Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.03.25 0 0 12199
Ez így van. Én még nem sűrűn jártam lakcím szerinti illetékes orvosnál. Volt, hogy megkérdezték, miért ide jöttem, nem ide tartozok. Simán elfogadták a választ, hogy ide járok a szomszéd épületbe iskolába, így nem kell a napomat elcseszni azzal, hogy 2-szer50 km-t utazok pluszban.
Sőt, tudok olyan fogorvosról is, aki a nem körzetéhez tartozóktól sem kér pénzt, pedig állítólag kellene.
Előzmény: Mikolt (12196)
Vének Tanácsa TM Creative Commons License 2010.03.25 0 0 12198
A klinikákon (I. illetve II. női) pedig minden további nélkül fogadnak akár az utcáról beeső beteget is, még beutaló sem kell. Egyszerűen fel kell keresni az ambulanciát vizsgálat céljából, a többi már megy a maga útján. Ráadásul ott azért elég profi orvosok dolgoznak.

Én is így kerültem az I. Női Klinikára, ott műtöttek, oda jártam a terhességem alatt és ott született a lányom. Azóta is az ottani orvosomhoz járok, és egy vizitdíjat kivéve egyetlen fillért sem fizettem (na jó, ez nem teljesen igaz, de az más kérdés.. ;)
Előzmény: Mikolt (12196)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12197
ez nem mond ellent annak, amit en irtam.
Előzmény: youlcsi (12195)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12196

nem koteles, de a gyakorlatban meg nem hallottam olyanrol, hogy esszeru ok nelkul visszautasitottak volna. (esszeru ok alatt ertsd: egyszeruen nem volt ra kapacitasuk).

 

lassuk be, kicsi az esely arra, hogy egesz Budapesten nem talal olyan korhazat, ahol egy nyamvadt laparoszkopos mutetet ne tudnanak megcsinalni. en tavaly Pestrol mentem Debrecenbe, a kutya nem kerdezte, mi all a lakcimkartyamban.

Előzmény: youlcsi (12194)
youlcsi Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12195
http://www.vitalitas.hu/?ctype=5&did=4091&cid=1457
youlcsi Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12194
a kórházaknak/orvosoknak területi ellátási kötelezettsége van.

pl háziorvos: ha területileg nem az ő körzetéhez tartozol, nem köteles átvenni téged.

de pl a fogorvosoknak területi ellátási kötelezettsége van.

ha a helyi kórházban van adott szakrendelés/ellátás, akkor nem mehetek másik kórházba kényem-kedvem szerint a háziorvos beutalójával, csak ha az adott kórház fogad.

de ezen nem akarok vitatkozni.

megyek dr ház-t nézni :)
Előzmény: Mikolt (12192)
vapourtrail Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12193
Nagyon szépen köszönöm a választ :)
Előzmény: Mikolt (12187)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12192

orvos a kezelest csak akkor utasithatja vissza, ha az ellenkezik az elveivel (pl. magzatelhajtasnal), vagy elfogultsaggal lehetne vadolni (pl. megtamadja valaki, es aztan kesobb ot kene operalnia), illetve ha egesz egyszeruen nem ert hozza (szemesztol ne varjunk belgyogyaszati konziliumot). pusztan azert, mert teruletileg nem oda tartozik, nem szabad.

 

haziorvoshoz sem csak oda jarhatsz, ahol laksz. es ha nem oda jarsz, ahol laksz, nem kell erte fizetni. illetve nem szokas visszautasitani. ez a korhaznak is bevetel.

Előzmény: youlcsi (12191)
youlcsi Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12191
oké... de akkor nem köteles fogadni... hiszen a "szabad" az orvosra/kórházra is vonatkozik.
Előzmény: Mikolt (12190)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12190
nem kell erte fizetni. ezt jelenti a szabad orvosvalasztas.
Előzmény: youlcsi (12189)
youlcsi Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12189
viszont ha nem oda tartozik területileg, akkor vsz fizetni kell érte.

de könnyen megoldható: ha az albérletbe/kollégiumba, stb be van jelentkezve ideiglenes lakcímmel, akkor máris választhatja a pesti területileg illetékes kórházat.
Előzmény: Mikolt (12187)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12188
megjegyzem, pont a trombozisra valo hajlam miatt fogamzasgatlo szedesenek megkezdese elott kotelezoen el kell vegezni egy vertesztet es vizsgalni, hogy Leiden mutacio fennall-e a nonel, vagy sem. ha fennall, tilos osztrogent is tartalmazo gyogyszert szedni.
Előzmény: Mikolt (12187)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12187

Magyarorszagon ma szabad orvosvalasztas van. oda mesz, ahova akarsz, mutetre is. kerd el a beutalot az orvosodtol, kerd meg, hogy ajanljon valakit Pesten es keresd fel.

 

fogamzasgatlo: az osztrogent is tartalmazo fogamzasgatlok fokozzak a trombozis veszelyet. olyan helyzetekben, amikor az ember sokat fekszik, illetve muteti sebe van, es ezek onmagukban is trombozisra hajlamosito tenyezok, nemjo otlet meg egy lapattal ratenni a fogamzasgatloval.

