Mondtam én, hogy
normális?
De azt állítottam, hogy
nem az elszegényedett
grófi család sarja/nője,
nem az értékőrző, bár
szegény csládokból
kerülnek ki ezek a
"foglalkozásuak".
Én szigoruan a lumpenekről
beszélek, ahova még
egyetlen társadalmi
szervezet sem tudott betőrni,
ahol egy gyerek kiskorától
kezdve azt látja, hogy így
"könnyebb", ahol a lány
nem érték, tehát eladható,
a fiú menő, mert megtudja
szerezni, amit akar, már
4 lány futtatásából megszerezheti
a vágyott cuccokat, stb.
Nem akkor sérül, amikor erre
adja a fejét, hanem 0 éves
korában sérült, mert odaszületett
ahova.
Volt egy barátnőm aki tanulni akart,
és éjjelente vagont mosott.
De nem is a fentebb leírt családok
egyikéből jött.
Mondtam én, hogy
normális?
De azt állítottam, hogy
nem az elszegényedett
grófi család sarja/nője,
nem az értékőrző, bár
szegény csládokból
kerülnek ki ezek a
"foglalkozásuak".
Én szigoruan a lumpenekről
beszélek, ahova még
egyetlen társadalmi
szervezet sem tudott betőrni,
ahol egy gyerek kiskorától
kezdve azt látja, hogy így
"könnyebb", ahol a lány
nem érték, tehát eladható,
a fiú menő, mert megtudja
szerezni, amit akar, már
4 lány futtatásából megszerezheti
a vágyott cuccokat, stb.
Nem akkor sérül, amikor erre
adja a fejét, hanem 0 éves
korában sérült, mert odaszületett
ahova.
Volt egy barátnőm aki tanulni akart,
és éjjelente vagont mosott.
De nem is a fentebb leírt családok
egyikéből jött.
"a kiakar emelkedni, kénytelen a könnyebb ellenállás felé haladva megszerezni azt, amit egy normális családban természetes juttatásként kap meg egy másik igéret."
Ezzel azt akarod mondani, hogy a prostitúció normális eszköz a kiemelkedéshez. Szerintem annyi más módon is pénzhez lehet jutni... És nem kell ennyire lealacsonyodni. Ez ugyanis extrajövedelmet biztosít, de alááshatja az egyén belső lelki világát, egy életre sérülhet lelkileg, az emberi kapcsolatokról nem biztos, hogy normális módon tud majd gondolkodni. Persze meg lehet úszni, de szerintem ez nem normális eszköz.
Kedves Horusz,
egyetértünk.
Most eszembe is
jutott a Ronaldo,
aki tudjuk, hogy egy
nagyon szegény,
tisztességes családból
származott.
És az igéretből, beteljesülés
lett.
És tudnánk sorolni.
Amiről Te beszélsz az az alap,
de elfelejted, hogy azóta a
mostani, és a következő generációra
olyan fogyasztói nyomás(is)
nehezedett, hogy egy
margóra szorult család (s legyen
ez lumpen)
gyereke,
ha kiakar emelkedni, kénytelen
a könnyebb ellenállás felé haladva
megszerezni azt, amit egy normális
családban természetes juttatásként
kap meg egy másik igéret.
Csakhogy visszatérjek a topic
eredeti témájához.
"vajon rohan a szülőszobára megtekinteni az Ő nagy "igéretét"?"
Nem valószínű, de ebben nem kizárólag egyedül ő a hibás. Valószínű őt sem tekintette soha senki ígéretnek, nem igaz?
A jövőben nagyobb súlyt kellene helyezni a társadalmi szervezetek tevékenységére, a nevelésre (a rendesre és az államira is). De először fel kell ismerni, hogy ezt a munkát a legritkább esetben csinálja valaki buliból, és el kell fogadni az arcpirító tételt:
De az aszfaldzsungelharcos
papa, akinek gondatlanságból
éppen a hatodik gyereke
születik, vajon rohan a
szülőszobára megtekinteni
az Ő nagy "igéretét"?
"Áldozatok a lányok? Mindenképpen! Az egész családjukkal együtt, generációk óta."
Én egyetértek veled. És a társadalom nagymértékben felelős ezért a helyzetért. De a hierarchikus társadalom velejárója ez is: vannak "jó" emberek és "rosszak". Szerintem viszont: minden gyermek ígéret.
Ez azért nem egészen úgy van, hogy a szocializmus mennyire jó, mert ott aztán nincs bűn meg hasonló csúnya dolgok. Nem tudom, hogy képzelhetsz ilyesmit.
"Te nagyon kategorikus vagy az elbiralasodban hol kezdodik a prostitucio ki rendes ki nem ."
