Én be voltam nevezve erre a versenyre. Idén kb. 2/3-át edzem annak, amit szoktam, mert folyamatosan beteg a család, és én is bekapok ezt-azt (Ennek ellenére elmondhatom, hogy szuper a kondim). A verseny előtti héten már épp ki vagyunk gyógyulva mindenből, ez is szuper. Szerdán lenn vagyok a Cserhátban, dolog van. Gondoltam kifutok Bedepusztára, megnézem a vetést, úgysem lehet kimenni kocsival. Futok ám a legelőn Nagybárkány felett, és hirtelen eszembe jut, hogy abban a kis horpaszban megnézem milyen a Szikoráék búzája. Amúgy laza edzés, telefonálgatok is közben, mert ugye dologidő van. Persze a legelőt összetúrták a disznók, áll a víz a horpadásokban. Épp ugrom át az egyiket, mikor éles fájdalom hasít az achillesembe...
Le sem nézek -mondom, telefonálok közben- szaladok tovább. De azért ez nem olyan mint szokott lenni, mikor megszúr a valamiakármi. Rohadjon meg az összes disznó, meg mit keresek én itt, menjünk szépen lefelé a faluba.
Azért odalenn megnézem. 2 pici pötty, picit még vérzik. Na jóvan, lehet menni odább, nincs itt mit nézegetni.
A vetés egész szép, nem vadkáros, hát ez is szuper.
Visszafelé 1x furcsán élesen szúr megint az achillesem. Picit máshogy lépek, de szaladok tovább. Sámsonon vége az edzésnek, mára a 15 laza km is pipa, megveszem a biosajtot, már hajtok is vissza Pásztóra, minden nagyon ok.
De Pásztón nem tudok kiszállni a kocsiból, nem tudok ráállni a lábamra!
Sürgősségi.
Kitakarítják, felírja az antibiot, lehet menni haza.
Otthon ülök, rángatózik a vádlim, olvasom az interneten, milyen lehet a Viperacsípés, hívogatom a nemzetiparkos ismerősöket, fotózom, küldöm. Várom hogy feketedik, vagy valami egyéb horror rámtörjön. Nemtör.
Másnap info: 20éve nem volt észlelés arrafelé, és elég korán is van, kizárhatjuk a kígyót, valszeg a tövis volt elég jó fertőzött, felcsapódott, beszoptam.
De így beszoptam:
4nap után tudtam ráállni
5nap után bicegni
7. nap leesett a hó NHH-n, oda azért felkínlódtam lécen, de a bal bakancs lazában...
9nap után turasín egy hard-pótló
10. nap lett volna a hard, de eltanácsoltak tőle - ezt köszönöm
és a 11.napon futottam!
És most a 14. napon még komolyan meg van dagadva, nagyonfáj, ha felfeléfeszítem a lábfejemet, úgyhogy csak dózeren futok.
2016. márc. 5. Bükki Kilátások - Fun Run 35,5 km / 1500 m
A tavalyi bemutatkozó megjelenésünk után idén is szerettem volna részt venni az eseményen, mivel mind a szervezés, mind a pálya belopta magát a szívünkbe. Sajnos Ildikó idén is a pálya mellőle szemlélte volna az eseményt izomfájdalmai miatt, de szerencsére a Bükk most különleges látványossággal készült, hogy ők se unatkozzanak túrázás közben, megnézhették az időszakos forrásokat. 3/4 órával a rajt előtt érkeztünk a BNP központba, ahol hamar hozzájutottam a rajtcsomaghoz. Nagyjából már össze voltam készülve, nem kellett nagyon kapkodnom, volt időm kicsit trécselni MTB kollégával is. 10 perccel 9 előtt kisétáltunk testületileg a start színhelyére, de előtte Imaro még felhívta a figyelmünket egy-két apróságra, pl. hogy ne menjünk fel Tar-kőre, mint én tavaly. :) Ahogy olvasom a FB-on a történéseket, nem sikerült 100%-osan eljutnia a résztvevőkhöz az infónak ennek ellenére sem. :) Pontban 9-kor nekiindultunk. Én senkinek nem vettem fel a ritmusát, megszoktam már, hogy elhúz az élmezőny, azt is, hogy a középmezőny egy része is. Én igyekszem a saját tempómat követni. Meg kell várni, míg bemelegszik a rendszer, mielőtt kicsit bátrabban nekiindulnék. De most még ezt sem terveztem, hiszen ez inkább csak olyan felmérő verseny volt; lássuk, honnan kell elérnem a 7 órán belüli Mátrabérc állapotát. :) Jó páran lihegtek körülöttem az emelkedősön, ahol én rendszerint visszaveszem a sebességet, és inkább a teljesítmény állandóságára ügyelek. Pár kilométer után összeálltunk hárman. Egy Hajdúszoboszlói ismerős, és Kovács Laci. Neki sikerült másodszor bemutatkoznom, miután már harmadszor futottunk együtt különböző versenyeken. Kissé leperzselődött a pofámról a bőr emiatt, de Laci szerencsére nem neheztelt. :) Idén kimaradt a tavalyi első ismerkedő teljesítés tétovaságából eredő időpocsékolás, és a Hard - Fun útelágazás is táblával volt idén jelölve, szóval minden flottul ment. Ez a 2 év között 20 perc különbséget jelentett az Őr-kő ház és a Tamás-kúti ház között. Innen 4-en álltunk össze egy időre, és eléggé egy tempót mentünk. Gondolkodtam is, hogy majd békés egyetértésben tologatjuk egymást előre a célban a csippantásnál, vagy a tókörön vérre menő küzdelem dönt? De aztán pár kilométer elteltével, egy fennsíkos résznél a tübbiek valahogy elkezdtek lemaradni. No mondom, akkor most nem veszünk vissza. Pedig a pulzusom elkezdett huzamosabb ideig 150 felett tartózkodni, amit nem akartam igazán. Ugyanakkor rosszabbul nem éreztem magam tőle, hát hagytam. Közben utol is értem néha 1-1 sporit. Az utolsó pont után már elkezdtem nézegetni, hogy ha jól megy a végjáték, akár 4 óra alá is bemehetek. Így aztán az utolsó nagy emelkedőn is mérsékelten a lovak közé csaptam, és már a 160-as pulzus sem fogott vissza. Az utolsó 3 kilométer meg lényegében lefelé száguldás, nem is fogtam magam vissza. Volt benne jócskán 4 percen belüli szakasz. A tóhoz érve 3 perc maradt, és nem tudtam mennyire van szükség, szóval kipróbáltam, mennyi is a max pulzusom. Nos, a 180 simán megvolt. Végül persze meglett: 3 óra 49 perc. 9. hely, de ez lényegtelen. 28 perc javítás tavalyhoz képest. Ebből mondjuk 10 perc körülre mondanám a javulást, a többi csak útvonalismeret. Ami még pozitív, hogy a nagy rohanás ellenére egyáltalán nem csaptam szét magam, a lábam a verseny után és másnap is használható volt. Ami negatív, az a pulzusom szárnyalása. Nem ezt terveztem, hanem végig kontrollt. Ezen a távon ez még elment, de mondjuk 1 hónap múlva a Mátrabércen már nem lehetek ilyen laza. Több hosszú futás kell! Így lesz.