Előzmény: vapourtrail (12186)
vapourtrail Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12186
Sziasztok, lenne egy kérdésem.
22 éves diák vagyok, 1 hónapja az eredeti helyemen elmentem nőgyógyászhoz fogamzásgátló tablettát felíratni (most először.) Sajnos a rutinvizsgálat során egy kb. 5 x 4 cm-es cisztát talált a bal petefészkemen; mára, a kontrollvizsgálatkor már 7 x 5 cm-esre nőtt. Háromrekeszes, melyek közül 2 tiszta folyadék, a harmadik viszont sűrűbbnek tűnik, és az UH alapján "intracavitális növedékeket is tartalmaz." Az orvos laparoscopiás műtétet javasolt, az előbbi két ciszta leszívását és az utóbbi kivételét. A problémám az, hogy az ide legközelebb lévő kórházban, Szombathelyen egyrészt nem igazán van esély arra, hogy már a közeljövőben megműtsenek, másrészt a tanulmányaim miatt az idő 90%-ában Budapesten élek. Ezért szeretném, ha a műtétre inkább Budapesten kerülne sor, ez azonban az orvosom hatáskörén kívül esik. Hogy tudom ezt megoldani, egyáltalán lehetséges-e? Menjek el egy Bp-i szakrendelésre, és kérjek tanácsot ott?

Másik kérdés: tablettát így persze még nem kezdtem el szedni, mivel az orvos szerint nem előnyös, ha a műtét idején is szedem. Miért? Az okokra nem tért ki, és hirtelenjében nem jutott eszembe megkérdezni. Előre is köszönöm a segítséget.
wawabagus Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12185

Szia!

Nagyon köszönöm a válaszodat!!!

Nagyon sokat segítettél :-) és meg is nyugodtam kicsit.

Köszi még egyszer!!!

:-)

Előzmény: Mikolt (12184)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12184

sajnos a sajatos roviditeseket nem mind ertem, konkretan az afv-vel van problemam. az echomentes azt jelenti, hogy nem veri vissza az ultrahangot, ez altalaban a folyadekok tulajdonsaga.

 

en ez alapjan a lelet alapjan nem panikolnek. valoszinuleg azert hivott vissza 2 het mulvara, hogy lassa, hogy a ciszta merre formalodik (novekszik, vagy csokken, vagy allando meretu). en a helyedben felirnam a kerdeseimet egy papirra, amikor megyek hozza.

 

csak egy par kerdes:

 

pontosan hol van a ciszta?

hogyan kivanja operalni? laparoszkoppal, feltarassal, vagy esetleg csak leszivja (punkcio)?

pontosan honnan hatolnak majd be?

mennyi ido a gyogyulas?

mennyi korhazi tartozkodassal jar?

mikor terhelhetem magam/futhatok/dolgozhatok/gyereket emelgethetek ujra?

milyen erzestelenitest alkalmaznak?

mi van, ha pont menstrualok a mutet napjan?

ha szedek fogamzasgatlot, szedjem tovabb a mutetig es annak a napjan is?

 

es meg ami erdekel.

Előzmény: wawabagus (12183)
wawabagus Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12183

Szia,

Köszönöm, hogy írtál.

 

Le tudom írni mi a van a kórlaponom. Te biztos érteni fogod.

 

BV: portio folyt.norm. nagyságú ut.afv.-ban mögötte a Douglasban elhelyezkedő ökölnyi nagyságú az uterus mellfelé tömött resis.tap

 

KK: ép portio, Kolipitis

 

TVS: az ut. 44x20mm, nyh:5mm, a Douglasban egy 90x66mm-s echomentes cysta látszik

 

Ezek vannak a lapon.

 

Teljesen igazad van. Megpróbálok nem nagyon pánikolni.

Ez a doki már nagyon jó. Mindent meghallgatott, amit mondtam és alaposan megvizsgált.

Az előzőről nem mondhatom ugyanezt, de tényleg én vagyok a hülye hogy nem mentem el utána másikhoz.

 

2 hét múlva megyek még egyszer a dokihoz és akkor elmondja mit fog csinálni stb.

 

Nagyon köszönöm a hozzászólásod!

 

 

 

 

Előzmény: Mikolt (12181)
wawabagus Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12182

Szia!

Köszönöm a válaszod!!

 

Előzmény: Az Ötödik Elem (12180)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12181

biztosan a Douglas uregben van a ciszta? mihez tapad? ugy ertem hol helyezkedik el pontosan?

 

a mutet jellege az operalando terulet elhelyezkedesetol es a beavatkozasra varo terulet jellegetol fuggoen lehet tobbfele. de az altatasmajdnem biztos. elkepzelheto, hogy felajanljak a gerincerzestelenitest, de altalaban valaszthatsz.

 

mutet utan szovettani vizsgalatot vegeznek, es az mondja meg, hogy pontosan mivel is alltok szemben. altalaban jo hir, ha folyadekkal telt cisztarol van szo, de akkor sem kell panikba esni, ha nem ilyen. ugy altalaban az segit, ha megprobalsz megnyugodni, es kivarni, hogy a sok lehetoseg kozul nalad mi a helyzet.