Én csak Windyvel kapcsolatban nyilatkoztam, és ismerem azt a szituációt annyira, hogy el tudjam dönteni, miről van szó.
Jó évet mindenkinek,
elnézést kérek, nem
tudtam az egészet elolvasni.
A stricire azért van szüksége
egy lánynak, mert vagy a
szerelme, aki először elhiteti
vele, hogy ők egy pár, azután
küldi ki az utcára, vagy
apapótló szerepet tölt be.
(ezeknek a lányoknak a nagy
többsége állami gondozott, vagy
nagyon szétesett családból jött)
A lányok hálásak/szerelmesek,
s amikor rájönnének, hogy ez
mese volt, addigra pörög a
mókuskerék. Hogy miért nem
száll ki a lány?
Miért nem száll ki a parasztasszony,
aki halálra dolgozza magát a tanyán,
esetleg veri a férje. Ő is a testét adja
a robotnak. Mert nincs más lehetősége!
Kik ezek a stricik?
Nagyon rossz körülmények között
felnött, gátlástalan, utcai harcokban
megedződött, egy "jobb" élet felé
kacsingató, tanulatlan söpredék.
Viszont hihetetlen emberismerettel
vannak megáldva, (mint a legtöbb
bünöző) s pontosan tudják az ütemet.
Elöször édesgetés, utána a kérés, ha
nem megy, a verés. Sajnos a rendőrség,
az önkormányzat, úgyanúgy fél tölük,
mint a lányok.
Áldozatok a lányok?
Mindenképpen! Az egész családjukkal
együtt, generációk óta.
A prostítúció körüli felhajtás felesleges és értelmetlen.
A prostitúciót kizárólag és egyedül a pénz, pontosabban annak kitüntetett szerepe hozza létre. Ha nincs pénz, nincs prostitúció. Anélkül, hogy nosztalgiáznék, tehát csak tényközlésként említem, hogy a létező szocializmusban jóformán nem volt prostitúció. Ahol volt, ott gyakorlatilag nem votl "szocializmus": pl. a külföldiek által lakott szállodákban stb. Ha tehát valakit zavar a p., először a pénzuralom, a kapitalizmus ellen kell felvennie a harcot. :-)
A p. "kitüntetett" szerepe is mesterséges hisztériakeltés. Az ügyeskezű ember áruba bocsátja a keze ügyességét, amikor elszegődik asztalosnak, órásnak, festőművésznek vagy sebésznek. A gyorslábú ember áruba bocsátja lábizmait, amikor elmegy futóbajnoknak vagy pizzakihordónak. Az okos ember áruba bocsátja agysejtjeit, amikor elmegy valamilyen intellektuáli szakmába. A jó hangú férfi, nő áruba bocsátja hangszálait, amikor elmegy énekelni vagy újságot árulni. A szép nő áruba bocsátja testét, amikor elmegy táncosnőnek, (film)színésznőnek, modellnek. Ez mind erénynek számít, az egydüli bűn, ha valaki a testét éppen szexuális célra bocsátja áruba? Miben különbözik ez az összes többi előzőtől?
Kedves Horusz,persze hogy vitatkozok Veled ha van min.Eddig egy velemenyen lennenk tehat igy nincs vita tema.Hacsak egy nem:a stilus.Nem szeretnek mint ferfi a nok viselkedeserol,abszolut velemenyt alkotni,ehhez annyi empatia kell es bizonyossag hogy szabadok vagyunk az eloiteletektol.Azt hiszem Te nagyon kategorikus vagy az elbiralasodban hol kezdodik a prostitucio ki rendes ki nem .
Egy ilyen vacsora meghivasnal,az is benne lehet hogy partnernonk egyszeruen erdeklodik ki es mi vagyunk,vagy sajat bajai hatasat akarja lemerni rajtunk,vagy egyszeruen ugy mint mi kalandot keres.Lehet hogy annyagi gondjai vannak ennek kovetkezmenyekent szeretne egy anyagilag biztos baratsagot vagy csak egyszeruen a szorakozasa fedezeset.
Lehet azzonban hogy meghatarozva vagy eppen meg nem megfogalmazva utban van az elso annyagi alapon levo kapcsolathoz(szerintunk mar prostitucio ha csak annyagi erdekbol lesz a ferfi szeretoje,)
Mi a stricikrol beszelunk most:
-hogy lesznek stricik
-hogy tudjak veglegesen a hatalmukat annyira kiterjesztenni a futatott nokre hogy akkor se szabaduljanak meg toluk mikkor mar lehetoseguk lenne ra.
-mennyire tudunk harcolni e rabszolgatartas ellen
Olelek.