Gratulálok! Na én is pont olyan vagyok, mint akikről írtál, le sem tagadhatnám...:) Először is 4 év után először nem mertem nekimenni a HARD-nak (1.rinya: 2x futottam hegyekben 5 hónap alatt, ez akár nyomós érv is lehet). Maradt a FUN RUN, még leírni is mókás, 35 km vidámság. Persze azt is meg kellett gondolni erősen (2.rinya: 2 hónapja fáj a bal bokám-achillesem, hol jobban, hol kevésbé, mi lesz velem?). Tehát így mentem neki ennek a szombati napnak, de még az időjárás-talajviszonyok sem hagytak nyugodni (3.rinya: jaj mi lesz ha szakad az eső, túrhatjuk a sarat, talán mégse kéne menni...). Aztán már a rajt előtt újabb kétségek, miután már ketten kérdezik meg, hogy nem fogok fázni egy szál hosszú ujjú felsőben? (4.rinya: tényleg, nem fogok fázni?).
Na mindegy, végre eljött a rajt, a sötét gondolatok elillantak, már csak futni kellett. Partner is akadt, egy debreceni futótárssal szinte végig együtt haladtunk. A bokám fájt ugyan, viszont nem esett, sár sem volt sok, és nem is fáztam. A pályán töltött idő 3 óra 43 perc, abszolút 4.hely (az eredménylista még hibás, 3.-nak mutat).
Ma volt a Bükki Hard, mondhatom, hogy a kedvenc versenyem. Remek pálya, nagyon kedves szervezők, szuper frissítés, kulturált versenyközpont, egyszóval na, minden nagyon cool. Talán már mondtam tavaly, hogy az összes rendezésen voltam, ez szám szerint 5 és ez nem véletlen. Szóval erre büszke vagyok.
A verseny tavalyhoz képest nem ment annyira jólesően, de volt már ilyen és amolyan év is. Ez most amolyan volt. 6 perccel mentem rosszabbat, mint tavaly, ezt akár a nagyobb sárnak is betudhatjuk, de érzésre sokkal nehezebben ment. A Bükk sem mutatta meg most az igazi arcát, ködös, borongós, taknyos idő volt.. dehát ilyen is van.
Na de a rinya, arról akartam írni. Ez egy ilyen obligát kiegészítő a futáshoz. Már előtte gyártjuk az ürügyeket, közben is mondogatjuk, meg utána nyílván.
Ettől teljesen kész vagyok, :) pedig nyílván én is indulok ebben a nemzeti sportban.
Ezúttal kedves futópajtásom pl., már 3 napja írt, hívott, hogy ő most nagyon kész van, szörnyen fáradt és el sem jön és egyébként is jujjj. Mondtam az ellenérveket, de nem, nem, ő bizony borzalmasan van. Mondanom sem kell, hogy ott volt, és, ha jól láttam, a dobogóra is állt. :)
Aztán útitársam 2 nappal ezelőtt még szörnyű lázzal feküdt és jujj jujj, szinte terepen sem... Mondanom sem kell, hogy remek időt ment kicsattanó egészségben. Egy másik futótársamnak a 4:20-as tempó nagyon gyors volt, de annyira, hogy jajj, ő lemarad menjek csak. Kicsit lassítottam. Mondanom sem kell, hogy 20 percet kaptam tőle.
A másik futótárs egy pontnál, mikor utolértem panaszolta, hogy ő bíz elesett. És egyébként is az oldala is beszúrt (jelezve, hogy csak ezért lehetünk most így egymás mellé kényszerülve:) De azért mikor cipőt kötöttem, gyorsan meglógott, és sűrűn sasolt hátrafele vajon utolérem-e. De volt olyan, akinek a bokája fájt, azért nem ment, olyan, aki eltévedt, mert köd volt, túl nagy volt a sár stb.
Üdítő kivétel volt a váci páratlan páros. Ők mondjuk egy szót sem szóltak, mikor Hór völgy előtt 4 percben, ritmust váltva elhúztak mellettem. Meg lett tervezve és végre lett hajtva. Az Ódorvár meg lett mászva.
Ja és még megfigyeltem. Nem rinyálnak a lányok és azok, akik a futást nettó élvezetből csinálják.
Na ennyi, de erről volt már szó régebben itt és megállapítódott, hogy ez része a trail/futás folklórnak, szóval no para. :)
egy barátomnak van egy pár HOKA cipőre beváltható utalványa, amivel nem élne, de diszkont áron megválna tőle. Ha esetleg érdekel valakit, az itteni emailomra írjon.
Ha szeretnéd akkor szívesen elküldöm postán neked ezeket a régi térképeket, egy csomagban kaptam pár éve más térképekkel együtt, nekem nincsen rájuk szükségem.
Postaköltség nem izgat, ez ne legyen akadály, annyit kibírok. :-)
Ha érdekel írd meg a címed, vagy ahová küldhetem: hobobobokukucindamélponthu
Nem tudom, hogy ki találta ki ezt az 1000 km-t, hogy ennyit bír egy cipő. A gyártónak/kereskedőnek lehet anyagi érdeke, de egyébként erősen kérdéses, hogy mit változik a csillapítása, ami pont olyan lesz mint egy 0 km-es más modellé. A lyukadás, talpleválás, egyéb minőségi probléma az már ettől független kérdés.
