájulás szélén voltam, akkor nyílván megbántam egy pillanatra, de ezeket hamar elfelejtem mikor megnézem a tükörben és végre TÉNYLEG azt látom amit szerettem volna. (Küldök képet privátban ha valakit érint). Még csak egy hét telt el, természetesen ez még hónapokig alakul, de én már most elégedett vagyok. Fontos hangsúlyoznom, akit csak esztétikailag zavar és nem lobban be vagy okoz szivárgást, az kétszer gondolja meg. Bár én most egyedül vészelem át ezeket a napokat, de akinek gyereke van vagy a munkából nem tud hetekre kiesni annak nem ajánlom mert iszonyat türelem és lelki erő kell ehhez. Senkit nem akartam eltántorítani, minden eset más termeszetesen, én csak a magaméról tudok beszámolni. Ha valakinek még kérdése volna, írjon!
a rossz hír a krónikus repedés lehet örök életre tart a jó hír ha erősítjük ösztönözzük egymást élhetünk tünetmentesen is ha nem fáj de ott van a heg .....lelki okok amúgy
A tapasztalat az, hogy ezen a tájékon az érzékeléseink gyakran becsapósak, nem azt érezzük (sokszor az ellenkezőjét), mint ami valójában történik. Egy jó szakembert keressen fel panaszaival, derüljön ki az igazság! Üdv. Dr. Bánfalvi Péter
Kedves, dr. Bánfalvi Péter Úr, olvasva a hozzászólásokat nagyra tartom Önt, rendkívül empatikus. Volt, van tavaly októbertől aranyeres problémám. Gyűrűzés, sajnos kerültem rossz kézbe is. Tanácsát kérném ha lehet. Irodában napi 8 órában min tudnék ülni? Próbáltam a lyukas párnát, de többet ártott, mint használt. Most ha ülök olyan érzésem van, mintha fordulna ki a végbelem. Nagyon köszönöm a válaszát. Dominika
Segítsetek tisztán látni.Ki mit tapasztalt?Rengeteg cikket elolvastam a helyes székelési pózról.Sokan tudjuk hogy gugolva lenne a legjobb v bidén ülve is okés, csak sámlit tenni láb alá.Ami összezavart az az, hogy a bidén előre v hátra hajlunk székelés közben?10 cikkből 8 azt írja előre,2 pedig hogy hátra kell dőlni.Ti mit tapasztaltok?
sziasztok Én kedden voltam egy nagy vénás aranyeret vágtak ki a Medicoverbe voltam 1,5-2 évente visszajött és most nagyon nagy volt azt hittem tumor mert nem fájt csak ott volt egy csomó. , gondoltam megnézetem. Aranyér volt.
az orvos javasolta a kiszedést hát lidocain aztán levágta.
szépen gyogyul ma már alig érzem ma már dolgozom és bicajjal megyek haza
Novemberben számoltam be, hogy bátorságot véve elmentem egy proktológushoz, mivel széklet alkalmával szinte mindég kirepedt a végbél, és vérzett. Megvizsgált, egyúttal a rákszűrést is elvégezte. Megállapította, hogy van három aranyerem, és egy végbél repedésem. Lézerrel azonnal leszedte az egyik aranyeret, ami teljesen fájdalom mentes volt, a végbél repedésre egy speciális kúpot adott. Két hetente visszamentem, és a maradék két aranyeret lézerrel ugyancsak leszedte. A végbél repedésre kapott kúp, pár nap használat után a vérzést megszüntette, szabályozta a széklet keménységet, és megszüntek a vérzések. Most, közel 3 hónap elteltével elmondhatom, hogy a végbél repedésemet a kúp teljesen rendbe tette, és csak néha, /hetente egy alkalommal/ használok kúpot/, amit kitolok 10 naponkénti időpontra, azt is csak azért használom néha, hogy a széklet keménységét azonos szinten tartsa. Mindezt azért írtam le, mert valaki akkoriban kérte, hogy néhány hónap múltán számoljak be az eredményről. Ha esetleg valakinek tudok segíteni, írjon nyugodtan.
Sziasztok! Most estem át illetve még benne is vagyok az aranyérbe, így gondoltam a félelmek elkerülése végett, leírom a tapasztalataim.
