Való igaz, hogy elég értelmetlen volt egy szabálypontot szétszedni két egymástól távolabb esőre, de szerintem a két szabálypont nem igazán mond ellent egymásnak, inkább kiegészíti egymást. (A szaknyelvi szövegekben, összetételi határon való elválasztás lehetősége csupán a problémás szavak egy töredékére vonatkozik. A 231. ráadásul nem azt mondja, hogy szakszövegben másként válasszunk el, hanem azt, hogy az összetételi tagok szerinti elválasztásnak „kivált szaktudományi munkákban” létjogosultsága. Szerintem a 231. második bekezdése és a 237. második bekezdése ugyanazt a halmazt akarja definiálni, csak ellenekző irányból.) A termo/termó szinte önálló szó a magyarban, ha nem is teljesen az, nagyon traszparens összetételi tag (vö. termotasak, az akció pedig teljesen az. A filantróp egyik eleme sem tiszta a csak magyarul tudó számára, így annak „összetételi tagok” szerinti elválasztás, szerintem mindenképp hiba.
Sajnos, nem tudok németül, így bármennyire is sajnálom, nem értem a hivatkoztad szöveget. A hozzászólásodból legalább kiderült számomra, hogy németül helyes a Nietz-sche elválasztás, németül nagyon jól tudó ismerőseim ugyanis arra a kérdésemre, hogy hogy kell e szót németül helyesen elválasztani, nem tudtak felelni. Mindez azonban nem befolyásolja azt, hogy ez az elválasztás (noha esztétikusabb sorkezdetet eredményez) a magyar elválasztási szabályoknak ellentmond. Márpedig idegen neveket magyar szövegben a magyar szabályok szerint kell elválasztani, vö. Shakes-peare. (Sajnálom, hogy a Nietzsche szó kétmorfémás, pedig úgy örültem, hogy a /cs/ hangot a németben is jelölték c + s kombinációjával. Apropó: rejtvény következik. Tudja-e valaki, hogy melyik az a [tudomásom szerint] egyetlen nyelv a magyaron kívül, amely a /zs/ hangot a /z/ hang jelének és az /s/ hang jelének kombinációjával jelöli?)
A Nietz-sche elválasztás megfelel az ajánlott anyanyelvi szabálynak (vö. pl. itt), ugyanis két elemből áll (a Nietz főnév + -(i)sch(e) melléknévképző), így a cs ejtés csak hasonulás.
Az AkH 231. "magyarban nem önálló létű elem"-ekből álló szavakat nem tekint összetételnek, és itt is megengedi mindenki számára az eredeti összetételi határon való elválasztást (annak ellenére, hogy nem összett szó), már aki felismeri (csak ezt kihangsúlyozza a szaktudományi munkákra való hivatozás).
Az AkH 237. valóban nincs teljesen szinkronban a fentiekkel. Viszont itt ad egy definíciót a 231-ban meghatározatlan "önálló lét" fogalomra: ez az, hogy az egyik elem önálló magyar szó legyen.
(N.B. A 237. nem összetett szavakról, hanem "az alakulat összett voltáról" beszél; ugyanakkor a 231. is elemeket, elő- és utótagokat említ, miután kijelenti, hogy nem összettek. Ez inkább terminológiai zavar, mint ellenmondás: az "összetétel" köznyelvi jelentése keveredik a szaknyelvi tartalommal.)
Az ellentmondás ott van, hogy a 237. szigorúbb feltételt ad meg, mint az 231.; így ez utóbbi példái sem férnek az előbbi által adott definícióba: sem a termo, sem a sztát nem önálló magyar szó, ennek ellenére lehetne termo-sztát.
A fentiek fényében a citált lista még ellentmondásosabb. Én úgy érzem, hogy több személy többféleként vélekedett az "önállóság"-ról, esetleg több lektorral súlyosbítva...
Mindenesetre a tranz-akció mindenképp megengedettnek tűnik. De több éves klasszikus tanulmányaimat sem fogom amnéziára ítélni, ha a filantróp-ot kell elválasztani. De azért nálam is vannak kivételek: általában Viseg-rád-ot írok és nem Vise-grád-ot...
Számomra a szabály is, a példák is azt mondják, hogy ha a két potenciális összetételi tag közül legalább az egyik létezik (az adott szóba illő jelentésben) a magyar nyelvben (kvázi-) önálló szóként. Ez a mo-nog-ram : mo-no-grá-fia ~ mo-nog-rá-fia : bib-li-og-rá-fia oppozíciókon kívül mindenre magyarázatot ad (bár ebből is sejtet valamit). Csak azt tudnám, hogy a Nietz-sche elválasztásnak mi az oka!
