Csupa izom kis pockosak, mert állandóan mozgásban vannak és a férjem most rengeteget foglalkozik velük. Naponta 5x kapnak enni. Mindig keveset, de így is sok zöldet pocsékolnak.
Szerintem testvér anyákat együtt nevelve meg lehet oldani.
Nekünk most van 2 anyánk. Összenyitott 2 kifutóban laknak 21 kicsivel. A kicsik között kb. 2 hét különbség van. Soha semmi gond nem volt velük. Egymás ketrecébe nem mentek be az anyák. A fialást a másiknál mindkettő tudomásul vette. De nagyon figyeltünk rájuk, ahogy a kicsik nőnek úgy kapnak egyre több helyet valamennyien együtt.
Az anyákat úgy szedtük szét a közös ketrecből, hogy az új ketrecbe bezártuk az egyik anyát egy éjszakára, amikor már ivarérettek voltak s pároztatni akartuk. Ettől az estétől az anyának szánt nőstény sajátjának tekintette a ketrecet s jöhetett a pároztatás.
A lucernát egy külső, elkerített kerti kifutóban eszik. Tegnap kaptak egy 4. kifutót is a fészerben, mert láttuk, hogy a növekedő kicsik miatt az anyáknak már nincs elég élettere. Így látványosak, kedvesek, de több figyelemre van szükség mint egy normál családnál.
Korábban, kb. 2-3 hónapja valaki tett fel képeket az általa készített itatórendszerről, amit az ebay-es, szelepes kínai itatókból állított össze. Emlékszem, tuti lett, de sajnos már nem találom, pedig jó lenne, mert eljött az ideje a rendszer kiépítésének nálam is. :)
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a nyulaknál, ha mondjuk egy helyen lenne több nyúl, mondjuk 1 bak és 3-4 anya akkor ezek a nyulak mennyire bántanák egymást vagy mennyire bántanák a másik kicsinyét? Pl. a bakok vagy a többi anya bántaná, esetleg megenné-e a másik anya kicsinyét? Mindenképp lenne mindenkinek egy külön kis helye, egy kis doboza ahova bújhat és mondjuk fialhat! Ez megoldható vagy nagy veszekedések lennének? Akkor is ha mondjuk a 3-4 nőstény együtt nőne fel?
A másik kérdésem, hogy aki kint tartja a nyulait ketrecben az a növendék nyulakat, hogyan óvja a szúnyog ellen? Gondolom nem sokan oltjátok be az összes nyuszit! Van más megoldás vagy bíztok a szerencsében és hogy nem csípi meg és nem lesznek betegek? Nekem most ólban vannak és tudom, hogy oda is bemegy a szúnyog, de mégis biztosabbnak érzem, mint kitenni őket a szabadba! Vagy mindegy?
Sziasztok! 2hete írtam, hogy lebénult az egyik anyanyuszim, akkor helyre jött, visszatettem a kicsikhez. a héten elpusztult az egyik kicsi, nem volt felfújódva, inkább olyan sovány volt, pedig a többiek jó ducik. Tegnapelőtt megint lebénult az anya, előre nyúltak a lábai, nem mozdult, tegnap pedig elpusztult. :( nem vettem észre semilyen külső elváltozást, belülre pedig nem mertem turkálni. nem volt lesoványodva, hasa puha volt. nem értem, mi lehetett a bibi, nagyon remélem, hogy a többiek megmaradnak.