Egyszer régebben már volt egy aranyerem, amin a reparon kúp és a reparon kenőcs segített is.
Most viszont mint utólag kiderült 4es stádiumú aranyerem van/volt,(amit én a kezdetekben még nem tudtam) és az előbb említett kúp és kenőcs már NEM segített. Ezekhez hozzá társítottam a Detralex nevezetű gyógyszert is amit 3x2 arányban vettem be naponta kvázi nagy dózisban és ez sem segített, 4 napnyi szenvedés után, bementem a korházba a Proktológiára, ahol szembesített a doki higy trombózis van az aranyeremben. Azonnal neki is látott az ellátásának. Az egész kezelésben a szuri volt a legroaszabb, tényleg nagyon fájt, de el se hiszitek mennyire tud fájni egy trombozisos aranyér, úgyhogy ti sem fogtok foglalkozni vele! Miután megkaptam az erzestelenítő szurit, kitakarítottak a trombózist az aranyérből, majd bekötötték a sebet, amit most cserélgetem mert vérzik, de határozottan jobb mint elötte! Adetrapexet 2x2be kell.szednem most meg kaptam egy másik kúpot, esténként ülőfürdő, vissza kell a héten még mennem 1 sebtisztításra, meg egy kontrollra és ennyi.
Amit MINDENKINEK ajánlok, hogy ha aranyere van és nem segítenek a gyógyszerek mint ahogy nekem sem segítettek, HALADÉKTALANUL KERESSEN FEL EGY DOKIT, mert TÉNYLEG szinte SEMMI FÉLNIVALÓNK NICS! sokkal kellemetlenebb maga az otthoni szenvedés(pl ülés) mint maga a 10-15 perces beavatkozás, ami a szurit leszamitva full fájdalommentes és bármennyire hihetetlen NEM olyan kellemetlen mint azt gondolnánk!
Lehet egy kicsit nyers voltam, de gondoltam segíthet ha valaki dilemmázik, hogy mit is tegyen!
Végkonklúzió: sokkal jobb ha megnézetitek magatokat aranyér esetén mert időt és szenvedésmentes napokat nyertek vele! És tényleg nem érdemes félni! Vagy ha úgy gondoljátok hogy nem mentek be a félelem miatt akkor nics is igazi fájdalmatok! :)
Ha bármilyen kérdés van szívesen válaszolok, sajnos szaki lettem a témában...
Sziasztok! Én 6 hónapja küzdök kronikus vegbelrepedessel, elegge elkeseredett vagyok.. Mikor először mentem orvoshoz (6honapja) nagyon rossz allapotban voltam, nagyon nagy fajdalmakkal. Kúpos kezelest kaptam.Gyogyulasnak indult a dolog, mar a kupot sem hasznaltam de aztan begyulladt. Carancula eltavolitast vegzett rajtam lezerrel a doktorúr. Nem fájt a műtet, gyorsan es eredmenyesen gyogyult a hatalmas fajdalmam is megszünt. Majd egy honap mulva egy nehez szeklettel kizarodott egy verrög, amit lezerrel tavolítottak el, a műtét nagyon fajt a gyogyulas is. Azóta erzem, hogy lett ott "valami" ami minden wczes utan nagyon faj. Voltam megint orvosnal azt mondta a repesedesem ugyanott tart mint 6 honappal ezelott 10 mm hosszu es 5 mm mély. Elvagyok keseredve, es csak most olvastam mennyien negativ velemennyel vannak a lezeres mutettel szemben. Mindig akkor rosszabbodik a helyzet mikor a menzeszem jelentkezik :( valaki tapasztalt hasonlót?
Teljesen egyetértek és átérzem, kb nálam is hasonló a helyzet. Nehezen lehet tisztán tartani, aminek következtében sokszor begyullad az a nem kicsinek mondható nyúlvány. nekem akkor meghalhatnékom van, annyira fájdalmas, de aminek örülök, hogy akkor ez nem is aranyér, aminek hittem. A női oldalt erősítem, 2 teljes gátmetszésen vagyok túl, nekem ezek után lett a gátról lenyúló 1-2 cm-es valami. Persze a gyulladások után ottmaradnak ezek a nyúlványok, ami azért esztétikailag sem nyújt szèp
látványt, engem zavar. És folyamatosan olyan érzésem van, mintha kilógna belőlem valami. pont azt figyeltem meg, hogy amikor próbálnék intimtornázni pont akkor gyullad be, te találtál
esetleg ilyen összefüggést?
szóval én is hajlanék a műtétre, de az előző doki egyértelműen lebeszélt róla. Viszont ami biztos, ha legközelebb begyullad egyből rohanok eltávolíttatni őket. Úgyhogy a te tapasztalatodra is nagyon kiváncsi vagyok, remélem hamar hegesedik majd és nem lesz szövődmény.
