Magyarázat nincs, és talán hiába is keresnénk. Csak.
Saját gyűjtésemből szeretném teljessé tenni a felvetett típusba (szerintem) tartozó szavak listáját:
falu,hamu,daru / mag / szó, hó, ló, tó / szú, odú
fű, tetű, nyű/ mű / cső, hő, kő / lé
Miért van az, hogy a két hangból álló, ó-ra végződő főneveink érdekesen viselkednek?
Pl. tó - tavat; ló - lovat; szó - szavak, de: pl. szót kér; hó - havat; jó - javak, de: pl. jót.
Aztán máris kilóg a só - sók, de: sava-borsa, miközben a sav önállósult (kémiailag azért persze szoros a kapcsolat). És még egy: a ró (ez ugyan ige), ahol műveltetve: rovat.
Várom a magyarázatokat!
És egy kicsit más: nem tudjátok, hogy pontosan mi is az a pókláberdő? Szerepel egy P. Mobil számban is, de most olvastam Mihail Sadoveanu egyik elbeszélésének fordításában is, és nem találtuk meg semmilyen szótárban vagy lexikonban.
Szerintem a metsz igenel a METSSZE es a MESSE egyarant hasznalatos, sot inkabb talan az elobbi. Geometriakonyvekben mindketto elofordul, de a MESSE kicsit talan regiesebb.
Példának jó, de az én kérdésem arra vonatkozott, hogy a MAI KÖZNYELVBŐL hozzunk példákat, mert régies ikes alakja rengeteg igének volt, de mára kikopott vagy változott a képző: látik, hallik stb.
A régi nyelvhasználatban sok példa volt arra, hogy egy iktelen ige -ikkel, -atik/-etikkel vagy -tatik/-tetikkel visszahatóvá vagy szenvedővé lett.
A mai magyar nyelvben a tiszta -ikes/iktelen pár már elég ritka: most hirtelenjében csak a tör/törik jut eszembe, mint teljesen közhasználatú páros. A hall/hallik és hasonlók inkább más képzőkkel válnak visszaható/szenvedővé.
Érdekes az eszik igénél, hogy töve, az van neki vagy öt (e-, esz-, et-, ev-, en-). Az iszik viszont nem létezik (legalábbis a mai nyelvben) így önállóan, mint az esz. Töve viszont ugyanennyi.
csak egy kis morzsa ismét, ami az "egyék"-ről jut eszembe:
"egyék", hiszen ikes ige -- de van iktelen alakja is, erre nemrég jöttem rá:
úm. "esz a fene", sosem "eszik".
Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen...
DE: Aki felül a lóra, számoljon azzal, hogy leesik.
ÉS: Aki nem dolgozik, nem hibázik. (Meg persze ne is egyék...)
Gondolom, hogy a "tát" első előfordulása volt a TESZ-ben "tássa" alakként megadva.
A Halotti beszédben szerepel a "keassatuc" kiáltsatok vagy kiáltsátok értelemben. (Egyébként a "bocsássa" is kétszer "bulsassa" ill. "bulscassa" alakban) Tehát a -ssa régi alaknak tűnik.
Nagyanyám tájszólásában a kiált helyett kát-ot használt, de -ts felszólító móddal.
"Kátok egyet. Káts egyet!"
Ez a TESZ nem a TETSZ(IK)? A TESZ-nek TÉGY (valamit), TEDD (azt) a felszólító alakjai. Tudomásom szerint (lehet, hogy tévedek, nem néztem utána) a TETSZIK felszólító alakja a TESSÉK. Hasonló a METSZ, ahol a felszólító alak a MESSE.
Új játékot nem találtam ki, csak érdekességet (?) hoztam.
A hosszú magánhangzó + T végű igék felszólító módja - ugye - TS, kivétel csak a 'xxx' és a 'xxxxxx',
ahol 'SS' a helyes alak. E két szó T-je előtt ugyanaz a hosszú magánhangzó van.
Még egy ilyen végű igéről tudok, ami viszont szabályosan képzi a felszólító módját. Az érdekesség az, hogy a TESZ szerinti első említése viszont éppen egy 'SS' végű alak!
Az etimológiai szótár szerint derék szavunk talán a szláv dreku szóból ered. Mi közelebbrôl a szlovákból vettük át. Mint vegyes hangrendű, mély mgh-ra végzôdô szót mély toldalékokkal láttuk el, s ez fennmaradt mind a mai napig.
Hasonló furcsaság a Rétság helységnév (ha jól tudom, Nógrád megyei falu). Benne a -ság képzô az ôsmagyar ság vagy ség névszót (majd a késôbb az ebbôl kialakuló gyűjtônévképzôt) rejti. Maga a Rétság név, úgy látszik, akkor keletkezett, amikor a hangrendi illeszkedés szabályai még nem kristályosodtak ki, vagy pedig valamivel régebben, az említett névszónak pont a ság alakjából mint összetételi tagból.
Egész más nyelvi változások következtében alakult ki az éhomra-éhemre szópár. Az etimológiai szótár szintén érdekes tudnivalókkal szolgál errôl - itt most nem akarok vele senkit sem untatni.
bír, szív, szít, hív. Igazából a "kivétel" a szabály.
Sőt. A hívás-hívés extra eset, mert két különböző ige az alap, és akár fordítva is lehetne.
Pláne extra, hogy a szív szó főnévként magasan, igeként mélyen ragozódik!!!!
Erre jegyeztem meg úgy két éve, hogy nehéz lehet a magyar nyelvet tanulni.