Én csináltam egy appot a cipőm kilométereinek nyilvántartására (... még lenne mit pimpelni rajta, de mobilról is működik), ebben a statisztika részben szerepel az ár/km arány. Rajtam kívül szinte senki nem használja, szóval nincs benne túl sok adat, de ha valakit esetleg érdekel itt elérhető. FB app elogadás kell hozzá:
Nemregota keztem ujra a futast kicsivel tobb mint egy eve, harminc egynehany kilometernel tartok egyhuzamban ami megy de a legnagyobb fejfajast egy tartos cipo kivalasztasa okozza.
Hál'Isten nincs tapasztalatom ezzel a "Multi-céggel", de el vagyok szomorodva a mostani általános cipőtartósságtól. Kéne csinálni egy szabadon kitölthető excelt, kinek milyen volt és rubrikázni a tartósakat.
Valakinek van tapasztalata a Multinavigátorban vásárolt cipő garanciáztatásával??
Januárban vásároltam egy Mudclaw 265-öt alig tettem bele 200km-t már látszik az orrán lévő műanyag elfáradása kezdődik a repedés hasonlóképpen ahogy Rabimiki is járt vele.
Viszont nekem nagyon kényelmes, nagyon jól teljesít a havas, saras, dagonyás terepen is. Ha kibírna legalább 900-1000Km-t akkor nagyon örülnék, de ahogy halad a dolog akkor szerintem max 2 hónap, pedig én kezdőként nem tartom soknak a havi 100-150 km-t.
Pedig ahogy idézem őket:Az inov-8 a cipők Ferrarija!
Remélem nem csak a színére gondolnak. Na majd meglátjuk egy hónap múlva. Remélem marad hű társam, mert a Muzsla Trailt benne szeretném teljesíteni.
Nagyon szeretem ezt a túrát, egy kicsit én is mindig hősnek érzem magam. Eddig mindig saját zsíron próbáltam, így idén is Sombokornál zuhantam meg:). A röviden. Az uccsó két kilit most sem tudtam megfutni, felőrölt a sár. Még most sem merek belegondolni, mi lett volna, ha le kell menni Kis-kőnél... Mindenkire felnézek, aki megtette!
Ebben szinte minden benne van ami történt, és ami említésre méltó...
Talan csak a citromos Gösser maradt ki:-)
Amúgy nagyon fajin túra volt, szélsőséges körülményekkel. Nekem nagy élmény volt, hogy egy jól kidolgozott expandert megszégyenítő rugalmassággal tudtam haladni a zserzseli-speró duó rutinos gőzösén.
Az Oruxmaps szerintem jobb, mint a Locus (letisztultabb), bár meg kell tanulni kezelni az offline térkép részét. gpsies.com-al kombinálva szerintem jelenleg a legjobb androidra. van róla egy béna videóm, aclényeg benne van.
Új FB-os divat szerint "megfelelek a kihívásra" :) , küldöm a beszámolót.
Barcika 50 TT - 2016.02.06.
48 km (+4) / 1300 m
Nekem ez kötelező darab. Egyrészt lokál patrióta elfogultságból is, hiszen ezen a környéken nőttem fel, sőt a túra átmegy szülőfalumon, Bánhorváton, Barcikán meg 4 kellemes évet töltöttem el a gimi padjait koptatva. Másrészt viszont romantikus kötődésünk is van, 2010-ben ezen a túrán találkoztunk életem párjával, pont a falu határában.
Ezen Story magazinos felütés után jöjjön a lényeg:
Péntek este érkeztünk haza (Ildikó Barcikai). Úgy volt, hogy ő is jön a 25A-ra, de sajnos délután iszonyatosan beállt a dereka, a kocsiban ülni is alig tudott. (Fele királyságom annak, aki meggyógyítja! :-( ) Bőséges vacsora után (a tényszerűség kedvéért közlöm, káposztás csülkös bablevessel alapoztam az 50-esre) szundi, majd én reggel 6 után keltem. Sokat szüttyögtem, így 7 után léptem ki a ház kapuján. 2 km-re lakik Ildikó anyukája a rajt-célhelytől, így bemelegítésnek odakocogtam. A bejárattól nem messze jött szembe Juci és Anita, kellemesen meglepődtem, nem gondoltam, hogy ők is megtisztelik ezt a nekik elég messzi vidéki eseményt. Sajnáltam, hogy nem érkeztem korábban, a kedvükért szívesen szétcsaptam volna magam az első 20 km-en, hogy bandázhassunk.
A rajtban meg Pap Gabi böngészte az itinert, de ott volt még Carlos, Papp Gergő is, szóval nem maradt elit nélkül a rendezvény. :)
Gyors nevezés után 7:50-kor indultam, épp együtt a kiválókkal, de persze eszem ágában sem volt megpróbálni tartani a lépést, bár meglepetésemre, Gabival még mintha esélyem is lett volna. Gondoltam, biztos kényelmesre veszi az elejét, aztán morzsolja fel a mezőnyt, ahogy szokta. :)
Dér Jankó szerencsénkre a túrázókkal volt jó darabig, fagyos rögökön lépdelhettünk tengelyig érő sár helyett az erdészeti utakon. Kis falum látképét hamar megpillanthattam, ilyenkor mindig csak annyi zavar, hogy látnom kell, ahogy a fa- és széntüzelés szmogja beteríti a völgyben fekvő települést. Lekocogtam a temető mellett, ahol a felmenőim nyugosznak, majd a fő úton elértem az első pontot. Természetesen a kocsmában helyi ismerős is van, aki rácsodálkozik az ilyen formájú megjelenésemre. :)
A Harákli (Horalky) elfogyasztása után még a falu közepén lévő boltba is beszaladok innivalóért, aztán a templomnál bekanyarodok a Damasa-szakadék felé vezető útra. A már nagyon sokszor látott sziklás hasadék ismét szép. A vadászházig tartó szakaszon pár futót előzök, de szinte egyszerre érünk a 2. pontra. Ott van egy kis fejvakarás az új útvonal miatt. Rá kell találni az OKT-ra, ami majd kivisz a pompás kilátással gyönyörködtető Háromkőre. Kicsit eltájolom magam, de aztán a Locus helyreteszi a fejemben a dolgokat, elindulok a jó útvonalon. Pár száz méter után bejön az OKT, az útkereszteződésben vadi új irányjelző táblákkal. Megrökönyödésemre a Háromkőt szögesen ellentétes irányba mutatja, mint én azt tudni vélem. Megzavarodva elindulok a rossz irányba, de aztán 100 méter múlva, érezve, hogy ez nagyon nem klappol, újra megnézem a mobilomon a térképet, és visszamegyek, majd tovább a jó irányba. Közben röhögök magamban, hogy biztos a tábla kihelyezői mit össze tanakodhattak, hogy mit tegyenek a tegyenek a rosszul feliratozottal. Tegyék ki jó irányba? De akkor fejjel lefelé lesznek a betűk! Az meg nem járja, inkább kitették helyes szövegállással rossz irányba, :)