 

jo otlet a kovetkezo vizsgalat elott osszeirni a kerdeseidet, mert a kezeloorvosod a pontos korelozmenyedismereteben szakszerubb valaszt tud rajuk adni, mint barki a neten keresztul

Előzmény: wawabagus (12179)
Az Ötödik Elem Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12180
Szia!

Nekem tavaly ilyenkor derült ki, hogy a bal petefészkemben van egy kb. 72x44x30 ciszta, ami semmi panaszt nem okozott. Az éves rutinvizsgálaton vette észre a doki.

Laparoszkópiás műtéttel távolították el, sajnos a bal petefészkemmel együtt. Nagyon megviselt ez utóbbi, azt hittem, hogy már nem lehet kisbabám (persze a doki mondta, hogy igen), de szerencsére azóta bebizonyosodott, hogy igen, júniusra vagyok kiírva. :-)

Maga a műtét kb. 1 órás volt, vénásan altattak, ébredés után is jól voltam (semmi hányinger, hányás - asszem ez inkább a gázos altatásnál van). Másnap délelőtt már jöhettem haza a kórházból. A következő kb. 2 hét nem volt egy leányálom, amíg a belek, belső szervek vissza nem rendeződtek, de a 3. hét már tűrhető volt, sőt, a 3. hét végén már egy 3 hetes külföldi útra is el tudtam menni.
Előzmény: wawabagus (12179)
wawabagus Creative Commons License 2010.03.24 0 0 12179

Sziasztok!

Tegnap voltam nőgyógyásznál és cystat talált a Duglas üregben.

Nagyon nagy cysta 90*66mm. Nem is tudom hogy fér el bennem ekkora.

 

Mondta, hogy szinte biztos meg kell műteni.

 

Kissé aggódom. Jó okom van rá?

 

Zárójelben jegyzem meg, hogy már egy évvel ezelőtt jártam egy másik nőgyogyásznál ugyanezekkel a tünetekkel...de a doki csak legyintett, hogy "hát biztos a hormonok okozzák" és elintézte az egészet egy hasfájást csökkentő recept kiírásával. Kb 1 percig vizsált. Biztos vagyok benne, hogy a cyta már akkor ott volt, mert már egy éve is gondot okozott.

Persze én vagyok a hülye, hogy nem mentem el egy másik dokihoz akkor.

 

Hogyan zajlik egy ilyen műtét? Altatnak?

Lehet rosszindulatú is a cysta?

 

Köszi a segítséget!

 

sazi14 Creative Commons License 2010.03.22 0 0 12178

Mikolt: köszi, talán megoldódik az dolog.

Amúgy endometriosisom van és bélösszenövés miatt lesz a mütét... ez lesz a második... ronda betegség ez. Jó éjt!

viharboszorka Creative Commons License 2010.03.22 0 0 12177

Nekem is van 2 bontatlan gyűrűm szintén eltiltás miatt. Az ötlet, hogy becseréljem, nem is rossz, de egyrészt ideje volt abbahagynom, másrészt meg 3-as csomagolásban vettem és nem 1-es dobozban :(

Szóval kidobom :)) és vigasztal az a tudat, hogy magamnak jót teszek vele ;))

Előzmény: Mikolt (12176)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.21 0 0 12176
hat azert rendszert nem csinalnek belole, de bontatlan csomagolasu fogamzasgatlomat cserelte mar ki a helyi patikus ugyanilyen indok alapjan. egy probat meger:) amugy engem is enne az ideg, hogy a haromezer forintos gyurut dobhatom kifele mondjuk egy 8 het alatt gyogyulo hasplasztika miatt.
Előzmény: bellabr (12175)
bellabr Creative Commons License 2010.03.21 0 0 12175
ilyenrol meg nem is hallottam.. mas gyogyszerrel is lehet?
Előzmény: Mikolt (12174)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.21 0 0 12174
vidd be gyogyszertarba es kerjel helyette olyat, aminek kesobb jar le a szavatossaga. (milyen mutetre keszulsz?)
Előzmény: sazi14 (12173)
sazi14 Creative Commons License 2010.03.21 0 0 12173
4 hónapig áll el!!!
Előzmény: Mikolt (12172)
Mikolt Creative Commons License 2010.03.20 0 0 12172
nem tudom, mennyi ideig kell szuneteltetned, de eleg sokaig elall, evekig is akar.
Előzmény: sazi14 (12171)
sazi14 Creative Commons License 2010.03.20 0 0 12171
Hali!

Két havi Nuva Ring hüvelygyűrűt eladnék, mert műtét miatt most szüneteltetnem kell a használatát. Ha valakit érdekel írjon a sazi14@gmail.com-ra és megbeszéljük a részleteket, rugalmas vagyok minden téren. Nem szeretném, ha kárba veszne, túl drága.
Melis81 Creative Commons License 2010.03.14 0 0 12169
Köszi szépen! A családom is ezt javasolta! :-)
Előzmény: Mikolt (12168)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!