Publikus tanulság: nem elég kétszer mérni, háromszor kell.
Nem publikus tanulság: ha segítetek valakinek, akkor ne hagyjátok hogy csak részfeladatok legyenek a tietek. Megígértem, hogy kivágom a lukakat bele, meg segítek a helyére tenni. Az elmérésben vastagon benne voltam. Viszont tuti nem rendeltem volna meg egy ide uszkve 20km-re levő helyről...
Tudom, hogy ott voltál és még arra is emléxem, hogy beszéltünk is róla. :P
Azt hogy honnan jön nagyon hosszú sztori lenne leírni, több szálon futó dolog egy szuszra nincs időm leírni én viszont nem hagyok félbe történetet így inkább bele sem kezdek. Meg nem is a nagy nyilvánosságnak szánt történet, de szemtől szembe sör mellett szívesen elmondom.
A kiejtés meg egyszerű. Ékezetek nélkül, a és rövid elnyelt o: "Pako"
Az első lesz. Spanyol tudásom meglehetősen hiányos. 😜
Ha ismernél, a másodikat nem is feltételeznéd rólam.
Bár ott voltam a tavaly szeptemberi dzsemborin, és lehet, hogy említetted, de nem maradt meg (eléggé szelektív az agyam 😜), szóval mondd el kérlek, hogy miből jött ez a Paco, és hogy is kell helyesen kiejteni. Thx!
Ha mar merulofuresz. Altalaban 55mm a max merules 165mm lappal. Nekem ettol tobb kene szogvagas miatt. A multkor tobbszor kerdezett triton gyart 185 os lappal es mar majdnem meg is rendeltem miutan megneztem egy videot ahol megalapitottak hogy a erbauer obis szintu markaval megegyezik csak narancssarga. Ket alternativa maradt. Festool ts75 meg seepach pl75...tenyleg nincs a ketto kozott nagyobb merulesu? Seepach meg jo is lenne mert arra a havi egy ket vagasra egye fene de bosszant hogy a vezetoje nem szabvanyos a maktival ami maromhoz vettem.
Néha nagyon jól jön. Üvegszálas lemezben egy szúrófűrész lap kb 2-3 métert bír utána kuka a legélesebb is. A nagyfordulatú vágó kis gyémántkorongjával már vagy 50 métert elvágtam, de eddig nem adta jelét hogy cserélni kellene. Viszont ha karbont vágsz akkor azt vagy hosszabbítóval tedd vagy ragaszd le a hűtőnyílásokat mert a Hyunday szépen szikrázik a szénporos környezetben egyszer a biztosítékot is leverte. :P
Nem probléma, két eset lehetséges, az első, hogy szegény nem tud spanyolul. Ezt el lehet nézni neki. Ha meg a másik, és sértegetni akar akkor az lepereg. :P
Igen, az ár az nagyon jó, most rendelnék tőlük Festool merülőszettet, és még ahhoz képest is adtak 5000 kedvezményt, hogy ők árulják a legolcsóbban. :-)
Csak igen nyögvenyelősen kommunikálnak, de akkor ezek szerint ők ilyenek. Mindegy, megéri azt a plusz 5-6napot az a 15ezer forint. ;-)
Koszi, ranezesre keves a vagas magassaga, pedig hely lenne, miert van lekorlatozva? Meg a motor kicsi nekem gyokerekhez kell altalaban plusz neha asztalos jellegu munka.
-----------
vacumleszoritoval akkor senkinek sincs tapasztalata? Hogy tudtok nelkule elni? :) par video utan en mar alig tudok :)
Pákó, pacman, ti valami éjszakai műszakos darabokat foghattatok ki.... az enyém vígan muzsikál 4 éve, pedig szoktam neki adni rendesen, és nem is keveset használom...
Nagyon nagy a forgalmuk az üzletben és valószínűleg az online oldalon is.
Nekem az utóbbi években több nagyobb összegű rendelést (Bosch és Festool gépek, szerszámok, fogyóanyagok) a legkobb áron teljesítettek, de többször is előfordult, hogy hiányos volt a csomag. Mentségükre szól, hogy azonnal korrigáltak.
Van, amikor aznap, van, amikor egy hét múlva válaszolnak, én is így tapasztaltam...
Az első Dremel 3000-esem kb másfél évvel a vásárlás után halt meg, pont amikor a legjobban kellett volna. Összesen kb 10 órát használtam. Nem baj elszaladtam és vettem egy másikat mert kellett. Dolgoztam vele 3 órát nettó, amikor eltettem minden rendben volt, amikor elővettem még mindig, de vágtam vele kb 3 méter üvegszálas kompozitot és az is megdöglött. Füst nem jött ki belőle, nem is melegedett, Egyszerűen csak kikapcsoltam 3 percre letettem magam mellé, és soha többé nem indult el.
Ez is akkor deglendett meg vala, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Úgy döntöttem, hogy Dremelt soha többé, és egy Hyunday-t vettem az obiban mert az volt a legolcsóbb, és azóta levágtam vele vagy 30 méter szénszálas kompozitot, ugyanannyi üveget, a turbomaróval körbetisztítottam vagy egy méter hegesztési varratot, és még vidáman brümmög.
Ja és a lemaradt, hogy kevésbé szaggatja a szalagot egy "kis kerekes" fűrész, ha a kerekek között nagyobb a távolság.
Egy normál 300-as szalagfűrészre csak kb 250 cm-es szalag kell, de ha a két kerék távolságát megnövelik, akár 5 méteres szalagot is rá lehet tenni. Azonos szalagsebességnél a 2,5 méteres szalag kétszer többször feszül rá a kerekekre mint az 5 méteres esetén és így a dupla annyi hajlítgatástól előbb elfárad az acélszalag és előbb eltörik. Elvileg (és gyakorlatilag is) kétszer gyakrabban.
Igaz kétszer olyan hosszú szalag kell rá, de az sem mindegy, milyen gyakran kell leállni szakadás miatt és forrasztani, forrasztatni, és ugye a szalagszakadás nem mellékesen balesetveszélyes is...