A Háromkő mellett ismerősökbe botlom. Szoboszlói cimbora debreceni csapattal, plusz Troppauer kolléga, akivel tavaly is összefutottunk. Nem siettem, így vagy bő 10-15 percet gyalogoltam velük Uppony felé beszélgetve. Aztán leváltam, majd Upponyon és a látványos Upponyi-szurdokon keresztül elértem a Lázbérci víztározót, aminek a partján 4-5 km-t futva beértem Dédesbe, a 3. pontra. Itt ettem 2 szelet zsíros kenyeret, feltöltöttem a puttonyomat teával, magamba is tettem egy bögrével, majd nekivágtam a pincesoron keresztül a hegyoldalnak. A part tetején aztán következett a pálya legnehezebb szakasza. Tudtam, hogy saras lesz, és hogy már nem számíthatok Dér Jankó segítségére, tapasztalatom is volt már innen jó pár korábbi évről, de ismét megleptek az útviszonyok. Olyan bő 6 km-t kell megtenni, míg az ember eléri a Tardonai utat, ráadásul összességében negatív szinttel, de ez most is 50 percembe, rengeteg kalóriámba és pár ősz hajszálamba került. Felfelé menet visszafelé csúsztam vagy oldalra, ahol nem csúsztam ott megtapadtam, ahol meg lefelé vitt az út, ott meg az testi épségem megtartásáért küzdöttem. Iszonyatosa fárasztó ez, csak úgy szívta ki belőlem az energiát. Ezt a 65-ösök nem tapasztalják meg. :) Egyszer el is kéne menni arra a távra, csak sajnálom az időt elvenni az otthonlevésből. A Tardonai út után aztán kicsit jobb lett a helyzet míg felmásztam a másik oldali gerincre, aztán itt is jött a feketeleves. Az utolsó pár kilométer már tűrhető volt, leszámítva a Gabi által is említett leereszkedést az Ebecki-tetőről. No az nagyon durva volt. Mintha jeges hegyoldalon kellett volna lejönni. Csak fától fáig sikerült, de néha úgy csapódtam be egy fa oldalába, hogy a kezem is belesajdult. Kíváncsi vagyok, Juciék ezt hogy oldották meg. :)
Végül 6:20-szal csaptam célba. A tavalyi konstans PB javítgatás után rögtön egy -25 perces rontással kezdtem az évet. De most nem is akartam - nem is tudtam volna - PB-t futni. Még nem vagyok abban az állapotban. Majd. Majdcsak eljön a tavasz sok remek versennyel! Addigra kell készen állnom, most csak gyűljenek a hasznos kilométerek a naplóba.
Otthon ismét káposztás csülkös bablevessel ünnepeltem az idei első ultrámat. :)
"mások adatait komolyan venni butaság." viszont a magadét nézegetve rájössz, nem lehet elég korán ledögleni este, hogy jól menjen a másnapi futás -legalábbis nekem mindig akkor rossz, ha nem alszom.
egyébiránt az elsővel is.. az egészség, vagy egészségesség nem cél. hanem eszköze valaminek. amit mindenki máshogy nevez. egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, teljesebb, vagy amit akarsz életnek.. én legalábbis így értettem..
Kétségtelenül nagyon szép gondolatok, ezt így kell csinálni ha az ember felelősséggel akar élni.
Viszont ha már belementetek -és jó volt olvasgatni!- akkor engedjetek meg két Márai idézetet ami eszembe jutott ezek kapcsán, úgy mint a hosszú, egészséges élet, és a célok:
"Mit kezdjek egy méregmentes világgal? Ölöm magam az élet minden édes bódítószerével, s tudom, hogy nem tehetek másként, mert az egészség nem az egyetlen életcél, az emberiség szempontjából sem az. Mindenki lehetne egészséges, mindenki hasonlíthatna a félhülye, kilencvenöt éves aggastyánokhoz, kiket a menhelyeken mutogatnak, amint foghíjasan üldögélnek az ágy szélén, szájukból folyik a nyál, s nem tudják megmondani életük titkát. Egyszerűen csak éltek, méreggel vagy méreg nélkül, sorsuk parancsa szerint. Húsz évvel tovább élni, milyen illetlen terv! A természet hűségesebb az emberi természethez, emberibb, mint az érvényes elméletek. Azt mondja: "Nesze egy kevés méreg. Rágcsáld, szívd tüdőre, kortyold csak, boldogan. E pillanatokban élsz és nem fáj annyira az egész. Az időt és a titkot bízd reám." Neki van igaza. Ezért rágyújtok. Pincér, kérek három deci bikavért!"
"Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
Én azért kezdtem el futni 2003-ban, mert el akartam kezdeni futni. Mindig is szerettem de a kocafoci elvitte az időt. Nem volt különösebb egészségtudatosság, midlife krízis, vagy mostmutasdmeg vonal. Magamnak akartam egy maratont és az oda vezető utat. Elértem, és benne maradtam. Szerettem a heti 3-4 edzést, véletlenül virtuális közösséget is találtam (index topic), élményeket is a versenyekben. Persze jól esett a baráti kör elismerő megerősítése is, de mindvégig öncélú maradt ez a futás dolog.
12 év autodidakta edzés után most edzővel próbálkozom. Két dolog miatt. Egyrészt mert kíváncsi vagyok, hogy szisztematikus felkészüléssel hová juthatok el magamhoz képest. Másrészt meg mert vonzanak olyan távok és terepek, amelyeket szeretnél élvezettel, élményekkel magamévá tenni (ehhez pedig jobb kondi kell, mint amit eddig magamtól fel tudtam építeni).
A futás beépült a személyiségszerkezetembe. Kell a napi dózis, hogy minden kerek legyen.