Ez nem egy elcserélhető állapot, még ha nem is komolyan írtad. Mint említettem, nekem és gondolom a Hölgynek lentebb sem csupán az esztétikai része a zavaró. Ezek egy, adott esetben akár több mint egy centis bőrnyúlványok amik miatt a higiéniát nagyon nehéz odalent rendben tartani. Nem minden esetben megoldható rögtön a kádba ugrani és megmosakodni. A széklet egy része sajnos ott marad általában, ami egő, viszkető érzést okoz, folyamatosan irritált ez a rész. Esetenként spontán belobban, piros viszkető csomóvá alakul. Ha fájdalomról nem igen, de borzasztó kellemetlenségekkel járó dologról beszélünk. Mivel nem zár rendesen a végbél, így folyamatos szivárgás és kellemetlen szagok lépnek fel. Azt hiszem nem ecsetelném tovább, egyedi döntése az embernek ez a beavatkozás. Én pl nem tudom így elni a mindennapjaimat, még ha a férjem nem is szaglászik odalent, hidd el, ez nőknél lelkileg is nagyon megterhelő.
de miért kit zavar? esztétikailag. Ha csak nem a férje szeretné nagyítóval nézni szagolni nyalogatni akkor nem tudom miért baj egy bőr caruncula. Én elcseérlném a krónikus hegem
Az utolsó két kommenttel nem értek 100%-ig egyet, de mindenkinek a maga döntése. Nekem évek óta begyullad, nehezen tisztítható, önkéntelen feszengést okoz. egy melegkéses eljárás, nem gondolnám, hogy belevágnak az izomba. Kétszer kb másfél centis nyúlvány, tényleg megkeseríti a napjaimat, nem jó kedvemből vágok bele. A vizeletes dolgot meg nem is értem.
Eszede ne jusson esztétikai hibát levágatni! a bőrnyúlvány ha nem okoz fájdalmat se gyulladást hagyd ott életed végéig amihez hozzá nyúlnak csak rosszabb lesz nekem már millió beavatkozásom volt és az orovoks egytől egyig idióták azt hiszem saját magam kell rendbe raknom valami hegtelenítő krémmel ha létezik egyáltalán olyan
én is ígértem beszámolót az orvos utánról. Nagyon érdekes diagnózist kaptam, ugye Karácsonykor voltak iszonyat fájdalmaim, majdnem belehaltam. Január közepén jutottam el dokihoz, addigra már elmúlt az érzés, nyugodt állapotba kerültek a lentiek. Tudni kell, hogy 2018 végén, vagyis nagyjából 2 éve voltam utoljára vizsgálaton, azóta nem volt sok (1-2) problémám, de túléltem. Akkor harmad fokú aranyerességet diagnosztizáltak 3 irányban prolapszussal, előreeséssel és STARR műtétet javasoltak, ami valljuk be nem egy kis műtét, mert az egész bélszakaszt kimetszik. Most semmi ilyet nem mondtak, egy belső csomót kicsit gyulladtabbnak írnak, amire kúpot kaptam, előreesést mérték, de nem volt, illetve enyhe végbélsérvet írtak, de a szülések után ez sajnos előfordul. A visszamaradt bőrnyúlványokhoz (ami engem nagyon zavar) azt javasolták, hogy inkábbne nyúljunk, mert a szövődmény rosszabb is lehet, mint a mostani állapot. És nagy valószínűséggel Karácsonykor ezek a bőrredők gyulladtak be, persze természetesen ha lesz még ilyen probléma azért lemetszik őket. szerintetek van ilyen, hogy 2 év alatt elmúlik ennyire?? (mindkettő hely magánorvos volt, és mindenféle vizsgálat történt (anoscope, rectoscope h jól írom) és a mostani is nagyon figyelmesnek tűnt.