Egy kissé OFF leszek, merthogy itt már többrôl van szó, mint egyéni nyelvérzékrôl. Viszont nagyon is kapcsolódik a téma a tranzakcióhoz.
Az idegen elemet is tartalmazó szavak elválasztásáról az AkH. 231. és 237. pontja szól. Az elsô, közös bajom velük, hogy nem hivatkoznak egymásra, pedig ez nagyon is elkelne. A 231. lényegében azt mondja ki, hogy a két idegen szóelemet tartalmazó magyar szó ált. NEM számít összetételnek, legfeljebb szakmai műben: tipog-ráfia, ?tipo-gráfia. A 237. arról szól, hogy egy idegen tag és egy magyar szó együttese ált. összetétel, de ha az átlagos nyelvérzék – itt a jelen rovat kulcsszava! – nem érzi annak, az sem baj. Tehát: para-frázis v. paraf-rázis (ráz-is-ki-tôle-engem-a-hideg).
Most az AkH.-ból s az ôt követô Magyar helyesírási szótárból (MHSz.) idézek (oly értelemben, hogy az ajánlott elválasztást írom ide; ennek hiánya is fontos infó):
A magyar edz szó a vitatott eredetűek közé tartozik. Az egyetlen, de kissé bicegős etimológia a más kihalt ügy = 'víz' szóból eredezteti.
Jelentéstanilag erre az ad alapot, hogy eredetileg csak fémet lehetett edzeni, melynek szokásos módszere volt a többszöri felhevítés majd gyos lehűtés vízbe mártással.
Fonetikailag az ü ~ e változás kimutatható a homofón ügy = 'szent' szó egyház származékán.
Maga a dz természetesen kifejlődhetett két egymást folyamat összhatásaként. Egyrészt egy kötőhangző nélkül kapcsolt z képzővel való hasonulás eredményeként (vö. vizez), másrészt az egy időben "szokásos" hangzóközi z(z) > dz hangváltozás eredményeként (vö. mazzag > madzag, fogózik ~ fogódzik).
A szóvégi dz "szokatlansága" feloldható azzal, hogy a hang eredetileg a ragozott alakokban fejlődött ki (pl. "edzi a vasat"), majd analógiával terjedt a nullaragos alakra. Hasonló folyamatok alakíthatták ki a hangfestőként "meghatátozott" pedz szavunkat.
A szabálytalanság iránti igényedet pedig azzal "hárítanám el", hogy a dz egy hang a c zöngés párja, pusztán az a pechje, hogy nem alkottunk neki önálló betűt. (Pedig megtehettük volna: vannak ortográfiák, ahol a cirill "z"-hez betűvel adják vissza. Ugyanakkor a c-t is írtahnánk tsz-ként.) Ezért az eddze szóban nem a z hosszú, hanem maga a dz hang.
A helyesírásunk inkább ott következetlen, hogy a dz ejtése mindig hosszú, de ennek ellenére rövid hangzóként kell írni a hasonulásos alakokat kivéve, pedig ott sem ejtjük hosszabban.
Az AkH(11) éppen hozza is a tranzakció-t, mint kétféleképpen elválaszható szót, így a tranz-akció és a tran-zakció. Minden hasonló latin-görög terminus szükségszerűen "összetett" szó, csak az a kérdés, hogy az egyén számára felismerhető-e az összetételi határ. (A szótagolás szerinti elválasztás mindig alkalmazható.)
...hm, tranzakció: nyilván transzakció, de ez túl idegenesnek tűnhetett valaha (is). Ebben a formájában az észnélléttől eltérő állapotba jutás ugrana be nekem, ami nyilván másra utal... ;-)
edz: eddze/edzze.
Tudom a szabályt, azt hiszem, de tollamra csomót köt akkor is.
Nem lehetne mégis rendhagyó? :-) (mellesleg erről a szóról is megvan a véleményem: míg nem tudtam, mit jelent, azt hittem, szokványosat jelent, és ugye, nem éppen az...)
Viszont kérdezem ám azt is, hogy az "edz" honnan ered... persze lehet, hogy ez nem ide tartozik.
Ezt a témát azzal a céllal indítom, hogy szembesülhessünk a nyelvérzékeink különbségével. Olyan nyelvi megoldásokatlenne jó itt olvasni, melyek furcsának tűnnek. Nem általában, hanem a hozzászóló számára. Megvitathatjuk, hogy a megnyilvánuló (tehát az, akitől a furcsaságot idézik), illetve a furának tartott szabály-e a "bűnös", vagy az a nyelvérzék, amelyik ebbe beleütközik. Jó pálya lenne ez mindazok számára, akik el tudják képzelni, hogy egyes esetekben nem nekik van igazuk.