A stratva-t én szeretem, jó látni azokat akiket. Motivál ha látom más is edz, más is ügyes, és jó érzés lájkolni és bátorítani másokat is. Kicsit olyan mint egy futós valóságshow - élőben követem a szereplők mindennapjait:-)
Senki nem írja ki, bocs és módosítottam az adatokat, de arra sincs értelmes magyarázat a nulla forintos hazai montis életben miért van dopping.
Strava nélkül is tudom ki az aki jobb futó nálam, ergo a fejlődéshez nem kell strava. Másodrészt senki nem tudja mennyit tudsz fejlődni mert ezt nem lehet mérni.
Valamelyikőtok indult már, esetleg idén is indul a Transgrancanarián?
Márciusban rajthoz állok a 125 km-es TGC-n, ez lesz az első ilyen kaliberű versenyem, és jól jönne néhány hasznos infó a versenyről, néhány jótanács a már tapasztaltabbaktól.
Elsősorban az alábbi kérdésekre keresem a választ, de mint már írtam ,minden infó érdekel.
A cserehátizsákot már a beregisztrálásnál le kell adnom, vagy majd a startnál?
Az ellenőrző pontokon tudok majd 220ról / usbről lámpát / órát tölteni, ha a helyzet megkívánja?
Adatokat hamisító emberekkel nem találkoztam még. Eszembe se jut ilyet feltételezni itthon, hallottam a digital EPOról, bringánál valószínűbb. ismerjük egymást eléggé hogy lássam, mennyire ment valaki komolyan, nem vagyunk még sokan. Magammal hasonlítgatok, verseny részidőket szintén. Pár tíz általam érdekesnek tartott szegmens van, ha látom hogy egy csúcsfutó ott szintén megtolta akkor nekem az lehet cél hogy pl. 10%-on belül legyek. Kis motiváció. És nem hiszem hogy agyonnézegetnénk a mindennapi szegmenseinket. Látom a módszereket, érdekes útvonalakat. Vagy képeket a felhőhatár feletti Normafáról, hogy délután már én is arra fussak. És látom hogy egy lusta disznó vagyok mert zoncsi bezzeg munkába fut :)
almát hasonlít körtével így mások adatait komolyan venni butaság.
mert nem mindegy egy x órás körödből lesz egy szegmensed vagy éppen csak arra a szegmensre mész ki futni. kettő, informatika így már létezik olyan program ami szegmens adataidat úgy tudod módosítani, h x-edik legyél abban a szegmensben.
önmagaddal versenyezhetsz, de ehhez felesleges a strava, ahhoz megint nem kell strava, h tudjam, lássam ki az aki erősebb és hova lehet fejlődni.
Idézet a gravitációs hullámokat magyarázó cikkből: Azaz, ha felállunk a székről és a térben mozgunk, valójában lassabban telik az idő, mintha egy helyben ülnénk
Jó kis sztori, már biztos meséltem, de az is, hogy aki olvasta se emlékszik már rá, úgy hogy újra elmondom. :)
Még az előző évezred végén összeismerkedtem egy aerobic oktató csajszival, és a sportra terelődött a szó. Mondta, hogy ő fut. Mondtam, hogy tulajdonképpen én is, csak a mozgásba még be van iktatva egy bőrlabda kergetése is. Azt mondta, hogy az nem ugyanaz. Hát mondom már pedig szerintem nagyjából stimmelhet a 2 futásforma. Szó szót követett, fogadást kötöttünk. Megbeszéltük, hogy 2 hónap felkészülés után (rendes volt, hagyott ennyi időt) egy 3-4 km-es versenyen elindulunk, és győzzön a jobbik.
És eztán jött a pofára esés. 5 évembe került, hogy megelőzzem a csajt! :-)) (Persze közben kiderült, hogy egy vadállattal álltam le versenyezni, aki 28 perc alatt tudta a 7 km-t, amit én sokáig nem.)
Emlékszem az első szigetkörre, ahol nagy lendülettel indulva az állatkertnél már vért köptem, és bele kellett sétálnom. Aztán ahogy elindultam, 100 méter után megint meg kellett állnom. Eképpen zajlott le az első edzésem.
Amire sajnálom, hogy nem annyira emlékszem, hogy milyen büszke voltam az első 2 körömre, majd a 3-ra. És hogy milyen félisten voltam a barátaim szemében az első félmaratonommal, majd 3/4 isten a maratonnal. Ahogy mondta az egyik barátnőm a kisfiának: "Nézd, Zoli lefutotta a maratont!" Vagyis hogy emlékszem ezekre, csak az érzés tűnt el. Talán amiatt, hogy most ugye már edzésnek futok fél- vagy egész maratonokat.
Emiatt kezdtem tehát, de hogy miért csinálom? Nem azért, mert élvezem a futást. Sokszor nehezen veszem rá magam, hogy kimenjek, sokszor szenvedős. Abbahagyni persze jó, meg utána nagyon jó. De ha a hétvégén végre kiszabadulok az erdőbe, akkor azt azért szeretem!
Azonban igazából a teljesítmény, az elismerés, az eredmény motivál. Nyilván a saját szintemen, magamhoz viszonyítva. Szeretem, hogy élemedett korom ellenére még fejlődök, javulnak az eredményeim. (És aggódva gondolok azokra az évekre, amikor már hanyatlani kezdek. :) Ehhez viszont edzeni kell, ha nem is esik mindig jól.
Én egyértelműen bazisokáig akarok aktívan élni! Úgyhogy csalódott lennék ha 60-70 körül bekrepálnék, pláne ha előbb :D Egyértelműen azért kezdtem futni hogy segítsen ebben a célomban. 4 éve, miután a lányom született, jöttem rá hogy lepunnyadtam testileg, eltunyultam. Az ifjúkori montizás is elmaradt... és megijedtem, hogy nem tudok majd a felnövő gyerekemmel lépést tartani. Jó, nem volt nagyon durva a súlyfelesleg de 85kg felett voltam (178cm) és zavart. Szóval ezért álltam neki.
