Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben, megérzem, álmodón, harmatját lábomon, s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.
Semmit nem gondolok s a számon némaság. De nagy-nagy szerelem borul szívemre tágan, s a természeten át megyek tovább, tovább, cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.
- (...) Kötetről kötetre építettem a könyvtáramat is, kezdetben az Olcsó Könyvtár sárga köteteiből; antikváriumból szereztem be őket, darabját három forintért, a kétkötetes klasszikus regényeket hatért… Aki könyvtárat épít, tudja: a könyvespolcnak rejtett lényege az, hogy mindig kevés; könyveinket rendezve kezdetben még betűrendről, témakörökről meg hasonlókról álmodozunk, később már dugdossuk az új szerzeményt, ahova fér, míg csak a polcunk egyetlen tömör téglatestté nem változik. Éveken át egyetlen benyúlással emeltem ki könyveim tömör falából a keresett darabot. Aztán újabb évek, a betegség meg minden, ami vele jár… Ma leginkább a lányaim kapkodják le a polcról a könyveimet, ha ígéretes segédanyagot vélnek föllelni bennük a maguk tudományos dolgozataihoz, én meg egyre kevésbé találom, amit keresek; az angol Eliot-összest például, pedig jó helyen nézem, harminc éven át itt volt a helye a hátam mögött, a fotel karfájára állva épp elértem, és most nincs sehol. Csüggedten nézem, ahogy mindent maga alá temet a könyveső, kupacokká nő az asztalomon, lassan beborítja a padlót is…
Szeretném, ha köszönés nélkül jönne mindenki, aki erre jár! Aki jószándékú, bizonyítja azzal, amit hoz:-)
Nem ezzel akartam indítani, de akaratlanul is közös kedvencünk, J.A. felé tereltél:-) - József Attila: KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked, cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm, itt nem zavar bennünket senki, görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, melegben levethetsz nyakkendőt, gallért, ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is, hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél. - 1926. április
"...az embernek kézzel, lábbal - gyomrával, tüdejével - emlékezni kell, mert semmije sincs, csak az, amit ily módon megőriz. Miért, hogy mégis a felejtéshez van nagyobb tehetségünk?"
- "Én kegyetlenül tudok emlékezni, s nem sajnálom. Igaz, hogy fárasztó tulajdonság, s olykor tapintatlan. Nyűgös magának annak, aki emlékezik. A bölcs ösztön az, ami kirostálja agyunkból a kényelmetlent." - /ifj. Ignotus/ - Nem tudom, melyik írásában szerepel. Sajnos, nem jelöli a lelőhely a forrást. Viszont tetszik!
Én is tudok emlékezni. Ám szó szerint képtelenség felidézni mindazt, amit olvasok, s ami valamiért vonz vagy éppen taszít.