Kedves Mumu, szállj be akkor Ril helyett a vitába. A stricikkel kapcsolatban egyébként teljesen igazad van, nincs szükség rájuk.
A semlegesítő-elméletemet hadd igazoljam Windy példáján, aki viszonylag sokat írt intim ügyeiről, és akit én kedvelek ismeretlenül is:
Meghívták "vacsorázni", és ezért ő kurvának érezte magát. Hogy semlegesítette ezt a kellemetlen érzést? Úgy, hogy érzelmi kötődést alakított ki a partnerével (esetében ez valószínűleg valódi volt, máskor lehet erőltetettebb formájú is). Aztán a partner belement a "játékba" egy ideig (akár valódi érzései voltak Windyvel szemben, akár csak rendes akart lenni), de aztán vége lett a kapcsolatnak.
A prostituáltak is így gondolkodnak, ők is próbálják az egészet valahogy megmagyarázni, elhitetni, hogy jó az, amit tesznek. Windy azonban nem kurva, mert ő nem üzletszerűen csinálta ezt, hanem kényszerből. Windy tehát tisztességes lány.
Kedves Ril,sajnalnam ha el kellene tunod,remelem nem fogsz.Nem lesz Horusznak egy uilyen idealis vitapaertnere.
A stricikre koncentralom minden haragomat:ok ahogy mondjatok nem szuksegesek,tarsadalmilag es erkolcsileg is semmirekelok.
Hát, nem sok olyan nőt tudok a tudomány, a művészet stb. területén, aki újat talált volna ki. Az pedig, hogy ki mit mond, nem sokat számít, inkább az, mit tesz. Az pedig, megint más kérdés, mire hivatkozik, ha nem teszi meg (pl. itt történelmi hagyományok).
Na szerintem ez meg végképp nem igaz. Minden noben ott bújkál a kisördög. Felrúgni a konvenciókat, a családot, elveszni a szex buja élvezetében. Csakhogy ok ezt , történelmi hagyományok miatt, nagyon ritkán merik felszínre hozni. Engem a legszendébb hölgyismeroseim leptek meg rendszerint a legjobban, amikor arról meséltek, hogy titkos vágyuk, hogy egyszerre sok férfit elégítsenek ki, vagy hogy elottük maszturbáljanak, vagy épp (hogy visszakanyarodjak a topichoz), hogy prostituáltként is kipróbálják magukat (persze nem a gusztustalanabb kocsisoros verzióról van szó). Dehát ezzel már megintcsak ismétlem önmagam.
Ui..Meglehet, hogy hamarosan eltunök (az is lehet, hogy nem), ezért mindannyiotoknak Eredményekben Gazdag Boldog Új Apokalipszist kívánok.
Vonnegut
Akkor talán úgy mondom, hogy a nők inkább komformisták, mint a férfiak, ami nem tudom, miért van így. Ők inkább elfogadják a fennálló helyzetet olyannak, amilyen.
Szerintem abszolút nem igaz, hogy egy férfi mindig realistábban gondolkodik mint egy no.
Adott esetben a férfiprostitúció kérdésében a férfi, a noiben a no gondolkodik realistábban.
Szerintem.
Egyébként nem tudom megmondani miért gondoltam, hogy no vagy. Egyszeru megérzés volt.
"Még mindig nem mondtad, hogy ha nem az érintettektol, akkor kitol tudod meg az igazságot?"
Csak a véleményemet írtam le, nem tudom, kitől tudható meg az igazság.
Egy férfi egyébként valamivel realistábban gondolkodik, mint egy nő, adott esetben prostituált.
Horusznak:
Még mindig nem mondtad, hogy ha nem az érintettektol, akkor kitol tudod meg az igazságot?
Ki az aki elhárítótechnika nélkül elmondja, hogy szereti-e valaki a munkáját, vagy sem?....
Arra pedig, hogy "Ki az, aki szereti észrevenni, hogy milyen fertőben él": a hajléktalan, a strici, a megrögzött tolvaj, a szipus, észre tudja venni (ilyenekkel sokat dumáltam), csak a prostituáltnak vannak elhárítótechnikái? Nézd! Nem mondtam, hogy mindenki önként és dalolva vágja alá magát másoknak, csak azt, hogy a többségnek ez megfelel és ezt a szakmát ugyan olyannak tartja , mint mondjuk a pincérét.