Utána persze átalakult az egész, egyre messzebb tudtam futni és azóta inkább az motivál hogy kint legyek az erdőben, hegyek között minél többet. Néha érzem is hogy ilyen drogos hozzászokás ez:) főleg egy hosszabb 2-3 hét őszi/téli kihagyás után az első futás durva fiziológiai dolgokat szabadít fel
Nem is merek veled egy versenyen indulni. Én mint nem hobbifutó egy magadfajta hobbifutóval, ha jól emlékszem, azon a tavalyi hobbiversenyen, ahol véletlenül együtt indultunk, ki is derült a különbség ugyebár :-)
Zserzseli, te rekreációs elitrészer, na ez hogy hangzik? :-)))
na kiderül, hogy hülyeséget írok, senkit sem az egészségesebb élet motivált.. :) mondjuk pinyo te nem is a hobbifutó kategóriájába tartozol nálam :). ahol elindulsz, ott dobogón vagy!nem beszélve a strava szegmensekről! :)
különben most olvasom olipapa folytatásos novelláját a rakéta újságban, ahol azt mondja, hogy ő nem rekreációs futókat edz, hanem versenyzőket (meg valamiket, de azt elfelejtettem). szóval itt lehet a határvonal. én rekreációs futónak tartom magam. de azért tolerálom a versenyzőket is! :)
Nekem a tesitanárom Pistabá (aki miatt elkezdtem futni, mert mindig lesajnálóan nézett -mondván ez nem fog menni, mikor a suli körről visszaértünk) ma, ha találkozunk a hegy alatt mindig utánamordít: "A futás veszélyes! Csak keveset!" Pedig ha tudná, h csak télen megyek ilyen lightos, aszfaltelejűeket.
Talán ha most kezdeném akkor már az egészség megőrzés miatt tenném.
Bringázni 2000-ben kezdtem. Kollégám vett egy országúti kerékpárt, erre én is, és kiderült, hogy vonz a sebesség.
Rá egy évre már dúlt az mtb őrület, Duna Maraton, stb, lett egy montim is.
Nem nagyon futottam, ezt a mozgásformát 1992 után 2002 nyarán próbáltam ki ismét, ennyit írtam fel az edzésnaplóba: megállás nélkül 6 km futás! És tök büszke voltam magamra.
Egy hónapra rá már egy 4:16/km átlaggal szigetkört futottam, de ezek csak eseti fellángolások voltak. 2008-ig több tíz kilométer jött össze évente.
Ekkor MTB-zős topiktársam kitalálta, hogy fussunk Nike félmaratont, 2008 augusztusában lefutottam egyben 16 kilométert, majd a versenyen 21-et.
További három év jött évi 60 km-es adagokkal, benne a szokásos félmaratonnal. Majd 2011-ben jött az első maraton, de csak 2012-től indult be a futás, innentől már évi ezer km felett mentem.
Ez a mennyiség pedig hozott egy pozitív visszacsatolást, a futás végre nem a megdöglésről szólt, hanem a szórakozásról.
A tesitanárom azt mondta 25 éve, hogy jó ötlet lenne lejárni az atlétika edzésére, mert jól futottam a sulikört (nem nyafogtam és lógtam, hanem folyton versenyeztem egy másik sráccal). aztán így maradtam... :) tényleg nem tudtam, hogy jól fogom magam érezni, de így belegondolva tényleg sosem éreztem rosszul... oké, egyszer-kétszer hánytam a résztávos edzéseknél, illetve volt olyan 800-as verseny ahol 600-nál álltam ki, de ezek apró részletek. Pedig sosem lettem Korányi Balázs... :)
na jó, ezzel így vagyunk mi is..:) de mi volt a trigger? miért kezdted el? azt nem tudhattad, hogy jól fogod magad érezni tőle.. meg az elején valljuk be, nem annyira happiness közben feltétlenül. én még emlékszem, amikor az első szigetkör után szédültem, mint állat :)
huhh elég vaskos kérdések így egy index fórumra :). de igen, én ezért is futok, mármint egészségmegőrzés miatt. nagyrészt ezért kezdtem el. egyidőben azzal, hogy leszoktam a dohányzásról. és megszületett az első gyerekem.
a hobbifutók túlnyomó részének az egészségmegőrzés/megóvás a cél. ezért maradunk mi hobbifutók. a többiek meg versenyeznek. persze mi is járunk versenyekre, mert az vagány, kell és hasznos az önbecsülésünkhöz, jó elmondani, hogy ezt meg ezt megcsináltuk.. meg eljutottunk különböző helyekre. de nem megnyerni megyünk egy versenyt, vagy dobogóra állni. nyílván azért, mert tudjuk, hogy nem is kerülnénk fel.. egy-két kivétel van, de az a véletlenek összjátéka.
később az egészségmegőrzés, mint cél, átalakul. a futás eszközből céllá válik. egyfajta megrögzöttséggé, addikcióvá alakul, ami a hiúságunkat, egónkat, vagy a kompetitív személyiségünket szolgálja. vagy felfedezői vágyainkat, gyermeki éveink virtuális remake-jét, öregedésünk jegelését.
namármostan, hogy az egészségmegóvás azt jelenti-e, hogy hosszan szeretnénk-e élni, azt nem tudom. egészségesebben, boldogabban az biztos. én szeretném látni a gyermekeimet felnőni, meg az unokáimat is jó lenne. szóval i am in :)
Hmm, jó lenne időzsarunak lenni ebben a kérdéskörben is. Mert ki mondja meg, hogy nekem a tengerparti nyugágyban ülés,grog-szürcsöléssel hozza-e meg a hosszú és tartalmas életet, vagy a sok mozgás akár szívfájdalmak, vagy lesérülések árán? Egyáltalán akarunk-e hosszan élni? Ezért futunk?
Szépen végigalapozott november-december-január után egy nem titkolt helyzetfelmérésnek szántam a túrát (figyelek ám:-). A tömeg, a várható sár nem tántorított el, idén úgy döntöttem, hogy átmenetileg feladom a szalonterepfutó vonalamat.
Az ökológiai lábnyom minimalizálása jegyében négyen mentünk-jöttünk kocsival, eltérő tervekkel. Nekem 155 max volt célom, és pisztrángostól egy tempósabb utolsó emelkedés.
A cél csak részben sikerült, úgy éreztem, hogy menni fog, ezért hagytam 160 közeli értéken a kerregőt. Bejött, a végére is maradt erőm, az utolsó hegy, és a lefelé is jól ment. Egyenletesen haladtam, megingás nélkül. Az elején kicsit elbizonytalanított a jeges rész, de reménykedtem a sárban. Meglett. 40 perc után egyedül maradtam, és ez 3 óráig így is maradt. Nagyon élveztem a ködös, nyirkos magányos erdőt.
Jó volt látni a szokásos arcokat. Zserzselinek és rémisztő pofátlanságomnak hála nem kellett a hidegben végigállnom a sort egy szál hosszú felsőben. Tapír-Ákibácsi-Larzen trió előhozta bennem a 2000-es évek első felének emlékeit, futókarrierem mélyről induló kezdeteit. Jó volt, szép volt.
Mindig jókat szórakozom azon, hogy a terepfutás kiváló alkalmat ad elképesztő trivialitások mély filozófiai megközelítésben történő értelmezésére. Ilyenekre gondolok, hogy:
Ha egyedül futsz az erdőben, akkor ott nincs senki más csak te és a természet,
Ha nem teszed bele a kilométereket a lábadba, akkor nem lesz bennük elég kilométer
Ha elfutod egy verseny elejét, akkor az el lesz futva
stb...
Na most egy új ilyet fedeztem fel, annak kapcsán, hogy korábbi években úgy éreztem, hogy semmivel nem futottam a mostaninál kevesebbet, nem szenvedtem ennél kevésbé, mégis mindig 5:20 körüli időt mentem, és mindig hosszúnak tűnt a túra. Most meg mindenféle nehézség nélkül, egyenletes, nem szenvedős futással, elillant az idő és a táv. Szóval arra a mélyigazságra döbbentem rá, hogy:
Ha gyorsabban futsz, akkor rövidebb lesz a versenyed:-)
küzdöttél keményen. én mondjuk csak a böfögést hallottam belőle :)), de elfogadom küzdésnek.
mindenkinek vannak jobb és kevésbé jó évei, időszakai, rengeteg tényezőtől függ ez és nem mind befolyásolható edzéssel, akarattal, vannak külső tényezők is, ld mtb-nél.
viszont, aki 10 vagy több évig topon, ugyanazon a szinten tud maradni, mint carlos, vagy manbo, az számomra is példaértékű. ez nagyobbra értékelem, mint megnyerni mondjunk egy versenyt pályacsúccsal, majd 1-2 éven belül eltűnni.
amire törekszem, azon túl, hogy évről-évre fent tudjak tartani egy egyenletes teljesítményt, akár javítsak is rajta, az az, hogy jól érezzem magam abban, amit csinálok. ha a kettő párosul: happy-end.
A fanyalgás tényleg felesleges dolog, nem úgy a negatív élmények, tapasztalatok megosztása. Az orcalefaragó teljesítményekből lehet ám szépen építkezni! Mikor elgondolod, hogy a 8,5 órás piros menni fog, és elszalad melletted a Marci, mint aki épp a busz után fut. Te meg brutál küzdelemben 9:19-et mész... Hú, az milyen gáz, mikor túledzed magad.
Én csak 6-7 TT-re megyek évente, de tavaly sehol sem sikerült olyat menni mint tavalyelőtt. Na erre azt mondani, hogy szép emlék a tavalyelőtt, az nem olyan hozzáállás, mint aki eljutott oda, hogy fusson 5órásat itt az xl-en. Az 5 órás eredményhez is rengeteg edzés szükséges, rengeteget fel kell adni az életed valamely részéből hozzá. Ha azt érzed, hogy nem, akkor is tévedsz, mert azzal az energiával lehet, hogy felépítettél volna 1 házat, vagy 1 céget, felújíthattál volna egy Bieder szekrényt... 1-2 idegen nyelv... nem is folytatom... jó dolog az a futás, abba ne hagyjátok!
És ez a legpiszokabb dolog az állóképességi sportban. Nem elég, hogy tehetséges a tested, kell hozzá egy gondolkodásmód, fegyelem, alázat minden percedben. Én képtelen vagyok rendszerben élni, nincsenek előre tervezett heteim. Tetézi mindezt, hogy azt sem érzem, mikor mennyire vagyok fáradt, hogyan kéne épp akkor edzeni. Akkor nekem vagy edzésprogram kell, vagy máshol másmilyen korlátokat kell állítanom, ha jobb eredményt akarok.
Azt sem szeretem, mikor valaki azzal jön, hogy persze ennek vagy annak könnyű, mert... Mindenkinek nehéz, valahol van valami fal, amit meg kell oldani.
Én az 1. MB-m után megnézve az eredményeket, gondoltam egy számot, amit a körülményeim, tehetségem, szándékom számomra elérhetővé tesz. Ezt el akarom érni, remélem jól lőttem be. Ezt el lehet érni még 50évesen is. Csak rajtam múlik, hogy sikeres leszek benne. Szurkoljatok nekem! De lehet, hogy feladom majd valamikor. Ha így lesz, el fogom mondani részletesen, miért vallottam kudarcot. Azt nem fogom mondani, hogy szép gondolat volt, de már elmúlt.
Másik sportra se lehet mutogatni, hogy az milyen könnyű. Abban más gyötrelmek akadhatnak. Van pl. olyan sport, ahol mindent jól csinálsz, de statisztikailag éppen nem jött be, aminek be kellett volna jönnie, és aki meg a rossz döntést hozta, jól elpáhol. Ott aztán kell a lelki tartás, hogy ne bőgd el magad a nap végén.
Mindegy, csak küzdeni kell jó sokat, és közben persze élvezni a küzdelmeket. Carlos biztos sokat küzdött ezért a 3:29-ért. Én meg a 4:02-ért. Örülök Carlosnak, mutatja hol a helyem ebben a dologban. De be kéne csapni magamat, ha nem önmagamhoz, hanem bárki máshoz kezdeném el viszonyítani magam (Na, ez is hamissá válik, mikor már nagyon komoly szinten űzöd a játékot...)
(Amúgy én most voltam 2.x a TM-en, Lajosházáig vannak, utána még akár magányosnak is érezheted a dolgot.)
Bocs a sok okoskodásért, ezután önmegtartóztatásból legalább 2 hétig kussolok, jó? ....vagy inkább 3?
Az durva. Én 2007-ben voltam először, szerintem az elmúlt 10 évben akkor voltak a legjobb körülmények futáshoz. Hó, jég szinte semmi, mínusz 3-4 fok, így sár sem volt. És akkor -ha jól rémlik- ment valaki 3:35 kōrül (én meg 4:20 körül, de ez már csak egy szép emlék...:), na meg valószínűleg nem is indultak 4000-en...