Mumunak: Stricik közt is van ilyen is, meg olyan is. Akikkel én találkoztam (2 ember), azok nem bántottak a csajokat és tényleg vigyázó szerepet töltött be. Erre a Józsefvárosi utcán szükség is van. A lányok imádták oket. Azonban jött be a boltba hozzánk olyan no is, akinek néha csúnya lila folt volt a szeme alatt. Az o stricicéjével sajna nem találkoztam. A strici intézményt én a szó klasszikus értelmében elítélem. Nem is szükséges. Az csak parazitaság, ha a nook tejelnek neki, o meg "futtatja" oket, szokszor eroszakkal. Még akkor is ha sok no szereti a kiszolgáltatottság érzését. Amennyiben bordélyokba terelhetnénk a szakmát, úgy a strici szerepe megszunne. Lenne egy munkaadó (legyen Madam, mindegy, hogy no vagy férfi), aki szabályosan szerzodteti a hölgyeket, vagy egy szövetkezeti titkár. Sot! Ha ügyesek lennének az utcalányok, szerintem 5-en 6-an összeállhatnának, felfogadnának egy foállású testort, aztán egy csapásra nem a strici "alkalmazza" oket, hanem ok alkalmaznak egy kvázi stricit.
Bocs a boléért.
Szokott ugyesegemel megint el...lottem valamit igy alatta csak a hozzaszollasom vege jelent meg.Az eleje-turelmem fogytan csak leroviditve a kovetkezo volna:
-kedves vidinek valaszoltam hogy a neme csak azert erdekelt(talan bocsanatot kellene ezert kernem,nem tudom,hiszen semmi perversz erdeklodes nem volt benne)hogy jobban klaszalhassam magamnak a valaszat.
-oromommel lattam aril es Horusz vitajat amely tulajdinkepen tukrozi a ket nagy csoport eltero iteletet a kerdesrol.
-azt irtam meg hogy az eddigi vita a prostitualtakat mint egy monolit tomeg ertekelte altalanos itelet egy tul altalanos eredmenyt hoz.Hogy mindegyikuknek mas az elkepzelese sajat sorsarol,kapcsolatarol a kliensel,helyzete megitelese ,celjai is nagyon kulonbozok ugy mint kepzetsege es intelektusa is.Itt jon aztan az alatti szoveg...
u.i.Aludjatok jol.
valamint kulonbozoen erinti kliense vagy a tarsadalom hozzaallasa.Csak egy kozos es mi eddig errol beszeltunk:az hogy anyagi jutattasert adja oda a testet.
A mai modern vilagba ahol az erzelmeket eltargyiasitjak es a piac torvenye mint abszolutum uralkodik konnyebben lehet ezt a dolgot a felszinen elintezve latni(hiszen maguk a prostik is szakszervezetet,munkavedelmet mint egy alkalmazott vagy corporateszabalyozast mint egy vallalkozo akarnak)es azok riadasat vagy felhaborodasat elhanyagolni akik ebben mast is latnak.
Igy marad ez egy aktualis megoldatlan kerdes.
Amirol meg nem irtunk eleget az a stricik helyzete azok megitelese.Ha valaki megkezdene a kerdes megvalaszolasat,kikerekitennenk a vitat.
Aludjatok jol.
"Szerintem az egyetlen forás ami valamennyire oszinte, akkor azok a lányok (és fiúk)."
Miért lennének őszinték? Ki az, aki szereti észrevenni, hogy milyen fertőben él.
"De most ezt ne vedd bántásnak."
Dehogy veszem annak, próbálsz meggyőzni. Egyelőre nem sikerült.
Persze, hogy nem egyszerü a kérdés. Ezt senki sem mondta. Sajnos a mai liberális (Hillary Clinton-i) világban egyre divatosabb a mutogatás. Soha nem az elkövetö a hibás, hanem a hiba a rossz szülökben, szomorú gyermekkorban, a pedofil papban, stb...-ben van. Kivesszzük az egyén felelösségét, ezzel meg is szüntettük az egyént.
Mindíg az anyósom jut eszembe, aki a legnehezebb idöszakban vállalt 9 gyereket (2 fogadott), mert anya akart lenni. Ez volt az ö döntése. Aki prosti akar lenni? Hát Istenem. Kereslet, kínálat. De ne essünk a szemfennakadós liberalizmusba. Tegyük a "lányokat" a helyükre. De legalább is ne pedesztálra.
Kedves Mumu, csodálkozva látom, hogy a nemem fogalkoztat. Aludj nyugodtan. Van. Vagy nem mindegy?
Egyvalami azért érdekelne.
Ha minden prostituált áltatja magát. Aki nem az kevés. Akkor honnan fogjuk megtudni mi az igaz, ha nem tolük. Mibol állítod fel a nézeteid?
Rájuk nézel és ítélsz? Szerintem az egyetlen forás ami valamennyire oszinte, akkor azok a lányok (és fiúk).
De most ezt ne vedd bántásnak.
Amúgy no vagy?