Szerintem is nagyon tuti volt a talaj jan végéhez viszonyítva. Pályacsúcsos. Érdekes volt a 3-as övezetesség. Alul a köd alatti rész frankón kifagyva, komoly jegek mivel itt régóta fagy-olvad. Középen szépen elolvadt a hó, klasszik dagonya, a hegy tetején, ami napok óta kinn van a ködből, szinte felszáradt, és ma reggelre vissza tudott fagyni - tökéletesre.
Én nem élveztem a dolgot, az elején elkezdtünk rombolni a tömeg mellett a bozótosban. Zoli után próbáltam menni, de nagyon erőlködnöm kellett, mivel azt fontolgatta a gyomrom, hogy kirakja a tartalmát. Sajna a héten nem volt minden ok vele, de azért jönni kellett ide. Lajosházánál gondoltam kiszállok, de valahogy sikerült Zserzseli után felmenni a hegyre. Rossz volt, gyenge voltam, gyomrom a torkomban.
Nem ettem, nemittam csak beszélgettünk, és galyáról lefelé toltam le az első gélt, hogy legyen már valami. Az lett, hogy a Vörösmatyitól már tudtam élvezni az egészet. Persze nem hagytam, hogy elragadjon a hév, szépem 160 plafonnal ballagtam. A k+-on még sosem jártam, de szeretem a Mátra É-ot. Kár hogy mindig D-felől nézzük a lapos nagy dombot, nem É-felől a komoly hegyet.
Aztán Tamás mondta lefelé, hogy 40p alatt le lehet menni, úgyhogy onnan már rendes futás volt, hátha meglesz a 4óra.
Gratulálok, ez félelmetesen jó idő! Nekem ma volt a 10. XL, a pár hónapos kihagyás után. 5.03 lett, kénytelen vagyok ennek is örülni, mert október óta óta hegyek közelében sem jártam...
olyan ki nem mondott felmérőnek szántam (figyuzol csermanek? :)), ha már láttam, hogy ez trendi.
azért nem akartam nagyon tolni neki, csak egyenletesen, közepes lendületesen, megnézni, hogy állunk most.
ugye ebben a korban már az is nagy dolog, ha reggel nem fáj semmi, szóval megszakadni nem akartam, de azért reméltem, hogy jobb időt megyek, mint máskor bármikor.
ez a ™ pálya nem az én a karakterisztikám. mondjuk legutóbb a vulkánra is pont ezt mondtam, szóval lehet itt más baj van. a margit szigetre kellene járnom.. (igaz hetente 1x szoktam is menni). ez a pálya olyan sunyin emelkedik végig, muszáj futni rajta, de azt meg rendes tempóban nem tudok, csak csoszogni. olyan igazi jó kis gyaloglós rész alig-alig van. pedig abban jó vagyok ám.
na szóval, egyedül indultam nyugisan, tervnek megfelelően. kicsit nem csípem az elején a ™-et, mert olyan, mint a spar maraton. fűfa virág nyomja az első kilomtereket, mint a süket a csengőt, alig bírja az ilyen magamfajta terepember kerülgetni őket. aztán 40-45 perc után kitisztul a kép.
még az elején összeakadtunk ubalikával, szerencsére valami gyomorgondja volt, így elbírtam a tempót. ami nem volt igazán erős, legalábbis a beszélgetésünk amplitúdójából erre következtettem.
a dózeren egyszer csak nagy darálásra lettem figyelmesebb, de alig volt időm hátranézni, megcsapott a miskolci gyors egy része. kisvártatva carlos is elrobogott, cserébe is ő köszönni is tudott. :)
pisztrángosig együtt is maradtunk balázzsal, majd onnan ő ellépett én meg motiváció híján szokás szerint belassultam. nem tudom mondtam-e már, hogy ez a pisztrángos-kékes szakasz a mumusom. én ezt még jó ízűen, erővel nem bírtam megcsinálni, mindig rohadtul belassulok..
na tehát, hogy egyik szavam a másikba fűzzem, felértem kékesre, ahol jó pár percet elidőztem a faházban, mert a kedves pontőr nem volt hajlandó lepecsételni a foszladozó lapomat, de egy sima kartonnal kiegyezett.
lefele aztán nem túl acélosan, de leértem esés nélkül, a terepviszonyok elég jók voltak végig, jég, sár, de épp emészthető mennyiségben.
a talpam mondjuk a sok víztől felázott, de egy 40-esre ez nem okoz gondot.
már a felénél éreztem a PB szagát, meg is lett, 4:14, ez nekem egy nagyon jó idő, bár gondolom a miskolciak csak mosolyognak rajta :)
kis sportszakmai összefoglaló: az utóbbi időben sokat próbáltam gyorsítózni síkon, meg hegyen, ez a felfelékben érezhető volt, az ellépésem sokkal jobb, dinamikusabb lett. a lefelék viszont nem mentek túl jól, mert mostanában kevesebbet voltam terepen, ahhoz pedig ez az egyetlen, ami számít szerintem.
Én valahogy nem élveztem. Zserzselivel és UBalikával kerülgettük egymást. Zserzseli kb 180-as lépés-frekvenciával megy a hegyre, Balázs pedig őserővel legyalulja. Azóta iszom, mint az állat!
a múltkor belegázoltam egy ilyenbe. és annyira beszélgettünk, hogy a közepén állva vettem csak észre. annyira röhögtem. :D szerenécsre hazáig futottam, így nem volt gond, otthon meg kapott újságpapírt a csuka.
Az en kedvencem a terpefutasban, amikor ho alatt rejtozik egy enyhen befagyott pocsolya. Ezek azok az esetek, amikor mar inkabb nevet az ember, mint sir...
2007 óta minden évben megcsinálom az XL-t, de ilyen durva patakátkelés csak tavaly volt. Az első pillanatban megtorpantam, de aztán átszaladtam rajta. Vagy 10 percig kicsit jobban fázott a lábam, aztán már el is felejtettem:)
Az elmúlt években akkora lett a tömeg, hogy jó szívvel már senkinek sem ajánlható, főleg futásra nem (2007-ben még külön indították a futókat). Most még elmegyek, hogy meglegyen a tizedik is, aztán valószínűleg nem megyek többször :)
A létszám korlát az okés, egyetértek, csak amikor van 100 előnevezős hely, elfogy, aztán csak 70 jön el és fizeti be, pedig csomóan jelezték, hogy még mennének csak betelt... nem optimális.
